Ausztria 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozásra tekintettel az osztrák jogalkotónak is meg kellett birkózni azokkal a problémákkal, amelyeket a magánjogi - elsősorban szerződési jogi - irányelvek átvétele okozott. Az irányelveket összhangba kellett hozni a magánjog rendszerével. A téma Magyarországon is időszerű, az uniós csatlakozás és a Polgári Törvénykönyv kodifikációja nyomán. Érdemes megvizsgálni, hogy a magyar magánjoghoz hasonló rendszerrel és alapelvekkel rendelkező osztrák magánjogba hogyan sikerült átültetni az irányelveket, milyen problémák merültek fel, és hogyan reagált erre az osztrák jogalkotó.
Általános vélemény a Közösség klasszikus magánjogi irányelveivel kapcsolatban, hogy tipikusan a fogyasztóvédelem területén alkották őket, így az osztrák magánjogban is alapvetően a fogyasztóvédelem területére irányítják a figyelmet. Ausztriában a fogyasztóvédelem az Osztrák Polgári Törvénykönyvön (ABGB) kívüli törvényekben manifesztálódik.[1] A jogterület kodifikálására 1979-ben került sor a Fogyasztóvédelmi Törvény[2] megalkotásával, amely az ABGB-n kívül megalkotott egyes jogszabályokat összefoglalta. A fogyasztó számára áttekinthető volt a joganyag, mivel a fogyasztóvédelmi törvényben minden - az ABGB-hez képest speciális - rendelkezést megtalált.
Az Európai Közösséghez való csatlakozás során Ausztria a magánjogi irányelveket részben a fogyasztóvédelmi törvénybe, részben külön törvényekbe ültette,[3] így az addig viszonylag egységes kép alapvetőn megváltozott. Az első irányelv, amelyet az osztrákok a csatlakozás jegyében tudatosan átvettek, a termékfelelősségi irányelv volt. Ennek az irányelvnek különös jelentősége lett a további fejlődés szempontjából is. Alkalmazása során az osztrák bíróságok fokozatosan álltak át a közösségi jog figyelembevételére, lassan világossá vált, hogyan zajlik az eurokomformitás vizsgálata, milyen viszonyban van egymással az osztrák és a közösségi jog.[4]
Az 1812-ben hatályba lépett ABGB a fogyasztót - mint speciális alanyt - nem védi, a fogyasztó kifejezés sem szerepel a törvényben. A fogyasztói adásvételről szóló irányelv átültetése is úgy történt, hogy közben a fogyasztó fogalmát meg sem említik.[5] Ausztriára is érvényes megállapítás, hogy a fogyasztóvédelmi gondolat társadalmi és politikai támogatottságától (mondhatni: nyomásától) meglepve a jogalkotó gyors és látványos önálló törvények meghozatalára határozta el magát.[6] A külön törvényekben szabályozott védelmi előírások áradata felvetette a fogyasztót védő intézkedések rendszerbe foglalásának gondolatát, mivel az irányelvek által előírt információs kötelezettségek és az irányelvek által biztosított elállási jogok sokasága a jogterületet átláthatatlanná tette. Jól nyomon követhető ez a hatás az információs kötelezettségek halmazának vizsgálatakor, vagy az elállási jog szabályozásánál, különösen a házaló kereskedelemről szóló irányelv-ben.[7] Az irányelvek dezintegrációs hatása szabályozási stílusukban, egyéni fogalomvilágukban, különleges érvényességi és értelmezési feltételeikben nyilvánul meg, és a nemzeti magánjogok külső és belső rendszerét érinti.[8] A dezintegrációs hatás Magyarországon is kimutatható, tipikus példája ennek a tisztességtelennek minősülő általános szerződési feltételek Ptk.-beli, illetve kormányrendeletben történt szabályozása, vagy a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv kettős átültetése. Az összehangolatlan szabályozás veszélyeire a Ptk. kodifikációja kapcsán többen[9] felhívták a figyelmet.
Az ABGB klasszikus kódexnek tekinthető, amely a maga korában a jogbiztonság megteremtése érdekében átfogó jellegű, logikailag zárt egészet alkotó törvénykönyv volt. Később a társadalmi-gazdasági változások nyomán egyszerűbbé vált külön törvényeket alkotni, mint a Kódexet módosítani.
Az irányelvek átültetésének kötelezettsége azonban új helyzetet teremtett: a magánjog már nem a jogintézmények fokozatos, bírói gyakorlatra épülő átalakulásával fejlődött, hanem a külföldön kialakított szabályozás gyors átvételével. Az osztrák jogalkotó helyzete tehát a magyar jogalkotóéhoz hasonló; a társadalmi-gazdasági változások nyomán aktuálisnak látszik a magánjogi Kódex átfogó reformja.
A kodifikáció időszerűségének kérdése európai síkon a közösségi irányelvek magánjogra, elsősorban szerződési jogra gyakorolt hatása miatt már az 1990-es évek óta tart.[10] A problémát az okozza, hogy egyesek szerint hiányzik a homogenitás és a megfelelően absztrakt megfogalmazás lehetősége a túl sok érdeket felvonultató irányelvkomform magánjogban. A piac és a társadalom sokkal rugalmasabb, sokszínűbb, a pluralizmust megvalósító jogi szabályozást igényel,
- 138/139 -
mint amit a kódex meg tudna valósítani.[11]
Ugyanakkor a kódex elősegíti a jog átláthatóságát, jogbiztonságot ad, amelyre napjainkban ugyancsak nagy szükség van. Kötz a kódex előnyeként azt jelölte meg, hogy bizonyos fegyelmet követel a naponta fellépő jogalkotási ötletekkel szemben, a jog egészét kezelhető, áttekinthető rendszerben tartja meg.[12] Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az irányelvek implementálása politikai kérdés is, az uralkodónak tekinthető megoldás szerint[13] azonban a polgári jogi kodifikáció nem alkalmas fontosabb politikai célok megvalósítására.
Az irányelvek átültetése és a kodifikáció problémája nem Magyarországon, vagy Ausztriában jelent meg először. A holland Polgári Jogi Törvénykönyvben kísérelt meg először a jogalkotó megoldást találni erre a problémára. A holland Kódexet többen tekintik "mintának", mivel a fogyasztóvédelmet is magába foglalja, de nem szentel neki saját fejezetet, hanem az általános szerződési jogi szabályok között helyezi el a fogyasztóvédelmi szabályokat.[14]
A német BGB az osztrák ABGB-hez hasonlóan nem tartalmazott fogyasztóvédelmi szabályokat, azokat először az 1976-ban kiadott Általános Szerződési Feltételekről szóló törvényben foglalták össze. Fogyasztóvédelmi törvény Németországban nincs, egyes irányelveket külön törvényekben ültetett át a német jogalkotó. A távollevők közötti szerződésről szóló irányelv átültetésekor, csak 2000-ben definiálta a BGB-ben is a német jogalkotó a fogyasztó és vállalkozó fogalmát[15] , egyidejűleg néhány olyan normát is a BGB-be ültetett, amelyek a fogyasztókkal kötött szerződésekre vonatkoznak.
A 2002 január 1-jén hatályba lépett német kötelmi jogi modernizációs törvény átfogó módon a BGB-be integrálta a legfontosabb szerződési jogi irányelveket. Erről a 3. fejezet első címének 2. alcíme szól, "Különös forgalomba hozatal" címmel.[16] A fogyasztói adásvételről szóló irányelv átültetése - Ausztriához hasonlóan - az adásvételi szerződések körében alkalmazott jótállás teljes reformjához vezetett,[17] és - Ausztriával ellentétben - új fejezetet nyitott a törvényben.[18] A rövid előkészítési időből már sejteni lehetett, hogy a német kötelmi jogi reformnak összeszedettségében nincs kodifikációs karaktere, amit a német jogirodalom nem mulaszt el kritizálni.[19]
A fogyasztóvédelmi irányelvek nagy része a Római Szerződés 95. cikke alapján minimális jogharmonizációt tesz lehetővé, ami azt jelenti, hogy a tagállamok a védelem magasabb fokát biztosíthatják az átvétel során. Ezt a lehetőséget csak szűken használta ki az osztrák jogalkotó: a kifogásolás fakultatív esetét tekinthetjük ilyennek a fogyasztói adásvételnél.
Számolni kell azzal a hatással is, hogy az Európai Bíróság joggyakorlata nyomán[20] napjainkban a minimum-harmonizáció összehasonlíthatóan szűkebb határok között érvényesül. A minimum-harmonizáció jelentése az Európai Bíróság álláspontja szerint nem világos,[21] így új célként a teljes harmonizáció gondolata fogalmazódik meg. Az első lépést a Bizottság ebbe az irányba a pénzügyi szolgáltatások távértékesítéséről szóló irányelv előmunkálataival tette meg. Új vita bontakozott ki a kérdésben a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv reformja kapcsán is. A teljes harmonizációval a nemzeti jogalkotó mozgástere szűkül, még nehezebb lesz a nemzeti magánjog rendszerébe - elsősorban a kódexbe - építeni az irányelveket.
A magánjogi témájú irányelvek átvétele során már most is több nehézséggel kell szembenézni. Ezek az irányelvek pontszerűen ragadják meg a magánjog egy-egy szeletét, eltérő fogalmakkal dolgoznak, a bennük biztosított jogok tartalma is gyakran eltérő. A kodifikáció szempontjából a "rongyszőnyeg hatás" érvényesül: azok a külön törvények, amelyek az egyes területeket szabályozzák, részben fedik a kódexet, részben új szabályokat vezetnek be. Az osztrák jogalkotó számára is felvetődött a kérdés: hagyja meg külön törvényekben ezeket a szabályokat, vagy próbálja meg a Kódexbe integrálni őket, akár oly módon is, hogy él a Római Szerződés 95. cikkében megengedett minimális jogharmonizációs lehetőséggel.
Különösen érdekes hatással van a nemzeti jogrendszerekre - így az osztrák jogra is - az, ha az irányelvek generálklauzulákat tartalmaznak. Tipikus példája ennek a fogyasztókkal kötött szerződésben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv 3. cikk 1. bekezdésében megfogalmazott utalás a "Treu und Glauben" elvre. Az elv tartalma a Közösség egyes tagállamaiban egyáltalán nem egységes. Az Európai Bíróságnak kell megtalálni a módot arra, hogy ebben a kérdésben a nemzeti modellek különbözőségét kiküszöbölje.[22]
Az irányelvek elhelyezésével kapcsolatos kérdéseken túl az osztrák jogásznak problémái adódtak a közösségi jog normaanyagának megismerésekor is. A Közösség másodlagos jogforrásai olyan fogalmakat tartalmaztak, amelyek német fordításban a német jogi nyelvből származtak. A kifejezések tartalma
- 139/140 -
nem volt ugyan ellentétes az osztrák jogi nyelvben meghatározott tartalommal, de nem is fedte azt. Azokat a kifejezéseket, amelyek az osztrák jogi nyelvben eltérő tartalommal bírtak, a közösségi szabályokhoz kellett volna igazítani, a kifejezések tartalmának megvilágításával. Jó példa erre a "Kreditvertrag" elnevezés, ami hitelszerződést jelent. A "Kreditvertrag" a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelvben definiált, de az osztrák Fogyasztóvédelmi Törvény további, ellentétes tartalommal tölti meg anélkül, hogy további magyarázatot adna.[23] Hasonló példa a "Stornierung" kifejezés a szervezett utazásokról szóló irányelvben. Ezt a fogalmat az osztrák jogtudomány mindig kerülte és tartalmilag soha nem határozta meg pontosan. Így nehézségeket okozott, amikor a közösségi jog hatására a Fogyasztóvédelmi Törvény módosításakor felbukkant.[24]
Az osztrák törvényhozó tevékenységét kritizálók szerint[25] az irányelvek átvétele során Ausztria a legtöbb esetben részletekbe menő és pontszerű mechanizmust követett, a jogalkotó próbálta hűen átvenni az irányelvet, de elfelejtett további dimenziókban gondolkodni. A többségi álláspont szerint a magánjog átfogó reformja elkerülhetetlen, de több megoldási lehetőség kínálkozik.
Az osztrák Igazságügyi Minisztérium a Bécsi Egyetem Magánjogi Intézetével karöltve szimpóziumot rendezett "Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend, Reformbedarf und Reform" címmel 2002. novemberében. Az osztrák magánjog jeles képviselői vitatták meg a magánjogi reform lehetőségének kérdéseit, köztük az irányelvek implementálásából adódó problémákat is. A konferencián előadást tartó Brigitta Lurger két lehetséges megoldást vázolt: vagy kodifikálni kell egy teljes fogyasztói törvénykönyvet, vagy a fogyasztóvédelmi jogot teljesen, vagy részleteiben bele kell építeni az ABGB-be. A témában előadó Georg Graf szerint az európai folyamatokat is szem előtt kell tartani. Figyelembe kell venni, hogy a Közösség az irányelveket módosíthatja, és új magánjogi irányelveket is kibocsát. Emellett évek óta zajlik a vita az Európai Magánjogi Törvénykönyv megalkotásáról is.
Az átfogó fogyasztói törvénykönyv megalkotásának alapkövetelménye, hogy legyen olyan fogyasztó-fogalom, amely az egész törvényben alapfogalomként érvényesül. Az osztrák Fogyasztóvédelmi Törvény 1. §-a értelmében fogyasztó mindenki, aki a szerződést nem tevékenységi körében köti. Az osztrák jogirodalom egyfelől túl szűknek, másfelől túl tágnak találja ezt a fogalmat,[26] de az nyilvánvaló, hogy a különböző irányelvek különböző fogyasztó fogalmakkal dolgoznak. Alapvetően közösségi jogi síkon lenne célszerű a fogyasztó fogalmát egységesen meghatározni, majd második lépésben következhetne ennek a fogalomnak a nemzeti jogrendszerek fogyasztó-fogalmával való egyeztetése.
A fogyasztó fogalma a magyar jogban sem egységes,[27] és a gyakorlatban (is) bizonytalanságokat okoz a kérdés: a fogyasztó csak természetes, vagy jogi személy is lehet? A jogszabályok értelmezésével a bírói gyakorlatnak kellene a fogalmat pontosítani ahhoz, hogy aztán a fogyasztók élni is tudjanak a számukra biztosított jogokkal.
Az európai szerződési jog ugyanakkor a védelem széles spektrumát mutatja: az irányelveknek köszönhetően olyan személyeket is védelemben részesít, akik egyébként vállalkozónak minősülnének, de a másik szerződő partnerrel szemben valamilyen okból védelemre jogosultak. Ez a folyamat indítja arra - a konferencián szintén előadó - Stefan Grundmannt, hogy a piac- és a vállalkozók jogának szabályozását sürgesse, és nem a fogyasztók vagy vevők védelmét.[28] Álláspontja szerint, ha a kereskedelmi szerződések a kereskedelmi törvény, a fogyasztói szerződések a fogyasztóvédelmi törvény alapján zajlanak, akkor csak a maradék tartozik az általános magánjogi kódex hatálya alá, ami nem több, mint a piacon megkötött ügyletek 5%-a.[29] Ezáltal nyilvánvaló, hogy a fogyasztói szerződések kodifikációja és az általános magánjogi kódex összefügg egymással. Ha a fogyasztói szerződéseket külön törvénybe iktatnák, az megnövelné a fogyasztók jogbiztonságát, de a szerződési jog megkétszereződéséhez vezetne.
A teljes fogyasztóvédelmi szerződési jogot még egy európai államban sem szabályozták külön törvényben, a fogyasztói szerződések ABGB-be történő integrációja viszont hasonló lenne a német vagy holland törvénykönyvhöz.
Az ABGB-be integrálás problémája az alapelvekhez való viszony kérdésében ragadható meg. A fogyasztói szerződések területén két új elv jelent meg, amelyeket Lurger professzorasszony "szerződési szolidaritás"[30] és "együttműködés és tisztesség"[31] elvének nevez. Ott kell a törvényhozónak gondoskodni az elvek érvényesüléséről, ahol a piaci mechanizmusok vagy más tényezők miatt erre szükség van, és ez a gondoskodás a legtöbb esetben kogens szabályok megalkotását jelenti. Az "együttműködés és tisztesség" elve egyébként nem idegen az ABGB-től, megtalálható a jóhiszeműség elvénél,[32] az általános szerződési feltételek kontrolljánál,[33] de a laesio enormis-nál[34] is. A német jogirodalomban egyesek továbbmennek és kiemelik, hogy az európai fogyasztói szerződési jog szerződési alapelve már nem
- 140/141 -
a pacta sunt servanda, hanem lehetséges az egyszer már megkötött szerződés "feloldása", hogy a feltételeket javítva új szerződést lehessen kötni.[35] Ez a szemlélet a klasszikus kódexek szerződési jogának elveivel csak úgy egyeztethető össze, ha a fogyasztóvédelmi szerződési jog a Kódexen belül saját rendszert, elkülönült szabályozást kap.
A fogyasztóvédelmi irányelvek Kódexbe integrálása esetén az ABGB-nek definiálni kellene a fogyasztók fogalmát, általános szerződési jogi információs kötelezettséget kellene megalkotni (kogens szabályként a megfelelő szankcióval), amelyhez az egyes szerződéstípusoknál speciális információs kötelezettségek kapcsolódnának. Az elállási jog is átfogó szabályozásra szorul, és a Fogyasztóvédelmi Törvényben az általános szerződési feltételekre előírt kontrollt az ABGB-be kellene integrálni. Egyes szerződéstípusokat (pl. hitelszerződés, Time-sharing, utazási szerződés) egységesen, az ABGB-ben kellene szabályozni.[36] Ezzel tulajdonképpen a Fogyasztóvédelmi Törvény előírásai szinte teljesen az ABGB-be kerülnének, de nem is annyira az elhelyezés fontos, sokkal inkább a szabályozás rendszere, átgondolt jellege, az egyes szabályok szankcionáltsága.
A fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló irányelv átültetése kapcsán a magyar jogalkalmazó is tapasztalhatta, milyen hatása lehet az irányelvek Kódexbe integrálásának. Mivel a magyar Kódexben nem önálló fejezet a fogyasztói adásvétel, hanem a kötelmi jog általános részében, elsősorban a teljesítés és a jótállás szabályai között kapott helyet, a laikus fogyasztónak nincs könnyű dolga, ha meg akarja találni, milyen jogokkal rendelkezik. Ilyen körülmények között a szabályozási célból kellene kiindulni, és azt szem előtt tartani, hogy a címzett, a fogyasztó megtalálja, átlássa és megértse a rá vonatkozó szabályozást.
Az osztrák jogalkotó "hasonló a cipőben jár", mint magyar társa, de nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy az osztrák magánjog fejlődése az ABGB megalkotása óta - lassan 200 éve - töretlen, míg a magyar polgári jog jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi száz évben. Célszerű mégis figyelemmel kísérni az osztrák kodifikációs törekvéseket, amelyekből a magyar jogalkotó is hasznos tapasztalatokra tehet szert. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Salzburgi egyetemen készült az ÖAD támogatása keretében.
[1] S. Kalls-B. Lurger: Rücktrittsrechte, Wien 2001. 35. o.
[2] Bundesgesetz vom 8. März 1979, mit dem Bestimmungen zum Schutz der Verbraucher getroffen werden (Konsumentenschutzgesetz - KSchG) StF: BGBI. Nr. 140/1979
[3] Pl.: Teilzeitnutzung-Gesetz (ingatlanok időszakos használatról szóló törvény), Bankwesen-Gesetz (banktörvény), Gewerbeordnung (reklámtörvény). Az ABGB-n kívül szabályozza az osztrák jogalkotó a biztosítási, utazási, alkuszi szerződéseket és a termékfelelősséget is.
[4] W. Posch: Probleme mit der Auslegung von Europäischem Privatrecht in einem neuen Mitgliedstaat - das österreichische Beispiel, in Schulze (Hrsg.) Auslegung europäischen Privatrechts und angeglichenen Rechts, Baden-Baden 1999. 221. o.
[5] ABGB 922-933b §
[6] Lásd Vékás Lajos: Fogyasztóvédelmi magánjog és az új Polgári Törvénykönyv. In: Bérczi Imre-jubileum, Budapest 2000. 554. o.
[7] Az Európai Bíróság gyakorlatából lásd: Heininger-ügy (C-481/99 Heininger v Hypo- und Vereinsbank AG), C-423/97. számú ügy, Travel-Vac, S. L. and Manuel José Antelm Sanchís, vagy C-45/96. számú ügy, Bayerische Hypotheken- und Wechelbank AG and Edgar Dietzinger.
[8] Ch. Joerges: Desintegrative Folgen legislativer Harmonisierung: ein komplexes Problem und ein unscheinbares Exempel, (Schulte-Nölke/Schultze): Europäische Rechtsangleichung und nationale Privatrechte, Baden-Baden 1999., hasonlóan C. Schmid: Desintegration und Neuordnungsperspektiven im europäichen Privatrecht, Jahrbuch Junger Zivilrechtswissenschafler 1999 (2000). 34. o.
[9] Lásd pl. Harmathy Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga. Ius Privatum - Ius Commune Europae, Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest 2001. Vékás Lajos: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv átültetése a magyar jogba. Magyar Jog 2000/11.
[10] Lásd pl. H. Hirte: Wege zu einem europäischen Zivilrecht, Stuttgart 1996. 24. o.
[11] B. Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäschen Union, Wien 2002. 36. o.
[12] H. Kötz: Taking Civil Codes less seriously, The Modern Law Review 1987. 1. 4. o.
[13] Lásd Harmathy Attila: Kódex és társadalom. Bérczi emlékkönyv 208. o., Zweigert - Puttfarken: Allgemeines und Besonderes zur Kodifikation, in: Festschrift für Imre Zajtay, Tübingen 1982. 575-579. o.
[14] Pl. az általános szerződési feltételeket az adásvételnél, az utazási szerződésnél, a jótállásnál, a termékfelelősségnél, illetve a megtévesztő reklámnál.
[15] BGB 13-14. §.
[16] Itt nyert új szabályozást a házaló kereskedelem, a távollevők közötti szerződéskötés, valamint az elektronikus kereskedelem szabályozása. A Time-sharing szerződés fogyasztóvédelmi előírásait is a BGB-be integrálta a német jogalkotó. A hitelszerződésnél és más pénzügyi szerződésnél alkalmazandó fogyasztóvédelmi előírások ugyancsak a BGB-be kerültek.
[17] BGB 433-445. §, 633-651. §.
[18] BGB 474-479. §.
[19] Lásd pl. W.H. Roth: Europäscher Verbraucherschutz und BGB, Juristische Zeitung 2001. 489. o.
[20] C-168/00 Simone Leitner v. TUI Deutschland GmbH & Co. KG., 2002.
[21] H. W. Micklitz: Zur Notwendigkeit eines neuen Konzepts für die Fortentwicklung des Verbraucherrechts in der EU. VuR. 2003.
[22] A kapcsolódó irodalomból lásd W.H. Roth: Generalklauseln im Europäischen Privatrecht - zur Rollenverteilung zwischen Gerichtshof und Mitgliedstaaten bei ihrer Konkretisirung, (Basedow/Hopt/Kötz): Festschrift für Ulrich Drobing zum 70. Geburstag, 1998. 135. o., B. Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrecht in der Europäischen Union, 2002. 107. o.
[23] W. Posch i.m. 223. o.
[24] W. Posch i.m. 223. o.
[25] B. Lurger előadása "Verbraucherschutzrecht" címmel a "Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend" című szimpóziumon Bécsben, 2002 november 15-én.
[26] B. Lurger: Vertragliche Solidarität, 1998, 66. o., B. Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäschen Union, 2002. 335. o.
- 141/142 -
[27] Lásd részletesen: Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a "fogyasztó" fogalmáról. Európai Jog 5/2002. 3-13. o.
[28] S. Grundmann: Verbraucherrecht, Unternehmensrecht, Privatrecht, - warum sind sich UN-Kaufrecht und EU-Kaufrechts-Richtlinie so ähnlich? AcP 2002. 43. o.
[29] S. Grundmann i.m. 68. o.
[30] Lásd B. Lurger: Vertragliche Solidarität, 1998. 128. és köv. o.
[31] Lásd B. Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäischen Union, 2002. 376. és köv.o.
[32] ABGB 879. §.
[33] ABGB 864.a. §, 879. § 3 (bek)
[34] ABGB 934. §.
[35] H. W. Micklitz: Zur Notwendigkeit eines neuen Konzepts für die Fortentwicklung des Verbraucherrechts in der EU. VuR. 2003.
[36] B. Lurger előadása "Verbraucherschutzrecht" címmel a "Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend" című szimpóziumon Bécsben 2002. november 15-én.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
