A gazdaságnak a XIX. század második felében általánosan megerősödő nemzetköziesedési folyamata - a két világháború közötti időszak bezárkózása után - a II. világháborút követően folytatódott. A gyarmati rendszer végleges felbomlásán és az egyes államok szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartásán alapuló új nemzetközi struktúrában az ENSZ mellett gyorsan létrejöttek a gyarmati berendezkedést felváltó új, elsősorban gazdasági típusú nemzetközi integrációs együttműködések, amelyek a nemzetközi kooperációt mind regionális, mind globális szinten a mai napig meghatározzák.
Ezen integrációs együttműködések, globálisan a GATT[2] illetve a Bretton Woods-i intézmények[3] és joganyaguk, regionális szinten (legalábbis Európában) pedig az Európai Unió jogelőd-szervezetei és jogrendszerük, az államok közjogi gazdasági eszközrendszerének lebontásával illetve nemzetközi szintre emelésével szélesre tárták a kapukat a gazdaság nemzetköziesedése előtt. A folyamat eredményeként, e közjogi kereteket kitöltve mára nem csak kialakult, hanem jelentősen megerősödött, szegmentálódott és rétegződött a világgazdaság, amely előidézte és előidézi a társadalom egyéb alrendszereinek jelentékeny nemzetköziesedését és megváltozását is, és amely folyamatot napjainkban sokszor hívunk globalizációnak.
Bár igen nagy részben a jog volt az, amely e folyamatokat - ezeknek teret engedve - előidézte, azonban jól kirajzolódik, hogy e gazdasági rendszert már nem kellő mértékben tudja kezelni, a globalizáció által indukált változások esetében leginkább arról lehet beszélni, hogy a jog legfeljebb ezeket lekövetni képes, eszközeivel megelőző jelleggel befolyásolni, szabályozni, irányát megszabni - különösen a globális és a regionális szinteken - már nem. Ennek oka, hogy a megfelelő szabályozás megalkotásához és működtetéséhez szükséges feladat- és hatáskörök nem csak a lokális és a nemzeti, hanem a regionális és a globális szint vonatkozásában is túlnyomóan az egyes államoknál allokálódnak, amely az államok feletti szinteken szükségképpen gyenge, széttöredezett, elégtelen szabályozáshoz, szabályozási vákuumhoz vezet.
E szabályozási vákuumot a globális és a regionális szinteken jelenleg sok esetben - kompetens jogi szabályozás hiányában - a gazdasági racionalitás, a gazdasági érdek és erő tölti be, amelyek legfőbb tulajdonsága a joggal éppen ellentétesen az egyéni érdekek dominanciája, az egyéni haszon maximalizálása a társadalmi és gazdasági viszonyok biztonságával és stabilitásával szemben, és amely az alsóbb, állami és helyi szintekre is szükségképpen begyűrűzik erodálva a jogi szabályozást.
A gazdasági racionalitás e quasi szabályozó szerepe szükségképpen gazdasági és tágabb társadalmi válság(ok)hoz vezet, amely(ek) a jövőben remélhetőleg a jog ismételt megerősödését, jogi korrekciót idéznek majd elő. A nemzeti jogrendszerek feletti szinteken tehát már jelenleg is igen nagy szükség van a jogi szabályozások felülvizsgálatára, a jól működő rendszerek jobb kihasználására és megerősítésére, a jogi szabályozásnak a szabályozási igény felmerülésének szintjéhez való igazítására, azonban ez csak igen gondos, valamennyi résztvevő állam igényeit messzemenőkig figyelembe vevő és kielégítő módon lehetséges, egyébként könnyen ellentétes eredményre, a szabályozás további erodálódásához és újabb válság(ok)hoz vezethet.
Jelen tanulmány kiindulópontja az a feltevés, megfigyelés, hogy a gazdaság társadalmi alrendszerének általánosan tapasztalható jelentős megerősödése és nemzetköziesedése szükségképpen a fenti jelentékeny változásokat és problémákat indukálja a társadalom más alrendszereiben, ezen belül a jogban is, amely a gazdasági alrendszer térnyerésével párhuzamosan a többi alrendszer visszaszorításához és a természetes társadalmi egyensúly megbillenéséhez vezet. E jelenség egy folyamat eredménye, amelynek következményeire ma már számos példa hozható, akár általános társadalmi jelenségnek is tekinthető.
Jelen tanulmány módszere és célja a társadalom alrendszerekre való funkcionális differenciálódásának és professzionalizációjának elméletét felhasználva[4] az alábbi két, - véleményem szerint - szemléletes példából kiindulva és következtetéseket levonva a jog és a gazdaság mint önálló és professzionális társadalmi alrendszerek viszonyrendszerében megmutatkozó változások folyamatának az okokra, sajátosságokra és következményekre kiterjedő elemző feltárása és vizsgálata.
Az Audi AG 1993-ban egyedi beruházási szerződést kötött a Magyar Állammal, amely alapján megalapította magyar leányvállalatát, és gyárat alapított Győrben. Itt 1994-ben készült el első gyáregysége, és kezdte meg a termelést. A győri gyár kezdetben motorokat gyártott, a komplett személyautó-gyártás - a motorgyártás folyamatos fejlesztése, bővítése és később szerszámüzem létesítése mellett - a TT Coupé modellel 1998-ban indult meg, 2001-től 2003-ig az A3 és S3 modellek is itt készültek, 2007-től gyártják az A3 Cabriolet modellt, 2011-től az RS 3 Sportback autókat. 2011-ben új gyáregység építését kezdték meg.[5]
1/2
Az Audi és leányvállalatai Magyarországon - a 2011-es éves jelentés[6] szerint - 7322 munkavállalót foglalkoztak 2011. december 31-én, amely az előző évhez képest 19,3%-os emelkedés, 2011-ben 685 millió eurót (mintegy 205,5 milliárd forint) fordítottak beruházásra, árbevételük 5598 millió euró (mintegy 1650 milliárd forint) volt, amely a gazdasági válság közepette is 17,2%-kal haladta meg az előző évit. Az Audi nagyobbik magyarországi leányvállalata, az Audi Hungária Motor Kft. 2011. évi számviteli beszámolója[7] szerint a mérleg szerinti eredménye 759 180 000 euró (mintegy 225 milliárd forint) volt, amely 28,3%-kal volt magasabb az előző évinél. Az Audi Hungária Motor Kft. mind az árbevétel, mind az adózott eredménye alapján Magyarország második legnagyobb termelő vállalata[8, 9]. A gyár kivitele adja a teljes magyar export 9%-át. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg Magyarország második legnagyobb exportőre.[10]
2006. szeptember 1-jén hatályba lépett a 2006. évi LIX. törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról, amely bevezette a köznyelvben szolidaritási adóként emlegetett adónemet. Az adót a társasági adóalap (a számviteli beszámoló szerinti adózás előtti eredmény) kedvezményekkel nem csökkentett összegére vetették ki 4%-os kulccsal.[11] Az adóalap számításának szigorúságára jellemző, hogy amellett, hogy érdemben kedvezményekkel nem volt csökkenthető, még egyes külföldön adóztatható illetve adózott bevételeket is az adóalapba be kellett számítani.
Az Audi az új adónem bevezetésére válaszul felfüggesztette magyarországi beruházásait, és bejelentette, hogy a Magyarországra tervezett fejlesztéseinek más helyszínt keres, burkoltan tehát magyarországi beruházásának leépítését helyezte kilátásba. Javasolta ugyanakkor, hogy az adóalapból legyenek leírhatók a kutatás-fejlesztési költségek. Az Audi arra hivatkozott, hogy az 1993-as egyedi beruházási szerződésben Magyarország teljes "nyereségalapú" adómentességet garantált részére (ún. zöldmezős beruházások adómentessége), amelyet 1999-ben 2011-ig megújítottak, és EU-konform támogatássá alakítottak át. Az állam engedett az Audi nyomásának, és a Lex Audiként emlegetett törvénymódosítással[12] a szolidaritási adó alapjából leírhatóak lettek a kutatás-fejlesztési ráfordítások, így az Audi a már korábban is tervezett fejlesztései alapján mentesült az adó megfizetése alól.[13]
Megjegyzendő, hogy a törvénymódosítás indokolása a változtatás valódi okait nem tartalmazza, azokra még csak nem is utal, hanem általánosságban azt az európai joggal való harmonizációval és az egyes adónemekre vonatkozó eljárási szabályok összhangba hozásával kívánja hivatalosan indokolni. A részletes indokolás a konkrét módosítás okaként a vállalkozásoknak a kutatásban és a fejlesztésben való érdekeltségének fenntartását és bővítését jelöli meg.[14]
A fentieket értékelve tényként megállapítható, hogy az Audi Magyarországon egyrészt méreténél, másrészt külföldi befektetői minőségéből adódóan eleve jelentős előnyöket tudhat magáénak nem csak gazdasági, hanem jogi szempontból is. Az egyedi beruházási szerződés alapján garantált "nyereségalapú" adómentessége teljes társasági adómentességet jelentett számára[15] 2011 végéig, a nyereségalapú adók közül kizárólag helyi iparűzési adót fizetett, évente több tízmilliárd forint adó megfizetése alól mentesült. Tulajdonképpen - rendkívül jelentős közvetett gazdasági hatásai mellett - az Audi maga közvetlenül csak elenyésző mértékben járult hozzá a közterhekhez.[16] Mindemellett a híradások szerint[17] a fejlesztéseket az állam is folyamatosan milliárdokkal támogatta.[18] Mindezen előnyök ellenére az Audi gazdasági érdekeitől vezérelve további előnyt harcolt ki magának a reá szabott adókedvezmény formájában, hogy a szolidaritási adó alól is mentesülhessen.
Jelen tanulmánynak hangsúlyozottan nem célja, hogy az itt felhozott esetekben a jogpolitikai célokat tekintve állást foglaljon, pusztán a jogban megmutatkozó változásokat, tendenciákat kíván megragadni, azok okait és következményeit feltárni és elemezni. Jelen esetben a szerző álláspontja szerint is a törvénymódosítás elkerülhetetlen volt, éppen ennek okaira keresi a választ.
Következtetésként megállapítható, hogy az Audi gazdasági érdekei felülírták az eredeti jogalkotói szándékot, "törvényrontó gazdasági érdekről", a "jog gazdasági érdekekből bekövetkező eróziójáról" beszélhetünk. Ennek következtében azonban még további hatások is jelentkeztek, mivel a hazai vállalkozások többsége gazdasági helyzeténél fogva nem volt abban a helyzetben, hogy a kedvezményt igénybe vehesse, ráadásul a kieső adóbevételeket más vállalkozásoknak és a lakosságnak kellett adóként befizetnie. Ez azonban a többi adózó adóterhelését növelte meg, amelyek így "kontra-hatásként" már kétszeresen hátrányosabb helyzetbe kerültek az Audihoz képest.
Meg kell jegyezni, hogy az akkor hatályos alkotmány, az 1949. évi XX. törvény 70/I. §-a szerint: "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."[19] Ez alapján tehát a jog eróziója nem csak a szolidaritási adót tartalmazó törvényt, hanem az előbbi alkotmányos rendelkezést is érintette.
A Lex Audi alapján feltehető a kérdés, hogy a gazdasági szempontok ilyen mértékű megjelenése, a "törvényrontó gazdasági érdekek", a "jogi erózió" és az ezt kísérő "kontra hatások" csak egy-egy elszigetelt, kivételes esetben jutnak el olyan szintig, hogy felülírják a jogi szempontokat, vagy ez egy tendencia része, és a jog világában általánosan jelen van. Kérdésként merül fel az is, hogy csak gazdasági szereplők, vállalatok gazdasági érdekei jelenhetnek meg ilyen módon, vagy esetleg maga az állam, mint sajátos, ugyanakkor maga is gazdálkodó entitás gazdasági szempontjai is előretörhetnek a jogban annak sajátos logikája rovására. További kérdés, hogy e jelenség csak a gazdasággal igen szoros kapcso-
2/3
latban álló jogterületeken jelentkezik, mint jelen esetben az adójogszabályok, vagy esetleg más, a gazdasággal "távolabbi" kapcsolatban álló, "inkább" a társadalom egyéb alrendszereire ható szabályozásoknál is megfigyelhető.
A Munka Törvénykönyve a munka világát általánosan szabályozó kódexként igen jelentős helyet foglal el a jogrendszerben és a társadalomban. Jellegénél fogva a gazdasági mellett más, szociális, foglalkoztatási, egészségügyi, népesedési és természetesen jogi szempontokat is figyelembe vesz és kiegyensúlyoz a gazdasági szempontokkal illetve egymással. Szabályozása a társadalom szerkezetére és működésére alapvető hatással van, a jóléti társadalmi berendezkedés egyik legfontosabb eleme.
Az új Munka Törvénykönyve, a 2012. évi I. törvény, jelentősen csökkenti a munkavállalók egyéni és kollektív (jogi) védelmi szintjét. A sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint[20] ezt elsősorban gazdasági, mégpedig nemzetgazdasági okok, a nemzetgazdaság erősítése és az ország versenyképességének növelése indokolják azáltal, hogy a vállalatok számára megkönnyítik a foglalkoztatást.
Erre az új Mt. miniszteri indokolásában (T/4786. sz. törvényjavaslat)[21] semmilyen közvetlen utalás nincs, az általános és a részletes indokolás is a korábbi munkajogi szabályozás és a jogalkalmazás problémáival a munkajog sajátos szemszögéből foglalkozik. Ugyanakkor az általános indokolás rögtön a Széll Kálmán Tervre és kapcsolódó dokumentumaira, mint a szabályozás jogpolitikai célját kijelölő dokumentumokra[22] való hangsúlyos utalással kezdődik.
A Széll Kálmán Terv és a kapcsolódó dokumentumok jellegüket tekintve egy nemzetgazdasági stratégiát alkotnak, ez tehát már önmagában előrevetíti, hogy a szabályozás indoka elsősorban gazdasági, mégpedig nemzetgazdasági természetű. Erről, mármint a gazdasági jellegű jogpolitikai indokokról, egyébként a Széll Kálmán Terv mellékletét képező Magyar Munka Terv[23] - amelyre a miniszteri indokolás utalt - sem hagy kétséget, amikor rögtön az első pontjában kiemelve a kérdésre az alábbi választ adja: "A Magyar Munkaterv alapvető célja a foglalkoztatási és képzési területet érintően a Széll Kálmán Tervben, valamint a Konvergencia Programban vázolt strukturális átalakítások végrehajtása és az ebből eredő költségvetési megtakarítások elérése."
Jelen tanulmány természetesen az új Mt. kapcsán sem kíván állást foglalni a szabályozás helyességét, irányait tekintve, az megfelelő elemzés nélkül nem is volna lehetséges, azonban a fentiekből úgy tűnik, hogy megalkotása során inkább a gazdasági, mégpedig az állam nemzetgazdasági szempontjai kerültek előtérbe a jogi racionalitással szemben, amely - jelen esetben - a vállalatok gazdasági szempontjaival találkozik, amelyek így egymást erősítve hatnak. A gazdasági szempontok megerősödése a jogban tehát - az adószabályokhoz képest - a gazdasággal "távolabbi" viszonyban lévő területeken is megfigyelhető, és ebben nem csak egyes vállalatok egyéni, hanem az állam gazdasági, nemzetgazdasági érdekei is jelentős szerepet játszanak. Következtetni lehet arra, hogy a gazdaság alrendszerének sajátos logikája általánosságban megerősödött a jog szférájában annak jellemző racionalitásával szemben, a "törvényrontó gazdasági érdek", a "jog gazdasági okokra visszavezethető eróziója" és az ezt kísérő "kontra hatások" általános jelenségnek tekinthetők.
A fent vázolt példák alapján joggal vetődnek fel a kérdések, hogy akkor hagyni kellett volna-e, hogy az Audi fenyegetéseit esetleg beváltva más országba vigye a termelését, vagy az új Mt. szabályozási koncepciója alapvetően elhibázott-e? A válasz természetesen nemleges. Ugyanakkor az a kérdés is adódik, hogy a gazdasági szempontrendszer ilyen mértékű megerősödése és beszivárgása a jog szférájába problematikus-e, amelyre viszont egyértelmű igen a válasz. Ezen egymásnak ellentmondó kérdések és válaszok világossá teszik, hogy a probléma sokkal általánosabb szinten és komplexebben merül fel, és megoldása is általánosabb és komplex vizsgálódást kíván.
Vitathatatlan, hogy az utóbbi években, évtizedekben a gazdasági szempontok jelentős beszivárgása, megerősödése a társadalom egészében megfigyelhető. Ez egyrészt érezhető vertikális dimenzióban a társadalom minden szintjén: az egyes természetes személyek, vállalkozások egymás közötti viszonyaiban, a társadalom szűkebb vagy tágabb szerveződéseiben (önkormányzatok, szakmai kamarák, civil szervezetek stb.), az állam szintjén, a regionális integrációkban és globális szinten is. Másrészt a gazdasági szempontok e beszivárgása, erősödése horizontális dimenzióban is, a társadalom valamennyi alrendszerében tetten érhető: ugyanúgy jelen van a kultúra, a politika és a jog területén is.
A gazdasági szempontok e megerősödésének következménye, hogy az egyes társadalmi alrendszerekben saját jellemző szempontrendszerük teret veszít a gazdasági racionalitással szemben, amely szükségképpen a társadalmi alrendszerek funkciójukkal ellentétes módosulásához, természetes működésük torzulásához, hatékonyságuk csökkenéséhez vezet.
A gazdasági szempontrendszer szélsőséges esetben egy-egy kérdéskör kapcsán vagy akár általánosan dominánssá is válhat, amely az adott kérdéskörben vagy általánosan az adott társadalmi alrendszer diszfunkcionális működéséhez, társadalmi alrendszeri minőségének elvesztéséhez, a gazdaság alrendszerébe való beolvadásához vezet, és ezáltal végső soron az egész társadalom válságát is előidéz(het)i.
3/4
Hasonló jelenség fordult már elő a történelemben, igaz más társadalmi alrendszer szélsőséges megerősödése kapcsán. Elég, ha csak a XX. századi totalitárius rendszerekre gondolunk, ahol a politikai racionalitás valamennyi társadalmi alrendszerben általánosan meghatározóvá vált, és amelynek eredménye a többi alrendszer és végső soron a teljes társadalom elsorvadása, válsága volt.[24]
A társadalmi alrendszerek egyensúlyának megbillenése a jog és a gazdaság viszonyában is jelen van, a jog szférájában is megfigyelhető a gazdasági szempontok beszivárgása és megerősödése és ezzel párhuzamosan a jogi racionalitás szerepének csökkenése. A jog és a gazdaság viszonyrendszerének ezen erőteljes megváltozása szükségessé teszi a jog és a gazdaság viszonyának és ennek változásainak, hatásainak tudományos vizsgálatát, elemzését.
A jog mint társadalmi alrendszer céljának, rendeltetésének meghatározását nemzetközi jogforrások és - véleményem szerint némileg hiányolható módon - az Alaptörvény[25] sem tartalmazza, az Alaptörvény e kívánalomnak a B) cikk (1) bekezdésében a jogállamiság deklarálásával kíván eleget tenni.[26] A hatályos jogalkotási törvény, a 2010. évi CXXX. törvény, az Alaptörvényhez hasonlóan szintén nem tartalmaz egyértelmű útmutatást a jog (illetve nyilvánvalóan ennek csak egy részterülete: a jogalkotás) társadalmi rendeltetését tekintve, hanem a kérdést a preambulumában[27] szintén a jogállamiság elvére való utalással kívánja megoldani.
Több eligazítást nyújt ugyanakkor a régi jogalkotási törvény, az 1987. évi XI. törvény, amely preambuluma szerint a jog (jogalkotás) "a társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálja".[28] A jog társadalmi rendeltetésének ezzel egyező meghatározása vezethető le az Alkotmánybíróság gyakorlatából is, amely az Alaptörvény és az új jogalkotási törvény által is hivatkozott jogállamiság és az ennek részét képező jogbiztonság alkotmányos elvének értelmezése során vont le ezzel kapcsolatos következtetéseket: "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára."[29]
A jog mint társadalmi alrendszer alapvető társadalmi funkciója, célja és értelme tehát a társadalmi viszonyok stabilitásának, biztonságának megteremtésében és kikényszerítésében ragadható meg.
A jog társadalmi alrendszerével szemben azonban a gazdaság mint társadalmi alrendszer alapvető céljának és működési racionalitásának meghatározására útmutatás elsősorban nem jogszabályokban, jogi dokumentumokban található, hanem - a mindennapok realitása mellett - a tudományos véleményeket érdemes megvizsgálni.
Adam Smith A nemzetek gazdasága című, 1776-ban kiadott művében a kérdésre a következő választ adta: "Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratából várjuk, hanem attól, hogy ezek a saját érdekeiket tartják szem előtt."[30] Adam Smith e rendkívül szemléletes és tömör, ma is érvényes megállapítása szerint tehát a gazdaság mozgatórugója, racionalitása a gazdasági szereplők egyéni szükségletei illetve érdekei ezek találkozása által: az egyik oldalon az ebéd mint szükséglet, a másik oldalon pedig az ennek kielégítéséből elérhető haszon, amelyet a mészáros, a sörfőző vagy a pék saját szükségletei kielégítésére fordíthat.
A közgazdaságtan mai fogalmai szerint is a piacgazdaságban a termelést és a fogyasztást érintő legfontosabb döntéseket egyének és magáncégek hozzák meg. Az árak, a piacok, a nyereségek és veszteségek, az ösztönzés és anyagi jutalom rendszere határozza meg, hogy mit, hogyan és ki számára termelnek.[31]
A gazdaság célja, racionalitása tehát alapvetően nem változott, azonban az egyes közgazdaságtani iskolák között e kérdést tekintve éles véleménykülönbségek vannak. A neoklasszikus közgazdasági értelmezés szerint a gazdaság olyan személytelen gazdasági erőkből álló piac (vagy piacok összessége), amely felett az egyéni szereplőknek - ideértve az államot és a vállalatokat is -, csekély vagy semmilyen ellenőrzésük sincsen.[32] Ezzel szemben a politikai gazdaságtan értelmezése a gazdaságot erős gazdasági szereplők vagy intézmények - mint óriásvállalatok vagy erős szakszervezetek - társadalmi-politikai rendszereként definiálja, amelyben a szereplők azért versengenek egymással, hogy saját érdekeiknek megfelelően alakítsák az adózást, vámokat és egyéb kormányzati eszközöket, politikákat. A befolyásos erős szereplők közül a legfontosabbak az államok, vagy másként a nemzeti kormányok. A gazdaság tehát e fölfogás szerint az erős szereplőkből álló, azonosítható társadalmi és politikai struktúra.[33]
A gazdaságnak és racionalitásának fent idézett két megközelítése a skála két végpontjának tekinthető, hiszen a gazdaság társadalmi alrendszerként a társadalomtól függetlenül nyilvánvalóan nem működhet, a sokat és hibásan hangoztatott piaci önszabályozásnak is csak a társadalom állapotának és hagyományainak megfelelő szűkebb vagy tágabb, elsősorban a társadalmi normarendszerek és ezen belül is a főként a jog keretei között lehet helye. Ugyanakkor az utóbb idézett meghatározással kapcsolatban is igen kérdéses, hogy például egy mikrovállalkozás milyen releváns hatással lehetne például a világpiacra, e meghatározás e szereplőket meghatározásából kirekeszti, de el kell ismerni, hogy e szereplők, mint szféra, igen jelentős gazdasági (és politikai) súlyt képviselnek.
Meg kell azonban állapítani, hogy mindkét megközelítés a gazdaság fontos jellemzőire világít rá. Egyrészt a gazdaság társadalmi alrendszerként a társadalomtól korántsem függetlenül működik, a többi alrendszerre hatással van, azokkal kölcsönhatásban áll, azok a gaz-
4/5
daság korlátját képezik, másrészt a többi alrendszerhez hasonlóan sajátos, jellemző törvényszerűségek szerint működik, amely az egyéni haszon optimalizálásában, maximalizálásában határozható meg.
A jog és a gazdaság alrendszereinek racionalitását összevetve, kapcsolatukat vizsgálva megállapítható, hogy a jog alrendszerének a társadalmi viszonyokat stabilizáló, biztosító és a gazdaság alrendszerének egyéni érdekeket optimalizáló funkciója egymás ellen, egymást erodálva hatnak, ugyanakkor a két alrendszer ki is egészíti egymást, komplementerei egymásnak, amely viszonyban a gazdaság csak a jogi kereteken belül érvényesülhet. A két alrendszer e jellegzetességeiknél fogva egyensúlyt alkot, amelyben bármelyik alrendszer megerősödése az egyensúly megbillenésével, a másik meggyengülésével jár, és amely tartós és radikális bekövetkezése esetén válságot idéz elő.
A jog és a gazdaság viszonyában fontos jellemző továbbá, hogy az elsőbbség a jogot illeti. Ezt fejezi ki az Alaptörvény által deklarált és a jogalkotási törvény preambulumába is foglalt jogállamiság elve. Ugyanakkor a jog eme elsőbbsége sem korlátlan, hiszen az Alaptörvény - a korábbi alkotmányhoz hasonlóan - egyrészt deklarálja a munka és a vállalkozás szabadságát[34], a gazdaság önálló működését, másrészt ezt (a jog túlburjánzásától) további alkotmányos rendelkezések is védik, amelyek közül a legfontosabb a tulajdonhoz való jog biztosítása[35] (a piacgazdaság alkotmányos alapelvi megfogalmazása[36] az új Alaptörvényből már kimaradt[37]).
Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a jog és a gazdaság szférája sem homogén. A parancsoló jellegű közjogi illetve az imperatív és kógens magánjogi normák a gazdasági viszonyokra egészen máshogyan hatnak, mint az eltérést megengedő diszpozitív magánjogi normák. Az előbbiek jelentik a gazdaság alrendszerének igazi korlátait, a megengedő magánjogi normák pedig inkább eszközök a gazdaság szereplői számára, azonban a jog stabilizáló funkciójában, racionalitásában egyenrangú szereplők, és - véleményem valamint a régi jogalkotási törvény preambuluma szerint - valamennyi normatípussal szemben igen fontos kívánalom a gazdasági viszonyok orientálása is. Ugyanakkor a gazdaság alrendszerében az annak gerincét alkotó piaci vállalkozások mellett jelen vannak a sajátosan gazdálkodó állami-önkormányzati vállalatok továbbá maga az állam is, amely amellett, hogy gazdálkodik, a szabályozás funkcióját is ellátja.
E különböző természetű jogi normák illetve gazdasági érdekek mindemellett az adott (gazdasági) életviszonyban egyszerre érvényesülnek, arra nem csak közjogi illetve eltérést nem engedő magánjogi, hanem diszpozitív normák is hatnak, valamint a gazdasági szereplő saját gazdasági érdekei mellett érvényesülnek az állam nemzetgazdasági szempontjai is és fordítva.
A jog és a gazdaság alrendszereinek viszonya tehát a következők szerint foglalható össze: A gazdaság alrendszere szempontjából a jog mint társadalmi alrendszer funkciója az, hogy közjogi illetőleg magánjogi imperatív és kógens szabályok segítségével kijelölje a gazdasági racionalitás érvényesülésének határait a társadalmi viszonyokban, és e határokon belül ösztönözze valamint a diszpozitív magánjogi szabályozás és az állami kényszer segítségével biztosítsa a gazdasági racionalitás optimális érvényesülését.
A fentebb ismertetett két példában azonban látható, hogy a gazdasági racionalitás határát jelentő normákat a gazdasági érdekek egyszerűen ledöntik, "elteszik láb alól", a jogi szabályozás - a fentiek alapján ebbe beleértve a jog elsőbbsége, a jogbiztonság alkotmányos elvét is - jelentős, tendenciózus erózión esik át, amely az egyensúlyt jelentősen megbillenti a gazdasági alrendszer javára, továbbá kontra-hatásként a ledöntött jogi normák helyét a gazdasági racionalitás mint szabályozó erő veszi át, amely szükségképpen előbb-utóbb válságot idéz elő.
De mégis mi lehet e jelenség kiváltó oka? A válasz talán már a fenti két példa kapcsán is adja magát: a volumenükben és minőségükben robbanásszerűen megnövekedett, és tendenciózusan tovább növekvő, sok esetben dominánssá vált nemzetközi személyi és gazdasági forgalom, amelyet a globalizáció elnevezés alatt szoktak összefoglalni, és amely jelenti a jog és a gazdaság alrendszereinek megváltozott társadalmi kontextusát illetve ennek hatását a társadalomra is.
A jog és a gazdaság optimális egyensúlya mindig egy adott történelmi társadalmi kontextus függvénye, csak abban értelmezhető, amely időről-időre megváltozik. A jognak szükségképpen alkalmazkodnia kell a szabályozandó életviszonyokhoz, jelen esetben a gazdaság állapotához. A gazdaság túlterjeszkedése esetén be kell avatkoznia (mint például a gyermekmunka megakadályozására az ipari forradalom idején Angliában), de a gazdaság gyengélkedése idején (vagy annak ösztönzése céljából) - természetesen a civilizációs vívmányok megőrzése mellett - azt például akár deregulációval is ösztönözheti, támogathatja[38] társadalmi teret nyitva a gazdaság terjeszkedéséhez és megerősödéséhez.[39] A globalizáció hatására e társadalmi kontextus változott meg, hiszen ennek hatásai bekövetkezése előtt a Lex Audi vagy a munkavállalók jogi védelmi szintjének csökkentése talán elképzelhetetlen lett volna, ugyanakkor a mai körülmények között ezek az intézkedések - a fenti fenntartásokkal - akár igazolhatónak is tekinthetők.
A társadalom funkciói, majd az ezekből kialakult önállósodott és professzionalizálódott társadalmi alrendszerek a történelem folyamán mindig szimbiózisban, egymás fejlődését stimulálva fejlődtek. A nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlődésének látványos gyorsulása a gazdaságtörténetben sem új jelenség. Hasonló időszakok a régmúltban és a múltban is voltak; elegendő a XIX. század végére
5/6
utalni, amikor a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok korábban nem látott mértékben felerősödtek, és egyes elemzők szerint a nemzetköziesedés szintje az összehasonlítás nehézségei ellenére sem maradt el a jelenlegi, tehát a globalizációként megnevezett és jellemzett állapottól.[40] A gazdaság megerősödése minden esetben politikai, jogi és kulturális változások következménye, és azokra jelentős hatással is van, azokkal összefonódik, szoros kölcsönhatásban áll. A XIX. század közepére ért véget az a több évszázados folyamat, amely az egyes államokban az alkotmányos államberendezkedés kialakulásához, a feudalizmus leomlásához és az ezzel járó erőteljes polgárosodáshoz vezetett, és amely gazdasági értelemben a nagy földrajzi felfedezések és az ipari forradalom, eszmetörténetileg a felvilágosodás közvetlen következménye, és amely utat nyitott a gazdaság megerősödése előtt előbb nemzeti, majd nemzetközi szinten is.
E tényezők maguk után vonták a közjog és a magánjog előbb nemzeti, majd nemzetközi fejlődését is. E változások hozták létre Európában és Észak-Amerikában a modern államok máig ható közjogi alapjait, de a nemzetközi (köz)jogban is ekkor jöttek létre az első univerzális igényű egyezményes szabályozások: tengerszorosok, csatornák, folyók, de a háborúhoz való jog (ius ad bellum) és a háború joga (ius in bello) multilaterális nemzetközi jogi rendezése is.[41] Ebben a korban jöttek létre a nagy nemzeti magánjogi kódexek: az 1794-ben hatályba lépett porosz Allgemeines Landrecht, a napóleoni törvénykönyvek (Code Civil - 1804, Code de Procédure Civile - 1806, Code de Commerce - 1807), az osztrák ABGB - 1812, a német Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch (ADHGB - 1861), a BGB - 1900, a Schweizerisches Zivilgesetzbuch (ZGB) - 1912, és ebbe a sorba illeszkedik az 1875. évi magyar kereskedelmi törvény (a kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk) is, amelynek egyes rendelkezései eredeti szövegükkel még ma is hatályosak (291-298. § a kereskedelmi utalványokra és egyes, a dologi jogot megtestesítő értékpapírok forgatására vonatkozó szabályok). A common law jogrendszereket kivéve e nagy magánjogi törvénykönyvek - az általuk közvetített római jog mellett - a világ sok államában a magánjogi jogrendszer alapját képezik jelenleg is. Ezt követték a nemzetközi magánjogi jogegységesítés első nagy eredményei. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban születtek meg a szellemi alkotások védelméről szóló egyezmények mind a szerzői jog, mind pedig az iparjogvédelem területén, és ekkor vált elkerülhetetlenné, hogy a nemzetközi árutovábbítás szabályait az árutovábbítási technika megjelenését (ld. vasút) követően a több ország területén lebonyolított, illetve teljesített szerződések egységes nemzetközi szabályozást kapjanak. 1897-ben jött létre a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, különös tekintettel arra, hogy a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok erősödése, a termelési tényezők egyre szabadabb és egyre intenzívebb áramlása a személyi kapcsolatok lényeges bővülését és az ebből következő jogi kérdések egységes nemzetközi szabályozásának a szükségletét is magával hozta.[42]
A társadalom funkciói majd alrendszerei történelmi fejlődésének másik fontos tényezője a műszaki-technológiai haladás, amely stimulálja e társadalmi fejlődést, ugyanakkor létét maga is a társadalmi fejlődésnek köszönheti, a társadalommal kölcsönhatásban áll. E szimbiózis szemléltetésére elegendő felhozni a XI-XII. században Észak-Itáliában majd a Hansa-városokban kialakult társadalmi fejlődést, amelyben - a történelmi haladás természetes folytonosságának hangsúlyozása mellett - akár a modern társadalmi berendezkedés gyökerei is megjelölhetőek. Itt következett be először, hogy a városállamok a feudális uralom alól függetlenedve (jogi/politikai feltétel) áttértek az árutermelésre és a kereskedelemre (gazdasági feltétel). Az így kibontakozó gazdasági specializáció és államközi kereskedelem gazdasági, politikai és jogi (pl. nemzetközi kollíziós magánjogi normák megjelenése) következményei mellett a hajózás technikai színvonalának jelentős fejlődéséhez vezetett, amely később a nagy földrajzi felfedezésekben és ezen belül Amerika meghódításában csúcsosodott ki, amelynek gazdasági, politikai és jogi hatásai nem szorulnak magyarázatra.
Látható tehát, hogy a történelem bármely korszakából hozható fel olyan példa, amely lényeges tulajdonságait tekintve a jelenlegi, tehát a globalizációként jellemezhető folyamattal párhuzamba állítható. Valamennyi történelmi korra jellemző a társadalmi funkciók illetve később az alrendszerek és a műszaki-technológiai fejlődés intenzív kölcsönhatása, és az erősödő integrációs jelleg. Emellett természetesen minden fejlődési állomás külön jellemző sajátosságokkal, korszakos jelleggel is rendelkezik.
Napjaink megváltozott össztársadalmi kontextusa, a globalizáció, tehát a társadalom valamennyi alrendszerére ható globális méretű, történelmi léptékű integrációs folyamat, amely a jog, a gazdaság és a többi társadalmi alrendszer valamint a műszaki-technológiai haladás szerves kölcsönhatásának és társadalmi fejlődésének eredménye valamint jelenlegi fejlődési állapota. A globalizáció tehát ebből a szempontból nem egy új jelenség, hanem történelmi kor.
A globalizáció sajátosságait megvizsgálva azonban szembetűnő a megelőző korokhoz képest rendkívül erőteljes nemzetközi jellege, univerzáló hatása, az általa előidézett változások mélysége és gyorsasága valamint különösen gazdasági karakterisztikája, amelyek hatásait - különösen az elmúlt évek válságjelenségeit - szemlélve egy végletes, a gazdaságot kivéve a többi a társadalmi alrendszer szempontjából természetellenes fejlődési pályának tűnik. Érezhető, hogy a társadalmi alrendszereknek a szerves társadalmi fejlődés által meghúzott egyensúlyi határait igen nagymértékben és indokolatlanul tolja el a gazdaság javára.
6/7
Napjaink folyamatait sokszor szokták hasonlítani a XIX. század második felének gazdasági virágzásához, azonban - a sok hasonlóság ellenére - e folyamatokban jelentős különbségek figyelhetőek meg.
A XIX. század második felére a kedvező társadalmi folyamatok és műszaki-technológiai fejlődés következtében a gazdaság és ennek szabályozása nem csak az egyes államokon belül, hanem nemzetközi szinten is megerősödött. A világ társadalmi és ezen belül gazdasági szerkezete - a jelenlegivel szemben - a gyarmati rendszer volt, és bár ez - ahogyan a nemzetközi magánjogi jellegű szabályozások megjelenése is mutatja - erre az időszakra jelentősen oldódott, a domináns társadalmi berendezkedés a gyarmati rendszer maradt.
A gyarmati berendezkedésben a nemzetközi személy és árumozgás túlnyomó részben a gyarmattartó államok mint centrum és gyarmataik mint periféria között valósult meg, a gyarmatok nyersanyagot és élelmiszert termeltek és exportáltak gyarmattartójuk felé, míg a centrum-országok az importált nyersanyagból késztermékeket állítottak elő, amelyeket főként saját belső piacukon, egy kisebb részét gyarmataikon értékesítették. A gyarmattartó országok és gyarmataik mint gyarmattartó birodalom egy integrált gazdasági egységet alkottak, egy gazdaságnak, egy piacnak voltak tekinthetőek. A gyarmattartó birodalmak között - nagy részben önellátó jellegüknél fogva - a kereskedelem volumene csak igen mérsékelten emelkedhetett, ezért az a hatalmas kereskedelmi forgalom, amelyre hivatkozni szoktak, döntően a gyarmatbirodalmak belső kereskedelmében bonyolódott.[43]
A gyarmati berendezkedés ugyanakkor szerves társadalmi fejlődés eredménye volt, bár a száguldó gazdasági növekedést a termelő néprétegek munka- és megélhetési körülményeinek javulása, a szabályozás általi javítása csak rendkívül lassan követte, nem is beszélve a rabszolgatartó rendszerekről és a gyarmati lakosság helyzetéről (bár e két utóbbi csoport az akkori felfogásban nem a társadalom tagjai, hanem inkább termelőeszközök voltak). Szó sem volt - egy ideig nyilván azok hiányában - a már meglévő társadalmi rendszerek (részleges) lebontásáról mint ma, és ilyenre rendszerszinten később sem került sor, sőt az államok egymás eredményeit vették át (lásd a megjelenő jóléti rendszereket).
A XIX. század második felében a nemzetközi politikában és gazdaságban új szereplők jelentek meg Európában az egyesült Németország és Olaszország, az amerikai kontinensen az Amerikai Egyesült Államok, a Távol-Keleten pedig Japán formájában, amelyek a gyarmattartó birodalmakkal szemben jelentősen eltérő társadalmi és gazdasági szerkezettel rendelkeztek. A gyarmattartó birodalmak extenzív, a gyarmatok teljes kihasználásán alapuló gazdaságával ellentétben intenzív, saját erőforrásaik modern és hatékony hasznosításán, belső keresletükön és exporton alapuló gazdaságokat hoztak létre. Megjelenésük és rohamos fejlődésük a gyarmattartó birodalmakban már korábban beindult polgárosodás és iparosodás folyamatán, valamint a nemzetközi kereskedelem volumenén is hatalmasat lendített, amely a nemzetközi kereskedelem és a jog fejlődésén is megmutatkozott mind a belső jogrendszerekben, mind a nemzetközi szabályozások terén.
Ezen új szereplők azonban növekvő gazdasági súlyuknak megfelelően és rohamosan fejlődő gazdaságuk nyersanyag és piacéhségétől hajtva egyre inkább maguk is részt kértek a gyarmati nyersanyagokból és piacokból. Az USA a spanyol gyarmatbirodalom gyengülését kihasználva, különösen az 1898-as spanyol-amerikai háború megnyerése után, a Monroe-elvet[44] elfogadtatta a nemzetközi politikában, és az európai országoktól nem zavartatva az amerikai kontinensen szabadon kielégíthette gazdasági igényeit.[45] Tulajdonképpen maga is gyarmatosító hatalommá vált, megőrizve azonban polgárosodó és iparosodó társadalmi és gazdasági szerkezetét is. Európában és a Távol-Keleten azonban a gyarmattartó birodalmak és az újonnan iparosodott államok között egyre élesedett a feszültség.
E nemzetközi gazdasági ellentétek az I. világháborúhoz vezettek, amelynek végkimenetele ismert. A világ gazdasági szerkezetében a paradigmaváltás nem következett be, a vesztes újonnan iparosodott államok gazdasági erejét a győztes gyarmattartó államok a békeszerződésekben megpróbálták megbéklyózni, ugyanakkor, bár ezzel kísérletet tettek a háború előtti idők feltámasztására, a gyarmattartó birodalmak végérvényesen meggyengültek. A nemzetközi személy- és kereskedelmi forgalomban véget ért a klasszikus liberalizmus aranykora, az államok között a kölcsönös bizalmatlanság és a protekcionizmus uralkodott el. A gyarmattartó államok félve az újonnan iparosodott országok gazdasági erejétől, a korábban bontakozó nemzetközi kereskedelmet minden áron politikai befolyásuk alatt akarták tartani. Ennek érdekében önellátásra rendezkedtek be belső gazdaságukban és a nemzetközi kereskedelmet magas vámokkal szorították vissza, amely vámháborúhoz és a maradék nemzetközi kereskedelem elgyengüléséhez vezetett. A gyarmati rendszer meggyengülése és a nemzetközi kereskedelem visszaesése mind a gyarmati központokban, mind az új, iparosodott gazdaságokban szükségszerűen vezetett gazdasági válsághoz, amely a többi országra is átterjedt.
A II. világháború a társadalmi változások szükségességét nyilvánvalóvá tette. A gyarmati rendszer politikailag és jogilag felbomlott ugyan, a gazdasági kapcsolatok azonban megmaradtak, és a paradigmaváltás a gazdaságban ismételten elmaradt. Ugyanakkor a győztes államok - felismerve a két világháború közötti rendszer természetellenes és tarthatatlan voltát - az ENSZ megalapításával a minden áron, akár katonai erővel is kikényszerített egyéni gazdasági érdekeik helyett a
7/8
nemzetközi együttműködés és a háború elutasítása mellett kötelezték el magukat.[46]
Az ENSZ keretében létrehozott új nemzetközi (jogi) rendszer két pilléren nyugodott: egyrészt az államok szuverén egyenjogúságán és a háború tilalmán[47], másrészt, hogy az államok e szuverenitásuk egy részét a "béke" és a "biztonság" kérdéseiben az ENSZ-re ruházzák át[48].
Az első pillér a későbbiekben nagyrészt megfelelően működött és jelenleg is működik, a második pillér azonban korántsem. A "nemzetközi béke és biztonság" igen homályos fogalmait - véleményem szerint - az ENSZ szerveinek későbbi gyakorlata kellett volna, hogy tartalommal kitöltse, és a nemzetközi gazdaság kérdéseinek ebbe a kategóriába kellett volna, illetve kellene esniük, mivel ezek minkét világháború kitörésében igen lényeges, ha nem a leglényegesebb szerepet játszották. Ezt erősíti meg, hogy a győztes államok e második pillér keretében a nemzetközi gazdaság korábban hiányzó közjogi alapjait is le kívánták rakni. Az 1944. július 1-jén kezdődő Bretton Woods-i konferencián (tehát még az ENSZ megalakulása előtt) elfogadták az ENSZ szakosított gazdasági szervezeteit, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) megalapító nemzetközi egyezményeket. Elhatározták továbbá, hogy az új gazdasági világrend harmadik elemeként a közeljövőben egy nemzetközi kereskedelmi szervezetet is létrehoznak. A résztvevő államok e célból 1947-ben Havannában ültek össze, és elfogadták a nemzetközi kereskedelem elveit, továbbá rendkívül sikeres vámtarifa-tárgyalásokat is folytattak. A nemzetközi kereskedelmi szervezet felállításában konszenzus született ugyan, azonban ez az USA ratifikációjának hiányában meghiúsult.[49] Ennek eredményeként a résztvevő államok megállapodtak abban, hogy a kölcsönös vámengedményeket tartalmazó engedményes listákat a kereskedelempolitikai elvekkel kiegészítve, mint ideiglenes egyezményt fogadják el.[50] Ez lett az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), amely 1948. január 1-jével lépett hatályba.
Ezen új (jogi) világrendben azonban a gazdaság (közjogi) szabályozása kizárólag a gazdaság nemzetköziesedése előtt álló akadályok lebontására és a nemzetközi gazdaság megerősítésére koncentrált, amivel az államok közötti, a két világháborúhoz vezető gazdasági ellentéteket szándékozott feloldani, kiegyensúlyozni és a XIX. század végi aranykort, a "boldog békeidőket" feltámasztani.
A nemzetközi gazdaság hatékony szabályozására megfelelő hatáskörökkel rendelkező jogi és szervezetrendszer felállítása azonban nagyrészt elmaradt, az ENSZ, ennek szakosított szervezetei (már amelyik felállt) és a szervezet nélküli, szinte csak anyagi jogot tartalmazó GATT a várakozásokkal ellentétben nem váltak hatékony szupranacionális szervezetekké. Az új (jogi) világrend e második pillérének működési defektusa azt jelentette, hogy a döntéshozatali és a szabályozási hatáskör szinte valamennyi lényeges kérdésben az egyes (immár jogilag egyenjogú és szuverén) államok szintjére került függetlenül attól, hogy a nemzetközi közösség egészét érinti-e. A társadalmi alrendszerek kölcsönhatáson alapuló, történelmi, szerves fejlődésébe való mesterséges beavatkozásnak az lett a következménye, hogy a nemzetközi szinten létrejött a lehetőség a jog és a gazdaság társadalmi alrendszereinek különváló, egymástól függetlenedő fejlődésének.
Az új nemzetközi gazdasági szabályozás, különösen a GATT, lebontotta az államok jogi eszközrendszerének azt a részét, amelynek a nemzetközi gazdaság hatékony szabályozása érdekében nem leépíteni kellett volna, és ezzel a gazdaság alrendszerének átengedni, hanem éppen nemzetközi szintre kellett volna emelni. A diszkrimináció tilalma (a nemzeti elbánás és a legnagyobb kedvezményes elbánás elvei)[51], a vámok folyamatos csökkentésének kötelezettsége[52] valamint a kvóták és a nemzetközi kereskedelmet korlátozó adminisztratív intézkedések általános tilalma[53] szélesre tárták a kapukat a nemzetközi kereskedelem és az azt bonyolító vállalatok - jogilag alig korlátozott - megerősödése előtt.
A következő évtizedekben a GATT céljai[54] közül a gazdasági jellegűek rendkívül sikeresen megvalósultak. A XX. század második felében az Egyesült Államok és más ipari országok átlagos vámtarifa-szintje az átlagos 40 százalékról 6 százalékra csökkent, és a szolgáltatások kereskedelmi akadályait is jelentősen csökkentették. Mindennek eredményeként a világkereskedelem a II. világháború óta eltelt évtizedekben hatalmas fejlődésen ment keresztül, mennyisége a többszörösére növekedett. Az elmúlt évtizedek során a világkereskedelem végig dinamikusabban fejlődött, mint maga a gazdaság, a kereskedelem növekedésének rátája tehát meghaladta a világ teljes összterméke növekedésének rátáját. Ebből következik, hogy a gazdasági növekedés egyik legfontosabb tényezője éppen a világkereskedelem bővülése volt, és nem kétséges, hogy a GATT létrehozói méltán hivatkozhattak arra, hogy ez az alkalmazási körében korlátozott, jogi természetében tökéletlen instrumentum, ez a szervezet nélküli megállapodás az eredeti céljait, tehát a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság előmozdítását jelentős részben elérte.[55]
A gazdasági alrendszerben a nemzetközi gazdaság szerepe tehát - a GATT-nak, a jogi szabályozásnak köszönhetően - fokozatosan nőtt, és idővel az új jogi kereteket kitöltve a nemzeti gazdaságoktól átvette a vezető szerepet, a gazdasági és a jogi alrendszer fejlődése ténylegesen is elvált egymástól, a gazdaság egy tekintélyes része transznacionálissá, - illetve az ennek megfelelő jogi fogalommal élve - "szupranacionálissá" vált.
Látható, hogy a GATT szabályozása nem csak nemzetközi szinten és nem csak a kereskedelemben éreztette a hatását, hanem a gazdaság egészében mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten, a nemzetközi kereskedelem nem kis részben a GATT által előidézett kiala-
8/9
kulása és fejlődése a belső gazdaságokra is visszahatott. A nemzetközi kereskedelem bővülésének eredményei azonban a szerződő államok között nem arányosan oszlottak el, elsődleges haszonélvezői a fejlett nyugati államok voltak. Ezen államokban honos vállalatoknál egyrészt a perifériával való kereskedelem eredményeként nagy mennyiségű tőke koncentrálódott, másrészt - ezzel párhuzamosan - a fejlett államok egymás közti kereskedelmének köszönhetően erőteljes technikai fejlődés bontakozott ki. A tőkekoncentráció következményeként a fejlett államok vállalatai méretüket és termelésüket fokozatosan növelni tudták, illetve később más államokban is terjeszkedni tudtak: transznacionális vállalatokká váltak. A tőkekoncentráció által indukált nemzetközi termelési verseny aztán az államokat és vállalataikat erőteljes szakosodásra és technikai versenyre késztette. E két tényező következtében mind a termelőeszközök, mind a technológiai-szellemi tőke a nyugati nagyvállalatoknál halmozódott fel.
Az anyagi és szellemi termelőeszközök koncentrációjának folyamata a gazdasági szerkezetre is hatással volt, a centrumokban a hangsúly az árutermelésről fokozatosan a szolgáltatási szektorra, majd a nagy hozzáadott értékű termékek (áruk, szolgáltatások) előállítására helyeződött át, napjainkra pedig már a tőkeeszközök kereskedelme vált dominánssá. A tőkeeszközök kereskedelmére és a magas hozzáadott értékű termékekre koncentráló gazdaságokban az elavult, de még gazdaságosan értékesíthető áruk, szolgáltatások előállítását fokozatosan a környező alacsonyabb fejlettségű és olcsóbb munkaerejű országokba helyezték ki.
A nyugati országokban megvalósult hatalmas gazdasági fejlődés azonban a szegényebb és elmaradottabb országoknak a nemzetközi munkamegosztásban az élelmiszer és nyersanyagtermelő szerepet juttatta, amellyel tulajdonképpen a II. világháború előtti, a gyarmati időket idéző helyzet konzerválódott. Miközben a nyugati országokban a gazdasági fejlődés eredményeként mind nagyobb és nagyobb lett a jólét, a szakadék a fejlett és az elmaradott országok között egyre nőtt. Az elmaradott országok közül csak néhány részesült a nemzetközi gazdaság fejlődésének eredményeiből az elavult, de még gazdaságosan értékesíthető áruk termelésének kihelyezésével, és kapott esélyt a felzárkózásra.
Ma már a közgazdaságtanban is kezd elterjedni az a nézet, hogy kialakulóban lévő iparágak esetében megengedhető azok védelme a nemzetközi versenytől[56], a GATT szabályozása ezt azonban - akkor még - nem tartalmazta, és ez a fejlődő országok szempontjából hátrányként jelentkezett, mivel megfosztotta ezeket külgazdasági eszközrendszerük jelentős részétől, továbbá a nemzeti elbánás elvével szoros korlátok közé szorította saját termelőik védelmét a külföldi, jóval erősebb versenytársaikkal szemben, ezáltal gazdaságuk állami eszközökkel való fejlesztését is. Ez a fejlett államokat, a korábbi gyarmattartókat és az újonnan iparosodott államokat jelentős előnyhöz juttatta a fejlődő államokkal, a volt gyarmatokkal szemben, amelyeknek gazdaságuk modernizálása mellett a volt gyarmattartóval szembeni egyoldalú függés megszüntetésével is meg kellett küzdeniük, hogy vállalataik hatékonyan és jövedelmezően vehessenek részt a világpiacon folyó kereskedelemben.
Pár évtized alatt kialakult és megerősödött tehát a világgazdaság és a világpiac, amely a nemzetközi (ma már globális) gazdasági jogi szabályozás jelentős sikere, hiszen a kitűzött célokat (legalábbis a gazdasági jellegűeket), a kereskedelmi akadályok globális lebontását elérte, ugyanakkor ezzel jelentős új kihívás is jelentkezett, hiszen a globális jogi rendszer a világgazdaság hatékony szabályozására nem képes, mivel az ehhez szükséges hatásköröket az államoknál hagyta illetve lebontotta.
Ezen új kihívásra a nemzetközi gazdasági (köz)jog is megpróbált választ adni, a GATT keretében 1986-ban az uruguayi Punta del Este-be összehívott Miniszteri Konferencián vette kezdetét az ún. uruguay-i forduló, amely 1994-ben a Marrakesh-i Egyezmény[57] elfogadásával zárult le. Ebben az anyagi jog szempontjából felülvizsgálatra került a GATT Egyezmény, valamint kiegészült további egyezményekkel, a GATT szabályozását a TRIMs Megállapodással a nemzetközi tőkeáramlás kereskedelmi vonatkozásaira is kiterjesztették[58], a GATs Egyezményben[59] a szolgáltatások kereskedelmére, a TRIPs Egyezményben[60] pedig a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira - a sajátosságokból eredő eltérésekkel - azonos egyezményes rendszert fogadtak el. Mindemellett a Marrakesh-i Egyezmény mellékleteként további anyagi jogi egyezmények is hatályba léptek (pl. Megállapodás a kormánybeszerzésekről[61]), az egyezményes rendszer tárgyi hatálya - a munkaerő nemzetközi áramlásának kivételével - kiterjesztésre került a nemzetközi kereskedelem szinte teljes vertikumára.
Amellett továbbá, hogy a globális kereskedelmi anyagi jogot hozzáigazították a világgazdaság szerkezetéhez, a Marrakesh-i Egyezmény talán legjelentősebb eredményei az intézményi és eljárási reformok voltak. Ezek keretében létrejött maga a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization - WTO), a világkereskedelem szakosított nemzetközi szervezete, valamint eljárási szabályozásként felállt a Vitarendezési Mechanizmus is, amely mintegy nemzetközi bíróságként a világkereskedelem multilaterális egyezményes rendszerét sértő állami intézkedésekkel kapcsolatos jogviták elbírálására és szankcionálására kizárólagos és kötelező joghatósággal rendelkezik. A kibővített globális kereskedelmi egyezményes anyagi jog tehát önálló eljárási szabályozással és szankciós mechanizmussal valamint szervezetrendszerrel egészült ki, amelynek következtében mintegy kiemelkedett a nemzetközi jog szférájából, a joganyag kvázi lex perfectaként azonosítható.
A Marrakesh-i Egyezmény kapcsán egyes szerzők - az erős alapelvi jellegű szabályozás mellett elsősorban
9/10
az eljárási és szervezeti reformok miatt - nemzetközi gazdasági alkotmány létrehozásáról írnak[62], azonban az eredményeit értékelve és elismerve megállapítható, hogy a kétségkívül rendkívüli jelentőségű vívmányok mellett a GATT keretében kialakult, a nemzeti szabályozási akadályokat leépítő rendszer és a liberális világgazdaság került megerősítésre, hiszen a világgazdaságot hatékonyan szabályozni képes (szupranacionális) szervezet nem került létrehozásra, a világgazdaság megerősödésével jelentkező legfontosabb kihívásra a Marrakesh-i Egyezmény nem adott megfelelő választ. Ennek következtében a hetvenes években a gazdasági magánjog kapcsán felismert "tények lázadása"[63] tehát a nemzetközi gazdasági közjogra is érvényes és változatlanul tart, e szállóigévé vált megállapítás továbbra is rendkívül aktuális.
A világgazdaság kialakulásával és megerősödésével valamint ezzel kölcsönhatásban a műszaki-technológiai színvonal robbanásszerű fejlődésével az államok is új helyzetbe kerültek. Ahogy a nemzeti gazdaságok egyre integráltabbá váltak, a nemzetgazdaságok közötti alapvető különbségek jelentősége is nagymértékben megnőtt.[64] A technika, elsősorban a közlekedés, a telekommunikáció és az informatika fejlődésének eredményeként az értékesítésben és a termelésben is elérhetővé váltak távoli helyszínek a vállalatok számára, olyan komparatív előnyök kiaknázása nyílt meg, amelyek korábban elérhetetlennek tűntek. A világ "összeért", a nyersanyagok, más termelési tényezők és a piacok is végessé váltak, amelynek következménye egyrészt, hogy az extenzív terjeszkedés helyét fokozatosan az intenzív jellegű termelés és ezen alapuló kereskedelem váltotta fel, másrészt jelentősen felértékelődtek a termelésben és az értékesítésben az olyan tényezők, amelyek már nem gazdaságiak (pl. az adott lelőhely aranyban milyen gazdag, milyen mélyről és mennyire kemény kőzetrétegeken keresztül lehet kitermelni), hanem elsősorban jogi természetűek (pl. engedik-e a környezetvédelmi előírások az olcsóbb, de elavult kitermelési technikát, mennyire szigorúak és mennyire drágítják meg a munkaerőt a munkavédelmi előírások és szociális terhek, egy esetleges baleset milyen anyagi kockázatot hordoz a helyi munkajog alapján). Ez utóbbiak, tehát a jogi vagy inkább jogi (pl. munkaerő költsége) tényezők, a gazdasági döntésekben egyre inkább dominálnak.[65]
Az államok azonban nem pusztán gazdaságszervező entitások, és számos olyan célt is megvalósulni kell segíteniük, amelyek ütközhetnek a gazdasági hatékonyságot zászlójára tűző és emellett általában ésszerűen és meggyőzően érvelni tudó gazdasági liberalizációs célokkal.[66] A világgazdaság által meghatározott gazdaságban azonban az államok mint maguk is gazdálkodó entitások és úgyis mint a szabályozás letéteményesei megváltozott szerepre kényszerülnek, hiszen adóbevételeik közvetlenül vagy közvetve egyre inkább függnek a transznacionális társaságok jelenlététől, amelyek a gazdaságilag beárazott jogi környezetre illetve ennek költségeire érzékenyen reagálnak, és a világban ma már mint egy sakktáblán gyorsan mozgatnak egész gyárakat. Az egyes államok szabályozásai között tehát éles, a gazdasági racionalitás által diktált verseny alakult ki a nemzetgazdasági bevételek (és költségek) optimalizálása érdekében, amelyet a gazdasági komparatív előnyök, mint pl. a termelésnek a piacoktól való távolsága, az infrastruktúra fejlettsége vagy a munkakultúra, egyre kevésbé, de régión belül szinte már egyáltalán nem ellensúlyoz.
Megállapítható tehát, hogy a jog sajátos racionalitásának megfelelő, az életviszonyok biztonságára és stabilitására törekvő jogi szabályozás az államok és ezek gazdasága számára jelentős és egyre nagyobb gazdasági hátrányt jelent, amelyek ennek elkerülése érdekében jogukban teret engednek a gazdasági szempontoknak. Ma már talán akár azt is lehetne mondani, hogy egy adott nemzeti közjogi vagy kógens magánjogi szabályozás jogilag minél inkább kimunkált, szakszerű, a nemzetgazdaság szempontjából annál "károsabb". E "kontra-hatás" ráadásul olyan országokban, amelyek méretüknél és történelmüknél fogva gazdaságilag nyitottabbak és méretükhöz képest a világgazdaságból csak kisebb-nagyobb szeletet tudnak kihasítani, fokozottabban érvényesül. Ennek következtében kénytelenek vagyunk figyelembe venni a szabályozási verseny, a "harc a végsőkig" ("race to the bottom") és a "lefelé irányuló harmonizáció" problémáit[67], amelyet a játékelmélet az ún. fogolydilemma jelenségével[68], a szociológia a "közlegelők tragédiájával"[69] ír le. A gazdasági racionalitás tehát - a megfelelő szintű (globális) és hatékony szabályozás hiányában - jelentősen erodálja az államok jogi szabályozását, és helyére a gazdasági racionalitás lép.
A II. világháborút követően a gazdaság (köz)jogi szabályozása nem csak nemzetközi, hanem Európában regionális szinten is bekövetkezett az Európai Unió jogelőd szervezetei és szabályozásuk formájában.
E szabályozás jól illeszkedett az új nemzetközi jogrendbe, annak első pillérére épült maga is, a második pillérben pedig a nemzetközi gazdaság kibontakozása útjában álló akadályok megszüntetésében azon jelentősen túl is tett. Ugyanakkor a szabályozás célja a kereskedelmi akadályok lebontása helyett a tagállamok külgazdasági eszközrendszerének szupranacionális szintre emelése volt, jogrendszere a nemzetközi gazdaság fejlődésével párhuzamosan, azzal szerves egységben fejlődött.
Az európai integráció hatáskörei azonban nem csak mélységükben, hanem szinte a kezdetektől[70] vertikumukban is meghaladták a nemzetközi (később globális) gazdasági szervezetekét illetve szabályozásukat. A leginkább "csak" gazdasági és politikai szempontból jelentős, a gazdasági fejlődést elősegítő illetve technikai
10/11
jellegű missziót ellátó Nemzetközi Beruházási és Fejlesztési Bank (IBRD), a későbbi Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetve szabályozásaik mellett a jogi szempontból is sokkal jelentősebb GATT kezdetben csak az árukereskedelemre terjedt ki egészen a WTO 1995-ös felállásáig illetve a nemzetközi kereskedelmi szabályozás jelentős kibővítéséig a szolgáltatásokra, szellemi tulajdonjogokra és a tőkekereskedelemre. Ezzel szemben az Európai Gazdasági Közösség szabályozásának alapja már 1958-as felállásakor a vámunió és a négy alapvető szabadság: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és - amely a globális szabályozásból ma is hiányzik - a munkaerő szabad áramlása volt.[71]
A jog és a gazdaság tehát az európai integrációban természetes szimbiózisban fejlődhetett, amely garancia volt arra, hogy az európai integráció gazdasága nem csak a II. világháború után állt gyorsabban talpra, hanem később is jelentősen gyorsabb ütemben nőhetett. Ennek köszönhető emellett az is, hogy az európai integráció a hidegháború kétpólusú világrendjében is megőrizhette viszonylagos gazdasági és politikai önállóságát és mára a világ egyik legjelentősebb hatalmi tényezővé és a legnagyobb gazdaságává vált.
Ugyanakkor látható, hogy a világgazdaság "ostromát" ma már az EU jogrendszere sem képes teljes egészében elhárítani, bár bizonyos, hogy sokáig jelentősen enyhítette. Egyrészt a világgazdaság jelentős megerősödése miatt a megszaporodó globális interakciók hatékonyan nem kezelhetők már regionális szabályozással sem, másrészt a gazdasági szempontok erőteljes beszivárgásának folyamata a többi társadalmi alrendszerbe - a hatáskörök fokozatos, jelentős bővítése és "bővülése" valamint e hatásköri keretek "túlcsorduló" kitöltése ellenére - túlnőtte az EU, mint továbbra is elsősorban gazdasági integráció, hatásköri határait. Az európai integráció jelenlegi problémái is jelentős részben e behatárolt hatáskörökre vezethetők vissza.
Emellett az európai jogban is figyelhetőek meg anomáliák. Az európai jog például a tagállamok gazdaság-szabályozási eszközrendszerét még tovább szűkítette, amely a maradék állami hatáskörökben (például adóztatás) a tagállamok közötti szabályozási versenyt még tovább, jelentősen erősíti. Emellett az európai intézmények és jog a gazdasági szempontokat gyakran túlhangsúlyozzák más alrendszerek szempontjaival szemben, amely az európai intézmények és jog hatáskör-bővítésének egyik eszközeként szolgál[72], azonban jelentősen hozzájárul a gazdasági racionalitás megerősítéséhez és ezzel párhuzamosan a többi társadalmi alrendszer, ezek között a jog gyengüléséhez.
A Lisszaboni Szerződés e kérdésekben hozott némi változást. Bár az még a jövő kérdése, hogy a gyakorlat szintjén ezeknek milyen hatása lesz, azonban jelentős elmozdulás érzékelhető a túlhangsúlyozott gazdasági szempontoktól. Az EU-Szerződés jelentős hangsúlyeltolódást hoz a korábbi célokhoz képest, mely egyben a gazdasági dimenzió további térvesztését is jelenti, legalábbis a célok szintjén. Az EU-Szerződés 3. cikk (3) bekezdése ugyan a belső piac megteremtésének lényegi céljaival indul, azonban a társadalmi szolidaritási és egyenlőségi célkitűzések, valamint a szociális piacgazdaság célként való megjelölése egyben kiszorította a szabad verseny érvényesítésének korábbi, még az Alkotmányos Szerződésben is szereplő, ötven évig változatlan és megkérdőjelezhetetlen szempontját. Minderre az Alkotmányos Szerződést elutasító francia és holland népszavazás eredménye vezetett, ahol az elutasítás egyik fő indokát az Unió aránytalan versenypártiságában látták.[73] Az a jövő kérdése lesz, hogy a szociális és szolidaritási szempontok erőteljes beépülése az Unió alapjaiba milyen hatással lesz az uniós jogszabályok értelmezésére és az uniós bíróságok gyakorlatára.[74]
Bár a világgazdaság életviszonyainak egy részét a szabályozás szintje miatt az európai jog sem képes kezelni, azonban bizonyos, hogy az európai jog nélkül a tagállamok sokkal nagyobb mértékben lennének kitéve a jelentősen megerősödött gazdasági alrendszer hatásainak. Az európai integráció és eddigi sikeres fejlődése jól példázza, hogy a gazdaság szabályozásához szükséges hatáskörök szupranacionális szintre emelésével a gazdasági eredetű jogi erózió és kontra-hatások jelentősen enyhíthetőek, a gazdaság és a jog egyensúlya jelentősen visszabillenthető.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga a 19. és a 20. században végbement látványos fejlődés után a 21. század elejére maga is válságba került. Ennek döntő oka, hogy az utóbbi évtizedben nem tudott lépést tartani a hihetetlenül felgyorsult változásokkal, a tőke- és pénzáramlás mennyiségének megsokszorozódásával és felgyorsulásával, és korábban ritkán látott mértékben lemaradt a technológiai és gazdasági átalakulások mögött. Mindez párosul a jogi szabályozások geometriájának, térszerkezetének alapvető átalakulásával, a különböző szabályozási szintek versenyével és a szintek közötti határvonalak elmosódásával, a hagyományos hierarchia felbomlásával, a nem állami szabályok erőteljes megjelenésével, helyük és szerepük tisztázatlanságával, az egyes szabályozási területek közötti összhang hiányával és a szabályok kikényszeríthetőségének bizonytalanságával. E destruktív káoszban kell megtalálni a kivezető utat, amely viszonylagos rendet, egyensúlyt és átláthatóságot teremt ebben az új geometriában.[75]
E jelenségekből következően megfigyelhető, hogy a gazdasági alrendszer rendkívüli társadalmi felerősödésére és ebből adódóan a "törvényrontó gazdasági érdekek" vagy "a jog gazdasági okokra visszavezethető eróziója" általános megjelenésére és tendenciózus előretörésére az egyes államok - talán kissé meglepő módon - felerősödő jogalkotással, jogpozitivizmussal reagálnak. Ezzel egyrészt a gazdasági életviszonyok gyors fejlődését kívánják természetes módon lekövetni (és e
11/12
kategória részét képezik a törvényrontó gazdasági érdeket hordozó jogalkotási termékek is), másrészt e káros hatások következményeit, a kontra-hatásokat és a jog rendszerszerű felfesléseit próbálják kiküszöbölni. Ma már egyáltalán nem meglepő, hogy a gazdasági alrendszerrel szorosabb kapcsolatban álló jogterületeken, mint például az adójogszabályok vagy a költségvetés, év közben vagy akár évente többször is módosítanak egyes jogszabályokat, de más jogterületeket tekintve is már a jogászok sem képesek lépést tartani a jogalkotási tempóval, nemhogy a normák címzettjei.
A gazdasági racionalitás jogba való beszivárgása által okozott (káros) hatások tekintetében ez az állami jogpozitivizmus sok esetben csak pótcselekvésnek tűnik, hiszen ezen életviszonyok hatékony szabályozása csak nemzetközi vagy regionális szinten volna lehetséges. Nem véletlen, hogy e jelenséget sokáig, egészen a közelmúltig kezelni képes európai jogban már régen kialakult a szubszidiaritás elve, amely a szabályozási hatáskört a szabályozandó életviszony szintjére telepíti. A szubszidiaritás alapelvét leggyakrabban mint az Európai Unióval szemben a tagállami szuverenitást, a nemzeti szabályozást védő alapelvként kezelték, és emiatt az EU mára kissé háttérbe is szorította[76], azonban a jog és a gazdaság megváltozott viszonyának, a szabályozás és a szabályozási hatáskörök célszerűtlen elosztásának problémáit igen jól megragadja. A szubszidiaritás ugyanis nem csak azt jelenti, hogy a szupranacionális szabályozástól a nemzeti szabályozást és szabályozási hatásköröket védeni kell, hanem az ellenkező irányban is működik, azaz hogy azokat a szabályozási hatásköröket, amelyek transznacionális, azaz de facto szupranacionális gazdálkodó szervezetek és egymás közötti jogviszonyaik szabályozásához szükségesek, a szabályozandó életviszonyok szintjére, azaz szupranacionális szintre kell emelni.
A jelenlegi gazdasági világrend tehát gyakorlatilag szabályozás nélkül működik, illetve a tényleges szabályozási funkciót a gazdasági racionalitás tölti be, hiszen a II. világháború után létrehozott szabályozások célja éppen a (nemzetközi) gazdaság előtt álló szabályozás lebontása volt, és amely célját igen sikeresen elérte, azonban az ezzel érkező új kihívásra, a hatékony globális szabályozó rendszer felállítására nem adott választ. A transznacionális, vagy az ennek megfelelő jogi fogalommal "szupranacionálisnak" nevezhető vállalatok által dominált globális gazdaság közel került a laissez-faire gazdaság, a piacgazdaság szélső pólusának megvalósításához, ahol a kormányzatok távol kerülnek a gazdasági döntésektől[77], és amelynek szereplői a kereteket kitöltve a maradék akadályokat, a nemzeti szabályozásokat ostromolják.
A globális gazdasági szabályozás második pillérének szabályozási defektusát, a hatékony globális gazdasági szabályozás és szupranacionális szervezetrendszer hiányát - különösen a válságjelenségek bekövetkezését követően - már sokan és széles körben felismerték, a globális szabályozási kényszer nyilvánvalóvá vált és szinte konszenzus van abban, hogy ennek mintája a WTO és jogi rendszere kell legyen[78], a megvalósítás útjában azonban igen jelentős akadályok tornyosulnak.
Ha nemzetközi szabályozások, különösen szervezet felállításáról van szó, a hasonló fejlettségű államok csoportokba tömörülnek, és saját, elsősorban gazdasági érdekeiket globális társadalmi értékeknek beállítva hangoztatják. A fejlett államok a gazdasági érdekeiket a humanitás és a tisztesség jelszavaiba csomagolva a jogi standardok emelésének hiányát vagy éppen a túlzott gazdasági szabályozást kérik számon a fejlődő országokon, amelyek a számukra versenyelőnyt és gyakorlatilag a gazdasági fejlődés egyetlen lehetőségét jelentő (szabályozási) komparatív előnyeiket vagy állampolgáraikat és kibontakozó gazdaságukat a végsőkig védik a kizsákmányolást vetve a fejlett országok szemére.
A nemzetközi szabályozások megalkotása terén tehát egyértelműen és szinte kizárólag a gazdasági szempontok dominálnak a jogi racionalitással szemben. Az a közös nevező, a szolidaritás és az államok részéről a rövidtávú és rövidlátó gazdasági érdekeiken való felülemelkedés, amely e gazdasági ellentétek áthidalásához és a globális gazdaság hatékony, szupranacionális szabályozásához lenne szükséges, a legkevésbé sem látszik. Ez már a jelenlegi rendszer felállításakor, a II. világháború befejezésekor sem volt meg, hiszen a Havannai Karta és a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet felállása már akkor, a két világháborúban gazdasági konkurenseit teljesen elvesztő és ezáltal gazdaságilag jelentősen megerősödő USA önös gazdasági érdekein bukott meg. Ha pedig e feltételek megteremtéséhez két világégés sem volt elég, kérdéses, hogy belátás híján mely válság az, amely ezeket kikényszerítheti.
A gazdaság globális, pozitív jogi normákkal való szabályozása azonban nem az egyetlen út a kérdés megoldására. A kiutat kétségbeesetten kereső jogpozitivizmus mellett az utóbbi években, egy-két évtizedben a természetjogi gondolkodás megerősödésének is tanúi lehetünk az alapjogok megerősödése formájában, sőt egyes szerzők az alapjogok védelmét a világkereskedelmi jogi rendszeren belül is szükségesnek látnák.[79, 80]
A nemzetközi kereskedelemmel párhuzamosan fejlődtek az emberi jogok is. Az emberi jogok nemzetközi védelmének kezdetei a 20. század elejére nyúlnak vissza, de a nemzetközi jogi háttér megalapozása a második világháború végéhez köthető. Egyrészt a háború által okozott sokk, másrészt a felerősödött globalizációra adott válaszként értékelhető az a nemzetközi összefogás, amely az emberi jogok védelmét a korábbi nemzeti szintről egy univerzális, nemzetek feletti szintre emelte, és a garantálást az államok nemzetközi kötelezettségvállalásává tette.[81]
E megközelítésen belül, elsősorban az amerikai jogi gondolkodásban vált erőteljessé az a nézet, hogy az alapjogok univerzális jellegüknél fogva extraterritoriális hatállyal kikényszerítendőek a vállalatokkal szemben,
12/13
amennyiben azok az adott országban honosak vagy tevékenységüknek belső kihatása is van. Ez lényegében az univerzálisnak tekintett alapjogok külső, az adott országon kívüli kikényszerítését jelenti a belső bíróságok és hatóságok által, és lényegében célszerű megoldást nyújthat a transznacionális vállalatok belső jogot kikerülő magatartására az alapjogokat sértő esetekben.[82] Mindemellett e megközelítés nem csak az alapjogoknál alkalmazható, hanem a gazdaság szabályozására a nemzetközi térben általánosan alkalmas lehet, és például az amerikai versenyjogban korántsem előzmény nélküli (lásd az 1945-ös ALCOA ügyet[83]). E módszer Achilles-sarka ugyanakkor az, hogy e belső normák kikényszerítését a transznacionális vállalatokkal szemben éppen azoktól az államoktól várja, amelyek külgazdasági érdekeit e vállalatok jelentősen képviselik és amelyek - akár jogsértő - tevékenységéből az állam az adóbevételeken keresztül maga is profitál.
A gazdasági alrendszer viharos megerősödésének és a többi társadalmi alrendszer, köztük a jog jelentős, tendenciózus eróziójának kezelésére és az ennek következtében kialakuló válságok megelőzésére tehát a tudományos kutatásokon és a bölcs belátáson kívül jelenleg nem látszik reális megoldás. Egyes kutatók már a jelenlegi folyamatok és az I. világháború előestéjének jelentős párhuzamaira hívják fel a figyelmet[84], azonban nem tehetünk mást, mint bízunk a pozitív rendszerek és példák, mint az Európai Unió és az alapjogok nemzetközi védelme erejében. ■
JEGYZETEK
1 Az "Állam és jog - kodifikációs kihívások napjainkban" címmel a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság szervezésében 2012. május 30-án az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.
2 Az 1947-es Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade - GATT). Magyarország 1973-ban csatlakozott az Egyezményhez, a csatlakozási jegyzőkönyvet a 23/1973. (IX. 9.) MT rendelet hirdette ki (az egyezmény magyar nyelvű szövege nélkül, amely a mai napig nincs kihirdetve). Az angol nyelvű szöveg elérhető a WTO hivatalos weboldalán:
http://www.wto.org/english/docs_e/legal_e/gatt47_01_e.htm (2012. június 14-i letöltés).
3 A Nemzetközi Beruházási és Fejlesztési Bank (IBRD), a későbbi Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
4 L. Pokol Béla: A társadalom kettős szerkezetének elmélete - összegzés. Jogelméleti Szemle IV. évf., 1 (2004), internetes folyóirat oldalszámozás nélkül, elérhető: http://jesz.ajk.elte.hu/pokol17.html (2012. június 14-i elérés).
5 Forrás: http://audi.hu/hu/profil/beruhazas_merfoldkovei/ (2012. június 14-i elérés).
6 A 2011. évi éves jelentés 1. o., elérhető pdf formátumban:
http://audi.hu/hu/profil/uzleti_eredmenyek/uzleti_jelentes/ (2012. június 14-i elérés).
7 Elérhető: http://e-beszamolo.kim.gov.hu (2012. június 14-i elérés).
8 Hivatalos statisztikák, nyilvános jogi dokumentumok illetve tudományos közlemények hiányában jelen tanulmányban többször van szükség újságcikkekre való hivatkozása, támaszkodásra. Hivatkozás ezekre azonban csak akkor történik, ha hivatalos statisztika, nyilvános jogi dokumentum vagy vonatkozó tudományos közlemény nem fellelhető.
9 Külföldiek a legnagyobb magyar cégek. Index.hu, 2012. június 7., elérhető:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/07/ceges_toplista/ (2012. június 14-i elérés).
10 Wikipedia: Audi Hungaria Motor Kft. szócikk, elérhető:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Audi_Hungaria_Motor_Kft. (2012. június 14-i elérés).
11 2006. évi LIX. törvény 3. § (1) bek.: "A társas vállalkozás - az előtársaság kivételével - 4 százalék mértékkel különadót állapít meg és fizet az adóévi beszámolóban kimutatott adózás előtti eredményének a (2) bekezdésben felsorolt tételekkel növelt, a (3) bekezdésben felsorolt tételekkel csökkentett - ha nemzetközi szerződés így rendelkezik - a külföldi fióktelep, telephely útján végzett tevékenység révén keletkezett, a telephelynek, fióktelepnek betudható, külföldön adóztatható, e törvény szerinti különadó-alapnak megfelelő tartalmú jövedelmet nem tartalmazó pozitív összege (különadó-alap) után."
12 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény 20. §.
13 L. Várkonyi Iván: Adóengedményt harcolt ki az Audi - A német autógyártó óriás megállapodása nyomán 4-5 milliárdos kieséssel számolhat a büdzsé. Népszabadság Online 2006. november 8., elérhető: http://www.nol.hu/archivum/archiv-423525 (2012. június 14-i elérés).
14 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény indokolása: V. Fejezet: Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény módosítása: Általános indokolás: "A törvény módosítását a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló, a Tanács 90/434/EGK irányelve előírásainak történő megfelelés indokolja. Ezen kívül egyszerűsítést jelent az adózók számára az adóbevallás és megfizetés határidejének a társasági adóra előírt időponttal történő összhangba hozása."
Részletes indokolás a 20. §-hoz: "A törvény kedvezményezett átalakulás és kedvezményezett eszközátruházás esetén a vonatkozó tanácsi irányelvnek (434/90/EGK) történő megfelelést biztosító előírást nem tartalmaz. Ebből adódóan átalakuláskor a megszűnő társaság nem adózik a felértékelés után, viszont a jogutód az átértékelt eszköz után számol el költséget. Ez kétszeres kedvezmény. Az átalakuló társaság esetében az a probléma, hogy - külön rendelkezés hiányában - az átalakuláskor kell a tagnak a megszűnő társaság részesedésére jutó saját tőke növekmény után adózni, amely ugyancsak ellentétes az irányelvvel. Eszközátruházásnál is adózik az átruházó, mivel bevételt számol el, és az új érték alapján számol el költséget az átvevő, de ez - mivel az adókötelezettség az átruházónál keletkezik - nem felel meg az irányelvnek. A törvény biztosítja a megfelelést.
Annak érdekében, hogy a társas vállalkozások érdekeltsége a kutatási és fejlesztési tevékenység folytatásában, bővítésében, valamint a befektetésekben megmaradjon, a törvény a különadó alapjának megállapítására a következőt tartalmazza:
a) A különadó alapja csökkenthető a kutatás és kísérleti fejlesztés közvetlen költségével, amely azonban nem tartalmazhatja a más belföldi illetőségű társas vállalkozástól és a külföldi vállalkozó belföldi telephelyétől közvetlenül vagy közvetve igénybevetett kutatás-fejlesztési szolgáltatást, továbbá nem tartalmazhatja a kutatási és kísérleti fejlesztéshez igényelt, kapott támogatást.
b) A különadó alapja csökkenthető a bejelentett részesedés értékesítésekor elszámolt árfolyamnyereséggel, feltéve, hogy a társas vállalkozás a részesedést, az értékesítést megelőzően legalább két évig birtokában tartotta, ugyanakkor növeli a különadó alapját a bejelentett részesedésre elszámolt értékvesztés, árfolyamveszteség és a részesedés kivezetésekor - kivéve az átalakulás miatt történő kivezetést - a bevételt meghaladóan elszámolt ráfordítás."
15 A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy abban az esetben is, ha a társasági adómentesség nem állna fenn, az Audinak transznacionális vállalatként számos jogszerű könyvelési és adóelkerülési technika állna rendelkezésére nyereségének alacsonyabb adóterhet kivető országokban való kimutatására.
16 Nem adózott az Audi és a Suzuki. Világgazdaság Online, 2012. június 14. elérhető: http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/nem-adozott-az-audi-es-a-suzuki-376857 (2012. június 14-i elérés).
17 L. Várkonyi Iván fentebb hivatkozott újságcikkét.
18 Külföldi befektetőként a felsoroltak mellett az Audit megilletik még a nemzetközi beruházások jogi védelméből adódó, jelen esetben nem releváns, elsősorban biztonsági (jogi) előnyök a hazai vállalkozásokhoz képest.
19 Ehhez nagyon hasonló szabályozást tartalmaz az új Alaptörvénye XXX. cikk (1) bek. is: "Teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez."
20 Pl. Fellendítheti a gazdaságot. Magyar Nemzet Online, 2012. június 4., Elérhető:
http://m.mno.hu/belfold/fellenditheti-a-gazdasagot-1081077 (2012. június 14-i letöltés).
21 Letölthető pdf formátumban az Országgyűlés honlapjáról:
http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=4786 (2012. június 14-i elérés).
22 A 2012. évi I. tv. általános indokolása: "1. A Kormány 2011 júniusában nyilvánosságra hozta a "Széll Kálmán Terv" keretében készített "Magyar Munka Terv" című dokumentumot, amely - döntően a foglalkoztatás növelése érdekében - a foglalkoztatási viszonyok átalakítását tűzte célul. A "Magyar Munka Terv" új Munka Törvénykönyve megalkotását irányozta elő, egyúttal meghatározta az új munkajogi szabályozás célkitűzéseit. A Javaslat a Kormány e célkitűzéseinek szem előtt tartásával készült és támaszkodott a foglalkoztatási viszonyok nemzetközi tapasztalatait feldolgozó - a "Magyar Munka Terv" mellékleteként közzétett - tanulmányra is."
23 Letölthető: http://www.kormany.hu/download/e/a7/40000/Magyar_Munka_Terv.pdf (2012. június 14-i letöltés).
24 L. Pokol Béla: A társadalom kettős szerkezetének elmélete - összegzés. Jogelméleti Szemle IV. évf., 1. (2004), internetes folyóirat oldalszámozás nélkül, elérhető: http://jesz.ajk.elte.hu/pokol17.html (2012. június 14-i elérés).
25 Az Alaptörvényhez hasonlóan ilyen meghatározást a korábbi alkotmány, az 1949. évi XX. tv. sem tartalmazott.
26 Magyarország Alaptörvénye B) cikk (1) bek.: "Magyarország független, demokratikus jogállam."
27 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény preambuluma: "Az Országgyűlés az Alaptörvény T) cikkében foglaltak végrehajtására, a jogállamiság követelményeinek a jogalkotás során történő magas szintű érvényesítése érdekében, a jogalkotó által kitűzött szabályozási célokat hatékonyan szolgáló, megalapozott jogszabályok kidolgozásának elősegítésére, továbbá annak érdekében, hogy a jog megismerhetőségének feltételei összhangban álljanak a XXI. század adta lehetőségekkel, a következő törvényt alkotja:"
28 A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény preambuluma: "Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a jogalkotás a társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálja, a jogrendszer egysége és áttekinthetősége fokozottan érvényesüljön, továbbá, hogy az alapvető társadalmi viszonyokat szabályozó törvények meghatározó szerepet töltsenek be a jogrendszerben, a következő törvényt alkotja:"
29 A 9/1992. (I. 30.) AB határozat indokolása, V. rész 3. pont.
30 Bevezető fejezetének mottójaként idézi Samuelson, Paul A. - Nordhaus, William D.: Közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. 3.
31 L. Samuelson - Nordhaus, 2005. 9.
32 Gilpin, Robert: Nemzetközi politikai gazdaságtan. Budapest Centre for International Political Economy, Budapest, 2004. 34.
33 Gilpin, 2004. 35.
34 Alaptörvény M) cikk: "(1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait." Továbbá a XII. cikk (1) bek.: "Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. (…)"
35 Alaptörvény XIII. cikk: "(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár. (2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
36 1949. évi XX. törvény 9. §: "(1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."
37 Ennek indokairól l. Trócsányi László - Schanda Balázs: Bevezetés az alkotmányjogba - Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012. 404.
38 Ez az eset áll fenn az új Munka Törvénykönyve kapcsán, azonban a tisztán gazdaságösztönzési célú dereguláció csak végső eszköz lehet, a civilizációs vívmányok elhamarkodott feladása kétélű fegyverként könnyen ellentétes eredményre vezethet, továbbá a megfelelő szabályozás éppen válság idején nélkülözhetetlen.
39 L. Pokol Béla: A társadalom kettős szerkezetének elmélete - összegzés. Jogelméleti Szemle IV. évf., 1. (2004), internetes folyóirat oldalszámozás nélkül, elérhető: http://jesz.ajk.elte.hu/pokol17.html (2012. június 14-i elérés).
40 L. Martonyi János: Globális szabályozások és Európa. In. Kaltenbach Jenő (szerk.): A közigazgatás egyes alapproblémái. SZTE-ÁJTK Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, Szeged, 2007. 80.
41 L. Martonyi, 2007. 80.
42 Martonyi, 2007. 80.
43 Sok igazság van azokban a véleményekben, amelyek szerint a világkereskedelemi forgalom jelentős részét - ahogyan a XIX. században a gyarmatbirodalmakon belül - jelenleg a multinacionális vállalatok belső kereskedelme teszi ki, ezért a statisztikai és a tényleges kereskedelem között jelentős különbség van, és ezáltal az államok statisztikai és tényleges GDP-je között is.
44 A Monroe-elv: Mexikó függetlenné válásával attól tartottak, hogy az európai nagyhatalmak a gyarmatait elveszítő Spanyolország segítségére sietnek. John Quincy Adams államtitkár-külügyminiszter aggódott Oroszország alaszkai terjeszkedése miatt is, ezért meggyőzte Monroe-t, hogy nyíltan mondják ki: "az amerikai kontinenseket ezután nem tekintik európai hatalmak által gyarmatosítható területnek", s mivel az európai államok politikai rendszere eltérő, "ezért békénk és biztonságunk szempontjából veszélyesnek tartjuk politikai rendszerüknek erre a félgömbre történő kiterjesztését". Ez később Monroe-elv néven vált ismertté és 1823. december 2-án tették közzé. A Monroe-elv közvetlen hatása csekély volt, s egy nemzedékre meg is feledkeztek róla, és csak 1845-ben nyilvánították az amerikai külpolitika alaptézisévé. (wikipedia.hu, James Monroe szócikk, http://hu.wikipedia.org/wiki/James_Monroe (2012. június 14-i letöltés).
45 L. Nagy Károly: Nemzetközi jog. Püski Kiadó, Budapest, 1999. 86-87.
46 Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának preambuluma ezt ekképpen rögzíti: "Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek mellett az igazságosság és a nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet fenntartható, hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását, és hogy ebből a célból türelmet gyakorolunk és egymással jó szomszédként békességben élünk együtt, egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, alapelvekben való megegyezés, valamint eljárási módszerek létesítése útján biztosítjuk azt, hogy fegyveres erő alkalmazására, ha csak közérdek nem kívánja, sor többé ne kerüljön, és nemzetközi szervezet segítségével előmozdítjuk valamennyi nép gazdasági és szociális előrehaladását, megállapodtunk abban, hogy e célok megvalósítására erőfeszítéseinket egyesítjük." (Elfogadta az Egyesült Nemzeteknek a nemzetközi szervezet létesítésére összehívott Értekezlete az 1945. évi június hó 26. napján San Franciscóban. Magyarországon kihirdette az Egyesült Nemzetek Alapokmányának törvénybe iktatásáról szóló 1956. évi I. törvény.)
47 Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 2. Cikke: "Az 1. cikkben felsorolt célok elérése érdekében a Szervezet és tagjai a következő elveknek megfelelően járnak el: 1. A Szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségének elvén alapszik. 2. (…) 3. A Szervezet összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe. 4. A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell. (…)" (Magyarországon törvénybe iktatta az 1956. évi I. tv.)
48 Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 24. Cikk 1. pontja: "A Szervezet gyors és hathatós cselekvésének biztosítása érdekében a tagok a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget a Biztonsági Tanácsra ruházzák és elismerik, hogy a Biztonsági Tanács e felelősségből folyó kötelességeinek teljesítésekor az ő nevükben jár el." (Magyarországon törvénybe iktatta az 1956. évi I. tv.)
49 L. Vörös Imre: Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I. KRIM Bt., Budapest, 2004. 76.
50 L. GATT XXIX. Cikkely
51 A GATT I. és III. Cikkelyei (a diszkrimináció általános tilalmának elve):
"I. Cikkely Az általános legnagyobb kedvezményes elbánás elve: 1. Bármilyen előnyt, kedvezményt, kiváltságot vagy mentességet, amelyet bármely szerződő fél biztosít bármely másik országból származó vagy oda irányuló áru számára azonnal és feltétel nélkül meg kell adni valamennyi másik szerződő fél területéről származó vagy oda irányuló hasonló termék vonatkozásában a behozatalra vagy a kivitelre tekintettel vagy a behozatallal és a kivitellel kapcsolatos nemzetközi átutalásokra kivetett vagy azzal összefüggő bármilyen vám vagy illeték, a vámok vagy illetékek kivetésének módja, a behozatallal és a kivitellel kapcsolatos minden szabály és előírás valamint a III. cikkely 2. és 4. pontjában szabályozott valamennyi esetben. (…)
III. Cikkely A nemzeti elbánás elve a belső adóztatásban és szabályozásban: 1. A szerződő felek elismerik, hogy a belső értékesítésre, kínálatra, vásárlására, fuvarozásra, forgalmazására vagy az áruk használatára ható belső adók és egyéb belső adó jellegű díjak, továbbá a jogszabályok, szabályozások és követelmények, továbbá az áruk összetételét, meghatározott mennyiségben vagy arányban való feldolgozását vagy használatát meghatározó belső mennyiségi előírások nem alkalmazhatók a behozott vagy belföldön előállított termékekre úgy, hogy azok a belső termelés részére védelmet nyújtsanak. 2. Bármely szerződő fél területéről egy másik szerződő fél területére bevitt áru nem lehet tárgya, közvetlenül vagy közvetve, bármilyen belső adónak vagy illetéknek másként, mint amelyeket, közvetlenül vagy közvetve, a hasonló belföldön előállított árukra alkalmaznak. Emellett egyik szerződő fél sem alkalmazhat a bevitt vagy belföldön előállított árukra belső adókat vagy más belső adó jellegű díjakat az 1. pontban lefektetett alapelvekkel ellentétes módon. (…) 4. Bármely szerződő fél területéről bármely más szerződő fél területére bevitt árukat a belső eladásukra, kínálatukra, vásárlásukra, fuvarozásukra, forgalmazásukra vagy használatukra vonatkozó valamennyi jogszabály, szabályozás és követelmény szempontjából nem lehet kevésbé kedvezményes elbánásban részesíteni, mint a belső eredetű hasonló árukat. E bekezdés előírásai nem akadályai különböző belső szállítási díjak alkalmazásának, amelyek kizárólag a szállítóeszközök gazdasági működésén és nem az áruk származásán alapulnak. (…)" (A szerző fordítása).
52 GATT II. Cikkely Az engedmények menetrendje: "1. (a) Minden szerződő fél köteles a többi szerződő fél kereskedelme vonatkozásában nem kevésbé kedvező elbánást alkalmazni, mint amely a jelen egyezmény mellékletét képező megfelelő Menetrend megfelelő Részében meghatározásra került. (…)" (A szerző fordítása).
53 GATT XI. Cikkely A mennyiségi korlátozások általános eltörlése: "1. A vámok, adók és egyéb díjak kivételével tilalmak és korlátozások nem vezethetőek be vagy tarthatók fenn bármely szerződő fél területéről behozott vagy bármely szerződő fél területére kivinni szándékozott vagy kivitel céljára eladott bármely árura egyik szerződő fél által sem, függetlenül attól, hogy e tilalmak vagy korlátozások kontingensek, import- vagy exportengedélyek vagy egyéb intézkedések formájában érvényesülnek. 2. (…)" (A szerző fordítása).
54 E célokat a GATT preambuluma az alábbiak szerint rögzíti: "(A szerződő államok kormányai) Felismerve, hogy kapcsolataikban a kereskedelmi és gazdasági erőfeszítéseik terén törekedniük kell az életszínvonal emelésére, a teljes foglalkoztatottság biztosítására, valamint a reáljövedelmek és a kereslet nagymértékű és folyamatosan növekvő mértékére, fejlesztve a világ erőforrásainak teljes kihasználását és növelve az áruk előállítását és cseréjét.
Hozzájárulni kívánva e célkitűzések megvalósításához kölcsönös és kölcsönösen előnyös egyezményes megállapodásokat kötnek a vámtarifák és más kereskedelmi akadályok jelentős csökkentésére és a hátrányos megkülönböztetés felszámolására a nemzetközi kereskedelemben." (A szerző fordítása.)
55 Martonyi, 2007. 81.
56 L. Gilpin, 2004. 200.
57 Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről.
58 Agreement on Trade-Related Investment Measures - Megállapodás a kereskedelmi vonatkozású beruházási intézkedésekről (a Marrakesh-i Egyezmény 1/A. melléklete) 2. cikkely, 1. pont.
59 General Agreement on Trade in Services - Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (a Marrakesh-i Egyezmény 1/B. melléklete).
60 Agreement on Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights - Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól (a Marrakesh-i Egyezmény 1/C. melléklete)
61 Bővebben l. Volford Anita: Public procurement regulation in the global perspective: principles, directions and the case of Hungary. In: Blažo, Ondrej - Šimonová, Katarína - Šlacká, Diana - Mičátek, Vladislav - Sarvašová, Veronika - Kriváňová, Dana (szerk.): Harmonization and unificaation of law in the European context. Univerzita Komenského v Bratislave, Právnická Fakulta, Bratislava, 2011. 269-274.
62 L. Vincze Attila: A GATT 1994 szerinti kötelezettségek alóli kivételek rendszere: a szükségességi-arányossági elv a nemzetközi gazdasági jogban. Jogtudományi Közlöny LXIII. évf., 12. (2008) 617. és 622.
63 L. Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004. 24.
64 Gilpin, 2004. 1.
65 L. bővebben Tóth Benedek: Munkaügyi minimumstandardok a globális kereskedelmi jogban. Európai Jog XI. évf., 4. (2011) 5.
66 Vincze, 2008. 618.
67 Jackson, John Howard: The jurisprudence of GATT and the WTO - Insights on treaty law and economic relations. Cambridge University Press, New York, 2007. 452.
68 Uo.
69 Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Manager Könyvkiadó - Médiavilág, Budapest, 2009. 69-71. (Hardin, Garrett: The Tragedy of the Commons c. tanulmánya nyomán.)
70 1958. január 1-jén léptek hatályba a Római Szerződések, amelyek - a már 1952-ben felállt Európai Szén- és Acélközösség mellett - létrehozták az Európai Atomenergia Közösséget és az Európai Gazdasági Közösséget.
71 Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 26. cikk (az EKSz. korábbi 14. cikke) (2) bekezdése: "A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben a Szerződések rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása."
72 L. Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2010. 131.
73 Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió szerződéses reformja - Az Unió Lisszabon után. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2008. 71., idézi Blutman, 2010. 38.
74 Blutman, 2010. 38.
75 Király Miklós (szerk.): Az Európai Unió gazdasági joga. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 278.
76 L. Blutman, 2010. 190-191.
77 L. Samuelson - Nordhaus, 2005. 9.
78 L. Király, 2010. 279.
79 L. Raffai Katalin: Világkereskedelem és emberi jogok. In: Raffai Katalin (szerk.): A nemzetközi gazdasági kapcsolatok a XXI. században - Ünnepi kötet a nyolcvanéves Bánrévy Gábor tiszteletére. Pázmány Press, Budapest 2011. 91-92.
80 L. Martonyi János: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga a XXI. században. In: Raffai Katalin (szerk.): A nemzetközi gazdasági kapcsolatok a XXI. században - Ünnepi kötet a nyolcvanéves Bánrévy Gábor tiszteletére. Pázmány Press, Budapest 2011. 85-86.
81 Raffai, 2011. 90.
82 L. Jackson, 2007. 453.
83 Az ALCOA ügy részletes bemutatását l. Kui Szilárd: Az extraterritoriális joghatóság az Egyesült Államok és az Európai Unió versenyjogában. Debreceni Jogi Műhely II. évf. külön-szám (2005), internetes kiadás, elérhető: http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/otdk_kulonszam/az_extraterritorialis_joghatosag_az_egyesult_allamok_es_az_europai_unio_versenyjogaban/ (2012. június 14-i letöltés).
84 L. Ferguson, Niall: Sinking Globalisation. Foreign Affairs LXXXIV. évf. 2. (2005) 64.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Tóth Benedek, tudományos segédmunkatárs, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
