A címben jelzett témában időről időre megjelennek tanulmányok.[1] Annak oka, hogy most ismét aktuálisnak tűnik a kérdés vizsgálata, valójában egy véletlen: nevezetesen, hogy Magyarország uniós csatlakozása és ezzel az uniós joganyag "magyarrá" válása időben lényegében egybeesik a magyar polgári jog újrakodifikálásának munkálataival, a polgári jog alapfogalmainak és alapintézményeinek újragondolásával.
Ahhoz, hogy az európai jog magyar magánjogra gyakorolt hatását vizsgálhassunk, mindenek előtt definiálnunk kell, mit is értünk európai (magán)jog és mit magyar magánjog alatt.
Az alább következő fejtegetéseket megelőlegezendő már most szeretném megjegyezni, hogy a továbbiakban európai jog alatt annak magánjogi tartalmú elemeit értem, a magyar magánjogon belül pedig a vizsgálódásokat - már csak terjedelmi okokból is - leszűkítem a magyar polgári jogra, azon belül is a Ptk. által érintett területekre.
Az a hatalmas, több évtizedes jogfejlődés eredményeként kialakult joganyag, amelyet Magyarország az Unióhoz való csatlakozásával "megörökölt", három fő pilléren nyugszik; ezek az Unió alapokmányai, ezen belül is a Római Szerződés, az Egységes Európai Okmány és a Maastrichti Szerződés, másodsorban az Unió "kormányának" jogalkotása (mintegy 30-40 rendelet és több, mint 100 irányelv), valamint az Európai Bíróság ítélkezése. Az alapokmányokkal kapcsolatban említésre méltó az a körülmény, hogy kifejezetten magánjogi jellegű szabályokat elsőként az Egységes Európai Okmány tartalmaz, ugyanis ez az a dokumentum, amely a fogyasztóvédelmet az alapvető uniós célok közé emeli, megteremtve ezzel a fogyasztóvédelem uniós jogi szabályozásának alapjait.[2] Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatához az a megjegyzés kívánkozik, hogy benne megfigyelhetők bizonyos törekvések a magánjogi jogegységesítésre, elsősorban egyes magánjogi alapelvek megfogalmazása révén, anélkül azonban, hogy e törekvések a mai napig igazi belső koherenciához vezettek volna. Az európai magánjog aktuális állapotának megértéséhez elsősorban azokat az indítékokat és célokat kell szemügyre vennünk, amelyekhez a magánjog fejlesztése kapcsolódik.
Amint az az alapokmányokban kifejezésre jut, az eredendő (jogfejlesztési) cél egy egységes európai piac megteremtése és ezen keresztül egy új európai kultúrközösség kialakítása volt. Ez a cél egészült ki az Egységes Európai Okmányban megfogalmazott fogyasztóvédelmi eszmével.[3] Az alapítók eredetileg úgy vélték, hogy e cél eléréséhez szükséges és elégséges feltétel a négy alapszabadság korlátozásmentes érvényesülésének biztosítása. Csak később született meg a felismerés, hogy nem elegendő a vám- és hasonló korlátok lebontása, hanem az is szükséges, hogy a vállalkozások az Unió
- 321/322 -
különböző térségeiben, országaiban lényegileg azonos jogi feltételeket találjanak (pl. azonos hitelezővédelmi garanciákat, termékfelelősségi, kellékszavatossági szabályokat, stb.). Nem szükséges annak hosszas bizonygatása, hogy ez valamiféle szupranacionális jogalkotást és/vagy a nemzeti jogok közötti különbségek fokozatos felszámolását feltételezi.[4] A felismerést követő tettek eredménye finoman szólva felemás. Ezt könnyen beláthatjuk akkor, ha szemügyre vesszük, hogy az európai magánjogba sorolható joganyagnak melyek a legfontosabb minőségi jellemzői.
Hangsúlyozni kell mindenek előtt, hogy a hatályos európai magánjog nem szerves jogfejlesztés eredménye, más szóval hiányzik belőle az a kötőanyag, amelyet a nemzeti jogfejlesztésekben a történelmi és társadalmi hagyományok jelentenek. Az aktuális európai magánjog nyelvtan nélküli eszperantóra emlékeztet, ami egyrészt azt jelenti, hogy nincs igazi karaktere, másrészt hiányzik belőle a szilárd belső struktúra. Mindkét hiátus érthető. Ami a karakter hiányát illeti, ez azzal magyarázható, hogy az Európai Unió történelmi léptékkel mérve újszülött és még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy önálló egyéniséggel bíró felnőtté váljon. A szilárd belső struktúra hiányának magyarázata pedig az, hogy nincs egységes szemlélet és kiérlelt, közmegegyezésen alapuló fogalomrendszer.
Az egységes szemlélet hiánya könnyen magyarázható, ha meggondoljuk, hogy az európai jog két egymástól alapvetően különböző jogi hagyományt, a római jogon alapuló kontinentális civil law szemléletet és az angolszász common law szemléletet is magába foglalja, nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen egységes kontinentális jogi szemléletről sem igen beszélhetünk.[5]
Az egységes kiérlelt fogalomrendszer hiánya nyilván összefügg az egységes szemlélet hiányával is, de ehhez további okok is járulnak. Ide sorolhatók a nyelvi problémák,[6] valamint az a jelenség is, hogy a common law bizonyos fogalmai egyszerűen nem ismertek és ezért nem is magyarázhatók a kontinentális jogrendszerekben és fordítva.[7]
E problémák létezése érthető, amennyiben őket bizonyos értelemben történelmi szükségszerűségnek tekintjük. Más a helyzet azzal a kétségbevonhatatlan ténnyel, hogy dogmatikailag megalapozott egységes jogfejlesztési programmal - legalábbis ami a magánjogot illeti - ennyi évtized után sem dicsekedhet az Európai Unió. Az még elfogadható, hogy az Unió kezdeti magánjogi jogalkotását elsősorban az aktuálisnak vélt gazdasági (piaci) érdekek befolyásolták, s ezért a Bizottság magánjogi jogalkotásának jelentős részét az Unió első létszakaszában holmi tejkvótákra, marhahúskvótákra és tengeri halászatra vonatkozó szabályok tették ki, vagy hogy a fogyasztóvédelem jelszószerűen és valószínűleg tényleges gazdasági és jogi jelentőségét jelentősen meghaladó súllyal jelent meg a jogalkotásban, az azonban már kevésbé magyarázható (bár a politikai érdekek sokféleségét tekintve nem meglepő), hogy igazi, átfogó törekvések egy egységes dogmatika alapjainak a megteremtésére a mai napig nincsenek, illetve azok többnyire megrekedtek a tudomány és a jogi részterületek szintjén.[8] Hasonló a helyzet a bírói jogfejlesztéssel is, amelyről elmondható ugyan, hogy itt-ott megkísérel megfogalmazni bizonyos magánjogi alapelveket, mégis mind a mai napig meglehetősen esetlegesnek és belső ellentmondásokkal terhesnek tekinthető.
Ezek után tehető fel a kérdés, mi is az európai magánjog aktuális tartalma, azaz melyek azok a magánjogi területek, amelyeket az európai magánjogi jogfejlesztés mindezidáig hatókörébe vont.
Felsorolásszerűen a következő jogterületekről van szó:
- versenyjog
- társasági jog
- szerződési jog
- kárfelelősség, ezen belül a termékfelelősség, valamint az állami kárfelelősség az uniós normák átültetésének elmulasztásával okozott károkért
- ipari tulajdon, szerzői jog.[9]
Meg kell említeni, hogy van az európai jognak egy nagyon fontos, nem az Unió által alkotott, de lényegében az Unió szinte valamennyi tagállamára kiható szabálytömege; a különböző nemzetközi egyezmények, amelyek közül külön említést érdemel a Bécsi Vételi Egyezmény, már csak azért is, mert annak az egységes európai magánjog kialakulására gyakorolt hatása vélhetően messze meghaladja azt a hatást, amelyet az Uniós jogalkotás e tekintetben eddig fel tud mutatni.[10]
A felsorolt jogterületek közül a következőkben a szerződési joggal és a kárfelelősséggel kapcsolatos európai uniós szabályozás magyar magánjogra gyakorolt hatásait vizsgálom.
- 322/323 -
A hatályos magyar magánjog, amelynek középpontjában a magánjogi kódex, a Polgári Törvénykönyv áll, alkotóinak szándéka szerint monista felfogást tükröz, azaz felöleli mind a mai szóhasználattal polgári joginak, mind a kereskedelmi joginak nevezett jogviszonyokat, és arra törekszik, hogy a vagyonjogi viszonyokat egységesnek felfogva azokat egységesen is kezelje.[11] Ez egyben természetesen valamiféle önálló gazdasági, kereskedelmi vagy üzleti jog létezésének tagadását is jelenti. Feltétlenül megjegyzendő azonban, hogy a Ptk. jelenlegi formájában sem felel meg igazában e monista felfogásnak, mert noha magát alapvetően a magánszféra anyagi jogi viszonyait szabályozó joganyagnak tekinti, valójában - különösen ami a kötelmi jogi részt illeti - szabályainak túlnyomó része a gazdasági élet professzionális résztvevői jogviszonyainak rendezésével foglalkozik.[12]
Megemlítendő továbbá, hogy a Ptk. mellett kialakult egy jelentős, nem ritkán a Ptk. szabályaival szembemenő magánjogi joganyagtömeg is, elsősorban valószínűleg éppen azért, mert a gazdasághoz szoroson kötődő vagyonjogi viszonyok túlnyomó része számára a monista "civil" szemlélet kabátja túl szűk.[13]
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egészen addig, amíg a magyar gazdaság újra nem állt át a piacgazdasági szisztémára, a szabályozásban rejlő ezen belső ellentmondások, noha a bíróságnak gyakran okoztak fejtörést, a magánjog hatékony működését nem akadályozták. A piacgazdaság reinkarnációja azonban a jogi struktúra repedéseit jelentős mértékben tágította, ami mára valóságos jogalkalmazási dilemmák tömegének forrásává, ily módon a normák hatékony működésének tényleges akadályává vált.
Emögött lényegében három részjelenség húzódik meg.
Az első, hogy az a valóságos minőségi különbség, amely a gazdaságban és a magánszférában keletkező vagyonjogi viszonyok között ténylegesen mindig is megvolt és amelyet a Ptk. monista felfogása elfedni igyekezett, mára egyszerűen elfedhetetlenné vált, mindenek előtt azért, mert a piacgazdaságra való átállás minden eddiginél élesebben rávilágított e tényre. Nyilvánvalóvá és közvetlenül érzékelhetővé vált, hogy jelentős különbség van a gazdasági élet professzionális szereplői vagyonjogi viszonyainak, illetve a civil szférában keletkező magánjogi viszonyoknak a társadalmi tartalma között, következésképpen minden eddiginél sürgetőbben felmerült az igény, hogy e különbségek a jogi szabályozásban, az e vagyonjogi viszonyok tartalmát tevő jogok és kötelezettségek megfogalmazásában is kifejezésre jussanak.
A repedés tágításában nem kis szerepe van az európai jognak, amely az általa megérintett magánjogi területek felsorolásából láthatóan (érthető okokból) alapvetően kereskedelmi jogi jellegű, más szóval a szabályozás célját és tárgyát benne döntő mértékben a gazdasági élet professzionális szereplőivel összefüggő jogviszonyok teszik. Az európai jog nem csupán tágítja a repedést, de megváltoztatja annak jellegét is.
Ha a kérdést a magánjogi jogviszonyok alanyi felosztása felől közelítjük meg, azt mondhatjuk, hogy ezeknek három csoportja van: a fogyasztó-fogyasztó, a kereskedő-fogyasztó és a kereskedő-kereskedő típusú jogviszonyok. A fogyasztóvédelem központi, európai jogi maximává emelése folytán az utóbbi két jogviszonycsoport az, amely az európai magánjogfejlesztés fókuszába került, ami egyben azt is jelenti, hogy a monista felfogású nemzeti magánjogoknak a jövőben nem a polgári jog - kereskedelmi jog kettősséggel, hanem sokkal inkább a fogyasztói jog - nem fogyasztói jog kettősséggel kell majd birkózniuk.[14] Akkor tehát, amikor az európai magánjog magyar magánjogra gyakorolt hatásait vizsgáljuk, lényegében e két utóbbi jogviszonycsoportban a kereskedő-fogyasztó, illetőleg a kereskedő-kereskedő jogviszonyokban megmutatkozó hatásokról beszélünk, függetlenül attól, hogy ezeket polgári joginak vagy kereskedelmi joginak minősítjük-e.
A következőkben két hatásterületről, a fogyasztói jogról és a kárfelelősségi rendszerről lesz szó.
Azzal, hogy a fogyasztóvédelem az Unió eminens céljai között kapott helyet, a mindmáig le nem zárult elméleti vita, hogy tudni illik indokolt-e a fogyasztók ilyen mértékű féltése, gyakorlati jelentőségét vesztette. E területen az európai jog azáltal mérte a Ptk. mo-
- 323/324 -
nista felfogására az első csapást, hogy egy eleve két sínen futó szabályozást indukált, azaz megszüntette a Ptk. általános háttérjog jellegét. Egyrészt vannak ugyanis a fogyasztókat védő szabályok a Ptk.-ban, amelyekre az jellemző, hogy ezek bizonyos európai jogi normák jogtechnikai szempontból nem túl szerencsés beépítései a Ptk.-ba,[15] másrészről viszont egy sor speciális, a Ptk.-nál alacsonyabb rendű jogszabályban megjelennek a különféle sajátos, az európai uniós jogalkotásban rendeleti vagy irányelvi formát öltött fogyasztói szerződéstípusok.[16] Ezek között egyesekben van utalás a Ptk.-ra, mint háttérjogra, másokban nincs, ami jelentős értelmezési és jogalkalmazási problémák forrása lehet.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szélesebb - európai - értelemben vett speciális fogyasztói szerződések két csoportba oszthatók. Az egyikbe tartoznak azok, amelyekben a szerződés egyik alanya a kereskedő, a másik a fogyasztó (aki a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból köti), a második csoportba pedig, amelyekben a kereskedővel szemben fogyasztó és nem fogyasztó egyaránt állhat. Ez utóbbiakat a szolgáltatás jellege teszi fogyasztóivá (miként a biztosítási szerződést a Ptk.-ban), és az jellemző rájuk, hogy gyakran tartalmaznak eltérő szabályt arra az esetre, ha a másik fél fogyasztónak minősül.[17]
Ráadásul a Ptk., mint általános és a fogyasztói szerződéseket szabályozó egyéb normák, mint speciális szabályozási szint közé beiktatódik egy közbülső, különös szabályozási szint is, mint például a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötéseket szabályozó kormányrendelet.[18]
Itt azonban nem csupán a kódex meghatározó jellegére épülő, tradicionális magánjogi jogforrásstruktúra megbontásáról van szó, hanem bizonyos klasszikus polgári jogi alapelvek háttérbe szorításáról, sőt kontrakarirozásáról is. A fogyasztói magánjogban új tartalmat nyer nevezetesen a szerződéses szabadság és a szinallagmatika elve. Előbbi annyiban, amennyiben a fogyasztói szerződéseket szabályozó normák jellemzően az e szerződések tartalmát részletesen meghatározó kogens szabályokból épülnek fel, utóbbi pedig, mert a jogviszony egyik alanya, a fogyasztó védelmében a másik alanyra jelentős, többnyire súlyosan szankcionált többletkötelezettségeket rónak.
Így aligha meglepő, hogy ez az ún. fogyasztói jog egy sor olyan, a fogyasztók védelmét szolgáló magánjogi eszközt definiál, amelyek - ha egyáltalán - csak nagy nehézséggel illeszthetők be a polgári jog Ptk.-beli rendszerébe. Mivel e magánjogi eszközök a szerződés létrejöttétől annak megszűnésig ívelő folyamat minden szakaszában megjelennek, ideértve a szerződésszegésből eredő igények és a szerződés értelmezésének kérdését is, célszerűnek látszik őket a szerződés létszakaszai szerint tárgyalni.
A Ptk. rendszerében az ajánlattevő - függetlenül jogi minőségétől - eltérő jogszabályi rendelkezés vagy ajánlati tartalom hiányában - ajánlatához addig van kötve, ameddig az elfogadó nyilatkozat, tekintettel az ajánlat tartalmára és megtételének módjára az ajánlattevőhöz rendes körülmények között megérkezhetett. A jelenlevők között vagy telefonon tett ajánlat esetén azonnali elfogadás hiányában az ajánlati kötöttség megszűnik.[19] A hallgatás csak jogszabály vagy szerződés kifejezett rendelkezése esetén tekinthető beleegyezésnek.[20]
A fogyasztói jog e rendszert a fogyasztó védelmében több tekintetben módosítja, illetve kiegészíti. Így a fogyasztó által tett ajánlat esetén - függetlenül az ajánlattétel formájától - a fogyasztó a kereskedő azonnali
- 324/325 -
elfogadása hiányában mentesül az ajánlati kötöttség alól.[21] A hallgatás szerződéskeletkeztető hatását illetően a távollévők között kötött szerződésekről szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy meg nem rendelt áru esetén a hallgatás nem jelent elfogadást.[22] Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló jogszabály rendelkezése értelmében, ha az ajánlat haladéktalan visszaigazolása a fogyasztóhoz 48 órán belül nem érkezik meg, az ajánlati kötöttség megszűnik.[23] E témakörbe vág a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló jogszabály előírása is, amely vélelmezetten tisztességtelennek minősíti az olyan szerződéses kikötést, amely ésszerűtlenül rövid időn belül fűz joghatást a fogyasztó valamely magatartásához - jellemzően hallgatásához. Ez a szabály természetesen nem csupán a szerződés létrejötte, hanem a szerződéses jogok gyakorlása tekintetében is érvényesül.[24]
A Ptk. általános szabálya a formaszabadság, csak kivételesen ír elő a törvény kötelező - adott esetben minősített - írásbeliséget. E kivételek száma szaporodott az európai magánjog jótállással kapcsolatos szabályainak Ptk.-ba való beépítésével akkor, amikor a Ptk. novellája a fogyasztói szerződésben foglalt jótállási nyilatkozatra vonatkozóan is kötelező írásbeliséget írt elő.[25] Mindez azonban nem változtatott azon, hogy a Ptk. - ahogy már említettem - alapelve a formaszabadság.
Ezzel szemben a speciális fogyasztói szerződésekre vonatkozó kogens jogszabályi rendelkezések többsége a szerződések egésze vagy lényeges tartalma írásba foglalásának kötelezettségét deklarálja,[26] illetve a házaló kereskedés esetében - a dolog jellegéből folyóan a fogyasztó elállási jogára vonatkozó tájékoztatás írásba foglalásának kötelezettségét írja elő (a kereskedőnek).[27]
Ugyanakkor épp ellenkező előjellel közelíti meg a kérdést a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló jogszabály, amely vélelmezetten tisztességtelennek tekinti a fogyasztó nyilatkozatával szemben támasztott ésszerűtlen alaki követelményt,[28] erősítve ezzel azt az elvet, hogy az alakisággal kapcsolatos többletkötelezettségek kifejezetten a kereskedőt terhelik.
a) A Ptk. általános szabálya a szerződések körében a diszpozitivitás,[29] ami a szerződésekre vonatkozó szabályoknak eleve kisegítő jelleget kölcsönöz, eltekintve a kevés számú kivételtől, amikor a törvény valamely szerződéses rendelkezés semmissé nyilvánításával[30] vagy a törvénytől való eltérés kifejezett tiltásával juttatja kifejezésre a szabály kogens jellegét.[31]
Ezzel szemben áll a speciális fogyasztói szerződésekre vonatkozó jogszabályok általánosan kogens jellege, amely ráadásul részben sajátos nem "Ptk-szerű" formában ölt testet. Itt mindenek előtt arra gondolok, hogy szinte valamennyi ilyen szerződéstípusban megjelenik a klaudikáló kogencia.[32]
Így az utazási szerződésekben a jogszabálytól az utas hátrányára eltérő kikötés semmis és az ilyen kikötés helyébe a jogszabály megfelelő rendelkezése lép,[33] az ingatlan time-sharingről[34] és távollévők között kötött szerződésekről[35] szóló jogszabály azt mondja ki, hogy a normától csak a fogyasztó javára lehet eltérni, a fogyasztási kölcsön esetében pedig ugyanez az elv negatív megfogalmazásban jelenik meg; a fogyasztó hátrányára jogszabálytól eltérő kikötés semmis, illetve tilos a Ptk. 329.§-tól a fogyasztó hátrányára eltérni.[36]
b) A kereskedőre nehezedő súlyosabb elvárásokat egyértelműen tükröző szabály a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló kormányrendeletnek az ún. abszolúte tisztességtelen feltételekről szóló rendelkezése, amely túl azon, hogy ezekhez a semmisség jogkövetkezményét fűzi, a Ptk-hoz képest azért sajátos, mert a Ptk. a jóhiszeműségről, tisztességről csak alapelvi szinten szól, a bíróságra hagyva annak megítélését, hogy az egyes szerződéstípusokban, mely konkrét magatartásformák tekintendők tisztességtelennek.
c) Elmondható, hogy a fogyasztói szerződésekre vonatkozó speciális kogens normák - különösen ami a kereskedő kötelezettségeit illeti - kevés teret hagynak a szerződő felek alkotó fantáziájának. Így az utazási szerződésekről és az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzéséről, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló jogszabály is igen részletesen írja le a kereskedői kötelezettségeket.[37]
- 325/326 -
Itt említendőek azok a sajátos részletszabályok, amelyek egyes speciális fogyasztói szerződéseket szabályozó normákban jelennek meg és tartalmilag szintén a szerződési szabadság korlátját jelentik. Ilyen a közreműködőért való felelősség kizárásának, mint abszolúte tisztességtelen feltételnek a semmissége,[38] az utazási szerződésekben a szervező által követelhető előleg maximálása, illetve annak a legkorábbi időpontnak a maghatározása, amikor a teljes részvételi díj megfizetése követelhető.[39] Ide sorolható az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzéséről szóló jogszabály rendelkezése, amely szerint a fogyasztói elállásra nyitvaálló határidő alatt a fogyasztótól fizetés nem követelhető.[40] Végül több ilyen típusú rendelkezést is tartalmaznak a fogyasztóvédelmi törvény fogyasztási kölcsönnel kapcsolatos szabályai: a fogyasztót megilleti a lejárat előtti teljesítés joga,[41] a fogyasztótól biztosítékként váltó nem követelhető, illetve csekk nem fogadható el.[42]
E témakörbe vág a Ptk. dogmatikai rendszerétől idegen relatív semmisség jogintézményének bevezetése a fogyasztói kölcsönről szóló jogszabályban; eszerint a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.[43] A Ptk. az efféle Janus-arcú semmisséget kivételesen alkalmazza, felfogásának lényege éppen a semmisség abszolút volta, alanyi és tárgyi értelemben egyaránt[44] (mégha a bírói gyakorlat ezt szűkítően értelmezi is).
Végül itt említendő a fogyasztót saját maga ellen védő tilalom, bizonyos jogokról való lemondás tekintetében, így a házaló kereskedésben az ajánlati kötöttséget és az elállási jogot illetően,[45] az ingatlan time-sharing[46] és a távollévők közötti szerződések esetén generális jogról való lemondási tilalom formájában,[47] illetve a befektetési szolgáltatások körében a tájékoztatásról való lemondás érvényességének speciális feltételekhez kötése formájában.[48]
A Ptk. rendszerében a tájékoztatási kötelezettség az együttműködés általános kötelezettségén[49] belüli részelem, és tulajdonképpen alapelvi jellegű. Ezt egészítette ki utóbb a már európai jogi indíttatású két szabály, egyfelől a szokásostól eltérő általános szerződéses feltételek esetén a szerződési feltétel megfogalmazóját - jellemzően kereskedőt - terhelő tájékoztatási kötelezettség,[50] másrésztől a jótállási nyilatkozat kötelező tartalmához tartozó tájékoztatási kötelezettség.[51]
A kereskedőt terhelő széleskörű tájékoztatási kötelezettségnek egyfajta tükörképe a Ptk.-ban a biztosítottat (aki vagy fogyasztó vagy nem) terhelő - közlési kötelezettségnek nevezett tájékoztatási kötelezettség, amely a szerződéskötés előtti helyzetet éppúgy érinti, mint a szerződés fennállása alatt a releváns körülményekben bekövetkezett változásokat és a biztosítási esemény bekövetkeztét.[52]
A fogyasztói magánjog a kérdés Ptk.-beli megközelítésétől annyiban tér el, hogy egyfelől e kereskedői kötelezettséget többnyire a szerződés központi elemeként kezeli, másrészt a szabályozás lényegesen részletesebb. Így míg a házaló kereskedés esetén "csupán" a fogyasztót megillető elállási jogról szóló írásbeli tájékoztatási kötelezettségről (és ennek elmaradása esetén a szerződés semmisségéről) esik szó,[53] addig az utazási szerződésekről szóló jogszabály aprólékosan leírja a programfüzet, illetve az utazást megelőző tájékoztató kötelező tartalmát,[54] az ingatlan time-sharinget szabályozó kormányrendelet a konstrukcióról való átfogó, illetve az építkezés állásáról való rendszeres írásbeli tájékoztatás kötelezettségét,[55] a távollévők között kötött szerződésekről szóló jogszabály a részletes írásbeli tájékoztatás kötelezettségét,[56] a fogyasztóvédelemről szóló törvény az adóssal szembeni, a kötelezően alkalmazandó jogszabályok tartalmáról való tájékoztatási kötelezettséget[57] és itt említhetők a tőkepiaci törvény árutőzsdei befektetési szolgáltatókkal, ill. portfolió kezelőkkel szemben támasztott tájékoztatási elvárásai[58] (azzal a megjegyzéssel, hogy a tőkepiaci törvény a fogyasztónak nem minősülő ügyfelet is védi), továbbá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló jogszabály egyes rendelkezései.[59]
- 326/327 -
A Ptk. elállással kapcsolatos szabályozását röviden úgy jellemezhetjük, hogy az jogszabályon vagy szerződésen alapul, általában szankciós jellegű, érdekmúláshoz kötött, illetve amennyiben a másik fél magatartásától függetlenül gyakorolható (pl. vállalkozási szerződésben a megrendelő elállási joga), akkor kártalanítási kötelezettséggel jár.
Ezzel szemben a fogyasztói szerződésekben a fogyasztó egyoldalú elállási joga többnyire abszolút jellegű - azaz a kereskedő magatartásától független -, és a kártalanítási kötelezettség, - ha van - jószerével a negatív interesszére korlátozódik.
Így:
- házaló kereskedés körében kötött szerződés esetén a fogyasztót 8 napon belüli abszolút elállási jog illeti meg,[60]
- utazási szerződés esetében a fogyasztó elállási joga korlátlan akkor, ha az elállási ok nem az utas érdekkörén belül merült fel, egyébként őt a már befizetett összegre korlátozott kártérítési (kártalanítási) kötelezettség terheli,[61]
- time sharing szerződésben a fogyasztót megillető elállási jog 15, illetőleg 30 napon belül gyakorolható, a negatív interesszére korlátozott kártalanítási kötelezettség mellett,[62]
- a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztó 8 napon belül (abszolút határidő 3 hónap) állhat el a negatív interesszére korlátozott kártalanítás fejében.[63]
A hibás teljesítés Ptk-beli rendszerét alaposan felforgatta az európai fogyasztói magánjog. Átalakult a kellékszavatossági jogok rendszere és tartalma és számos, speciálisan a fogyasztóra vonatkozó és jellemzően őt kedvezményező rendelkezés jelent meg a kódex szövegében.[64]
A speciális fogyasztói szerződések egy sor, a kereskedő hibás teljesítésével és a késedelmével kapcsolatos szabályt tartalmaznak - üdítő összevisszaságban és következetlenséggel. A szisztematikus jogi gondolkodás követelményeinek két megoldás felelne meg; a hibás teljesítés és a késedelem fogalmának és jogkövetkezményeinek szabatos meghatározása vagy utalás a Ptk.-ra, mint mögöttes jogra. A jogalkotó a harmadik utat választotta; a jogszabályokba itt-ott mintegy véletlenül beiktatott a hibás teljesítéssel, illetve késedelemmel kapcsolatos vagy azokra emlékeztető, a jogszabály kontextusában többnyire idegenül ható, levegőben lógó rendelkezéseket - a többi legyen a jogalkalmazó gondja. a) Így a hibás teljesítés témakörében
- a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló jogszabály abszolúte tisztességtelennek minősíti azt a szerződéses kikötést, hogy a kereskedő egyoldalúan jogosult annak megítélésére, szerződésszerű - e a teljesítés,[65] továbbá vélelmezetten tisztességtelennek minősíti azt, ha a szerződés alapján a kereskedő jogosult egyoldalúan, alapos ok nélkül a szerződéstől eltérő tulajdonságú szolgáltatásra,[66] ha a szerződés megfosztja a fogyasztót az őt szerződésszegés esetén megillető jogoktól,[67] valamint ha a szerződés a fogyasztó szerződésszegése esetére túlzott összeg fizetésére kötelezi őt;[68]
- az utazási szerződésről szóló kormányrendelet szabályozza a díj leszállítás követelésének jogát a kereskedő nem megfelelő teljesítése esetén,[69] illetve bizonyos esetekben sajátos jogkövetkezménnyel járó pótszolgáltatási kötelezettséget ír elő;[70]
- az ingatlan time sharing jogszabály foglalkozik a várható hibás teljesítés esetével, tehát azzal a helyzettel, ha már a teljesítés befejezése előtt alaposan feltehető, hogy a teljesítés hibás lesz és a kereskedő e helyzeten felszólítás ellenére sem változtat. Ilyenkor "a fogyasztó gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogokat" (melyek ezek?), még mielőtt a hibás teljesítés a szó valódi értelmében bekövetkezett volna;[71]
- a fogyasztóvédelmi törvény a címkézésre, kezelési útmutató átadására vonatkozó kötelezettségek deklarálásával lényegében a hibátlan teljesítés bizonyos feltételeit határozza meg;[72]
- a hibátlan teljesítés tartalmi feltételeit fogalmazza meg a tőkepiaci törvény akkor, amikor tőke, illetve hozamgarancia felajánlása esetén a kereskedő számára kötelezővé teszi a bankgarancia adását és a megfelelő befektetési politika dokumentálását,[73] illetve a hibás teljesítés egy sajátos - a semmiség jogkövetkezményével járó - esetét szabályozza, amikor tiltja az árfolyam manipulálásra irányuló, illetve az ügyfélre hátrányos ügylet javaslását.[74]
- 327/328 -
b) Érdekes módon még kisebb teret szentelnek a fogyasztói szerződéseket szabályozó normák a késedelem kérdésének. Valójában csupán a time sharing rendelet említhető itt, amely egy abszolút kereskedői késedelmi kritériumot állít fel azzal, hogy a késedelmet bekövetkezettnek tekinti, ha a szerződés tárgyát képező lakás legkésőbb a szerződéskötéstől számított 3 év elteltével beköltözésre alkalmatlan.[75] E késedelem jogkövetkezménye a fogyasztó elállási joga az érdekmúlás bizonyításának kötelezettsége nélkül.
A fogyasztó ezen kívül az érdekmúlás bizonyításával egyébként már korábban is elállhat, ha a késedelem számottevőnek minősül és mindkét esetben kártérítést követelhet.[76]
A szerződésszegéssel okozott kárért fennálló felelősség kérdését a Ptk. a deliktuális és kontraktuális felelősségi kör összekapcsolásával és a felróhatósági elv szerződések világába való bevezetésével oldja meg; egyszerűbben szólva úgy, hogy a szerződésszegéssel a másik félnek okozott kárt a felróhatóság feltételével rendeli megtéríteni. Ezt a szabályt az elmúlt évtizedek során sok kritika érte, de az ólomkatona rendíthetetlen maradt.
Lényegesen változott a helyzet - legalábbis a nemzetközi adásvételt illetően és annyiban, amennyiben a jogkereső közönség és a bíróság e jogszabályról egyáltalán tudomást vett - a Bécsi Vételi Egyezmény ratifikálásával.[77] Első ízben jelent meg ugyanis kárfelelősségi korlátként a "reasonability" elve az elmaradt haszonnal összefüggésben.[78]
A fogyasztói szerződések hatályos joga a kontraktuális kárfelelősség kérdésével ugyanolyan mostohán bánik, mint pl. a késedelem ügyével. Abban a kevés számú esetben viszont, amikor kárfelelősségi szabályokkal találkozunk, a felelősség - szemben a Ptk-val - mintha objektív jelleget mutatna. Az óvatos fogalmazást az érintett jogszabályi rendelkezések pontatlan szövegezése indokolja.
- Az utazási szerződésekről szóló jogszabály úgy szól, hogy az utazási vállalkozó felel az utazási szerződés nem vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza. Mi más ez, ha nem tisztán okságon alapuló "objektív" felelősség. A kimentési okok persze elgondolkoztatják a figyelmes olvasót. Az igénybevett közreműködő által okozott kár esetén ugyanis a vállalkozó akkor mentesülhet, ha ez a magatartás az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban (bármit jelentsen is ez) és a hibát a vállalkozó kellő gondossággal sem láthatta előre, illetve háríthatta el.[79]
- Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény rendelkezése szerint a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információval okozott kárért.[80] Ha e törvénynek a Ptk. háttérjoga lenne (aminek a szövegben nincs nyoma és különösen az ún. közvetítő szolgáltatásért fennálló felelősség szabályai inkább ennek az ellenkezőjére mutatnak), elfogadva azt az általánosnak tekinthető felfogást, hogy ahol a Ptk. felelősségről beszél, ott eltérő rendelkezés hiányában felróhatóságon alapuló felelősséget kell értenünk, azt mondhatnánk, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló jogszabály fent idézett rendelkezése felróhatóságon alapuló felelősséget deklarál. Csakhogy mert a Ptk.-nak benne nyoma sincs, csupán a szöveg alapján objektív felelősségre kell következtetnünk (bár erre mérget alighanem kevesen vennének).
- A fogyasztóvédelmi törvény a fogyasztói kölcsönről szóló részben úgy rendelkezik, hogy a fogyasztótól biztosítékul váltókötelezettség vállalása nem követelhető, illetve tőle csekk nem fogadható el. E szabály megszegése esetén a hitelező felel minden olyan kárért, amely a fogyasztót a váltó- vagy csekk-kibocsátással összefüggésben érte.[81]
Noha a felelősség itt is tisztán az okozatosságon alapulónak tűnik, a károkozó magatartásnak - amely lényegénél fogva csak szándékos lehet - tartalmi eleme a felróhatóság.
A bizonyítással kapcsolatos általános szabályt a Ptk. nem tartalmaz, de a Ptk. szellemiségével teljes mértékben összhangban álló rendelkezést a Pp. igen. Eszerint valamely tényállítás valóságát annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy a bíróság a tényállítást valónak fogadja el.[82] Ehhez képest kivételnek tekinthetők a Ptk. kötelmi jogi részének konkrét jogintézményekhez kötődő bizonyítási szabályai. Így pl. a fuvarozási szerződésre vonatkozó rendelkezések tartalmazzák azt, hogy a fuvarozói felelősség alóli mentesülésre vezető okokkal kapcsolatban mit kell bizonyítania a fuvarozónak és mit a fuvaroztatónak.[83] (Megjegyzendő, hogy ez az életszerű
- 328/329 -
szabályozás követi a Pp.-beli rendelkezés logikáját.) Némileg más a helyzet a deliktuális kárfelelősséggel, ugyanis a Ptk. 339.§-a a kárfelelősség megállapítása feltételeivel kapcsolatban abból kiindulva osztja meg a felek között a bizonyítási terhet, hogy ezáltal a károkozó helyzete nehezüljön. A kivételek azonban csak erősítik a szabályt: a Ptk. alapvetően a bizonyítási teher tekintetében sem tesz különbséget a szerződő felek minősége alapján.
Itt említendő a Ptk. új, az európai jogból származó kellékszavatossági szabálya, amely szerint fogyasztói szerződések esetén a hat hónapon belül felismert hibáról vélelmezni kell, hogy az már a teljesítéskor is megvolt, következésképpen az ellenkező bizonyítása a kereskedőre hárul.[84]
A bizonyítási teher általános polgári jogi elveitől - amelyek közé tartozik természetesen az is, hogy a felek szerződési szabadsága a bizonyítási teherelosztásra is kiterjed - jelentősen eltérő szemlélet figyelhető meg a szorosabb értelemben vett fogyasztói jogban.
A fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló jogszabály abszolúte tisztességtelennek, tehát semmisnek tekinti azt a kikötést, amely a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg.[85] Ez nyilván bármely bizonyítási teher szabály olyan megváltoztatására vonatkozik, amelynek folytán az egyébként a kereskedőre nehezedő bizonyítási teher áthárul a fogyasztóra.
Ugyanez a jogszabály azzal, hogy a szerződéses kikötések bizonyos csoportjának tisztességtelenségét vélelmezi,[86] logikusan a kereskedőre hárítja a tisztességesség bizonyítását. (Más kérdés, hogy mivel a jogszabály csak példálózó felsorolást ad: "... tisztességtelennek kell tekinteni különösen de de a tisztességtelenség fogalmát nem definiálja, ráadásul ahhoz jogkövetkezményt sem fűz, a logika mint jogszabályainknál oly gyakran, esetleg itt is csődöt mondhat.)
Bizonyítási szabályt tartalmaz továbbá
- az ingatlan time sharing-rendelet, amely szerint vita esetén az értékesítőt terheli annak bizonyítása, hogy az írásbeli tájékoztatót a jogszabálynak megfelelő módon elküldte a fogyasztónak,[87] valamint
- a távollévők közötti szerződésekről szóló rendelet, amely szerint a gazdálkodó szervezetet terheli annak bizonyítása, hogy a rendeletben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat megtartotta, valamint a fogyasztó hozzájárulását az automata hívókészülék, illetve telefax használatához beszerezte.[88]
A polgári jogi igényeket bírósági úton lehet érvényesíteni.[89] Kiegészítő szabály - amelyet feltehetően a mediáció intézményes megjelenése inspirált - rendelkezik arról, hogy a keresetlevélben a felperesnek nyilatkoznia kell arról, volt-e a felek között előzetes egyeztetés.[90] Mindenesetre elmondható, hogy a polgári jogi igények érvényesítésének két klasszikus jellemzője van; az egyik az, hogy nincsenek benne közjogi (igazgatási) elemek, a másik pedig, hogy szigorúan magánjellegű, csak a felekre (és a bíróságra) tartozik.
Az európai jog e tekintetben lényeges változást indukált a magyar jogban - részben akaratlanul. Az eurokonform szabályozást tartalmazó fogyasztóvédelmi törvény részletesen szabályozza a fogyasztó kezdeményezésére induló békéltető testületi eljárást, amely jellegét tekintve a választott bírósági békéltetés és a választott bírósági per valamiféle keveréke[91] és jellemzője, hogy nem helyettesíti a pert, továbbá, hogy nem feltétele a fogyasztói igény érvényesítésére irányuló kereset benyújtásának.
A polgári per magánjellegén üt nem kis rést bizonyos állami és társadalmi szervezetek (ideértve a tagállami szerveket is) és az ügyész perindítási jogosultsággal való felruházása, ha a kereskedő jogellenes tevékenysége a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős hátrányt okoz függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett fogyasztó nevesíthető-e vagy sem.[92] A dolog érdekességét fokozza, hogy a törvény az érintett fogyasztó által akár párhuzamosan indított polgári per lehetőségét sem zárja ki.[93]
A magyar jogalkotó stréber tanulónak bizonyult akkor, amikor a popularis actio lehetőségét a Ptk. kiegészítésével megadta a tisztességtelen általános szerződési feltételeket alkalmazó féllel szemben függetlenül attól, hogy a szerződés alanya-e a fogyasztó vagy sem.[94]
A fogyasztókat védő arzenált egészíti ki a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló rendelet, amely abszolúte tisztességtelennek minősíti az olyan kikötést, amely kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon vagy a felek közötti megállapodáson alapuló igényérvényesítési lehetőségeit.[95]
- 329/330 -
A Ptk. tradicionális szellemét a nyilatkozatok értelmezésére vonatkozó általános szabály juttatja kifejezésre,[96] amelyre mindenek előtt az jellemző, hogy nem tesz különbséget a szerződés alanyainak minősége szerint (pl. hogy kereskedőről vagy fogyasztóról van-e szó). Ebben a tradicionális felfogásban jelent törést az az új szabály, amely a fogyasztói szerződésekben kétség esetén a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést írja elő.[97]
A fogyasztó pozícióját erősíti a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló jogszabály, amely abszolúte tisztességtelennek minősíti az olyan szerződéses rendelkezést, amely egyoldalú jogot ad a kereskedőnek a szerződés értelmezésére, illetve amely kizárólag a kereskedőt jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű volt-e[98] (lényegét tekintve ez is értelmezési kérdés).
Konklúzió: a fogyasztói magánjog jellegzetességeinek hosszú listája indokolttá teszi a kérdést, vajon helyes-e az a kodifikációs technika, amely e jellegzetességeket az új Ptk-ban is szétszórva, valamilyen belső koherenciára törekvés nélkül kívánja bemutatni.[99]
Amint ismeretes a Ptk. kárfelelősségi rendszerének két fő jellegzetessége van:
- felróhatósági alap bizonyos speciális felelősségi alakzatokkal kiegészítve
- a deliktuális és kontraktuális kárfelelősség egysége.
E koherens, bár sok problémával küszködő, de végül is működőképes rendszerhez képest az európai jog a kárfelelősséget illetően lényegesen tarkább, sőt megkockáztathatjuk, kaotikus képet mutat. Általánosságban azt mondhatjuk, a kárfelelősséggel kapcsolatban az európai jog két területen produkált olyasmit, amiből a további jogfejlődésre esetleg következtetések vonhatók le, anélkül azonban, hogy a jogalkotás szintjén tényleges törekvés lenne megfigyelhető valamiféle egységes kárfelelősségi rendszer megalkotására.
Az egyik ilyen terület az állami kárfelelősség az európai jog átvételének elmulasztásával, késedelmével vagy nem megfelelő minőségével okozott kárért.
A kárfelelősség elveit itt az Európai Bíróság alakította ki néhány nevezetes ítéletével.[100] A feltételek a következőkben foglalhatók össze:
- a megsértett norma célja az, hogy alanyi jogokat hozzon létre,
- okozati összefüggésnek kell fennállnia az európai norma át nem vétele vagy késedelmes, illetve hibás átvétele és a jogalany kára között,
- a jogsértésnek nyilvánvalónak és súlyosnak kell lennie, ami alatt az Európai Bíróság azt érti, hogy az állam diszkrécionális jogkörét nyilvánvalóan és súlyosan átlépte, a megsértett norma egyértelmű és világos, az állam részéről a jogsértés szándékos vagy gondatlan.
A felsorolt feltételek, azok közül is leginkább az utolsó arra látszanak utalni, hogy az Európai Bíróság az állami kárfelelősség körében a felelősséget vétkességi alapra szándékozott helyezni. A tekintetben azonban, hogy ez az elv a közösségi kárfelelősségi jogalkotás vezérelvévé válhatna, több kétség is felmerül. Először is nem szabad elfelejteni, hogy ez a szabályozás a deliktuális felelősségnek egy mondhatni marginális területére, az állami kárfelelősségre vonatkozik, konkrétan az európai jog átvételével kapcsolatos mulasztással összefüggésben, és kérdés, hogy mennyire áll az Európai Bíróság szándékában e marginális szabályt általános érvényűvé tenni. További bizonytalanságra ad okot az az általános, elméleti jellegű probléma, amely a nem természetes személyek vétkességével kapcsolatban merül fel. Rendkívül nehéz lenne megválaszolni a kérdést, hogy amikor az állam szándékosságáról vagy gondatlanságáról beszélünk, akkor ez valójában konkrétan kinek a szándékossága vagy gondatlansága, illetőleg hogy ki lehet az a természetes személy, akinek szándékossága vagy gondatlansága adott esetben az állam szándékosságával vagy gondatlanságával esik egy tekintet alá.
Végezetül meggondolásra késztet az a körülmény is, hogy merőben más szemléletű például a termékfelelősség szabályozása az európai jogban. Köztudott, hogy itt az európai jog - és a vele konform magyar szabályozás - alapvetően az objektív, tehát a vétkességtől független felelősség talaján áll, ami a kimentési okok alapján állítható. Hozzá kell azonban tenni, hogy az a kimentési ok, amely szerint a termék gyártója mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a technika adott állása mellett a hibát nem kellett felismernie, a felelősséget szubjektív irányba tolja el és ezért végül is nehéz megmondani, hogy a termékfelelősségi szabályt melyik felelősségi rendszerhez lehetne sorolni.[101]
Végezetül megemlítendő, hogy az európai jog fontos részét képező, noha nem az Unió által alkotott jogforrásokban, így mindenek előtt a Bécsi Vételi Egyezményben a szerződésszegéssel összefüggésben az okozott károkért fennálló felelősség tekintetében egy merőben másfajta, bár a vétkességi elemtől nem
- 330/331 -
teljes mértékben mentes megközelítés kapott helyet. Köztudott, hogy a Bécsi Vételi Egyezmény a szerződésszegéssel okozott károk körében a következményes károk, így az elmaradt haszon megtérítésére abban az esetben ad lehetőséget, ha e károk bekövetkezésével szerződésszegés esetén a szerződést kötő félnek a körülmények ismeretében ésszerűen számolnia kellett.[102] Talán megkockáztatható a jóslat, hogy az egységes kárfelelősségi rendszer megteremtésére irányuló erőfeszítések nem annyira abba az irányba fognak elmozdulni, hogy keresni kell az objektív és szubjektív alapú kárfelelősségi rendszerek közötti valamifajta kompromisszumot, hanem talán inkább abba az irányba, hogy a kárfelelősséget - talán common law-hatásra - az ésszerű kockázatvállalással kell valamilyen módon összhangba hozni. És ha így lesz, ez bizonyosan nem marad hatás nélkül a magyar magánjogra sem. ■
JEGYZETEK
[1] Vékás Lajos (szerk.): Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban (KJK Kerszöv, Budapest 2001); Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései (HVG-ORAC, Budapest 2001); Vékás Lajos: Polgári jogunk európajogi hátteréről. Európai Jog 2003/6.
[2] A Római Szerződést módosító és kiegészítő Egységes Európai Okmányt 1986. február 17-én Luxemburgban, illetve február 28-án Hágában írták alá.
[3] Az Egységes Európai Okmány 18. cikke a fogyasztóvédelem magas szintjét biztosító intézkedések meghozatalára hatalmazta fel az Európai Bizottságot.
[4] Erről ld. bővebben Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Osiris-Budapest 2003/ I. fejezet
[5] Két jellemző példa a kontinentális jog belső törésvonalaira; az egyik a tulajdonátszállás adásvétel esetén, ahol a német kettős ügyleti szemlélet áll szemben a pl. Ausztriában is elfogadott kauzális elmélettel, de ilyen a deliktuális felelősség területe is, ahol a felelősség alapját illetően számos, egymástól alapvetően eltérő megoldással találkozunk a nemzeti jogokban.
[6] A rengeteg fordítási nehézség közül itt csak a "good faith" vagy a "Verschulden" problémáját említjük.
[7] Itt általában a "consideration"-doktrinára szoktak hivatkozni vagy fordított esetben a kodifikált alapelvek problémájára.
[8] Eltekintve a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról szóló 1980-as Római Egyezménytől, az áruk nemzetközi adásvételéről szóló 1980-as Bécsi Egyezménytől, illetve az egységes európai magánjog megteremtésére irányuló az Európai Parlament 1994. május 6-i határozatában megfogalmazott elvektől, elméleti és talán gyakorlati jelentősége a különböző nemzetközi tudóscsoportok által kidolgozott kódextervezeteknek és szabálymintáknak van. Itt említendő a Gandolfi professzor által irányított paviai csoport európai szerződési jogi törvénykönyv megalkotására irányuló munkája,a McGregor-féle Contract Code-tervezet (common law), az Ole Lando professzor vezette bizottság által kidolgozott Principles of European Contract Law, valamint a Common Core of Europaen Private Law Project c. kutatási program Mattei és Bussani professzorok irányításával.
[9] Természetesen szó sincs e területek koherens és átfogó szabályozásáról.
[10] A Bécsi Vételi Egyezményről bővebben ld. Sándor Tamás-Vékás Lajos: Nemzetközi adásvétel HVG-ORAC, Budapest 2005
[11] Ezt a szándékot tükrözik a Kereskedelmi Törvény hatályon kívül helyezése a Ptk. hatályba lépésével, a Ptk. bevezető rendelkezései, illetve majd 30 évvel később a tulajdonformák közötti rangkülönbségek felszámolása és ez a gondolat uralja - bár más megközelítésben az új Ptk. koncepcióját is (Bevezetés A/V/2 pont).
[12] Az ide sorolható jogintézmények a teljesség igénye nélkül: kötbér, bankgarancia, vagyont terhelő zálogjog, önálló zálogjog, hibás teljesítés, szállítási, közüzemi szerződés, fuvarozás, szállítmányozás, banki, biztosítási szerződés, társasági szerződés, stb.
[13] Különösen figyelemre méltóak a Ptk-ban nem nevesített, részben új szerződéstípusok mint a lízing, franchise, szindikátusi szerződés és a később részletesen tárgyalandó fogyasztói szerződések.
[14] Erről árulkodik különösen a Koncepció Kötelmi Jogi Könyv második rész A/II. pontja, amely a fogyasztói szerződések szabályainak kódexben való elhelyezésével foglalkozik.
[15] Elsősorban arra gondolok, hogy a jogalkotónak a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeivel kapcsolatos európai jogi jogelveket feleslegesen általánosítva és mindezt az általános szerződési feltételek szabályaival keverve egy zűrzavaros és következetlen szabályozást sikerült a Ptk-ba beépítenie (209. §)
[16] A következőkben a fogyasztói magánjog tárgyalásánál az alábbi jogforrásokra fogunk hivatkozni, a szöveg rövidítése érdekében a hozzájuk rendelt számra hivatkozással.
[1] A fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről 18/1999 (II. 5.) Korm.r. - 93/13/EGK
[2] Az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről 370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet - 85/577/EGK
[3] Az utazási és utazást közvetítő szerződésről 214/1996 (XII. 23.) Korm.r. - 90/314/EGK
[4] Az ingatlanok időben megosztott használati jogainak megszerzésére irányuló szerződésekről 20/1999 (II. 5.) Korm.r. - 94/74/EK [5] A távollévők között kötött szerződésekről 17/1999 (II. 5.) Korm.r. - 97/7/EK
[6] Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény - 2003/31/EK
[7] A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény - 2001/95 EK, 90/88 EGK, 87/102 EGK, 98/27 EK, 98/257 EK [8] A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
[17] Az első csoportba tartozik pl. a [3], a másodikba az [5]
[18] Vö. [1] Ez a kormányrendelet is alkalmat ad a jogalkalmazónak némi agytornára. A fogyasztói szerződésben alkalmazott, példálódzva felsorolt tisztességtelen feltételeket ugyanis két csoportra osztja. Az elsőbe az abszolúte tilosnak, azaz semmisnek minősülő kikötések tartoznak, a másodikba pedig azok, amelyekről a fogyasztó által indított kereset esetén a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy mégsem tisztességtelenek. Csupán annak világos szabályozása maradt ki a kormányrendeletből, hogy mi a következménye e bizonyítás sikertelenségeinek.
[19] Ptk. 211. § (2) bek.
[20] Ptk. 216. § (2) bek.
[21] [2] - 2. §
[22] [5] - 8. §
[23] [6] - 6. § (2) bek.
[24] [1]-2.§a)
[25] Ptk. 248. § (3) bek.
[26] Vö. [3] - 2. § (4) bek., 16. § (2) bek., [4] - 5. § (1) bek., [8] - 117. § (2) bek., 128. § (1) bek.
[27] [2] - 3. § (1) bek.
[28] [1] - 2. § b)
[29] Ptk. 200. § (1) bek.
[30] Pl. Ptk. 373. § (4) bek., 512. § (2) bek.
[31] Pl. Ptk. 374. § (2) bek.
[32] Ptk. 567. § (1) bek. ill. 305. § (2) bek. 306. § (5) bek.
[33] [3] - 2. § (3) bek.
[34] [5] - 16. § (2) bek.
[35] [5]-11. §(2) bek.
[36] [7]-7. §(4) bek. és 7/A. § (1)bek.
[37] [3] - 6. § (1)-(7) bek., [4] - 7. § (1)-(2) bek., [7] - 7. § (2) bek. - kifejezetten deklarálva a semmisség jogkövetkezményét.
[38] [1]-1.§(1)bek. h)
[39] [3] - 8. § (3) és (4) bek.
[40] [4] - 11. §(1) bek.
[41] [7] - 7. § (7) bek.
[42] [7] - 7/A. § (2) és (3) bek.
[43] [7]-7. §(5) bek.
[44] Ptk. 234. § (1) bek. és 16/A. § (1) bek.
[45] [2]-5.§
[46] [4] - 16. § (1) bek.
[47] [5] - 11. §(1) bek.
[48] [8]-115. §(8) bek.
[49] Ptk. 277. § (5) bek.
[50] Ptk. 205. § (5) bek.
[51] Ptk. 248. § (3) bek.
[52] Ptk. 540. § (1) és (2) bek., 544. § (1) bek.
[53] [2] - 3. §
[54] [3] - 3. § (1) bek., 4. § (1)-(2) bek., 5. §, 7 § (3) bek.
[55] [4]-4.§, 14. §(1)bek.
[56] [5]-2. §(1)bek.,3. § (2) bek.
[57] [7] - 7. § (6) bek.
[58] [8] - 115. § (1), (2), (6) bek., 132. §, 133. § (2) bek.
[59] [6] - 4. § (2)-(3) bek., 5. § (1)-(2) bek.
[60] [2]-4. § (1) bek.
[61] [3] - 11. §
[62] [4]-8.§, 13. §(3) bek.
[63] [5] - 4. § (1)-(5) bek., 6. § (2)-(3) bek.
[64] Ptk. 305. § (2) bek., 305/A. § (2) bek., 306. § (5) bek., 307. § (2) bek., 309. § (1) bek., 311. § (1)-(2) bek.
[65] [1]-1.§ (1) bek. a)
[66] [1]-1. § (2) bek. e)
[67] [1]-1. § (2) bek. h)
[68] [1]-1. § (2) bek. j)
[69] [3] - 12. § (3) bek.
[70] [3] - 12. § (3) bek.
[71] [4] - 14. § (3) bek.
[72] [7] - 9-12. §
[73] [8]-131. § (2) bek.
[74] [8]-118. §
[75] [4] - 13. § (1) bek.
[76] [4] - 14. § (2) bek.
[77] Magyarországon törvénybe iktatta az 1987. évi XX. törvény
[78] Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikk
[79] [3] - 12. § (6) bek.
[80] [6] - 7. § (1) bek.
[81] [7] - 7/A. § (5) bek.
[82] Pp. 164. § (1) bek.
[83] Ptk. 502. §
[85] [1] - 1. § (1) bek. j)
[86] [1]-2. §
[87] [4]-9.§
[88] [5] - 10. §
[89] Ptk. 7. § (1) bek.
[90] Pp. 121. § (1) bek. f) pont
[91] Ld. a békéltető testületi határozat bíróság általi érvénytelenítésének intézményét [7] - 94. § (3) bek.
[92] [7] - 39. § (1) bek.
[93] [7] - 34. § (1) bek.
[95] [1] - 1. § (1) bek. i)
[96] Ptk. 207. § (1) bek.
[97] Ptk. 207. § (2) bek.
[98] [1]-1.§ (1) bek. a),b)
[99] Vö. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és szabályozási tematikája 78.
[100] Frankovich, Bonifaci (C-6/90, C-9/90) és következményei, részletesebben ld. Kecskés L: A Post-Frankovich jelenség kialakulása, Európai Jog. 2001/2
[101] 1993. évi X. törvény 7. § (1) bek. d)
[102] Vö. 78. lábjegyzet
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tiszteletbeli tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
