A gazdaságpolitikai stratégia alapvető célja az egyének, közösségek, vállalatok, sőt, az egész társadalom sokirányú és állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek egyidejűleg történő és a lehető legmagasabb szintű kielégítése. Ezért e célokat érvényesíteni hivatott szakpolitikák, fiskális és monetáris eszközök alapvető feladata a mindenkori szükségletek helyes felismerése, meghatározása, majd az erőforrások optimális felhasználásával a kormány fiskális és a jegybank monetáris "rásegítő" eszközeivel a növekedés és az egyensúly nemzetgazdasági, vállalati és háztartási szinteken történő biztosítása. Az ország termelőerőinek fejlettsége, társadalmi viszonyainak korszerűsége és a kormányzás hatékonysága, jegybankpolitikával történő összehangoltsága határozza meg, hogy a stratégia célkitűzések hogyan, milyen mértékben, milyen időtáv alatt valósíthatók meg. A gazdaságpolitika formálása során számot kell vetni azzal is, hogy a szükségletek folyamatosan emelkednek, így a gazdaságpolitika folyamatos korrekciókon, sok esetben nagyobb változásokon megy keresztül.
A szükségletek a fejlődés során mind mennyiségileg, mind minőségileg változnak, különböző struktúrákba rendeződnek, de minden gazdálkodási rendben a céltudatos tevékenység húzó erejét jelentik. A gazdaságfejlesztési stratégia feladata, hogy a lehetőségek pontos felmérésével, majd a rendelkezésre álló javak, valamint termelési tényezők hozzárendelésével körültekintően kimunkált gazdasági célrendszert határozzon meg, majd valóra váltsa azokat. A gazdaságpolitika lényege, hogy a gazdálkodó szervezetekkel való együttműködésben mindig a fejlődést biztosító érdekazonosságokat teremtsen, amennyire csak lehet az érdekellentétek kiszűrésére törekedjen, szem előtt tartva, hogy az általánosan elfogadott és megkövetelt társadalmi célok érvényesülése ne sérüljön.
A gazdaságpolitika klasszikus felfogásban az állam, kiemelten a kormány elhatározásait és cselekedeteit jelenti, amelyeket adott időszakban a társadalom szükségleteinek mind jobb kielégítésére alkalmas cél- és eszközrendszerben határoz meg, illetve hajt végre. A gazdaságpolitikai célok képzése terén különbséget kell tennünk a tekintetben, hogy egyrészt milyen időtávra kerülnek kitűzésre, másrészt a hatalom mely szintjén kerül sor a kidolgozásukra. Eszerint a gazdaságpolitika tükrözhet távlati, stratégiai és taktikai célokat. A távlati célok azt mutatják, hogy egy ország hosszabb idő után hova kíván eljutni, népességének az anyagi, kulturális javakkal és szolgáltatásokkal való ellátása területén milyen eredményeket kíván elérni.
A gazdaságpolitika taktikai céljai közé sorolhatjuk mindazon feladatokat, amelyek valamilyen stratégiai cél megvalósítását szolgálják, és rövid időtávon merülnek fel. A gazdasági célok meghatározása tehát - a gazdaságfejlődési szakasz és a mindenkori konjunkturális helyzet széles körű elemzése alapján - az államhatalom tudatos előrelátását tükrözi. A célok megvalósítását pedig az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök szolgálják, amelyek klasszikus forma szerint fiskális eszközök, ám a magyar és nemzetközi gyakorlatban egyre nagyobb hangsúly terelődik a monetáris politikára. A gazdaságpolitika célkitűzései a gazdasági növekedés elősegítésére, a költségvetési és külgazdasági egyensúly megteremtésére és fenntartására, az infláció kezelhető tartományban tartására, illetve a gazdaság és a társadalom folyamatos modernizációjához szükséges területekre irányulnak. A vázolt célkitűzések jobbára egyidejűleg kell, hogy érvényesüljenek, hiszen, ha bármelyik tétel, a hozzá rendelt eszközök, vagy magának a részterületnek az eredménye kezelhetetlenül "negatív tartományba" kerül, úgy a gazdaságpolitika egésze szenved csorbát. Általában a jó, fenntartható gazdasági növekedés pozitív hatást gyakorol a külgazdasági és költségvetési egyensúlyra és a foglalkoztatásra is. De fogalmazhatunk úgy is: a tartós növekedéshez elengedhetetlen a pénzügyi egyensúly, illetve a javuló pénzügyi egyensúly.
A 2008-as válságot követő intézkedések egyik velejárója az alacsony, már-már deflációba hajló árkörnyezet, így fő gazdaságpolitikai célkitűzéssé a kezelhető, moderálható infláció vált, amely a költségvetés bevételi oldalára és a lakosság beruházási hajlandóságára kedvező hatást gyakorol. Végső soron a társadalom életszínvonalát és a költségvetés bevételi dinamikáját javítja. Tehát a jó gazdaságpolitika a háztartások megélhetési körülményeinek javulásában mérhető, az államháztartás fenntarthatóságában, míg a vállalatoknál a vállalkozás folytatása számviteli alapelvének érvényesülésében jelentkezik. (Lentner, 2014)
A kormány gazdaságpolitikája a kormányprogramban ölt testet, amelynek stratégiai és taktikai célkitűzései az éves költségvetésekben, törvényekben és más szabályokban jogi megerősítést kapnak. Az állami költségvetésben és más jogszabályokban előirányzott stratégiai és taktikai célok az állam, a gazdasági igazgatás számára kötelező, a gazdasági élet szereplői számára pedig követendő, illetve ajánlható cselekvési irányt jelentenek, amelyekhez az állam a költségvetés-
- 3/4 -
ben biztosítja a megfelelő forrásokat, illetve működési-szabályozási kereteket. A 2007-2008-as krízis után kontinentális európai térben is általánossá vált, hogy kormányzati fiskális és az erre rásegítő jegybanki monetáris politika egységes gazdaságpolitikai aggregátumot képez. Vagyis, a jegybankok szakítottak a korábbi szűk fókuszú, "egy cél-egy eszköz" felfogásukkal, és ennek szellemében az infláció kezelésén túl egyre inkább feladatuknak tekintik a beruházási hitelek, növekedési hitel-programok, államadósság finanszírozást könnyítő intézkedések érvényesítését is, egyszóval a kormányzat fiskális politikájára pozitív felhúzó hatást gyakorolnak. Sőt, helyenként - mint például Magyarországon, ahogy azt leírja Kolozsi-Banai-Vonnák (2015) - a jegybank felvállalta a devizában eladósodott háztartások és vállalkozások hitelcseréjét is, e szinteken is pénzügyi egyensúly létrehozását. A monetáris politika többes szerepbe kerülése (a kontinentális európai térben is) a jegybankot a gazdaságpolitika, illetve az állampénzügyi rendszer speciális alkotóelemévé tette. Közpénzeket ugyan a jegybank nem keletkeztet, vagyis nem szed adókat, nem ad állami támogatásokat (jogilag nem része az államháztartásnak), ám az állampénzügyi rendszer egyik fő tartópillérévé vált komplex nemzetgazdasági és társadalmi célokra reflektáló monetáris politikájával.
A 20. század utolsó évtizedében a tervgazdasági rendszert felszámoló átalakulás Magyarországon a piacgazdaság létrejöttével, egy új típusú tulajdonosi (Sárközy, 2015), szabályozási és intézményi rendszer kialakulásával járt. E fejlődési pályán tovább lépve, az új évezred első éveiben már a hazai gazdaság modernizációjának felgyorsítása, a fenntartható gazdasági növekedés elérése primátust élvezett. Ehhez jó alapot adott Magyarország 2004-ben bekövetkezett teljes jogú európai uniós tagsága. Ezen feltételek közepette esély teremtődött a makroszintű és a mikroszintű versenyképesség javítására, a növekedés tárgyi, technikai és szellemi alapjainak bővítésére, valamint a társadalom és a gazdaság kohéziójának fokozására. A mikroszintű vállalati versenyképesség egyik kiváló mérési lehetősége a tőzsdei érettség, melynek meghatározó lépése a Kecskés András által elemzett és az Európai Unióban a 809/2004/EU irányelv a kibocsátási tájékoztatók tartalmát szabályozó joganyag megfelelő alkalmazása (Kecskés A. 2010. 57. o.). Továbbá, a korábbi gazdaságfejlődési szakaszból visszamaradt, illetve az átalakulási szakasz során felszínre került regionális-, strukturális- és tőketényezőket érintő fejlődési aránytalanságok csökkentésére. E stratégiai cél megvalósításának egyik leglényegesebb, aktív eszköze a külföldi és hazai befektetéseket ösztönző feltételek biztosítása és fejlesztése, vagyis a versenyképesség státusának nemzetgazdasági, vállalati és társadalmi szintű létrejöttére. Ennek fontos keretrendszerét képezi a tőkepiac megfelelő fejlettsége, amely alapját az a transzparencia jelenti, és az Európai Unióban soft law jelleggel szabályozta az EU Transparencia irányelve, vagyis a 2004/109/EK irányelv (2014. december 15.), ahogy azt tanulmányában Kecskés András részletesen kifejti (Kecskés A. 2016a, 32.o).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
