A Gazdaság és Jog folyóirat közli Darázs Lénárd kiváló logikával felépített, tömör cikkét, ami a viszonylag egyszerűnek gondolt címbeli szerződéses kötelem devizahiteles perek kapcsán napvilágra került komplexebb természetét vizsgálja. A szerző rögtön a cikk elején leszögezi, hogy a pénzkölcsönszerződés pontos magánjogi jellegének meghatározásával a magyar jogtudomány még az új Ptk. hatálybalépésével is adós maradt, ebből is adódnak a jelenlegi jogértelmezési problémák. Azért is fontos a dogmatikai tisztázás, mert nincs zárt rendszerű válasz a mindennapi életben tömegesen felmerülő kérdésekre.
A pénzkölcsönszerződés jellegadó szolgáltatásának vizsgálata körében kettő alapvető megközelítés ismert a magyar jogirodalomban.
Az egyik felfogás szerint a pénzkölcsönszerződés tartalmát tekintve egy tulaj donátruházásra irányuló szerződés; a kölcsönösszeg felett a kölcsönvevő tulajdont szerez, így a szerződés jellegadó szolgáltatása a pénz feletti tulajdonszerzés. A másik megközelítés amellett tesz hitet, hogy a pénz feletti tulajdonszerzés semmiképpen sem jellegadó szolgáltatása a pénzkölcsönszerződésnek, hanem az egyfajta használati kötelemként fogható fel, és a jellegadó szolgáltatása, hogy a kölcsönvevő használja a kölcsönadó pénzét, és ezért kamatot, mint a pénzhasználat ellenértékét kell fizessen. Ebben az értelmezésben a pénz feletti tulajdonszerzés egy technikai mozzanat csupán ebben a szerződésben.
Darázs Lénárd egyik fenti felfogással sem ért egyet Mint fogalmaz, "[a]lapjaiban helytelennek és elhibázottnak tartjuk azt a magyar jogirodalomban az utóbbi időben is követett megközelítést, amely a pénzkölcsönszerződés jellegét a tulaj donátruházó szerződések és a használati kötelmek közötti különbségekből kívánja levezetni". Darázs szerint sem történetileg (Szladitsra hivatkozik), sem dogmatikailag nem támasztható alá az, hogy a pénzkölcsönszerződés a tulajdonátruházó szerződésekből nőtt volna ki, vagy valamilyen atipikus használati kötelemnek kellene tekinteni; az egy sui generis szerződéstípus, amely önálló, csak rá jellemző jellegadó szolgáltatással rendelkezik, ami immanens lényegéből vezethető le.
- 61/62 -
Mielőtt ennek bővebb kifejtésébe kezdene, a szerző foglalkozik a normatív alapokkal. Ennek körében nem a teljes szabályozást tekinti át, hanem kizárólag a strukturális normákat.
A 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerint: 6:383. § [Kölcsönszerződés] Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. A 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) szerint pedig: 523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésre bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. (2) Ha a hitelező pénzintézet - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában -, az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).
Feltűnő a fenti definíciók egybevetése alapján, hogy az egyik megfogalmazás szerint a kölcsönadó egy meghatározott pénzösszeget "fizet" a kölcsönvevőnek, míg a régi Ptk. szerint a kölcsönadói szolgáltatás nem "fizetésben", hanem "rendelkezésre bocsátásban" nyilvánul meg. Egyezik azonban a két meghatározás abban, hogy a kölcsönadónak pénzszolgáltatást kell teljesítenie. A jelenleg hatályos új Ptk. meghatározza a "fizetés" fogalmát is, eszerint: 6:42. § [Fizetés] (1) Pénztartozást pénz tulajdonjogának a jogosult részére való átruházása, vagy a jogosult fizetési számlájára való befizetés vagy átutalás útján lehet teljesíteni. A pénztartozás teljesítésének tehát három alternatív módozata ismert, a készpénz-átadás, a fizetési számlára való befizetés és az átutalás. A régi Ptk. nem tartalmazott külön normát a pénztartozás teljesítésére, aminek talán az is az oka, hogy nem a pénzátadás technikáját, hanem a funkcionális kölcsönadói kötelezettséget emelte ki (a kölcsönösszeg rendelkezésre bocsátása).
A konkrét normában kifejeződő definíciók áttekintése után Darázs először foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy véleménye szerint miért nem tulajdonátruházó szerződés a pénzkölcsönszerződés, majd azzal, hogy miért nem használati kötelem.
Az első állítás körében azt hozza fel érvként, hogy nem általánosítható, azaz nem minden esetben áll fenn, hogy a kölcsönadó átruházza a kölcsönvevőre a kölcsönösszeg (pénz) tulajdonjogát. Az, hogy a kölcsönösszeg mint pénz felett a kölcsönvevő tulajdont szerez, legfeljebb a - ma már inkább ritkábban előforduló - készpénzkölcsön esetén következik be; ilyenkor a tulajdonszerzés valóban a készpénz speciális dolog jellegéből adódik. Minden más esetben azonban a kölcsönvevő nem szerez tulajdont a kölcsönösszeg fölött: ha a kölcsönadó a kölcsönösszeget átutalással vagy folyószámlára történő befizetéssel folyósítja, akkor a teljesítés a bankszámlán történő jóváírással következik be. Továbbmenve: a folyószámlán lévő pénznek a folyószámla-jogosult dologi jogi értelemben nem tulajdonosa, hanem a banktól követelheti, hogy az a folyószámlán nyilvántartott összegből kifizetést teljesítsen neki. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a kölcsönadó és a kölcsönvevő megállapodása alapján a kölcsönadó a kölcsönösszeget közvetlenül egy harmadik személynek teljesíti bármilyen módon, hiszen ilyen esetben a kölcsönvevő szintén nem szerez tulajdont a kölcsönösszeg felett. Megemlíthetők továbbá a modern, pénznek minősülő fizetési eszközök is (paypass, elektronikus pénz) ahol a tulajdonszerzés még inkább lehetetlen.
További érv arra, hogy miért nem tulajdonátruházó szerződés a pénzkölcsön, az, hogy ha a tulajdonátruházás lenne a pénzkölcsönszerződés jellegadó szolgáltatása, nem tudnánk meghatározni a kölcsönvevői ellenszolgáltatást: "[a] pénz későbbi visszaadása nyilván
- 62/63 -
nem ellenszolgáltatása a pénzkölcsön nyújtásának. A kamat sem lehet a tulaj donátruházás ellenértéke, hiszen a kamat nem áll szinallagmatikus viszonyban a kölcsön összegével, hiszen pénz ellenértéke nem lehet kevesebb pénz."
A harmadik ellenérv, hogy ha a pénzkölcsön tulajdonátruházás lenne, akkor a pénz speciális jellegéből adódóan elvileg mindig lehetőség lenne egyfajta eredeti állapot helyreállítására. Ezt azonban a jogi szabályozás expressis verbis kizárja: a kölcsönszerződések egyoldalú megszüntetésével kapcsolatos Ptk.-beli rendelkezések (Ptk. 6:387. §, régi Ptk. 525-526. §) kizárólag felmondást irányoznak elő, ami ex nunc hatályú "vagyonrendezést" jelent. Eredeti állapot helyreállításához közelítő elállási típusú egyoldalú szerződés-megszüntetési lehetőséget nem ismer a Ptk. A kölcsön érvénytelensége ellenére bekövetkezett vagyonmozgásokat kizárólag a hatályossá nyilvánítás szabályainak alkalmazásával lehet rendezni, ahogy azt az elszámolási (2014. évi LXXVIII.) törvény is előírja.[1]
Miért nem használati kötelem a pénzkölcsön? - folytatja a szerző logikailag tökéletesen koherens írását.
A pénzkölcsönszerződésben jogi értelemben nincsen használati elem, semmi sem utal arra, hogy a kölcsönvevő a kölcsönösszeg használatára lenne jogosult. Ha a kölcsönvevő birtokolja a kölcsönösszeget, azaz a kölcsön folyósítása készpénzben történt, akkor a kölcsönvevő tulajdonosa a pénznek, nem pedig más dolgának a használója. Ha a kölcsönnyújtás nem készpénzben történt, akkor a kölcsönvevő soha nem birtokolja a dolgot (a pénzt), így azt használni sem tudja. Hiányoznak továbbá mindkét oldalon a használati kötelmekre vonatkozó jellegzetes elemek is (karbantartás, ellenőrzés). A kölcsönvevő a kölcsönösszeget nem használja, hanem felhasználja: lakást vesz belőle, másik tartozását törleszti. A kölcsönösszeg a felhasználással "eltűnik", így azt már használni sem lehet. Továbbmenve: a kamat semmiképpen sem tekinthető a kölcsönösszeg használati ellenértékének, hiszen ha a használat értelmezhetetlen, akkor annak ellenértéke sem értelmezhető.
Mivel a fentiek alapján a pénzkölcsönszerződés sem a tulajdonátruházó szerződésekből, sem a használati kötelmekből nem vezethető le, így adódik, hogy az egy sui generis, önálló szerződéstípus, amely csak rá jellemző jellegadó szolgáltatással rendelkezik.
A pénzkölcsönszerződés lényege a szerző szerint abban áll, hogy a kölcsönadó egy meghatározott pénzösszeget időlegesen átenged a kölcsönvevő részére, aki az átengedett kölcsönösszeget későbbi időpontban (vagy időpontokban) köteles visszafizetni, valamint köteles a kölcsönadó részére kamatot fizetni. A kölcsön visszafizetése nem ellenszolgáltatása a kölcsön folyósításának. Maga a kölcsön folyósítása és visszafizetése is csak egy technikai mozzanata a pénzkölcsönszerződés teljesítésének. Mert mint Darázs párhuzamot von, a letétnél vagy a bérletnél is adni kell, majd vissza kell adni a dolgot, mégsem gondolhatjuk, hogy a dolog adása, illetve a visszaadása lenne a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás. A pénzkölcsönszerződés valódi releváns tartalma a kölcsönadó részéről, hogy vállalja, hogy meghatározott időtartamra a kölcsönvevő rendelkezésére bocsátja a kölcsönösszeget, és ezt a kölcsönösszeget csak a futamidő végén (vagy a szerződésben meghatározott részletekben) követeli vissza, valamint a futamidő alatt a kölcsönvevő rendel-
- 63/64 -
kezese alatt engedi maradni a kölcsönösszeget. A kölcsönszerződés centrális eleme tehát az időtartam (futamidő), mely pozícionálja, hogy a pénz nem végleges jelleggel kerül átadásra, hanem meghatározott időre. A másik lényegi elem pedig a rendelkezésre bocsátás mozzanata. A régi Ptk. szóhasználata volt tehát helyes, mert nem a technikai részleteken van a hangsúly, hanem azon, hogy a kölcsönvevőt rendelkezési jog illeti meg a kölcsönösszeg felett (azt felhasználhatja).
A kölcsönvevő oldaláról a releváns annak vállalása, hogy a meghatározott időtartamra rendelkezésére bocsátott kölcsönösszeget a futamidő végén vagy a szerződésben meghatározott részletekben visszafizeti. Lényegi elem továbbá, hogy a kölcsönvevő biztos lehet abban, hogy a kölcsönadó a futamidő alatt a kölcsönvevő rendelkezése alatt engedi maradni a kölcsönösszeget.
Mint Darázs Lénárd felhívja a figyelmet, a kölcsönadó meghatározóan irreverzibilis szolgáltatásokat teljesít a kölcsönvevő részére, pl. vállalja, hogy a kölcsönösszeget csak a futamidő végén vagy a szerződésben meghatározott időpontokban (és nem máskor!) követeli vissza. Ebben a rendszerben gondolkodva a kölcsönösszeg tényleges folyósítása pusztán egy technikai mozzanata a szerződésnek, amely a fenti szolgáltatások megvalósulásához szükséges. A kölcsönadó jellegadó főszolgáltatása nem a kölcsön tényleges folyósítása, hanem az a kötelezettségvállalás, hogy a rendelkezésre bocsátandó kölcsönösszeggel kapcsolatban a fenti "szolgáltatásokat" teljesíti a kölcsönvevő részére. Ebben a logikai rendszerben továbbá a kölcsönösszeg visszafizetése nem ellenszolgáltatása a kapott kölcsönnek, hanem olyan szükségszerű velejárója a szerződésnek, mint a letét kiadása, vagy a bérelt dolog visszaadása.
Mi a helyzet ezek után a kamattal? Darázs szerint kamatot nem azért kell fizetnie a kölcsönvevőnek, mert "használja a kölcsönadó pénzét" (ami a közkeletű definíciója a kamatnak), hanem azért, mert a kölcsönadó nem használja a saját pénzét, azt a meghatározott időtartamra rendelkezésre bocsátotta a kölcsönvevőnek. A kamat ahhoz igazodik, és annak az ellenértéke, hogy mit veszített a kölcsönadó azzal, hogy a saját pénzét időlegesen rendelkezésre bocsátotta a kölcsönvevő részére.
A cikk végén a szerző kitér arra, mi az eddigi dogmatikai tisztázás pragmatikus haszna. A mindennapi közjegyzői gyakorlatot ismerve is könnyen belátható, hogy két terület is van, ahol komoly jelentősége lehet a "kabát újragombolásának": a szerződés megszűnésének jogkövetkezményei és az érvénytelen pénzkölcsönszerződés alapján bekövetkezett vagyonmozgások rendezése. Ha a pénzkölcsönszerződés tulajdonátruházó szerződés lenne, lehetőség lenne visszamenőleges hatályú (ex tunc) felbontásra, illetve elállásra. Mivel irreverzibilis szolgáltatás révén csak megszüntetés (ex nunc hatállyal) és felmondás (ugyancsak ex nunc hatályú, jövőre nézve történő szerződés-megszüntetés) jöhet szóba, ezért (ex tunc) felbontásra, illetve elállásra nyilvánvalóan nem kerülhet sor.[2] Megállapítható,
- 64/65 -
hogy mind a szerződés megszűnésének jogkövetkezményei, mind az érvénytelen pénzkölcsönszerződés alapján bekövetkezett vagyonmozgások rendezése során a sui generis szerződéstípusból adódó, fent elemzett szolgáltatásokkal kapcsolatos elszámolásnak van helye (a régi Ptk. alkalmazásakor hatályossá nyilvánítás, az új szerint alaptalan gazdagodás elszámolása révén), azzal érhető el a megnyugtató jogi rendezése a kialakult helyzetnek. A jogi rendezés során a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyát kell folyamatosan szem előtt tartani. ■
JEGYZETEK
[1] Erre nézve lásd még a Közjegyzők Közlönye 2016/3. számában közölt Sajtószemlét is.
[2] Tekintettel a fórumra, ahol ez a sajtószemle megjelenik, talán nem indokolatlan megjegyezni, hogy ezért nem szerencsés a devizahiteles ügyek adós érintettjeként hozzánk forduló, jogban teljesen járatlan laikus ügyfelek kérelmei alapján elállásról szóló jognyilatkozatot közjegyzői okiratba foglalni. Ez a tevékenység a régi Ptk. 525-526. §-aiba, illetve a jelenlegi Ptk. 6:387. §-ába ütközik, ezek alapján pedig a közjegyzői törvényünk 3. § (1) bekezdésében foglaltak miatt közreműködésünk egyértelműen tilalmazott.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
