A digitális, adat alapú javak öröklése a vagyonjog, vagyis a digitális adatok és az adat alapú javak vagyoni hovatartozásának függvénye. Az öröklés az örökhagyó vagyonában történő egyetemes jogutódlás, melynek során az örökhagyó vagyona mint egész, tehát aktívák és passzívák együtt szállnak át az örökösre/örökösökre, amiből következik, hogy az örökhagyó vagyontárgyai, a tulajdonában volt dolgok, valamint az őt illető jogok és követelések egyaránt átszállnak az örökösére/örököseire[1] És mivel az öröklés a tulajdonhoz való alapjogból vezethető le, a digitális javak öröklése is attól függ, hogy azokat tudjuk-e a vagyon/tulajdon tárgyaként azonosítani. Következésképpen, ha a digitális javakat vagyontárgyként/tulajdon tárgyaként (a német típusú vagyonjogi rendszerekben dologként) megragadni nem lehet, és hozzájuk fűződő jogokat vagy követeléseket sem lehet azonosítani, úgy azok örökléséről sem beszélhetünk.
A digitális adatok jogrendszeri adaptációja jelenleg valamennyi vagyonjogi rendszer számára problematikus, különösen pedig a Magyarországot is a tagjai között üdvözlő német vagyonjogi rendszer számára, mivel itt az adatok jelenleg sem dolognak, sem jognak sem követelésnek, sem pedig egyéb immateriális jószágnak nem minősülnek, ennek megfelelően maguk az adatok az öröklési jog számára ugyanúgy láthatatlanok maradnak, mint a tulajdoni és vagyoni szabályozás számára. A Ptk. 5:1, 5:14 §§ és 8:1 § 5. rendelkezései értelmében a digitális adat nem csak a tulajdon tárgyainak köréből, hanem a vagyontárgyak köréből is kiesik.
Amíg az adat és az információ nem képes elválni a hordozójától (betű a papírtól, zene a lemeztől stb.), ami biztosítja a jelenség stabil dologi minősítését és ezzel együtt tulajdoni védelmét, valamint a hagyományos adathordozó (papír, cd lemez stb.) birtoklása révén az információk fölötti hatalom gyakorlását is, az adatok és információk öröklése problémamentes. Ezt a jogbiztonságot pedig
- 20/21 -
az egyértelmű, testiséget szem előtt tartó tulajdoni szabályozás alapozta és alapozza meg ma is. Ugyanakkor a digitalizáció, ezen belül pl. a digitális javak, a közösségi média, a felhőszolgáltatások, egyáltalán a digitális adatok megjelenése és terjedése révén kibontakozik egy másik, a régivel erős kölcsönhatásban lévő másféle világ, ami egy egészen új helyzettel szembesít minket. Aminek oka az, hogy az információt hordozó digitális adat, önálló, mondjuk úgy, "hordozófüggetlen" entitássá vált. Másképpen fogalmazva az információ hordozójává maga a digitális adat vált. Így pl. ma az is kérdés, hogy egyáltalán ki férhet hozzá az örökhagyó digitális adataihoz, illetve hogy az örökhagyóé-e egyáltalán a hozzá köthető adat.
A megoldandó öröklési problémákat az adatvédelmi normák tovább szaporítják, mivel a GDPR csak az élő természetes személy védelmét szolgálja, így az elhunyt személyes adatai a GDPR szempontjából már nem relevánsak, azonban az örökhagyóhoz kapcsolódó adatok között nyilvánvalóan sok olyan, még élő természetes személyre vonatkozó személyes adat van, aminek a GDPR továbbra is védelmet biztosít, és az ilyen adathalmaz örökölhetősége nem feltétlenül egyeztethető össze a magánszféra és az elhunyt személyiségének védelmével, és általában nem feltétlenül az elhunyt érdeke, sőt azt adott esetben maga az örökhagyó sem akarná. Ez pedig önmagában is felhívja a figyelmet, olyan speciális jogintézmények, pl. végrendeletek, nyilatkozatok bevezetésére, amely az adatok hovatartozását a jogosult halálát követően kifejezetten vagyonjogi szempontok alapján hivatottak rendezni. E normák kialaktísa az öröklési jog területét érinti.
A digitális javak öröklési megközelítései szempontjából érdekes a BGH (Bundesgerichtshof) III.2R183/17 számú Facebook adatokkal kapcsolatos ítélete, amit a szakirodalom az öröklés kapcsán gyakorta említ, és ami jól tükrözi a digitális adatok megítélésével kapcsolatos bizonytalanságot.
Az ítélet, és az indoklás lényege szerint, a felhasználó halála folytán emlékállapotba helyezett Facebook adatok a BGB 1922 § alapján, az egyetemes jogutódlás szabályai szerint örökölhetők[2], mivel az öröklés nem jár jogok megsértésével, sem a posztmortális személyiségi jogok, sem a távközlési titok sem pedig az adatvédelmi szabályok tekintetében. Emellett, mivel a BGB 2047§(2) és a BGB 2373§ 2. mondata értelmében az örökhagyó személyes kapcsolataira vonatkozó iratok (pl. Családi iratok és képek) a hagyaték részét képezik, és e tekintetben a digitális profil a családi iratokkal és képekkel mutat szoros rokonságot, az a hagyatéki vagyon körébe tartozik és lényegében örökölhető.[3] Pontosabban fogalmazva az örökösök igényt támaszthatnak a felhasználói oldalhoz való hozzáférésre és kommunikációs tartalmának megszerzésére. Ez azonban valójában nem
- 21/22 -
az adatok öröklését jelenti. Mindemellett a bíróság figyelemmel volt arra is, hogy az emlékállapotba való helyezés szabályaiból nem következik az, hogy a hozzátartozók ne örökölhetnék az oldal tartalmát (hozzáférési jogait).
A bíróság tehát nem a Facebook profilt, nem az azt képező adatokat mint vagyontárgyat, vagy mint dolgot ragadta meg az ítéletében, hanem döntését egyrészt a személyes adatok oldaláról való megközelítésekre, másrészt arra alapozta, hogy mivel nem látott törvényi akadályt (egyéb jogok sérelmét) a hozzáférési jogok örökölhetőségének vonatkozásában, a profilt az egyéb, hasonló jellegű hagyatéki vagyontárgyak (pl. naplók, levelek) módjára értelmezte, anélkül, hogy a profilt, mint vagyontárgyat, vagy dolgot meghatározta volna.
A bizonyítás során megítélendő öröklési kérdések körében felmerült az a kérdés is, hogy a felhasználó halála folytán emlékállapotba helyezett adatokra vonatkozik-e a felhasználói szerződés vagy sem. A kapcsolódó érvelés szerint az emlékállapotba helyezés szabályai nem részei a felhasználói szerződésnek, azok csak tájékoztató jellegű információk, és nem szerepelnek a felhasználó és a szolgáltató között létrejött szerződés használati feltételei között, így a BGB 305§ (2) 1 és 2. pontja szerint nem részei a szerződésnek. Nem volt nyoma annak sem, hogy a felhasználó azokat ráutaló magatartással vagy egyéb módon elfogadta volna. Ugyanakkor a bíróság (BGH) megállapította, hogy a jogutódok hozzáférését vagy az öröklés kizárását célzó záradékok jogellenesek, mert a felhasználói szerződés céljával ellentétesek, így a BGB 305§ (2) 1 és 2. pontja szerint érvénytelenek, ugyanakkor ellent mondanak a BGB 1922 § rendelkezéseinek. Mindez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a digitális adatok kötelmi jog eszközeivel biztosított védelme kulcsfontosságú terület, ezért az adatokat érintő szerződések és nyilatkozatok esetében különös körültekintéssel kell eljárni.
A bíróság rámutatott arra is, hogy öröklési szempontból nem indokolható a személyiségi jogok eltérő megközelítése pusztán azért, mert digitális tartalmakról van szó, vagyis szerinte a személyiségi jogokat, beleértve a halál utáni állapotot is a digitális jelenségek esetében is analóg módon kell alkalmazni. Ennek megfelelően a halál beállta után, a személyiségi jogok egyrészt nem képezik akadályát a digitális hagyaték öröklésnek, csupán az öröklés terjedelmét korlátozzák, másrészt viszont az elhunyt adatainak örökösök általi hozzáférése nem tárgya az adatvédelmi szabályoknak mert azok élő személyek személyes adataira vonatkoznak[4], de nem tárgya üzleti, "távközlés" titoknak sem.
A bíróság az alapul fekvő szerződést nem személyhez kizárólagosan kapcsolódó jogviszonynak minősítette, és kiemelte, hogy ebből a szempontból a digitális és nem digitális jelenségeket nem indokolt elkülönülten értelmezni. A bíróság ugyanakkor elutasította az öröklést kizáró post mortem személyiségvédelemre,
- 22/23 -
valamint az adatvédelem kizárólag élő személyekre vonatkoztatható voltára hivatkozó érveléseket. A bíróság ugyanakkor nem foglal állást az adattulajdonnal kapcsolatban, csupán annyit mond, hogy ebben az esetben nem indokolt különbséget tenni a funkciójukban azonos jelenségek, a Facebook adatok és a papír alapon létező, tehát dologi minőségű naplók és levelek között. Az ítéletnek megfelelően az elhunyt örökösei (szülei) ilyen módon öröklés folytán a Facebook felhasználói szerződés alanyaivá váltak, és rendelkeznek az örökhagyó vagyoni jogaival is, továbbá terhelik őket az örökhagyó kötelességei. Mindebből fakadóan pedig így nyert adatokból nyert információk birtokában az örökösök további ismereteket szerezhetnek azokról a jogviszonyokról, amelyeknek az örökhagyó életében részese volt, így ez a hozzáférés segíthet a hagyaték teljesebb felderítésében és minden ebből fakadó további jogviszony rendezésében.
Megjegyzendő, hogy a bár a Facebook profil meghatározóan személyes jellege, mivel személyes adatokat tartalmaz, magától értetődően igényli az személyiségi jogok oldaláról való megközelítést, a bíróság az adatvédelmi szempontokon túl kötelmi jogi, poszt mortem személyiségi jogi és titokvédelmi megközelítéseket is alkalmazott a döntés megalapozásához, ami bizonyos "adattulajdoni szimulációk" jogrendszerbeli érvényesülésére utal.
A német joggyakorlatban az ítéletet megelőzően csupán a vagyonjogi érintettségű oldalak voltak "örökölhetők"[5]. Más vélemények szerint azonban az e-mailek felhasználása tekintetében is jogosultak az örökösök az örökhagyó interneten keresztül támasztott igényeinek érvényesítésére[6]. Vagyis az örökös kérheti a szolgáltatótól az örökhagyó e-mailjeinek rendelkezésre bocsátását. A Német Ügyvédek Egyesületének egy 2013-ban kiadott ajánlása szerint pl. a digitális hagyaték a digitális vagyon egésze.[7] Hoeren pedig úgy véli, hogy minden, az interneten elérhető személyes adat és adatgyűjtemény a digitális vagyon körébe tartozik, függetlenül attól, hogy azok helyi vagy külső adathordozón találhatók-e, illetve kóddal vannak ellátva, vagy kód nélkül kerültek mentésre.[8] Hoeren a kérdést a személyes adatok oldaláról közelíti meg, és megállapításai itt olyan adatkörökre vonatkoznak, amelyek hozzáférése magától értetődően - legalábbis nagyrészt - a forrásuk hatalmába tartozott. Mindenesetre az örökhagyó, mint adatforrás rendelkezési joga nem zárható ki ezen adatok tekintetében az örökhagyó által élvezett jogok közül. Érdemes azonban megfontolni Thouvenin és
- 23/24 -
Früh ezzel kapcsolatos figyelmeztetését, miszerint az örökhagyó nem feltétlenül akarja, hogy mindez az adat, az egész adathalmaz öröklődjön.[9] A figyelmeztetés nem alaptalan, hiszen a digitális lábnyomaink olyan léptékűek lehetnek, amit emberi képességekkel egyszerűen képtelenség feltérképezni és belátni. Valóban azt akarjuk, hogy ezek az adatok mindenestől örökölhetők legyenek, és azzal az örököseink (beleértve pl. a magyar jog szerinti szükségképpeni végső örököst az államot is) lényegében azt tegyenek, amit csak akarnak?
Mivel az adat alapú javak nem csupán személyhez szorosan kötődő digitális profilokban, hanem számtalan más minőségben is egyre nagyobb számban szerepelnek a jogviszonyainkban, és az azokkal kapcsolatos jogok érvényesítését nem célszerű pusztán egyedi bírói ítéletektől[10] tenni függővé, a leírtakat figyelembe véve feltehető, hogy az adattulajdon bevezetése az adatforgalom tulajdoni bázisának megteremtése révén az öröklésben is egyértelműbb és kiszámíthatóbb viszonyokat teremtene.
A leírtakból levonhatjuk azt a következtetést, hogy digitális hagyatékról legfeljebb átvitt értelemben beszélhetünk, mert ha e téren fel is merül az öröklés, az legfeljebb digitális adatokon fennálló, adatokkal kapcsolatos jogok és követelések öröklését jelenti, mely jogokat és követeléseket önmagukban szemlélve a digitális jelző esetleg már eszünkbe sem jut.
A digital footprint ugyanakkor rendszerint egy olyan hatalmas adatmennyiséget takar, amelynek összetételéről és terjedelméről eleve nem lehet fogalma a "digital foot" tulajdonosának, vagyis annak a jogalanynak, aki ezeket a digitális lábnyomokat hagyta. Ebből fakadóan pedig rendkívül nehéz volna ezeket az adatokat bármely szempontrendszer alapján osztályozni, pl. úgy, hogy melyek tartoznak az un. digitális hagyatékhoz és melyek nem. Az adatok ugyanakkor potenciális értékhordozók, és ez a tulajdonságuk alapozza meg vagyoni és tulajdoni megközelítéseiket az öröklés szempontjából is, azzal a kiegészítéssel, hogy az öröklés esetében az un. előszereteti értékkel is számolni kell. Vagyis a digitális adatokkal kapcsolatos jogbiztonság megteremtésének az öröklés szempontjából is kulcskérdése az adatok egyértelmű (értsd abszolút) hatályú törvényi
- 24/25 -
hozzárendelése valamely jogalanyhoz, aminek biztosítására a magánjog a vagyoni/tulajdoni szabályozás révén hivatott.
Mint ahogyan a fentiekben is láthattuk, digitális adatok jogrendszeri megközelítéseit Európában, így Magyarországon is az adatvédelem, a személyes adatok védelme (GDPR) dominálja, amely az öröklés területén alapvetően az adatok elhunyt forrásának emlékére és az élő hozzátartozók jogaira és szabadságaira koncentrál.
A meglévő jogrendszeri analógiák emellett más megközelítési lehetőségeket is kínálnak, mint pl. a kötelmi jogi megközelítések, az adatforrások és az adatelőállítók/adatkezelők közötti megállapodások, amelyek alapján ez utóbbiak a forrásként szolgáló alany halálát követően is megőrizhetik és kezelhetik az elhunyttól származó adatokat, ráadásul úgy, hogy ez esetben azokra már nem vonatkoztathatók az adatvédelmi szabályok, amelyek így már visszatartó erőt sem képesek kifejteni, vagyis az adatkezelésre ezt követően az adatkezelő érdekeinek teljes dominanciája lesz jellemző. Ugyanakkor ahogy korábban a GDPR kapcsán, valamint Thouvenin és Früch véleményére hivatkozva utaltam, ezek között az adatok között sok olyan adat is van, amelyekkel más, élő személyek adatainak védelme is felmerül (pl. rokonok, ismerősök, üzletfelek és más személyek).
Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy az adatok sorsának, jogosult/forrás halálát követő rendezése döntő részben az adatvédelmi normák és a kötelmi jogi, szerződéses szabályozás figyelembevételével történik, így az öröklési szempontok elsősorban kötelmi jogi megközelítéssel, jogok és követelések vonatkozásában tudnak érvényesülni. Egyelőre tehát hiányoznak azok a normák, amelyek a digitális adatokat az öröklési folyamatokba egyértelműen közvetíthetnék, amit leginkább az adatok tulajdoni adaptációja biztosítana.
Azt, hogy a területhez a jogalkotó hazánkban is jellemzően nem az öröklés, hanem a kötelmi jog oldaláról közelít, jól mutatja a Magyar Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) online adatok halál utáni sorsára vonatkozóan kiadott szabályzata[11], ami a Bundesgerichhof idézett ítéletével szemben úgy foglal állást, hogy a halál ténye megszünteti a szerződéses kötelmet, ezért az adatkezelő köteles törölni az addig jogszerűen kezelt személyes adatokat.
A NAIH megközelítése arra vezethető vissza, hogy az adatvédelem a magánszféra és a személyiség védelmén alapul, ez utóbbiak pedig az emberi életen, az emberi méltóságon és autonómián alapulnak. És jóllehet az emberi élet és az emberi méltóság a magyar alkotmánybíróság gyakorlata szerint is egymástól elválaszthatatlan egységet képeznek, oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjogokként e jogok között minden mást megelőző, legnagyobb értékkel bírnak[12], a hazai polgári jogi gondolkodástól idegen az, hogy a személyiségi jogok túléljék
- 25/26 -
az alanyukat.[13] A kegyeleti jog már nem az elhunytat, hanem a túlélők érzelmeit és személyiségi jogait védi.[14]
Öröklési szempontból a GDPR és az arra épülő európai adatvédelmi normahálózat, a már nem élő személyek adataival kapcsolatban tehát legfeljebb közvetett védelmet biztosíthatnak, azokban az esetekben, ahol az elhunyt személyes adatai közvetlenül utalnak más, még élő adatforrások személyes adataira. A német alkotmánybíróság pl. a Grundgesetz 1. Cikkében írt emberi méltósághoz való jogból vezeti le egyfajta kegyeleti jogként az ún. Postmortales Persönlichkeitsrecht intézményét[15], ami szintén nem köthető össze az adatvédelmi szabályozással[16].
A GDPR az elhunyt személyek személyes adatainak kezelésére vonatkozó szabályozások kialakítását egyébként a tagállamokra bízza[17], és míg ezzel Németország még nem élt, addig a Francia Adatvédelmi törvény (Loi Informatique et Libertés)[18] 2016. évi módosítása már biztosítja az adatalanyok részére, hogy rendelkezhessenek arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeljék a személyes adataikat haláluk után. A lehetőség mind általános mind pedig speciális adatkezelési rendelkezések megtételére vonatkozik. Az általános rendelkezéseket a francia adatvédelmi hatóságnak (Comission Nationale de l'Informatique et des Libertés), a speciális rendelkezéseket pedig az adatkezelőknek kell továbbítani, és a rendelkezések bármikor módosíthatók vagy visszavonhatók, továbbá a rendelkezésre harmadik személy is feljogosítható, aki érintett halála esetén jogosult lesz megismerni a rendelkezéseket és kérni azok végrehajtását. Kijelölt személy, vagy rendelkezés hiányában e jogok az elhunyt örököseit illetik, vagyis az örökösök lesznek jogosultak az adatvédelmi törvényben meghatározott jogok gyakorlására, töröltethetik a felhasználói fiókot, tiltakozhatnak a személyes adatok további kezelése, feldolgozása ellen, módosítást, helyesbítést kérhetnek, a közöttük kialakult vitás kérdésekben pedig bírósághoz fordulhatnak. E szabályok kógensek, így az adatkezelők felhasználási feltételei azokat nem csorbíthatják. Meg kell jegyezni, hogy ugyanezen adatkör felhasználható kutatás céljára, kivéve, ha ez ellen az érintett még életében kifejezetten tiltakozott (84-86. Cikk)[19].
- 26/27 -
A francia megközelítés, mint halál esetére vonatkozó rendelkezés az adatokkal kapcsolatos jogok öröklése irányába mutat ugyan, azonban megmarad az adatvédelem talaján, vagyis nem a digitális adatokat, hanem a hozzájuk kapcsolódó személyhez fűződő jogokat ragadja meg.
A klasszikus öröklési jogi megközelítéshez már közelebb áll az a svájci megoldás, amely szerint az adatforrásnak a végrendeletekre vonatkozó alaki szabályok szerint végrendelkeznie kell adatai sorsáról, ahhoz, hogy bizonyos információs önrendelkezési jogai a halálát követően is érvényesülhessenek. Ehhez persze, a megfelelő hozzáféréseket is az örökösök rendelkezésére kell bocsátani. Azonban a hozzáférési kódokat nem feltétlenül kell az örökösökre bízni, ha azt az örökhagyó nem akarja, mivel ebben segítségére van az un. Vererbungsdienst szolgáltatás, és a mögötte álló szervezet, ami alkalomadtán a hagyaték kezelésével is megbízható. Mindezeken túl a svájci Bundesgesetz über den Datenschutz (DSG) 1 cikk (7) úgy rendelkezik, hogy az elhunyt személyére vonatkozó adatokat ki kell adni, ha a kérelmező a jogi érdekét bizonyítja és a hozzátartozóknak vagy harmadik személyeknek az érdekét ez nem sérti.[20]
Ami pedig Magyarországot illeti, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 2018. évi módosítása[21] a 25.§ beillesztésével a GDPR fenti felhatalmazása alapján, tekintettel a NAIH fent hivatkozott ajánlásában foglaltakra is, lehetővé tette az információs önrendelkezési jog halált követő kiterjesztését.
A hivatkozott rendelkezés szerint az érintett halálát követő öt éven belül, az ott meghatározott, az elhaltat életében megillető jogokat, az érintett által arra ügyintézési rendelkezéssel, illetve megfelelő alakiságú okiratba foglalt, az adatkezelőnél tett nyilatkozattal meghatalmazott személy jogosult érvényesíteni. Ha az érintett egy adatkezelőnél több nyilatkozatot tett, a későbbi időpontban tett nyilatkozat lesz érvényes. Ha viszont az érintett nem tett ilyen jognyilatkozatot, a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója jogosult a vonatkozó § szerinti jogokat érvényesíteni, az érintett halálát követő öt éven belül. Mégpedig az a közeli hozzátartozó, aki ezt a jogosultságot elsőként gyakorolja. Mindezeken túl az adatkezelő kérelemre tájékoztatja az érintett Ptk. szerinti közeli hozzátartozóját a megtett intézkedésekről, kivéve, ha azt az érintett megtiltotta.
Tehát a magyar megoldás is megmarad egyrészt az adatvédelmi, másrészt kötelmi jogi alapú megközelítéseknél, ez utóbbira utal a joggyakorlásra biztosított 5 év is, ami egyezik a Ptk. szerinti általános elévülési idővel, ráadásul nem az érintett tudomására jutásától hanem a halál beálltától számítva. A szabályozás normáinak érvényesülését jól szolgálná egy olyan nyilvántartás kialakítása, ami a szóban forgó önrendelkezési nyilatkozatoknak a központosított hatósági
- 27/28 -
nyilvántartását és kezelését biztosítaná. A jogalkotó ehelyett e nyilatkozatok nyilvántartását az adatkezelőhöz telepítette, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a szabályozással célzott jogok érvényesülésének ellenőrzését, és megnehezíti azok számonkérhetőségét, mivel épp azoknak szolgáltatja ki az adatforrásokat/jogosultakat és jogutódaikat, akiknek érdekében áll az adatok megőrzése és további felhasználása. Ezen pedig az sem változtat sokat, hogy a Facebook 2015 óta a hagyatéki kapcsolattartó kijelölését teszi lehetővé, vagy hogy a Google biztosítja, hogy az elhunyt felhasználó örökösei kérelmezzék a hozzáférést az elhunyt fiókjához és arról, illetve tartalmáról rendelkezhessenek, vagy hogy a Twitter lehetővé teszi, hogy az elhunyt családtagjai vagy meghatalmazottja eljárjanak az adathozzáférés deaktivizálása érdekében.
Az adatokra vonatkozó önrendelkezési nyilatkozatok öröklési jog, vagyis a végrendeletek területére való átsorolása ezzel szemben már magától értetődően biztosíthatná a rendelkezés központi nyilvántartásának lehetőségét a Magyar Országos közjegyzői Kamara által vezetett Végrendeletek Országos Nyilvántartásán keresztül, akár egy speciális végrendelkezési forma bevezetésével, ahol az adatai, adat alapú javai vonatkozásban rendelkezhetne az örökhagyó.
A digitális adatok és az adat alapú javak jelenleg kívül esnek a Ptk. vagyontárgy fogalmán, ugyanakkor a Ptk. 7:10. § rendelkezései szerint az örökhagyó halála esetére a végintézkedésben a vagyonáról (vagy annak egy részéről) rendelkezik, vagyis a végintézkedésnek szükségképpen vagyoni rendelkezést kell tartalmaznia. Ha tehát egy végrendeletnek szánt, halál esetére szóló nyilatkozat vagyonrendelés címén kizárólag digitális adatokra, vagy a Ptk. által vagyontárgyként el nem ismert egyéb objektumokra vonatkozik, akkor azt kockáztatjuk, hogy a nyilatkozat kicsúszik a végrendelet fogalma alól, és valójában végrendeletről itt nem is beszélhetünk.
Ezt szem előtt tartva, jóllehet nem zárható ki hogy a leendő örökhagyó a digitális adatokra, adat alapú javakra vonatkozóan halála esetére tett nyilatkozataiban (akár végrendeletében), vagy a vonatkozó szerződéseiben olyan szabályokat fektessen le, amelyek alkalmasak a hozzá kötődő adatok sorsának meghatározására a halálát követően is, rendelkezései érvényesülésének ma gátat szab az a tény, hogy az adatok, és ebből fakadóan az adatvilág vagyontárgyként külön el nem ismert egyéb megnyilvánulásai a hagyományos vagyonjogi megközelítések alkalmazása mellett nehezen, a Ptk. rendelkezései értelmében pedig egyáltalán nem ragadhatók meg vagyontárgyként. Így, ha valamely határos jog-
- 28/29 -
terület, pl. az adatbázisok védelme, a személyes adatok védelmére vonatkozó normák, a szellemi alkotások joga, vagy akár egy jól megkonstruált szerződés nem kínál alkalmazható analógiákat a szóban forgó adatok vonatkozásában, és azokhoz pl. a hozzájuk fűződő örökölhető jogokon keresztül nem lehet hozzáférni, az örökhagyó adatokra vonatkozó rendelkezései egyszerűen nem, vagy csak jelentős nehézségek árán lesznek számon-kérhetők.
Az adatok tulajdoni szabályozása, és ezzel párhuzamosan az önrendelkezési nyilatkozatok végintézkedés területére való átsorolása mindezek fényében akkor is képes lenne erősíteni a jogbiztonságot az öröklés területén, ha ez a szabályozás a szóban forgó adatokat tulajdoni szempontból nem az adatforráshoz (örökhagyóhoz) rendelné. Végülis nem a "lábról" hanem annak a "nyomairól" beszélünk, amely nyomok rögzítése és tárolása megfelelő infrastruktúra létrehozását feltételezi és költségekkel jár, amit nem az adatforrás finanszíroz, sőt, alkalmanként éppen azokkal a személyes adatokkal teljesít ellenszolgáltatást ennek az infrastruktúrának a használatáért és a belőle fakadó előnyök élvezetéért, amelyeknek ő maga a forrása. Mivel a jogi érdek fennáll, ilyen esetekben nem kizárt egyfajta hozzáférési jog meghatározása (vagy a jövőbeli szabályozás függvényében akár közös tulajdon létrehozása) sem, a hozzáférési jognak pedig az egyik bázisát képezheti az örökösi minőség, és az mint jog, már a fennálló öröklési regime szabályai szerint is örökíthető lenne.
Példának okáért, az adatok tulajdoni adaptációja mellett egy speciális, digitális javakra vonatkozó végrendelettípus bevezetésével és e végrendeletek nyilvántartási kötelezettségének előírásával, továbbá jogi szakértelem kötelező, törvényi bevonásával, jelentős előrelépést tehetünk a jogbiztonság irányába. Annál is inkább, mert Magyarországon a végrendeletek nyilvántartásába közjegyzők és ügyvédek egyaránt tehetnek bejelentést, így a bejelentés kötelezettségének jogszabályi előírásával ezekhez a végrendeletekhez automatikusan jogi szakértelem volna köthető, pusztán a bejelentési kötelezettség előírása révén is. A szakértelem bekapcsolása pedig a terület speciális volta miatt nagyon is indokolt. Ugyanakkor az adattulajdon bevezetésével az örökléshez való jog magától értetődően zöld utat kapna a digitális javak tekintetében is, ami nem csupán egyértelműbb jogviszonyokat, hanem valószínűleg tudatosabb szerződési magatartást is indukálna az érintettek részéről. ■
JEGYZETEK
[1] Kivéve, ha az adott vagyontárgy esetében a jogutódlás kizárt.
[2] Stralendorff Nóra, A digitális hagyaték kérdése a német joggyakorlatban, Közjegyzők közlönye, 24/1. 2020. 23-29. o.
[3] BGH, 2018.07.12, III.2R183/17.
[4] Hermann Schild. in BeckOK, Datenschutzrecht, 25. Kiadás, 2018.02.01., DS-CVO 4.cikk. 9. Bek.
[5] Maike Binkert, Michael Stolz, Joerg Heidrich. Der Tod und das soziale Netzwerk - Digitaler Nachlass in Theorie und Praxis, Zeitschrift für Datenschutz (ZD) 2013., 155. o.
[6] Stephaien Herzog, Der Digital Nachlass - ein bisher kaum gesehenes und haufig missverstandenes Problem NJW 2013., 3745. o.
[7] Peter Bräutigam, DAV Empfehlung, 34/2013., 93. o. Az ajánlás a szerzői jogok oldaláról közelítve sorolja ide a weboldalak, domainek feletti jogokat,és az un. "Provider" internetes szolgáltató és az örökhagyó között létrejött, internet használatra és kapcsolódó ajánlatokra vonatkozó szerződéses viszonyokat.
[8] Thomas Hoeren, Der Tod und das Internet - Rechtliche Fragen zur Verwendung von E-mail und www - Accounts nach dem Tode des Inhabers, Neue Juristische Wochenschrift (NWJ) 2005. 2116. o.
[9] Thouvenin és Früh, 2020., 32. o.
[10] A bírói ítélet rendszerint évekkel az ügyeben megítélt jelenség keletkezését követően születik meg, amikor a megítélt jelenség megváltozott, vagy esetenként már nem is létezik. A fent hivatkozott esetben a jogerős ítélet pl. a jogosult 2012-ben bekövetkezett halálát követően hat évvel később, 2018-ban született meg.
[11] NAIH ajánlás, https://www.naih.hu/files/Ajanlas_online-adatok-halal-utani-sorsarol.pdf (letöltve: 2022.06.28.)
[12] 23/1990.(X.31.) AB határozat ABH 1990, 88.
[13] Kecskés László, Kőrös András, Makai Katalin, Orosz Árpád, Osztovics András, Petrik Ferenc: Az új Ptk. magyarázata I-IV, HVG-ORAC, Budapest, 2013, 147. o
[14] Osztovics András (szerk), A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. Törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja I. Opten, Budapest, 2014, 311. o.
[15] Zakariás Kinga: Az általános személyiségi jog a német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában, Jogtudományi közlöny, 2013/2, 73. o.
[16] Becker, Tim, Verstorbenendaten und die DSGVO, anwalt de.,2019.05.29. https://www.anwalt.de/rechtstipps/verstorbenendaten-und-die-dsgvo_155692.html (letöltve: 2022.06.28.)
[17] GDPR Preambulum (27) bekezdés .
[18] Loi n 78-17 du 6 janvier 1978 relative á l'informatique, aux fichiers et aux libertés, https://www.cnil.fr/fr/la-loi-informatique-et-libertes (letöltve: 2022.06.28.)
[19] Schubauer Petra, A digitális hagyaték egyes szabályozási kihívásai, különös tekintettel az adatvédelmi aspektusokra, Pro Futuro, 2021/1, 89. o.
[20] Schubauer Petra, i.m. 91. o.
[21] 2018. évi XXXVIII. tv 10. §-ával módosítva, 2018.07.26-tól hatályos.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Budapest.
Visszaugrás
