Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE), mint legfontosabb európai emberi jogi standard, kiemelkedő szerepet játszik az Európai Unió tagállamaiban is, az EJEE-ből fakadó kötelezettségeket szerződő felekként az uniós tagállamoknak is be kell tartaniuk - ezen az sem változtat, hogy egy szupranacionális közösség tagjai. Mi a helyzet azonban akkor, ha valamely uniós jogi norma nem egyeztethető össze az EJEE-vel? Hogyan jellemezhető a viszony az EJEE és az uniós jog között? Hogyan alakul az Unió és/vagy a tagállamai felelőssége? E kérdésekre csak az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és az Európai Unió Bírósága gyakorlatára is tekintettel lehetséges választ adni. Az EJEE és az uniós jog, valamint az EJEB és az Európai Unió Bírósága viszonyában új korszakot jelenthet az Uniónak az EJEE-hez történő csatlakozása, amely a korábbi esetjog (különösen az ún. Bosphorus-vélelem) felülvizsgálatát teheti szükségessé az EJEB részéről, és az Unió Bírósága szemszögéből is új megközelítést hozhat. A csatlakozás azonban újabb értelmezési kérdéseket is magával hoz - feltéve, hogy sor kerül rá, az Európai Bíróság 2/13. sz. véleménye ugyanis komoly feltételhez kötötte a csatlakozást.
Az EJEE-nek az Európai Unió összes tagállama szerződő fele. Az EJEE "megkerülhetetlen" európai emberi jogi standardként az Európai Unió Bíróságának esetjogán keresztül közvetetten beszüremlett az uniós jogba is - az íratlan primer jog forrásaként. Az Európai Bíróság mára már klasszikussá érett ítéleteiben kimondta, hogy az alapjogok az uniós (eredetileg közösségi) jog részét képezik, az uniós jogban íratlanul is bennrejlő formában, az íratlan elvek egyik "megismerési forrásaként" pedig a Bíróság megemlített nemzetközi egyezményeket, és kiemelt módon az EJEE-t.[1] Az írott primer jog évtizedeken átívelő fejlődési folyamatának jelenlegi végpontja, a Lisszaboni Szerződés átfogalmazta és kibővítette az alapjogokra vonatkozó rendelkezéseket, kodifikálva több tekintetben az Európai Bíróság gyakorlatát is. Az EUSz. 6. cikke szól az uniós alapjogvédelem mindhárom ágáról: egyfelől jogi kötőerővel ruházza fel az EU Alapjogi Chartáját [(1) bek.], másfelől felhatalmazást biztosít az Uniónak az EJEE-hez való csatlakozásra [(2) bek.], harmadsorban pedig az uniós jog általános elveiként azonosítja az alapvető jogokat, utalva a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira és az EJEE-re [(3) bek.]. Érdekes többrétegűséget eredményez ez az uniós jogon belül, hiszen az alapjogok írott formában (a Chartában) és íratlan elvként egyaránt léteznek, egyaránt primer jogi szinten. E többrétegűségnek jelentősége lehet hipotetikusan akkor, ha az Európai Bíróság a Chartában nem szereplő alapjogot kíván védelemben részesíteni, hiszen az íratlan alapjogokat a Bíróság eseti alapon bővítheti (ellentétben a Chartával). Érdekes még a kérdés azon tagállamok vonatkozásában, akik csak bizonyos korlátozásokkal vállalták az Alapjogi Charta alkalmazását (a Lisszaboni Szerződéshez fűzött 30. sz. jegyzőkönyv alapján Lengyelország és az Egyesült Királyság, de eredendően a Cseh Köztársaság is nyilatkozatban hangsúlyozta a különállását).[2] Az általános jogelvekből következő alapjogvédelem alól "kiszerződni" nem lehet, ezért az íratlan elvek párhuzamos léte az egységes alapjogvédelem fennmaradásához is hozzájárulhat az uniós jogrendben.[3]
Hogy miként alakul az íratlan és az írott alapjogok viszonya általában véve a jogalkalmazásban, arra az Európai Bíróságnak kellene választ adnia. Erre lehetősége nyílt volna elsőként a Yoshikazu Iida-ügyben: egy német bíróság előzetes döntéshozatali kérdést terjesztett elő többek között az EUSz. 6. cikk (3) bekezdés értelmezésével kapcsolatban. A bíróság abban várt útmutatást, hogy teljes körűen alkalmazhatók-e az ítélkezési gyakorlat vívmányai (különösen a Stauder-ügy és a Mangold-ügy[4]) által lefektetett íratlan uniós alapvető jogok akkor is, ha a Charta valamely konkrét ügyben nem alkalmazható. Másképpen: az uniós jogrend általános elveiként továbbélő alapvető jogok önállóan és függetlenül léteznek-e a Chartában rögzített új alapvető jogok mellett? A Bíróság azonban e kérdésre nem adott választ, mivel úgy találta, hogy az ügy tényállása nem mutat kapcsolatot az uniós joggal, így az elvi uniós alapjogvédelmi kérdésre érdemben nem tért ki.[5] A kötelező Charta és az
- 71/72 -
íratlan elvek párhuzamos létezése (legalábbis valamely egyértelmű, a védett alapjogok körében megjelenő egyértelmű divergencia megjelenéséig) nincs különösebb hatással az alapjogok alkalmazási körére - az az alaptétel érvényesül, hogy ahol az uniós jog alkalmazandó, ott az uniós alapjogokat is alkalmazni kell, ezek az (írott és íratlan) alapjogok az uniós jogot "árnyékként" követik.[6] A párhuzamos létezés azonban azt is jelenti, hogy a Bíróság továbbra is figyelemmel lehet - és van is - az EJEE-re, az EJEB gyakorlatára és a tagállami alkotmányos hagyományokra, aminek különösen akkor lehet jelentősége, ha a Chartában joghézag mutatkozik, vagy az alapjogok továbbfejlesztésére szánja el magát a Bíróság.[7]
Szintén releváns kérdés, hogy az EUSz. 6. cikk hatással van-e az EJEE alkalmazhatóságára a tagállamok jogában. A Kamberaj-ügyben azt vetette fel egy nemzeti bíróság, hogy az EUSz. 6. cikk (3) bekezdése felruházza-e az EJEE-t az uniós jogra jellemző közvetlen hatály és elsődlegesség (alkalmazási elsőbbség) tulajdonságaival.[8] A Bíróság hangsúlyozta: az EUSz. 6. cikk (3) bekezdése nem szabályozza az EJEE és a tagállamok jogrendje közötti kapcsolatot, és nem határozza meg a nemzeti bíróság által abban az esetben levonandó következtetéseket sem, ha az EJEE által biztosított jogok és a nemzeti jog valamely szabálya ütközik. Az EUSz. 6. cikk (3) bekezdésében az EJEE-re történő utalás nem kötelezi a nemzeti bíróságot arra, hogy a nemzeti jog valamely szabálya és az EJEE közötti ütközés esetén közvetlenül alkalmazza az említett egyezmény rendelkezéseit, mellőzve a nemzeti jog azzal összeegyeztethetetlen szabályának az alkalmazását.[9] A Bíróság egyértelműen elválasztotta az EJEE által létrehozott jogi rezsimet és kikényszerítését az uniós jogtól és annak ki-kényszerítésétől.[10] Az EUSz. 6. cikke tehát nem változtatta az EJEE-t uniós jogforrássá, és így nem ruházta fel a szupranacionális uniós jog tulajdonságaival sem.
Az Alapjogi Charta a Szerződésekkel azonos jogi kötőerővel bír, primer szintű uniós jogforrás. Ugyanez elmondható az uniós jog általános elveiről is, az alapjogok tehát a szekunder uniós jog felett állnak, az Unió intézményeinek aktusai nem lehetnek ellentétesek velük - ha ez mégis fennáll, a Bíróság megsemmisítheti a szekunder aktust. A két írott alapjogi katalógus, a Charta és az EJEE, több alapjog vonatkozásában átfedésben van. Az ebből potenciálisan következő értelmezési nehézségeket a Charta maga igyekszik kiküszöbölni: amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE által biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni ez EJEE-ben szereplő jogokéval; az Unió joga ugyanakkor biztosíthat kiterjedtebb védelmet (52. cikk).[11]
Az EJEE - és a gyakorlatban: az EJEB - szemszögéből az uniós jog kapcsán a kiindulópont a jelenlegi jogi helyzetben az, hogy mivel az Európai Unió nem szerződő fél az EJEE-ben, az nem kötelezi nemzetközi jogi értelemben, az EU nem vonható formálisan felelősségre az abban foglalt jogok megsértése miatt, az Unió nem lehet alperes az EJEB előtti eljárásokban, az EJEB az uniós jog "EJEE-kompatibilitását" közvetlenül nem vizsgálhatja.[12]
A tagállamok azonban az Unió tagállamaiként is kötve vannak az EJEE-ben foglalt kötelezettségeikhez, ezt az EJEB a Matthews-ügyben hozott ítéletében egyértelműen megerősítette. A Matthews-ügyben (amely az európai parlamenti választójoggal volt kapcsolatos az Egyesült Királyság, pontosabban Gibraltár viszonylatában[13]) a brit kormány vitatta felelősségét az 1976-os, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen választásáról szóló okmány kapcsán, arra hivatkozással, hogy az nem egy "hagyományos" nemzetközi szerződés, hanem az EU (akkor még EK) egy intézményének, a Tanácsnak egy aktusa. Az EJEB emlékeztetett arra, hogy az 1976-os okmány nem egy egyszerű intézményi aktus (nem szekunder uniós jog), hanem nemzetközi megállapodás, amelyben az Egyesült Királyság saját döntése alapján vesz részt - szerződési státuszát, primer jogforrási jellegét az is alátámasztja, hogy (akárcsak az alapító vagy módosító uniós szerződéseket) az okmányt nem lehet megtámadni az Európai Bíróság előtt. Az EJEB utalt arra is: az a tény, hogy az EJEE aláírásakor az európai államoknak még nem állt szándékában egy szupranacionális szervezet létrehozása, nem zárja ki az EJEE alkalmazását egy nemzetek feletti közösség intézményei kapcsán - főként, hogy e közösség tagállamai mind az EJEE részes államai is.[14] A Matthews-ügy alapján állítható, hogy egyfelől az EJEE nem zárja ki, hogy részes államai átruházzák hatásköreik (szuverenitásuk) egy részét nemzetközi vagy nemzetek feletti szervezetekre, de - másfelől - az EJEE-ben foglalt jogok garantálása továbbra is feladatuk. A Matthews-ítéletben az EJEB lényegében közvetetten primer uniós jogot vizsgált emberi jogi szempontból, és megállapítot-
- 72/73 -
ta az Egyesült Királyság felelősségét a jogsérelem miatt.[15]
Az EJEB-nek arra is választ kellett adnia, hogy vizsgál-e, vizsgálhat-e olyan aktusokat, amelyeket egy uniós tagállam az uniós jog végrehajtásaként alkot meg - állami aktusokról van tehát szó, amelyek azonban uniós jogi kötelezettségekben gyökereznek. A Cantoni- és a Povse-ügyekben született ítéletek logikája alapján a kérdésre adott válasz attól függ, hogy volt-e a kérdéses aktus kapcsán mérlegelési jogköre az uniós tagállamnak. A Cantoni-ügyben[16] egy olyan francia jogszabály rendelkezése szolgáltatta a jogvita alapját, amely gyakorlatilag szó szerint megegyezett egy EK irányelv szövegével. A strasbourgi bíróság úgy vélte, hogy a szövegszerű azonosság nem emeli ki a francia törvényt az EJEE hatálya alól. A nemzeti jogalkotónak szabályozási mozgásteret biztosító uniós jogforrás, az irányelv nemzeti átültetéséért tehát az állam felel az EJEE szemszögéből. Mi a helyzet azonban a tagállamoknak diszkrecionális jogkört nem biztosító uniós jogforrások esetében, különösen rendeletek vonatkozásában? Amennyiben egy uniós tagállam egy uniós rendeletet kell, hogy alkalmazzon, nincs átültetési mozgástere, mivel nem szükséges átültetés (sőt, tilos is átültetni a rendeletet a nemzeti jogba). Az EJEB megállapította, hogy ha ez a helyzet áll fenn, a tagállam pusztán uniós jogból eredő kötelezettségét teljesíti.[17] Ez a megoldás azonban egy alapjogvédelmi hiányosságot is eredményezhet, amennyiben az Unió maga sérti meg e jogokat. A probléma feloldását az EJEB részéről a Bosphorus-ügyben felállított vélelem jelenti, amelyben az EJEB egy jogszerűségi vélelmet konstruált annak az ellentmondásnak a kezelésére, hogy az államok nem vonhatják ki magukat az EJEE hatálya alól azáltal, hogy hatásköreiket átruházzák egy nemzetközi entitásra, de ugyanakkor maga a nemzetközi szervezet (ez esetben a szupranacionális Európai Unió) közvetlenül nem kötelezettje az EJEE-nek. Az ügyben egy olyan uniós rendelet alapján hozott tagállami intézkedésről volt szó, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy kötelező határozatát hajtotta végre az Unió szintjén.[18] A Bosphorus-vélelem szerint - amelyet az EJEB az európai közrend alkotmányos eszközének nevezett - az állam valamely nemzetközi szervezetben való tagságából következő intézkedési kötelezettsége mindaddig jogszerűnek tekintendő, amíg az érintett szervezet legalább az EJEE által garantált védelemmel egyenértékű módon védeni rendeli - anyagi és eljárási tekintetben egyaránt - az alapjogokat.[19] A megfelelő védelem igénye hasonló mértékű, de nem feltétlenül teljesen azonos védelmet jelent. A megfelelő, hasonló mértékű alapjogvédelem vélelme azonban nem végleges, hanem minden lényeges változás fényében vizsgálat tárgyát képezheti. Amennyiben a nemzetközi szervezet az EJEE-hez hasonló mértékű alapjogvédelmet biztosít, vélelmezendő, hogy az érintett állam nem sértette meg az Egyezményt a nemzetközi szervezetből adódó kötelezettségei teljesítése során.[20] A vélelem azonban megdönthető, ha konkrét esetben bebizonyosodik, hogy az EJEE-ben foglalt jogok védelme nyilvánvalóan elégtelen ("manifestly deficient"): ebben az esetben a nemzetközi szervezet érdekeivel szemben az EJEE-nek, mint az európai "public order" alkotmányos instrumentumának az érvényesülését kell garantálni.[21] A Bosphorus-vélelem felállítása két következménnyel mindenképpen jár: egyfelől az Unió számára egy kedvező egyenértékűségi értékelést jelent az EJEB részéről, másfelől azonban azt is jelenti, hogy végső soron a tagállamnak mozgásteret nem biztosító uniós rendelet alkalmazása is betudható a tagállamnak az EJEE szempontjából - ez összhangban van azzal is, amit a Nemzetközi Jogi Bizottság 2001-es tervezete az államok nemzetközi felelősségéről a betudhatóságról tartalmaz.[22]
Az EJEB kialakította tehát a maga feltételrendszerét az uniós jog kapcsán, amely az alábbiakban foglalható össze némileg leegyszerűsítő módón:
1. Az Európai Unió nem citálható az EJEB elé, mivel (mondhatjuk úgy is: amíg) nem szerződő fél.
2. Az uniós tagállamok uniós tagságuktól függetlenül felelősek az EJEE-ből eredő kötelezettségeik teljesítéséért.
3. A primer uniós jog részét képező szerződések következményeiért a tagállamok felelősek az EJEE alapján.
4. A szekunder uniós jog kapcsán a tagállamok abban az esetben lehetnek felelősek az EJEE alapján, ha az uniós jogi aktus biztosít számukra diszkrecionális jogkört az uniós jogi kötelezettség teljesítése során.
5. Az Európai Unió vélelmezett módon az EJEE-vel egyenértékű alapjogvédelmet biztosít, a tagállamok a számukra diszkrecionális jogkört nem biztosító uniós jogi aktusok kapcsán ezen okból nem felelnek (noha azok betudhatók nekik nemzetközi jogi értelemben) - hacsak meg nem dől a Bosphorus vélelem.
Egy közelmúltbeli, nagy jelentőségű menekültügyi ítélet, az M. S. S. ügy[23] kapcsán (az ügynek az Unió közös menekültügyi rendszere szempontjá-
- 73/74 -
ból fennálló jelentőségét ehelyütt nem vizsgálva) végigkövethető a fenti gondolatmenet alkalmazása, még ha maga az EJEB nem is ment lépésről lépésre végig a fenti kérdéseken az ítéletében. Az ügy az EU menekültjoga egyik alappillérét képező dublini rendelet[24] alkalmazásával volt kapcsolatos, melynek során Belgium a dublini rendelet alapján Görögországba szállított át egy afgán menedékkérőt, M. S. S. urat. Az EJEB elé benyújtott keresetében M. S. S. az EJEE 2., 3. és 13. cikkeinek sérelmére hivatkozott. A vizsgált kérdéskörünk szempontjából Belgium felelőssége érdekes, amely állam a görög menekültügyi rendszer emberi jogi hiányosságai ellenére átszállította a menedékkérőt egy uniós jogi aktust alkalmazva. Az előbb felállított gondolati sor lépéseinél maradva a következőek állapíthatók meg:
1. A kérelmező nem perelte (nem is perelhette) az Uniót, kérelmét annak érintett tagállamai ellen nyújtotta be.
2. Az EJEB elfogadhatónak minősítette és megvizsgálta az EU tagállamainak felelősségét az EJEE potenciális megsértése kapcsán, uniós jogilag releváns kérdésben.
3. Az ügyben nem primer uniós jog EJEE-kompatibilitása volt a kérdés.
4. Az ügyben szekunder uniós jog alkalmazására került sor: a dublini rendeletet alkalmazta Belgium. A kérdés, hogy a közvetlenül alkalmazandó, minden elemében kötelező rendelet biztosít-e diszkrecionális jogkört Belgiumnak? Az EJEB szerint igen, mivel a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján az uniós tagállam megvizsgálhatja a harmadik ország állampolgára által hozzá benyújtott menedékjog iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős (ez az ún. szuverenitási klauzula) - Belgium tehát dönthetett volna úgy, hogy nem szállítja át M. S. S.-t Görögországba.[25]
5. A Bosphorus-vélelem alkalmazására a fenti okból nem került sor; az EJEB megállapította Belgium (és Görögország) felelősségét.
Az M. S. S. ügyben nem keletkezett alapjogvédelmi hézag, mi több, az ítéletben vizsgált probléma és az EJEB konklúziója "továbbgyűrűzött" az Európai Bíróság fóruma elé is[26], és (egyéb tényezők mellett) az uniós menekültügyi szabályrendszer reformjához vezetett. A helyzet megítélését dogmatikai szempontból megkönnyítette, hogy valójában nem önmagában az uniós norma egy rendelkezése jelentett alapjogi problémát, hanem egy tagállam menekültügyi rendszerének súlyos hiányosságai, amelynek a kérelmező az uniós rendelet okán lett "kitéve".
Az európai uniós jog szemszögéből a jelenkor egyik legkomplexebb kérdése az Uniónak az EJEE-hez történő csatlakozása. A csatlakozás jogi szempontból annak ellenére szükséges, hogy a Lisszaboni Szerződés időközben primer jogi státusszal és jogi kötőerővel ruházta fel a Chartát: az EJEE-csatlakozás ugyanis azt jelentené, hogy az Unió, létrejötte óta először egy külső emberi jogi standardnak és ellenőrzőrendszernek kellene, hogy megfeleljen, ahol a kötelezettségek betartását egy bírói fórum ellenőrzi, és ahol magánszemélyek is érvényesíthetik jogaikat az Unióval szemben. Az íratlan primer jog (függetlenül az "inspirációs forrásaitól") és az Alapjogi Charta ugyanis az Unió közjogi konstrukciója szempontjából értelemszerűen belső alapjogi standard; jelenleg az unió jogát érintően hatáskörrel bíró, független nemzetközi emberi jogi ellenőrző mechanizmus nem létezik.[27]
Az első csatlakozási kísérletre a kilencvenes években került sor, amelyre azonban hatásköri okból nem kerülhetett sor: az Európai Bíróság a 2/94. sz. véleményében[28] kimondta, hogy az Európai Közösségnek nincs hatásköre az EJEE-hez való csatlakozásra.[29] A Közösségnek a szerződések nem biztosítottak hatáskört általános emberi jogi kérdésekben történő jogalkotásra, és e körben nemzetközi megállapodást sem köthetett - e kérdésben az Alkotmányszerződés hozott volna változást, előírva az Unió csatlakozását az EJEE-hez[30], e szerződés azonban, mint az ismert, nem lépett hatályba.
A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor érdemben átvette az Alkotmányszerződés vonatkozó rendelkezését, ennek következtében a hatályos primer uniós jogban az EUSz. 6. cikk (2) bekezdése kötelezően előírja az Unió csatlakozását az EJEE-hez.[31]
A csatlakozás vonatkozásában a primer uniós jog az alábbi feltételeket támasztja az EUSz. 6. cikkének (2) bekezdésében és a vonatkozó jegyzőkönyvben[32]:
- a csatlakozás nem érintheti az Uniónak és intézményeinek a Szerződésekben meghatározott hatásköreit;
- a csatlakozási megállapodásnak rendelkeznie kell az uniós jog sajátos jellemzőinek megőrzéséről,
- 74/75 -
- biztosítani kell, hogy a csatlakozás nem befolyásolja a tagállamoknak az EJEE-hez fűződő viszonyát,
- a megállapodás rendelkezései nem érintik az EUMSz. 344. cikkét.[33]
Noha jogi kötőerővel nem bír, de megemlíthető az EUSz. 6. cikkének (2) bekezdéséről szóló (2. számú) nyilatkozat is, amelynek tanúsága szerint a Lisszaboni Szerződést elfogadó kormányközi konferencia egyetértett abban, hogy az Uniónak az EJEE-hez történő csatlakozására az uniós jog sajátosságainak megőrzése mellett kell, hogy sor kerüljön, amelynek biztosítása érdekében fontos az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága közötti rendszeres párbeszéd, amely a "csatlakozásakor megerősíthető."[34] Ami az EJEE-t illeti, mivel eleddig kizárólag államok voltak a szerződő felek, szintén módosításra volt szükség; a 14. jegyzőkönyvnek köszönhetően az EJEE 59. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy az Európai Unió csatlakozhat az EJEE-hez.[35]
A csatlakozási kötelezettségre tekintettel, az Európa Tanács és az Unió közötti tárgyalások folyományaként 2013-ra elkészült a csatlakozási szerződés tervezete, amely rendezni hivatott a csatlakozás intézményi és jogi aspektusait.[36] Ehelyütt terjedelmi okokból és a vizsgálódás koherenciájának megőrzése érdekében nem térek ki az EU csatlakozásról szóló nemzetközi megállapodás tervezete kidolgozásának folyamatára, az egyes szereplők által képviselt álláspontokra, de a szerződéstervezet átfogó elemzésére sem, csak a vizsgálódásunk szempontjából leginkább releváns szempontokkal foglalkozom.[37]
Kiemelendő jelentőségű a megállapodástervezetben mindazonáltal az alperesi pertársaság kérdése a tagállamok és az EU viszonylatában (amely azt teszi lehetővé, hogy az EU, illetve a tagállamok alperesi pertárssá válhassanak egyikük perlése esetén; így az EJEB-nek nem szükséges arról döntenie, hogy az EU és/vagy egy vagy több tagállam a megfelelő alperes, vagy, hogy hogyan alakul köztük a felelősség megoszlása), valamint az Európai Bíróság előzetes bevonása iránti eljárás, amely azt hivatott garantálni, hogy az Európai Bíróságnak legyen lehetősége egy uniós norma alapjog-kompatibilitását azelőtt, hogy az EJEB határozna az uniós jog EJEE-kompatibilitásáról. A tervezet egyebek mellett intézményi kérdéseket is rendez, így szól az Uniót képviselő bíró választásáról és az Uniónak az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ülésein való részvételéről.[38] A probléma komplexitását fokozza, hogy az Uniónak a csatlakozásból adódóan szükséges belső szabályait is meg kell alkotnia.[39]
A tervezetről az Európai Bizottság az EUMSz. 218. cikkének (11) bekezdése alapján véleményt kért az Európai Bíróságtól, amelynek így alkalma nyílt megvizsgálni, hogy a megkötni szándékolt szerződés összhangban áll-e a primer joggal. A kérdés jelentőségét aláhúzza, hogy az Európai Parlament (EP), a Tanács és huszonnégy tagállam nyújtott be észrevételeket az eljárásban. A kérelmező Bizottság a beadványában kifejtette, hogy álláspontja szerint a megállapodás összeegyeztethető a Szerződésekkel[40], és noha az érvelések között vannak eltérések, az EP, a Tanács valamint a belga, a bolgár, a cseh, a dán, a német, az észt kormány, Írország, a görög, a spanyol, a francia, az olasz, a ciprusi, a lett, a litván, a magyar, a holland, az osztrák, a lengyel, a portugál, a román, a szlovák, a finn és a svéd kormány, valamint az Egyesült Királyság kormánya mind arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodástervezet összeegyeztethető a Szerződésekkel.[41]
Kokott főtanácsnok az EUSz. 6. cikk (2) bekezdésében és a 8. jegyzőkönyvben foglalt jogi feltételekre alapozott részletes elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodás tervezetében nincs semmi, "ami megkérdőjelezhetné az Unió EJEE-hez történő csatlakozásának a Szerződésekkel való összeegyeztethetőségét" és annak "csupán viszonylag csekély módosítása, illetve kiegészítése szükséges, amelyek minden nagyobb nehézség nélkül megvalósíthatók."[42] A főtanácsnok tehát azt javasolta a Bíróságnak, hogy nyilvánítsa a megállapodást a primer joggal összeegyeztethetőnek, azzal feltétellel, hogy a szükséges apróbb módosításokra, kiegészítésekre és pontosításokra sor kerül.[43] Az általa szükségesnek tartott változtatások az alábbiakat ölelték fel:
- tekintettel arra, hogy az Unió és a tagállamai a megállapodástervezet 3. cikkének (5) bekezdése értelmében kérelmezhetik társalperesi perbelépésük engedélyezését az EJEB előtti eljárásokban, szisztematikusan és kivétel nélkül tájékoztatni kell őket (ti. az Uniót és a tagállamait) az EJEB előtt folyamatban lévő valamennyi eljárásról, amint azokról az adott alperest tájékoztatták,
- az Uniónak és a tagállamainak fentiek szerinti, perbelépés engedélyezése iránti kérelmeinek elfogadhatóságát az EJEB nem vizsgálhatja,
- 75/76 -
- az Európai Bíróság ún. előzetes eljárása[44] az uniós jog EJEE-vel összhangban lévő értelmezésére vonatkozó valamennyi jogkérdésre kiterjed,
- az Európai Bíróság előzetes bevonása iránti eljárás lefolytatásától csakis akkor lehet eltekinteni, ha nyilvánvaló, hogy az EUB már foglalkozott az EJEB előtt folyamatban lévő kereset tárgyát képező konkrét jogkérdéssel,
- az alperes és az alperesi pertárs egyetemleges felelősségének elve[45] nem érinti a szerződő feleknek az EJEE 57. cikke értelmében tett esetleges fenntartásait,
- az EJEB egyébiránt semmi esetre sem térhet el az alperesnek és az alperesi pertársnak az EJEE megállapított megsértéséért való egyetemleges felelősségének elvétől.[46]
A főtanácsnok indítványa olyan kifogásokat tartalmazott, amelyek egyike sem jelent koncepcionális kérdést, felvetései a megállapodás alapvető logikájával összeegyeztethetőek. A Bíróság azonban másképp látta a helyzetet.
A Bíróságnak elsőként az elfogadhatóságot kellett vizsgálnia. Egyes tagállamok ugyanis felvetették, hogy nem jelenti-e az elfogadhatóság akadályát, hogy az Uniónak az EJEE rendszerében való részvételére vonatkozó belső uniós szabályokat még nem fogadták el.[47] A Bíróság azonban megállapította, hogy még ha el is fogadták volna már e szabályokat, akkor sem képezhetnék ezen eljárásban felülvizsgálat tárgyát - az EUMSz. 218. cikk (11) bekezdése szerinti eljárás tárgya ugyanis kizárólag olyan nemzetközi megállapodás lehet, amelyet az Unió megkötni tervez, a belső uniós szabályok pedig értelemszerűen nem ilyen természetűek, ezért irreleváns, hogy még nincsenek elfogadva az Unió részéről. A Bizottság ellenbe átadta a Bíróságnak "a csatlakozási dokumentumok azon tervezeteit, amelyek tárgyában a tárgyaló felek már elvi megállapodásra jutottak. E dokumentumok összessége kellően teljes és pontos keretét adja azon részletszabályoknak, amelyek szerint a tervezett csatlakozás végbemehetne, és ezért lehetővé teszi, hogy a Bíróság értékelje az említett tervezeteknek a Szerződésekkel való összeegyeztethetőségét."[48]
A kérelem tehát elfogadható volt, a Bíróság így áttért az érdemi kérdések vizsgálatára, elsőként néhány előzetes megfontolást vázolva fel az Unió és az uniós jog természetét illetően, hangsúlyozva ezek sui generis jellegét. A Bíróság leszögezte, hogy az Unió csatlakozása mindenképpen sajátos helyzetet jelent, mivel az Unió nem állam, és az EJEE-nek eddig kizárólag államok voltak a tagjai - az Unió "új, különleges jogrenddel, saját alkotmányos kerettel és alapelvekkel, különösen kidolgozott intézményi szerkezettel, valamint a működését biztosító jogszabályok teljességével rendelkezik," éppen ezért e sajátosságokat figyelembe kell venni a csatlakozáskor, és éppen ezért támasztanak a Szerződések jogi feltételeket (lásd fent) a csatlakozásra vonatkozóan[49] - e feltételek célja lényegüket tekintve éppen az uniós jog sajátosságai megőrzésének biztosítása.[50] Az Unió és az uniós jog alapvető sajátosságaiként a Bíróság az uniós hatásköri elveket, az EU intézményi keretét, a közvetlen hatály és az elsődlegesség elvét jelölte meg[51], hangsúlyozva, hogy ezen szabályok mentén együttműködve az Unió tagállamai "egymással kölcsönösen összefüggő, magát az Uniót és a tagállamait viszonosan, valamint a tagállamokat egymással összekötő elvek, szabályok és jogviszonyok strukturált hálózatát hozták létre", elkötelezve a tagállamokat az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozása mellett egy olyan közösségben, ahol a tagállamok és az Unió közös alapértékeket vallanak, ahol kölcsönös bizalom áll fen a tagállamok között, és ahol az alapvető jogok védelme kitüntetett fontosságú jogi kötelezettség.[52] Alapvetései megtétele után a Bíróság rátért a megállapodástervezetnek a 6. cikk (2) bekezdése, a 8. jegyzőkönyv és - általánosságban - a Szerződések, azaz az EU alkotmányos alapchartája[53] szempontjából történő részletes elemzésére. A véleményben öt nagyobb kérdéskör vizsgálata különíthető el.
A Bíróság utalt rá, hogy amennyiben az Unió csatlakozik az EJEE-hez, maga is külső ellenőrzés alá kerülne, amelynek tárgya az EJEE-ben foglalt jogok és szabadságok tiszteletben tartása, ezáltal az Unió és intézményei az EJEE ellenőrzési mechanizmusának, különösen az EJEB-nek alá lenne rendelve, ugyanakkor az EJEB - egyebek mellett - nem vitathatja a Bíróságnak az uniós jog alkalmazási körére vonatkozó megállapításait, és az uniós jog autonómiája nem sérülhet.[54] Ezzel összefüggésben rámutatott a Bíróság, hogy az EU Alapjogi Chartájának 53. cikke előírja, hogy a Charta egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, mint amely szűkíti vagy hátrányosan érinti azon az
- 76/77 -
alapvető jogokat, "amelyeket - saját alkalmazási területükön - az Unió joga, a nemzetközi jog, a tagállamok alkotmányai, illetve az Unió vagy a tagállamok mindegyikének részességével kötött nemzetközi megállapodások, így különösen az EJEE elismernek", így az alapvető jogok nemzeti védelmi szintjeinek alkalmazása nem veszélyeztetheti a Charta által meghatározott védelmi szintet, vagy az uniós jog elsőbbségét, egységességét és hatékonyságát.[55] Másfelől viszont, mivel az EJEE 53. cikke fenntartja a lehetőséget a szerződő felek számára, hogy az alapvető jogok magasabb védelmi szintjét írják elő, mint amelyet az EJEE biztosít[56], a Bíróság szerint biztosítani kell az összhangot az EJEE 53. cikke és az Alapjogi Charta 53. cikke között annak érdekében, hogy az EJEE 53. cikke szerinti a Chartában elismert azon jogok tekintetében, amelyek megfelelnek az említett egyezményben biztosított jogoknak, olyan szintre korlátozódjon, amely a Chartában foglalt védelmi szint, valamint az uniós jog elsőbbsége, egységessége és hatékonysága veszélyeztetésének elkerüléséhez szükséges.[57] A megállapodástervezet azonban erre vonatkozóan semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.
A kölcsönös bizalom elvének különösen nagy jelentősége van a tagállamok között: ez teszi lehetővé, hogy az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozását és működését az Unióban; ez az elv megköveteli a tagállamoktól azt, hogy úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat - kivéve, ha kivételes körülmények állnak fenn.[58] Az EU-tagállamok ezért az uniós jog végrehajtása során az uniós jog alapján kötelesek lehetnek arra, hogy "feltételezzék, a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem - a kivételes esetektől eltekintve - azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta e az Unió által biztosított alapvető jogokat."[59] A Bíróság szerint a megállapodás azon megközelítése, hogy az Uniót egy államhoz hasonítja, és az összes többi szerződő fél szerepével megegyező szerepet szán neki, nem tartja tiszteletben az Unió egyedi sajátosságait és azt, hogy a tagállamok uniós taggá válásukkal elfogadták, hogy a közöttük lévő kapcsolatokat azokon a területeken, ahol a tagállamok az Unióra hatásköröket ruháztak, az uniós jog szabályozza, kizárva - ha az uniós jog ezt követeli meg - minden más jogot.[60] Az EJEE ugyanakkor megkövetelné az EU tagállamaitól (is), hogy vizsgálják meg az alapvető jogok más EU-tagállam általi tiszteletben tartását az EJEE alapján, miközben az uniós jog előírja a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat - ezáltal a csatlakozás alááshatná "az Unió alapjául szolgáló egyensúlyt" és veszélyeztetné az uniós jog autonómiáját, a megállapodás pedig nem rendelkezik e helyzet elkerüléséről.[61]
Az EJEE-hez fűzött 16. kiegészítő jegyzőkönyv[62] egy tanácsadó vélemény iránti eljárást hoz létre, amely lehetővé teszi az EJEE-tagállamok legmagasabb szintű bíróságai számára, hogy tanácsadó véleményt kérjenek az EJEB-től az EJEE-ben vagy az ahhoz csatolt jegyzőkönyvekben biztosított jogok és szabadságok értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos elvi kérdésekre vonatkozóan.[63] Másfelől azonban az uniós jog az uniós tagállamok ugyanezen bíróságai számára előírja, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzenek a Bíróságnál.[64] Noha az Unió csatlakozásáról szóló megállapodás nem írja elő, hogy az Uniónak csatlakoznia kell a 16. jegyzőkönyvhöz, a Bíróság szerint ha az EJEE az uniós jog szerves részét képezné, az e jegyzőkönyvvel létrehozott eljárás érinthetné az előzetes döntéshozatali eljárás "autonómiáját és hatékonyságát", különösen ha olyan, a Chartában foglalt jogok érintettek, amelyek megfelelnek az EJEE-ben elismert jogoknak: nem zárható ki ugyanis, hogy a 16. jegyzőkönyv alapján valamely, e jegyzőkönyvhöz csatlakozott tagállam bírósága által benyújtott tanácsadó vélemény iránti kérelem alapján megindulhatna az EJEE előtt az Európai Bíróság előzetes bevonására irányuló eljárás, ami viszont az előzetes döntéshozatali eljárás megkerülésének veszélyét idézné elő, miközben az előzetes döntéshozatal alapvető jelentőségű az uniós jog szempontjából.[65] Problematikus tehát, hogy a megállapodástervezet nem rendezi a két eljárás viszonyát.
A fentieket összefoglalva a Bíróság leszögezte, hogy a megállapodástervezet jelenlegi formájában sérti az uniós jog sajátos jellemzőit és autonómiáját.
- 77/78 -
A Bíróság utalt rá, hogy állandó gyakorlata szerint az EU által kötött nemzetközi megállapodások nem sérthetik a Szerződések által felállított hatásköri rendet és az uniós jogrendszer autonómiáját[66]; ez az elv többek közt az EUMSz. 344. cikkében jut kifejezésre, amelynek értelmében tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik. A Bíróság szerint az, hogy a megállapodástervezet 5. cikke kijelenti, hogy a Bíróság előtti eljárások nem minősülnek olyan vitarendezési módnak, amelyről a szerződő felek az EJEE 55. cikke[67] értelmében lemondtak, nem elegendő a Bíróság kizárólagos hatáskörének megőrzéséhez, ez a rendelkezés ugyanis mindössze az EJEE 55. cikke szerinti kötelezettség terjedelmét korlátozza, ezért fennmarad a lehetőség, hogy az Unió vagy a tagállamok az EJEE 33. cikke[68] alapján az EJEB-hez fordulhassanak az EJEE-nek valamely tagállam, illetve az Unió általi, az uniós joggal kapcsolatos állítólagos megsértése miatt kérelemmel. "Az ilyen lehetőségnek még a létezése is sérti az EUMSZ 344. cikkben foglalt követelményt."[69]
A Bíróság a megállapodástervezetben szereplő alperesi pertársaság intézményét is kifogásolta. A megállapodástervezet értelmében[70] a szerződő fél (ti. az Unió vagy tagállama) alperesi pertárssá válik az EJEB felhívásának elfogadásával, vagy az EJEB-nek a szerződő fél kérelmére hozott határozatával. Amennyiben az EJEB felhív valamely szerződő felet arra, hogy legyen alperesi pertárs, e felhívás nem kötelezi a felhívottat - ez a megoldás a Bíróság szerint megfelelő, ugyanis így az Unió és a tagállamok szabadon mérlegelhetik, hogy teljesülnek e az alperesi pertársasági mechanizmus alkalmazására vonatkozó feltételek.[71] Ez nem igaz azonban arra az esetre, amikor az alperesi pertársaság alkalmazását valamely szerződő fél kéri: ez esetben ugyanis - tehát amikor az Unió vagy a tagállamok az EJEB előtti ügyben kérik az alperesi pertársként való beavatkozást - elő kell adniuk az annak bizonyítását levetővé tevő érveket, hogy az eljárásban való részvételükre vonatkozó feltételek teljesülnek, és a kérelemről az EJEB határoz.[72] E vizsgálat keretében az EJEB voltaképpen az uniós jognak az Unió és a tagállamai közötti hatáskörmegosztásra, valamint az Unió vagy a tagállamok aktusainak vagy mulasztásainak betudhatósági szempontjaira vonatkozó szabályait értékeli, majd a tagállamokra és az Unióra egyaránt kötelező végleges határozatot fogad el e kérdésben - ez pedig sértheti az EU és tagállamai közötti hatáskörmegosztás rendszerét.[73]
A Bíróság, miközben hangsúlyozta az előzetes bevonást lehetővé tévő eljárás fontosságát, kimondta, hogy jelenlegi formájában a megállapodástervezet 3. cikk (6) bekezdésébe foglalt mechanizmus nem garantálja azt, hogy az Unió minden, az EJEB előtt folyamatban lévő eljárásban teljes és rendszeres információt kapjon ahhoz, hogy a hatáskörrel rendelkező uniós intézménynek módjában álljon mérlegelni, hogy a Bíróság foglalt e már állást az ilyen ügy tárgyát képező kérdésről, és ha nem, akkor elérje ezen eljárás alkalmazását.[74] A Bíróság azt is problematikusnak találta, hogy a megállapodástervezet (és a hozzá fűzött ún. magyarázó jelentés) értelmében a Bíróság, amikor az érintett uniós jogi rendelkezésnek az EJEE-ben vagy az Unió által aláírt jegyzőkönyvekben foglalt szóban forgó jogokkal való összeegyeztethetőségét vizsgálja, akkor a vizsgálata vagy a primer uniós jog értelmezésre, vagy a szekunder uniós jog valamely rendelkezésének érvényességére vonatkozik - azaz a tervezet alapján a Bíróság a szekunder jog értelmezését ezen eljárásban nem végezheti, ami pedig sérti az Unió és a Bíróság hatásköreit, konkrétabban a Bíróságnak az uniós jog végérvényes értelmezésére irányuló kizárólagos hatáskörét.[75]
A Bíróság utolsóként a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) terén végzett bírósági felülvizsgálat kérdését vizsgálta meg. Az Európai Bíróság hatásköre a KKBP-re vonatkozóan rendkívül korlátozott, ugyanis kizárólag az EUSz. 40. cikkének való megfelelést vizsgálhatja, illetve az EUMSz. 275. cikk alapján bizonyos határozatok jogszerűségi felülvizsgálatát végezheti el. Ez azt jelenti, hogy bizonyos KKBP aktusok vonatkozásában (mondhatnánk úgy is: főszabály szerint) a Bíróságnak nincs hatásköre. A megállapodástervezet alapján azonban EJEB jogosult lenne arról határozni olyan, a KKBP keretében meghozott jogi aktusok, fellépések vagy mulasztások EJEE-megfelelőségének vizsgálatára, amelyek tekintetében a Bíróság nem rendelkezik jogszerűségi felülvizsgálatra irányuló
- 78/79 -
hatáskörrel.[76] Az uniós aktusok alapjogi megfelelőség-szempontú jogszerűségi vizsgálata így egy nem uniós intézmény hatásköre lenne (még ha csak az EJEE-kompatibilitást illetően is), azonban az uniós jogi aktusok, fellépések vagy mulasztások bírósági felülvizsgálatára irányuló hatáskör, nem ruházható át kizárólagosan egy olyan nemzetközi bíróságra, amely nem az Unió intézményrendszerének része, a megállapodástervezet ennek az elvnek pedig nem felel meg.[77]
Fentiekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a megállapodástervezet nem egyeztethető össze az EUSZ 6. cikk (2) bekezdésével és a 8. sz. jegyzőkönyvvel.
A Lisszaboni Szerződésnek és a megállapodástervezetnek köszönhetően az Unió számára lehetővé vált az immáron kötelezettségként megfogalmazott csatlakozás az EJEE-hez. A Bíróság véleménye okán azonban a csatlakozás jelentősen kitolódott. A Bíróság döntést érthető módon jelentős várakozás előzte meg - és sokkolta és váratlanul érte mind az Európa Tanácsot és az Európai Uniót, mind a szakmai közvéleményt, amikor negatív véleményt adott a tervezetről.[78]
A Bíróság által az EUMSz. 218. cikk (11) bekezdése alapján adott vélemények kötelező jellegűek, ezért a megállapodást jelenlegi formájában nem lehet megkötni - pontosabban vagy a megállapodástervezetet, vagy magukat a Szerződéseket kell módosítani. Finoman fogalmazva egyik opció sem látszik könnyen megvalósíthatónak. Az uniós primer jog módosítása, amint azt a közelmúlt integrációtörténetének kacskaringói megmutatták, nem egyszerű, és a módosító szerződések ratifikációja is jelentős időt vehet igénybe (arról nem is beszélve, hogy a teljeskörű ratifikáció nem garantált.)
A megállapodástervezet újratárgyalása - mint másik opció - során viszont az Uniónak nincs más választása, minthogy ragaszkodjon a Bíróság által kifogásolt kérdésekben a módosításhoz, azaz a kompromisszumkötés nehezebb lesz, jóllehet a megállapodástervezet korábbi változatának kidolgozása és megtárgyalása is több, mint három évbe telt. A körülbelül egy tucat változtatást jelentő uniós igényeket pedig az Európa Tanács nem EU-tag tagállamai feltehetően nem fogadják túlságosan pozitívan, főként tekintettel arra, hogy a vélemény esszenciája több tekintetben az, hogy az uniós joggal való "sajátos bánásmódot" és az Európai Bíróság hatáskörét erősíteni szükséges.[79]
A Bíróság véleményét jelentős várakozás előzte meg, ám a döntés többnyire csalódottságot okozott a jogirodalomban. Már a Bíróság előtt folyó eljárás is érdekes és szokatlan helyzetet jelentett, mivel a Bizottság (azaz a kérelmező), az EP, a Tanács és huszonnégy tagállam mind azon az állásponton volt, hogy a megállapodás összeegyeztethető a Szerződésekkel, és voltaképpen mindannyian erről próbálták meggyőzni az Európai Bíróságot. A fő-tanácsnok álláspontja, miközben bizonyos problémákat felvetett, inkább "csatlakozás-párti" szellemben íródott, és a feltételes elfogadást javasolta - a Bíróság ezzel szemben más, több tekintetben formalista és meglehetősen elutasító megközelítést választott.[80] A negatív vélemény azért is meglepő volt, mivel az Európai Bíróság maga is részt vett -eddig példátlan mértékben - a megállapodástervezet kidolgozásában, és a csatlakozási szerződés megszövegezői vállalták, hogy figyelembe veszik a strasbourgi és luxemburgi bíróságok elnökeinek közös nyilatkozatában foglaltakat.[81]
Egyetértek Peers azon véleményével, hogy az Európai Bíróság által felállított csatlakozási feltételek többsége eljárási természetű, és lényegét tekintve egy dolgot hivatott garantálni: a maga teljességében megőrizni az Európai Bíróság hatáskörét az autonóm uniós jogrend bírói fórumaként.[82] Hogy a Bíróság ilyen elszántsággal védelmezi saját joghatóságát, aligha meglepő a Mox Plant vagy a Kadi ítéletek fényében. Az előbbiben a Bíróság nyilvánvalóvá tette, hogy megköveteli, hogy bármilyen, uniós jogot érintő, tagállamok közötti jogvitát a Bíróság előtt kell rendezni, és amennyiben egy ilyen jogvitát más nemzetközi bírói fórum elé visz a tagállam, az nem kevesebbet jelent, mint uniós jogi értelemben vett kötelezettségszegést.[83] Utóbbi ügyben pedig a Bíróság dualista megközelítést választott az uniós jog és a nemzetközi jog viszonyát illetően, hangsúlyozva többek között, hogy egy nemzetközi megállapodásból eredő kötelezettségek nem sérthetik az uniós jog alkotmányos elveit - a 2/13. sz. véleményre tekintettel már-már ironikus, hogy ezen ítéletben a Bíróság amúgy éppen az alapjogvédelem esszenciális fontosságát hangsúlyozta.[84]
Amint láttuk, a Bíróság egyik aggálya az EJEE 16. jegyzőkönyvéből fakadt, mert problémásnak látta az előzetes döntéshozatal és a tanácsadó vélemény iránti eljárás együtthatását. Érdemes utalni arra, hogy a 16. jegyzőkönyv egyfelől még nincs hatályban, másfelől pedig a jegyzőkönyv szerinti tanácsadó vélemény jelentősen eltér természetében az előzetes döntéshozataltól, mivel kezdeményezésének joga a legfelsőbb nemzeti bíróságra korláto-
- 79/80 -
zódik, kezdeményezése semmilyen esetben sem kötelező és a vélemény maga sem kötelező jellegű.[85]
Az Európai Bíróság azon meggyőződése, hogy a tagállamok nem határozhatnak meg nemzeti szinten a Chartánál magasabb védelmi standardot (ahogy azt a rengeteget vitatott Melloni ítéletben is kimondta[86]) vezetett ahhoz a megállapításhoz, hogy az EJEE 53. cikke (amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy magasabb szintű védelmet biztosítsanak) összeegyeztethetetlen a Charta 53. cikkével. Miközben érthető és jogos, hogy a Bíróság arra törekszik, hogy a Charta 53. cikkét ne lehessen megkerülni, a Bíróság itt hatását tekintve ugyanakkor a magasabb szintű alapjogvédelem ellen érvel.[87]
A kölcsönös bizalommal összefüggésben, amint láttuk, a Bíróság szerint az, hogy az EJEE megkövetelné az unió tagállamaitól, hogy vizsgálják meg az alapvető jogok más EU-tagállam általi tiszteletben tartását az EJEE alapján, veszélyeztetné az Unió egyensúlyát és az uniós jog autonómiáját. Figyelemreméltó, hogy az Aranyosi és Caldararu egysített ügyekben viszont a Bíróság éppen azt hangsúlyozta az európai elfogatóparanccsal összefüggésben, hogy a tagállami hatóságnak meg kell "konkrétan és pontosan vizsgálnia, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból" vélelmezhető- e az Alapjogi Charta sérelme egy másik tagállamban, amelynek az elfogatóparanccsal átadandó személy ténylegesen ki lenne téve - és ha e kérdésre a válasz igen, akkor az átadásról szóló határozathozatalt el kell halasztani, illetve dönteni kell arról, hogy az egyáltalán végrehajtható-e, hivatkozva éppenséggel az EJEE-re és az EJEB releváns esetjogára.[88]
Az is kérdéses, hogy mennyiben védhető a Bíróság azon álláspontja, hogy a KKBP keretében - ahol a saját hatásköre valóban erősen korlátozott, kivételes[89] - elfogadott aktusokra nem vonatkozhat az EJEB hatásköre. A KKBP keretében végrehajtott műveletek (különösen) emberi jogok extraterritoriális sérelmével járhatnak, és amint az EJEB gyakorlatából ismeretes, az EJEB bizonyos feltételek mellett az EJEE extraterritoriális hatályát is megállapította az EJEE 1. cikke szerinti "joghatóság" fogalmának értelmezése során.[90] E körben továbbá a nemzetközi szervezetek emberi jogi jogsértésekért való felelősségének kérdése is releváns lehet.[91] Úgy tűnik, az Európai Bíróság jelenlegi álláspontja az, hogy amennyiben az ő hatásköre nem terjed ki a KKBP aktusokra, akkor e kérdés az EJEB hatáskörébe sem eshet.[92]
Létezik olyan álláspont, amely megkérdőjelezi, hogy szükséges-e egyáltalán az Unió csatlakozása, részben (de nem kizárólagosan) már a 2/13. sz. vélemény fényében is[93], az azonban nem vitatható, hogy az uniós jog története során először esne külső emberi jogi kontroll alá, mi több, amennyiben az Unió eleget kíván tenni a Szerződések urai, azaz a tagállamok által az EUSz. 6. cikk (3) bekezdésébe foglalt kötelezettségnek, akkor nincs más választása, mint a csatlakozás (még ha ez hosszadalmas további tárgyalásokat is igényel, és nem is tűnik rövidtávon megvalósíthatónak). Besselink egy innovatív megoldást javasolt, amely egy sajátos, a 2/13. sz. véleményt elutasító jegyzőkönyvnek a Szerződésekhez csatolásán alapulna[94], ám ez meglehetősen ellenséges válasz lenne a Bíróság véleményére.[95] Egyetértek Halberstam álláspontjával, miszerint noha számos problémás elemet tartalmaz, a 2/13. sz. vélemény fontos alkotmányos elvekkel kapcsolatos valós aggályokat fogalmaz meg, ám ezek az aggályok helyenként nem teljesen helytállóak, és néhány kérdést mintha kissé túlreagált volna a Bíróság[96] - de legalábbis az uniós jog autonómiája megőrzésére vonatkozó kötelezettséget rendkívül szigorúan értelmezte.[97]
A 2014-es FIDE konferencián az Európai Bíróság akkor elnöke, Vassilios Skouris egy határozott állítással kezdte beszédét: "Az Európai Bíróság nem egy emberi jogi bíróság, hanem az Európai Unió legfelsőbb bírósága."[98] A 2/13. sz. vélemény egyértelműen alátámasztotta ezt az állítást - hogy ezáltal az alapjogok fokozottabb védelméhez is hozzájárult-e az Unióban, az viszont kérdéses.
A csatlakozási folyamat megtorpant, a vélemény kiadását követően az EU-tagállamok képviselői egyetértettek abban, hogy szükség van egy "reflexiós periódusra" a folyamatot illetően, de megerősítették elkötelezettségüket a csatlakozás mellett.[99] Az Európai Bizottság már elemzéseket készített a Bíróság 2/13. sz. véleményében kifejtett aggályokról, kivéve a KKBP-t érintő problémát, amelyeket a Tanács alapvető jogokkal és az uniós polgársági jogokkal, valamint a személyek szabad mozgásával foglalkozó munkacsoportja (FREMP) már tárgyalt; a Tanács pedig (legutóbb 2017 októberében) felhívta a Bizottságot, hogy a KKBP-releváns kérdés elemzését is készítse el.[100]
Amennyiben a csatlakozási megállapodás a szükséges revízió után megköttetik, az uniós jog helyzete alapvetően megváltozik az EJEE szempontjá-
- 80/81 -
ból, mivel az Unió maga is szerződő féllé válik. Az EJEB joghatósága ezáltal kiterjed majd az uniós jog közvetlen vizsgálatára, az Unió intézményeinek betudható cselekmények és mulasztások EJEE-vel való összeegyeztethetőségének kontrollálására; a magánszemélyek közvetlen kereseteket indíthatnak az EJEB előtt az Unió mint alperes ellen is.[101]
A megállapodás-tervezet (és az annak megszületéséhez vezető tárgyalások) egyik alapelve az volt, hogy az Európai Unió számára lehetőség szerint azonos pozíciót kell biztosítani a többi szerződő féllel[102], sem hátrányosabb, sem előnyösebb helyzetbe nem indokolt hozni. Egy külső, az Uniótól független emberi jogi mérce és a kapcsolódó bírói ellenőrző szerv hatáskörének elfogadása - amely alapján az EJEB a végső szót mondhatja ki az uniós jog EJEE-kompatibilitása kérdésében - fontos és üdvözlendő lépés lenne az uniós alapjogvédelemben. A csatlakozás fokozott legitimitást is biztosíthat az EU aktusainak.[103]
Az EJEE és az EU-jog viszonyának jövőbeni változása kapcsán az egyik legfontosabb kérdés a Bosphorus-vélelem sorsa lesz. A csatlakozási szerződés tervezetében a vélelemre vonatkozó rendelkezést nem találunk. A vélelem fenntartása kedvezményezett státuszt biztosítana az Európai Uniónak, hiszen - ellentétben a tagállamokkal - az EJEB vélelmezné az EJEE-konform jogvédelmet az Unió esetében. A vélelem továbbélése kettős mércét jelentene, és ellentétben állna az említett, az Uniónak minél inkább a többi szerződő féllel azonos pozíció biztosítására irányuló törekvéssel.[104] A Bosphorus-vélelem fenntartása esetén a tagállamok is "igényelhetnék", hogy vélelmezzék részükről az EJEE betartását, hiszen minden szerződő állam működtet valamilyen nemzeti alapjogvédelmi rendszert, bíróságaik jogvédelmet biztosítanak, stb. (Hozzá kell tenni, hogy mérlegelést nem engedő uniós jogi norma alkalmazása tekintetében a vélelem jelenlegi formájában is az Unióval azonos kedvezményes bánásmódot biztosíthat az uniós tagállamnak.[105]) A Bosphorus-vélelem esetleges kiterjesztése tagállami felsőbíróságokra vagy alkotmánybíróságokra tekintettel elméleti síkon szintén felmerült (elsősorban egyes tagállamok szándéka alapján), ám a többségi szakirodalmi álláspont - jelen tanulmány szerzőjével együtt - ellenzi ezt a (egyébként valószínűtlennek tűnő) eshetőséget, mivel veszélybe sodorná az EJEE egyik legfontosabb érdemét, az egyéni ügyekben biztosított jogorvoslat lehetőségét.[106]
Létezhetnek ugyanakkor érvek a vélelem fenntartása mellett is: az Unióra vonatkozó vélelmet egyfelől amiatt alakította ki az EJEB, mert az EU tagállamok az uniós jogi kötelezettségeik teljesítése során nem önálló döntésük alapján járnak el, hanem az Unió "ügynökeiként", a szuverenitásátruházás következtében - ez a helyzet pedig vitathatatlanul fennáll majd az Unió EJEE-csatlakozása után is.[107] A vélelem fenntartása elleni legnyomósabb érv azonban az, hogy megkérdőjelezi magának a csatlakozásnak az értelmét: ha az Unió csatlakozásának a lényege az, hogy egy külső EJEE-alapú alapjogi kontrollnak legyen alávetve, akkor ezt a célt nem szolgálja, ha az EU kedvezményezett pozíciót élvez.[108] A kérdésben végső soron az EJEB-nek kell majd döntenie az Unió csatlakozását követően - a döntés kimenetele pedig korántsem egyértelmű, bár elvi-dogmatikai szempontból a vélelem fenntartása aligha támogatható.[109]
Az EJEE és az uniós jog viszonyának vizsgálatát a strasbourgi és a luxemburgi alapjogvédelem interakciója mindenképpen indokolttá teszi. A két alapjogvédelmi rendszer között óhatatlanul felmerül a hierarchia és a koherencia kérdése. Egyelőre - írott szabályok híján - a két említett bíróság ítélkezési gyakorlatán múlik a viszony alakulása. A strasbourgi és a luxemburgi bíróság hagyományosan figyelemmel kíséri (és tiszteletben tartja) egymás jogalkalmazási gyakorlatát, az Európai Bíróság alapjogi kérdésekben kiemelten figyel az EJEE-re és az EJEB esetjogára is. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy amióta a Lisszaboni Szerződés jogi kötőerővel ruházta fel az Alapjogi Chartát, az Európai Bíróság sokkal inkább csak erre a dokumentumra hivatkozik, az EJEE-re és az EJEB gyakorlatára pedig ritkábban.[110] Az Európai Bíróság tehát némiképp izoláltabban tekint az uniós alapjogvédelemre, mint korábban, ezáltal hangsúlyozva az uniós jog autonómiáját, és különállását a nemzetközi emberi jogi rendszertől az EU-jog önálló jogrendi jellegének következtében - ha ez a jelenség tendenciává válik, akkor egy olyan megközelítés kezdetére enged következtetni, hogy az EJEE-t az Európai Bíróság másodlagosnak tekinti abban az esetben, ha az uniós jog (a Charta) alkalmazandó a tényállásra.[111] Ez azonban negatív hatással lehet az európai alapjogvédelmi rendszer koherenciájára, ami egyébként is kiemelkedően fontos szempont mind az írott jog, mind a gyakorlat vonatkozásában. Találunk azonban ellentétes irányú ítéleteket is a Bíróság legújabb gyakorlatában, ezért úgy tűnik, kiegyensúlyozottabbá válik a helyzet e te-
- 81/82 -
kintetben, az Alapjogi Charta kezdeti favorizálást követően.[112]
Érdekes kérdés, hogy hogyan alakul majd az EJEE hierarchikus helyzete az EU csatlakozása után az uniós jogrendben. Létezik olyan álláspont, mely szerint az EJEE primer jogi státuszt fog élvezni arra tekintettel, hogy az EUSz. 6. cikk (2) bekezdése kötelezővé teszi a csatlakozást az Unió számára.[113] Ez a meglátás véleményem szerint nem helytálló, a Szerződések nem tartalmaznak speciális szabályt erre vonatkozóan, így az általános, az EU nemzetközi megállapodásaira vonatkozó szabályoknak kell érvényesülniük: az EUMSz. 216. cikk (2) bekezdés alapján az Unió által megkötött megállapodások kötelezőek az Unió intézményeire és tagállamaira. Az unió által kötött nemzetközi szerződésekről az Európai Bíróság kimondta, hogy azok az uniós jogforrási hierarchiában a primer uniós jog (írott és íratlan) forrásai alatt, ám a szekunder uniós jogforrások felett helyezkednek el.[114] Ebből következően az EU nemzetközi szerződései nem sérthetik a primer jogot, a szekunder jog pedig nem ütközhet e nemzetközi szerződésekbe. Az EUSz. 6. cikk (2) bekezdés második mondata szerint továbbá az EJEE-csatlakozás nem érinti az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit, ez is arra utal, hogy az EJEE csatlakozás után nem válik primer joggá, nem állhat ellentétben a Szerződésekkel.[115] Az EJEE kapcsán tehát egy sajátos szituáció áll majd fenn az EU csatlakozása után: egyfelől az íratlan primer jog része lesz közvetett módon; másfelől az EU által kötött nemzetközi szerződés lesz, amely az Európai Bíróság gyakorlata alapján a primer és a szekunder uniós jog között helyezkedik el a hierarchiában. Figyelemreméltó továbbá, hogy az Európai Bíróság azt is kimondta a sokat elemzett és vitatott Kadi-ügyben, hogy egy, az EU által kötött nemzetközi megállapodásból eredő kötelezettségek nem sérthetik az uniós jog alkotmányos elveit - köztük éppen azt az elvet, hogy valamennyi uniós jogi aktusnak tiszteletben kell tartania az alapvető jogokat, mivel e tiszteletben tartás jogszerűségük feltétele, amelyet a Bíróságnak kell felülvizsgálnia az uniós jog által létrehozott teljes jogorvoslati rendszer keretében.[116] Ha kialakulni látszana egy alapjog-értelmezési diszkrepancia a luxemburgi és a strasbourgi standardok között, akkor ez az elv alkalmazható lenne az uniós jogi értelmezés prioritásának alátámasztására? Amennyiben igen, akkor ez nem éppen a csatlakozásból származó "hozzáadott értéket" semlegesítené?
Az EJEE és az uniós jog viszonyának kérdése beilleszthető egy tágabb körű vizsgálódásba, melynek középpontjában az a probléma áll, hogy hogyan alakul a viszony a nemzetközi jog és az uniós jog között. Erről a Szerződések általánosságban nem rendelkeznek, leszámítva az Unió által kötött nemzetközi megállapodásokat, de azokról sem kimerítően. Az Európai Bíróság gyakorlata a nemzetközi jog kapcsán bizonyos eltérésekkel, de döntően azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog kötelező az Unióra: kimondta ezt az Unió által kötött szerződések vonatkozásában (bár ez nem meglepő, sőt, szükségszerű); és a releváns nemzetközi szokásjog kapcsán is.[117] A Kadi-ítéletben[118] azonban a Bíróság megsemmisített egy olyan uniós rendeletet, amely egy ENSZ Biztonsági Tanács határozatot hajtott végre (a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem területén). Formálisan egy rendelet semmisségét mondta ki a Bíróság, de tartalmilag egy BT határozatot nem tartott megfelelőnek az alapjogvédelem szempontjából. Ez a megközelítés a két jogrend olyan viszonyrendszerére enged következtetni, amely a korábbi "befogadó" hozzáállás helyett (amely az uniós jog és a nemzetközi jog egyfajta monista kapcsolatrendszerére utalhat) inkább egy dualista megközelítésre hasonlít.[119] A közelmúltbeli Sólyom-ügyben ellenben a Bíróság visszatérni látszott a monista-jellegű megközelítéshez, pontosabban áttérni egy még erősebb monista koncepcióra: a luxemburgi testület a két jogrend viszonyát meglehetősen lakonikusan magyarázta: az uniós jogot a nemzetközi jog releváns szabályaira tekintettel kell értelmezni, mivel "a nemzetközi jog" részét képezi az uniós jogrendnek, és kötelező az Unió intézményeire.[120] Az ítéletben azonban a Bíróság egyfelől nem magyarázza kellőképpen azt, hogy miért jutott arra a konklúzióra, hogy az uniós jog helyett az adott helyzetre (egy uniós polgár államfő belépése egy másik tagállamba) a nemzetközi jogot kell alkalmazni, ellentétben Magyarország álláspontjával (amely az uniós polgári státuszból adódó jogokat hangsúlyozta). Másfelől a nemzetközi jog egészére vonatkozó fenti állítás pedig ebben a nem kellően cizellált formában számtalan értelmezési kérdést felvet és aligha helyeselhető.[121] A Bíróság ítélkezési gyakorlatában mindazonáltal a Kadi-ítélet felülvizsgálatáról nincs szó[122], noha ez az ítéletfolyam, illetve a Sólyomügy eltérő megközelítést tükröz, és nem teljességgel összeegyeztethető. Leegyszerűsítve némileg az eltérést és következményeit: ha a Kadi-doktrínát a Sólyom-ügyre alkalmazzuk, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy mivel a nemzetközi jog nem veszélyeztetheti az uniós jog alkotmányos elveit, és mivel az uniós polgárok szabad mozgása az Alapjogi Charta által védett alapjog, ezért uniós jogi
- 82/83 -
alapon kell eldönteni a jogvitát, nem a nemzetközi jogot kell alkalmazni. Ha fordítva járunk el, és a Sólyom-ügy lakonikus ratio decidendijét vetítjük a Kadi-ügyre, akkor arra a megoldásra jutunk, hogy mivel a nemzetközi jog az uniós jog része, az ENSZ BT kötelező határozata, amely az ENSZ Alapokmányból fakadó kötelezettség, az Unióra is kötelező, és az ENSZ Alapokmányból adódó primátust élvez.
A két jogrend viszonyának megfelelő tisztázása mindenképpen fontos volna a számos kapcsolódási pont (lásd pl. WTO-jog, beruházásvédelmi egyezmények, tengerjog) okán. Az EJEE és az uniós jog viszonya pedig azért különös fontosságú, mivel magánszemélyek alapjogainak védelmét közvetlenül érintő kérdésről van szó. Egyetértve Lockkal, az EU csatalakozását nem a luxemburgi bíróságnak a strasbourgi bíróságnak történő alárendeléseként érdemes felfogni vagy megvalósítani: e két fórum az európai jogközösség kiemelkedő fontosságú pillérei, amelyek eddig is tekintettel voltak, és minden bizonnyal a csatlakozást követően is tekintettel lesznek egymás joggyakorlatára.[123] Lényeges mindenesetre, hogy az Unió EJEE-hez történő csatlakozásának az európai alapjogvédelem koherenciáját is erősítenie kell - ezért nagy jelentőségű, hogy mit fog tartalmazni (és mikor köttetik meg) a módosított megállapodástervezet, valamint, hogy a luxemburgi és a strasbourgi bíróságok hogyan fogják értelmezni gyakorlatukban az újonnan kialakuló helyzetet. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] 29/69. sz. Stauder kontra Ulm ügy [EU:C:1969:57]; 4/73. sz. Nold kontra Bizottság ügy [EU:C:1975:114], 44/79. sz. Hauer kontra Rheinland-Pfalz ügy [EU:C:1979:290]
[2] Az Európai Bíróság szerint ugyanakkor a 30. jegyzőkönyv nem opt-out. C-411/10. és C-493/10. sz. N. S. kontra Secretary of State for the Home Department és M. E. és társai kontra Refugee Applications Commissioner és Minister for Justice, Equality and Law Reform egyesített ügyekben [EU:C:2011:610] hozott, az uniós menekültügyi rendszer reformját részben kiváltó ügyben a Charta alkalmazása is felmerült az Egyesült Királyság érintettsége okán. A Bíróság ítéletében kifejtette: a 30. jegyzőkönyv nem kérdőjelezi meg, hogy a Charta hatálya az Egyesült Királyságra, illetve Lengyelországra is kiterjed, amit az említett jegyzőkönyv preambuluma is megerősít. A Chartát a Lengyel Köztársaság és az Egyesült Királyság bíróságainak az EUSz. 6. cikknek megfelelően alkalmazniuk és értelmezniük kell. A 30. jegyzőkönyv hatodik preambulumbekezdése szerint továbbá a Charta nem teremt új jogokat és elveket, hanem újólag megerősíti az Unió által elismert jogokat, szabadságokat és elveket, és e jogokat láthatóbbá teszi. A jegyzőkönyve ezért a Bíróság szerint nem arra irányul, hogy mentesítse a Lengyel Köztársaságot és az Egyesült Királyságot arra vonatkozó kötelezettségük alól, hogy tiszteletben tartsák a Charta rendelkezéseit, mint ahogyan arra sem, hogy megakadályozza e tagállamok bíróságait abban, hogy gondoskodjanak ezeknek a rendelkezéseknek a tiszteletben tartatásáról. (116-122. pont). Ami Csehországot illeti, az országban bekövetkezett politikai változásokat követően a cseh kormány 2014-ben bejelentette, hogy visszavonja kimaradási igényét. (Lásd Fox, Benjamin: Czech government to give up EU Charter opt-out. Euobserver 2014. 02. 20. (https://euobserver.com/news/123211)
[3] Szalayné Sándor Erzsébet: Alapjogok (európai) válaszúton - Lisszabon után. Jogtudományi Közlöny 2013. 1. sz. 20. o.
[4] C-144/04. sz. Mangold kontra Helm ügy [EU:C:2005:709], 75. pont
[5] C-40/11. sz. Yoshikazu Iida kontra Stadt Ulm ügy [EU:C:2012:691], 80. pont
[6] Koen Lenaerts - Eddy de Smijter: A Bill of Rights for the European Union. Common Market Law Review 2001, 297. o. Egyetértőleg hivatkozza Xavier Groussot - Ingrid Olsson: Clarifying or Diluting the Application of the EU Charter of Fundamental Rights? - The Judgments in Åkerberg and Melloni. Lund Student EU Law Review, 2013 Autumn, 13. o.
[7] Nina-Louisa Arold Lorenz - Xavier Groussot - Gunnar Thor Petursson: The European Human Rights Culture. A Paradox of Human Rights Protection in Europe? Brill-Nijhoff, 2013, 177. o.
[8] C-571/10. sz. Kamberaj ügy [EU:C:2012:233]
[9] C-571/10. sz. Kamberaj ügy, 59-63. pont
[10] Lorenz - Groussot - Petursson: i.m. 178. o.
[11] Nota bene: a "kiterjedtebb védelem" klauzula értelmezése sem problémamentes. Lorenz - Groussot - Petursson: i.m. 205208. o.
[12] Lásd ebben a szellemben már az Emberi Jogok Európai Bizottságának határozatát a Confédération Française Démocratique du Travail v. the European Communities, alternatively: their Member States a) jointly and b) severally ügyben (Application no. 8030/77), ahol az Európai Közösség ellen benyújtott keresetet ratione personae elfogadhatatlannak minősítette. Ez következik az 1969. évi bécsi egyezmény 34. cikkéből (szerződések relatív hatályának elve) is. Keresetindítók az EJEB előtt megkísérelték közösségi aktusok kapcsán az összes tagállam perlését is, lásd a a Société Guérin Automobilos contre les 15 Etats de l'Union Européenne (requête n° 51717/99) és a Senator Lines Gmbh v Austria, Belgium, Denmark, Finland, France, Germany, Greece, Ireland, Italy, Luxembourg, the Netherlands, Portugal, Spain, Sweden and the United Kingdom (Application no. 56672/00) ügyeket, ahol azonban az EJEB - más okból ugyan, de - elfogadhatatlanként elutasította a kereseteket, akárcsak a Segi and others and Gestoras ProAmnistia and others v. 15 States of the European Union (Application nos. 6422/02 and 9916/02) és az Emesa Sugar NV v The Netherlands (Application no. 62023/00) ügyekben. Ezen ítéletek áttekintését lásd Paul Craig - Gráinne de Búrca: EU Law: Texts, Cases and Materials, Oxford, 2008, 420-422. és Szalayné Sándor Erzsébet: Interferencia az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. Acta Humana 2005. 2. sz. 26-27. o.
[13] E vonatkozásokról lásd: Mohay Ágoston: A Matthews-ügy utóélete: Az Európai Parlament választására vonatkozó gibraltári szabályozás közösségi jogba ütközésnek kérdése. Jogtudományi Közlöny 2008/10. 489-496. o.
[14] Denise Matthews v. The United Kingdom (Application no. 24833/94), Decisions and Reports 1999-I., 39. pont. Az EJEB e vonatkozásban ítélkezési gyakorlata azon kialakult elvére utalt, mely szerint az Egyezmény egy "élő" jogi instrumentum.
[15] Az Emberi Jogok Európai Bizottsága általánosságban már 1958-ban utalt arra, hogy amennyiben egy állam valamely nemzetközi szerződésnek aláveti magát, egy általa korábban kötött nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségeiért felelős marad. (Austria v. Italy, Application no. 788/60. Decision of the Commission of 11 January 1961, Yearbook 4, p. 116).
- 83/84 -
[16] Cantoni v. France (Application no. 17862/91) ECHR 1996-V, 1614. o.
[17] Povse v. Austria (Application no. 3890/11). Az ügyben a "Brüsszel II" rendelet alkalmazása kapcsán alakult ki a vita.
[18] A 990/93/EGK rendelet (HL 1993 L 102/14. o.) az ENSZ BT 820. (1993) sz. határozatát hajtotta végre, amely olyan járművek lefoglalására terjedt ki, amelyek teljes egészében, vagy többségében jugoszláv tulajdonban vagy legalábbis jugoszláv ellenőrzés alatt álltak - a határozat a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal szembeni ENSZ szankciók része volt a délszláv konfliktus idején.
[19] Bosphorus Airways v. Ireland (Application no. 45036/98), 155-156. pont
[20] Bosphorus Airways v. Ireland, 156. pont
[21] Az Egyezmény ilyen értelemben felfogott szerepéről lásd a Loizidou v. Turkey ítéletet (Series A no. 310, 27-28.,) Erről, és a Bosphorus-vélelem alapjogvédelmi elemzéséről lásd bővebben Szalayné: i.m. (2013), 15-27. o.
[22] Giorgio Gaja: Accession to the ECHR. In: Andrea Biondi -Piet Eeckhout - Stefanie Ripley (eds.): EU law after Lisbon. Oxford University Press, Oxford, 2012, 190.
[23] M.S.S. v. Belgium and Greece. Application no. 30696/09
[24] 343/2003/EK rendelet az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról [HL 2003 L 50]. A rendeletet időközben felváltotta a 604/2013/EU rendelet [HL 2013 L 180], többek között éppen a felmerült alapjogi problémák orvoslása érdekében.
[25] 339-340. pont. Az EJEB megállapítása összecseng az Európai Bíróság későbbi ítéletével, amely szerint az uniós jog végrehajtásának minősül a dublini szuverenitási klauzulájának alkalmazása (az Európai Bíróság a kérdést az Alapjogi Charta 51. cikke vonatkozásában vizsgálta). Lásd: C-411/10. és C-493/10. sz. egyesített ügyek, 64-69. pont.
[26] A fentebb említett C-411/10. és C-493/10. sz. egyesített ügyekben.
[27] Hermann-Josef Blanke - Stelio Mangiameli (eds.): The Treaty on European Union (TEU). A Commentary. Springer, 2013. 310. o. Szisztematikus alapjogi kontrollt a tagállamok sem gyakorolnak az uniós jogalkotás felett, tekintet nélkül az egyes tagállami alkotmánybíróságok által az uniós jog alkotmányossági kontrolljáról ill. a tagállami alkotmányos identitás védelméről vallott felfogására. Vö. Sulyok Gábor: Az emberi jogok nemzetközi jogi és európai uniós védelmének összehasonlítása. Acta Humana 2015. 2. sz. 50. o.
[28] EU:C:1996:140
[29] A véleményt a Bíróságtól a Tanács kérte az EKSz. 218. cikkének (6) bekezdése [jelenleg EUMSz. 218. cikk (11) bek., tartalmilag azonos rendelkezéssel] alapján, amelynek a Bíróság véleményt adhat az EU egy megkötni tervezett nemzetközi megállapodásának a Szerződésekkel való összeegyeztethetőségéről, ha a Bíróság véleménye kedvezőtlen, a tervezett megállapodás csak akkor léphet hatályba, ha azt módosítják, vagy a Szerződéseket felülvizsgálják.
[30] Raisz Anikó: Az Európai Unió hatása az Európa Tanács emberi jogvédelmi rendszerére. Publicationes Universitatis Miskolciensis Series Juridica Et Politica 24, Miskolci Egyetem, Miskolc 2006. 313-327. o.
[31] A magyar szóhasználat szerint az Unió "csatlakozik" az EJEE-hez, ami tehát nem jelenthet opcionális lehetőséget; az angol verzióban használt "shall accede" is egyértelműen a kötelező jellegre utal.
[32] (8.) Jegyzőkönyv az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben az uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez történő csatlakozásáról
[33] E cikk szerint a tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik.
[34] Nyilatkozat az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (2) bekezdéséről
[35] Protocol No. 14 to the Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms, amending the control system of the Convention. A jegyzőkönyv 2010. június 1-jén lépett hatályba.
(https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/treaty/194)
[36] Draft revised agreement on the accession of the European Union to the Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms
(http://www.coe.int/t/dghl/standardsetting/hrpolicy/Accession/Meeting_reports/47_1%282013%29008rev2_EN.pdf) (2014. 07. 14.)
[37] A téma egyéb kérdéseiről a gazdag szakirodalomból lásd különösen Szalayné (2013): i.m., Vasiliki Kosta, Nikos Skoutaris, Vassilis Tzevelekos (eds.): The EU Accession to the ECHR. Hart Publishing, 2014, 361 o.; Paul Craig: EU Accession to the ECHR: Competence, Procedure and Substance. Fordham International Law Journal 2013/5. 1114-1150. o.; Leonard F. M. Besselink: The protection of fundamental rights post-Lisbon: The interaction between the Charter of Fundamental Rights of the European Union, the European Convention on Human Rights and National Constitutions - General Report. In: Julia Laffranque (ed.): The protection of fundamental rights post-Lisbon: The interaction between the Charter of Fundamental Rights of the European Union, the European Convention on Human Rights and national constitutions. Tallinn: Tartu University Press, 2012. 1-139. o.; Sionaidh Douglas-Scott: The Relationship between the EU and the ECHR Five Years on from the Treaty of Lisbon. In: Sybe de Vries, Ulf Bernitz, Stephen Weatherill (eds.): The EU Charter of Fundamental Rights as a Binding Instrument. Five Years Old and Growing (Hart 2015), 21-45. o.
[38] E kérdésekről azért is szükséges külön határozni, mivel a többi EJEE-tagtól eltérően az Unió nem állam, továbbá csak az EJEE-hez csatlakozik, az Európa Tanácsnak nem válik tagjává.
[39] E szabályoknak többek közt az alábbi területeket kell érinteniük: az Unió EJEB előtti képviselete; az EJEB előtt az alperesi pertársaság mechanizmusának kezdeményezése; az alperes és az alperesi pertárs eljárásban való részvételére vonatkozó együttműködési szabályok; az EJEB bírói posztjára pályázó három jelölt kiválasztása; a Bíróság előzetes bevonásának rendszere; azon esetek, amikor az Unió álláspontot alakít ki, illetve amikor a tagállamok megőrzik véleménynyilvánítási és cselekvési szabadságukat az EJEB előtt és a Miniszteri Bizottságban. Lásd: 2/13. sz. vélemény, 47. pont
[40] 2/13. sz. vélemény, 73. pont
[41] 2/13. sz. vélemény, 108-109. pont
[42] 2/13. sz. vélemény iránti eljárás. Juliane Kokott főtanácsnok állásfoglalása (Az ismertetés napja: 2014. június 13.), 278. pont
[43] Kokott főtanácsnok állásfoglalása, 279-280. pont
[44] Lásd a megállapodástervezet 3. cikkének (6) bekezdését.
[45] Lásd a megállapodástervezet 3. cikkének (7) bekezdését.
[46] Kokott főtanácsnok állásfoglalása, 280. pont
[47] 2/13. sz. vélemény, 144. pont
[48] 2/13. sz. vélemény, 148-149. pont
[49] 2/13. sz. vélemény, 157-159. pont
[50] 2/13. sz. vélemény, 164. pont
[51] 2/13. sz. vélemény 165-166. pont
[52] 2/13. sz. vélemény, 167-169. pont. Az alapjogok kapcsán is hangsúlyozta Bíróság az uniós jog autonómiáját "a tagállami joghoz, valamint a nemzetközi joghoz képest."
- 84/85 -
[53] A Szerződéseket a Bíróság először a 294/83 Les Verts kontra Parlament ügyben [EU:C:1986:166, 23. pont] jellemezte alkotmányos alapchartaként, amint erre maga is utal a vélemény 163. pontjában.
[54] 2/13. sz. vélemény, 181-183. és 186. pont
[55] 2/13. sz. vélemény, 187-188. pont, utalva a C-399/11. sz. Melloni kontra Ministerio Fiscal ügyben [EU:C:2013:107] született ítélet 60. pontjára.
[56] 53. Cikk - Már elismert emberi jogok védelme. Az Egyezmény egy ellenrendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az korlátozza vagy csorbítja azokat az emberi jogokat és alapvető szabadságokat, amelyeket bármely Magas Szerződő Fél joga vagy az olyan egyezmény biztosít, melynek ez a Magas Szerződő Fél részese.
[57] 2/13. sz. vélemény, 189. pont
[58] 2/13. sz. vélemény, 191. pont, hivatkozva ismét a Melloni ítélet 63. pontjára, valamint a C-411/10. és C-493/10. sz. N. S. kontra Secretary of State for the Home Department és M. E. és társai kontra Refugee Applications Commissioner és Minister for Justice, Equality and Law Reform egyesített ügyek [EU:C:2011:610] 78-80. pontjára. Utóbbi ügy kritikai ismertetését lásd: Kővári Petra: A dublini rendszer válsága a bírói esetjog tükrében - A kölcsönös bizalom vége? In: A jogászság kezdete. Wolters Kluwer, Budapest, 2013, 464-500. o
[59] 2/13. sz. vélemény, 192. pont
[60] 2/13. sz. vélemény, 193. pont
[61] 2/13. sz. vélemény, 194-195. pont
[62] A jegyzőkönyv a tízedik ratifikációval lép hatályba, a ratifikációk állását lásd:
https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/treaty/214/signatures?p_auth=IO3TFkOG
[63] 2/13. sz. vélemény, 196. pont
[64] EUMSz. 267. cikk
[65] 2/13. sz. vélemény, 196-198. pont
[66] 2/13. sz. vélemény, 201. pont
[67] Az EJEE 55. cikke a viták más eszközökkel történő rendezésének kizárásáról szól: "A Magas Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy erre vonatkozó külön megállapodás nélkül nem alkalmazzák a közöttük hatályban levő szerződéseket, egyezményeket vagy nyilatkozatokat abból a célból, hogy kérelem alapján a jelen Egyezmény értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő vitákat a jelen Egyezményben meghatározott elintézési módtól eltérő más módon rendezzék."
[68] 33. Cikk - Államok közötti ügyek: "Bármely Magas Szerződő Fél a Bíróság elé terjesztheti az Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek rendelkezéseinek bármely más Magas Szerződő Fél részéről történt állítólagos megsértését."
[69] 2/13. sz. vélemény, 207-208. pont. A Bíróság szerint a megfelelő megoldás az lenne, ha a megállapodástervezetben kifejezetten ki lenne zárva az EJEB-nek az EJEE 33. cikkéből eredő hatásköre az EU-tagállamok, valamint az EU-tagállamok és az Unió közötti, az EJEE-nek az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozó alkalmazásával kapcsolatos jogviták tekintetében (Uo. 213. pont).
[70] 3. cikk (5) bekezdés
[71] 2/13. sz. vélemény, 218-222. pont
[72] 2/13. sz. vélemény, 223. pont
[73] 2/13. sz. vélemény, 225. pont. A további alátámasztó érveket lásd még a 226-235. pontokban.
[74] 2/13. sz. vélemény, 236-241. pont
[75] 2/13. sz. vélemény, 245-247. pont
[76] 2/13. sz. vélemény, 252-254. pont
[77] 2/13. sz. vélemény, 255-256. pont, hivatkozva az 1/09. sz. vélemény [EU:C:2011:123] 78., 80. és 89. pontjára, amelyet a szabadalmi jogviták rendezésére szolgáló egységes rendszer létrehozásával összefüggésben adott a Bíróság.
[78] Sonia Morano-Foadi - Stelios Andreadakis: The EU Accession to the ECHR after Opinion 2/13: Reflections, Solutions and the Way Forward. European Parliament, 2016, 3. o. ( http://www.europarl.europa.eu/cmsdata/104503/EP%20Hearing%20Contribution%20MoranoFoadi%20Andreadakis%20April%202016.pdf )
[79] Steve Peers: The CJEU and the EU's accession to the ECHR: a clear and present danger to human rights protection in EU Law Analysis 18 December 2014
( http://eulawanalysis.blogspot.hu/2014/12/the-cjeu-and-eus-accession-to-echr.html )
[80] The EU's Accession to the ECHR - A 'NO' from the ECJ. Editorial Comments in Common Market Law Review Vol. 52 (2015), p. 1.
[81] Jed Odermatt: A giant step backwards? Opinion 2/13 on the EU'S accession to the European Convention on Human Rights. Leuven Centre for Global Governance Studies Working Paper No. 150, 2015, 8. o.
[82] Peers, i.m.
[83] C-459/03. sz. Bizottság kontra Írország ügy [EU:C:2006:345]
[84] C-402/05. P. sz. Kadi és Al Barakaat kontra Tanács és Bizottság [EU:C:2008:461]
[85] Protocol No. 16 to the Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms (2013) http://conventions.coe.int/Treaty/EN/Treaties/Html/214.htm - lásd a jegyzőkönyv 1. és 5. cikkét. Elemzést lásd pl. William A. Schabas: The European Conventionon Human Rights. A Commentary. Oxford 2015. 1213-1226. o.
[86] C-399/11. sz. Melloni kontra Ministerio Fiscal ügy [EU:C:2013:107], különösen 56-58. pont
[87] Tobias Lock: Oops! We did it again - the CJEU's Opinion on EU Accession to the ECHR. Verfassungsblog 18 December 2014 ( http://www.verfassungsblog.de/en/oops-das-gutachten-des-eugh-zum-emrk-beitritt-der-eu )
[88] C-404/15. és C-659/15. PPU. sz. Aranyosi és Caldararu kontra Generalstaatsanwaltschaft Bremen egyesített ügyek [EU:C:2016:198]
[89] Az EUMSz. 275. cikkhez kapcsolódó hatáskör tulajdonságai tekintetében vö. a C-72/15. sz. PJSC Rosneft Oil Company kontra Her Majesty's Treasury és társai ügyet [EU:C:2017:236], ahol a Bíróság egyebek mellett kimondta, hogy e cikkel összefüggésben nem kizárólag közvetlen semmissé nyilvánítási keresetre van lehetőség, hanem érvényesség vizsgálatára vonatkozó előzetes döntéshozatali eljárásra is. Elemzését lásd pl.: Peter van Elsuwege: Judicial Review of the EU's Common Foreign and Security Policy: Lessons from the Rosneft case. Verfassungsblog, 6 April 2017
[90] Az EJEB esetjoga e kérdésben komplex és számos kérdést felvet, de az nem kérdőjelezhető meg, hogy bizonyos körülmények között fennállhat az extraterritoriális hatály - lásd többek között a Loizidou v. Turkey (App. no. 15318/89) ECtHR (1996), Al-Skeini and Others v. The United Kingdom (App. no. 55721/07) ECtHR (2011), és Hassan v. United Kingdom (App. no. 29750/09) ECtHR (2014) ügyeket. A kérdés bővebb elemzését lásd Daka Marija - Kis Kelemen Bence: Extraterritorialitás az emberi jogi bíróságok gyakorlatában. JURA 2017. 1. sz. 207-218. o.
[91] Az EJEB gyakorlatában lásd különösen a Behrami and Behrami v. France and Saramati v. France, Germany and Norway (Application nos. 71412/01 and 78166/01) ítéletet. Általánosabban a nemzetközi szervezetek felelősségéről lásd a Nemzetközi Jogi Bizottság vonatkozó 2011-es tervezetét (Draft articles on the responsibility of international organizations.
- 85/86 -
Yearbook of the International Law Commission, 2011, vol. II, Part Two, 40-105. o.)
[92] Peers: i.m. Peers jelzi továbbá ugyanitt, hogy az Európai Bíróság álláspontja alapján egy, a KKBP-vel kapcsolatos vitának az ENSZ Nemzetközi Bírósága elé vitele szintén uniós kötelezettségszegést jelentene.
[93] Lásd pl. Láncos Petra Lea: A Bíróság 2/13. számú véleménye az Unió EJEE-hez való csatlakozásáról. Pázmány Law Working Papers 2015/1, 8. o. (http://plwp.jak.ppke.hu/hu/)
[94] Leonard F. M Besselink: Acceding to the ECHR notwithstanding the Court of Justice Opinion 2/13 on Verfassungsblog, 23 December 2014 (http://www.verfassungsblog.de/en/acceding-echr-notwithstanding-court-justice-opinion-213)
[95] Lásd még Odermatt: i.m. 15. o.
[96] Daniel Halberstam: 'It's the Autonomy, Stupid!' A Modest Defense of Opinion 2/13 on EU Accession to the ECHR, and a Way Forward in Public Law and Legal Theory Research Paper Series, No. 439, February 2015, 38. o. Martins szerint pedig a vélemény azt mutatja, hogy az Európai Bíróság nem bízik senkiben (t.i. sem a tagállami bíróságokban, sem az EJEB-ben), csak önmagában. Ana Maria Guerra Martins: Opinion 2/13 of the European Court of Justice in the Context of Multilevel Protection of Fundamental Rights and Multilevel Constitutionalism revisited. In: Lina Papadopoulou, Ingolf Pernice, Joseph H. H. Weiler (eds.): Legitimacy Issues of the European Union in the Face of Crisis: Dimitris Tsatsos in memoriam. Nomos, 2017, 270. o.
[97] Morano-Foadi - Andreadakis: i.m. 14. o.
[98] Idézi Besselink (2014): i.m. (Fordítás a Szerzőtől.)
[99] Council of the European Union: Accession of the European Union to the European Convention for the. Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms (ECHR) - State of play (14963/17), 3. o.
[100] Ibid., 3-4. o. A Bizottság az erre vonatkozó vállalását a 2016-os [COM(2015) 610 final] és a 2017-es [COM(2016) 710] munkaprogramjában is megerősítette, de a kézirat lezárásáig az elemzés még nem készült el. Maguk az elemzések (ún. technical contribution-ök) a maguk teljességében jelenleg nem nyilvánosan hozzáférhetőek.
[101] Tobis Lock: The European Court of Justice and International Courts. Oxford 2015. 219. o.
[102] Steering Committee for Human Rights: Report to the Committee of Ministers on the Elaboration of Legal Instruments for the Accession of the European Union to the European Convention on Human Rights. CDDH(2011)009., 16. o.
[103] Így Jörg Polakiewicz: EU law and the ECHR: Will EU accession to the European Convention on Human Rights square the circle? (2013), 16. o.
[104] Hasonlóképp Polakiewicz: i.m. 19. o.
[105] Szalayné (2013): i.m. 24-25. o.
[106] Lásd többek között Szalayné (2013): i.m. 25. o.; Jessica Baumann: Auf dem Weg zu einem doppelten EMRK-Schutzstandard? Die Fortschreibung der Bosphorus-Rechtsprechung des EGMR im Fall Nederlandse Kokkelvisserij. Europäische Zeitschrift für Grundrechte 2011/10. 1-11. o.
[107] Leonard F. M. Besselink: Should the European Union ratify the ECHR? In: Andreas Føllesdal - Birgit Peters - Geir Ulfstein (eds.): Constituting Europe. The European Court of Human Rights in a National, European and Global Context. Cambridge University Press, Cambridge, 2013, 310-311. o.
[108] Egyéb érvekről és ellenérvekről lásd még Besselink (2013): i.m. 311-312. o.
[109] A vélelmet a jelenlegi jogi helyzetben az EJEB következetesen alkalmazza, lásd pl. a közelmúltból az Avotiną v. Latvia (Application no. 17502/07) ítéletet. Ez az ügy azért is figyelemreméltó vizsgálódásunk kapcsán, mert az EJEB egyrészt itt alkalmazta először a vélelmet a 2/13. sz. vélemény elfogadása után, és itt kellett először a kölcsönös elismeréssel összevetnie a Bosphorus-mechanizmust: az EJEB hangsúlyozta, hogy a kölcsön elismerés elvének alkalmazandóságával összefüggésben is minden esetben meg kell győződnie arról, hogy az elv alkalmazása nem vezet nyilvánvaló alapjogvédelmi hiányossághoz (manifestly deficient) az EJEE értelmében (114-116. pontok). Elemzését lásd Stian Øby Johansen: EU law and the ECHR: the Bosphorus presumption is still alive and kicking - the case of Avotiną v. Latvia. EU Law Analysis 24 May 2016 (http://eulawanalysis.blogspot.hu/2016/05/eu-law-and-echr-bosphorus-presumption.html)
[110] De Búrca kutatásai kimutatták, hogy 2009. december 1. és 2012. december 31. között az Európai Bíróság 122 ítéletben hivatkozott a Chartára; ezen ügyek közül 10 esetben az EJEE-re és az EJEB gyakorlatára, 8 esetben csak az EJEE-re utalt a Bíróság. Gráinne De Búrca: After the EU Charter of Fundamental Rights: The Court of Justice as a Human Rights Adjudicator? Maastricht Journal of European and Comparative Law 2013/2. 174-175. o.
[111] Polakiewicz: i.m. 7. o. Korábban a Bíróság több esetben is inkább afelé hajlott, hogy már szinte az uniós jog integráns részeként alkalmazza az EJEE-t, pl. a Baumbast-ügyben: "(...) a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az 1612/68 irányelvet a családi élet tiszteletben tartásának az EJEE 8. cikkében biztosított követelményének figyelembevételével kell értelmezni, mivel ez a követelmény az alapvető jogok részét képezi, amelyeket az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a közösségi jog elismer (...). C-413/99. sz. Baumbast és R kontra Secretary of State for the Home Department ügy [EU:C:2002:493], 72. pont. Erről az értelmezési irányzatról lásd: Nikolaos Lavranos: Legal Interaction between Decisions of International Organizations and European Law. Europa Law Publishing, 2004, 165-166. o.
[112] Lásd pl. a C-438/14. sz. Bogendorff von Wolffersdorff kontra Standesamt der Stadt Karlsruhe és Zentraler Juristischer Dienst der Stadt Karlsruhe ügyet [EU:C:2016:401], a már említett C-404/15. és C-659/15. PPU. sz. Aranyosi és Caldararu egyesített ügyeket, vagy korábbi példaként a már szintén hivatkozott C-411/10. és C-493/10. sz. egyesített ügyeket.
[113] Gaja: i.m. 194. o.
[114] C-61/94 Bizottság kontra Németország [EU:C:1996:313], 52. pont
[115] Azonos véleményen van Jürgen Schwarze (Hrsg.): EU-Kommentar (3. Auflage), Nomos, Baden-Baden, 2012, 132-133. o. (11. széljegy)
[116] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács [EU:C:2008:461], 285. pont
[117] "(.) a Közösség hatáskörét a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell gyakorolni, és következésképpen az említett 6. cikket és a körülírt alkalmazási területet a nemzetközi tengerjog tükrében kell értelmezni." C-286/90. sz. Anklagemyndigheden kontra Poulsen és a Diva Navigation Corp ügy, 9. pont [EBHT 1992, I-6019]
[118] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács [EU:C:2008:461]
[119] De Búrca megfogalmazása szerint "élesen dualista" hozzáállást tanúsított a Bíróság. Gráinne De Búrca: The European Court of Justice and the International Legal Order After Kadi. Harvard Law Journal 2010/1. 2. o.
- 86/87 -
[120] C-364/10. sz. Magyarország kontra Szlovákia ügy [EU:C:2012:630], 44. pont
[121] Erről, és a nemzetközi jog és az uniós jog viszonyáról általánosabban lásd: Mohay Ágoston: A nemzetközi jog és az uniós jog kapcsolódási pontjai. Scriptura 2014/1. 269-281. o. és Mohay Ágoston: A nemzetközi jog érvényesülése az uniós jogban a Sólyom-ügy tükrében. JURA 2014/2., 99-103. o.
[122] A Bíróság megerősítette ítéletét és a Kadi-doktrína szellemében döntött a C-399/06. P. és C-403/06. P. sz., Hassan és Ayadi kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben [EU:C:2009:748], a C-550/09. sz. E és F ügyben [EU:C:2010:382], a C-548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben [EU:C:2011:735], valamint még konkrétabban a T-85/09. sz. Kadi kontra Bizottság ügyben [[EU:T:2010:418], és a C-584/10. P., C-593/10. P. és C-595/10. P. sz., Bizottság és Egyesült Királyság kontra Kadi egyesített ügyekben [EU:C:2013:518].
[123] Lock (2015): i.m. 167-218. és 244. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető adjunktus, PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék.
Visszaugrás
