1. Az Európai Közösségek fogyasztóvédelmi irányelveinek1 cikcakkban haladó sora 1999-ben elérte a klasszikus kötelmi jog középpontját: "a fogyasztói adásvétel egyes kérdéseiről és a kapcsolódó jótállásról" szóló 1999/44/EK. sz. irányelv2 olyan problémákat vet fel, amelyek - a jogharmonizációs átvétel során - több alapvető intézmény szabályainak lényegi újragondolását teszik szükségessé. A hibás teljesítés fogalmi köre, a kellékszavatossági jogok rendszere és a jótállás mellett centrális kérdés a szavatossági igények érvényesítési határidőinek az Irányelvre tekintettel lévő megfelelő rendezése és -nem utolsósorban - az eladó visszkereseti igényének biztosítása.
2. Az Irányelv átvétele igen alapos elemző munkát és törvényhozói gondosságot kíván tehát. Erre figyelmeztet a külföldön megjelent tanulmányok, cikkek nagy száma,3 és a bennük felvetett problémák illetve kérdések sokasága is. Látható, hogy az Irányelv átvétele a nemzeti magánjogba a tagállamokban is sok fejtörést okoz. Ezek a gondok - az adott nemzeti jog alapvető jellemzőitől, "életkorától", mai állapotától függően - különbözőek.
a) Minden bizonnyal könnyebb helyzetben vannak a modernebb fogantatású magánjogok, s különösen azok, amelyekben a fogyasztóvédelem magánjogi eszközeinek rendszere jobban kialakult. Ilyennek tekinthetők a skandináv jogok és a holland Ptk.4
b) A francia törvényhozó valószínűleg az elé a választás elé kerül, hogy vagy beilleszti az Irányelvet az ún. fogyasztóvédelmi kódexbe (Code de la Consummation5), vagy megfelelően módosítja a francia jogrendszer "érinthetetlen és szent" büszkeségét, a Code civil-t. Az előbbi technikailag lényegesen egyszerűbb feladat, de nyilvánvalóan azzal a következménnyel jár, hogy fölöslegesen többszöröződnek az adásvételre vonatkozó szabályok és ezzel az elhatárolási nehézségek. A Code civil módosítása igényesebb, eredményében sokkal szerencsésebb megoldást hozhat, de feltétlenül nehezebb, és ráadásul a magánjogi klasszicizmus méltó szimbólumának sérüléséhez vezethet. Meglepő volna, ha a francia jogalkotó végül mégis e második módszert választaná.
c) Még nehezebb helyzetben van a német magánjog. Az Irányelvnek egy újabb külön törvényben történő átvétele nemcsak elegáns nem volna, de - a HGB, a BGB és a Bécsi Vételi Egyezmény mellett - további szabályozási réteggel terhelné az adásvételi jogot, és ezzel újabb elhatárolási problémákat okozva nehezítené a jogalkalmazást. Mindezen megfontolások miatt sok szerző a BGB megfelelő módosítását, sőt az 1992-ben közzétett átfogó kötelmi jogi BGB-Reformjavaslat6 (szükség szerinti módosításokkal történő) egyidejű elfogadását támogatja.7 Ez feltétlenül a legjobb megoldás volna: modernizálná és egyben egyszerűsítené a BGB szerződésszegési jogát. Ma mégis kérdéses, hogy sikerül-e ezt az igényes, sőt nagyszabású tervet - az ellentétes érdekeket leküzdve és ráadásul az Irányelv átvételére adott rövid időn belül: 2002. január 1-jéig - megvalósítani.
d) Természetesen nem könnyű az angol törvényhozó feladata sem. Az angol fogyasztóvédelmi jog8 fejlettsége ellenére az átvételnél olyan elvi-szemléleti nehézségeket kell itt áthidalni, mint az ismételt teljesítés (kijavítás, kicserélés) szavatossági jogként való elismerése, ami a specific performance-t csak egészen kivételesen elismerő common law-ban bizonyára meglehetősen heretikus tannak minősül.
1. a) Az Irányelv célját az indokolás (1-5. pontok) a tagállamok fogyasztóinak védelmében jelöli meg. Kiemeli, hogy az áruk és személyek szabad áramlása nemcsak a hivatásszerűen kereskedő személyeket, hanem a magánszemélyeket, mint fogyasztókat is érinti. A fogyasztók is a belső határok nélküli, egységes európai piac szereplői, akik szabadon vásárolhatnak egy másik állam területén. Ezt a lehetőséget azzal is támogatni kell, hogy minden tagállamban egységes minimumvédelmet [ld.: alább 4. b) pont] biztosító jogszabályok garantálják a fogyasztó jogait adásvételi szerződésben. Egy ilyen megoldás az egyes tagállamok versenyfeltételeinek indokolatlan eltéréseit is csökkenti, és nagyban hozzájárul az egységes belső piac kialakulásához. A fogyasztói adásvétel szabályainak közelítését a tagállamok (és társult országok) jogában különösen időszerűvé teszik az új technológiai lehetőségek, az elektronikus kereskedelem fejleményei, amelyek tovább könnyítik a fogyasztó számára egy másik tagállamban székhellyel rendelkező kereskedő értékesítési hálózatának elérését. A lehetőleg egységes vételi jog erősíti a fogyasztó bizalmát, és ösztönzi őt az egységes piac előnyeinek kihasználására.
E célkitűzések indokoltságát és kívánatos voltát rendszerint az Irányelv kritikusai is elismerik, legfeljebb eltúlzottnak, a fogyasztót gyakran egyoldalúan agyon-gyámolítónak tekintik némely megoldását. Medicus "fogyasztóvá nemesített vevőről" ír; Hondius - igaz: nem ironikusan - "kockázat nélküli vételnek" tekinti az Irányelv alapján kötött fogyasztói szerződést.9 A bírálatok mégis inkább a célok realitását, megvalósíthatóságát kérik számon, s több részletmegoldás helyességét is kétségbe vonják. A legtöbb jogos támadás általában éri a fogyasztóvédelmi irányelvek "pointil-lista" módszerét, a részproblémákat megragadó, s már csak ezért is szükségszerűen tökéletlen voltát.10 Ezt az ellenvetést nehéz érvekkel kivédeni, bár az EK magánjogalkotási kompetenciája" jelenleg aligha ad többre lehetőséget, és a tagállamok kompromisszum-készségét még ezek a kis lépések is nagyban próbára teszik. A sikerületlen kompromisszumokra példát szolgáltatnak a nemzeti jogoknak átengedett (fakultatív) megoldási lehetőségek, mint pl. a visszkereseti igény (4. cikk), a fogyasztó értesítési kötelezettsége az áru hibájáról [5. cikk (2) bek.] vagy a használt árukra vonatkozó igényérvényesítési határidő [7. cikk (1) bek. 2. mondat] kérdésében.12 Az Irányelv indokolása (7. pont) kifejezetten is utal egyes országok eltérő jogi hagyományaira, amelyeket nem minden esetben sikerült közös nevezőre hozni. Összességében az Irányelvet csak annak tükrében lehet értékelni, hogy mennyit enged meg az EK - szubszidiárius - hatásköre, és mennyit hajlandók elfogadni a tagállamok, illetve a mögöttük meghúzódó gazdasági érdekcsoportok. E vektorok eredője az Irányelvben megjelenő "minimális fogyasztóvédelem".
b) Az Irányelv céljait és azok megvalósíthatóságát illetően a kérdések kérdése (mint általában is a fogyasztóvédelemben) az, hogy kifizeti meg a fogyasztóra kedvezőbb, szigorúbb magánjogi szabályozás következményeinek árát. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk: a hatékonyabb jogi védelemmel (pl. a hibára vonatkozó bizonyítási teher időleges megfordításával, a hosszabb szavatossági igényérvényesítési határidővel, a kógens szabályozással stb.) együtt járó többletköltségeket az eladók minél nagyobb részben a fogyasztókra kívánják majd áthárítani. S amint az eddigi - pl. a termékfelelősséggel kapcsolatos - tapasztalatok mutatják, ezek a törekvések jobbára sikeresek is lesznek: a többletvédelem miatt megnövekedett tranzakciós költségek jó része beépül majd az áruk árába. Ezzel a fogyasztóvédelem, mint más hasonló esetben, pl. a kötelező jótállás-nál,13 az Irányelv hatókörében is alapvetően a kötelező biztosítás kockázatelosztó szerepét játssza majd, s - ennek elvei szerint - zömében a fogyasztók között terül majd szét a fokozott jogi védelem ára is. Mindezek a hatások, természetesen a piac törvényei szerint, az eladók versenyhelyzetének függvényében érvényesülnek: minél nagyobb a kínálati többlet az adott árucikkek piacán, annál inkább meg kell gondolniok a kereskedőknek a fogyasztókat terhelő áremelést. S - mindent összevéve - a fokozott jogi védelem üdvözlendő és kívánatos a fogyasztó számára, még akkor is, ha annak költségei - bizonyos hányadban - megjelennek a megvásárolt áru árában. Következésképpen: navigare necesse est! Az Irányelvet - minél tökéletesebben - be kell építenünk a magyar jogba. Éspedig nemcsak azért, mert társulási szerződésünk (Európai Meg-állapodás,14 68. cikk) a jogközelítést ezen a területen is megköveteli; sokkal inkább érdemi megfontolásokból. 2. Az Irányelv személyi [a) pont], tárgyi [b) és c) pont] és területi [d) pont] hatályáról [1. cikk; 7. cikk (2) bek.] a következőket kell elmondani.
a) Az Irányelv a fogyasztó által vevői minőségben kötött ügyletekre terjed ki. A fogyasztó fogalmát15 az Irányelv is az EK jogalkotásában ma már megállapodottnak tekinthető és a magyar jogba is - bár nem egészen hibátlanul -átvett definícióban adja meg: "Fogyasztó az a természetes személy, aki a szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső célból köti."16
b) Fogyasztói adásvétel tárgya az Irányelv szerint csak ingó dolog lehet. Ezek közül sem esnek a szabályozás körébe a végrehajtás vagy más bírósági intézkedés folytán értékesített dolgok, továbbá a "nem kiszerelt" víz és gáz, valamint az elektromos energia.17 Az Irányelv a tagállamoknak szabad kezet ad ahhoz, hogy a fogyasztó személyes részvételét lehetővé tevő nyilvános árverésen eladott használt dolgokra nézve kizárják a fogyasztói vétel szabályait. Egy ilyen kivétel elejét veheti pl. antik bútorok és más hasonló használati cikkek, továbbá műtárgyak árverése kapcsán felmerülő nehéz vitáknak. Ezzel a lehetőséggel tanácsos élni a magyar polgári jogba történő átültetésnél. Mindezekre tekintettel egy megfelelő normatív definíciót kell az átültetés során beiktatni a "fogyasztási cikk" meghatározására a Ptk. 685. § új e) pontjaként. A "fogyasztó" és a "fogyasztási cikk" definíciókra utalással a Ptk. 685. § új f) pontjaként meg lehet határozni a "fogyasztói szerződés" fogalmát. Ehhez pontosan meg kell jelölni a definíció által átfogni szándékolt szerződéstípusokat is.
c) Az Irányelv szabályozása az adásvételi szerződésen kívül kiterjed a szállítási szerződés keretében értékesített, sőt bizonyos vállalkozási" szerződéssel megrendelt dolgokra is: "a legyártandó vagy előállítandó fogyasztási cikkeket" közvetítő szerződések ugyanis az Irányelv hatálya alá esnek, függetlenül az alkalmazott szerződéstípustól. Megjegyzendő még ehhez az értelmezéshez, hogy az Irányelv a szállítási szerződés tekintetében követi a Bécsi Vételi Egyezményt [CISG 3. cikk (1) bek.], a vállalkozási szerződésre viszont nem tartalmaz olyan kifejezett kizáró szabályt, mint amaz [CISG 3. cikk (1) és (2) bek.]. Egyértelműen nem tartoznak viszont az Irányelv hatálya alá a lízingszerződések. d) Az Irányelv a fogyasztót az EK minimumszabályaival elsősorban a tagállamok területén (és egy kedvezőtlen jog választásával szemben azon kívül is) védeni kívánja. Ezzel a problémával alább [4. d) pont] foglalkozunk.
3. Az Irányelv tartalmilag a következő pontokon kívánja erősíteni a fogyasztó-vevő helyzetét:
- a hibás teljesítés fogalmi határainak tágításával;
- a bizonyítási teher időleges megfordításával;
- a szavatossági jogok lépcsőzetes rendszerével és azokon belül a fogyasztó választási jogával;
- a szavatossági igényérvényesítési határidő meghosszabbításával;
- bizonyos jótállási szabályok felállításával; és
- mindezek kógens jellegű [ld.: alább 4. c) pont] rendezésével.
Már e felsorolásból is látszik, hogy a hatályos magyar polgári jog számára csak részben jelent újat az Irányelv: a hibás teljesítés fogalmában, a szavatossági jogok rendszerében, az igényérvényesítési határidőknél és a jótállás szabályozásában sem kell kopernikuszi fordulatot végrehajtani.
Elöljáróban is érdemes kiemelni, hogy a hibás teljesítés kártérítési következményeit az Irányelv nem érinti, azok változatlanul az adott nemzeti jog előírásai szerint állnak be [ld. alább 4. b) pont].
a) A hibás teljesítésnek, mint szerződésszegésnek a megállapításánál az Irányelv [megint a Bécsi Vételi Egyezmény rendszeréhez (CISG 35. cikk) hasonlóan] abból indul ki, hogy az eladó szerződésszerű áru szolgáltatására köteles (2. cikk). Ez a felfogás a hatályos Ptk. (305. §) szabályozásával is egyezik. Az Irányelv - az eladó érdekét szem előtt tartva - megdönthető vélelmet állít fel a szerződésszerűség mellett, ha az áru a teljesítés időpontjában
- rendelkezik az eladó által adott leírásban szereplő, illetve az általa a fogyasztónak mintaként vagy modellként bemutatott áruban lévő tulajdonságokkal; illetve
- alkalmas a fogyasztó által meghatározott célra, ha azt a fogyasztó a szerződéskötés időpontjában az eladó tudomására hozta, és abba az eladó beleegyezett; illetve
- rendelkezik azzal a minőséggel, illetve felmutatja azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú áruknál szokásos, és amelyet a fogyasztó ésszerűen elvárhat, figyelembe véve az áru természetére és az eladó, a gyártó vagy azok képviselője által az áru konkrét tulajdonságaira vonatkozóan tett bármely - különösen hirdetésben vagy az áru címkéjén megjelenő - nyilvános kijelentését; és
- alkalmas azokra a célokra, amelyekre más azonos fajtájú árukat rendszerint használnak.
A szerződésszerűséget megalapozó vélelemhez szükséges iménti feltételeket - adott esetben - kommulatíve és minden esetben a teljesítés időpontjában19 kell megkövetelni. A vélelmet a fogyasztó megdöntheti, ha bizonyítja, hogy az áru a fenti feltételeknek megfelel ugyan, de in concreto mégsem szerződésszerű. Ez az eset azonban nehezen képzelhető el, tekintettel az Irányelv meglehetősen kimerítő feltételrendszerére. A Ptk. 305. § (3) bek.-ben foglaltakhoz hasonlóan nem minősül szerződésszegésnek és nem vált ki szavatossági kötelezettséget az áru hibája, ha azt a fogyasztó a szerződéskötés időpontjában ismerte vagy ésszerűen eljárva ismernie kellett, vagy ha a hiba a fogyasztó által adott anyagból származik. Az irodalom - helyes - álláspontja szerint a hiba megismerését eredményezhető ésszerű eljárás nem foglalja magába a megvizsgálási kötelezettséget.20
Az áru tulajdonságaira vonatkozó nyilvános kijelentésekben említett tulajdonságnak konkrétnak kell lennie. A szavatossági kötelezettség megállapításához nem elég pl. a hirdetésekben megszokott puszta "öndicséret". A jogirodalom egyöntetű véleménye szerint az eladó szavatol például egy gépkocsi fogyasztására vonatkozó nyilvános kijelentéséért. Az Irányelv eleve kizárja viszont a szavatossági kötelezettséget a nyilvános kijelentésben említett tulajdonságokért, ha az eladó bizonyítja
- hogy az adott kijelentésről nem tudott és ésszerűen eljárva nem is kellett tudnia; vagy
- hogy az adott kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már helyesbítették; vagy
- hogy az adott kijelentés a fogyasztó vásárlási elhatározását nem befolyásolhatta.
Ezek a kivételek rendszerint a gyártó (és nem az eladó) nyilvános kijelentésére vonatkoznak.
Az Irányelv szerint hibás teljesítésnek minősül a fogyasztási cikk szakszerűtlen összeszerelése is, ha a szerelés az adásvételi szerződés részét képezte, és azt az eladó vagy - a Ptk. 315. §-a szerinti értelemben vett - teljesítési segédje végezte el. Az eladó felel akkor is, ha az összeszerelendő árut a fogyasztó szerelte össze, és a szakszerűtlen összeszerelés a használati utasítás hiányosságára vezethető vissza.
b) A fogyasztó jogi helyzetét kívánja erősíteni az EK-jog egy - a hiba eredetére vonatkozó - vélelem felállításával. Az Irányelv a - direkt bizonyítás elvéből [Pp. 164. § (1) bek.] következő - jogosultat terhelő bizonyítási kötelezettség alól kivételt tesz, és a bizonyítási terhet megfordítja [5. cikk (3) bek.]. Megdönthető vélelemként mondja ki, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül nyilvánvalóvá váló hiba már a teljesítéskor létezett, kivéve, ha ez a vélem a dolog természetével vagy a hiba jellegével nem egyeztethető össze. Az utóbbi (elsősorban romlandó árukra illetve technikai hibákra vonatkozó) kivételektől eltekintve a bizonyítási teher ilyetén megfordítása azt jelenti, hogy a hat hónapon belül napvilágra kerülő hibákkal kapcsolatban az eladónak kell bizonyítania, hogy az illető hiba (illetve annak oka) a teljesítés után keletkezett. A bizonyítási teher ilyen megfordítását a hatályos magyar polgári jog nem ismeri: a Ptk. 305. §-a nem változtat a bizonyítási teherre vonatkozó általános elven, s ezért ma mindig (így fogyasztói szerződések esetében is) a jogosultat terheli annak bizonyítása, hogy a hiba (illetve annak oka) már a teljesítés időpontjában fennállt,
c) A szavatossági jogok irányelvbeli lépcsőzetes rendszere (kijavítási és kicserélési igénnyel) nem ismeretlen a magyar jogásznak. A Ptk. ugyanis a kijavítást és a kicserélést az árleszállítással egyenrangú és az elállást megelőző szavatossági jogként kezeli. Ebbe az irányba mutatott már az osztrák ABGB (§ 932) és a svájci OR (Art. 206.) is. Ezzel szemben a Code civil (Art. 1644.) és a BGB (§ 462) csak a klasszikus római jogi szavatossági jogokat: az árleszállítást és az elállást ismeri. Természetesen ez utóbbi jogrendszerekben is megállapodhatnak a felek kijavításban vagy kicserélésében. A mai gyári előállítású tömegtermékekkel kapcsolatban az ilyen megállapodás meglehetősen általános.21 A német AGB-Gesetz (Art. 25.) már ezt a szerződéskötési gyakorlatot honorálva kiegészítette a BGB-t (§ 476a) a kijavítás költségeinek mikénti viseléséről adva rendelkezést. A német kötelmi jogi Reformjavaslat (§ 438 BGB-KE)22 pedig már a magyar Ptk.-hoz hasonló rendszerét adja a szavatossági jogoknak. Az Irányelv kétlépcsős rendszere (3. cikk) egyértelműen prioritást ad a "reális teljesítést" biztosító szavatossági jogoknak: a kijavításnak és a kicserélésnek. Ezeket az eladónak - az anyag-, munka- és továbbítási költségekre is kiterjedően - ingyenesen kell nyújtania, ugyanúgy mint a Ptk. [309. § (1) bek.] szerint. Árleszállításra vagy elállásra csak másodsorban van a fogyasztónak joga. Ez a Ptk.-hoz képest szinte csak hangsúlyeltolódást jelent, érdekes módon a szerződésszerű teljesítést segítő vevői jogok javára.
A Ptk.-val egyező az Irányelv megoldása abból a szempontból is, hogy a választás joga mindkét lépcsőn belül (kijavítás-kicserélés; árleszállítás-elállás) a fogyasztót illeti meg, azzal, hogy kisebb hiba esetén a vevő nem állhat el a szerződéstől.
Az első lépcsőn belül a fogyasztó választási jogát az Irányelv ugyanakkor erősen megszorítja: a fogyasztó a kijavítás és kicserélés közül nem választhatja azt a jogot, amelyik lehetetlen vagy aránytalan. Egyedi szolgáltatás esetében (például rendszerint használt áruknál) a kicserélés lehetetlen. Aránytalan a fogyasztó által választott szavatossági igény, ha az az eladónak az alternatív szavatossági joggal összehasonlítva ésszerűtlenül magas költségeket okoz, figyelembe véve a vétel tárgyának hibátlan állapotbani értékét, a szerződésszegés súlyát és azt a körülményt, hogy az alternatív szavatossági jog a fogyasztó jelentős kényelmetlensége nélkül gyakorolható volna-e. Ez a common law-szellemet sugalló, részletes és ezért kissé bonyolult szabályozás a felek érdekeinek kiegyensúlyozott védelmére törekszik, és azt akarja elérni, hogy kijavításra rendszerint nagyértékű, kicserélésre viszonylag kisebb értékű áruk esetében kerüljön sor.
A kijavítással az árut szerződésszerű állapotba kell hozni. A kijavítást illetve kicserélést ésszerű határidőn belül és a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül kell végrehajtani, figyelembe véve az áru természetét és a fogyasztó által megkívánt célját.
A második lépcsőn elhelyezett szavatossági jogokra (azaz az árleszállításra illetve az elállásra) a fogyasztó akkor térhet át
- ha az első lépcsőn adott szavatossági jogok (azaz a kijavítás és a kicserélés) gyakorlása az adott esetben nem lehetséges, illetve - az eladónak okozott ésszerűtlenül magas költségek miatt, mint aránytalan igény - nem gyakorolható; vagy
- az eladó a kijavítást vagy a kicserélést ésszerű határidőn belül nem hajtotta végre; vagy
- az eladó a kijavítást vagy a kicserélést a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül nem tudja végrehajtani.23
Megjegyzendő végül e körben, hogy az Irányelv megengedi, hogy a nemzeti jogok maguk válaszszák meg az actio redhibitoria konkrét dogmatikai formáját. E lehetőséggel élve a fentiekben következetesen - a magyar magánjogban hagyományos és megszokott - elállási jogról szóltunk.24 d) Rendkívül lényeges elem a fogyasztó-vevő jogi helyzetének erősítésében az igényérvényesítési határidő meghosszabbítása. Az Irányelv (5. cikk) legalább kétéves jogvesztő határidőt ír elő a fogyasztó szavatossági igényeinek érvényesítésére. Használt árukra a nemzeti jogok rövidebb, de legalább egy évet elérő szavatossági jogvesztő határidőt is megállapíthatnak [7. cikk (1) bek.]. Az Irányelv megoldása - szerkezetében - közel áll a Ptk. (308. §) szabályozásához: nyitva hagyja ugyanis a nemzeti jogok számára az elévülési és a jogvesztő határidők kombinálásának lehetőségét (indokolás 18. pont). Erre tekintettel az Irányelv átültetése a magyar jogba nem jelent alapvető változást a megszokott dogmatikai eszközrendszeren. Alaposabb jogpolitikai megfontolást csak az a probléma igényel, hogy az egyes fogyasztói szerződésekben biztosítandó, a jelenleginél hosszabb jogvesztő határidő kiterjeszthető-e - az esetleges visszkereseti igény biztosítása érdekében - az eladók láncolatára is. Már itt megjegyezzük, hogy ez a kérdés - az esetleges regresszlehetőség biztosítása kapcsán [ld. alább 4. a) pont] az egyik központi problémát képezi az Irányelv átültetésénél.
A jogvesztő határidő - csakúgy mint a hatályos magyar jogban: Ptk. 308. § - a teljesítés időpontjában kezdődik.
e) Az eladó és a fogyasztó-vevő jogi pozíciójának kiegyensúlyozása érdekében az Irányelv lehetővé teszi, hogy - pl. az átvétel keretében - a nemzeti jogok értesítési-kifogásolási kötelezettségef5 írjanak elő a fogyasztó terhére [5. cikk (2) bek.]. Ezzel a kötelezettséggel nem kötelező tehát a fogyasztót terhelni a nemzeti jogban, de előírható, hogy a szavatossági jogok érvényesítésének ez a feltétele. Az Irányelv szerinti értesítési kötelezettség nem jár megvizsgálási kötelezettséggel, és csak annyit jelent, hogy a fogyasztó a hiba tényleges felismerésétől számított két hónapon belül informálni köteles az eladót a hibáról, különben elveszti szavatossági igényét. Mint ismeretes, a hatályos magyar polgári jog megvizsgálási kötelezettséget ír elő: a jogosult a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles a megvizsgálást végrehajtani [Ptk. 283. § (1) bek.]. E kötelezettség teljesítése azonban nem feltétele a szavatossági igénynek. Elmulasztása az igényérvényesítésre nyitva álló elévülési határidő mikénti számítására van befolyással, nevezetesen kizárja az elévülés nyugvását.
f) Az Irányelvnek a jótállásra vonatkozó rendelkezései (6. cikk) elsősorban a kötelezettségvállalás tartalma tekintetében előforduló fogyasztói bizonytalanságok kockázatát akarják csökkenteni. Meg kívánják akadályozni, hogy a jótállási nyilatkozatban (mint megengedett verseny-eszközben) tett eladói ígéretek félrevezessék a fogyasztót. Ennek érdekében az Irányelv előírja, hogy a jótállás
- a kötelezettet az erre irányuló nyilatkozatban és az ahhoz kapcsolódó reklámban foglalt feltételek szerint terheli; és
- a fogyasztónak a törvényből fakadó jogait nem érinti.
A fogyasztó kívánságára a jótállási nyilatkozatot írásban vagy más maradandó eszközzel rögzíteni kell, és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
A kötelezettségvállaló nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időbeli tartamát és a belőle fakadó jogok érvényesítésének módját. A jótállási kötelezettségvállalás az előbbi feltételek teljesülése nélkül is érvényesen létrejön. 4. Az Irányelv jogi jellegének legfőbb vonásait abban jelölhetjük meg, hogy szabályai
- csak a fogyasztó-eladó viszonyt érintik közvetlenül;
- a fogyasztó számára a tagállamokban garantált minimum-jogokat állapítják meg;
- kógens jellegűek;
- kívülálló államokban csak a fogyasztóra kedvezőtlen jog választásával szemben érvényesülnek.
a) Az Irányelv - mondhatni: érthetően, sőt logikusan - csak a fogyasztói adásvételt kívánja szabályozni, azaz rendelkezései csak az eladó-fogyasztó jogviszonyára vonatkoznak. A mai gyártási és értékesítési szerkezetben, amelyben a termék gyakran szerződések egész láncolatán át jut el az előállítótól a fogyasztóig, aligha lehet azonban a jogviszonyokat egymástól elszigetelve helyesen megítélni.26 Ellenkezőleg: a mai magánjogi szabályozásnak figyelemmel kell lennie az egymással tartalmilag szorosan összefüggő szerződésekre, és mindenekelőtt biztosítania kell azt, hogy a szerződések egymáshoz kapcsolódó láncszemei között jogilag is meglegyen a szükséges átjárhatóság. Ez az igényérvényesítési határidők összehangolását, és általában a szankciók visszafordíthatóságát, azaz visszkereseti igény biztosítását kívánja meg. Ennek a követelménynek tesz eleget például a Ptk. (az 1977. évi IV. törvény által módosított formában), amikor szállítási szerződésnél (385. §) és vállalkozási szerződésnél (398. §) a szállítónak illetve a vállalkozónak lehetővé teszi, hogy a szerződésszegés miatt a megrendelő által velük szemben érvényesített szankciót adott esetben visszafordíthassák közreműködőjükkel illetve alvállalkozójukkal szemben. Ezt a Ptk. a kapcsolódó szerződések igényérvényesítési időinek egymáshoz igazításával éri el.
Az Irányelv alkotói is tisztában voltak a szerződések láncolatából adódó problémával, s azzal a ténnyel, hogy a fogyasztói adásvételi szerződés rendszerint csak az utolsó tagja annak a szerződési sornak, amelyben az áru az előállítótól a fogyasztóig eljut. Ha pedig ebben a jogviszonyláncban nincs lehetőség regressz-igény érvényesítésére, akkor az Irányelv szigorúbb fogyasztóvédelmi szankciórendszerének minden következménye az utolsó eladó vállán marad, noha ő rendszerint nem is felel a más által gyártott, csomagolt stb. és hozzá esetleg többszörös közvetítéssel eljutott áru hibájáért. Egy ilyen jogi helyzetben az utolsó eladó különösen indíttatva érzi magát arra, hogy a szigorúbb felelősség árát - amennyire a piaci helyzet ezt megengedi [ld.: II. 1. b) pont] -a fogyasztókkal fizettesse meg. Ezzel az Irányelv célja - részben legalábbis - visszájára fordulna. Mindezek miatt az Irányelv (4. cikk) feltétlenül biztosíttatni akarja az utolsó eladó visszkereseti jogát a gyártóval illetve a közvetítő szerződési láncolat valamely korábbi eladójával szemben, ha a hibáért -amelyért a fogyasztóval szemben az utolsó eladó helytállni tartozik - a szerződési sor valamely korábbi tagja(i) felel(nek). A regressz-igény biztosításának jogi formáját és annak dogmatikai módszerét ugyanakkor az Irányelv a nemzeti jogoknak engedi át.
A visszkereseti igény biztosításának kulcskérdése - ahogy azt a Ptk. itt idézett rendelkezései (385. és 398. §§) is mutatják - a kapcsolódó szerződésekből eredő igények érvényesítési időinek megfelelő összehangolása. Az Irányelv átültetésére vonatkozó javaslatainknál [ld.: alább III. 2. e) pont] fontolóra vesszük a nemzetközi adásvételből eredő igények elévülésére vonatkozó ENSZ-Egyezmény27 megoldását [18. cikk (2) bek.], amely az elévülés megszakadásának dogmatikai eszközével operál.
b) Az Irányelv egységes minimum-védelmet kíván biztosítani a tagállamok területén a fogyasztói adásvételeknél. Ezt kettős értelemben kell érteni. Egyrészt - mint már utaltunk rá (ld.: II. 3. pont) -a szabályozás köre az Irányelvekben tartalmilag korlátozott. Nemhogy szó sincs (tegyük hozzá: szerencsére!) valaminő átfogó fogyasztói adásvételi jogról, de még az Irányelv közvetlen tárgyához tartozó hibás teljesítés körében is csak a szavatossági jog szabályozása tekinthető teljességre törekvőnek. A fogyasztó egyéb igényeinek szabályozását az Irányelv a nemzeti jogoknak engedi át [8. cikk (1) bek.]. Ezek közé a fogyasztói igények közé tartozik mindenekelőtt - mint már fent (II. 3. pont) is kiemeltük - a hibás teljesítés miatti kártérítési követelés.
Egységes minimum-védelemre törekszik az Irányelv másrészt abban az értelemben is, hogy a fogyasztóra kedvezőbb szabályozás lehetőségét nyitva hagyja a nemzeti jogoknak [8. cikk. (2) bek.].
c) Ez utóbbi szabályozási jellegzetességgel teljes összhangban az Irányelv normái egyoldalúan (azaz a fogyasztó javára) kógensek. Szabályaitól tehát a fogyasztó terhére sem magában az adásvételi szerződésben, sem egyéb olyan megállapodásban érvényesen nem lehet eltérni, amelyet a felek az eladónak a hibáról történő értesítése előtt kötnek. A fogyasztó terhére történő eltérésnek minősül minden olyan szerződési kikötés, amely a fogyasztónak az Irányelvből fakadó jogait közvetlenül vagy közvetve kizárja vagy korlátozza [7. cikk (1) bek.]. Ilyen kikötésnek minősül különösen egy olyan klauzula, amely szerint a fogyasztó ismerte a szerződés megkötésekor illetve teljesítésekor az áruban meglévő hibákat. Az Irányelv szabályozási körében egyáltalában nem érvényesül a szerződési szabadság elve. Ezt a megoldást a fogyasztóvédelem hatékonysága követeli meg. Kérdés mégis, hogy nem lehetne-e a fogyasztói ügyleteknél is érvényesülni hagyni a szerződési szabadságot abban a körben, ahol - a piaci verseny jótékony hatására - a fogyasztói érdekek szerződéses megállapodással is megfelelően védhetők. Ezt a lehetőséget elvben meg lehetne nyitni olyan esetekre, amelyeknél a fogyasztóra terhes kikötést (például a rövidebb szavatossági illetve jótállási időt vagy valamelyik szavatossági jog hiányát) a fogyasztóra kedvező szerződéses feltétel (például alacsonyabb vételár) kiegyenlíti. Kógenciára ugyanis csak a forgalmi viszonyoknak abban a körében van feltétlenül szükség, ahol a piaci törvények valamilyen okból (monopolhelyzet stb. miatt) nem tudnak egészségesen hatni. Az Irányelv mégis - ellentétben például a Ptk. mai szabályával [314. § (2) bek.] - ilyen árnyalt megoldást nem enged meg, hanem a kógenciát a fogyasztói adásvételre kivételt nem engedve mondja ki. Ennek a szigorú felfogásnak az a megfontolás az alapja, hogy a fogyasztó - a piaci versenyszférában is - mindig alárendelt helyzetben (ún. "szerkezeti alárendeltségben", tájékozottsági hátrányban) van, hiszen számára a piac soha sem igazán áttekinthető. Megjegyzendő végül e körben, hogy a kógens szabályozás csak a fogyasztóval kötött adásvételi szerződést uralja, de semmiképpen sem vonatkozik a visszkereseti igényekre, d) Az Irányelv területi hatályának említése során [ld.: II. 2. d) pont] már kiemeltük, hogy az egységes fogyasztóvédelem megteremtésének célja az adásvételi szerződéseknél is (csakúgy, mint a többi fogyasztóvédelmi irányelvben) a tagállamok területére korlátozódik. Ha figyelmen kívül hagyjuk a társult államok jogharmonizációs törekvéseit, illetve az irányelvek autonóm átvételét, akkor a területi hatálynak ez a korlátozottsága meg sem kerülhető realitás. Egyedül a nemzetközi magánjog eszközei alkalmasak arra, hogy az irányelvek területi hatályának ezt a "természet adta" korlátozottságát esetenként áttörjék, és az irányelvek hatókörét részben kívülálló államokra is kiterjesszék.
A brüsszeli jogalkotás meglehetősen sokat kísérletezett azzal, hogy milyen nemzetközi magánjogi klauzula alkalmazása a legmegfelelőbb erre a célra.29 Az Irányelv - a korábbi megoldások némelyikének útját járva - a fogyasztót a rá nézve terhes jogválasztással szemben kívánja védeni. Ennek érdekében megköveteli a tagállamoktól, hogy megfelelő nemzetközi magánjogi eszközökkel akadályozzák meg, hogy egy nem EK-tagállam jogának választásával (a gyakorlatban: egy ilyen jognak a fogyasztóra erőltetésével) a fogyasztó az Irányelvben biztosított jogvédelemtől elessék, ha az adásvételi szerződés szoros kapcsolatot mutat a tagállamok területével [7. cikk. (2) bek.].
A magyar jogalkotó a fogyasztóvédelmi irányelvek átültetésénél eddig nem foglalkozott a nemzetközi magánjogi kérdésekkel, az erre vonatkozó klauzulák követelményeinek nem tett eleget. Kivételt képez e tekintetben az általános szerződési feltételről szóló irányelv,30 amelynek átültetése kapcsán módosították a nemzetközi magánjogi törvényt is.31 Alapvetően helyeselnünk kell a magyar törvényhozó eljárását, amikor a fogyasztóvédelmi irányelvek sikerületlen és egymástól is elvtelenül eltérő nemzetközi magánjogi klauzuláit32 nem ültette át esetenként és egyenként a magyar jogba. Ezzel csak felesleges zavar keletkezett volna. Sokkal helyesebb volt tehát e helyett egy - a nemzetközi magánjogi törvényünkből amúgy is hiányzó - általános fogyasztóvédelmi klauzulát megalkotni és felvenni a törvénybe. Ez történt meg az új 28/A. §-al. Az ebben foglalt norma mintáját is helyesen választotta meg a magyar törvényhozás, amikor mintául az EK-tagállamok által a szerződésekre irányadó jog meghatározásáról szóló Római Szerződést33 választotta. Sajnos, néhány részletmegoldás nem sikerült az átvételnél.34 Ezért az Irányelv átültetésénél ezeket a hibákat is korrigálni kellene. Ezirányú javaslatainkat egy külön tanulmányban foglaljuk össze. 5. Az Irányelv általános értékelésére összefoglaló jelleggel a következők állapíthatók meg.
a) A magánjog fogyasztóvédelmi arculata erősödik egy rendkívül fontos problémakörben. Ezt hivatott szolgálni a hibás teljesítés fogalmának pontosítása, a bizonyítási teher megfordítása a teljesítés utáni első hat hónapban, a fogyasztó választási joga az alternatív szavatossági jogok közül, a meghosszabbított igényérvényesítési határidő és a kógens szabályozás.
b) Az Irányelv - annak ellenére, hogy néhány fontos probléma megoldását a nemzeti jogi szabályozásnak engedi át - nem lebecsülhető jogegységesítő-jogharmonizáló hatással jár a szerződési jog egyik központi területén. Ez a hatás különösen a hibás teljesítés fogalmánál, a szavatossági jogok rendszerénél és a szavatossági igény érvényesítési határidőinél fog érvényesülni (éspedig a fogyasztói adásvételen esetleg túl is mutatva), de bizonyára kihat a jótállás szabályozásának egységesedésére is. Fontos ebből a szempontból a Bécsi Vételi Egyezmény szabályaival történő összhangra törekvés is. c) Nem kevésbé jelentős az Irányelv modernizáló hatása. Különösen a XIX. sz.-i fogantatású kódexekre fér rá nagyon a korszerűsítés,35 de még az e tekintetben viszonylag modern szabályokat adó Ptk. is jelentősen javítható az Irányelv okos átültetése nyomán. Mindezekre tekintettel ismételhetjük meg általános értékítéletünket: az Irányelvet érdemi megfontolásokból (és nem egyszerűen az Európai Megállapodásból fakadó kötelezettségünk formális teljesítése okán) és körültekintő alapossággal kell a magyar polgári jogba átültetni.
1. Az EK fogyasztóvédelmi irányelveit eddig többségükben a magánjogi kódexeken kívül, külön törvényekben ültették át a nemzeti jogrendszerekbe. Így történt ez nemcsak Magyarországon,36 hanem a tagállamokban is. Egyedül az általános szerződési feltételekre vonatkozó irányelv37 átvételénél törekedett a nemzeti jogalkotás a megfelelő integrációra: a németek például az általános szerződési feltételekről szóló külön törvényben (AGB-Gesetz), mi - jól-rosszul38 - a Ptk.-ba építettük be ezt az irányelvet.
Nem foglalkozva most a korábbi átültetések problémáival,39 az Irányelv átvételénél mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy - mintegy az elvárt, kötelező penzumot teljesítve - csak a fogyasztói vételre szándékoljuk az uniós szabályokat a magyar jogban meghonosítani, vagy pedig - legalábbis többségükben - a szerződések általános normái közé akarjuk őket szervesen beépíteni.
a) Az első megoldás technikailag kétségkívül lehetséges, sőt egyszerűbb. Formailag végrehajtható az ilyen átültetés akár külön törvényben, akár a Ptk.-ban elhelyezett - a fogyasztói adásvételre megállapított - kivételes szabályokkal. A külön törvényben (vagy a fogyasztóvédelmi törvényben) történő elhelyezés még azzal a látszatelőnnyel is jár, hogy a Ptk. általános szerződési szabályainak rendszerét nem bontjuk meg. E megoldás súlyos hátrányai azonban nyilvánvalóak. Egy "mini"-fogyasztói vételi jog létrehozásával újabb elhatárolási problémák keletkeznének, anélkül, hogy magának a fogyasztóvédelemnek a hatékonysága vagy akár a transzparenciája40 javulna. A fogyasztóvédelmi törvényben történő esetleges elhelyezés ráadásul azzal a nemkívánatos következménnyel is járna, hogy (noha ezt eddig ebben a törvényben nagyjából szerencsésen sikerült elkerülni41) különböző szabályozási módszerrel operáló - igazgatási illetve magánjogi jellegű - normák keverednének. Külön gondot jelentene ráadásul a visszkereseti igény megfelelő biztosítása. Tartalmilag semmit sem változtatna a helyzeten, ha a Ptk.-ba helyeznék "külön testként" a fogyasztói adásvételt, sőt ez a megoldás -főleg az új Ptk.-ban - kifejezetten zavaró volna. Nem ajánljuk mindezekért az Irányelvnek - akár a Ptk.-ban, akár azon kívül megalkotott - külön fogyasztói vételi jogként történő átvételét a magyarpolgárijogba. Nem szabad a szerves integráció kétségtelenül meglévő nehézségei miatt elodázni az Irányelv igazi átültetését, amely polgári jogunknak korszerűsítési lehetőséget is kínál. Ehhez viszont a kötelezőnél szélesebb körben érvényesülő átvételre van szükség.42 b) A szerves integrálásnak, mint második megoldásnak szembetűnőek az előnyei. Mindenekelőtt így lehet kihasználni az Irányelv átültetéséből nyerhető modernizációs lehetőségeket: tovább lehet korszerűsíteni a hibás teljesítés fogalmát és a Ptk. kellékszavatossági jogát, kísérletet lehet tenni az igényérvényesítési határidőkkel kapcsolatban a bírói gyakorlatban ismételten felmerülő problémák megoldására, ki lehet igazítani a jótállási szabályok egyenetlenségeit, világos határvonalakat lehet húzni a szerződésszegési szabályok disz-pozivitása köré, és könnyebb biztosítani a visszkereseti igényt is.43 Összehasonlítva a múlt századi törvényekkel, ezt a megoldást a magyar jogban megkönnyíti a Ptk. viszonylagos korszerűsége és különösen az a körülmény, hogy a magyar kódexben az Irányelv által érintett problémákat már eleve az egyes szerződéstípusokból kiemelve, a szerződések általános szabályai között rendezték. Mindezek miatt egyértelműen erre az átültetési módszerre teszünk javaslatot.
Bizonyos kérdéseket természetesen nem lehet egységesen megválaszolni a fogyasztói szerződések és az egyéb szerződések hibás teljesítésénél, de a külön szabályok feltétlenül és feltűnően kisebbségben maradnak. Nyilvánvaló mindenekelőtt, hogy a hiba fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher megfordítását jelentő hathónapos vélelem nem érvényesülhet a fogyasztói ügyletek körén kívül, minthogy a szabályok diszpozitív jellegét és a jelenlegi igényérvényesítési határidőket is meg kell tartani a nem fogyasztói szerződések megszegésénél. 2. Nézzük meg ezek után egyenként, hogy a Ptk.-nak mely rendelkezéseit és miként kell módosítani az Irányelv átültetésekor. Törekedni kell egyidejűleg arra, hogy polgári jogunknak az uniós követelményekhez igazítása egyben korszerűsítést és a Kódex rendszerének tisztítását is jelentse,
a) A hibás teljesítésnek a Ptk. 305. §-ában adott törvényi definícióját kívánatos - méghozzá általános jelleggel. nemcsak a fogyasztói ügyletekre vonatkoztatva - két elemmel pontosítani:
- a hibátlanságra (a szerződésszerűségre) vonatkozó vélelmeknek és
- a szakszerűtlen szerelésnek. mint hibás teljesítési tényálláselemnek a felvételével.
Egyidejűleg a jelenlegi meghatározás "vagy" kötőszavát "és"-re kell cserélni. továbbá a releváns időpontokat is pontosítani kell. Be kell iktatni végül - de csak a fogyasztó javára - a hiba meglétével kapcsolatos bizonyítási teher megfordítására vonatkozó hathónapos vélelmet. Ezt a rendelkezést a felszabaduló 306. §-ban lehet elhelyezni. Megjegyezzük. hogy az alább megfogalmazott szövegben az "ismernie kellett". illetve "nem is kellet ismernie" fordulatokban nem alkalmaztuk - a magyar magánjogi terminológiában nem használatos. az Irányelvbe a common law fogalomvilágából átkerült - "ésszerűen eljárva" kitételt. A magyar jogász számára helyesebb ezeket a fordulatokat "az adott helyzetben általában elvárható eljárás" követelményével konkretizálni. Ezt a követelményt. mint a bírói gyakorlatban megszokottat. szükségtelennek is tűnik felvenni a törvény szövegébe.
b) Amint már kiemeltük [II. 3. c) pont]. a szavatosságijogok rendszere az Irányelvben nem tér el lényegesen a Ptk.-belitől.44 Ezért azt javasoljuk. hogy a szavatossági jogok kétlépcsős rendjét (mindkét fokozatban a jogosult választási jogával) általános szabályként ültessük át a Ptk.-ba. Az átvétel során - a lehetőségek keretei között -a Ptk. jelenlegi szabályait meg kell tartani. Ez vonatkozik például az ellenszolgáltatás arányos részének jogosulti visszatartására [306. § (5) bek.]. a ius variandi-m [307. § (2) bek.]. a szavatossági kötelezettségek teljesítésének ingyenességére [309. § (1) bek.].
A Ptk. szerintifacultas alternativa-k: kicserélési lehetőség a kötelezett javára [306. § (6) bek.]. illetve kijavítási vagy kijavíttatási jog a jogosult javára [307. § (1) bek.] a szavatossági jogok irány-elvbeli rendszerének átvételével tárgytalanná vál-nak.45 S felesleges a kicserélési jog szolgáltatási fajtához kötése [306. § (2) bek.] is. az elállási jog feltételeit [306. § (3) bek.] pedig az Irányelv részben más hangsúlyokkal határozza meg. Javaslatunkban az Irányelv által megkívánt változtatásokon kívül figyelembe vesszük a Legfelsőbb Bíróságnak a szavatossági igény megjelölésére vonatkozó követelményeit (I. sz. PGED III. pont).
A fentiek szerint tartjuk szükségesnek módosítani a Ptk.-nak a szavatossági jogokra. azok mikénti gyakorlására és jogi hatásaikra vonatkozó rendelkezéseit. E szabályokat a legcélszerűbb a Ptk. új 307. és 308. §-aiban elhelyezni. Megjegyezzük, hogy a Ptk. terminológiáját és stílusát igyekszünk szövegjavaslatainkban megőrizni.
c) A Ptk. szerinti megvizsgálási kötelezettség [283. § (1) bek.] alól a fogyasztót - az Irányelv követelményei miatt - mentesíteni kell. Nem javasoljuk ugyanakkor - az Irányelvben [5. cikk (2) bek.] fakultatív jelleggel meghatározott - kéthónapos értesítési határidő előírását a fogyasztó terhére. Az Irányelv szerint e kötelezettség teljesítésétől függne a szavatossági igény. Maga a határidő viszont amúgy is csak szubjektív jellegű lehetne: akkor kezdődne, amikor a hibát a fogyasztó ténylegesen felismerte. Az eladó javára e tekintetben szükséges korrekciót a bírói gyakorlat dogmatikailag az elévülési idő esetleges nyugvásának megszűnésével is megfelelően fogja tudni biztosítani. A Ptk. szerinti értesítési kötelezettséget [306. § (4) bek.] a fogyasztó tekintetében is elő lehet írni, mivel ez egy ésszerű és bevált szabály, amely nem ütközik az Irányelv követelményeivel sem. Ez utóbbi rendelkezést - a tartalmi összefüggések miatt - helyesebb egyébként is az igényérvényesítési határidőket megállapító szabályok (Ptk. új 309. §) élére áthelyezni.
d) Az Irányelv átvétele során a szavatossági igényérvényesítési határidők Ptk.-beli rendszerét alapvetően meg lehet tartani. Az Irányelv miatt e tekintetben csupán egy változtatás szükséges: a fogyasztói szerződésekben - használt dolgok kivételével - a jogvesztő határidő minimumát két évben kell meghatározni. Egyben a "fogyasztói szerződés" fogalmával kell korrigálni a Ptk-nak az igényérvényesítési határidők kógens jellegét kimondó 308. § (3) bekezdését. Tárgytalannak kell tekintenünk a Legfelsőbb Bíróság I. sz. PGED II. pontjában kimondott (és a hozzá kapcsolódó indokolásban kifejezetten contra legem) tételt. A Ptk. hatályos szövegével és az itt de lege ferenda tett javaslatokkal ugyanis csak egy olyan jogértelmezés van összhangban, amely szerint az elévülési időt annak nyugvása és megszakadása is legfeljebb csak a jogvesztő határidő végéig hosszabbíthatja meg.46
Az állatszavatossági igény érvényesítésére a Ptk. 311. § (2) bekezdésében megállapított különös határidőket - az I. PGED V. pontjában foglaltak megfelelő átvételével kiegészítve, s ugyanakkor az Irányelvben a fogyasztói szerződésekre meghatározott legrövidebb jogvesztő határidőt is figyelembe véve - az új 309. § (4) bekezdéseként lehet beiktatni.
Fenntartani javasoljuk a Ptk.-nak azt a rendelkezését [308. § (4) bek.], amely ugyanabból a jogalapból eredő követeléssel szemben kifogás formájában érvényesíteni engedi az elévült, illetőleg a jogvesztés folytán megszűnt szavatossági jogot is.
A hibás teljesítésből eredő kártérítési igény felelősségi feltételeit most nem javasoljuk megváltoztatni. Az új Ptk. előkészítése során elvi jelleggel kell majd eldönteni azt, hogy milyen legyen a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség, s vajon a károkozó szerződésszegő fél felróhatóságtól független, szigorúbb felelősséget írjunk-e elő a kontraktuális felelősség körében.47 Erős érvek szólnak emellett a megoldás mellett. A szerződésszegéssel okozott károkért fennálló felelősség objektív alapra helyezése esetén ugyanakkor a kártérítést összegszerűen limitálni kellene egy "előreláthatósági klauzulával", hasonlóan a Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikkében megfogalmazott szabályhoz. Egy ilyen változtatást azonban alaposan meg kell fontolni, és csak a leendő Ptk. egész kártérítési felelősségének rendszerével összhangban lehet majd erről állást foglalni. Már ma eldönthető ugyanakkor, hogy - a GK 41. sz. állásfoglalás intenciójához hasonlóan - a hibás teljesítésből eredő kártérítési igény elévülési idejével kapcsolatban szét kell választani a szavatossági igénnyel azonos tartalmú, ún. "tapadó károkat" a szavatossági igényeken túl keletkezett ún. "következménykároktól". Nincs indoka annak, hogy az előbbi kárfajtákat a szavatossági igényérvényesítési határidőkön túl lehessen érvényesíteni.48 A következménykárok tekintetében viszont átvehető a Ptk. 310. §-ába a Legfelsőbb Bíróság tétele (PGED IV. pont).
e) A visszkereseti igény biztosítása - amint fentebb [II. 4. a) pont] már utaltunk rá - dogmatikailag az elévülési idő megszakításával volna a legelegánsabban megoldható. A problémát ebben az esetben az okozza, hogy polgári jogunk (éspedig hatályos és de lege ferenda szabályai egyaránt) a szavatossági igény érvényesítésére nemcsak elévülési időt határoz meg, hanem azt jogvesztő határidővel kombinálja. Márpedig a magánjogi dogmatika az igényérvényesítési határidő megszakadásának lehetőségét csak elévülési természetű határidőkkel kapcsolatban ismeri, jogvesztő határidő megszakítására tehát nincs mód. Ezért a visszkereseti igény biztosítása csak normatív úton képzelhető el, vagyis az eladónak a közreműködőjével szembeni igényérvényesítés lehetőségét -a Ptk. 385. és 398. §-aihoz hasonló módon - külön kell a törvényben kimondani. Egy ilyen rendelkezésnek a hibás teljesítés záró szabályai közé [a Ptk. 311. § új (2) bekezdéseként] történő beiktatásával ugyanakkor feleslegessé válnak, és hatályon kívül helyezhetők a szállítási illetve vállalkozási szerződés ilyen szerepet betöltő speciális normái.
Természetesen a javasolt szabály - mivel nem a fogyasztói szerződést, hanem a szerződési láncolat korábbi tagjait érinti - diszpozitív természetű.
Az érintett felek tehát a visszkereseti igény lehetőségét szerződésükben (az igényérvényesítési határidőt illetően, az érvényesíthető jogok tekintetében stb.) korlátozhatják, vagy akár ki is zárhatják.
f) A hibás teljesítésre (általában: a szerződésszegésre) vonatkozó Ptk.-szabályok alapvetően diszpo-zitív jellegét az Irányelv átültetése után is fenn kell tartani, sőt a diszpozitivitást erősíteni kell. A piaci verseny szabadsága és - ebből fakadóan - a szerződési szabadság elve a szerződésszegés szankcionálásánál is megengedi, sőt megköveteli a diszpozitivitást. Ezen az alapvető kereten belül kell eleget tenni az Irányelvben megfogalmazott, a fogyasztóvédelmi szerződéses szabályok kógens jellegére vonatkozó követelménynek.
Az elmondottak fényében a Ptk. 314. §-ában foglalt és részleges kógenciát megállapító szabályok [(1) és (2) bekezdés] fenntarthatósága erősen kérdéses. Gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában a teljes diszpozitivitás felel meg a piacgazdaság követelményeinek. Ezért a fogyasztói ügyletekben a szerződésszegésért fennálló felelősség kizárását vagy korlátozását érvénytelennek minősíthető szabályon kívül a diszpozitivitás megszorítására - nézetünk szerint - nincs szükség.49
Ezt az álláspontot támasztja alá két további megfontolás. Az általános szerződési feltételekkel kötött ügyleteknél a Ptk. (209. és köv. §-ok) amúgy is többletvédelmet ad; kirívó esetekre (pl. életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősség szerződéses kizárására) pedig a tilos illetve jóerkölcsbe ütköző szerződésekre vonatkozó semmisségi szankció [Ptk. 200. § (2) bek.] ad orvoslást. Az előbbiek folytán a külkereskedelmi szerződéssel kapcsolatos belföldi szerződésekre vonatkozó kivétel lehetősége [Ptk. 314. § (3) bek.] is okafogyottá válik. Mindezekre tekintettel a szerződésszegés közös szabályai között a diszpozitivitás elve alól elegendő a fogyasztói szerződésekre kivételt megállapítani.
g) A jótállás szabályai a Ptk.-ban az Irányelvből következő [ld.: II. 3. f) pont] módosításokon túl is megújításra szorulnak.
Ugyanúgy mint korábban, mai viszonyaink között is a jótállásnak mindenképpen a hibás teljesítés körében van igazán gyakorlati jelentősége. Egyéb szerződésszegés esetében más szankciók (kötbér, kamat, kártérítés) sokkal inkább képesek a jogosult érdekeinek védelmére, mint a jótállás keretében nyújtható reparáció. Ha a felek esetleg mégis jótállásban kívánnak megegyezni, ezt a szerződési szabadság lehetőségei között rendezni tudják.50 Jótállási kötelezettséget ma is jogsza-bály51 és szerződés egyformán létrehozhat. A normatív definíciót e két meggondolásnak megfelelően kívánatos átalakítani.
Fontos ezeken túlmenően, hogy a jótállás a jogosultnak - a szavatossági felelősségen túlmenően - többletvédelmet kell, hogy nyújtson, vagyis a jótállási kötelezettségvállalással nem zárható ki a szavatossági igény. Pontosan szólva: a szavatossági igény jótállás vállalásával is csak akkor és annyiban gyengíthető vagy vehető el, mint a felek közötti megállapodással általában, vagyis csupán a szerződésszegésre vonatkozó kógens szabályok keretei között kerülhet erre sor. Egyébként viszont világossá kell tenni a Ptk.-ban a két intézmény különbségeit, és meg kell valósítani a lehető legteljesebb szétválasztásukat. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a jótállás tartalmát kötelező jótállás esetén az illető jogszabály, ilyen hiányában pedig a szerződés határozza meg; csak amikor a jogszabály illetve a szerződés a jótállás tartalmát nem határozza meg, akkor helyettesítődnek be a szavatossági jogok, és képezik a jogosult jótállási igényének tartalmát.52 Ilyen esetben is, természetesen, a szigorúbb felelősség, azaz a nehezebb kimentési-bizonyítás terheli a jótállás kötelezettjét: a jótállási helytállás alól ekkor is csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka az átadás után keletkezett. De szét kell választani a kellékszavatossági és a jótállási kötelezettséget ellenkező irányban is: a jótállási helytállás nem sugárzik át a szavatossági kötelezettségekre a jótállási idő alatt sem. Ezért nem lehet fenntartani azt a jelenlegi rendelkezést
[Ptk. 248. § (3) bek. 2. mondat], amely szerint "kötelező jótállás esetén a jótállási idő alatt felmerülő szavatossági jogokat a jótállásra vonatkozó jogszabály szerint kell elbírálni". Az elmondottak a jogosult esetleges kártérítési igényére is megfelelően vonatkoznak: ha a jótállás külön nem tartalmaz kártérítési kötelezettségvállalást, ilyen igény csak a törvény kártérítési felelősségi szabályainak feltételei mellett (és nem a jótállás szigorúbb felelősséget eredményező szabályai szerint) jár a jogosultnak.53
A kellékszavatosság részletszabályai közül ugyanakkor néhány rendelkezés - mutatis mutandis - alkalmazható a jótállási jogok gyakorlására is. Ezek közé tartozik a ius variandi, továbbá a kijavításnak a jótállási időt meghosszabbító, illetve a kicserélésnek a jótállási időt újra indító hatása. Hasonlóképpen: a jótállási kötelezettséget ellenszolgáltatás nélkül kell teljesíteni, és ingyenes a kötelezettnek - kicserélés vagy elállás következtében - visszaadott dolog rendeltetésszerű használata is. A kötelezettet terheli a rendeltetésszerűen használt - és a jótállás keretében a kötelezettnek visszaadott - dologban bekövetkezett értékcsökkenés. Jogot kell adni végül a jótállás jogosultjának is arra, hogy jogait a jótállási határidő eltelte után kifogás útján érvényesíthesse az ugyanabból a jogalapból eredő követeléssel szemben. Mindezeknek a szabályoknak tehát a jótállás körében is megfelelően érvényesülniük kell.
Ajótállás kötelezettjét a jogszabály illetve a jótállási szerződés határozza meg. A jótállás ennek megfelelően nem jelent valamifajta automatikus "termékfelelősséget", vagyis nem biztosít közvetlen igényérvényesítési lehetőséget a gyártóval, vállalkozóval, szolgáltatóval szemben, a szerződési láncolattól függetlenül. E láncolatban a helytálló személyt mindig a jótállás előíró jogszabály illetve a jótállási kötelezettséget megalapozó szerződés jelöli ki.54
Kívánatos ezeken túlmenően a törvényben kimondani, hogy a jogosult jótállási igényét a jótállási időn belül bármikor közölheti a jótállás kötelezettjével. A közlés eredménytelensége esetében igényét a jótállási határidő végéig érvényesítheti bíróság előtt. E határidő eltelte után a jótállási jog elenyészik.55
"248. § (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, ennek időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
(2) * A jótállás a kötelezettet a jótállási kötelezettséget létrehozó szerződésben vagy jogszabályban, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó hirdetésben foglalt feltételek szerint terheli. A jótállás a jogosultnak a törvényből fakadó jogait nem érinti.
(3) * Fogyasztói szerződésben a jótállási nyilatkozatot a fogyasztó kívánságára írásban vagy más maradandó eszközzel rögzíteni kell, és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. Az ilyen szerződésben a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időbeli tartamát és a belőle fakadó jogok érvényesítésének módját. A jótállási kötelezettségvállalás az előbbi feltételek teljesülése nélkül is érvényesen létrejön.
(4) A jogosult a jótállási határidő alatt bármikor közölheti kifogását a kötelezettel. Ha a kötelezett jótállási kötelezettségének nem tesz eleget, a jogosult jótállási jogait a jótállási határidő végéig érvényesítheti bíróság előtt.
(5) A törvényben a szavatossági jogok gyakorlásával kapcsolatban megállapított szabályokat a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően alkalmazni kell a jogosult áttérési jogára, a kötelezettségek teljesítésének illetve a dolog rendeltetésszerű használatának ingyenességére, a jótállási jogoknak a jótállási határidő eltelte után kifogás útján történő érvényesíthetőségére, továbbá a kijavítás illetve kicserélés joghatására."
"283. § (1)* A jogosult - ha jogszabály kivételt nem tesz - a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a teljesítés megfelelő-e. Ez a kötelezettség fogyasztói szerződésben nem terheli a jogosultat."
"305. § (1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a törvényes és a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.
(2) A kötelezett felel (szavatol) azért, hogy a szolgáltatott dologban a teljesítés időpontjában megvannak a törvényben és a szerződésben meghatározott tulajdonságok (kellékszavatosság).
(3) * Hibás teljesítésnek minősül a szolgáltatott dolog szakszerűtlen összeszerelése is, amennyiben a szerelés szerződéses kötelezettségnek minősül, és azt a kötelezett vagy olyan személy végezte el, akit a törvény szerint teljesítési segédnek kell tekinteni. A kötelezett felel akkor is, ha a szolgáltatott dolog ösz-szeszerelését a szerződésnek megfelelően a jogosult végezte el, és a szakszerűtlen összeszerelés a használati utasítás hibájára vezethető vissza.
(4) * Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a szolgáltatott dolog megfelel a törvényes és a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, ha az a teljesítés időpontjában
a) rendelkezik a kötelezett által adott leírásban szereplő, illetve az általa a jogosultnak mintaként vagy modellként bemutatott dologban lévő tulajdonságokkal; illetve
b) alkalmas a jogosult által meghatározott célra, ha azt a jogosult a szerződéskötés időpontjában a kötelezett tudomására hozta, és abba a kötelezett beleegyezett; illetve
c) rendelkezik azzal a minőséggel, illetve felmutatja azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú dolgoknál szokásos, és amelyet a jogosult észszerűen elvárhat, figyelembe véve a dolog természetére és a kötelezett, a gyártó vagy azok képviselője által a dolog konkrét tulajdonságaira vonatkozóan tett bármely - különösen hirdetésben vagy az áru címkéjén megjelenőnyilvános kijelentést; és
d) alkalmas azokra a célokra, amelyekre más azonos fajtájú dolgokat rendszerint használnak.
(5) * Ha a jogosult a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy ismernie kellett, vagy ha a hiba a jogosult által adott anyag hibájára vezethető vissza, a kötelezett mentesül a szavatossági felelősség alól.
(6) * Mentesül a kötelezett a szavatossági felelős-ség alól akkor is, ha bizonyítja, hogy
a) (4) bekezdés c) pontjában említett nyilvános kijelentést nem ismerte és nem is kellett ismernie, vagy
b) az adott kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már helyesbítették; vagy
c) az adott kijelentés a jogosult szerződéskötési elhatározását nem befolyásolhatta."
"306. §* Fogyasztói szerződésben az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül nyilvánvalóvá váló hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha ez a vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen."
"307. § (1)* Hibás teljesítés esetén a jogosult
a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott szavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek - figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét és a szerződésszegés súlyát, illetve a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget - a másik szavatossági joggal összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne;
b) másodsorban - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől, ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett kijavítási illetve kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül nem tett eleget, illetve kötelezettségének a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül nem tud eleget tenni.
(2) * A kijavítási vagy kicserélési határidő megfelelő voltának illetve a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenségnek a megítélésénél figyelembe kell venni a szolgáltatott dolog tulajdonságait és a jogosult által elvárt szerződéses célokat.
(3) * Jelentéktelen hiba esetén a jogosult nem állhat el a szerződéstől.
(4) A szavatossági igényt a szolgáltatott dolog minden olyan hibája miatt kellő időben érvényesítettnek kell tekinteni, amely a megjelölt kellékhiányt előidézte. Ha azonban a jogosult a szavatossági igényét csak a dolognak - a megjelölt kellékhiány szempontjából - elkülönülő része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a dolog egyéb részeire nem tekinthető érvényesítettnek."
"308. § (1)* A jogosult a választott szavatossági jogáról - a törvényben meghatározott sorrend feltételei között - egy másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költségeket köteles a kötelezettnek megtéríteni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett magatartása adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
(2) A jogosult a kijavításig vagy kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja.
(3) * A szavatosság alapján fennálló kötelezettség teljesítésével és a szerződésszerű állapot megteremtésével kapcsolatos költségek - ide értve különösen az anyag-, munka- és továbbítási költségeket - a kötelezettet terhelik.
(4)* A szavatossági jogok érvényesítésére megállapított határidőn belül a dolog kicserélése vagy elállás esetén a jogosult nem köteles a dolognak azt az értékcsökkenését megtéríteni, ami a rendeltetésszerű használat következménye. A jogosult a rendeltetésszerű használatért használati díjjal sem tartozik."
"309. § (1) A jogosult a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles kifogását a kötelezettel közölni. A közlés késedelméből eredő kárért felelős.
(2) A jogosult a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Ha a dolog használhatóságának legkisebb időtartamát hatósági előírás, szabvány vagy kötelező műszaki előírás határozza meg (kötelező alkalmassági idő), és ez hat hónapnál rövidebb, az igény érvényesítésére ez a határidő az irányadó. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási idő, amely alatt a jogosult a dolgot nem tudja rendeltetésszerűen használni. A dolog kicserélése időpontjában az elévülési idő újból kezdődik.
(3) * Ha a jogosult igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni - így különösen, ha a hiba jellegénél vagy a dolog természeténél fogva a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem volt felismerhető -, szavatossági jogait a teljesítés időpontjától számított egy évig, tartós használatra rendelt dolog esetében három évig érvényesítheti. Ha a kötelező alkalmassági idő három évnél hosszabb, az igény érvényesítésére ez a határidő az irányadó. Fogyasztói szerződésben az igény érvényesítésére ilyen esetben nyitva álló határidő legrövidebb időtartama a teljesítés időpontjától számított két év, kivéve, ha a szerződés tárgya használt dolog. Ezeknek a határidőknek az elmulasztása jogvesztéssel jár.
(4) Ha a szerződés állat szolgáltatására irányul, a hibás teljesítésre vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell megfelelően alkalmazni, hogy a szavatosságijog a teljesítéstől számított hatvan nap alatt évül el.
Ha a jogosult szavatossági igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba jellegénél fogva az elévülési határidőn belül nem volt felismerhető, szavatossági jogait a teljesítés időpontjától számított egy évig, fogyasztói szerződésben* két évig érvényesítheti. E határidőnek az elmulasztása jogvesztéssel jár.
(5) A szavatossági jogokat ugyanabból a jogalapból eredő követeléssel szemben kifogásként a határidők eltelte után is érvényesítem lehet.
(6) Fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely a (2), (3) és (4) bekezdésben meghatározottaknál rövidebb határidőt állapít meg. "
"310. §* Szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti, kivéve, ha a kötelezett bizonyítja, hogy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. E kárigénynek a szavatossági igényt meghaladó része (következménykár) a teljesítéstől számított öt év alatt évül el."
"311. § (2)* A közreműködő vagy alvállalkozó hibás teljesítése alapján a kötelezett velük szemben mindaddig érvényesítheti jogait, amíg a jogosulttal szemben a szerződésszegés miatt helytállni tartozik, feltéve, hogy a kötelezett a minőség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett."
"314. §* A szerződésszegésért fennálló felelősséget fogyasztói szerződésben érvényesen nem lehet kizárni vagy korlátozni. Ezt a szabályt alkalmazni kell a felek által az eladónak a hibáról történő értesítése előtt kötött bármely megállapodásra."
"387. § Közüzemi szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a felhasználó számára folyamatosan és biztonságosan a felhasználó igénye szerint meghatározott közüzemi szolgáltatást - így különösen gázt, villamos energiát és vizet - nyújtani, a felhasználó pedig köteles időszakonként díjat fizetni."
"388. §...
(3) A szolgáltató a felhasználóval szemben a teljesítést csak jogszabályban meghatározott esetekben szüneteltetheti, illetőleg korlátozhatja."
"685. § ....
d) * fogyasztó az a természetes személy, aki a szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső célból köti.
e) * fogyasztási cikk minden ingó dolog, kivéve az elektromos áramot, a - tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan nyilvános árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen jelen lehet.
f) * fogyasztói szerződés az az adásvételi, szállítási és - valamely dolog előállítására irányuló - vállalkozási szerződés, amely fogyasztó és olyan természetes illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság között jön létre, aki illetve amely a szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körébe tartozó céllal köti, ha a szerződés tárgya fogyasztási cikknek minősül."
A Ptk. 385. §-a és 398. §-a hatályát veszti. ■
JEGYZETEK
1 A korábbi fogyasztóvédelmi irányelvekhez és átvételükhöz ld.: Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén, Magyar Jog XLVII. (2000) 325-338. o.
2 Directive 1999/44/EC of the European Parliament and of the Council of 25 May 1999 on certain aspects of the sale of consumer goods and associated guarantees (a továbbiakban: Irányelv).
3 Az Irányelv központi problémájához, a kellékszavatosság alapvető kérdéseinek összehasonlító jogi elemzéséhez írt imponáló monográfia: Schwartze, Andreas: Europäische Sachmängelgewährleistung beim Warenkauf. Mohr/Siebeck: Tübingen 2000, 660 p. Magához az Irányelvhez illetve annak átültetéséhez csak szinte kiragadott példákat említve ld.: Beale/Howells: EC Harmonisation of Cosumer Sales Law - A Missed Opportunity? Journal of Cotract Law 1997, 21. skk. o.; Ehmann/Rust: Die Verbrauchsgüterkaufrichtlinie. JZ 1999, 853. skk. o. ; Grundmann, Stefan: Europäisches Schuldvertragsrecht. De Gruyter: Berlin 1999, 286. skk. o.; Henrich, Dieter: Verbraucherschutz: Vertragsrecht im Wandel, in: FS Medicus. Beck: München 1999, 199. skk. o.; Hundius, Edwoud: Kaufen ohne Risiko: Der europäische Richtlinienentwurf zum Verbraucherkauf und zur Verbrauchergarantie. ZEuP 1997, 130. skk. o.; Kötz, Hein: Zur Verjährung der Sachmängelansprüche (Die Vorschläge der Schuldrechtskommission im Lichte der ökonomischen Analyse des Rechts), in: FS Medicus. Beck: München 1999, 283. skk. o.; Lehr/Wendel: Die EU-Richtlinie über Verbrauchsgüterkauf und -garantien. EWS 1999, 321. skk. o.; Medicus, Dieter: Ein neues Kaufrecht für Verbraucher? ZIP 1996, 1925. skk. o.; Micklitz, H.-W.: Die Verbrauchsgüterkauf-Richtlinie. EuZW 1999, 485. skk. o.; Reich, Norbert: Die Umsetzung der Richtlinie 1999/44/EG in das deutsche Recht. NJW 1999, 2397. skk. o.; Schlechtriem, Peter: Ver-braucherkaufveträge - ein neuer Richtlinienentwurf. JZ 1997, 441. skk. o.; Schmidt-Räntsch, Jürgen: Gedanken zur Umsetzung der kommenden Kaufrechtsrichtlinie. ZEuP 1999, 294. skk. o.; Staudenmayer: Die EG-Richtlinie über den Verbrauchsgüterkauf. NJW, 1999, 2393. skk. o.
4 A holland Ptk.-ba már eredetileg, kidolgozása során beépítették pl. a termékfelelősségi irányelvet: Art. 6-(185-193) és az utazási szerződésről szóló irányelvet: Art. 7-(500-513), és figyelemmel voltak későbbi irányelvek lehetőségére is.
5 Loi n. 93-949, 26 juill. 1993 és Decret n. 97-298, 27 mars 1997; e "kódex" jellemzéséhez ld.: Vékás Lajos: Fogyasztóvédelmi magánjog és az új Polgári Törvénykönyv, in: Bérczi Imre Emlékkönyv, Szeged 2000, 553-562. o. (555. o.)
6 Abschlußbericht der Kommission zur Überarbeitung des Schuldrechts (Hrsg. vom Bundesminister der Justiz), Köln: Bundesanzeiger, 1992, 306 p.
7 Így - többek között - Reich: i. m., Schlechtriem: i. m., Schmidt-Räntsch: i. m., Staudenmayer: i. m.
8 Az Egyesült Királyság jogában egyenként, külön-külön törvénybe foglalva vették át az EK fogyasztóvédelmi irányelveit, méghozzá olyan esetben is, amikor már létezett az adott témakörben fogyasztóvédelmi törvény. Ez a törvényhozói gyakorlat számos párhuzamos szabályozást eredményezett. Így például az általános szerződési feltételekkel kapcsolatban az angol törvény (Unfair Contract Terms Act 1977) mellé a 93/13/EGK Irányelv átvételére a külön jogszabályt alkottak: Unfair Terms in Consumer Contracts Regulations 1999.
9 Medicus: i. m.; Hondius: i. m.
10 Kötz, Hein: Rechtsvergleichung -Nutzen, Kosten, Methoden, Ziele. RabelsZ 50 (1986) 1. skk. o. (3. o.).; Junker, Abo: Der EuGH im Arbeitsrecht - die schwarze Serie geht weiter. NJW 1994, 2527. skk. o. (2528. o.)
11 Az Európai Közösségek kompetenciáját a Római Szerződés (R. Sz.) 95. (ex 100a) és 153. cikkére alapozzák. Ezt a hatáskört a szubszidiaritás elve [R. Sz. 5. cikk (2) bek.] és az arányosság követelménye [R. Sz. 5. cikk (3) bek.] is korlátok közé helyezi.
12 Eltérő szabályozásra ad a tagállamoknak felhatalmazást az Irányelv atekintetben is, hogy a nyilvános árverésen eladott használt árucikkek esetében érvényesüljön-e a fogyasztó-vevőt megillető fokozott védelem [1. cikk (3) bek.]. A tagállamok egyetértésének minimuma tükröződik a jótállás halvány szabályozásában (6. cikk) is.
13 Vö.: Bauer Miklós: A jótállási kötelezettség. Jogtudományi Közlöny XXX (1975) 45. skk. o.
14 1994. évi I. tv. a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről.
15 A definícióval kapcsolatos nehézségekhez ld.: Medicus: i. m.
16 A fogyasztóvédelmi törvényben [1997. évi CLV. tv. 2. § c) pont] illetve a Ptk.-ban [685. § d) pont] adott fordításban használt "gazdasági" jelző helyett az "üzleti" szó jobban fejezi ki a "trade, business" angol eredetit. A "szakmai tevékenység" helyett ajánlom az "önálló foglalkozása" kifejezést. A fenti meghatározásban a "természetes személy"-ekre történő megszorítás is igen lényeges. A Ptk.-ban adott fogalom-meghatározásban a közüzemi szerződés "zárójelbe tétele" helyett egyszerűbb volna a 387-388. §-okban a jogosultat másként (pl: felhasználónak) nevezni, és a Ptk.-t ennek megfelelően módosítani.
17 Hasonlóan a Bécsi Vételi Egyezmény [CISG 2. cikk c) és f) pontok].
18 Így érvel Schmidt-Rántsch is: i. m. 301. sk. o.
19 A "teljesítés időpontja", mint viszonylag "rugalmas" fogalom tudatosan nem akarja érinteni a nemzeti jogoknak a kárveszélyátszállásra vonatkozó szabályait. [A Ptk. 305. §-a egyébként ugyancsak egyszerűen a "teljesítés" időpontjához kapcsolja a hibás teljesítés fogalmát, és ezzel nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mely jogi ténnyel és ténylegesen mikor következik be a teljesítés. Vö.: HarmathyAttila véleményével. in: Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. 1. k. Közgazdasági Jogi Könyvkiadó: Budapest 1995. 718. skk.o.. 737. o.; vö. továbbá a "teljesítés" fogalmára vonatkozóan pl. a BH 2000/248. sz. alatt közzétett ítélettel.]
20 Ld. Staudenmayer: i. m. 2394. sk.o.
21 A Staudinger-Kommentár szerint a hiba kijavítás. illetve kicserélés útján történő korrigálása a mai gyakorlatban már általános jelleggel előtérbe került: Staudinger/Honsell (1995) § 476a Rn 1.; vö.: Staudenmayer i. m. 2395. o.
22 Ld. a 6. sz. lj.-ben i. m. 209. skk. o.
23 Az Irányelv angol szövege itt a "has not completed... " igealakot használja. Ezt a magyarban "nem hajtotta ... végre" fordulattal kellene visszaadni. ami viszont tartalmilag zavaró volna. hiszen kijavítási aktus befejezettségére utalna. Az pedig aligha volna helyes. hogy a fogyasztó a befejezett kijavítás ellenére árleszállítási vagy elállási igénnyel léphetne fel. csak azért mert a - végrehajtott - kijavítás neki jelentős kényelmetlenséget okozott.
24 Az Irányelv angol szövege "have the contract rescinded". német szövege "Vertragsauflösung" kifejezést használja.
25 A megvizsgálási illetve a hibáról történő értékesítési kötelezettség problémáihoz ld.: Schwartze: i. m. 474. skk. o.; Böhler; Elisabeth: Grundwertungen zur Mángelrüge. Manz: Wien 2000.
26 A problémához a magyar jogirodalomban ld.: Har-mathyAttila: Felelősség a közreműködőért. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1974. 331 p.
27 1974. június 14-i New York-i Egyezmény az áruk nemzetközi adásvételi szerződésére vonatkozó elévülési időről (módosítás az 1980. április 11-i Bécsi Jegyzőkönyvvel). Magyarországon az Egyezményt az 1989. évi 1. sz. tvr. hirdette ki. visszaható. 1988. augusztus 1-jei hatállyal.
28 A problémához - Magyarország viszonylatában -ld.: Vékás Lajos: Autonome Angleichung an das Gemeinschaftsprivatrecht und das EU-IPR in Ungarn. IPRax 20 (2000) 240-243. o.; Király: i. m.
29 A szerteágazó problematika bemutatásához és értékeléséhez ld.: Vékás Lajos: Antizipierte Umsetzung von Verbraucherrichtlinien und das Internationale Privatrecht. in: Festschrift Siehr. T. M. C. Asser Press. The Hague 2000. 775-795. o.
31 1979. évi 13. sz. tvr. új 28/A §-a. melyet a Ptk. módosítására hozott 1997. évi CXLIX. tv. iktatott be.
32 Ld. Vékás: 29. lj.-ben i. m.
33 A Római Szerződés jelentőségéhez a magyar szerződési nemzetközi magánjog megújításához ld.: Vékás Lajos: Nemzetközi kollíziós szerződési jogunk reformjához. Magyar Jog XLVI. (1999) 705. skk.o.
34 A hibákhoz ld.: Burián László: A fogyasztóvédelem az új nemzetközi magánjogi szerződési szabályok tükrében. Magyar Jog XLVI. (1999) 16. skk. o.; Vékás: 28. lj.-ben i.m. 243. o.
35 Ld. Schwartze alapos értékelését: 3. lj.-ben i. m.
36 Ld. Király: i. m.; Vékás: 28. lj.-ben i. m.
37 Ld. a 30. lj.-ben i. m.
38 Ld. Vékás: 5. lj.-ben i. m. 557. skk. o.
39 Ld. ezekhez az 1., 5. és 28. lj.-kben i. m.
40 Vö.: Vékás: 5. lj.-ben i. m. 554. o. a 6. lj.-tel.
41 U. o. 557. o.
42 Ezt a megoldást javasolják többen a német jog tekintetében is: Schmidt-Rantsch: i. m; Reich: i.m.; Staudenmayer: i. m. Az átültetés előkészítéséhez Ausztriában ld.: Welser/Jud: Zur Reform des Ge-wáhrleistungsrechts. Manz: Wien 2000, 225 p.
43 A Ptk. e körben felmerülő (a Ptk. hatálybalépése óta tartó, az 1977. évi IV. törvény lényeges változtatásai ellenére nyugvópontra nem jutó) alkalmazási problémáival kapcsolatos viták eddigi utolsó vonulataként ld.: Molnár Ambrus: Az árleszállítás -mint szavatossági igény. Magyar Jog XXXVIII. (1991) 351. skk. o.; Kemenes István: A szavatosság, a jótállás és a kártérítés egyes kérdéseinek újraszabályozásához. Magyar Jog XXXIX. (1992) 13. skk. o.; Patassy Benedek: Az elévülési és a jogvesztő határidők utáni igényérvényesítési lehetőségek hibás teljesítés esetén. Magyar Jog XLV. (1998) 603. skk. o.
44 Vö. Molnár: i. m.; Kemenes javaslatát (i. m. 17. o.) a kicserélési illetve elállási jog szélesebb körben történő megengedésére az Irányelv átvételével a szükséges körben teljesítettnek véljük. Az általa új nevesített szavatossági igényként bevezetni javasolt fedezeti vételt viszont nem tartjuk szükségesnek szavatossági jogként szabályozni. Nézetünk szerint a fedezeti vétel lehetőségét - régi kereskedői szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően - a jövőben is helyesebb a kártérítés szankciója keretében biztosítani. Ezt a megoldást indokolja a kártérítési szabályoknak a szavatossági előírásoknál árnyaltabb és rugalmasabb volta (hosszabb érvényesítési határidő, kárenyhítési kötelezettség elve stb.), az eladó és a vevő jogos érdekeinek kiegyensúlyozottabb védelmére alkalmas jellege.
45 E tekintetben tehát nem fogadható el Kemenes (i. m. 16. o.) javaslata.
46 Patassy (i. m. 604. sk. o.): nem kritizálja kifejezetten az I. PGED II. pontjában kimondott tételt. Kemenesnek az igényérvényesítési határidőkre vonatkozó javaslatai (i. m. 17. sk. o.) az Irányelv által megkövetelt szempontokkal nehezen egyeztethetők össze.
47 Ezt javasolja a hibás teljesítéssel okozott károkért való felelősség tekintetében Kemenes: i. m. 22. o.
48 Ugyanígy Kemenes: i. m. 22. o.
49 A Ptk. 314. §-ában szereplő jelenlegi szabályok egyébként több részletmegoldás tekintetében is korszerűtlenek illetve pontatlanok [pl. az (1) bek. csak a felelősség kizárását tekinti érvénytelennek, a (2) bek. a felelősség korlátozását is "tiltja"], vö.: Benedek Károly in: Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó Budapest 1995, 816. sk. o.
50 E megfontolásnak megfelelően az új Ptk.-ban a jótállást helyes lesz majd a hibás teljesítésre vonatkozó rendelkezések között elhelyezni, és a többi szerződésszegésre történő alkalmazhatóságát legfeljebb egy megfelelő utaló szabállyal jelezni. Ugyanígy Kemenes: i. m. 18. sk. o.
51 Ma ilyen jogszabályok: 53/1987. (X. 24.) MT rendelet, 117/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet.
52 A fogyasztóvédelem - nézetünk szerint eltúlzott -szempontja miatt ellentétesen érvel Kemenes: i. m. 19. o.
53 Ellenkező álláspontot képvisel Kemenes: i. m. 19. sk. o.
54 Nem egyértelmű ebből a szempontból Kemenes (i. m. 19. sk. o.) álláspontja.
55 Nézetünk szerint téves a Legf. Bír. P. törv. III. 20 277/1989. (BH 1990/4. sz. 138.) sz. ítélete, amely "a jótállási határidő leteltétől számított három hónapon belül" ad lehetőséget a jótállási igény érvényesítésére. Vö.: Zoltán Ödön in: Gellért György: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1995., 676. sk. o.
56 Vastag betűvel közöljük a változtatott szöveget. Ezen belül *-jellel emeljük ki azokat a §-okat illetve bekezdéseket (mondatokat), amelyekben a változtatás az Irányelv átvételének közvetlen következménye. Az egyéb változtatási javaslatok a Ptk. ítélkezési gyakorlatának tanulságaiból táplálkoznak. Dőlt betűvel jelezzük a szövegében nem változtatott, csak új §-ba (vagy ugyanazon §-ban új bekezdésbe) helyezett rendelkezéseket. A változatlan és eredeti §-ukban maradt szabályokat csak a szövegösszefüggés láthatósága miatt (és normál betűvel) közöljük.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vékás Lajos, tszv. egyetemi tanár, ELTE ÁJK, akadémikus, Budapest
Visszaugrás
