1. Az Európai Unió tagállamaiban ma már a nemzetközi magánjog forrásai között kiemelkedő helyet foglalnak el az uniós rendeletek. A rendeleti jogalkotást ezen a területen az 1999. május 1-jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés[1] tette lehetővé, amely akként módosította az európai uniós alapokmányokat, hogy - az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSz.) 81. cikkében felsorolt területeken - rendeletekkel lehet egységesíteni a tagállamok nemzetközi magánjogát és nemzetközi eljárásjogát. Ezt a fejleményt akár kopernikuszi fordulatnak is nevezhetjük, és - fogyatékosságai ellenére - mindenképpen logikus lépésnek kell tekintenünk a tagállamok közötti jogegységesítési folyamatban.[2] A joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok, valamint a kollíziós normák egységesítése ugyanis lényegesen könnyebb feladat, mint az anyagi jogi szabályok harmonizálása. Ez utóbbi területen történtek ugyan figyelemre méltó, reményteljes kezdőlépések, mint például a fogyasztóvédelmi magánjog egyes kérdéseiben alkotott irányelvek[3] vagy a PECL modellszabályai[4], de áttörésről - még a legegyszerűbbnek tűnő szerződési jogban - sem beszélhetünk, sőt a CESL kifejezett kudarcnak tekinthető. Ezzel szemben a nemzetközi magánjogi uniós rendeletalkotás rövid másfél évtized alatt látványos eredményeket hozott. Nem kevesebb, mint tíz rendelet született, és azok széles körben alkotnak uniós közös jogot a nemzetközi joghatósági, elismerési és végrehajtási kérdések megválaszolásához, és ugyancsak több területen egységesítik az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat. Ez pedig azzal a kívánatos következménnyel jár, hogy az érintett körben valamennyi tagállamban egységessé váltak az egymás viszonylatában érvényesülő joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok, valamint az alkalmazandó jogot kijelölő kollíziós normák is. Ez utóbbiak azt eredményezik, hogy ugyanarra a tényállásra valamennyi tagállam bíróságai (választottbíróságai és más igazságszolgáltatási szervei) ugyanazokat a nemzetközi kollíziós normákat és ezáltal ugyanazt az anyagi jogot alkalmazzák: a konkrét ügy megítélésére irányadó anyagi jog meghatározása nem függ tehát attól, hogy melyik fórum elé kerül az ügy, melyik fórum jár el.
- 589/590 -
2. A tíz uniós rendelet közül a két Brüsszel-rendelet és a Tartási rendelet csak a bírósági joghatóságot, továbbá a határozatok elismerését és végrehajtását rendező normákat tartalmaz.[5] A Tartási rendelet emellett sajátos technikával él: utaló normával (15. cikk) az irányadó jog meghatározásához alkalmazni rendeli a 2007. november 23-án aláírt Hágai Jegyzőkönyvet. Annak érdekében, hogy azok az uniós tagállamok is alkalmazni tudják e kollíziós szabályokat, amelyek közvetlenül nem részesei a Hágai Jegyzőkönyvnek, a Tanács határozatával maga az Európai Unió is csatlakozott a Hágai Jegyzőkönyvhöz, azt uniós szekunder joggá téve.[6]
Négy rendelet: a házassági és a bejegyzett élettársi vagyonjogi rendelet, az öröklési jogi rendelet, valamint a fizetésképtelenségi rendelet az adott területen mind a joghatósági, elismerési és végrehajtási, mind az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat tartalmazza.[7]
S végül a három Róma rendelet csak kollíziós szabályokat tartalmaz.[8] A Róma I és a Róma II rendelethez kapcsolódó uniós rendeleti joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályokat a Brüsszel Ia rendelet, míg a Róma III rendelethez kapcsolódó ugyanezeket a szabályokat a Brüsszel IIa rendelet adja meg.
A további fejtegetések a fenti rendeleteket veszik alapul. Utalunk ugyanakkor azokra az ugyancsak fontos európai uniós rendeletekre is, amelyek a tagállamok viszonylatában megkönnyítik a nem vitatott követelések és a kis értékű követelések végrehajtását, illetve bizonyos polgári eljárásjogi problémákat rendeznek.[9]
3. Az uniós rendeleti szabályok által megállapított joghatósági rendelkezések döntő többségükben, az elismerési és végrehajtási szabályok kivétel nélkül csak az Európai Unión belül felmerülő ilyen természetű kérdések esetében alkalmazandók. Az e rendeletek által szabályozott kérdésekben ugyanis komoly súlya van annak, hogy a joghatóságot vagy a határozat elismerésének és a végrehajtásának feltételeit uniós tagállam viszonylatában, vagy a közösségeken kívüli állam viszonylatában kell megállapítani. Ezért az uniós rendeletekben lévő joghatósági, elismerési és végrehajtási szabályok megszorító alkalmazási feltételeket írnak elő. Ennek az a kézenfekvő oka, hogy ezekben az - adott esetben politikailag is terhelt - eljárási kérdésekben eltérő követelményeket kell támasztani az uniós tagállamok viszonylatában felmerülő esetekben és a nem tagállamokhoz kapcsolódó ügyekben. A rendeletek szabályait ezért csak olyan esetben lehet és kell alkalmazni, amelyben a jogvitának uniós kapcsolata van.[10] Az uniós kapcsolatot az egyes rendeletek részben eltérően definiálják:
- A joghatósági szabályok a Brüsszel Ia rendeletben alapvetően az alperes lakóhelye (jogi személyeknél: alapszabály szerinti székhelye, fő igazgatási székhelye vagy fő telephelye) szerinti tagállamban teszik lehetővé a perindítást, függetlenül az alperes állampolgárságától. A Brüsszel IIa rendelet joghatósági szabályai pedig elsősorban a házastársak (vagy az alperesi házastárs) szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban adnak lehetőséget a per-
- 590/591 -
indításra, vagyis e feltételben jelölik meg az uniós kapcsolatot. Ez utóbbi megoldást követik alapvetően a családjogi uniós rendeletek és az öröklési jogi rendelet is: ezekben is elsősorban az alperes szokásos tartózkodási helye teremti meg az uniós kapcsolatot. S végül a fizetésképtelenségi rendelet szerint is szükséges az uniós kapcsolat: fő fizetésképtelenségi eljárásra joghatósággal annak a tagállamnak a bírósága rendelkezik, amelynek területén az adós fő érdekeltségének középpontja található. Megdönthető vélelem szól amellett, hogy a fő érdekeltségi középpont társaságoknál és más jogi személyeknél a székhely, önálló gazdasági tevékenységet folytató természetes személyeknél a fő telephely, más természetes személyeknél pedig a szokásos tartózkodási hely.
- A határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat csak a tagállami bíróságok (más hatóságok) által hozott határozatokra kell alkalmazni, tekintet nélkül arra, hogy az illető határozat uniós lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező személyt érint-e vagy sem, vagyis függetlenül a peres felek személyes jogától. E kérdésekben tehát a határozatot hozó fórum európai uniós "honossága" az uniós kapcsolat.
Mindennek az a következménye, hogy a joghatósági, elismerési és végrehajtási kérdések rendezésénél kétcsatornás jogforrási rend létezik: az "Unión belüli" jogvitákra az uniós rendeletek szabályait, az "Unión kívüli" jogvitákra a nemzeti (tagállami) szabályokat (magyar fórumnak tehát a Kódex[11] rendelkezéseit) kell alkalmaznia. Emiatt érdekes helyzet alakul ki például akkor, ha a "belső" és a "külső" esetre az egységes uniós rendeleti kollíziós normák folytán alkalmazandó anyagi jog ugyanaz, de az alkalmazandó joghatósági, eljárási és végrehajtási szabályok eltérőek!
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
