"Mindannyiunk őszinte óhaja, hogy ne kerüljön sor sem nemzetközi fegyveres összeütközésekre, sem pedig nemzetközi jelleggel nem bíró fegyveres konfliktusokra, amelyek a genfi egyezmények és a hozzájuk tartozó kiegészítő jegyzőkönyvek rendelkezéseinek alkalmazását szükségessé tennék. Miután azonban egyelőre még fegyveres összeütközések dúlnak földünkön, kívánatos, hogy az összeütközések áldozatainak védelmét szolgáló humanitárius nemzetközi jog rendelkezéseit jóhiszeműen, az emberiesség szellemében és a nemzetközi jog egyéb szabályaival összhangban alkalmazzák mindazok, akikre ez a kötelezettség hárul."[1] Herczegh Géza, (egyebek mellett) a humanitárius nemzetközi jog kiváló szakértője fenti gondolatait 1981-ben fogalmazta meg. Sajnálatos módon az általa harminchat évvel ezelőtt megfogalmazottak ma is változatlanul helytállóak. A nemzetközi jog 1945 utáni korszakának talán legfontosabb alapköve az erőszak általános tilalma, melyet az ENSZ Alapokmánya rögzít, és amely a nemzetközi ius cogens részének is tekinthető. Az elv alól a nemzetközi jog ugyanakkor ismer kivételeket: ENSZ Alapokmány három kivételről rendelkezik, kettőről expressis verbis jelleggel (önvédelem; ENSZ Biztonsági Tanács által elfogadott fegyveres rendszabályok), egyről pedig (nem nemzetközi fegyveres összeütközés) implicit módon.[2] A vonatkozó nemzetközi jogfejlődés sajátos paradoxonának is tekinthető, hogy az erőszak általános tilalmának bevezetését követő időszakban indult jelentős fejlődésnek a ius in bello, a humanitárius nemzetközi jog.[3] A humanitárius nemzetközi jog máig tartó jelentőségét aligha szükséges hangsúlyozni, hiszen az erőszak tilalmának elvi státuszától függetlenül az államok közötti (és az államokon belüli, azaz nem nemzetközi) fegyveres konfliktusok nem szűntek meg, még ha az államok igyekeznek is nemzetközi jogi érvekkel alátámasztani fellépésük jogszerűségét.[4] Az államok egyébként is lehetőleg igyekeznek kerülni, hogy saját fegyveres fellépésüket "háborúnak" minősítsék[5], példának okáért az 1977-es genfi jegyzőkönyvek megszövegezésekor is következetesebb a fegyveres összeütközés kifejezést használták a háború helyett.[6]
A humanitárius jog pedig természetesen nem légüres térben létezik, hanem a nemzetközi jog részterületeként, amely nemcsak a nemzetközi jog más szabályaival, hanem más jogrendszerekkel is érintkezésbe kerül. Az alábbiakban elsősorban európai államokat érintő ügyek kapcsán vizsgálom azt a kérdést, hogy a humanitárius jog és más nemzetközi jogi szabályrendszerek kölcsönhatása milyen problémákat vethet fel. Megjegyzendő, hogy az Európai Unió a maga részéről a primer uniós jog értelmében hozzájárul a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához[7], ebbe értelemszerűen a humanitárius jog is beletartozik.[8] A közös kül- és biztonságpolitika keretében az Unió tagállamai számos katonai műveletben vesznek részt, így a humanitárius jog alkalmazhatósági problémái e szempontból is relevánsak lehetnek. Az Unió Tanácsa (jogi kötőerővel nem rendelkező) iránymutatásokat is elfogadott a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának előmozdításáról, amelynek címzettjei "mindazok, akik az Európai Unió keretén belül lépnek fel, amennyiben a felvetett kérdések a felelősségi-és hatáskörükbe tartoznak."[9] Az Európa Tanács tagállamai számára pedig a humanitárius jog alkalmazhatósága és az Emberi Jogok Európai Egyezményének extraterritoriális alkalmazása jelenthet összekapcsolódó, komplex problémát.[10] Vizsgálódásom egyik apropója, hogy a közelmúltban az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) és az Európai Unió Bíróságnak is a humanitárius jogot is alkalmazva ill. arra tekintettel kellett ítéletet hoznia - tanulmányunk ezen ügyek példáján mutatja be a vázolt kérdéseket és a két bírói fórum válaszait.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának feladata az EJEE-ben és a kapcsolódó jegyzőkönyvekben vál-
- 134/135 -
lalt kötelezettségek tiszteletben tartásának biztosítása, joghatósága az EJEE és a kiegészítő jegyzőkönyvek értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos ügyekre terjed ki.[11] Az EJEE a részes államokat a joghatóságuk alatt álló minden személy vonatkozásában köti, amely nem azonos a területükön lévő személyek körével.[12]
A Hassan kontra Egyesült Királyság ügy[13] tényállása Irak 2003-as megszállásával függött össze: Tarek Resaan Hassant egy brit katonai egység tartóztatta le, jelentésük szerint érkezésükkor Hassan a család háza tetején tartózkodott egy AK-47-es gépfegyverrel.[14] Hassant a Bucca elnevezésű táborba szállították, amely brit fogva tartási intézményként funkcionált. Valószínűsíthető szabadon bocsátását követően Hassant holtan találták Samara környékén, lőtt sebekkel. Hassan testvére eredendően brit bíróságok előtt (sikertelenül), majd az EJEB előtt nyújtott be keresetet, az EJEE 2. (élethez való jog) és 3. cikkének (kínzás tilalma), illetve 5. cikkének (szabadsághoz és biztonsághoz való jog) sérelmére hivatkozva.
Az EJEB megállapította, hogy mivel semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy Tarek Hassant fogva tartása során bántalmazták volna vagy nem megfelelően bántak volna vele, és a kérelmező halálért sem tehető felelőssé az Egyesült Királyság, mivel Hassant Irak egy a Bucca tábortól távoli, nem a brit erők által felügyelt területén találták holtan, szabadon bocsátása után négy hónappal. Az EJEB ezért a 2. és 3. cikkel összefüggő kereseti kérelmet, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, az EJEE 35. cikke alapján elutasította, és csak az 5. cikk feltételezett sérelmét vizsgálta érdemben.
Az EJEE 5. cikke részletesen rendelkezik a szabadságtól való megfosztás megengedett, törvényes eseteiről. A kérelmező szerint Tarek Hassan fogva tartása az 5. cikk sérelmével járt, egyebek mellett nem volt törvényes a letartóztatása, nem állt fenn bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, nem tájékoztatták az általa értett nyelven letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról és nem volt jogorvoslati lehetősége.[15] Az Egyesült Királyság vitatta a joghatósága fennállását Hassan felett, az EJEB azonban, hivatkozva az extraterritoriális joghatóságra vonatkozó gyakorlatára, és különösen az Al-Skeini ügyben[16] hozott ítéletre, megállapította az Egyesült Királyság joghatóságát Hassan felett, az effektív ellenőrzés koncepcióra alapozva.[17] Ami a fogva tartás jogszerűségét illeti, az Egyesült Királyság - a Bíróság ítélkezési gyakorlatában először - kifejezetten arra kérte az EJEB-et, hogy a nemzetközi humanitárius jogra tekintettel mentesítse őt az 5. cikk értelmében fennálló kötelezettségei alól, vagy legalábbis a humanitárius jogra tekintettel értelmezze azt.[18]
Az EJEB hangsúlyozta, hogy az értelmezés tekintetében az 1969. évi bécsi egyezményből indul ki, amelynek 31. cikke szerint a szövegösszefüggés mellett (többek között) figyelemebe kell venni a szerződés alkalmazása során utólag kialakult olyan gyakorlatot, amely a szerződés értelmezését illetően a részes felek megegyezését jelenti. Az EJEE részes államainak pedig az a konzekvens gyakorlata, hogy nemzetközi fegyveres összeütközések idején nem éltek az EJEE 15. cikke szerinti derogációval annak érdekében, hogy az 5. cikkben foglaltak alól mentesüljenek, így a fogva tartásra kizárólag a genfi jog legyen alkalmazandó - az EJEB hozzátette, úgy tűnik, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJNE) kapcsán is hasonló a gyakorlat.[19] Az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy az EJEE-t a nemzetközi jognak a részes felek viszonyában alkalmazható szabályaival[20], így a nemzetközi humanitárius joggal is összhangban kell értelmezni; és hivatkozott arra is, hogy a Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az emberi jogok és a humanitárius jog által az egyéneknek garantált védelem párhuzamosan vonatkozik a fegyveres összeütközésekre.[21] Az EJEB így elfogadta az Egyesült Királyság kormányának azon érvét, hogy a 15. cikk szerinti derogáció hiánya nem akadálya annak, hogy az EJEB a humanitárius jogra tekintettel értelmezze az EJEE 5. cikkét. Az emberi jogi kötelezettségek ugyanis nemzetközi fegyveres összeütközés esetén is fennállnak, de a jelen helyzetben arra van szükség, hogy az 5. cikk szerinti jogszerű szabadságtól való megfosztást a humanitárius jog, konkrétabban a harmadik és a negyedik genfi egyezmény hadifoglyokra és a civilek internálására vonatkozó szabályaira tekintettel kell értelmezni - az EJEB természetesen hangsúlyozta, hogy a békeidőben történő internálás - vonatkozó derogáció hiányában - alapvetően nem egyeztethető össze az 5. cikk követelményrendszerével, ezért kizárólag nemzetközi fegyveres összeütközés esetében lehetséges e cikket úgy értelmezni, hogy a biztonsági kockázatot jelentő civilek fogva tartása a fenti körülmények között megengedhető lehet.[22] A fogva tartásnak mindazonáltal jogszerűnek kell lennie a humanitárius jog értelmében, semmiképp sem lehet önkényes (ez tekinthető az 5. cikk magjának) és bizonyos keretek között az 5. cikk szerinti eljárási garanciákra is figyelemmel kell lenni.[23] Az EJEB hozzátette: derogáció hiányában csak abban az esetben fogja az 5. cikket a humanitárius jog szabályaira
- 135/136 -
tekintettel értelmezni és alkalmazni, ha az érintett állam ezt kéri a Bíróságtól, mivel nem az EJEB feladata az feltételezni, hogy egy állam módosítani kívánja az EJEE alapján tett vállalásait.[24] Az EJEB a konkrét ügyben nem állapította meg az EJEE 5. cikkének sérelmét.
Az ítélet kifejezetten érdekes eleme, hogy az EJEB nem fogadta el azt a brit érvelést, hogy egy nemzetközi fegyveres konfliktus aktív szakaszában egyszerűen nem merülhet fel az extraterritoriális joghatóság az EJEE alapján.[25] Ha ezt a Bíróság elfogadta volna, azzal jelentősen csökkentette volna az emberi jogok alkalmazhatóságát, így azonban fennmarad annak a lehetősége, hogy az EJEB esetről esetre vizsgálja meg a kérdést.[26] Üdvözlendő, hogy az EJEB megköveteli az EJEE 5. cikke leglényegesebb tartalmának tiszteletben tartását (önkényes fogva tartás tilalma) még a humanitárius jog párhuzamos alkalmazandósága esetén is.[27]
A terrorizmus és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem a jelenkor egyik legjelentősebb kihívását jelenti, e területen az egyes államoknak és a nemzetközi közösségnek is fel kell lépnie, döntően a jog eszközei által. A terrorcselekmény elsősorban büntetőjogi fogalom[28], amelyről a nemzeti jogrendszerek mellett a nemzetközi jog és az uniós jog is rendelkezik a maga alkalmazási körében. Az Európai Unió mint szupranacionális szervezet küzd a terrorizmus és annak finanszírozása ellen, a bel- és igazságügyi együttműködés, azaz a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség keretében: a terrorizmus vonatkozásában a Tanács és a Parlament szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására[29], az Europol tevékenysége kiterjed a terrorizmus elleni fellépésre[30], és releváns e körben a szolidaritási klauzula is.[31] Az EUMSz. rendelkezik a pénzügyi eszközöknek a terrorizmus és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek megelőzése és az azok elleni küzdelem érdekében szükséges befagyasztásának lehetőségéről is.[32] A szekunder jogban említést kell tenni egyebek mellett a terrorizmus elleni kerethatározatról[33] és a helyébe lépő irányelvről[34], a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló közös álláspontról[35], valamint a terrorista bűncselekményekre vonatkozó információcseréről és együttműködésről szóló tanácsi határozatról.[36]
A terrorizmus elleni fellépésre vonatkozó joganyagtól elkülönül a humanitárius nemzetközi jog, ám arra a kérdésre nem feltétlenül egyértelmű a válasz, hogy elkövethető-e terrorcselekmény fegyveres konfliktus idején, a nemzetközi humanitárius jog hatálya alá tartozó helyzetben. A kérdéssel az Európai Unió bírói fórumainak 2014-ben és 2017-ben is foglalkozniuk kellett, ugyanazon szervezettel összefüggésben. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (Liberation Tigers of Tamil Eelam, a továbbiakban: LTTE) az 1983-tól 2009-ig tartó Srí-Lanka-i polgárháborúban résztvevő szeparatista szervezet volt.[37]
A terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében a Tanács 2006-ban felvette többek közt az LTTE-t a pénzeszközök befagyasztását előíró listára[38], és a lista 2011-es módosításakor is a listán tartotta a szervezetet.[39] Az LTTE e jogi aktusnak az őt érintő részében történő megsemmisítése iránt indított keresetet a Törvényszék előtt. A Tanács időközben egy új végrehajtási rendeletet fogadott el, de a felperes továbbra is szerepelt a listán[40], az LTTE így e jogi aktus ellen is megsemmisítési keresetet nyújtott be; a két ügyet a Törvényszék egyesítette.[41] A felperes kérelmei alapján a jogvita lényege abban állt, hogy a terrorizmus elleni joganyag és a humanitárius nemzetközi jog alkalmazása kizárja-e egymást, illetve - konkrétabban - jogilag lehetséges-e, hogy egy (nem nemzetközi) fegyveres konfliktus során, a fegyveres konfliktus résztvevője terrorcselekményt kövessen el? A felperes LTTE ugyanis arra hivatkozott, hogy a genfi jog alapján ő kombattánsnak minősült a konfliktusban, e státus pedig a fegyveres konfliktusok jogával összefüggésben mentességet biztosított számukra a jogszerű háborús cselekmények tekintetében: esetleges jogellenes cselekmények tekintetében csak a humanitárius jog alapján lennének felelősségre vonhatók, a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó szabályozás e körben rájuk történő alkalmazása kizárt.[42] A Törvényszék azonban ellenkező állásponton volt, meglátása szerint ugyanis a nemzetközi humanitárius jognak a fegyveres konfliktusra és az ennek keretében elkövetetett cselekményekre való alkalmazhatósága nem vonja maga után azt, hogy a terrorizmusra vonatkozó valamely szabály a fentiek okán egyúttal e cselekményekre alkalmazhatatlanná válna: az uniós jogban a 2001/931 közös álláspont nem tesz különbséget hatálya tekintetében aszerint, hogy a kérdéses cselekményt fegyveres konfliktus keretében követték-e el, vagy sem, a célja az ENSZ BT 1373. (2001) számú határozatának végrehajtása, mely szerint az ENSZ Alapokmánynak megfelelően
- 136/137 -
minden eszközzel küzdeni kell a nemzetközi terrorizmus ellen.[43] A Bíróság leszögezte, hogy noha egy fegyveres konfliktus vezethet olyan cselekményekhez, amelyek jellegüknél fogva terrorcselekmények, a nemzetközi humanitárius jog az ilyen cselekményeket kifejezetten "terrorcselekményeknek" minősíti, amelyek a humanitárius joggal ellentétesek[44]; illetve, hogy a fegyveres konfliktus fennállása "nem tűnik úgy", hogy kizárná a nemzetközi jog terrorizmusra vonatkozó speciális rendelkezéseinek az alkalmazását az ilyen konfliktus keretében elkövetett terrorcselekmény vonatkozásában[45] - az 1999. évi New York-i, a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény például kifejezetten rendelkezik a fegyveres konfliktus keretében elkövetett terrorcselekményekről.[46] Erre tekintettel a humanitárius jog szerinti fegyveres konfliktusban is előfordulhatnak terrorcselekmények, amelyeket ilyenként (és nem kizárólag háborús bűncselekményekként) lehet és kell büntetni, az pedig, hogy példának okáért a New York-i egyezmény a saját hatálya alól kiveszi azon cselekményeket, amelyek olyan személyek ellen irányulnak, akik fegyveres konfliktus esetén az ellenségeskedésben tevőlegesen részt vesznek, a fentieket nem kérdőjelezi meg.[47] Az ügy teljeségéhez tartozik, hogy a terrorcselekmény kontra fegyveres konfliktus tartalmi dilemmájára a Törvényszék által adott választól függetlenül a testület ítéletében végül megsemmisítette a megtámadott uniós aktusokat annyiban, amennyiben azok az LTTE-re vonatkoztak, de eljárási okból: a 2001/931/KKBP közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése értelmében megfelelő, hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatára van szükség ahhoz, hogy egy szervezet jogszerűen kerülhessen a közös álláspont részét képező (I. melléklet), a terrorista szervezeteket felsoroló listára[48], ez pedig (valamint az uniós aktusok indokolására vonatkozó kötelezettség) nem teljesült. [49]
A közelmúltban az Európai Bíróságnak is foglalkoznia kellett a fegyveres konfliktus és a terrorcselekmény viszonyával, szintúgy az LTTE tevékenységével összefüggésben. Az ügyben az alapjogvita tárgyát az képezte, hogy az illetékes holland miniszter döntése alapján - az ENSZ BT 1373. (2001) sz. határozatát átültető holland jogszabályt alkalmazva - A és három társával szemben a terrorizmus elleni küzdelem érdekében korlátozó intézkedésekről döntött, befagyasztva pénzügyi forrásaikat. A jogvita eljutott a Raad van State elé, amely előzetes döntéshozatalt kezdeményezett az Európai Bíróságnál, többek között arra várva választ, hogy a humanitárius nemzetközi jog értelmében vett, fegyveres erők által fegyveres konfliktus idején elkövetett cselekmények az uniós jog értelmében vett "terrorista bűncselekményeknek"[50] ill. "terrorcselekményeknek"[51] minősülhetnek-e - a kérdés voltaképpen tehát az volt, hogy az az LTTE-nek a pénzeszközök befagyasztását előíró listára történő (uniós aktusok általi) felvétele érvényes-e.[52] A Bíróság hangsúlyozta, hogy - tekintettel arra is, hogy a korlátozó intézkedéseket előíró rendeletet azon történeti összefüggésben is értelmezni kell, amelybe az Unió által elfogadott rendelkezések illeszkednek[53] - differenciálni kell a 2002/475 kerethatározat ("terrorista bűncselekmények") és a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet ("terrorcselekményeknek") között: a 2002/475 kerethatározat ugyanis bel- és igazságügyi norma, míg a 2001/931 közös álláspont és 2580/2001 rendeletek alapvetően a közös kül- és biztonságpolitika körébe tartoznak.[54]
A 2002/475 kerethatározat büntetőjogi célokat követ, preambulumának (11) bekezdése ebben a büntetőjogi összefüggésben mondja ki, hogy nem tartoznak a kerethatározat hatálya alá sem a fegyveres erők által fegyveres konfliktusok idején elkövetett azon cselekmények, amelyekre a nemzetközi humanitárius jog irányadó, annak megfelelően, ahogy e jog ezeket a fogalmakat értelmezi, sem pedig egy állam fegyveres erői által hivatalos kötelezettségeik teljesítése során elkövetett cselekmények, amennyiben azokra a nemzetközi jog egyéb szabályai irányadók.[55]
Ezzel ellentétben a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet az ENSZ BT 1373. (2001) sz. határozat végrehajtásának célját szolgálja, elsősorban a terrorcselekmények megelőzésére irányul a finanszírozásuk elleni fellépés által; a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt listára a Tanács kizárólag olyan személyeket vagy szervezeteket vehet fel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében, "akik vagy amelyek tekintetében már egy illetékes hatóság határozatot hozott, függetlenül attól, hogy az terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen cselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik-e."[56] Így a 2002/475 kerethatározat (11) preambulum bekezdése nem releváns a terrorcselekménynek a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet szerinti értelmezésében. Az előterjesztő Raad van State felvetette, hogy egyes releváns nemzetközi
- 137/138 -
egyezmények "esetleg értelmezhetőek akként", hogy a humanitárius jog szerinti fegyveres konfliktus időszakában fegyveres testületek által végzett tevékenységek nem minősülhetnek terrorcselekményeknek.[57] A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1997. évi New York-i egyezmény szerint nem tartozik hatálya alá a nemzetközi humanitárius jog által szabályozott "fegyveres erőknek" valamely "fegyveres összeütközés" során kifejtett tevékenysége (humanitárius jogi értelemben)[58]; a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról szóló, 1999. évi New York-i egyezmény szerint az egyezmény nem érinti az államoknak és az egyéneknek a nemzetközi jog - különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai, a nemzetközi humanitárius jog és egyéb vonatkozó egyezmények - alapján fennálló egyéb jogait, kötelezettségeit és felelősségét[59]; a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló, 2005. évi New York-i egyezmény szerint a szerződés nem vonatkozik valamely fegyveres konfliktus során a fegyveres erők azon tevékenységére, melynek meghatározását és szabályozását a nemzetközi humanitárius jog tartalmazza[60]; és az Európa Tanács 2005. évi varsói egyezménye a terrorizmus megelőzéséről is kimondja, hogy nem szabályozza a fegyveres erők fegyveres konfliktus idején végzett tevékenységét, ahogyan ezen kifejezéseket a nemzetközi humanitárius jog szerint érteni kell, és amelyeket ezen jog szabályoz, valamint a Szerződő Fél katonai erői által hivatalos kötelességük teljesítése során végzett tevékenységét, amennyiben arra a nemzetközi jog más szabályai vonatkoznak.[61] A Bíróság erre reflektálva először is megállapította, hogy az Európa Tanács egyezményét kivéve az Unió nem részese ezeknek az egyezményeknek, ahogy a genfi egyezményeknek sem, a tagállamai ellenben kivétel nélkül igen.[62] Ezt követően pedig megállapította, hogy ezen egyezményekkel nem ellentétes, hogy fegyveres erők által fegyveres konfliktus idején végzett tevékenységek a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet értelmében terrorcselekményeknek minősüljenek: a Bíróság szerint egyfelől a genfi jog maga is tiltja a terrorcselekményeket[63], másfelől a humanitárius jog és az EU terrorizmus elleni intézkedései eltérő célokat követnek, ellenben a humanitárius jog semmilyen módon nem tiltja, hogy a humanitárius jog rendszerén kívül eső, megelőző vagy egyéb intézkedések szülessenek a terrorizmus elleni küzdelem során.[64] Bár - tette hozzá a Bíróság - az uniós aktusok alkalmazása nem függ a nemzetközi humanitárius jogból eredő minősítéstől.[65] Az egyéb említett nemzetközi egyezményekből sem következik, hogy egy fegyveres konfliktus idején elkövetett cselekmény nem minősülhetne terrorcselekménynek, mivel ezek vagy nem tiltják vagy éppen előírják meghatározott bűncselekmények elkövetéséhez felhasznált anyagi források befagyasztását, és arra is utalnak, hogy noha az előterjesztő bíróság által hivatkozott egyes nemzetközi egyezmények valóban kizárják hatályuk alól a humanitárius jog szerint értelmezett fegyveres erők által fegyveres konfliktus idején végzett tevékenységeket, ezen egyezmények ugyanakkor nem tiltják a részes államok számára, hogy e tevékenységek némelyikét "terrorcselekménynek" minősítsék, vagy e cselekmények elkövetését megakadályozzák.[66] A 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet célja pedig még csak nem is a terrorcselekmények szankcionálása, "hanem a terrorizmus elleni küzdelem a terrorcselekmények finanszírozásának megakadályozása által, amint azt az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) sz. határozatában ajánlja."[67]
Fentiekre tekintettel a Bíróság tehát megállapította, hogy a humanitárius jog értelmében vett, fegyveres erők által fegyveres konfliktus idején végzett tevékenységek uniós jogi aktusok értelmében minősülhetnek egyidejűleg "terrorcselekményeknek", ez a vonatkozó uniós aktusokkal nem ellentétes - a kérdéses, az LTTE-t érintő uniós jogi aktusok következésképpen nem érvénytelenek.
A Törvényszék és Európai Bíróság sem látta megalapozottnak, hogy a terrorizmus elleni küzdelem céljából elfogadott uniós jogi aktusok alkalmazási körét a humanitárius nemzetközi jogra tekintettel korlátozni kellene, ami az uniós jog autonómiájára[68] tekintettel - amelyet az Európai Unió Bírósága igen határozottan védelmez - nem nevezhető különösebben meglepőnek[69], bár az uniós jog és a nemzetközi jog komplex viszonyrendszerére vonatkozószámos nyitott kérdésre tekintettel talán teljességgel egyértelmű konklúziónak sem.[70] Az uniós bírói fórumok által adott értelmezés a nemzetközi joggal is összhangban áll, hiszen a humanitárius jog maga is tiltja a terrorcselekményeket, és nincs szó arról, hogy egy fegyveres konfliktus fennállta alkalmazhatatlanná tenné a terrorizmusra vonatkozó egyéb szabályokat - a terrorcselekmény fegyveres konfliktus esetén háborús bűncselekmény, még akkor is, ha fegyveres konfliktus idején egy cselekmény terrorcselekménnyé történő minősítésének mércéje magasabb.[71] Egyebekben a nemzetközi jogban jelenleg nem létezik általánosan elfogadott, a terrorizmus definícióját tartalmazó nemzetközi egyezmény, amely számos vitára ad okot, és a jelen kérdést is
- 138/139 -
befolyásolja: az államok egy része el kívánja határolni a "szabadságharcosokat", az önrendelkezés jogát gyakorló entitásokat más, terrorista entitásoktól, az államok jelentős része azonban ezt a különbségtételt nem fogadja el - a hatályos nemzetközi jog megengedni, de legalábbis nem zárja ki a terrorizmus elleni intézkedések fegyveres összeütközés esetén történő alkalmazását.[72] A humanitárius jog és a terrorizmusra vonatkozó nemzetközi (és nemzeti) szabályozás közötti különbségtétel ettől függetlenül fennmarad, hiszen a két jogi rezsim eltérő célokat követ és eltérő módon szabályoz, és míg a humanitárius jog jogszerű és jogszerűtlen erőszakos cselekményeket egyaránt szabályoz, a terrorizmussal szembeni fellépés jogi rezsimje ilyen megkülönböztetést nem tesz.[73] Figyelemmel kell lenni a két rezsim elhatárolására azért is, mivel ha a terrorizmus elleni küzdelem joga és a humanitárius jog alkalmazási köre összemosódna, azt a látszatot keltve, hogy a humanitárius jog szerint legális, fegyveres konfliktusban véghez vitt cselekmények terrorcselekménnyé minősítése azzal a nem kívánatos következménnyel is járhat, hogy különösen a nem nemzetközi fegyveres összeütközések során a nem állami szereplők kevésbé törekednek a humanitárius jog szabályainak való megfelelésre.[74]
A különböző jogi rezsimek vagy akár jogrendek kölcsönhatásának, viszonyrendszerének megítélése általában nem egyszerű feladat. Így van ez a humanitárius jog - amely sajnálatosan az erőszak általános tilalma ellenére folyamatosan releváns maradt az 1945 utáni időszakban - esetében is, amely egyebek mellett az emberi jogok rendszerével és a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó szabályokkal is súrlódásba kerülhet akkor, amikor e rezsimek adott tényállásra történő (konkuráló?) alkalmazhatósága merül fel. A kérdés jelentőségét és aktualitását jól mutatja a joggyakorlat is: az EJEB a Hassan ügyben először alkalmazta a humanitárius jogot, az Európai Unió Bírósága pedig az LTTE kapcsán (a szerző legjobb tudomása szerint) először nyilatkozott a humanitárius jog és az uniós jog terrorizmus elleni aktusainak viszonyáról.[75]
A humanitárius jog és az erőszak alkalmazásához számos aktuális jogértelmezési probléma tapad, gondolhatunk itt akár a nemzetközi szervezetek felelősségére[76], a koalíciós fegyveres erők és más aktorok megosztott felelősségére[77], a drónok alkalmazása és a targeted killing legalitásának dilemmáira[78] vagy éppen az emberi jogok már említett extraterritoriális alkalmazhatóságának határaira.
Tanulmányomat Herczegh Géza időtálló soraival kezdtem, és az ő gondolataival is zárom - az általa felvetettek ugyanis jelzik, hogy a humanitárius jog bizonyos problémái régóta megoldatlanok, és érdemesek a jogtudomány és a jogalkalmazók további figyelmére. Herczegh szerint ugyanis a modern humanitárius jog kialakulása óta eltelt időszak "a maga fegyveres konfliktusaival, ijesztő technikai fejlődésével túlságosan nagy idő volt ahhoz, hogy számos vonatkozásban ki ne kezdje, alá ne ássa szabályainak egyikét-másikát. (...) Igen sok szó esik manapság a hadviselés szabályainak ún. eróziójáról - magyarul - elmosódásáról. Problematikussá vált mindenekelőtt magának a háborúnak a fogalma is. (...) [E]lhalványult a kombattánsok és a nem hadviselő polgári személyek megkülönböztetése: az újabb fegyverfajták bevetése, a totális háború a maga gazdasági eszközeivel, a korlátozás nélküli "stratégiai" bombázásaival, a megengedett és a tiltott célpontok közötti megkülönböztetés elvét ásta alá. (...) A nemzetközi jogi szabályozás terén a haditechnika fejlődése által rendkívül veszélyes hézag támad, mely most már olyan méretűre tágult, hogy most már a hadviseléssel kapcsolatos hágai szabályok és a háború áldozatainak védelmét szolgáló genfi szabályok alapvető elveit fenyegeti. (...) A hatályos genfi egyezmények alapjain speciális szabályokat kell alkotni, olyan helyzetekre és körülményekre, amelyek a múltban még ismeretlenek voltak, de amelyekkel szemben az államok nem maradhatnak közönyösek, mert alapvető emberi és anyagi értékek védelméről van szó."[79] ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.
[1] Herczegh Géza: A humanitárius nemzetközi jog fejlődése és mai problémái. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1981. 12-13. o.
[2] Bruhács János: Nemzetközi jog I. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2011. 241. o.
[3] Bruhács: i.m. 19. o. A fegyveres erőszak bizonyos keretek közé szorítására ugyanakkor már gyakorlatilag az emberi történelem kezdetétől léteztek törekvések. Lásd: Kende Tamás - Nagy Boldizsár - Sonnevend Pál - Valki László (szerk.): Nemzetközi jog. Wolters Kluwer, Budapest 2014. 791-793. o.
[4] Lásd e körben különösen a humanitárius intervenció sokat vitatott kérdését. Sulyok Gábor: A humanitárius intervenció elmélete és gyakorlata. PhD értekezés. Miskolc 2003
[5] Kovács Péter: Nemzetközi Jog (3., átdolgozott kiadás), Osiris, Budapest 2016. 669. o.
[6] Herczegh Géza: A nemzetközi jogalkotás mai lehetőségei és korlátai. Akadémiai székfoglaló, 1986. január 8. Akadémiai Kiadó, Budapest 1987. 29. o.
[7] EUSz. 3. cikk (5) bek.
- 139/140 -
[8] E rendelkezés az Unió külső tevékenységeire vonatkozó irányvonalakat jelöli ki, és e körben utal a nemzetközi jogra. Lásd Blanke, Hermann-Josef - Mangiameli, Stelio (eds.): The Treaty on European Union (TEU). A Commentary. Springer, 2013. 179-180. o.
[9] Az Európai Unió iránymutatásai a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának előmozdításáról [HL 2009 C 303]
[10] Az emberi jogok extraterritoriális alkalmazásának bírói gyakorlatáról lásd: Daka Marija - Kis Kelemen Bence: Extraterritorialitás az emberi jogi bíróságok gyakorlatában. Jura 2017. 1. sz. 207-218. o.
[11] Emberi Jogok Európai Egyezménye, 19. és 32. cikk
[12] Emberi Jogok Európai Egyezménye, 1. cikk. Lásd erről Daka - Kis Kelemen: i.m. 207. o.
[13] Case of Hassan v. the United Kingdom (Application no. 29750/09)
[14] A katonai egység erdendően Hassan testvérét, a későbbi kérelmezőt szándékozott letartóztatni a család otthonában, aki az iraki Ba'ath párt vezető tisztviselője és a párt seregének tábornoka volt. Hassan v. the United Kingdom, 10-11. pont.
[15] Hassan v. the United Kingdom, 65. pont
[16] Al-Skeini and others v. the United Kingdom (Application No.: 55721/07)
[17] Hassan v. the United Kingdom, 74-80. pont
[18] Hassan v. the United Kingdom, 99. pont
[19] Hassan v. the United Kingdom, 101. pont. A PPJNE kapcsán az EJEB mindazonáltal ezt részletesen nem vizsgálta, csak utalt rá.
[20] Lásd az 1969. évi bécsi egyezmény 31. cikke 3. bekezdésének c) pontját.
[21] Armed Activities on the Territory of the Congo (Democratic Republic of Congo (DRC) v. Uganda), I.C.J. Reports 2005, p. 168
[22] Hassan v. the United Kingdom, 104. pont.
[23] Hassan v. the United Kingdom, 105-106. pont
[24] Hassan v. the United Kingdom, 107. pont
[25] Hassan v. the United Kingdom, 76-77. pont
[26] Lawrence Hill-Cawthorne: The Grand Chamber Judgment in Hassan v UK. EJIL: Talk! September 16, 2014 (https://www.ejiltalk.org/the-grand-chamber-judgment-in-hassan-v-uk/)
[27] Az EJEB így szigorúbb mércét alkalmaz, mint az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, amely gyakorlatában alapvetően abból indul ki, hogy a genfi jog alapján történő fogva tartás megfelel a PPJNE 9. cikkének. Lásd: Diane Webber: Hassan v. United Kingdom: A New Approach to Security Detention in Armed Conflict? ASIL Insights vol. 18, 2015, Issue 7 (https://www.asil.org/insights/volume/19/issue/7/hassan-v-united-kingdom-new-approach-security-detention-armed-conflict)
[28] A terrorcselekmény definiálása önmagában is kihívást jelent. Lásd pl. Walter, Christian: Defining Terrorism in National and International Law. In: Walter, Christian - Vöneky, Silja -Röben, Volker - Schorkopf Frank (eds.): Terrorism as a Challenge for National and International Law: Security versus Liberty?, Springer, 2004, 23-44. o. és Dumitriu, Eugenia: The E.U.'s Definition of Terrorism: The Council Framework Decision on Combating Terrorism. German Law Journal 2004/5. 585-602. o.
[31] EUMSz. 222. cikk (1) bek.
[32] EUMSz. 75. cikk
[33] A Tanács 2002/475/IB kerethatározata a terrorizmus elleni küzdelemről [HL 2002 L 164]; módosította a Tanács 2008/919/IB kerethatározata [HL 2008 L 330]
[34] Az Európai Parlament és a Tanács 2017/541/EU irányelve a terrorizmus elleni küzdelemről, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, valamint a 2005/671/IB tanácsi határozat módosításáról [HL 2017 L 88]. Az irányelvet a tagállamoknak 2018. szeptember 8-ig kell átültetniük.
[35] A Tanács 2001/931/KKBP közös álláspontja a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról [HL 2001 L 344]
[36] A Tanács 2005/671/IB határozata a terrorista bűncselekményekre vonatkozó információcseréről és együttműködésről [HL 2005 L 253]
[37] A polgárháború végének a Srí Lanka-i kormány 2009 májusát tekinti, amikor is meghatározó katonai győzelmet arattak a kormányerők az LTTE felett. Smith, Neil A.: Understanding Sri Lanka's Defeat of the Tamil Tigers. Joint Force Quarterly 2010, Issue 59, 40. o.
[38] A Tanács 2006/379/EK határozata a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2005/930/EK határozat hatályon kívül helyezéséről [HL 2006 L 144]
[39] A Tanács 83/2011/EU végrehajtási rendelete a 2580/2001. rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 610/2010/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről [HL 2011 L 28]
[40] Tanács 687/2011/EU végrehajtási rendelete a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 610/2010/EU és a 83/2011/EU végrehajtási rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló [HL 2011 L 188]
[41] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek. Liberation Tigers of Tamil Eelam (LTTE) kontra Tanács [EU:T:2014:885]
[42] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 43. pont
[43] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 57-59. pont
[44] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 61. pont. A genfi jog releváns szabályai a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló, 1949. évi genfi egyezmény 33. cikke (mely szerint minden terrorintézkedés tilos); az 1949. évi genfi egyezményeket kiegészítő, a nemzetközi és a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló, 1977. évi I. és II. jegyzőkönyvek arról rendelkeznek, hogy tilosak a bármely időben és bármely helyen elkövetett terrorcselekmények [II. kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikk (2) bek.], és tilos erőszakos cselekedetek elkövetése vagy azokkal való fenyegetés, amelyek elsődleges célja a rémület keltése a polgári lakosság körében [I. kiegészítő jegyzőkönyv 51. cikk (2) bek.; II. kiegészítő jegyzőkönyv 13. cikk (2) bek.].
[45] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 63. pont
[46] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 64. pont.
[47] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 65-67. pont. A Törvényszék kitért arra is, hogy a felperes azon hivatkozása, hogy a terrorcselekményeket "szabadságharcosok" vagy az "elnyomó kormánnyal" szembeni fegyveres konfliktusban elkötelezett felszabadítási mozgalmak követték el, nem releváns: a terrorcselekmények fegyveres konfliktusokban történő elkövetésének tilalma alóli kivétel sem az uniós jog alapján, sem a nemzetközi jogon alapján nem áll fenn, a "terrorcselekmények elítélésével összefüggésben az uniós jog és a nemzetközi jog nem tesz különbséget a cselekmény elkövetőjének minősége és az általa követett célok szerint." (68. pont)
[48] T-208/11. és T-508/11. sz. egyesített ügyek, 225-229. pont. Az Európai Bíróság is hasonló ítéletet hozott korábban a C-539/10. sz. Al-Aqsa kontra Tanács és Hollandia ügyben [EU:C:2012:711].
[49] A Tanács fellebbezett az ítélet ellen, de a Bíróság a keresetet elutasította. C-599/14 P. sz. Tanács kontra Liberation Tigers of Tamil Eelam ügy [EU:C:2017:583]
[50] A 2002/475 kerethatározat értelmében.
[51] A 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet értelmében.
- 140/141 -
[52] C-158/14. sz. A, B, C, D kontra Minister van Buitenlandse Zaken ügy [EU:C:2017:202], 77. pont
[53] C-440/14 P sz. National Iranian Oil Company kontra Tanács [EU:C:2016:128], 78. pont.
[54] C-158/14. sz. ügy, 79-80. pont
[55] Az előterjesztő holland bíróság kifejezetten utalt egyik kérdésében a preambulum (11) bekezdésére, és kérte a Bíróságot a helyzet értelmezésére.
[56] C-158/14. sz. ügy, 83-84. pont
[57] C-158/14. sz. ügy, 86. pont.
[58] A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1997. december 15-én New Yorkban aláírt nemzetközi egyezmény, 19. cikk (2) bek.
[59] A terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról szóló, 1999. december 9-én New Yorkban aláírt nemzetközi egyezmény, 21. cikk
[60] A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló, 2005. április 13-án New Yorkban aláírt nemzetközi egyezmény, 4. cikk (2) bek.
[61] Az Európa Tanács 2005. május 16-án Varsóban aláírt, a terrorizmus megelőzéséről szóló egyezménye, 26. cikk (5) bek.
[62] C-158/14. sz. ügy, 6-26. pont
[63] C-158/14. sz. ügy, 88. pont: "(...) ami a nemzetközi humanitárius jogot illeti, meg kell állapítani, hogy a negyedik Genfi Egyezmény 33. cikke minden megfélemlítő vagy terrorintézkedés tekintetében tilalmat ír elő. Az I. jegyzőkönyv 51. cikkének (2) bekezdése és a II. jegyzőkönyv 13. cikkének (2) bekezdése ugyancsak előírja, hogy tilos az erőszakos cselekedetek elkövetése vagy azokkal való fenyegetés, amelynek elsődleges célja a rémület keltése a polgári lakosság körében. A II. jegyzőkönyv 4. cikkének (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy bármely időben és bármely helyen tilos terrorcselekmények elkövetése olyan személyekkel szemben, akik nem vesznek közvetlenül részt, vagy már nem vesznek részt az ellenségeskedésben."
[64] C-158/14. sz. ügy, 90. pont
[65] C-158/14. sz. ügy, 91. pont
[66] C-158/14. sz. ügy, 93-95. pont
[67] C-158/14. sz. ügy, 96. pont
[68] Az uniós jog autonómiájáról lásd Mohay Ágoston: Az uniós jogrend autonómiája. In: Nochta Tibor, Monori Gábor (szerk.): Ius Est Ars: Ünnepi tanulmányok Visegrády Antal professzor 65. születésnapja tiszteletére, PTE ÁJK, Pécs 2015. 329-337. o.
[69] Weber, Ferdinand: Anwendungsgrenzen, Behördenkooperation und Ermessensausübung des Rates im Rahmen der europäischen Terrorismusbekämpfung, Europarecht 2015/2., 214. o.
[70] Lásd pl. Mohay Ágoston: A nemzetközi jog érvényesülése az uniós jogban a Sólyom-ügy tükrében. Jura 2014. 2. sz. 99-103. o.
[71] Pantaleo, Luca: Of Terrorists and Combatants: The Application of EU Anti-terrorist Measures to Situations of Armed Conflict in the General Court's Ruling Concerning the Liberation Tigers of Tamil Eelam, European Law Review 2015, 607. o.
[72] Ibid. 606-607. o.
[73] International humanitarian law and the challenges of contemporary armed conflicts. Report prepared by the International Committee of the Red Cross (32IC/15/11), 2015, 17. o.
[74] Ibid. 18. o.
[75] A fegyveres konfliktusokhoz kapcsolódó értelmezési kérdések azonban nem először merültek fel az Európai Bíróság előtt, a közelmúltbeli Diakité-ügyben a 2004/83/EK irányelv által használt "belső fegyveres konfliktus fogalmát" kellett - az uniós menekültjogi szabályok szemszögéből - értelmeznie; a Bíróság arra jutott, hogy a fogalmat autonóm, a humanitárius joghoz képest önálló módon kell értelmezni az uniós jogban. C-285/12. sz. Diakité kontra Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides ügy [EU:C:2014:39], különösen 25-34. pont
[76] Lásd pl. a Behrami and Behrami v. France and Saramati v. France, Germany and Norway (Application Nos.: 71412/01, 78166/01) ügyekben hozzott EJEB ítéleteket.
[77] Tondini, Matteo: Coalitions of the Willing. In: Nollkaem-per, André - Plakokefalos, Ilias (eds.): The Practice of Shared Responsibility in International Law, Cambridge University Press, 2016, 701-732. o.
[78] Kis Kelemen Bence: Gondolatok a jus ad bellum köréből a célzott likvidálás tükrében (megjelenés alatt, Közjogi Szemle 2017 ősz)
[79] Herczegh Géza: i.m. 132-136. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető adjunktus, PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék.
Visszaugrás
