A pénzügyi válság következtében a klasszikus profitorientált vállalatokon túl a költségvetési rend szerint gazdálkodóknál, illetve a tulajdonukban, finanszírozásukban álló közszolgáltató cégek körében is egyre gyakoribbá válik a működésképtelenség veszélye. A vállalkozásfolytatás számviteli alapelvének érvényesülése, vagyis a vállalkozás folyamatos vitelére való képesség megítélése így előtérbe kerül. Sőt, a belső teljesítmény kényszerre terelődik egyre inkább a hangsúly, hiszen a piaci és pótfinanszírozási lehetőségek bizonytalanná válnak. Az Európai Unió jogrendje pedig generálisan tiltja az állami támogatásokat, amelyek egyébként is limitáltak. A költségvetési rend szerinti gazdálkodóknál 2014-től Magyarországon is kötelező az eredményszemléletű számvitelre való áttérés, amely a teljesítmény és a működő képesség megítélését segítheti a közszektorban, így a profit- és nem profitorientált szervezetekről rendelkezésre álló számviteli információk tartalma közelíthet egymáshoz.
A témakör feldolgozása a magyar és a nemzetközi számviteli szabályozás áttekintésével, illetve az Európai Unió vonatkozó joganyagának áttekintésével történik. A kutatás jelentőségét a 2007 óta tartó pénzügyi válság, és ennek következtében a gazdálkodók számának nagyarányú ellehetetlenülése adja. Így kiemelten fontos, hogy a jogi szakemberek, független könyvvizsgálók, vállalatvezetők, és gazdaságpolitikát koordináló európai és nemzeti hatóságok képesek legyenek az üzleti szektor, a közüzemek, illetve a költségvetési rend szerint gazdálkodók alapos, objektív megítélésére, hogy a piacon és a közszolgáltatások vitelében fennakadások ne keletkezzenek, vagy ha igen, akkor idejében fel tudjanak készülni a negatív események áthidalására.
A vállalkozások teljesítményértékelésénél, különösen a könyvvizsgálat során kiemelt jelentőséget kap annak megítélése, hogy a gazdálkodó képes-e a jövőben a működését fenntartani, nem kényszerül-e annak beszüntetésére, vagy igen nagymértékű bekorlátozására. Gyakorlati jelentőségét adja a folyamatos üzletvitelre való képességnek, hogy a gazdálkodóval kapcsolatban álló szállítók, hitelezők annak tükrében adnak hitelt, vagy egyeznek bele halasztott fizetésbe, hogy a kötelezetti pozícióba lépő vállalat jövőbeni fizetőképességét feltételezik. Másrészt, a piaci vagy közszektorban működők képesek-e termelési illetve közszolgáltatási feladatokat ellátni. Ennek alapja, kiindulópontja, hogy a kötelezettséget vállaló cég vezetése magáról olyan bizonyítványt (éves beszámolót) állít ki, amely a későbbi, halasztott kötelezettségteljesítését vélelmezi. A bizalom további ráerősítését a kötelezettséget vállaló cégről kiadott könyvvizsgálói jelentés adja.
A Nemzetközi Számviteli Standardok (IFRSs) körében az 570. témaszámú foglalkozik a vállalkozás folytatásával, vagyis azzal a felelősséggel, hogy a vezetés a vállalkozás folyamatosságának feltételezésével milyen módon élt a pénzügyi kimutatások elkészítése során. A vállalkozás folytatásának feltételezése értelmében a gazdálkodó egységet úgy kell tekinteni, mint amely folytatja az üzleti tevékenységet a belátható jövőben. Az általános célú pénzügyi kimutatások a vállalkozás folytatását feltételezve készülnek, kivéve, ha a vezetés akár önként, akár mert nincs más reális alternatívája, fel kívánja számolni a gazdálkodó egységet. Az egyes pénzügyi beszámolási keretelvek tartalmaznak olyan kifejezett követelményt a vezetés számára, hogy konkrétan mérje fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességét, és tartalmaznak olyan standardokat is, amelyek a vállalkozás folytatásával kapcsolatban figyelembe veendő kérdésekre és közzétételekre vonatkoznak. Például az IAS 1 (pénzügyi kimutatások prezentálása) nemzetközi számviteli standard 25-26. bekezdése előírja a vezetés számára, hogy mérje fel a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességét. Jogszabály vagy alacsonyabb szintű szabályozás is meghatározhatja a vezetés számára azokat a részletes követelményeket, amelyek a gazdálkodó egység vállalkozás folytatására való képességét határozza meg. Az eljárás magában foglalja az események vagy a feltételek eredendően bizonytalan jövőbeni kimeneteleinek egy adott időpontban történő megítélését. A véleményalkotás szempontjából releváns a bizonytalansági körülmények változásának megítélése. A gazdálkodó egység mérete, összetettsége, üzleti tevékenységének jellege és állapota, valamint a külső tényezőknek való kitettségének mértéke hatással van az események vagy feltételek kimenetelének megítélésére. A jövővel kapcsolatos bármely álláspont olyan információkon alapul, amelyek a vezetés, illetve a vezetés munkáját auditáló véleményalkotás időpontjában rendelkezésre áll.
A könyvvizsgáló felelőssége az éves beszámoló készítési folyamatában az, hogy elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezzen arra vonatkozóan, hogy helyénvaló a vezetés részéről a vállalkozás folytatásának feltételezése a pénzügyi kimutatások készítése és prezentálása során, valamint hogy következtetést vonjon le arra vonatkozóan, hogy fennáll-e lényeges bizonytalanság a gazdálkodó egységnek a vállalkozás folytatására való képességével kapcsolatban.
A hatályos magyar számviteli szabályozás (2000. évi C. törvény) úgy rendelkezik, hogy a beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során abból kell kiindulni, hogy a gazdálkodó a belátható jövőben is fenn tudja tartani működését, folytatni tudja tevékenységét, nem várható a működés beszüntetése, vagy bármilyen okból történő jelentős csökkenése [Szt. 15. § (1) bekezdés].
- 3/4 -
A neoliberális piacgazdasági rendszer tartós válságával a magyar szabályozásban fellelhető tizennégy számviteli alapelv közül talán a legfontosabb alapelvvé nőtte ki magát a vállalkozás folytatására való képesség érvényesülése, illetve megítélése. A piacgazdasági működéshez nélkülözhetetlen ugyanis, hogy a piac szereplői számára hozzáférhetően, döntéseik megalapozása érdekében mind a vállalkozók, mind a nem nyereségorientált szervezetek, valamint egyéb gazdálkodási tevékenységet folytató szervezetek vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és azok alakulásáról objektív információk álljanak rendelkezésre.
A magyar számviteli törvény olyan szabályokat rögzít, amelyek összhangban állnak az Európai Közösségnek e jogterületre vonatkozó irányelveivel, figyelemmel vannak a nemzetközi számviteli elvekre, és amelyek alapján megbízható és valós összképet biztosító tájékoztatás nyújtható a számviteli törvény hatálya alá tartozók jövedelemtermelő képességéről, vagyonáról, vagyonának alakulásáról, pénzügyi helyzetéről és jövőbeli terveiről.
A folyamatos gazdálkodás beszüntetése erős és közvetlen társadalmi érdekeket sérthet a költségvetési rend szerint gazdálkodók, illetve tulajdonukban, sok esetben finanszírozási körükben álló közszolgáltató tevékenységet végző gazdasági társaságok esetében, hiszen alapvetően közszolgáltatások biztosítására, közjavak előállítására szerveződtek. Az éves beszámolónak azonban hűen kell visszatükrözni akár a gazdálkodás folytatására való képességet, akár annak ellehetetlenülését, hiszen a számviteli éves beszámoló a hiteles tájékoztatás eszköze. Mind a tulajdonos állami, vagy önkormányzati szektor felé, mind a gazdálkodó vevői, szállítói, munkavállalói, hitelezői köre felé. Különösen pedig a közszolgáltatások lakossági igénybevevői számára.
A költségvetési rend szerint gazdálkodó az irányító szerve által jóváhagyott elemi költségvetése alapján köteles közfeladatát ellátni és gazdálkodni. Költségvetési szerv számára általában az alapító szerv határozza meg és biztosítja a közfeladatai ellátásához szükséges vagyon használatát. Az alap- és vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és kiadásait elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni. Támogatásból nem finanszírozható a vállalkozási tevékenység. A költségvetési szerv e tevékenységeiből származó bevételének fedeznie kell a végzett tevékenységgel összefüggő valamennyi közvetlen kiadást, az ahhoz hozzárendelhető közvetett kiadásokat, valamint az amortizációt is. A fegyelmezett gazdálkodás kiemelten fontos, hiszen az állam lehetősége a pótlólagos támogatásra meglehetősen limitált. A közüzemi szolgáltató gazdasági társaságoknál pedig az Európai Unió szubvenciókat tiltó szabályai végett.
Említeni szükséges a költségvetési rend szerint, illetve a közüzemi gazdálkodók esetében a vállalkozás folytatása alapelvének specifikumait is. A gazdálkodás folytatásának feltételezése értelmében a gazdálkodó egységet úgy tekintik, mint amely folytatja az üzleti tevékenységét, költségvetési gazdálkodását a belátható jövőben. Nem várható tevékenységének nagymértékű bekorlátozása, vagy felszámolása. A pénzügyi kimutatások, beszámolók a vállalkozás, illetve a költségvetési gazdálkodás folytatásának elvét feltételezve készülnek, kivéve, ha a vezetés, vagy a fenntartó államháztartási tulajdonos akár önként, akár mert nincs reális alternatívája, fel kívánja számolni a gazdálkodót.
A költségvetési rend szerint gazdálkodók, és részben a közüzemi szolgáltatók is az államháztartás technikai rendszerébe vannak becsatornázva. Így működésük igen nagymértékben függ az államháztartás technikai paramétereit meghatározó közpénzügyi politikától. Az európai térségben, de különösen Magyarországon a lakossági szolgáltatási díjakat mérséklő közpénzügyi politika a magán- (külföldi) tulajdonban álló közszolgáltatók működésére is jelentős befolyást gyakorol. A közüzemi gazdasági társaságok eszközöket és kötelezettségeket kezelnek, így a beszámolójukon keresztül róluk alkotott gazdálkodói kép további speciális tényezőktől függ.
Az állami szektorbeli gazdálkodókra jellemző szempontok IPSAS 1 (pénzügyi kimutatások prezentálása nemzetközi költségvetési számviteli standard, 38-41. bekezdések), illetve saját kutatások alapján:
- Rájuk is releváns a vezetés gazdálkodás folytatásával kapcsolatos feltételezése.
- A gazdálkodás folytatásával kapcsolatos kockázatok merülhetnek fel, amikor az állami szektorbeli gazdálkodó nyereségszerzésre irányuló tevékenységet végez, és csökkenhet, vagy megszűnhet az állami támogatás, vagy privatizációra kerül sor.
- A közüzemi szolgáltatások díjmegállapítására új országgyűlési, kormányzati előírások (hatósági szabályozás) születnek.
- Az input energiaforrásokat kedvező kormányközi megállapodások, és állami gazdaságpolitikai beavatkozások (állami készletezés) következtében megváltozó áron kaphatják meg.
- Olyan események, vagy feltételek, amelyek jelentős kétséget vethetnek fel a gazdálkodás folytatására való képességgel kapcsolatban (pl. pénzügy politikai trendváltás az egymást követő kormányok tekintetében, nemzetközi politikai bonyodalmak).
- Magukban foglalhatnak olyan helyzeteket, amikor az állami szektorban működő gazdálkodónak nincs miből finanszíroznia további fennállását, vagy amikor olyan politikai döntések születnek, amelyek érintik az állami szektorban működő egység által nyújtott szolgáltatásokat, például átrendeződik a politikai vezetés közszolgáltatások biztosítására vonatkozó prioritási sorrendje, és az ehhez rendelt források is.
A felsorolt tételek bekövetkezése jelentős pozitív hozadékot, vagy akár kétséget vethet fel a gazdálkodás folytatására. A vállalkozás folytatásának elve értékelésénél figyelembe kell venni a beszámolással érintett időszakban bekövetkezett szervezeti és feladatváltozásokat
- 4/5 -
is. Kiemelt jelentőségű lehet, a költségvetési rend szerint gazdálkodókra vonatkozó (őket talán még közvetlenebbül érintő) jog vagy szabályozási eljárások gyakori módosulása. Olyan változások a jogi környezetben, vagy miniszteriális szinteken, a kormány politikájában, amelyek várhatóan hátrányosan érintik a költségvetési rend szerint gazdálkodó egységet, vagy közüzemi gazdasági társaságot, a tevékenység beszűkülésével, nyereségtartalma visszaesik, vagy akár ellehetetlenüléssel jár. Például költségvetési zárolásokra kerül sor, az állami cég által ellátott közfeladatokat magáncégeknek adják át, vagy fordítva, állami tulajdonba vételre kerül sor, vagy akár állami, önkormányzati tulajdonban álló gazdálkodók, költségvetési szervek összevonásra vagy megszüntetésre kerülnek. A vállalkozás folytatása alapelvének érvényesülését a válság alatti események még erősebben is befolyásolják, függetlenül a gazdálkodó szektorbeli elhelyezkedésétől. Kedvező hatásokra is sor kerülhet mint napjainkban, amikor az állam a közüzemi szolgáltatók tevékenységét a piaci kilengésektől az állami gazdaságpolitikai befolyásolás szintjének emelésével minimalizálni kívánja. Lényeges hatást kifejtő elem az európai uniós jogból adódó nemzeti támogatási politikai restrikciók egyre szigorúbb érvényesítése.
A tervgazdasági rendszerben megszokott volt tartósan veszteséges gazdálkodás esetén a további állami támogatás (puha költségvetési korlát) biztosítása, különösen költségvetési intézményeknél, közüzemi vállalatoknál, illetve kiemelt jelentőségű állami vállalatoknál. A folyamatos veszteséges gazdálkodás állami támogatásokkal történő kisegítésére az európai uniós tagság, és a vele járó európai jogrend alkalmazása azonban gátat szab, noha egyre-másra történnek újabb és újabb állami kisegítések (önkormányzatok, egyetemek, devizahitelesek, húsüzemi vállalatok).
Az Európai Unió Működéséről Szóló szerződés (EUMSz.) értelmében "állami támogatás" alatt olyan előnyt értünk, melyet a nemzeti hatóságok egy vagy több vállalkozás számára szelektív módon biztosítanak. Azok az intézkedések tehát, amelyek az összes vállalkozásra vonatkoznak, nem tartoznak az állami támogatások sorába. Az állami támogatásban részesülő kiemelt társaságok (a kedvezményezettek) a versenytársaiknál előnyösebb helyzetbe kerülnek. Ennek elkerülése érdekében az EUMSz. 107. cikke általános tilalmat ír elő az állami támogatások igénybevételére. Bizonyos körülmények között azonban a gazdaság hatékony és kiegyensúlyozott működésének biztosításához az állam közbenjárására van szükség, ezért meghatározott célkitűzések vagy politikai szándék teljesülése érdekében az Unió bizonyos állami támogatási intézkedéseket az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel összeegyeztethetőnek ítélhet.
Az állami támogatások szabályozása az Európai Unióban a versenypolitika része. Az európai integráció kialakulásának és fejlődésének egyik fő hajtóereje a szabad verseny közösségi szintű érvényesülését gátló akadályok lebontása, ennek révén pedig a közös, majd az egységes belső piac megteremtése volt. A versenynek, mint a piacgazdaság alapvető intézményének ugyanis kiemelkedő szerepe van a hatékonyság és ezzel a gazdasági növekedés előmozdításában, ezért a verseny fennmaradásának, tisztaságának biztosítása közösségi érdek. A piaci szereplőknek nyújtott állami támogatások uniós szabályozása abból az alapelvből indul ki, hogy a támogatás a kedvezményezettnek pénzügyi-gazdasági előnyt jelent, és ezzel torzítja a szabadpiaci versenyt. A támogatás alkalmas arra, hogy elodázza a szükséges szerkezetváltást, és nem eredményezi a támogatott szervezet versenyképességének növekedését. Az Európai Unió belső piacának egységesülése, az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása ráadásul azzal a következménnyel jár, hogy az állami támogatások versenytorzító hatása megnő.
Az állami támogatások uniós fogalma némileg eltér a "köznapi" értelmezéstől. A Római Szerződés (RSz.) definiálja, mi értendő állami támogatáson, egyben kimondja, hogy az ilyen támogatások nyújtása az Unióban főszabályként tilos. Az RSz. 87. cikkének (1) bekezdése értelmében "ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közti kereskedelmet". A fogalom négy alapvető elemét szokás megkülönböztetni. Állami támogatásnak csak az tekinthető, amelyre a következő felsorolás mindegyike ráillik:
1. A támogatás állami forrásból származik. Ebbe egyaránt beleértendők a központi, a regionális vagy a helyi hatóságok, önkormányzatok által nyújtott támogatások.
2. Az érintett vállalkozás gazdasági előnyhöz jut a támogatás révén.
3. A támogatás szelektív, azaz nem általános jellegű.
4. Hatással van vagy hatással lehet a versenyre és a tagállamok közti kereskedelemre.
A versenytorzító hatások ellenére az állami támogatások nyújtása bizonyos esetekben mégis kívánatos, és ezért engedélyezett. A piac működése ugyanis olyan feszültségeket is eredményezhet, illetve olyan kivételes esetek is felmerülhetnek, amikor az állami támogatások a társadalmi jólét szempontjából több előnnyel járnak, mint a verseny korlátozásából adódó károk. A Római Szerződés ennek megfelelően az általános tilalom mellett megjelöli azokat az eseteket is, amikor az állami támogatások a közös piaccal összeegyeztethetők. A közös piaccal feltétel nélkül, minden esetben összeegyeztethetők a RSz. 87. cikk (2) bekezdésében felsoroltak, különösen a fogyasztóknak nyújtott szociális támogatások, feltéve, hogy azt a termék származásán alapuló megkülönbözetés nélkül nyújtják, illetve természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatások.
A közös piaccal ugyancsak összeegyeztethetőnek
- 5/6 -
minősíthetők a RSz. 87. cikk (3) bekezdésében felsoroltak, így
a) a rendkívül alacsony életszínvonalú vagy jelentős alulfoglalkoztatottsággal küzdő térségek gazdasági fejlesztéséhez nyújtott támogatás;
b) közös európai érdeket szolgáló jelentős projekt megvalósításához, vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez nyújtott támogatás,
c) egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az nem befolyásolja túlzottan hátrányosan a kereskedelmet;
d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését elősegítő támogatás, amennyiben az nem befolyásolja túlzottan hátrányosan a kereskedelmet és a versenyt,
e) egyéb támogatási kategóriák, amelyeket a tanács a bizottság javaslata alapján, minősített többséggel hozott határozatával jelölhet meg.
A fenti öt kategóriába tartozó támogatások esetében az Európai Bizottság kizárólagos hatásköre annak eldöntése, hogy - az egész Közösség társadalmi-gazdasági helyzetét figyelembe véve - az adott támogatás valóban összeegyeztethető-e a közös piaccal. Döntése előtt a bizottság nem csupán azt mérlegeli, hogy az adott támogatás megfelel-e a fenti kivételek valamelyikének. Az egyes egyedi támogatásoknak vagy támogatási programoknak emellett biztosítaniuk kell, hogy a támogatott projektek közép- és hosszabb távon életképesek lesznek, és ezért az érintett vállalkozások a későbbiekben támogatás nélkül is képesek lesznek megállni a helyüket. A támogatásnak ezenkívül átláthatónak kell lennie, és mértékének (a támogatási intenzitásnak) arányban kell állnia az elérni kívánt céllal annak érdekében, hogy a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt negatív hatás a lehető legkisebb legyen.
Az Európai Unió általános gazdaságfilozófiájának alapja, hogy a piaci szereplők legyenek képesek önállóan, piaci alapon működni, és tartósan veszteséges gazdálkodás esetén a piaci szabályok szerint vezetődjenek ki a piacról. Ez vonatkozik az üzleti szektor és a közüzemi szolgáltatások végzőire egyaránt. Állami támogatást nyújtani, igénybe venni, mint az előző fejezetből látható, csak különösen indokolt, és leszabályozott esetekben lehet. Gazdaságtörténeti téziseket alapul véve, azonban kétséges, hogy a feltörekvő piacoknak számító kelet- és közép-európai országok vállalatai, különösen a közszolgáltatásokat végző cégei állami támogatások, vagy az állam által (Magyarországon 2011-ig megtűrt) folyamatosan emelkedő output árak növelése nélkül tömegesen alkalmasak lennének a piaci versenyben való folyamatos részvételre, azaz vállalkozási tevékenységüket folyamatosan fenn tudnák tartani. Ez egyrészt a közüzemi szolgáltatók elavult technológiájára, ebből adódó magas, tehát nem versenyképes kínálati árak, másrészt a lakosság, a közszolgáltatást igénybe vevők alacsony jövedelemnívója miatt adódik. Adam Smith, Milton Friedman a direkt állami támogatások nélküli szabad versenyt, míg Friedrich List és John M. Keynes bizonyos esetekben (fejlesztési stádium, válságidőszak) az állami beavatkozást és támogatásokat szükségesnek tartották. A két ellenkező álláspontú közgazdasági eszmekör rövid összevetésével, eszmetörténeti báziskutatással igazolható, hogy a feltörekvő kelet-európai piacgazdaságok állami tulajdonosi körben álló vállalatai, különösen közjavakat előállító cégei esetében az állami támogatás és a direkt befolyásolásuk szükséges a folyamatos üzletvitel és közszolgáltatás biztosítása érdekében. A lakossági szolgáltatás igénybevételének árai nem szökhetnek az egekbe, hiszen az Elbától keletre lévő társadalmak piaci érettsége, és jövedelmi szintje még mindig messze van a nyugat- és észak-európai színvonaltól. A keleti műszaki színvonal is messze alatta marad a Kelet-Európába betelepülő közüzemi cégekének (német, francia). A közüzemi cégek szolgáltatási árainak hatósági beszabályozása a feltörekvő nemzetgazdaságok aktív állami szerepvállalásának egyik megnyilvánulása.
A XVII. században létrejött kapitalista termelési mód klasszikus szakaszában regnáló gazdaságpolitika alapvetően Adam Smith (1723-1790) tanaira épült. Adam Smith 1776-ban írta meg a "Nemzetek gazdasága" című művét, amelyben a szabad kereskedelem mellett tesz hitet. A szabad kereskedelem, a "láthatatlan kéz" rendezőelvére épül, gazdasági liberalizmust jelent. Az állam csak láthatatlan módon van jelen, a piaci erők működésének kereteit adja. A "láthatatlan kéz" a keresletre és kínálatra ható erők eredményeként alakítja ki a "természetes árat". Smith az állam gazdaságba történő nyílt beavatkozását (a birodalom határainak és belső rendjének garantálásán túl) természetellenesnek tartotta.
Friedrich List (1789-1846) a klasszikus iskola kritikusaként lépett fel. Az angol polgári közgazdaságtan gazdasági szabadságra épülő rendszerében - megítélése szerint - Anglia világpiaci fölénye jutott kifejezésre. Gondolatelmélete szerint a szabadkereskedelem csak akkor előnyös minden résztvevő számára, ha a partnerországok és vállalataik körülbelül azonos fejlettségűek. Ennek hiányában a gazdaságilag erősebb fél kizsákmányolja a gyengébbet, sőt megakadályozza annak fejlődését. Ekkor van szükség az aktív állami szinten szervezett gazdaságpolitikai befolyásra, nemzeti iparfejlesztésre, védővámokra, amelyek a fejletlenebb ország még gyenge iparát védik a versenytől, amíg az a partner ország szintjére nem fejlődik. Ebből adódik - mai tanulságokkal ötvözve List mondandóját -, hogy a feltörekvő piac társadalma, ha magasabb szolgáltatási árakat is fizet, esetleg gyengébb minőségű szolgáltatásokért, hosszabb távon ez mégis a feltörekvő társadalom, illetve nemzetgazdaság javára válik.
Az 1970-es évektől kibontakozó neoliberális gazdaságpolitika fő ideológiai képviselője Milton Friedman (1912-2006) volt. Álláspontja szerint az államnak elsősorban a monetáris politika eszközeivel kell hatnia a gazdasági folyamatokra, az állami beavatkozásnak kizárólag a forgalomban lévő pénzmennyiség sza-
- 6/7 -
bályozására kell korlátozódnia. Az 1970-es évektől kibontakozó gazdaságpolitikát kétségtelenül csak a pénzkereslet szabályozására korlátozódó állami gazdaságpolitika jelentette. Alan Greenspan, a FED 2006-ig hivatalban lévő elnöke úgy gondolta (Kongresszusi Jelentés a subprime válság okairól, 2011. január), hogy "a gazdaság önszabályozó rendszerének fel kell váltania az elmaradott és egyre kevésbé eredményes állami szabályozókat". Az angolszász piacokra érvényes, "az állam rossz tulajdonos" koncepció kimondása, az állami támogatások leépítése és a felzárkózni kívánók országok esetében ennek megkövetelése, vagyis a magánosítás erőltetése, az exportra termelés egyoldalú fejlesztése, a tőke-, pénz-, munkaerő-, árumozgások, szolgáltatások előtti akadályok, szabályozók, kötöttségek minimálisra szorítása összességében egy új típusú gazdaságfilozófiát és regnáló gyakorlatot hozott létre, amelyet a Washingtoni Konszenzus gazdaságfilozófiájának nevezünk.
J. M. Keynes Nagy Gazdasági Világválságot követő reorganizációs receptje 2007 után a reneszánszát éli. Az állam gazdaságpolitikai, jobbára fiskális politikai elemekkel fizetőképes keresletet generál, akár a költségvetési hiány megemelésén keresztül is. Új elem napjaink válságkezelésében, hogy a jegybanki monetáris mechanizmusok fiskális politika céljaihoz történő integrációja is megindult. Az állam gazdaságpolitikai befolyása teljes körűvé vált. A jelenlegi aktív állami attitűdök építenek a II. világháborút követő francia etatista modellre, illetve Ludwig Erhard, Konrad Adenauer szociális piacgazdasági elemeire. Tehát az állam befolyásoló és direkt vállalati támogatásokat nyújtó politikájára napjainkban jelentős igény jelentkezik.
Az állam szolgáltatási árszabályozóként, konkrétan közüzemi díj csökkentőként, kétségtelen, hogy a közüzemi szolgáltatatók árbevételét visszafogja, ezáltal a gazdálkodásuk nyereségét, így a vállalkozás folytatásának esélyét mérsékli. Egyidejűleg a megfizethető, a fogyasztók jövedelemszintjéhez igazodó árszínvonal kialakításával pedig előmozdítja a közszolgáltatók hátralékainak mérséklését, a kínálati árak keresleti oldal jövedelméhez való közelítését, vagyis hosszabb távon a szolgáltatók likviditási helyzetének stabilizálódása várható. Az eszmetörténeti báziskutatást kivetítve napjaink gazdálkodására konklúzióként mondható, ahogy F. List sem végtelen ideig javasolta a feltörekvő ország termelőerőinek fejlesztésére a protekcionista intézkedéseket, hanem csak addig, amíg a feltörekvő piacgazdaság műszaki és társadalmi viszonyai a fejlettek szintjére el nem jut. Így a piaci viszonyokat, közüzemi gazdálkodást direkt módon formáló jelenlegi állami támogatások és a hatósági árszabályozás fenntartása is csak a körülmények konszolidálásáig javasolható. Kétségtelen azonban, hogy a közüzemi díjak mérséklése a közüzemi szolgáltatók árbevétel és nyereségtartalmát rövidtávon mérsékli. Államháztartási tulajdonban álló szolgáltatóknál az állami támogatás, illetve a magánkézben lévőknél a tulajdonosi tőkepótlás elengedhetetlenné válik, a közszolgáltató vállalkozások folyamatos működésének biztosítása érdekében.
Az államháztartás működése során nélkülözhetetlenek a költségvetési rend szerint gazdálkodók (állam, önkormányzatok, költségvetési intézmények), és a tulajdonukban álló közszolgáltató cégekről az objektív gazdálkodási információk, amelyek vagyoni, pénzügyi likviditási, és jövedelem helyzetüket mutatják be. Az államháztartást övező közpénzügyi politikai, társadalmi és nemzetközi viszonyok azonban folyamatos változáson mennek keresztül, így adódik, hogy a gazdasági eseményeket, pénzügyi folyamatokat azok eredményeit, hatásait számba vevő államháztartási számvitel is folyamatos korszerűsítési folyamaton menjen keresztül.
Az államháztartást új kihívások elé állították a közelmúlt gazdasági eseményei az Európai Unióban. A gazdálkodás összetettségében bekövetkezett változások előtérbe helyezik a megbízható információk szolgáltatását, mely felértékeli a teljesítmény alapú számviteli rendszer kidolgozását.
A tagállamok kormányai és az államháztartási alrendszerek olyan állami számviteli rendszereket működtetnek, amelyek magukban foglalják a könyvvezetést, a belső ellenőrzést, a pénzügyi beszámolást és a könyvvizsgálatot. Ezeket az elszámolási rendszereket meg kell különböztetni a statisztikai módszereken alapuló, a kormányzati pénzügyek eredményeiről információt szolgáltató statisztikai adatoktól, valamint a jövőbeli kormányzati pénzügyekhez kapcsolódó előrejelzésektől vagy költségvetési tervezéstől. Az állami számvitel nemzeti rendszereit illetően a tagállamok olyan állami számviteli rendszert működtetnek, amely átfogó és következetes módon lefedi a kormányzati szektor valamennyi alszektorát, és tartalmazza azokat az információkat, amelyek az eredményszemléletű adatok ESA 95 módszertan szerinti összeállításához szükségesek, a Tanács 2011/85/EU irányelve, 2011. (2), II. fejezet 3. cikk (1) bekezdése alapján.
A nemzetközi gyakorlatban a közszféra pénzügyi beszámolóinak elkészítésére, és az azt alátámasztó számviteli tevékenységre nemzetközi költségvetési számviteli standardok vonatkoznak (IPSAS), hogy a nemzetközi összehasonlításra alkalmasak legyenek az egyes országok közszektorai, költségvetési rend szerint gazdálkodói.
Az Európai Unió Tanácsa 2011-ben fogadta el a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló - már idézett - 2011/85/EU irányelvet, amelyet a tagállamok 2013. december 31-ig kell hogy a nemzeti jogrendjükbe átvegyenek. Az Európai Uniós elvárásoknak való megfelelés jegyében került kiadásra Magyarországon a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet az államháztartás új számviteli rendszeréről. Az új számviteli rendszer jellemzője, hogy a beszámolót alátámasztó könyvvezetés módja kettős könyvvitel, azonban a különböző információk kielégítésére két részre különül el a számvitel:
Ad 1. költségvetési számvitelre, amely a klasszikus költségvetési adatokat (előirányzatok, pénzforgalom, kötelezettségvállalások, bevételi előírások) szolgáltatja,
- 7/8 -
Ad 2. pénzügyi számvitelre, amely a vagyonra, önköltségre, jövedelmezőségre vonatkozó információkat méri.
Az eredményszemléletű, elhatárolás alapú, új, követendő államszámvitel néhány jellemzője
- A gazdálkodást érintő minden eseményt rögzít, és ezek hatását is bemutatja.
- Az értékcsökkenés, mint költségelem jelenik meg, és beépül az egyes feladatok ellátásának összköltségébe, tehát így az amortizáció már valós gazdasági tartalommal bír.
- Az eszközök használati költségének ismeretében a vagyongazdálkodás mozgástere kibővül.
- Nem lehetséges a tranzakciók időbeli csúsztatása, mert a nyilvántartás a tranzakcióról szóló döntés pillanatában megtörténik az analitikus vagy szintetikus nyilvántartásokban.
- A gazdálkodás minden területéről gyűjti az információkat és a gazdasági teljesítmény mérését tekinti elsődleges céljának. A gazdasági teljesítmény magában foglalja a pénzügyi, jövedelmi, és vagyoni eredményt.
- Jellemzője a kiadás és költség fogalma közötti különbségtétel. Előbbi egy pénzforgalmi, utóbbi számviteli.
- A költségek ismeretében a forrásallokáció hatékonysága javítható. A költségviszonyok ismerete alapján racionális finanszírozási döntések hozhatók.
- Az elhatárolás alapú számvitel több információt hordoz magában, mint a pénzforgalmi szemléletű számvitel, ami az éves beszámoló tartalmában is megjelenik.
- Egyszerre input és output szemléletű. A költségvetési kontroll és teljesítménymérés követelményeire jobban képes koncentrálni.
Az eredményszemléletű számvitel a vagyonmérleg tekintetében teljes képet ad, többéves rálátást biztosít a pénzügyi kimutatásaiból fakadóan, és a számviteli tételek analitikus személetét biztosítja. Hatékonyabb gazdálkodás és döntéshozatali rendszer keletkezik, a pénzügyi ellenőrzés világosabbá és egységesebbé válik, szigorúbb ellenőrzést biztosít a politikumnak, a hibalehetőségek kockázatát mérsékli, illetve a keletkezésüket jobban kiszűri.
Egyidejűleg figyelembe kell venni azt is, hogy az egységesítés, az átláthatóság és az ellenőrizhetőség biztosítását nem lehet csak a számviteli szabályozás megváltoztatásával megvalósítani, szükséges a teljes költségvetési gazdálkodás átgondolása és törvényi szabályozása. A hatékony, jól kormányzott állam működéséhez a közpénzügyek mérhetősége, szabályszerű és teljesítmény centrikus felhasználása elengedhetetlen. A költségvetési gazdálkodás folyamatos továbbfejlesztése, mechanizmus rendszerének finomhangolása a változó nemzetgazdasági, világgazdasági és társadalmi folyamatokhoz szükségszerű.
A költségvetési rend szerint gazdálkodóknál az eredmény-személetű számvitelre áttérés a tisztánlátást segíti, ugyanis jövőben is nagy figyelmet kap, hogy a kiemelt jelentőségű gazdálkodó (költségvetési szerv, közüzemi cég) képes-e a gazdálkodását folytatni, nem várható-e tevékenységének ellehetetlenülése, vagy beszűkülése, ezáltal a közszolgáltatások fenntarthatóak-e a jövőben.
Mind a romló hatékonyságú profitorientált szervezeteknél, mind a költségvetési intézményeknél, továbbá a közszolgáltatásokat végző vállalatoknál megoldás lehet (ne) a kompenzáló, a működés folyamatosságát biztosító állami támogatások ésszerű, vagyis a hatékony gazdálkodási kényszert nem negligáló módozatú nyújtása. A nemzeti költségvetések forrásszűkössége és az EU meglévő általános támogatási tilalma egyelőre ezt a kívánt formában nem teszi lehetővé. Így felértékelődik a fegyelmezett, átláthatóbb gazdálkodás. Az ésszerű, de állami támogatások nélküli gazdálkodás azonban mindhárom szegmensben (vállalkozások, költségvetési intézmények, közszolgáltató vállalatok) két évtizede nem képes versenyhelyzetet teremteni a fejlettebb térségekből érkező vállalatokkal és szolgáltatókkal szemben. Így a "belső" cégek és közszolgáltatók működésének folyamatosságát, az erre való képességüket, kiemelt figyelem kíséri, mind a Kormány, mind a lakosság részéről. ■
Visszaugrás
