1. A fogyasztóvédelem néhány évtizedes vajúdás után megkerülhetetlen elemévé vált a magánjogi szabályozásnak. Kontinensünkön az Európai Közösségek jogalkotása 1985 óta sorra hozza a magánjogi természetű fogyasztóvédelmi irányelveket. Mindenekelőtt ezek átvételével egyre dagad e jogterület a tagállamok és a társult országok nemzeti jogában is. Nem meglepő ezek után, hogy az új Polgári Törvénykönyv vitára bocsátott koncepciója a fogyasztóvédelem fontos magánjogi szabályainak a leendő kódexbe történő beépítése mellett teszi le a garast.1 E feladat megoldásának kulcskérdése: a kógens normák alkalmazási körének pontos behatárolása, amihez pedig egy szilárd fogyasztó-definíció, illetve - az előbbire építve - egy fogyasztói jogviszony-fogalom megalkotása szükséges. Hatályos jogunk több - egymástól részben eltérő - meghatározást alkalmaz a fogyasztóra. Megkerülhetetlen feladat tehát a sajátos magánjogi védelem határainak egyértelmű megvonása. A megoldást könnyíti, hogy maga a Ptk. és a fogyasztóvédelmi törvény alapvetően ugyanazon az (igaz: nem hibátlan) úton jár.2
A kereskedelmi törvénykönyvek gyakorlata mutatja, hogy milyen jogalkalmazási nehézséget okoznak a kereskedő-fogalom bizonytalanságai.3 Ha el akarunk kerülni hasonló problémákat a fogyasztó-fogalommal kapcsolatban, különös figyelmet érdemel a címben jelzett kérdés megválaszolása. Erre teszünk kísérletet az alábbiakban.4
Természetesen tisztában vagyunk a feladat nehézségével. A "fogyasztó" védelmének az egyes magánjogi viszonyokban nagyon gyakran eltérő okai vannak. A különös védelmet hol a megfelelő informáltság hiányával, hol a másik fél által történő "lerohanással", könnyelműséggel és meggondolatlansággal, hol e tényezők együttes meglétével indokolják. Általános jelleggel azt mondhatjuk, hogy a másik féllel szembeni "alárendelt szituáció" magyarázza a fogyasztó többletvédelmét. Lehet ezekből a nehezen megfogható és erősen viszonylagos elemekből egy egységes és koherens fogalmat alkotni? Sokan - megfelelő érvekkel - kifejezetten kétségbe vonják a definiálás lehetőségét.5 S valóban: biztos, hogy többlet-jogvédelmet érdemlő "gyengébb fél" az, aki könnyelmű, meggondolatlan, hagyja magát egy kedvezőnek látszó szerződéses ajánlattal lerohanni stb.? S ha megérdemli is ezt a védelmet, lehet-e a szituációt egy meghatározható jogalanyi körhöz kötni? Nem lenne helyesebb a sajátos védelmet inkább egy adott szituációhoz kapcsolni?6 E komoly kérdőjelek ellenére a fogyasztóvédők karavánja mégis halad; nehéz kitérni nyomásuk elől, különösen, ha európai hátszelük van! Emellett változott a fogyasztóról alkotott szociológiai feltételezés is. Az Európai Bíróság újabban joggal hangsúlyozza, hogy a fogyasztót nem szabad ügyetlen, járatlan, "elveszett" személynek tekinteni.7
A (magán-) jogi szabályozásra általában jellemző elvontság, a szabályozás általánosságának követelménye nem engedi meg, hogy a fogyasztóvédelem sajátos szabályainak alkalmazhatóságáról a konkrét ügyben szereplő személy eseti rászorultsága alapján döntsön a bíró. Már csak ezért is szükség van absztrakt szabályozásra: egy fogyasztó-fogalom normatív megalkotására. Ami pedig a védelmet érdemlő élethelyzeteket illeti, ezek összegyűjtése az általános fogyasztó-fogalom meghatározása mellett is igen hasznos: e szituációk kijelölik ugyanis - jórészt a szerződések általános szabályai, részben az egyes szerződéstípusok normái között - a magánjogi fogyasztóvédelem konkrét szükségleteit és eszközeit.8
2. A fogyasztóvédelmi magánjog szabályait az Európai Közösségek irányelveinek átvételével alkotta meg a magyar törvényhozó.9 Indokolt ezért, hogy a fogyasztó fogalmának meghatározásánál - csakúgy, mint már a Ptk.-t e tekintetben módosító 1997. évi CXLIX. törvényben és a fogyasztóvédelmi törvényben - az új törvénykönyvben is szenteljünk különös figyelmet a közösségi jog fejleményeinek, köztük az Európai Bíróság álláspontjának.
A fogyasztó-fogalom megszilárdításának időszerűségét húzza alá az a körülmény, hogy a fogyasztói adásvételről szóló irányelvnek a Ptk.-ba (várhatólag már 2002-ben) történő átültetésekor célszerű volna olyan definíciót adni, amely majd az új kódexben is alkalmazható lesz.
3. A fogyasztó fogalmának meghatározásánál - és ezáltal a különleges magánjogi fogyasztóvédelem határainak megvonásánál - nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magánjog a fogyasztóvédelmi szabályokon kívül bőséggel biztosít eszközöket az indokolatlanul sérelmet szenvedő fél érdekeinek védelmére.10 Erre a célra szolgálhatnak - bármely, tehát nem csak fogyasztói szerződésnél - a szerződéses értékegyensúlyt védő szabályok, a szerződéses akarathibák, továbbá a tilos és erkölcstelen ügyletek érvénytelenségi szankciói, az általános szerződési feltételek létrejöttére, értelmezésére és tartalmi kontroljára vonatkozó normák. Ilyen eszköz lehet a clausula rebus sic stantibus elve és - végső soron - a jóhiszeműség és tisztesség követelménye is.11 Nem kiszolgáltatott és nem védtelen tehát a szerződéses viszonyokban az sem, akit a törvény nem minősít "fogyasztó"-nak. Következésképpen nem kell indokolatlanul kitágítani a "fogyasztó" normatív fogalmát és - ezáltal - a fogyasztói magánjog kógens szabályainak hatókörét.
4. A nemzetközi törvényhozási és bírói gyakorlat alapján és a külföldi jogirodalom álláspontjait is figyelembe véve a következő problémák áttekintése és megoldása látszik szükségesnek egy megfelelő fogyasztó-fogalom megalkotásához a Ptk. (azaz az egész polgári jog) számára:
a) a fogalomba foglalandó alanyi kör meghatározása, különös tekintettel a természetes személyeken kívüli jogalanyokra (II. pont);
b) a fogalom szituáció-jellegének mikénti definiálása (III. pont);
c) a fogalom viszonylagos jellegének (relációs-fogalom voltának) mikénti kifejezése (IV. pont).
E kérdések tisztázása után foglalkozunk az általános magánjogi fogyasztó-fogalom alól esetleg teendő kivételekkel (V. pont).
1. Mind a Ptk., mind a fogyasztóvédelmi törvény "személy"-ről beszél a fogyasztó definíciójában. Törvényeink nyitva hagyják tehát azt a kérdést, hogy a jogalanyok mely köre tekintendő e különösen védett jogalany-csoport tagjának. E megoldásból arra következtethetünk, hogy a törvényhozó tudatosan nem akarta ily módon beszűkíteni a fogyasztó-fogalmat, nem kívánta eleve kizárni a jogi személyeket (vagy azok meghatározott fajtáját) a sajátos jogvédelemből. Sokkal inkább azt a jogalkotói szándékot juttatják kifejezésre a hivatkozott törvényi definíciók, hogy ne a jogalany jellege, hanem a konkrét ügylet célja és tartalma döntsön a fogyasztói minőség elismerhetőségéről. Kérdés, hogy helyes-e ez a megoldás?
Véleményünk szerint a hatályos magyar szabályok indokolatlanul tágítják ki a fogyasztónak minősíthető jogalanyok körét, lehetővé téve ezzel, hogy akár gazdasági társaságok is fogyasztói védelembe részesüljenek, ha "gazdasági vagy szakmai tevékenységük körén kívül" kötnek szerződést. Aligha lehet helyeselni, hogy akár egy családi betéti társaság automatikusan ebben a sajátos, kógens normákkal megállapított védelemben részesüljön, nem is szólva a komoly szervezettel, anyagi és szakmai háttérrel rendelkező tőkeegyesítő társaságokról. A fogyasztóvédelem kógens magánjoga az erre nyilvánvalóan rászorultak különleges elbánását kell, hogy jelentse, és ebbe a körbe - álláspontunk szerint - nem tartoznak a kifejezetten üzleti tevékenységet végző jogalanyok, még az ún. kényszervállalkozók sem, éspedig akkor sem, ha professzionális tevékenységükön kívül kötik az ügyletet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
