Prof. Dr. Kecskés László[1]: A választottbíráskodás problémái Magyarországon a 2017. évi LX. törvény elfogadása utáni helyzetben (EJ, 2017/5., 1-11. o.)

A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény megalkotásának körülményei

Az Országgyűlés 136 "igen", 2 "nem" szavazattal, 29 "tartózkodás" mellett 2017. május 30-án 10 óra 34 perckor fogadta el a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvényt, mely 2017. június 8-án került kihirdetésre a Magyar Közlöny 85. számában. 2017. május 30-án szinte ugyanebben az időben Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2017. évi Közgyűlésén elnöki beszédében kiemelten foglalkozott a kamarai választottbíráskodás jövőjével, és ennek során fontos felvetéseket, előterjesztéseket tett, amiket a Közgyűlés el is fogadott. Mint utóbb kiderült, a közgyűlési határozat és az Országgyűlés által elfogadott törvény tartalma között nincs teljes összhang, és ezen túlmenően is a két dokumentumban felvázolt intézkedések számos szervezési problémát és jogi szakmai ellentmondást vetnek fel.

A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény előkészítéséből teljes mértékben kimaradt, sőt, lényegében kizárásra került a választottbírói szakma. Ebben az írásban a magyar választottbírói kar észrevételeit gyűjtöttem össze saját elemzéseimmel kiegészítve, bízva abban, hogy jobbító szándékú felvetéseink meghallgatásra, elfogadásra találnak.

A jelen írás előzménye, hogy 2017. június 22-én Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr meghívására Tudományos Tanácsadó Testületének tagjaként félévzáró ebéden vettem részt, ahol az igazságügyi minisztérium elmúlt félévi tevékenységéről volt szó. Az ebéden választottbírói karunkból részt vett Dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Prof. Dr. Király Miklós az ELTE ÁJK prodékánja, Prof. Dr. Martonyi János volt külügyminiszter és Prof. Dr. Várady Tibor volt jugoszláv igazságügyi miniszter is.

Prof. Dr. Trócsányi László miniszter úr, Dr. Völner Pál parlamenti államtitkár úr, Dr. Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár úr, Dr. Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár asszony és Kecsmár Krisztián európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár úr beszámolóit követően és az első hozzászóló Dr. Bánáti János elnök úr után részletesen kritikai észrevételeket tettem a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény kodifikációjának folyamatával és az elfogadott törvény tartalmával kapcsolatban. Kiemeltem, hogy sajnálatos módon a törvény-előkészítés folyamatából kihagyták, sőt szinte kizárták a választottbírói kart, az elfogadott törvény jelenlegi tartalma alapján pedig csak egy működésképtelen konglomerátum jöhet létre. Különös éllel kifogásoltam a törvénynek a választottbírókra vonatkozó, úgynevezett "felső korhatár-szabályát", valamint azt, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság működését drasztikusan elszakítja a választottbírók szakmai testületeitől, azok 2018. január 1-jei hatállyal történő megszüntetésével.

Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr elmondta, hogy számított kritikai észrevételeimre és kérte, hogy azokat a választottbírói kar észrevételeivel együtt írásban nyújtsam be. Ennek a feladatnak a teljesítéséhez kértem a magyar választottbírói kar támogatását és szakmai segítségét, amit megkaptam és hálásan köszönök. Ezek felhasználásával készítettem el a jelen írást, a választottbírói karunk összegző álláspontját a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvénnyel kapcsolatban. Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr is és a törvényjavaslatot előterjesztő Dr. Völner Pál államtitkár úr is ígérte, hogy felvetéseinkről ősszel konzultációt folytatunk.

A választottbíráskodásról szóló új törvényt olvasva kiválóan képzett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező jogászoknak is kétségei támadnak - és gyakran kérnek felvilágosítást az MKIK Állandó Választottbíróságának titkárságától és elnökétől, hogy az új törvény által vizionált Kereskedelmi Választottbíróság vajon egy új választottbíróság, vagy a régi, illetve a réginek a mutációja.

Az az elfogadhatatlan megoldás, hogy a törvény rendelkezése folytán 2017. december 31-i hatállyal megszűnnek a választottbíróság tisztségviselői szervei (elnökség és elnök), valamint, hogy az MKIK elnökének az MKIK 2017. május 30-án tartott közgyűlése határozatával elfogadott előterjesztése alapján 2017. december 31-én megszűnik a választottbírói névjegyzék is, a jogállamiság követelményeit veszélyeztető módon sérti az MKIK Állandó Választottbíróságával hivatalos kapcsolatban lévő összes választottbíró (választottbírói listán szereplő választottbírók, elnökségi tagok, elnök) szakmai, bírói integritását. A szakmai bírói integritásnak ez a sajátos sérelme értelem szerint a 2017. december 31-

- 1/2 -

ig terjedő időszakban, de azt követően is fennállhat. Nehéz lenne ebben a kényes helyzetben elvonatkoztatni attól, hogy szép számmal vannak folyamatban az MKIK mellett szervezett Állandó Választott Bíróságon olyan, nagy pertárgyértékű ügyek, amelyekben az érintett személyek tárgyalnak.

Azzal, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Kereskedelmi Választottbíróság elnökségi tagjai és elnöke tekintetében kinevezési, kijelölési, delegálási jogot kap, "az állandó választottbíróság" és "a hordozószervezet" között a nemzetközi gyakorlatban kialakult, a választottbíróság független működését biztosító, nem közvetlen kapcsolati viszony Magyarországon megváltozik. Ez pedig veszélyezteti a magyar Kereskedelmi Választottbíróság függetlenségét, tekintélyét és nemzetközi elfogadhatóságát.

A Kereskedelmi Választottbíróság szervezetének és működésének jogi labilitását és integritásdeficitjét józanul, megfontoltan gondolkodó, felelősségteljes, tisztességes vállalkozó nem fogadhatja el. Ezeket a súlyos kétségeket mélyíti az a szabály, miszerint a Kereskedelmi Választottbíróság elnökségének tagjai és elnöke indokolás nélkül és minden korlátozástól mentesen visszahívhatóak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság működése 2012-ig konszolidált és sikeres volt. Az alábbi ügyforgalmi statisztika adatai mutatják azt, hogy 2012-ben következett be törés a választottbírósági ügyek mennyiségében. Ez a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénynek azon rendelkezéseivel függött össze, amelyek az állami és önkormányzati vagyonnal kapcsolatos ügyeket elterelték a választottbírósági útról.[1] Igaz, hogy a 2015. évi VII. törvény a gyakorlati igényeknek megfelelően tételesjogilag megszüntette ezeket az akadályokat, azonban a korábbi választottbírósági ügyforgalom mértéke a jogászi szakma által teljes mértékben nem ismert okokból mégsem állt helyre. A Magyarországon működő állandó választottbíróságok közül csak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságnak van nyilvános, megbízható ügyforgalmi adattára. A vonatkozó statisztikák 1994 óta számítástechnikai alapúak. Ennek az adattárnak témánkra vonatkozó vázlatos, releváns adatai az alábbiak:

- 2/3 -

Általános észrevételek a választottbíráskodásról szóló új magyar törvénnyel kapcsolatban

A magyar választottbírói kar szerint a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény kiállta a gyakorlat próbáját, kiegyensúlyozott, lényegre törő és szabatos szövegezésű szabályaival lehetővé tette a választottbírósági eljárások hatékony lefolytatását. A magyar választottbírói kar nem tud olyan valós okról, amely miatt új választottbírósági törvény meghozatalára lett volna szükség.[2]

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény, a 2017. évi LX. törvény kevés valódi újdonságot hoz a korábbi választottbíráskodásról szóló magyar törvényhez, az 1994. évi LXXI. törvényhez képest. Az új törvény szövege a korábbihoz képest érezhetően pontatlanabb és nehézkesebb. Ráadásul az új törvény fő újdonsága, az eljárásújítás intézménye teljesen felesleges és a választottbírósági eljárás szellemiségét és lényegét ássa alá.

A választottbíráskodásról szóló új törvény az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróság tisztségviselőinek (elnökség, elnök) megbízatását 2017. december 31-i hatállyal megszünteti, a választottbírói listát, a választottbírói névjegyzéket viszont nem szünteti meg. Ilyen szempontból tehát alaptalan volt az MKIK elnökének előterjesztése és az MKIK közgyűlésének 2017. május 30-án meghozott határozata, lévén, hogy mindkettő azon a valóra nem vált feltételezésen alapult, hogy a választottbíráskodásról szóló új törvény úgyis megszünteti 2017. december 31-i hatállyal a jelenlegi választottbírói névjegyzéket is. Nem így történt! Az MKIK közgyűlését ezért még a törvény hatálybalépése előtt össze kellene hívni és ezt a törvényességi problémát valamilyen módon orvosolni kellene. A választottbíráskodásról szóló új törvény ugyanis a még létező, vagy legalábbis csak valótlan érv alapján megszűnni rendelt választottbírói névjegyzék mellé rendel állítani új "választottbíró-ajánlási listát", illetve energetikai, valamint pénz- és tőkepiaci szekciók szerinti részletezést a lista részeként (lásd az új választottbírósági törvény 63. §-át). A 2017. május 30-i közgyűlésen Dr. Parragh László elnök úr sem zárta ki azt, hogy a választottbíráskodással összefüggő célból 2017-ben még rendkívüli kamarai közgyűlést kell összehívni.

A törvény modellje

A választottbíráskodásról szóló nemzetközi egyezmények és nemzeti szabályozások modellszerűen az eseti, az úgynevezett "ad hoc" választottbíráskodás szabályait helyezik előtérbe. Az eseti, ad hoc választottbíráskodás a főszabály, ehhez képest kivételes az állandó választottbíróságra épülő választottbíráskodás a jogi szabályozások szintjén. Ez a világszerte érvényesülő modell annak ellenére, hogy iurimetrikus szemléletben nyilvánvaló, hogy a fontos, nagy szubsztrátumú választottbírósági ügyek általában állandó választottbíróságokon intéződnek. Az utóbbi években a nemzetközi ügyek esetében is megfigyelhető, hogy elterjedten "ad hoc" eljáró választottbírósági tanácsokat kérnek fel a jogkereső felek az igazságtevésre. A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény lényege az állandó választottbíróságok rendszere magyarországi szerkezetének a megváltoztatása, átalakítása. Ez a cél nyilvánvaló és tagadhatatlan! Annak ellenére így van ez, hogy az állandó választottbíróságokról csak a törvény XII. fejezete rendelkezik a Vbtv. 59. §-tól a 63. §-ig terjedő normaanyagban. A kodifikáció alacsony szakmai színvonalát mutatja, hogy az állandó választottbíráskodás és az eseti választottbíráskodás fogalmainak sorrendje a törvény különböző részleteiben eltérő, ellentétes. A törvény 1. §-ának (1) bekezdésében az olvasható, hogy "E törvényt kell alkalmazni a választottbíráskodás során, ha az eljáró állandó választottbíróság székhelye vagy az eseti választottbíráskodás helye Magyarországon van.". Ugyanezen törvény 3. §-ának (1) bekezdésében viszont már fordított a sorrendje a választottbíráskodás említett két típusának. Itt ugyanis azt olvashatjuk, hogy "E törvény alkalmazásában: 1. választottbíráskodás: kereskedelmi jogviszonyokban felmerült jogvitáknak állami bírósági peres eljárás helyett a felek által választott eljárásban történő eldöntése, akár eseti, akár állandó választottbírósági intézmény folytatja le az eljárást;".

Jól mutatja azt, hogy a törvény kodifikátorai nem értik és a törvénytervezet előkészítése során sem értették meg a választottbíráskodás lényegét, hogy a törvény indokolásának első mondata a következő: "A választottbíráskodás a felek vitájának a felek egyező akaratával létrehozott szervezetben és a felek által megállapított szabályok szerinti eldöntése." Ez alapvető tévedés! A választottbíráskodás ugyanis az imént fentebb kifejtettek szerint nem "szervezet", hanem "tevékenység".

Az eljárásújításról

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény által beiktatott, Magyarországon előzmények nélküli jogintézmény az úgynevezett eljárásújítás, amely lényegében a választottbírósági ítélet teljes körű felülvizsgálatát teszi lehetővé olyan új tény vagy bizonyíték alapján, amelyre az alapeljárásban a fél önhibáján kívül nem hivatkozott (lásd az új Vbtv. 48-52. §-át). Az eljárásújítás lehetősége alól ugyan ki lehet szerződni a feleknek, azonban a gyakorlatban várhatóan ritkán kerül majd erre sor. A választottbírósági kikötésre ugyanis a felek leggyakrabban különböző mintaklauzulákat alkalmaznak. A magyar állandó választottbíróságként felálló Kereskedelmi Választottbíróság esetleg alkalmazhat olyan mintaklauzulát, amely kizárhatja az eljárásújítást, a külföldi intézményi vagy ad hoc választottbírósági mintaklauzulákat mutatis mutandis alkalmazó feleknek azonban ez nem áll rendelkezésükre és várhatóan a figyelmük sem terjed majd ki erre a lehetőségre.

Az eljárásújítás intézménye alapvetően idegen a választottbíráskodástól. A választottbíráskodásnak ugyanis éppen a jogviták szakszerű, gyors, hatékony, és végleges rendezése a lényege. Ha az ítélet meghozatala után a vitás kérdés végleges rendezése az eljárásújítás lehetőségének köszönhetően még egy évig lebegtetve lesz, az a válasz-

- 3/4 -

tottbírósági út egyik nagy előnyét, és létjogosultságának egyik indokát alapjaiban rengeti meg.

Az eljárásújítás intézménye súlyosan aggályos, mert megkérdőjelezi a választottbírósági döntés véglegességét. Erre tekintettel pedig veszélybe kerül a Magyarországon hozott nemzetközi választottbírósági ítéletek végrehajtása is. A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló New York-i Egyezmény V. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján ugyanis megtagadható a választottbírósági határozat végrehajtása, ha "az a felekre még nem vált kötelezővé, vagy annak az országnak illetékes hatósága, amelyben vagy amely jogának alkalmazásával a határozatot hozták, azt hatályon kívül helyezte vagy felfüggesztette."

A nemzetközi szakirodalom és bírói gyakorlat egyhangúan úgy értelmezi a fenti szabályt, hogy a választottbírósági ítélet nem lehet érdemi felülvizsgálat tárgya, akár a választottbíróság, akár az állami bíróságok által.[3] Márpedig az eljárásújítás ilyen érdemi felülvizsgálat, és azzal járhat, hogy a külföldi bíróság megtagadja a magyar választottbírósági ítélet végrehajtását.

Számos állam, így például Franciaország, Belgium, Ausztria és az USA bíróságai élnek azzal a lehetőséggel, hogy a New York-i Egyezmény V. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján nem kötelező, csak megengedett megtagadni a végrehajtást. Erre tekintettel készek arra, hogy elrendeljék olyan ítéletek végrehajtását is, amelyeket a székhely szerinti ország bíróságai érvénytelenítettek, vagy végrehajtásukat felfüggesztették, ha a saját belső joguk kedvezőbb eredményre vezet. Ezen országokban a magyar választottbírósági ítélet végrehajtása tehát a folyamatban levő eljárásújítás ellenére is elképzelhető, felvetve ezzel az egymásnak ellentmondó ítéletek kockázatát.

Az eljárásújítás intézménye nagymértékben alááshatja a magyar választottbírósági eljárás igénybevétele iránti hajlandóságot. Ennek következtében e jogintézménnyel szembesülve a felek inkább el fogják vinni jogvitájukat valamely más nemzetközi választottbírósági fórum elé.

A jogi képviselőnek is tájékoztatnia kell az ügyfelét az eljárásban rejlő kockázatokról, ennélfogva tehát csak az eljárásújítással járó kockázatról való tájékoztatás mellett javasolhatja a magyar választottbíróság kikötését az új magyar választottbírósági törvény hatályba lépését követően. Ez komoly versenyhátrányhoz és a Kereskedelmi Választottbíróság előtti ügyek számának drasztikus csökkenéséhez vezethet.

A választottbírósági eljárás szakszerűsége pedig okafogyottá teszi azt a feltételezést, hogy maradhatnak olyan tények, amelyekre önhibáján kívül nem hivatkozott valamelyik fél. A választottbírósági vitarendezést az eljárás megindításakor ismert tényállás alapján kell megejteni, és a tényállás rugalmas bizonyítási eljárásban történő tisztázására az eljárásban kell sort keríteni.

Minderre tekintettel a leghatározottabban ellenzi a magyar választottbírói szakma az eljárásújítás intézményének bevezetését, mert összeegyeztethetetlen a választottbírósági eljárások gyors, végleges rendezéséhez és a választottbírósági ítéletek nemzetközi végrehajthatóságához fűződő érdekkel.

Mellékesen rögzíthető, hogy más jogrendszerektől elérő módon viszonyul a svájci jog az eljárásújítás lehetőségéhez. A svájci megoldás azonban az ottani jogi környezet és jogszerkezet különlegessége miatt a magyar jogalkotás számára nem szolgálhat példaként.

A svájci jogrendszer a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény jogintézményi koncepciójától lényegesen eltérő módon ad lehetőséget az úgynevezett eljárásújításra. Az eljárásújításról való döntés a svájci jog értelmében ugyanis az állami bíróságok jogosítványa és nem az eljáró választottbírósági tanácsé.

A svájci jogban a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozóan irányadó az a rendelkezés, hogy a felek dönthetnek úgy, hogy a nemzetközi magánjogi törvény (IPRG) helyett a polgári perrendtartás (ZPO) szabályai érvényesüljenek. A ZPO két olyan, az eljárásújítás gondolatát felvető jogintézményt is ismer, amely nem része az UNCITRAL Model Law-nak. A leginkább talán panaszként fordítható "Beschwerde" és a felülvizsgálatként felfogható "Revision" intézményei ezek. Ez az utóbb említett "Revision" jogintézmény hasonlítható valamelyest az eljárásújításhoz. A ZPO 396. §-a (1)-ének a pontja tartalmazza azt, hogy a fél a 356. § (1) bekezdés szerint illetékes bírósághoz fordulhat felülvizsgálatot kérve, ha utólag olyan jelentős tényeket tud meg, vagy olyan döntő bizonyítékot talál, amelyeket korábban, az eljárásban nem tudott előadni, kivéve, ha ezek a tények és bizonyítékok, az ítélethozatalt követően keletkeztek.

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény ellentmondásos megoldást választ az eljárásújítási kérelem megengedhetőségéről való döntés tekintetében. Azt mondja ki ugyanis e törvény (Vbtv.) 50. §-ának (1) bekezdése, hogy " Az eljárásújítási kérelem megengedhetősége tárgyában a támadott ítéletet hozó választottbírósági tanács végzéssel határoz. A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye." Ez a szabály jól érzékelhető módon be akarja illeszteni a választottbírósági eljárás szerkezetébe az eljárásújítás amúgy választottbíráskodás-idegen természetű jogintézményét. Nyilvánvalóan ebből a célból jogosítja a támadott ítéletet hozó választottbírósági tanácsot az eljárásújítási kérelem megengedhetősége tárgyában jogorvoslat nélküli döntéshozatalra. Így azonban olyan processzuális helyzetbe kerül a támadott ítéletet hozó választottbírósági eljáró tanács, hogy az esetek nagy részében csak jelentős önkritikát is feltételező hozzáállással adhat helyt a kérelemnek. Ebben az alaphelyzetben a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény által bevezetésre kerülő eljárásújítás intézményének a gyakori igénybevétele és hatékonysága aligha várható.

Az ideiglenes intézkedésekről

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény átvette a 2006. évi UNCITRAL Mintatörvény ideiglenes intézkedésekkel kapcsolatos főbb rendelkezéseit,[4] az "átültetésbe" azonban sajnálatos módon több hiba, pontatlanság csúszott. A teljesség igénye nélkül az alábbi problémák vethetők fel.[5]

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény 18. §-ának (1) bekezdése - szemben az UNCITRAL Min-

- 4/5 -

tatörvény 17. cikk (2) bekezdésével - kizárólag végzés formájában teszi lehetővé az ideiglenes intézkedések elrendelését. Ez a New York-i Egyezmény alapján, külföldön történő végrehajtás esetében hozza hátrányosabb helyzetbe azt a felet, akinek a javára a választottbíróság ideiglenes intézkedést rendelt el, mert míg egy közbenső ítéletnek ("Interim Award"-nak) reális esélyei vannak a külföldi végrehajtásra, egy pervezető végzésről ("Procedural Order"-ről) ez már nem mondható el.

Az ideiglenes intézkedés az új magyar választottbíráskodásról szóló törvény értelmében egyrészt anyagi jogi, érdemi, de nem végleges határozat a kereseti kérelem körébe tartozó olyan igényekről, amelyek elbírálása körében visszafordítható döntés hozható. Másrészt lehet biztosítási intézkedés is [új Vbtv. 18. § (2) bek. c) pont]. Emiatt meg kell különböztetni az eljárási végzést az ideiglenes intézkedés elrendelésétől. Lehet eljárási tartalmú is [új Vbtv. 18. § (2) bekezdés d) pont], de ekkor is felvetődik a végrehajthatóság megkönnyítésének szempontja.

A választottbíráskodásról szóló új magyar Vbtv. 19. § a) pontja alapján az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltétele, hogy a kérelmező valószínűsítse, hogy követelése érdemben sikerre vezet majd. Az UNCITRAL Mintatörvény 17 A. cikk (1) bekezdés b) pontja ezzel szemben pusztán annak igazolását várja el, hogy fennáll annak az "észszerű lehetősége", hogy a kérelmező keresete érdemben is sikerre vezet majd. A különbség a két megfogalmazás között jelentős. A magyar eljárásjogi gondolkodásban és gyakorlatban hangsúlyos szempont a prejudikáció elkerülése, a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény ehhez képest kifejezetten az érdemi siker valószínűsítését várja el. Nehéz elképzelni, hogy egy választottbírósági eljáró tanács miként tudja végzésben teljesültnek minősíteni ezt a feltételt anélkül, hogy a prejudikáció látszatát és veszélyét keltené.

Kifogásolható a választottbíráskodásról szóló új magyar Vbtv. 21. §-ának (1) bekezdése is, amely az UNCITRAL Mintatörvény idevágó szabályához képest [17 C. cikk (1) bekezdése] lényegesen - és zavaróan - szűkítve fogalmazza meg a választottbírósági tanács tájékoztatási kötelezettségét az előzetes intézkedés elrendelését követően:

Látható, hogy választottbíráskodásról szóló új magyar törvény csak az előzetes intézkedés iránti kérelem elbírálásáról való tájékoztatást írja elő (amibe esetleg kiterjesztő értelmezéssel beleérthető az erre irányuló kérelem megküldése is, de ezt a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény kifejezetten nem tartalmazza), valamint az ezzel kapcsolatos, kizárólag szóbeli (!) kommunikáció tartalmáról rendeli tájékoztatni a feleket. Ehhez képest az UNCITRAL Mintatörvény helyesen azt várja el, hogy ne csak az előzetes intézkedéssel, hanem az ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel kapcsolatos bármely (tehát nem csak szóbeli) kommunikációról tájékoztatni kell az ellenérdekű felet, hiszen ez az alapja az esetleges kifogásolásnak.

Nehezen indokolható a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény Vbtv. 22. §-a is, amely szerint - szemben az UNCITRAL Mintatörvény 17 D. cikkével - a választottbíróság a felek előzetes értesítése nélkül is módosíthatja, felfüggesztheti, valamint hatályon kívül helyezheti az általa hozott ideiglenes intézkedést, illetve előzetes intézkedést. Ez jelentős beavatkozás a felek autonómiájába, aminek semmilyen indoka nincs és ez a lehetőség felveti a tisztességes eljárás követelményének csorbulását is, ugyanis a fél anélkül veszítheti el a javára megítélt ideiglenes intézkedéssel létrehozott jogi helyzetét, hogy egyáltalán nyilatkozhatott volna a visszavonással kapcsolatban, érveit és álláspontját előadhatta volna.

A választottbíráskodás "kereskedelmi" ügyekre történő szűkítéséről

Sem általánosságban, sem a konkrét törvényi megfogalmazás alapján nem szerencsés a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény azon szabályozása, amely szerint a választottbíráskodás eleve csak "kereskedelmi jogviszonyokban" lehetséges [új Vbtv. 3. § (1) bekezdés 1. pont].

A választottbíráskodásról szóló új magyar Vbtv. 3. § (1) bek. 7. pontjában foglalt törvényi definíció, miszerint "a kereskedelmi kifejezés alatt minden kereskedelmi vagy gazdasági, szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyt érteni kell", rendkívül homályos és bizonytalan, ami megengedhetetlen annak fényében, hogy a "kereskedelmi" kifejezés dönti el sok esetben, hogy egyáltalán helye van-e választottbírósági eljárásnak. A definíció egyébként is tautologikus (kereskedelmi = kereskedelmi vagy gazdasági), így semmiféle támpontot nem nyújt.

Nem tudni, hogy a nem "kereskedelmi" jellegű jogviták választottbírósági útra terelése iránt lenne-e reális igény, mindenesetre könnyen elképzelhető egy olyan

- 5/6 -

helyzet, amikor két, gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen nem foglalkozó személy egymás közötti vitájában is a választottbírósági út a legelőnyösebb. Ettől függetlenül - és egyébként az Alkotmánybíróság gyakorlata által is alátámasztottan - a választottbírósági út kikötésének joga alkotmányos jogokból is levezethető [1282/B/1993. AB határozat, indokolás III.3 pont, 604/B/1990. AB határozat, indokolás 3. a) pontja], ezért valójában arra kellene megfelelő indokot találni, hogy a nem kereskedelmi jellegű jogvitáknál a magánautonómia miért nem terjed ki az állami bíróságok eljárása alóli "kiszerződésre".[6]

Az Agrárkamarai Állandó Választottbíróság különállóságának szakmai indokolatlanságáról

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése számára is súlyos presztízssérelmet okozott, a választottbíráskodásról szóló új magyar törvénynek az az érthetetlennek tűnő megoldása, hogy a törvény 59. §-ának (2) bekezdése értelmében a Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény, valamint a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezései szerint az ott meghatározott ügyekben az agrárkamara által működtetett választottbíróság, illetve az eljárási szabályzata szerint megalakított választottbírósági tanács jár el - így tehát ez az agrárkamarai állandó választottbíróság szervezetileg különálló marad a Kereskedelmi Választottbíróságtól. Feltűnő ellentmondást tükröz ez a megoldás, hiszen az agrárkamarai állandó választottbíróság által tárgyalt ügyek tényállása és jellege sokkal inkább illeszkedik a Kereskedelmi Választottbíróság által tárgyalásra kerülő ügyekéhez, mint az energetika választottbíróság és a tőzsdei választottbíróság által tárgyalt ügyek tényállása és jellege.

Széleskörűen ismert az, hogy az Agrárkamara több éve próbálkozott már azzal, hogy választottbíróságának hatáskörét kizárólagossá tegye bizonyos ügytípusokra vonatkozóan. Ezek a próbálkozások azonban jogi, elméleti és kodifikációs szempontból annyira ellentmondásosak voltak, hogy az Agrárkamara által szándékolt korábbi célt nem valósították meg. Nem eredményezett kizárólagos hatáskört az a korábbi törvényi megoldás, miszerint az ügyek bizonyos típusára vonatkozóan az agrárkamarai állandó választottbíróságnak alávetés esetén kizárólagos hatásköre lett volna.

Ezen kritikai jellegű kiemeléseket követően álljon itt az alábbiakban a problémakör tételesjogi anyagának rövid szemléje:

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény 2017. május 18-ig hatályos 32. § (2) bekezdése a kizárólagos hatáskör megteremtése érdekében az alábbi sikertelen rendelkezést tartalmazta:

"32. § (1) Az agrárkamara állandó választottbíróságot működtet.

(2) Az agrárkamara által működtetett állandó választottbíróság alávetés esetén az agrárgazdasági tevékenységgel kapcsolatos jogvitákban kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.

(3) Az állandó választottbíróság tagjait a küldöttgyűlés öt évre titkos szavazással választja."

Ez a korábbi szabály az Agrárkamara szándékai ellenére természetesen nem eredményezett kizárólagos hatáskört az agrárkamarai választottbíróság részére. Az "alávetés" intézményére utalás lehetetlenítette a kizárólagos hatáskör fennálltát.

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2017. évi XLI. törvény 14. §-ával módosított 2012. évi CXXVI. törvény 32. §-a az alábbi választottbíróságra vonatkozó rendelkezést (az indokolás szerint jogtechnikai pontosítását) tartalmazza:

"32. § (1) Az agrárkamara a választottbíróságokról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban állandó választottbíróságot működtet.

(2) Az állandó választottbíróság tagjait a küldöttgyűlés öt évre választja meg.

(3) Az agrárkamara tagjai közötti agrárgazdasági tevékenységgel összefüggő szerződésben választottbíróságként csak az agrárkamara mellett működő választottbíróság köthető ki. Az ezzel ellentétes választottbírósági kikötés semmis."

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvénynek az agrárgazdasági választottbíróság számára az agrárkamarai tagok közötti agrárgazdasági tevékenységgel összefüggő szerződésekre biztosított kizárólagos választottbírósági hatáskörét kimondó szabálya nyilvánvalóan beleviszi az agrárkamarai választottbíróságot a "kényszerválasztottbíráskodás" csapdájába, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint a választottbíráskodás ellehetetlenítésével jár. Ugyanakkor a külföldi tulajdonban lévő társaságok könnyen kijátszhatják a törvény keménykedését oly módon, hogy a magyarországi relációjú - főként terményfelvásárlási - szerződéseiket a külföldi anyacégek kötik meg.

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény vonatkozó új kizárólagossági szabálya korlátozza az esetleges jogvitájukat választottbírósági útra terelő szerződő felek szerződési szabadságát, szabad választását. Jelentős számú olyan magyar vállalkozás található, mely tevékenysége révén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általi regisztráció alá is tartozik, és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarának is tagja. Ezért számukra diszkriminatív a szabad választási lehetőségük korlátozása.

Az "agrárgazdasági tevékenység" fogalma alatt a 2012. évi CXXVI. törvény 2. § d) pontja a törvény 1. és 2. mellékletben felsorolt ÖVTJ- és TEÁOR kódszámok szerinti tevékenységeket érti. Egy lista alapján történő elhatárolás abszurd követelmények elé állítja a választottbírósági szerződést kötni szándékozó feleket, és ellehetetleníti a választottbíróságok közötti ügyelhatárolást.

- 6/7 -

Sem az agrárkamarai tagok körének elhatárolása, sem pedig az agrárgazdasági tevékenység fogalma nem tisztázott, ugyanakkor az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróság előtt jelenleg folyó ügyek nagy része érintett lehet a fenti - tarthatatlan - rendelkezés alkalmazása által, elbizonytalanítja mindkét választottbíróság számára a kikötések jogi stabilitását, kizárja az ügyek szilárd jogi alapokon történő elbírálhatóságát, megrendíti az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróság, majd pedig a Kereskedelmi Választottbíróság ítélkezési biztonságát és anyagi bázisát is.

Ez a törvényi rendelkezés indokolatlanul teszi kizárólagossá az agrárválasztottbíróság eljárását, hiszen az agrárgazdasági ügyek nem rendelkeznek olyan specialitással, amelynek elbírálásához különleges szakértelem kellene, és ezzel az MKIK mellett szervezett Állandó Választottbíróság választottbírói nem rendelkeznének.

A leírtakkal teljes mértékben összhangban áll a több magyar állandó választottbíróságon is aktív és ezen túlmenően jelentős nemzetközi választottbírói tapasztalatokkal is rendelkező, nagy tekintélyű magyar ügyvéd, dr. Szecskay András közelmúltban adott interjújának a tárgyhoz kapcsolódó részlete is. Dr. Szecskay András az Agrárkamarai Állandó Választottbíróságnak elnökségi tagja is. Dr. Szecskay András a magyarországi állandó választottbíróságok közötti átstrukturálásokról a következőket mondta:

"Jól mutatja az agrártárca és a sporttárca lobbierejét, hogy pont ez a két választottbíróság maradhat fent. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy mi szükség volt a Pénz- és Tőkepiaci Választottbíróság és az Állandó Energetikai Választottbíróság beolvasztására. Szerintem semmi.

Ha viszont így alakult, akkor a Sport Állandó Választottbíróság megtartását még helyénvalónak tudom tartani. Egy-egy ilyen jellegű jogvita valóban speciális szaktudást igényel, továbbá a sporttal kapcsolatos választottbíráskodás nemzetközi színtéren is elkülönült, kiforrott apparátussal és főként sajátos és terjedelmes belső, a sportjogviszony szereplői számára elfogadás útján kötelező szabályrendszerrel rendelkezik.

Ugyanakkor az Agrárkamara melletti választottbíróság külön való megtartását sem az ügyek száma, sem azok jelentősége vagy specialitása nem indokolja. Az Agrárkamarai Választottbíróság előtti ügyek nem speciálisabbak, mint az energetikai vagy a tőkepiaci jogviták. Ha azokat beolvasztották, akkor miért a kivétel és fordítva? Mindemellett a beolvasztás volt a szükségtelen lépés, hiszen mindkét beolvasztott választottbíróságnak volt egy speciális jogterülete.

Kit és miért zavar az, ha több állandó választottbíróság működik? Mondom mindezt annak ellenére, hogy az Agrárkamarai Választottbíróságnak elnökségi tagja is vagyok, az elnök maga pedig régi kedves kollégám, jó barátom. Mellette szóló érv lehet ugyan, hogy a magyar politika a mezőgazdasági ingatlanokkal kapcsolatos kérdések rendezését, azok gazdasági súlyánál fogva, előszeretettel bízná egy különlegesnek mondott bírói grémiumra. Csakhogy ezeket a kérdéseket az MKIK is gond nélkül, kielégítően tudta és tudná rendezni. Az energetikai vagy tőkepiaci jogot meg lehet tanulni, az agrárjogot nem? Úgy érzem, hogy a jogalkotó nem azonos mércével mért.

Az Energetikai Állandó Választottbíróság ügyforgalmáról nem tudok pontos adatokat, de az összbírói értekezleteken nem a nyomasztó ügyteher megtárgyalása volt a jellemző. Az viszont tény, hogy esetenként kiemelkedő értékű és jelentőségű ügyeket tárgyalt ez a választottbíróság. Ha az ember januárban vagy februárban kap egy 1/folyó év sorszámú ügyet, aligha vonja össze a szemöldökét, ha viszont mindez szeptemberben-októberben történik, az legalábbis némi gyanúra adhat okot.

A Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, amennyire én tudom, egészen más jellegű kihívásokkal szembesül. Ott viszont érezhető ügyteherrel folyik a munka. Elvi kifogásként fogalmazható meg ugyanakkor a szabályozásával és működésével kapcsolatosan, hogy az egy-egy jogvitában ítélkezendő bírói tanács tagjait csakis a választottbíróság listájáról lehet kijelölni. Annak tehát nem csupán ajánlati értéke van, hanem egyben egy jelölési korlát is. Ez - megítélésem szerint - ellentétes a választottbíráskodás szellemiségével! Arról nem is beszélve, hogy a kötött lista mennyire nehézkessé teszi a bíróválasztást. Volt olyan angol nyelvű potenciális ügyünk, ahol egyszerűen nem tudtunk választottbírót jelölni, mert azok a bírók, akik nem voltak összeférhetetlenek valamilyen okból, és megvolt a szükséges bizalom is irányukba, nem beszéltek tárgyalásvezetési szinten angol nyelven. Szerencsére a jogvita megoldódott egy egyezséggel.

Összességében, úgy vélem, hogy a választottbírósági szervezetrendszer ilyen átstrukturálását érdemben semmi nem tette szükségessé, bár szervezeti problémák és az adott választottbíróság ügyforgalma befolyásolhatta a döntést. A valódi motivációt nem ismerem."[7]

A nemzetközi ügyekben történő bírójelölésről

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény, Vbtv. 3. § (1) bek. 2. pontja rendkívül tágan határozza meg a nemzetközi választottbíráskodás fogalmát, amely felölel olyan eseteket is, amikor mindkét fél magyarországi székhelyű (pl. egy külföldön teljesítendő szerződés esetében). Ezért teljesen elhibázott választottbíráskodásról szóló új magyar törvény 12. § (5) bekezdése, amely szerint nemzetközi választottbíráskodás esetén az egyesbíró, illetve az elnöklő bíró kijelölése során a felektől eltérő állampolgárságú bírót kell jelölni. Mivel indokolható, hogy két magyar fél közötti, külföldi tárgyú szerződésből eredő jogvitában nem jelölhető magyar állampolgárságú elnök?

A beavatkozásról

A választottbíráskodásról szóló új magyar Vbtv. 37. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a választottbírósági kikötésben nem részes harmadik személy beavatkozzon a választottbírósági eljárásba. A beavat-

- 7/8 -

kozásnak nem feltétele a felek hozzájárulása, így akár az ellenérdekű fél tiltakozása ellenére is engedélyezhető a beavatkozás. Ezek a szabályok a választottbírósági eljárás lényegével, a vitarendezési mód meghatározott felek közötti, szerződésen alapuló jellegével ellenkeznek. A beavatkozóra nem terjedhet ki a felek választottbírósági kikötésének a hatálya. Arról nem is beszélve, hogy az eljárás bizalmassága is sérül, márpedig a tapasztalatok szerint a gyors, szakszerű és pártatlan eljárás mellett éppen a bizalmasság a választottbíráskodás melletti fő szempont. Harmadik személyek beavatkozását tehát legfeljebb valamennyi érdekelt fél kifejezett hozzájárulása esetén lenne szabad lehetővé tenni.

A választottbírósági ítélet érvénytelenítésével összefüggő szabályokról

A választottbírósági ítélet érvénytelenítésével kapcsolatban olyan járulékos szabályokat tartalmaz a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény, amik az érvénytelenítési jogintézmény megfelelő alkalmazhatóságát kétségessé teszik. E törvény (Vbtv.) 57. §-ának (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy "A választottbírósági ítélet érvénytelenítése esetén az érvénytelenített ítélettel megszűnt választottbírósági eljárás választottbírói díjmentes, az érvénytelenített ítéletet hozó választottbírósági tanácsot díj nem illeti meg. Az érvénytelenítést követően folytatódó eljárásban a felek adminisztrációs költség fizetésére nem kötelezhetők." A választottbírók szempontjából ez a szabály a választottbírói díjhoz való hozzájutás tekintetében esetenként hosszú évekig elhúzódó bizonytalan helyzetet eredményezhet. Kérdéses, hogy komoly, tekintélyes választottbíró elvállalja-e a felkérést tudván, hogy a választottbírósági ítélet esetleges érvénytelenítésének a veszélye miatt a lezárt ügyben végzett választottbírói munkájának a díjához akár évekig nem juthat hozzá. Ez a veszély azért is valós, mert az állandó választottbíróságok adminisztrációja érthető okokból idomul majd ehhez a fentebb idézett szabályhoz és az adminisztratív munka egyszerűsítése érdekében előfordulhat, hogy eleve nem teljesítenek díjkifizetést a választottbírók irányába egészen addig, amíg az ítélet érvénytelenítésének a potenciális lehetősége fennáll. Adminisztratív szempontból könnyebb ugyanis a választottbírói díjakat késve kifizetni, mint utólag visszakövetelni.

A választottbírósági ítélet érvénytelenítésével kapcsolatos eljárásban kaotikus, zavaros helyzetet idézhet elő a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény (Vbtv.) 47. §-ának (4) bekezdése, miszerint "A bíróság a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perben bármelyik fél indokolt kérelmére a per tárgyalását legfeljebb kilencven napra felfüggesztheti annak érdekében, hogy a választottbírósági tanácsnak a 46. § korlátain belül lehetősége legyen a választottbírósági eljárást újranyitni vagy más olyan eljárási cselekményt megtenni, amellyel a választottbírósági tanács álláspontja szerint az érvénytelenségi ok kiküszöbölhető. Ebben az esetben az ítélettel megszűnt választottbírósági eljárás a bíróság által meghatározott célból és időtartamban folytatódik. Az újranyitott választottbírósági eljárásban hozott ítélet érvénytelenítése az annak átvételét követő hatvan napon belül keresetváltoztatással vagy viszontkeresettel kérhető.". Ennek a szabálynak az alkalmazásával egy olyan eljárási szakasz indulhat meg, amelyben három különböző processzuális státuszú jogalany is diszponálhat az ügyben. A saját eljárását felfüggesztő állami bíró és az érvénytelenségi ok kiküszöbölésén munkálkodó választottbírósági tanács is és a keresetváltoztatás, illetve viszontkereset lehetőségét fontolgató felek is alakítóan hathatnak az eljárás menetére ebben a szakaszban. Az ezen speciális eljárási szakaszban érintett szereplők processzuális "hierarchikus" szintkülönbsége ellenére zavaros helyzetek kialakulása várható. Nyilvánvaló, hogy az érvénytelenítésről döntő állami bíróé a döntő szó, de az eljárás menetére a többi szereplőnek is lehet alakító hatása.

A szervezeti változásokról

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény hatályba lépése után felállításra kerülő Kereskedelmi Választottbíróság ajánlási listáján kizáró ok lesz a 70. életév betöltése [az új Vbtv. 63. § (5) bekezdés e) pontja és (6) bekezdés a) pontja]. Ezzel a rendelkezéssel a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény "lefejezi" a jelenlegi választottbírói kar színe-javát. A legnagyobb tiszteletnek örvendő, nagytudású, tökéletesen feddhetetlen, legtapasztaltabb szaktekintélyeket rekesztik ki ezzel a rendelkezéssel abból, hogy a választottbíróság elé vitt nagy értékű, esetenként pedig rendkívül bonyolult ügyekben ítélkezhessenek. Egyetemi professzorok, egykori felsőbírósági hivatásos bírák életútnyi tapasztalattal, volt alkotmánybírók és a legtöbbet foglalkoztatott ügyvédek - hogy csak néhány nevet említsünk: Vékás Lajos, Németh János, Harmathy Attila, Horváth Jenő, Horeczky Károly, Martonyi János, Solt Pál, Horváth Éva, Bánáti János - e rendelkezés következtében mindannyian elesnek attól a lehetőségtől, hogy a mindig kéznél lévő listáról legyenek kijelölhetőek. A törvény nem zárja ki, hogy az említett személyek a fél által választott választottbírók legyenek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a felek elsősorban a listáról jelölnek választottbírót és ha azon nem szerepelnek, akkor nem fognak rájuk gondolni. Külföldön számtalan nagytekintélyű, gyakran foglalkoztatott 70 év feletti választottbíróval találkozunk a különféle ajánlási listákon. Az életkornak a szakmai képességre, választottbírói alkalmasságra való kihatásának megítélését nem a törvényhozóra és az általánosságra, hanem a felekre és a konkrét helyzet megítélésére kellene bízni. Az, hogy az állami bíráskodásban irányadó a bírói szolgálati viszony megszűnésére a 70 éves életkor, egyáltalán nem hasonlítható össze a választottbíráskodás körülményeivel. A választottbíró ugyanis nincs olyan munkatehernek, teljesítmény követelményi szabályoknak alávetve, mint az állami bírósági rendszerben foglalkoztatott bíró. Emiatt is teljesen indokolatlan a 70 éves életkor előírása.

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény hatályba lépésével a Kereskedelmi Választottbíróság

- 8/9 -

elnökségében helyet foglalók nem járhatnak majd el választottbíróként [új Vbtv. 61. § (8) bekezdése]. Félő, hogy olyanok fogják tehát irányítani a választottbíróságon folyó munkát, akik a tényleges ítélkezés szempontjából nem rendelkeznek aktuális és releváns tapasztalattal. Ennek a fordítottja is igaz. Aktív, keresett választottbíró nem fog elnökségi tagságot vállalni, ami pedig eltávolítja az elnökséget a tényleges vitarendezés érdemi kérdéseitől. Az új törvény értelmében ráadásul az eljáró választottbírót, vagy a tanács elnökét az elnökség jelöli ki abban az esetben, ha azok személyében a felek nem tudnak megállapodni. A választottbíróság elnökségébe az elnököt és két tagot az MKIK, egy-egy tagot pedig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Budapesti Értéktőzsde Zrt., a Magyar Bankszövetség, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara delegál [új Vbtv. 61. § (2) bekezdése]. Különösen állami érdekeltséget hordozó jogvitában vet fel súlyos összeférhetetlenségi aggályokat egy olyan - nem is életszerűtlen - helyzet, amikor a felek nem tudnak megállapodni az eljáró tanács elnökének személyében, ezért a Kereskedelmi Választottbíróság elnökségének kell elnököt jelölnie. A választottbíróként nem praktizáló, és az állami szférától nem is teljesen független többségű elnökség a választottbírósági eljárás függetlensége és az iránta való bizalom szempontjából rendkívül problematikus. Márpedig ezen bizalom hiányában a választottbíráskodás nem képzelhető el.

Egyéb kritikai észrevételek a törvény tartalmával kapcsolatban

Értelmetlen a választottbíráskodásról szóló új törvény, Vbtv. 59. §-ának (1) bekezdése, miszerint "Magyarországon állandó választottbíróságként a Kereskedelmi Választottbíróság, illetve az eljárási szabályzata szerint megalakított választottbírósági tanács jár el". Állandó választottbíróságként a Kereskedelmi Választottbíróságot lehet tekinteni, annak választottbírósági tanácsa viszont nem nevezhető állandó választottbíróságnak. Egyébként is, terminológiailag célszerű volna a "választottbírósági tanács" kifejezés helyett a "választottbíróság eljáró tanácsa", vagy az "eljáró választottbírósági tanács" kifejezést alkalmazni a törvény szövegében. Ezek a kifejezések terjedtek el ugyanis az elmúlt évtizedek választottbírósági gyakorlatában.

Lényeges értelmezési szabályként jelenik meg a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény 3. § (3) bekezdésében az a szabály, miszerint "E törvény rendelkezéseit a jogok jóhiszemű gyakorlásának követelményével összhangban, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (a továbbiakban: UNCITRAL) 2006-ban módosított nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló mintatörvényének az UNCITRAL által kiadott azon magyarázataira figyelemmel kell értelmezni, amelyeknek magyar nyelvű fordítását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (a továbbiakban: Kereskedelmi Választottbíróság) honlapján közzétettek.". Célszerű lenne hangsúlyosan kifejezésre juttatni, hogy az UNCITRAL modelltörvény a nemzetközi választottbírósági eljárásokat szabályozza és így a belföldi eljárásoknak, illetve ezen eljárások jogi szabályozásainak nem feltétlenül lehet értelmezési alapja. Az a megoldás, hogy az UNCITRAL modelltörvényt a hazai választottbírósági ügyek szabályozásának is alapjául tekintjük, az az 1994. évi LXXI. törvénynek volt lényeges újítása és jelentős külföldi szakmai érdeklődést váltott ki. Az UNCITRAL modelltörvénynek a hazai választottbírósági eljárásokra vonatkozó értelmezési bázisként való felhasználását, illetve felhasználhatóságát a belső, hazai viszonyokra szükséges lenne alaposan specifikálni.

Nyelvhelyességi szempontból botrányos és alulmúlhatatlan színvonalú az új választottbírósági törvény javaslatának 12. §-hoz fűzött indokolás harmadik bekezdésének utolsó mondata, amely szó szerint a következő: "Ebbe az esetben a hiányzó választottbírót a választottbíróság elnökségének kell kijelölni a választottbíró-ajánlási listáról."

Szintén a kodifikációs munka gyenge színvonalát mutatja az a kezdetlegesen ügyetlen megfogalmazás, ami a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény (Vbtv.) 12. §-ának (1) bekezdésében olvasható: "Ha felek eltérően nem állapodtak meg, állampolgárságára vagy annak hiányára tekintettel senki nem zárható ki abból, hogy választottbíróként eljárjon.".

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény sérti a kamarai köztestületiséget is

A 2017. évi LX. törvény a magyarországi állandó választottbíróságok közül elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság szervezeti rendjét szabályozza a nemzetközi normáktól eltérő, szokatlan részletességgel. A törvény végrehajtása nehéz helyzetbe hozza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetését. Szervezeti, pénzügyi és szakmai kérdőjelek sokasága jelentkezik. Ezek közül úgy tűnik az utóbbi időben a szervezeti és pénzügyi gondokat már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése is érzékeli.

A választottbíráskodásról szóló új törvény alapján két állandó választottbíróság (a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság és az Energetikai Állandó Választottbíróság) megszűnik, azok tevékenységét 2018. január 1-jétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság veszi át. A két választottbíróság alapító szervezetei (a Magyar Bankszövetség, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) a korábban általuk létrehozott választottbíróságok működéséhez biztosított vagyont visszakapják [Lásd az új Vbtv. 67. § (2) bekezdését]. Az MKIK Választottbírósága, illetve a Kereskedelmi Választottbíróság működéséhez anyagilag nem járulnak hozzá ezek a korábbi alapító szervezetek, ugyanakkor delegált képviselőjük útján szerepet kapnak a Kereskedelmi Választottbíróság irányításában, mivel ezen szervezetek (valamint a Magyar Ügyvédi Kamara) számára a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény 61. § (2) bekezdése jogot bizto-

- 9/10 -

sít egy-egy elnökségi tag delegálására a Kereskedelmi Választottbíróság döntéshozó szervébe. Ilyen módon anyagi kötelezettségvállalás nélkül jogosultságot kapnak a Választottbíróság működésének irányítására, és - elvonva a jogot az MKIK-tól, mint fenntartó szervezettől - a Választottbíróság alapvető bevételének (és így az MKIK egy fontos bevételi forrásának) meghatározására, hiszen a Vbtv. 62. § (1) bekezdés e) pontja alapján az elnökség állapítja meg a választottbírósági eljárások díjának mértékét. Ezzel, a törvény erejénél fogva, külső szervezetek képviselői befolyást szereznek egy autonóm módon gazdálkodó szervezet, az MKIK pénzügyi működésének alakulására.

A választottbíráskodásról szóló új magyar törvény az MKIK rendelkezési jogait csorbítva és autonómiáját sértve kiadási oldalon is beavatkozik az MKIK gazdálkodásába, és olyan költségviseléseket ír elő, amelyekhez forrást nem rendel. A választottbíráskodásról szóló új magyar Vbtv. 62. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elnökség tagja havi tiszteletdíjra jogosult, amelynek összege megegyezik a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének ötszörös; az elnök esetében nyolcszoros összegével.

A magyar jogrendszer alapján tiszteletdíjban a választott tisztségviselők részesülnek. Magánjogi és önkormányzati státuszú tisztségviselők számára tiszteletdíj fizethető, a jogszabályok a díj mértékét nem, legfeljebb a szabályozás módját határozzák meg, mivel a források az államtól függetlenek és nagyságuk nem ismert. Amennyiben a jogszabály közjogi státuszú tisztségviselőkről rendelkezik, akkor a tiszteletdíj nagyságát meghatározza, annak mértékét a köztisztviselők illetményéhez mérten állapítja meg, azt a költségvetésből az állam fizeti meg.

A Választottbíróság elnökségével kapcsolatos szabályozás ettől eltérő, hiszen hiába nem közjogi státuszú tisztségviselőkről van szó, ami abból is kiderül, hogy a díjazást a törvény nem a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők illetményéhez igazítja, viszont mégis meghatározza a tiszteletdíj nagyságát a forráslehetőségek ismeretének hiányában. A tiszteletdíj mértékének törvényi meghatározását az MKIK is aggályosnak találja és ez a kötelezettség az MKIK számára bizonytalanná és kétségessé teszi a Választottbíróság működtetésének lehetőségét.

Az elnökséget megillető tiszteletdíj mértéke (összességében a minimálbér 38-szorosa) éves szinten - a jelen minimálbér összegét figyelembe véve - 71 millió forint összegű kötelezettség, amely többszörösen meghaladja az MKIK Választottbíróságának, illetve a Kereskedelmi Választottbíróságnak a nyereségtermelő képességét. Az MMIK Választottbíróságának bevétele évek óta csökken, és az ügyforgalmi tendenciák, valamint a szabályozási változások miatti bizonytalanság következtében előreláthatólag további jelentős bevételcsökkenés várható.

Az alternatív vitarendezés, a választottbíróság működtetése a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 12. § (2) bekezdése alapján kamarai alapfeladat, amelynek ellátásához a költségvetés nem nyújt támogatást, ezt a szolgáltatást az MKIK piaci szolgáltatásként végzi annak anyagi kockázatvállalási kötelezettségével. Ellentmond ennek a rendelkezésnek azonban a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény, amely kötelezi az MKIK-t az említett két állandó választottbíróság saját szervezetén belüli működtetésére azzal a kötelezettséggel, hogy az MKIK szervezetéhez nem tartozó személyek számára irányító tevékenységükért - a tevékenységük eredményességétől, és a Választottbíróság jövedelemtermelő képességétől függetlenül - tiszteletdíjat kell fizetni. Az MKIK választott tisztségviselői vezetői tevékenységüket társadalmi megbízatásként végzik és a Választottbíróság jelenlegi elnöksége sem részesül díjazásban.

Fontos kiemelni, hogy a Választottbíróság az MKIK-nak olyan szervezeti egysége, amelyik nem rendelkezik önálló jogi személyiséggel, és gazdálkodása az MKIK-étól nem különül el. Működése és bevételtermelő képessége viszont befolyásolja az MKIK gazdálkodását és feladatvállaló képességét gazdasági önkormányzati minőségében ellátandó feladatai tekintetében. Így egy veszteséges Választottbíróság csökkenti az MKIK lehetőségeit a gazdaság fejlesztésével, támogatásával, általános érdekeinek előmozdításával, az Európai Uniós integrációval, a regionális fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek körében.

Az új Vbtv. 67. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a megszűnő választottbíróságoknak a hitelezői igények maradéktalan kielégítését követően fennmaradó vagyona e törvény erejénél fogva az alapítókra száll át. Az új Vbtv. 67. § (5) bekezdése szerint a megszűnő választottbíróságok elnökségei a folyamatban lévő választottbírósági ügyekről jegyzéket készítenek és azon iratanyagát 2017. december 31. napján átadják a Kereskedelmi Választottbíróságnak.

Nem rendelkezik ugyanakkor a törvény arról, hogy az egyes ügyekhez tartozó díjletétet is át kellene adni a Kereskedelmi Választottbíróságnak, illetve az érvénytelenített ítéletek után tovább folyatatott eljárások miatti, illetve az esetleges kártérítési perekkel kapcsolatos helytállási kötelezettségekről sem.

A fenti szabályozási bizonytalanságok, illetve a kamarai és választottbírósági törvény rendelkezései közötti ellentmondások feloldása nélkül a választottbíráskodásról szóló új magyar törvény alkalmazása súlyos jogbizonytalanságot okozhat.

A törvény hatálybalépése utáni módosítások szükségességéről

A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény, amely 2018. január 1-jén lép hatályba, számos ponton módosításra szorul. Ezek kimunkálását az Igazságügyi Minisztérium által ígért "A választottbíráskodás és más alternatív vitarendezési eljárások jogi szabályozásának alapjai" című, irányításom alatti kutatási program keretében igyekezni fogok szakszerűen, pontosan kimunkálni. Erről a közelmúltban tájékoztattam prof. dr. Trócsányi László miniszter urat, dr. Völner Pál parlamenti államtitkár urat, és dr. Bogdán Tibor minisztériumi státusz nélküli, jogalkotást irányító ügyvéd urat is. Ezekkel a majdani módosításokkal reményeim sze-

- 10/11 -

rint idővel javítani lehet a törvény minőségén, és helyre lehet hozni a magyar választottbíráskodás által az elmúlt években elszenvedett hátrányokat, és kitisztítani azt a kaotikus helyzetet, amit az új törvény szabályainak alkalmazása ígér a közeljövőben.

A már a törvény hatálybalépése előtt szükséges módosításokról

Vannak azonban olyan szabályozási pontok, amelyeknek a módosítása már a 2017. évi LX. törvény hatálybalépése előtt szükséges, mert különben helyrehozhatatlan károk érik a választottbíráskodás magyarországi ügyét. Ilyen sürgős módosítás indokolt az úgynevezett "felső korhatár" szabály tekintetében. Ezért hatályon kívül kell helyezni a 2017. évi LX. törvény 63. § (5) bekezdésének e) pontját, amely a választottbíró-ajánlási listára kerülés feltételeként tűzi, hogy a kiváló szakmai tudású jogász "még nem töltötte be a hetvenedik életévét". Ezt az előírást sürgősen el kell törölni. Hatályon kívül kell helyezni ezenkívül a 2017. évi LX. törvény 63. § (6) bekezdésének a) pontját is. Azt a szabályt, ami szerint törölni kell a listáról annak a nevét, aki hetvenedik életévét betöltötte.

Szintén még a 2017. évi LX. törvény hatálybalépése előtt módosítani kell a törvény azon konstrukcióján, amely a Kereskedelmi Választottbíróságot teljesen elválasztja eddigi szakmai alapjaitól, alanyi értelemben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság választottbírói listájától és elnökségétől. A törvény egyértelműen akként rendelkezik, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság lényegében befogadóintézmény, befogadója tehát a két megszűnő állandó választottbíróságnak: a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságnak, valamint az Energetikai Állandó Választottbíróságnak. Ezért tehát szakmai fórumainak, szerveinek tisztségviselőinek más a státusza, mint a megszűnő választottbíróságoké. Ennek megfelelően pontosítóan kell újraszabályozni, még a törvény hatálybalépése előtt a 2017. évi LX. törvény 67. § (3) bekezdését. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság választottbírói névjegyzéke, elnöksége és elnöke ráadásul 2017 május havában, a hatályos kamarai és választottbírósági szabályzatok alapján megerősítésre, illetve újraválasztásra kerültek három-három, illetve öt éves időtartamra. Semmi nem indokolja tehát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság erőszakos szétverését. Ennek a választottbíróságnak a szétverésére irányuló szubjektív indíttatású kezdeményezések pedig alapos vizsgálatot igényelnek

A törvény hatálybalépésének esetleges elhalasztásáról

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése és adminisztrációja számára komoly szervezési, gazdálkodási és pénzügyi finanszírozási gondokat jelent a 2018. január 1-jén hatályba lépő 2017. évi LX. törvény tartalmának való megfelelés. Ennek előkészítésére jelenleg nincs más megoldás, mint a 2017. évi LX. törvény 2018. január 1-jei hatálybalépésének elhalasztása. Annak ellenére komolyan meg kell fontolni ezt a lehetőséget, hogy a választottbíráskodásról szóló új törvény sajátos hatálybaléptető rendelkezésével egyáltalán nem könnyíti meg ezen törvény hatálybalépésének elhalasztását. Azt tartalmazza ugyanis az új választottbíráskodásról szóló törvény, hogy "64. § (1) bek. Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. (2) bek. Az 1-63. §, a 65. §, a 66. §, a 68. § és 69. § 2018. január 1. napján lép hatályba."■

JEGYZETEK

[1] E rendelkezéseket - beleértve az azok alkotmánybírósági kontrollja során született döntést is - a jogirodalom erőteljes kritikával fogadta. Ld. Varga István: A választottbírósági eljárás és az állami bírósági polgári per viszonyrendszerének összefüggései. In Németh János - Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai. Budapest, HVG-ORAC, 2014. 639-640. o., Burai-Kovács János: Aktuális problémák és gondolatok a választottbíráskodás körében választottbírói szemmel. In Burián László - Szabó Sarolta (szerk.): Arbitrando et curriculum bene deligendo. Ünnepi kötet Horváth Éva 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2014. 24-27. o., Kecskés László - Tilk Péter: A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. §-a (3) bekezdése választottbírósági kikötést tiltó szabályának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. In Kecskés László - Lukács Józsefné (szerk.): Választottbírók Könyve. Budapest, HVG-ORAC, 2012. 213-230. o., László András Dániel: Választottbíráskodás nemzeti vagyonnal kapcsolatos ügyekben. Magyar Jog, 2015/3. 152-160. o., összefoglalóan: Boronkay Miklós - ifj. Wellmann György: A választottbíráskodás helyzete Magyarországon. MTA Law Working Papers 2015/12, 6-7. o.

[2] A szakirodalomban megjelentek ugyan az 1994. évi Vbtv.-vel kapcsolatos javaslatok, azonban ezek a törvény egyes részletszabályainak a továbbfejlesztésére, nem pedig egy teljesen új választottbírósági törvény elfogadására irányultak. Ld. Boronkay Miklós - ifj. Wellmann György: A választottbíráskodás helyzete Magyarországon. Európai Jog, 2015/5. 11-18. o.

[3] Lásd Blackaby, Nigel - Partasides, Constantine - Redfern, Alan - Hunter, Martin: Redfern and Hunter on International Arbitration. Oxford University Press, 2009, 11.85 bekezdés.

[4] Ezt a jogirodalomban többen is javasolták, ld. Tímár Kinga: A választottbíráskodással kapcsolatos, aktuális szabályozási szükségletek és javaslatok a polgári perjogi kodifikáció apropóján. In Németh János - Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai. Budapest, HVG-ORAC, 2014. 665. o., valamint Boronkay Miklós - ifj. Wellmann György: A választottbíráskodás helyzete Magyarországon. MTA Law Working Papers 2015/12, 17. o.

[5] Az ideiglenes intézkedések új magyar szabályozását részletesen megvitatta az ICC Young Arbitrators Forum 2017. május 19-én Budapesten megtartott, "Interim Measures and Security for Costs in Arbitration Proceedings" c. konferenciája, ahol a konferencia több résztvevője hangot adott kritikai észrevételeinek.

[6] Ld. Varga István: Az objektív arbitrabilitás magyar szabályozásának története és csomópontjai. In Máthé Gábor - Révész T. Mihály - Gosztonyi Gergely (szerk.): Jogtörténeti parerga. Ünnepi tanulmányok Mezey Barna 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013. 374. o., valamint Boronkay Miklós - ifj. Wellmann György: A választottbíráskodás helyzete Magyarországon. Európai Jog, 2015/5. 12. o.

[7] Lásd: Török Soma: Interjú Dr. Szecskay Andrással. www. jogiforum.hu., 2017. július 20. http://www.jogiforum.hu/interju/161