Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 1999-ben a Matthews-ügyben elmarasztalta az Egyesült Királyságot az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) első kiegészítő jegyzőkönyve 3. cikkének megsértése miatt - a jogsértést a szigetország azzal idézte elő, hogy Gibraltár lakosait kizárta az Európai Parlament (EP) megválasztásában való részvételből. Az Egyesült Királyság eleget kívánt tenni azt ítéletben foglaltaknak, és ennek érdekében új szabályozást vezetett be a gibraltári választójogot érintően. Az új szabályozás azonban nem csak a Gibraltáron lakóhellyel rendelkező uniós polgároknak adta meg az európai parlamenti választójogot, hanem a Brit Nemzetközösség (a Commonwealth) bizonyos feltételeket teljesítő polgárainak is. A gibraltári eseményekre - történelmi okokból - rendkívül érzékeny Spanyol Királyság az EK-Szerződés 227. cikke alapján fentiek miatt kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást kezdeményezett az Egyesült Királyság ellen az Európai Bíróság előtt. E tanulmány a Matthews-ügy lényegének rövid összefoglalása után elsősorban az Európai Bíróság vonatkozó ítéletét kívánja jogi szempontból elemezni.
Gibraltárt Spanyolország királya 1713. július 13-án, a spanyol örökösödési háborút lezáró, közte és Nagy-Britannia királynője között létrejött utrechti szerződéssel engedte át a brit koronának. Az utrechti szerződés X. cikkének utolsó mondata kimondja, hogy amennyiben a brit Koronának bármikor szándékában állna átadni, eladni vagy bármely más módon elidegeníteni Gibraltár városának tulajdonjogát, akkor minden más érdekelttel szemben elsőbbséget kell biztosítania a spanyol koronának.[1] Gibraltárt a közelmúltig brit koronagyarmatnak tekintették, amely nem képezi az Egyesült Királyság részét. Gibraltár státuszában némi módosulást eredményezett a 2006. decemberében megszületett (népszavazással megerősített) új Alkotmány, amely némileg modernebb, alkotmányos alapokra helyezte az Egyesült Királyság és Gibraltár viszonyát, nem változtatott viszont azon, hogy a terület brit szuverenitás alatt áll, illetve, hogy a külkapcsolataiért az Egyesült Királyság felelős.
A közösségi jog szempontjából Gibraltár az EK-Szerződés 299. cikk (4) bekezdése értelmében olyan európai területnek minősül, amelynek külkapcsolataiért egy tagállam felel (ez esetben természetesen az Egyesült Királyság), és amelyre az EK-Szerződés rendelkezései vonatkoznak. A Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Közösséghez való csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló ok-
- 489/490 -
mány ugyanakkor kimondja, hogy a Szerződés bizonyos részei, így például a közös mezőgazdasági politika és a közös kereskedelempolitika szabályai, nem vonatkoznak Gibraltárra.[2] Az Európai Parlament (illetve akkor még hivatalosan Közgyűlés) képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló, a 76/787-es tanácsi határozathoz csatolt 1976-os okmány[3] II. melléklete szerint "Az Egyesült Királyság ezen okmány rendelkezéseit kizárólag az Egyesült Királyság vonatkozásában alkalmazza" - a gibraltári lakosság, illetve az Egyesült Királyság más tengerentúli területeinek lakói e rendelkezés alapján nem vehettek részt az Európai Parlament képviselőinek megválasztásában. A közvetlen választásról szóló okmány a primer közösségi jog része, az alapító szerződésekkel azonos rangú megállapodás a tagállamok között.[4]
Denise Matthews brit állampolgárságú gibraltári lakosként 1994. áprilisában szerette volna felvetetni magát az európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó névjegyzékbe, e kérését azonban megtagadta a gibraltári választói névjegyzéket kezelő tisztviselő.[5] Matthews ügye végül eljutott az Emberi Jogok Európai Bíróságának fóruma elé, ahol nagykamara tárgyalta az esetet.[6] Az eljárásban a felperes annak megállapítását kérte, hogy az Egyesült Királyság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. kiegészítő jegyzőkönyve 3. cikke alapján fennálló jogait, az alperes brit kormány pedig annak megállapítását kérte, hogy az Egyezményt az Egyesült Királyság nem sértette meg.[7] A Matthews által hivatkozott 1. jegyzőkönyv 3. cikke értelmében a szerződő államok vállalták, hogy ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület (legislature) megválasztását illetően biztosítják a nép véleményének kifejezését.[8] Az EJEE 1. cikke alapján a szerződő felek kötelesek a joghatóságuk alá tartozó minden személynek biztosítani az Egyezményben meghatározott alapvető jogokat és szabadságokat. A brit kormány az ügy során vitatta felelősségét az 1976-os okmány kapcsán, arra hivatkozással, hogy az nem egy "hagyományos" nemzetközi szerződés, hanem az EK egy intézményének, a Tanácsnak egy aktusa. Az Emberi Jogok Európai Bírósága emlékeztetett arra, hogy az 1976-os okmány nem egy közösségi intézményi aktus (nem szekunder közösségi jog), hanem nemzetközi megállapodás, amelyben az Egyesült Királyság saját döntése alapján vesz részt - szerződési státuszát, primer jogforrási jellegét az is alátámasztja, hogy akárcsak a közösségi alapító szerződéseket, az Okmányt sem lehet megtámadni az Európai Közösségek Bírósága előtt. Az Egyesült Királyság az eljárás során azt is vitatta, hogy az Európai Parlament az 1. jegyzőkönyv 3. cikke szerinti "törvényhozásnak" minősíthető. Az Emberi Jogok Európai Bizottsága többségének véleménye szerint sem volt a kérdéses cikk alkalmazható szupranacionális képviseleti szervekre, mivel egy ilyen értelmezés túlmenne az EJEE alkotóinak szándékán.[9] A strasbourgi Bíróság ítéletében rámutatott azonban esetjogának azon kialakult elvére, mely szerint az Egyezmény egy "élő" jogi instrumentum, amelyet a változó körülményeknek megfelelően kell értelmezni, ezért az a tény, hogy az EJEE aláírásakor az európai államoknak még nem állt szándékában egy szupranacionális szervezet létrehozása, nem zárja ki annak alkalmazását egy ilyen közösség intézményei kapcsán - főként, hogy az Európai Közösségeket létrehozó államok mind az Egyezmény részes államai is.[10] Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében megállapította továbbá, hogy az Európai Parlament az EJEE 1. jegyzőkönyvének 3. cikke szerinti törvényhozásnak minősítendő, tekintettel a Maastrichti Szerződés által jelentősen kibővített jogalkotási hatásköreire (elsősorban az együttdöntési és a hozzájárulási eljárás keretében), illetve olyan egyéb közösségi kompetenciáira, mint a Bizottság feletti politikai ellenőrzés gyakorlása, vagy a költségvetés elfogadásában való részvétel. Az EJEB hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament az Európai Közösség intézményi struktúrájában az egyetlen olyan intézmény, amely - közvetlen demokratikus megválasztásából következően - közvetlen demokratikus legitimációval rendelkezik, és így a közösségi rendszerben a "valódi politikai demokrácia" érvénye-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
