Az új nemzetközi magánjogi kódex (Nmj. tv.)[1] egyik legnagyobb koncepcionális újítása, hogy széles körben teret enged a jogválasztásnak. Míg elődje, az Nmj. tvr.[2], bár általános jelleggel megadta a jogot a feleknek, hogy a külföldi jog mellőzését (és helyette a magyar jog alkalmazását) közösen kérjék[3], lényegében a szerződésekre korlátozta a jogválasztás lehetőségét.[4] A magánautonómia ilyen kiterjesztése mindenképpen üdvözlendő: elősegíti a nemzetközi elemet tartalmazó ügyek hatékony megoldását és a tényállással legszorosabb kapcsolatban lévő jog megtalálását.
A kollíziós magánautonómia ilyen szintű térnyerése az EU-s nemzetközi magánjog hatásaként értékelhető, ahol ez az elgondolás fokozatosan általános elvvé vált.[5] Bár néhány tagállami nemzetközi magánjogban a szerződések körén kívül is megjelent, általánossá válása már európai invenciónak számít. Az természetesen nem meglepő, hogy a magánautonómia elve a szerződéses kollíziós szabályok körében központi helyet foglal el (Róma I rendelet).[6] Az EU nemzetközi magánjogában azonban a jogválasztás a szerződésen kívüli kötelmek (Róma II rendelet)[7], a házasság felbontása (Róma III rendelet)[8], a tartás (Tartási rendelet)[9], az öröklés (Öröklési rendelet)[10] és a házassági vagyonjog (Házassági vagyonjogi rendelet és Bejegyzett élettársi vagyonjogi rendeletet)[11] területén is érvényesül.
- 189/190 -
A jelen tanulmány ennek a jelentőségét és szerepét tekintve újragondolt jogintézménynek a jogpolitikai hátterét és gyakorlati vonatkozásait mutatja be. Felvázolja a kollíziós jogi magánautonómia funkcióit és jogpolitikai indokait (anyagi jogi autonómia lecsapódása, jogbiztonság és előreláthatóság, gyakorlati előnyök, rossz jog alapján történő cselekvés kezelése) és bemutatja az Nmj. tv. különböző rendelkezéseiben megjelenő jogválasztás fogalmi tipológiáját (megállapodáson és "hatalmasságon" alapuló jogválasztás, explicit és implicit jogválasztás, szabad és listáról történő jogválasztás). A tanulmányt a következetések összefoglalása zárja.
A magánautonómia kérdésének vizsgálata során, mindenekelőtt, a magánautonómia elvének jogpolitikai indokaiig visszavezető ontológiai kérdést kell megválaszolnunk. Az alábbiakban a tanulmány számba veszi a magánautonómia lehetséges indokait. Első lépésben, a magánautonómia hagyományos indokai kerülnek vizsgálatra, bemutatva, hogy azok az érvek, amelyek a felek korlátlan jogválasztási szabadságát a szerződések tekintetében alátámasztják, a szerződések vagy legalábbis a kötelmi jog területén kívül nagyrészt hiányoznak. Második lépésben, a magánautonómia azon jogpolitikai indokait vizsgálom, amelyek a szerződések, illetve a kötelmi jog körén kívül a magánautonómia észszerű megalapozását adhatják, és bemutatom, hogy ezek a funkciók csak korlátozott magánautonómiát tesznek indokolttá, amelynek során a felek csak a jogszabály által felkínált "étlapról" választhatnak.[12] A jogválasztás széles körű szerepét az EU nemzetközi magánjogában ezenfelül a belső piac logikája is indokolja. A kérdésnek ezt a vonatkozását a jelen tanulmány nem vizsgálja.[13]
Ezen elmélet szerint, a nemzetközi magánjogi magánautonómia az egyén általános autonómiájának része, ezért (mind általában, mind a nemzetközi magánjogban) egy önmagában vett cél. A jogválasztás szabadsága az anyagi jogi autonómia lecsapódása[14] vagy még ambiciózusabban: levezethető lehet az egyént megillető általános cselekvési szabadságból.[15] Ennek értelmében, a szerződés nem a felekre a jog erejénél fogva rótt, hanem a felek döntése által autonóm módon létrehozott kötelezettség.[16] Más szóval: a szerződés nem a jog szentesítése révén válik a felekre nézve kötelezővé, hanem kötelező erejét önmagából nyeri. Ennek az elméletnek a következő lépése az a tétel, hogy a nemzetközi elemet tartalmazó szerződések esetén a felek "kilépnek" az állami jogból és egy "jogmentes" tér részévé válnak.[17]
Ebben a vonatkozásban arra is rá kell mutatni, hogy a szerződések esetén a harmadik felekre gyakorolt hatások
- 190/191 -
kevésbé relevánsak: a szerződéses jogviszonyok relatív szerkezetűek és általában nem ruháznak jogokat vagy keletkeztetnek kötelezettségeket harmadik személyekre nézve. Eltekintve néhány, gyengébb felet tartalmazó szerződéstől[18], és néhány közérdekű szempontokat megjelenítő szabálytól, nincs kényszerítő indoka annak, hogy a feleknek a szerződés tartalmi meghatározására vonatkozó szabadságát korlátozzuk. Noha a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kógens szabályaitól való eltérés nehezen egyeztethető össze a kollíziós jog dogmatikájával, ezeken a fogalmi problémákon segítenek túllépni a korlátlan magánautonómia vitathatatlan gyakorlati érdemei. Más szóval: a magánautonómia elve a szerződések esetén azért széles körben elismert és elfogadott, mert a nemzetközi kereskedelem hatékony eszközeként működik[19], és nem azért, mert dogmatikailag észszerű vagy jól megalapozott lenne. A fogalmi hiányosságokat kiegyenlítik a gyakorlati előnyök.
Az alapjogi megközelítés azonban nem alkalmas arra, hogy a magánautonómia észszerű indokát adja a kötelmi jog körén kívül. Itt, szemben a szerződésekkel, a felek anyagi jogi autonómiája korlátozottabb és a közérdek jelenléte is erősebb. Ezért nem lehet azzal érvelni, hogy a kötelmi jog körén kívül a kollíziós jogi magánautonómia az anyagi jogi autonómia lecsapódása lenne. Ugyan lehetne azzal érvelni, hogy a szerződési jogban is számos kógens szabály található, azonban ezek közrendi kötöttsége gyengébb és valójában a szerződéses kógens szabályok "viszonylagos kógenciája"[20] az, amely a szerződések tekintetében a korlátlan magánautonómiát lehetővé teszi. A kötelmi jog körén kívül jelentősek a harmadik személyekre gyakorolt (külső) hatások: míg valóban elfogadható álláspont az egyénnek korlátlan jogválasztási szabadságot adni abban az esetben, ha a releváns kérdés csak őt érinti és nincs hatással másokra[21], például a család- és dologi jogban a társadalom erkölcsi elvárásai és bizonyos társadalmi intézmények védelmének igénye indokolttá teszik a felek magánautonómiájába történő beavatkozást. Végül, azt is meg kell jegyezni, hogy itt nincs olyan kényszerítő gyakorlati érv, amely a magánautonómia hátrányait kiegyensúlyozná.
A magánautonómia elvét a jogbiztonság és az előreláthatóság szempontjai is indokolhatják.[22] Hatékonysági szempontból a felek általi jogválasztás előnyösebb lehet, mint a felek megállapodása hiányában alkalmazandó kollíziós szabályok, amennyiben elfogadjuk, hogy a felek megfelelőbb döntéseket tudnak hozni. Egyrészt, a felek jobb döntést hozhatnak, és olyan jogot választhatnak, amely jobban illik a helyzetükhöz és az ügyükhöz.[23] Másrészt, a felek megállapodása az alkalmazandó jogot kifejezetté és világossá teszi.[24] A jogválasztás egyik előnye, hogy az alkalmazandó jog kérdését nem hagyja a kollíziós jog kényére. Az egyes nemzeti kollíziós jogok ugyanis eltérő kapcsoló tényezőket alkalmaznak, így az alkalmazandó jog előzetes megállapítása nehézségekbe ütközhet (illetve annak függvényévé válhat, hogy hol folyik majd az eljárás). Továbbá, bármennyire is világosak a kollíziós szabályok, értelmezési problémák mindig felmerülhetnek. Ezek a bizonytalanságok a jogválasztás segítségével kizárhatók.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
