Az adóigazgatás intézmény- és szabályrendszere az államháztartás olyan nélkülözhetetlen mozgatórugója, amely nélkül hatékony pénzügyi kormányzat nem működhet. Az anyagi adótörvényekben meghatározott adónemek kivetésén, beszedésén és behajtásán (végrehajtásán) keresztül megvalósuló adóztatás folyamata - az általános közigazgatási szervezetrendszer változásával szoros összefüggésben - természetesen állandó fejlődésen és átalakuláson megy keresztül. A történelmi előképek elemzése és figyelembe vétele ezért az adótörténet, az adózás és adóztatás históriájának vizsgálata során is elengedhetetlen. A régmúlt idők példái ugyanis nem csupán a mának üzennek, de azokból minden bizonnyal az eljövendő korok adóreformjainak előkészítői is okulhatnak.[1]
A magyar adótörténetet a kezdetektől áttekintve megállapítható, hogy hazánkban a XIX. század közepéig[2] az adók, mint a központi hatalom részére általános és egyenlő feltételek mellett teljesített fizetési kötelezettségek alárendelt jelentőséggel bírtak az államháztartás egyéb bevételi forrásaihoz képest.[3] A közteherviselés kimondására ugyan egészen 1848-ig nem került sor, de az adóügy középkori és kora újkori közjogtörténetünk során igen gyakran összefonódott a rendiség felszámolására irányuló törekvésekkel, illetve a nemzeti és szociálpolitikai reformokkal.[4] Amint arra Szilovics Csaba is helyesen mutat rá: "Az adófizetés kérdését Magyarországon sajátságosan befolyásolta a nemzeti függetlenség védelme. A magyar nemesség adózási kiváltságainak elvesztését, a közteherviselés megvalósulását, mint a nemzeti függetlenség elvesztését élte volna meg. Végzetesen fonódott össze a polgár (citoyen) és a tulajdonos (burzsoá) szerepköre."[5]
A reformkorban már több írás jelent meg, amelyek egy komoly adóreform, egy modern adórendszer bevezetésének szükségességére mutattak rá.[6] A közteherviselés megfogalmazására, illetve a modern adórendszer elveinek - általánosság, egyenlőség, arányosság - a törvényhozás általi kimondására végül egészen az 1848-as forradalmi eseményekig, s a Kossuth Lajos nevéhez fűzhető első adóreformig várni kellett.[7] A nemesség a kora újkorban is mindvégig sikerrel őrizte tehát meg személyi adómentességét.[8] Ennek megtörésére történtek ugyan kísérletek, de a rendiség felszámolására az adóügyet illetően is csak 1848-at követően kerülhetett sor. Jóllehet 1526 után a magyar állampénzügyek központi irányítását hosszú időn keresztül a Magyar Királyi Kamara a bécsi Udvari Kamara (Hofkammer) alárendelt szerveként látta el, az 1848-ban rövid időre visszanyert önálló kormányzás lehetősége egyben az adóigazgatás új, polgári alapokra helyezésének esélyét is magával hozta.[9]
Miután az 1848. évi VIII. törvény deklarálta a közteherviselést[10], az áprilisi törvények pedig eltörölték az ősiséget és az évszázados feudális adózás alapjait jelentő terheket,[11] Kossuth Lajos első pénzügyminiszteri intézkedései között már a forradalmi év nyarán az országgyűlés elé vitte adóreformját,[12] annak elfogadására azonban egészen 1849. április 26-ig várni kellett.[13] A meglehetősen rövid, csak a legfontosabb rendelkezésekre összpontosító adótörvény hét fejezetben foglalta össze az adóigazgatási eljárás szabályait, illetve a kö-
- 149/150 -
vetkező hat adónemet: a földadót, a házadót, a keresetadót, a pálinkaadót, az italmérési adót és az egy év alatt hat hónapnál hosszabb ideig külföldön tartózkodókat terhelő távolléti adót. Az adók kivetéséről és beszedéséről rendelkező I. fejezet 2-8. szakaszai rögzítették az adóigazgatás intézményrendszerét.[14] Eszerint a pénzügyminisztérium igazgatása és felügyelete alatt működő országos törvényhatóságok járásonként, illetve kerületenként nevezték ki az adót kirovó ún. rónokokat. Az adó beszedését a községi adóbeszedők teljesítették, a befolyt összeget pedig a törvényhatóságok főpénztárnokai a pénzügyminisztérium rendeletében kijelölt helyen és határnapon szolgáltatták be. Az adótörvény széleskörű alkalmazására azonban a szabadságharc leverése miatt már nem kerülhetett sor.[15] Adóreformról tehát a történelmi események miatt nem beszélhetünk, sőt, érdemi adójogi változások sem következtek be.[16]
A világosi fegyverletételt követően az államháztartás konszolidációja egységes adórendszert és szigorú, következetes adókezelést igényelt. Ferenc József 1849. október 20-án nyílt paranccsal rendelte el a forradalmi követelések között kiemelt helyen szereplő közös teherviselést.[17] Az ugyan oktrojált, de a korábbinál fejlettebb osztrák adórendszer már nem volt tekintettel a rendi, illetve személyes kiváltságokon nyugvó mentességekre. A neoabszolutizmus kormányzata tehát az osztrák adórendszer bevezetésével[18] - és az adóterhek folyamatos emelésével[19] - valósította meg a gyakorlatban az 1848-ban deklarált közteherviselés elvét.[20]
Az idegen adójogszabályok átültetésével egy új, a korábbiaktól alapjaiban eltérő pénzügyigazgatási szervezetrendszer is kiépült hazánkban.[21] Az adóigazgatás kikerült a vármegyék hatásköréből, a pénzügyi adminisztrációt államosították. Mindazonáltal fokozatosan egy olyan vegyes, többszintű adóigazgatási rendszer jött létre hazánkban, amelyben kiemelt szerepet kaptak a pénzügyigazgatás alsó szintjein álló helyi (községi, illetve városi) szervek is.[22] A csúcsszervet a független magyar kormány kinevezéséig a magyar pénzügyi közegek felett is hatáskörrel rendelkező osztrák császári és királyi pénzügyminisztérium jelentette, amely négy szekcióban irányította a birodalmi pénzügyeket: általános, egyenes és fogyasztási adók, bányászati ügyek, végül az állami tulajdon kezelésével összefüggő feladatok.[23] Buda, Temesvár, Nagyszeben és Zágráb központtal négy országos pénzügyigazgatóságot hoztak létre. Az egyenes adók körüli igazgatási feladatokat az említett országos pénzügyigazgatóságok, középszinten a megyei (kerületi) hatóságok a melléjük rendelt adófelügyelőkkel, helyben pedig a szolgabírói hivatalok és az adóhivatalok a következőképpen látták el. Az egyenes adók kivetése, beszedése és beszolgáltatása a járási szolgabírói hivatalok alá sorolt császári és királyi adóhivatalok hatáskörébe tartozott a melléjük rendelt adófelügyelőkkel. Az adóhivatalok személyzete az adószedőből, az adóellenőrből, két adószedő tisztből, egy írnokból és nyolc adóintőből állt.[24] Látható, hogy - legalábbis az adóigazgatás legalsó szintjén - az egyenes adók kezelése tulajdonképpen megmaradt a helyhatóságok hatáskörében. A törvényhatóságok és rendezett tanácsú városok esetén a városi adóhivatal, a községekben pedig az elöljáróság, esetleg községi adóhivatal végezte ebben a körben az adóigazgatási teendőket a már említett állami egyenes adókon túl a törvényhatósági, helyhatósági adók, továbbá az egyházközségek, a köztestületek (kamarák), társulatok, állami biztosító intézetek kivetései, járulékai tekintetében is.[25] A fogyasztási adók, az egyedárúságok, a dohány, a só, a lottó, a vám-, illetve bélyegjövedék, valamint az egyéb államjószágok (állami és közalapítványi birtokok) már a kerületi pénzügyigazgatóságok adókezelési hatáskörébe tartoztak.[26] A neoabszolutizmus idején szervezték meg a pénzügyigazgatás és ellenőrzés országos hatáskörű szerveként a császári és királyi pénzügyőrséget is. A "Finanzwache" a közadókra vonatkozó szabályok betartására, a fogyasztási, illetve közvetett adók alá eső áruk forgalmának ellenőrzésére
- 150/151 -
hivatott fegyveres testület tagjai, a "fináncok" buzgón gondoskodtak a kincstári érdekek érvényesüléséről.
A megemelt adóterheknek és a hatékonyan működő adóigazgatási szervezetnek köszönhetően a korábbi bevételek többszöröse folyt be a birodalmi kincstárba,[27] ugyanakkor - önálló magyar költségvetési jog hiányában[28] - nem volt lehetőség azok felhasználásának parlamenti ellenőrzésére. Fónagy Zoltán helyesen mutat rá: "Az a tény, hogy a közteherviseléssel egy ellenségként viselkedő hatalom ismertette meg a magyar társadalmat, amely azt szinte a megtorlás, a kollektív büntetés részének tekintette, tartós negatív erkölcsi következményekkel járt. [...] Ráadásul a kormányzat nem sokat tett annak érdekében, hogy az ország a gazdasági fejlődés révén képessé váljon a megnövekedett terhek viselésére."[29]
Az adózók éppen ezért az új adórendszert, a pénzügyőri szervezetet és azok adóhátralékot behajtó "fináncait" érthető módon nagyfokú ellenszenvvel fogadták. A neoabszolutizmus idején az adó meg nem fizetése tulajdonképpen egyfajta nemzeti erénnyé vált.[30] A vizsgált időszakban volt olyan év (1860-1861 fordulója), amelyekben a rendelkezésre álló adatok szerint az adómegtagadás 90% feletti volt.[31] Amint azt Szilovics Csaba kiemeli: "Az ellenállás hevességét fokozta, hogy az oktrojált - kétségkívül fejlettebb osztrák - adó- és illetékrendszer nem ismerte a rendi vagy személyi kiváltságokon alapuló mentességeket [...] Az adóellenállás ténylegesen abban nyilvánult meg, hogy a magyarországi közigazgatási tisztségviselők megtagadták az adókra vonatkozó normák végrehajtását, az adók befizetését technikailag is lehetetlenné téve. Ez azt eredményezte, hogy aki belső meggyőződésből kívánt volna adót fizetni, az sem tehette meg.".[32] A vigyázókból, fővigyázókból és szemlészekből álló pénzügyőri legénység mindazonáltal a lehető legszigorúbban - nem ritkán katonai erőre támaszkodva, karddal és fegyverrel kényszerítve - járt el az adóhátralékos, illetve az adótörvényeket kijátszó polgárokkal szemben.[33] Az adóvégrehajtás foganatosítása előtt a hátralékos megintése volt szükséges. A végrehajtás során legfoglalt ingóságokat a helyszínen nyomban elárverezték, amennyiben a zár alá vett ingóvagyon az adótartozást nem fedezte, sor kerülhetett az eljárás alá vont ingatlantulajdonának árverés útján történő értékesítésére is.[34]
Dacára a formálisan jól szervezett, arányosan felosztott területi egységek szerint felépített korszerű adóigazgatásra, uniformizált keretek között működő hivatalszervezetre, az általános közigazgatási tagozódással összehangolt pénzügyigazgatásra tett kísérleteknek,[35] az adómegtagadás tömeges jelenséggé válása okán kieső közbevételek miatt a bécsi kormányzat adminisztratív, illetve később katonai lépésekre is elszánta magát. 1861 áprilisában megkezdte az adók katonai végrehajtását, augusztusban feloszlatták az országgyűlést, majd novemberben bevezették a provizóriumot.[36]
A kiegyezést követően az osztrák rendszer alapjain viszonylag önálló pénzügyi fejlődés indult meg hazánkban. A magyar polgári adóztatás gyökerei tehát 1867-re nyúlnak vissza. Még akkor is igaz ez a tétel, ha egyetértünk azzal a szakirodalmi állásponttal, miszerint a magyar adóigazgatás szervezetrendszere 1867 után is alapjaiban a neoabszolutizmus idején kialakított formában működött tovább.[37] Ahogy arra Magyary Zoltán is rámutatott: "A pénzügyigazgatás szervezetét az alkotmányos kormány az abszolutizmustól teljesen átvette. Az adóigazgatást nem adta vissza a vármegyéknek. Meghagyta az állami adóhivatalok hálózatát, valamint a számviteli és pénztári szolgálat tekintetében is fenntartotta az addigi rendszert és eljárást. Ugyanez történt az ügykezelésre és ügyrendszerre nézve is hasonlóan ahhoz, mint 1848-ban. Legjobban kiépített és kidolgozott közigazgatásunk a pénzügyi így alapjaiban jórészt osztrák alkotás."[38] A magyar kormány tehát továbbra is fenntartotta az 1850-től kiépített - pénzügy-
- 151/152 -
minisztériumra, országos pénzügyigazgatóságokra, kerületi pénzügyigazgatóságokra, adóhivatalokra tagolódó - pénzügyigazgatási struktúrát.
Hatékonyan működő adórendszerre és hatékony (értsd: leginkább takarékos) adóigazgatásra annál is inkább szükség volt, mert a kiegyezéssel létrejövő duális államberendezkedés gyorsan emelkedő közös kiadásai a közbevételek növelését igényelték.[39] Az 1867. évi XII. kiegyezési törvénycikk az abban megállapított közös ügyeket (külügy, hadügy, ezek fedezésére szolgáló pénzügy) nem érintő magyar államköltségekről - s az ezek fedezetéül szolgáló minden adóról - való rendelkezést a felelős magyar minisztérium és a magyar törvényhozás hatáskörébe utalt.[40]
Éppen ezért már a kiegyezést követő évben, 1868-ban sor került az adótörvények megalkotására, s ezzel az első "magyar" adórendszer életbeléptetésére.[41] Ami a közvetlen adókat illeti, a jogszabályok kisebb módosításokkal ugyan, de az osztrák egyenes adónemeket - a házadót,[42] a személyes kereseti adót,[43] a földadót[44] és a jövedelemadót[45] - ültették át a magyar jogrendbe.
Az új adórendszer hatályba lépése és a gazdasági változások maguk után vonták a pénzügyi szakigazgatás átszervezését is. Még 1868-ban leválasztották a pénzügyigazgatásról az állami vagyonkezelést, amely önálló szakhivatalok, a jószágigazgatóságok és a bányaigazgatóságok hatáskörébe került. Az országos és kerületi pénzügyigazgatóságok szervezeti elkülönülését megszűntették, azok egyszerűen pénzügyigazgatóságokként működtek tovább, így megtörtént - a korábbi háromfokú osztrákról - a kétfokozatú pénzügyi szakigazgatásra való áttérés. "Az ország kormányzásának átvételét tehát nyomban követte az új pénzügyigazgatási rendszer kiépítése; e gyors átalakítási igyekezetben természetesen szerepe volt a múlttal való szakítás igényének is. Ezt szolgálta a szoros értelemben vett pénzügyi igazgatás (az adók, az illetékek, a hitelműveletek igazgatása, a pénzkezelés), és az állami vagyonkezelés gyors szervezeti elkülönülése."[46]
A kétfokú pénzügyigazgatási rendszerre való áttérés következtében, s az eljárás gyorsítása érdekében megreformálták az adóhivatalok működését is. Az 1868. évi XXI. törvénycikk rendelkezett a közadók kivetése, befizetése, biztosítása, behajtása és pénzügyi törvényszékek felállítása tárgyában. E jogszabály részletesen meghatározta a közadók kezelésének rendjét. Az adóigazgatás megyei szintű szerveiként a magyar királyi adóhivatalokat jelölte meg.[47] A községek részére az egyénenkénti adókivetés ekkor még csak lehetőség volt.[48] Az adóhivatalok feladatköre a neoabszolutizmus idejéhez képest bővült: míg korábban csak az egyenes adók kivetésében működtek közre, s a beszedést a megyei hatóság, a végrehajtást pedig a katonaság foganatosította, innentől kezdve a teljes adókezelés (az egyenes adók és az illetékek kivetése, beszedése és beszolgáltatása) a hatáskörükbe került.
Az anyagi jogi és szervezeti reformok ellenére a kiegyezést követő években is alapvetően meghatározta a hazai közpénzügyi rendszert a közjogi alapok bizonytalansága, az irányadó alkotmányos normák és az egységes adójogi rendszer hiánya, valamint a gyakori költségvetési "ex lex" állapot. Egy sajátosan "magyar" struktúra jött létre, amelyben a neoabszolutizmustól örökölt osztrák szabályok és eljárások mellett megfigyelhető volt még a feudális adóztatás egyes elemeinek is - pl. a nemesség fogyasztási adókedvezményeként fennmaradó italmérési jognak - a továbbélése.[49] Ez a vegyes, egyre inkább áttekinthetetlenné váló szabályrendszer is szerepet játszhatott abban, hogy ebben az időszakban újra tömegessé vált a lakossági adóelkerülés.
Az 1870-es évek közepére érett meg a helyzet az adórendszer továbbfejlesztésére, valamint a megfelelő szervezeti reformokra. A Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt elfogadott anyagi adótörvényekre[50] csak röviden kitérve kiemelendő, hogy 1875-ben a korábban is alkalmazott négy egyenes adó (földadó, házadó, jövedelmi és személyes kereseti adó) jelentős
- 152/153 -
változásokon ment keresztül.[51] A személyes kereseti adó beolvadt az ekkor létrehozott kereseti adóba; az iparjövedelmeket, az állandó fizetéseket és a kamatjövedelmeket terhelő korábbi jövedelmi adó részben ugyancsak beolvadt a kereseti adóba,[52] részben pedig három új, önálló adónemmé (tőkekamat- és járulékadóvá, bányaadóvá, valamint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójává) alakult át.[53] 1875-ben új adónemként került a magyar jogrendbe a szállítási adó, a nyereményadó, a vadászati és lőfegyveradó, továbbá a cselédtartási, a kocsi- és lótartásra, a tekeasztalokra és a játékhelyiségekre kivetett fényűzési adó.[54]
"Az osztrák uralom idejéből származó adórendszer - eltekintve az adóteher igazságosabb megosztására és a bevételek szaporítására irányuló 1875. évi adótörvények által meghatározott lényeges módosításoktól és az 1875-ben, 1879-ben és 1880-ban létrehozott új adónemektől - a század végéig érvényben maradt."[55]
Megállapítható, hogy az adórendszer továbbfejlesztése érdekében megalkotott adótörvények ellenére a magyar szabályozás továbbra sem tudta behozni a más európai államokkal szembeni évszázados lemaradását, ez pedig erősen rányomta a bélyegét a vizsgált időszak gazdasági fejlődésére is. Az 1875. évi adótörvényekkel átstrukturált rendszer tulajdonképpen változatlanul maradt fenn a XX. század elejéig, a következő nagy - Wekerle Sándor nevéhez köthető - adóreformig.
Az anyagi adójogot érintő változásokkal párhuzamosan 1875-től megkezdődött az adóigazgatás rendszerének és szervezetének az átalakítása is. A királyi adóhivatalok hatáskörét jelentősen csökkentette a bélyeg, illetékek és díjak tárgyában hozott, az illetékkiszabási hivatalokat felállító 1875. évi XXV. törvénycikk: e jogszabállyal ugyanis az illetékek kiszabását, amelyet korábban az adóhivatalok végeztek, az újonnan felállított illetékkiszabási hivatalok feladatkörébe utalták. A következő mérföldkövet a közadók kezeléséről szóló, úgyszintén hatásköri átcsoportosítást megvalósító 1876. évi XV. törvénycikk jelentette, amellyel a jogalkotó fontos lépést tett a modern adóigazgatási eljárás megteremtése felé. A jogszabály a királyi adóhivatalok egyenes adók kivetésével kapcsolatos feladatait elvonta, s azt a - pénzügyi szakigazgatás megyei csúcsszervévé váló - királyi adófelügyelőkre bízta. Utóbbiak megyénként szerveződtek, de az általános igazgatási szervezettől függetlenül, közvetlen pénzügyminisztériumi irányítás alá tartoztak. A pénzügyigazgatóságoknak alárendelve működő[56] adóhivataloknál így az állami egyenes adók kezelésével összefüggésben csak azok községenként, városonként, valamint - a közvetlenül fizető adózók esetén - egyénenként való könyvelése, bevételezése, továbbá az adóhátralékok behajtásának feladata maradt.[57] 1876-tól állampénztárként eljárva az adóhivatalok kiszabták, nyilvántartották és behajtották a bélyeg- és jogilletékeket, továbbá az illetékegyenértéket.[58] Ugyanebben az évben állították fel a közigazgatási bizottságokat is, s általában is jelentősen növelték a helyi és törvényhatósági szervek szerepét az adóigazgatásban. Amint azt Csekő Ernő is kiemeli, "a községek, városok ekkor váltak az adóigazgatás nélkülözhetetlen helyi szerveivé."[59] Az 1876. évi VI. törvénycikkel életre hívott közigazgatási bizottságokkal az volt a pénzügyi kormányzat célja, hogy azok kettős összetétele révén az állami és az önkormányzati pénzügyigazgatási szektor összehangoltabban működjön a jövőben. A bizottságnak hivatalból tagja volt a főispán (a fővárosban a főpolgármester), az alispán, a polgármester, a főjegyző (a fővárosban az első alpolgármester), a tiszti ügyész, az árvaszék elnöke, illetve ahol ilyen nem volt, a közgyűlés által kijelölendő tagja, a főorvos, a királyi adófelügyelő, a királyi államépítészeti hivatalnak a törvényhatóságban lévő első hivatalnoka, a tanfelügyelő, a királyi ügyész, a posta és távírdai kerület igazgatója. A fővárosban tagja volt továbbá a fővárosi államrendőrség főkapitánya és a másod alpolgármester. A felsoroltakon kívül tíz választott taggal működött a testület.[60] A hivatalból tag adófelügyelő havonta számolt be a területe adóügyi helyzetéről. Közigazgatási bizottság számos hatásköre közül témánk szempontjából a közadók kezelésével összefüggőek emelendők ki: így eljárt
- 153/154 -
a testület az egyenes adók kivetése, beszedése, kezelése és behajtása, továbbá a közvetett adók, illetékek és az egyenes adók módjára beszedendő kincstári és egyéb követelések behajtása tárgyában.[61] Működésük azt a kormányzati célt szolgálta, hogy a vármegyék részvételével transzparensebbé és szakszerűbbé tegyék az állami bevételek kezelését.
Újabb, jelentős mérföldkövet jelentett az 1883. évi XLIV. törvénycikk a közadók kezeléséről, amely egészen az 1909-es közadókezelési törvény hatálybalépéséig szabályozta az adózás rendjét. Eszerint adóügyekben az állami közigazgatást a törvényhatóságok területén továbbra is a királyi adófelügyelők vezették a törvényhatósági közigazgatási bizottságok ellenőrzése mellett.[62] A törvény kiterjesztette a törvényhatósági közigazgatási bizottság felügyeleti jogát minden, a királyi adófelügyelő hatáskörébe tartozó ügyre.[63] Érdemes még kiemelni az 1886. évi XXI. törvényt, amely megerősítette, hogy az országgyűlés által meg nem szavazott adók végrehajtására a törvényhatóságok nem kötelezhetők.[64]
Elemzésünket a pénzügyi közigazgatás szervezetének változtatásáról szóló 1889. évi XXVIII. törvénycikkel zárjuk. A korszakos jelentőségű jogszabály részben érintette az adóigazgatás szervezetrendszerét is: újraszabályozta a pénzügyigazgatóságok és más az adóigazgatásban közreműködő szervek feladatait.[65] A pénzügyi szakigazgatás végső formáját nyerte el e jogszabállyal a polgári korszakban, amely - kis módosulásokkal ugyan, de - egészen a pénzügyigazgatás 1948-as államosításáig fennmaradt.[66] A megyei közigazgatást és a pénzügyigazgatást akként egységesítették, hogy az illetékkiszabási hivatalokat a főváros kivételével eltörölték, az adófelügyelői rendszert pedig megszüntették, továbbá - a korábbi csupán tizennégyhez képest jelentősen megnövelve a számukat - szinte minden egyes megyeszékhelyen megszervezték az egész pénzügyi adminisztrációt átfogó hatáskörrel irányító pénzügyigazgatóságokat.[67] Innentől kezdve - az egyedáruságok többségét kivéve - tulajdonképpen az állami adók, kivetések csaknem egésze a pénzügyigazgatóságok hatáskörébe került. Szervezetileg felügyeletük alá tartoztak a királyi adóhivatalok, a só- és a vámhivatalok, a pénzügyőri biztosságok, valamint a kataszteri térképtárak. Továbbra is a közigazgatási bizottságok közreműködésével és ellenőrzésével végezték a működésüket, amely tehát a pénzügyi közigazgatásnak csaknem minden ágazatára kiterjedt. A vizsgált témakör szempontjából kiemelendők az egyenes adók kivetése, az adómentességek és adóelengedések megállapítása körüli feladataik: így pl. a pénzügyigazgatóságok intézték az egyenes adók kivetésére vonatkozó előmunkálatokat, az adókötelezettek és az adótárgyak összeírását, az egyes adónemek kirovásához szükséges bevallások gyűjtését és egyéb kivétési adatok beszerzését; évenként kivetették sommásan és községenként a földadót, tételenként és egyénenként a IV. osztályú kereseti adót, a tőkekamat- és járadékadót, valamint a hadmentességi díjat, esetenként a szállítási adót; megállapították a föld-, ház- és kereseti adóra nézve járó adómentességeket stb.[68] Megjegyzendő továbbá, hogy a királyi adóhivatalok a szervezeti változások nyomán 1889-től illetékkiszabási hivatalként is működtek.[69] Az 1889-es pénzügyi közigazgatási törvény végül önálló fejezetben rendelkezett a főispánok, törvényhatósági és községi közegek teendőiről a pénzügyi igazgatás, így az adóztatásban való közreműködés terén. Eszerint a főispánnak (főpolgármesternek) ellenőrzési jogosítványa volt a pénzügyigazgatóság működése felett. A törvényhatóságok tisztviselői - az alispán (polgármester), a főszolgabírák és szolgabírák -, illetve a községi (városi) közegek hivataluknál fogva kötelesek voltak a pénzügyi szerveket az államjövedelmek biztosítására szolgáló eljárásukban támogatni s az e jövedelmek megrövidítésére, az adóelkerülésre irányuló minden cselekményt meggátolni. Az említett törvényhatósági és községi (városi) közegeknek az adóbehajtásra vonatkozó korábbi jogköreik továbbra is fennmaradtak. A főszolgabírák a községi pénztáraknál vizsgálatot tarthattak, rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben - 100 forintot meg nem haladó hátralékokra nézve - adóhalasztást engedélyezhettek. A közvetett adók és az állami jövedé-
- 154/155 -
kek biztosítása körében úgyszintén fontos felügyeleti és ellenőrzési hatásköröket kaptak a főszolgabírák, a szolgabírák, illetve a községi (városi) szervek. Felügyelték pl. a szesztermelés megadóztatásáról szóló törvénynek az átalányozásra, a megváltásra és az adómentes pálinkafőzésre vonatkozó, valamint a bor-, hús-, cukor- és sörfogyasztás megadóztatásáról s az italmérési jövedékről szóló rendelkezéseinek a megtartását. Amennyiben szabályszegést észleltek, kötelesek voltak a legközelebbi pénzügyi szervet értesíteni, sőt, halaszthatatlan intézkedést kívánó esetben, a kincstár védelmében önállóan is eljárni.[70] E rendelkezésekből is jól látszik, hogy a XIX. század végére kialakuló adóigazgatási szervezetben a helyi, községi városi szerveknek alapvető és érdemi adókezelési feladatok jutottak.
A tanulmány első részében vizsgált időszak adótörténetét áttekintve megállapítható, hogy az 1849-től Habsburg fennhatóság alá került ország bécsi kamarilla által működtetett adóigazgatása kisebb módosításokkal a XIX. század végéig fennmaradt. Az 1850-ben bevezetett egyenes adók csaknem 100 évre meghatározták a magyar adórendszer alapjait. Kiemelendő továbbá az is, hogy az adóügyekben - a XIX. század második felétől fokozatosan kialakuló többszintű pénzügyigazgatási szervezetrendszer keretei között - a helyi szerveknek is mindvégig meghatározó szerep jutott. Hiába volt ugyanis tulajdonképpen 1876-tól modern adóigazgatási eljárása Magyarországnak, az adókezelést végrehajtó centrális államszerv továbbra sem jött létre. Központi irányításról természetesen már a kezdetektől beszélhetünk, de az adóigazgatási rendszert - legalábbis a vizsgált korszak végére, annak súlyponti szerveit tekintve - a nagyfokú decentralizáltság jellemezte. Mindazonáltal a gyakran változó adóigazgatási szervezet, hatásköri átcsoportosítások, nemegyszer a pénzügyigazgatás egészét érintő struktúraváltások, valamint a nem kellően átgondolt és előkészített, rövid életű adóreformok természetszerűleg a rendszer instabilitását is magukkal vonták. Az adóztatás hatékonyságát tovább rontotta az adóigazgatás túlszabályozottsága, az egységes adójogi struktúra hiánya, illetve a szervezeti sokszínűség, egyebek mellett pl. az egyenes és a közvetett adók kezelésének merev elkülönülése az adóigazgatás rendkívül differenciált rendszerében. Nem alakult ki egységes adó és jövedéki büntetőjogi rendszer. A kiszámíthatóan és következetesen működő adóigazgatási és szankciórendszer hiánya magától értetődő módon nem kedvezett a tisztességes adózói morál kialakulásának még a kiegyezést követő évtizedekben sem. A lakossági adóelkerülés mértéke ezért az állami önállóság visszaszerzésével sem csökkent, sőt, a XIX. század végére egyre inkább fokozódott a - fiskális szempontokat előtérbe helyező, az állam gazdasági szükségletei miatt az adóterheket sokszor egyenlőtlenül elosztó, s ezáltal az adózói érdekeket gyakran sértő - pénzügyi kormányzat igazgatási apparátusával szembeni elégedetlenség. Az elavult adórendszer és a nehézkesen működő adóigazgatás a századfordulóra elkerülhetetlenné tette az adóügy teljes reformját.
A tanulmány második része a modern magyar adórendszer és adóigazgatás kiépülésének folyamatát a Wekerle Sándor nevéhez fűződő 1909-es adóreform-kísérlettől kiindulva mutatja be, majd a magyar adóztatás két világháború közötti történetét, végül pedig az adóigazgatás 1948-ban történt államosításától datálható szocialista jogfejlődést tekinti át egészen a hatályos adórendszerünk alapjait megteremtő 1988-as adóreformig. ■
JEGYZETEK
* A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Államtudományi Kutatóműhely keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
[1] Amint az már a több mint egy évszázada, Lukács László pénzügyminiszter megbízásából kiadott "A magyar kir. Pénzügyministerium 10 évi működése 1895-1905. Pénzügyminisztérium, Budapest 1905." című kötetben is találóan megállapítást nyert: "A helyes és körültekintő kormányzásnak mindenesetre elengedhetetlen alapföltétele, hogy az intéző hatalom előre számot vessen a tervbe vett törvényhozási és kormányzati tények várható következményeivel. [...] elvitathatatlan, hogy a czéltudatos kormányzás legbiztosabb alapjaiként azok a tanulságok kínálkoznak, amelyeket a közdolgok intézésének hivatott tényezői a már letűnt kormányzati időszakok jelenségeiből és eredményeiből meríthetnek." Hivatkozza: Földi Józsefné - Hetényi István - Gondos Judit: Pénzügyminisztérium 18481998. Pénzügyminisztérium, Budapest 1998. 7. o.
[2] A magyar adótörténet áttekintő feldolgozását 1848-ig ld. Acsády Ignácz: Adótörténet. In: (Halász Sándor - Mandelló Gyula szerk.): Közgazdasági lexikon (Közgazdasági Ismeretek
- 155/156 -
Tára). I. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest 1898. 58-86. o.
[3] A még szervezetlen, kevésbé fejlett közigazgatási, gazdasági és politikai viszonyok között - más európai államokhoz hasonlóan - az államjószágok és a regálék képezték a fő bevételi forrásokat. Szűkebb értelemben vett állami egyenes adókról csak a XV. század második felétől beszélhetünk, az államháztartás ekkorra már a rendszeres adóbevételeken nyugodott. Ehhez ld. a szerzőtől az ugyancsak a támogatott kutatási projekt keretében készített korábbi, a magyar adótörténet középkori, illetve kora újkori történetét áttekintő tanulmányt: Jusztinger János: Adótörténeti szemelvények a régi magyar jogból. Jura 2018. 1. sz. 50-58. o.
[4] Így pl. az állami egyenes adók megjelenése, s az adókötelezettség mind szélesebb néprétegekre való kiterjesztése tette lehetővé a városi polgárság politikai jogainak fokozatos elismerését, de a jobbágyság érdekében hozott eseti intézkedéseket is általában a rájuk nehezedő, sokszor elviselhetetlen adóteher váltotta ki. Vö. Jusztinger i.m. passim.
[5] Szilovics Csaba: Az adómegtagadás, mint magyar tradíció, avagy töredékek a magyar adóztatás múltjából. In: (Sükösd Ferenc szerk.): Emlékkönyv Markos György egyetemi adjunktus tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2009. 260. o.
[6] Ld. pl. többek között Széchenyi István tollából a Jelenkor című lapban "Adó" és "Két garas" címmel közzétett cikksorozatokat. Gyűjteményes formában kiadva ld. Széchenyi István: Adó és Két garas. Buda 1844. Ezek mellett természetesen említhetők Kossuth Lajosnak a Pesti Hírlapban közzétett, az agrárkapitalizmus bevezetését, a nemesi adómentesség eltörlését és az örökváltság kötelezővé tételét sürgető vezércikkei is.
[7] A közteherviselés kialakulásáról nemzetközi kitekintéssel ld. Szilovics Csaba: Adójogi ismeretek. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2016. 18-20. o. A közteherviselésről, mint az igazságos adóztatás alapjáról ld. Szilovics Csaba: Az igazságosság elveinek érvényesülése a természetes személyek adóztatásában. Jura 2012. 1. sz. 119-120. o.
[8] Áttekintően ld. Szita János: A magyar nemesség adómentessége és adómegajánlási joga a XVIII. és XIX. században. In: (Benedek Ferenc - Szita János szerk.): Jogtörténeti tanulmányok VI. Tankönyvkiadó, Budapest 1986. 367-384. o.
[9] Az e tanulmányban vizsgált korszak pénzügy-, illetve adótörténetét tárgyaló szakirodalomból a másutt hivatkozott műveken kívül ld. különösen: Weiss Béla: Magyarország adószolgáltatása 1838-1877-ig. Nemzetgazdasági Szemle 1880. 4. sz. 513-535. o.; Szende Pál: Adóreform és osztálytagozódás. Különnyomat a Huszadik Századból. Politzer Zsigmond és Fia kiadása, Budapest 1913; Szende Pál: Az adóreform. Az adó és illetékügy reformjára irányuló javaslatokkal bővített különlenyomat az Adó- és illetékügyi Szemle 1913. évfolyamából. Pallas Részvénytársaság Nyomdája, Budapest 1914; Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás. A közigazgatás szerepe a XX. sz. államában. A magyar közigazgatás szervezete, működése és jogi rendje. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1942.; Heller Farkas: Pénzügytan. Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest 1943[2]; Sarlós Béla: Az 1909. évi adóreform és a világháborús adótörvények. Történelmi Szemle 1974. 1-2. sz. 92-99. o.; Szita János: Az adóigazgatás szervei a dualizmus első félévében. In: (Ádám Antal - Benedek Ferenc - Szita János szerk.): Jogtörténeti tanulmányok. Emlékkönyv Csizmadia Andor hetvenedik születésnapjára. Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 95. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 1980. 385-395. o.; Stefan Malfer (ford. Haidegger Judit): Az adómegtagadás és adóvégrehajtás Magyarországon 1860 és 1862 között. Történelmi Szemle 1984. 4. sz. 662-672. o.; Turján Sándor: Adózás és jövedelemszabályozás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1985; Kövér György - Búza János - Kaposi Zoltán - Honvári János - Draskóczi István: Magyarország gazdaságtörténete. A honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula Kiadó, Budapest 1998; Gergely István: Tízéves az adóreform. Közgazdasági Szemle 1998. 333-351. o.; Környei Attila: Adózás Anno... adók, adóigazgatás, adózás a XX. század első felében Magyarországon. Adóvilág 2000. 7. sz. 27-33. o.; Környei Attila: Adózás Anno. II. jövedelemadózás a két világháború között Magyarországon. Adóvilág 2000. 8. sz. 32-38. o.; Kurtán Lajos - Kurtánné Vadászlaki Ilona: Az 1988. évi adóreform. Élet és Tudomány 2000. 3. sz. 19-20. o.; Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás. Magyarország története 1849-1914-ig. Csokonai Kiadó, Debrecen 2001; László Csaba: Vargabetűk az államháztartási reform tízéves történetében (1988-1997). Közgazdasági Szemle 2001. 10. sz. 844-864. o.; Csekő Ernő: Községek, városok helye és szerepe a polgári kori adóigazgatásban. Levéltári szemle 2003. 2. sz. 2842. o.; Ilonka Mária: Az adózás története az őskortól napjainkig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2005; Lakatos Mária: A gazdaságpolitika hatása a magyar adórendszerre. Doktori értekezés. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Budapest 2007; Molnár Gábor Miklós: Az adócsalás, Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem, Pécs 2011; Bencsik Mária - Szentkirályi Andrea: Adózás alapjai. Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar, Budapest 2011; Gáspár Andrea: A magyar adórendszer és annak mezőgazdasági egyéni vállalkozókra gyakorolt hatása az Észak-alföldi Régióban. Doktori értekezés. Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola, Gödöllő 2011; Ilonka Mária: A modern adózás a 19. század második felében. A magyar adózás története 1849-től 1880-ig. BDO Magyarország, Budapest 2013; Ilonka Mária: Adónyilvántartás és adóbehajtás a dualizmus korában. BDO Magyarország, Budapest 2013; Stipta István: A pénzügyi közigazgatás szervezete Magyarországon 1849 és 1883 között. Miskolci Jogi Szemle 2013. 1. sz. 18-34. o.; Horváth Attila - Galambos István - Marschal Adrienn (szerk.): Adalékok az adózás történetéhez. Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, Budapest 2014; Juhász István: Vagyonváltság és önkéntes adózás. Adó Online 2014. https://ado.hu/rovatok/ado/vagyonvaltsag-es-onkentes-adozas [Hozzáférés 2018. 03. 11.]; Juhász István: Az első magyar adóreform. Adó Online 2015. https://ado.hu/rovatok/ado/az-elso-magyar-adoreform [Hozzáférés: 2018. 03.11.]; Pfeffer Zsolt: Pénzügyi jog és pénzügytan. Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft., Budapest 2016; Szilovics Csaba: Az adójogi norma szerepe az optimális adórendszer kialakításában. Jura 2016. 1. sz., 322328. o.; Juhász István: Megtorpant az 1909-es adóreform. Adó Online 2016. https://ado.hu/rovatok/ado/megakadt-az-1909-es-adoreform [Hozzáférés: 2018. 03.11.]; Juhász István: Adóreform 1909-ben: jött a progresszív jövedelemadózás. Adó Online 2016. https://ado.hu/rovatok/ado/adoreform-1909-ben-jott-a-progressziv-jovedelemadozas [Hozzáférés: 2018. 03.11.].
[10] 1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselésről: Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. 1. § Ő Felsége felelős magyar ministeriuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés más a legközelebbi közigazgatási évtől, úgy mint az 1848-dik évi November 1-ső napjától veszi kezdetét. 2. § Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyülésének mindenesetre bemutatandó. 3. § A fen kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800008.TV [Hozzáférés: 2018. 03.11.].
[11] Pl. az egyházi tizedet, kilencedet és az úrbéri terheket.
[12] A mihamarabbi pénzügyi intézkedések annál is inkább indokoltak voltak, mert az államkassza ezidőtájt csaknem
- 156/157 -
teljesen kiürült. A korábbi bevételek elapadtak, a közteherviselés deklarálása pedig nem könnyítette meg az országos adók beszedését, amelyhez a pénzügyi kormányzat nem rendelkezett elégséges hivatali apparátussal. Vö. Földi - Hetényi - Gondos: i.m. 11. o.
[13] Juhász: Az első magyar adóreform... i.m. 3-4. o.
[14] Történelmi jelentőségére tekintettel valamennyi szakaszt idézzük: 1849. évi VII. törvénycikk az adókról: 2. § Ezen adó kivetését és beszedését e törvényben foglalt szabályok szerint a pénzügyministerium igazgatása és felügyelése mellett az ország törvényhatóságai eszközlendik. 3. § A pénzügyminister a törvényhatóságokat a kivetés és beszedés részleteit illető rendszabályokkal és utasításokkal ellátandja, mellyeket a törv. hatóságok bizottmánya, úgy minden egyes tisztviselői személyes felelőség és kártalanítás terhe alatt pontosan végrehajtani kötelesek. 4. § A törvényhatóságok azonnal járásonkint, illetőleg kerületenkint kivetéssel foglalkozandó rónonokat neveznek, kik haladék nélkül munkálkodásaikat megkezdendik. 5. § Az adó részletenkinti befizetésének határidejét, tekintettel az adótárgy- és helybeli körülményekre vonatkozó egyéb viszonyokra a pénzügyi minister kiadandó rendeletében tűzendő ki. Az adó beszedését községenkint a községi adóbeszedők, - kik a község értékkel bíró egyénei közül választandók - teljesítendik. 6. § A puszták adóbeszedési tekintetben, az illető hatóság határozata szerint, a szomszéd helységek valamellyikéhez csatoltatnak, és azok birtokosai és lakói az adóbeszedésre tett községi kiadáshoz aránylag járulni kötelesek. 7. § A községektőli beszedéssel a fölötti ellenőrködéssel az illető törvényhatóságnak már e czélra előbb is alkalmazott tisztviselői foglalkozandnak. A beszedett öszvegeket a hatósági főpénztárnokok, a ministerium által kijelölt helyre, a rendeletben határozott napokra beszolgáltatandják. 8. § Az adó kivetésével és behajtásával foglalkozandó egyének díjazása iránt, a körülmények szerint, a hatóságok véleményezése nyomán, a pénzügyminister határozand. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84900007.TV [Hozzáférés: 2018. 03.11.].
[15] A szabadságharc alatt Magyarország vonatkozásában hozott osztrák pénzügyi intézkedésekről, továbbá az önálló magyar pénzügyigazgatás felszámolásának 1848/1849-es folyamatáról ld. Szita János: A Habsburg-birodalom centralizációja és a magyar pénzügyek 1849-ig. In: (Csizmadia Andor szerk.): Jogtörténeti Tanulmányok IV. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1980. 308-314. o.
[16] Szilovics: Az adómegtagadás, mint magyar tradíció, avagy töredékek a magyar adóztatás múltjából. i.m. 261. o.
[17] Ilonka: Modern adózás a 19. század második felében. i.m. 7. o.
[18] A bécsi kormányzat a modern adózás alapjait megteremtve bevezette az osztrák egyenes adókat: a földadót, házadót, a személyi jellegű, a jövedelemadóba beszámító kereseti adót, és az állandó fizetésűeket terhelő, továbbá az iparvállalatok, kamat- és egyéb jövedelmek után fizetendő jövedelmi adót. Ld. Herich György: Adótan. Penta Unió Oktatási Centrum, Pécs 2017. 23. o.
[19] Ilonka: Modern adózás a 19. század második felében. i.m. 19-20. o.: "Az adózás nemcsak a korábban adómentességet élvező nemességet érintette érzékenyen, hanem az adóterhek folyamatos növekedése és az eddig ismeretlen adónemek bevezetése miatt a társadalom egészét is. Magyarországról 1850-ben 11 millió, 1857-ben 17-18 millió és 1864-ben 28 millió forint folyt be a birodalmi kincstárba."
[20] Csekő: i.m. 28. o.: "1848 áprilisában a közteherviselés törvénybe iktatása határkő, még akkor is, ha gyakorlati megvalósítása a neoabszolutizmus időszakához kötődik."
[21] Weiss: i.m. 513-514. o.: "Magyarország államháztartása 1848 előtt igen egyszerű és olcsó volt. [...] Ezen viszonyok 1848 után egészen megváltoztak. A közigazgatás európai minta szerint szerveztetett, az állam feladatai szaporodtak és ennek megfelelőleg az állam bevételeinek szaporitásáról is kellett gondoskodni."
[22] Vö. Magyary: i.m. 66. o.
[23] Stipta: i.m. 19. o.
[24] Ilonka: Modern adózás a 19. század második felében. i.m. 22. o.
[25] Csekő: i.m. 28. o.
[26] Osztrák mintára ugyancsak életbe léptették az adófizetési kihágásokkal szembeni rendelkezéseket, amelyek a kerületi és az országos pénzügyigazgatóságoknak adtak döntési jogköröket. Vö. Csekő: i.m. 29. o.
[27] Fónagy: i.m. 33. o.: "A kataszteri becslést végrehajtó biztosoknak például értésére adták, hogy hivatali karrierjük függ buzgóságuktól, azaz attól, hogy a jövedelmet milyen magasra becsülik. Az eredmény nem is maradt el: Magyarország egyenes adói (föld-, ház-, kereseti adó) másfél évtized alatt közel háromszorosára emelkedett."
[28] Pfeffer: i.m. 41. o.: "...az ún 'magyar' költségvetés - amely szerves részét képezte az osztrák birodalmi költségvetésnek - Bécsben készült. Az alkotmány rögzítette, hogy a költségvetést és az adókat törvénybe kell foglalni, azonban a császárt is feljogosította törvényi szintű jogforrás kibocsátásnak jogával, amellyel lényegében korlátok nélkül élhetett. Ezeket a normákat [...] a Minisztertanács alkotta meg, és pátens alakjában a császár nevében adták ki."
[29] Fónagy: i.m. 34. o.
[30] Takács Ferenc: Az adómorál. Franklin Társulat, Budapest 1929. 97. o.
[31] Ilonka: A modern adózás a 19. század második felében. i.m. 20-21. o.
[32] Szilovics: Az adómegtagadás, mint magyar tradíció, avagy töredékek a magyar adóztatás múltjából. i.m. 262. o.
[33] Így pl. sócsempészést elkövető, titkos pálinkafőzést folytató, adózatlan bor- és húsmérést folytató polgárokkal szemben.
[34] Ilonka: A modern adózás a 19. század második felében. i.m. 21. o.: "Az egész birodalomban adótartozás miatt zár alá vett birtokok 73 százaléka a magyar tartományokra esett."
[35] Vö. Stipta: i.m. 20. o.
[36] Vö. Malfer: i.m. 664-667. o.
[37] Stipta: i.m. 21. o.: "Az 1867-es kiegyezés egyéb közjogi kötöttségei miatt hazai pénzügyünk igazgatási önállósága mégsem lehetett teljes. Az egységes pénzügyigazgatási rendszer kialakítását hátráltatta az a - kiegyezési törvények szerves részét képező - közjogi megállapodás, miszerint Magyarország a só és dohányjövedékeket, továbbá az ipari termelést közvetlenül befolyásoló indirekt adókat (égetett szesz-, sör- és cukoradó) legalább tíz évig az ausztriaival 'egyenlő törvények és igazgatási rendszabályok szerint kezeli'." Vö továbbá Pfeffer: i.m. 42. o.
[38] Magyary: i.m. 66. o.
[39] Az Osztrák-Magyar Monarchia államberendezkedésének főbb pénzügyi sajátosságairól ld. Pfeffer: i.m. 42-43. o.
[40] 1867. évi XII. törvénycikk a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekü viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról 16. § A pénzügyet annyiban ismeri a magyar országgyülés közösnek, a mennyiben közösek lesznek azon költségek, melyek a fenebbiekben közöseknek elismert tárgyakra forditandók. Ez azonban ugy értelmezendő: hogy az emlitett tárgyakra megkivántató összes költségek közösen határoztassanak meg azon módon, mely a kezelésről szóló alábbi szakaszokban előadatik; de azon összegnek, mely a költségekből az alábbi 18., 19., 20., 21., és 22. pontokban körülirt módon megállapitandó arány szerint Magyarországra esik, kivetéséről, beszedéséről s az illető helyre leendő áttételéről Magyarország országgyülése és felelős ministeriuma fognak intézkedni, oly
- 157/158 -
módon, a mint a kezelésről szóló alábbi pontok megállapitják. 17. § Magyarország minden egyéb államköltségét, a magyar felelős ministerium előterjesztésére, az országgyülés alkotmányos uton fogja elhatározni; azokat, mint átalában minden adót, a magyar ministerium, minden idegen befolyás teljes kizárásával, saját felelőssége alatt veti ki, szedi be és kezeli. 18. § Ezek azon tárgyak, melyeknek a fenirt módon közössége a pragmatica sanctióból folyónak tekintetik. Ha ezekre nézve mindkét fél egyetértésével megtörténik a megállapodás: kölcsönös alku által előre kell meghatározni azon arányt, mely szerint a magyar korona országai a sanctio pragmatica folytán közöseknek elismert ügyek terheit és költségeit viselendik. 19. § Ezen alku s megállapitás oly módon történik, hogy egyrészről a magyar korona országainak gyülése, másrészről Ő Felsége többi országainak gyülése, mindenik a maga részéről, egy hasonló számu küldöttséget választ. E két küldöttség, az illető felelős ministeriumok befolyásával, részletes adatokkal támogatott javaslatot fog kidolgozni az emlitett arányra nézve. 20. § E javaslatot mindenik ministerium az illető országgyülés elé terjesztendi, hol az rendesen tárgyalandó. Mindenik országgyülés az illető ministeriumok utján közlendi határozatait a másik országgyüléssel, s a két félnek ily módon eszközlendő megállapodásai szentesités végett Ő Felsége elé fognak terjesztetni. 21. § Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással megegyezni: mindenik félnek véleménye mind a két országgyülésnek elébe terjesztetik. Ha pedig a két országgyülés nem tudna egymással kiegyezni: akkor a kérdést, az előterjesztett adatok alapján, Ő Felsége fogja eldönteni. 22. § Az arányra nézve kötendő egyezkedés csak határozott időre terjedhet; annak elteltével ismét ugyanazon módon uj egyezkedésnek leend helye. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=86700012.TV [Hozzáférés: 2018. 03.11.].
[41] Herich: i.m. 23. o.
[42] 1868. évi XXII. törvénycikk a házadóról.
[43] 1868. évi XXIV. törvénycikk a személyes kereseti adóról.
[44] 1868. évi XXV. törvénycikk a földadóról.
[45] 1868. évi XXVI. törvénycikkek a jövedelemadóról.
[46] Stipta: i.m. 21-22. o.
[47] 1868. évi XXI. törvénycikk a közadók kivetése, befizetése, biztosítása, behajtása és pénzügyi törvényszékek felállítása iránt 1. § Az adók kivetését a pénzügyminister közegei, a törvényhatóságok és községi előljárók közreműködésével eszközlik. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=86800021.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[48] 1868. évi XXI. törvénycikk a közadók kivetése, befizetése, biztosítása, behajtása és pénzügyi törvényszékek felállítása iránt 2. § Azon községek, melyek az egyéni felosztást maguk teljesitették vagy teljesiteni kivánják, azt maguk teljesitendik; ellenben a többi községekre nézve az egyéni kivetést az adóhivatalok végezvén, a községi előljárók az egyénenkint már kivetett adót csak az adókönyvecskékbe beirni köteleztetnek. 3. § Az adó községenkint kivetésének kihirdetésétől számitandó harmincz nap alatt az egyéni kivetés bevégzendő, és eredménye további tizennégy nap alatt az adókönyvecskékbe bejegyzendő. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=86800021.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.]. Vö. Csekő: i.m. 29-30. o.
[49] Ld. Szilovics: Az adómegtagadás, mint magyar tradíció, avagy töredékek a magyar adóztatás múltjából. i.m. 264-265. o.
[50] Az 1875-ös adóreformot megvalósító törvények: 1875. évi VII.; XXI-XXIX.; XLVI- XLVIII.; továbbá az 1876. évi IV. törvénycikk.
[51] Vö. Gáspár: i.m. 138. o.
[52] A kereseti, illetve a jövedelmi adó hatálya alá tartozó jövedelmek négy osztályáról ld. Herich: i.m. 24. o.
[53] Ilonka: Adónyilvántartás és adóbehajtás a dualizmus korában. i.m. 13. o.
[54] Ezeket 1879-ben hatályon kívül helyezték. Ld. Gáspár: i.m. 138. o.
[55] Ilonka: Adónyilvántartás és adóbehajtás a dualizmus korában. i.m. 13. o.
[56] Kivételt képeztek azok az esetek, amikor az adóhivatalok letéti pénztárként jártak el.
[57] 1876. évi XVI. törvénycikk a közadók kezeléséről 1. § Adóügyekben az állami közigazgatást a törvényhatóságok területén királyi adófelügyelők vezetik, azon közigazgatási bizottságok ellenőrzése mellett, melyek az 1876. évi VI. törvénycikk alapján a törvényhatóságok kebelében alakittatnak s melyekben a kir. adófelügyelő, illetőleg annak helyettese, adóügyi előadóként működik. Az egyenes adóügyekre nézve a kir. pénzügyigazgatóságokat és kir. adóhivatalokat illető működési kör ezen szervezetre megy át. A számvevőségi ellenőrzési szolgálatot addig, mig a számvitel iránti törvény meg nem alkottatik, a pénzügyminister rendeleti uton szabályozza. Az egyenes adók községenkint való könyvelését és pénztári elszámolását a kir. adóhivatalok eszközlik. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87600015.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[58] Stipta: i.m. 27. o.
[59] Csekő: i.m. 30. o.
[60] 1876. évi VI. törvénycikk a közigazgatási bizottságról 12. §. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87600006.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[61] 1876. évi VI. törvénycikk a közigazgatási bizottságról 24. §. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87600006.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[62] 1883. évi XLIV. törvénycikk a közadók kezeléséről 1. § 1. § Adóügyekben az állami közigazgatást a törvényhatóságok területén kir. adófelügyelők vezetik, az 1876. évi VI. tc. alapján a törvényhatóságok kebelében alakitott közigazgatási bizottságok ellenőrzése mellett. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88300044.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[63] 1883. évi XLIV. törvénycikk a közadók kezeléséről 7. § A törvényhatóság közigazgatási bizottságának működési köre adóügyekben a következő: 1. felügyel arra, hogy a kir. adófelügyelő a 4. §-ban körülirt teendőit a törvények és szabályrendeletek értelmében teljesitse. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88300044.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[64] 1886. évi XXI. törvénycikk a törvényhatóságokról 20. § Kivétetnek a végrehajtás kötelezettségének szabálya alól az országgyülés által meg nem szavazott adó tényleges behajtására, vagy meg nem ajánlott ujonczok tényleges kiállitására vonatkozó rendeletek. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88600021.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[65] Pfeffer: i.m. 46. o.
[66] Csekő: i.m. 30. o.
[67] 1889. évi XXVIII. törvénycikk a pénzügyi közigazgatás szervezetének változtatásáról 1. § A pénzügyi igazgatóságok eddigi szervezete, a kir. adófelügyelők és illetékkiszabási hivatalok működése - az V. fejezetben körülirt kivételekkel - jelen törvény életbeléptével megszünik, s ezen hatóságok és hivatalok teendőit, még pedig a pénzügyi igazgatóságok s a kir. adófelügyelők teendőit az ezen törvény alapján szervezett pénzügyi igazgatóságok, az illetékkiszabási hivatalok teendőit a 17. §-ban részletezett módon a kir. adóhivatalok látják el. A földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII. tc. által szabályozott földadó-nyilvántartási biztosi teendőket szintén a pénzügyi igazgatóságok, mig a földadó-nyilvántartási felügyelők teendőit a pénzügyministernek közvetlenül alárendelt földadó-nyilvántartási felügyelők teljesitik. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88900028.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[68] A pénzügyigazgatóságok részletes feladat és hatáskörét ld. a hivatkozott 1889. évi XXVIII. törvénycikk 2-16. §-ában.
- 158/159 -
[69] 1889. évi XXVIII. törvénycikk a pénzügyi közigazgatás szervezetének változtatásáról 17. § A közvetlenül lerovandó illetékek kezeléséről szóló 1881. évi XXXIV. tc. 1. §-ának első bekezdése következőkép módosittatik: A közvetlenül lerovandó illetékek megszabását az adóhivatalok teljesitik és pedig vagy végleg, vagy a pénzügyi igazgatóság részéről kirendelt tisztviselő által teljesitendő előzetes felülvizsgálás mellett. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88900028.TV [Hozzáférés: 2018. 03. 11.].
[70] Ld. a hivatkozott 1889. évi XXVIII. törvénycikk III. fejezetét (22-25. §).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, tanszékvezető, PTE ÁJK Római Jogi Tanszék.
Visszaugrás
