Dr. Tóth Benedek: Munkaügyi minimumstandardok a globális kereskedelmi jogban (EJ, 2011/4., 3-12. o.)[1]

A munkaügyi minimumstandardok kérdése a Kereskedelmi Világszervezetben (World Trade Organisation - WTO) annak - 1994-es megalapítása[1] óta - folyamatosan napirenden van és rendkívül élénk vita tárgya, azonban az évtizedes vita ellenére továbbra sem képezik részét a multilaterális kereskedelmi egyezményes rendszernek. Ezek bevezetése a globális kereskedelmi szabályozásba az úgynevezett "keresztülfekvő és új kérdések"[2] között helyezkedik el, olyan nagy horderejű és aktuális területek között, mint a környezetvédelmi problémák, az elektronikus kereskedelem, a regionalizmus és a "befektetés-beszerzés-verseny-eljárás" problémakör.

A környezetvédelmi kérdések mellett a munkaügyi standardok területe elsősorban nem kereskedelmi, hanem termelési jellegű kérdés, azonban a jelenlegi nemzetközi multilaterális kereskedelmi rendszert a gyökereiben érinti.

I. Áttekintés a globális kereskedelem és egyezményes rendszerének előzményeiről és kialakulásáról

A WTO-t és a világkereskedelem egyezményes szabályozását az 1947-ben megkötött Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (a továbbiakban: GATT)[3] alapjain hozták létre. A GATT Egyezmény megalkotásának célja az volt, hogy a két világháború közti időszakban a nemzetközi színtéren uralkodó elzárkózó, protekcionista gazdaságpolitikát egy liberális, a kölcsönös kereskedelmi és gazdasági előnyökön nyugvó nemzetközi rendszer váltsa fel. Emellett további, deklarált célként már akkor - többek között - a teljes foglalkoztatottság biztosítását és a reáljövedelmek nagymértékű emelését határozták meg az Egyezményben részes államok.[4]

Az Egyezményt 1947-ben aláíró 23 ország[5] a II. világháborúban győztes nagyhatalmak és a befolyásuk alatt álló országok (éppen függetlenedett volt gyarmatok) voltak, amelyek egymás között a világ nemzetközi kereskedelmének túlnyomó hányadát folytatták. Az Egyezmény rendszere ennek megfelelően egyrészt az aláíró államok közötti nemzetközi kereskedelem akkori szerkezetét tükrözi, azaz a tőkés nyugati államok mint centrum és nyersanyagtermelő egykori gyarmataik mint periféria közötti viszonyt, másrészt azonban a tőkés nyugati államok egymás közötti kereskedelme kibontakozásának alapjait is megteremti a kereskedelmi akadályok (vámok, kvóták és más akadályok) lebontása által.

A következő évtizedekben a GATT céljai rendkívül sikeresen megvalósultak. Elsődleges eredménye a vámok és más kereskedelmi akadályok világméretű lebontása volt.[6] A XX. század második felében az Egyesült Államok és más ipari országok átlagos vámtarifa-szintje az átlagos 40 százalékról 6 százalékra csökkent, és a szolgáltatások kereskedelmi akadályait is jelentősen csökkentették.[7] Az eredményeket látva a nem szocialista berendezkedésű államok túlnyomó többsége is az Egyezmény részesévé vált, miközben a részes államok között a nemzetközi kereskedelem folyamatosan bővült, fokozatosan utat nyitva a világpiac kialakulásának.

E fejlődés sikerének záloga a részes államok nemzeti gazdasági rendszereinek viszonylagos homogenitása volt. A gyarmati sorból kikerülő fejlődő országok továbbra is nyersanyagot és élelmiszert termeltek és exportáltak, kivitelük továbbra is nagymértékben volt gyarmattartójuk felé irányult, míg a centrumot képező fejlett tőkés nyugati államok az importált nyersanyagból késztermékeket állítottak elő, amelyek egy részét továbbra is volt gyarmataikon illetve belső piacukon értékesítették. Emellett azonban beindult, és egyre nagyobbá vált a fejlett nyugati államok egymás közti kereskedelmének volumene is.

A nemzetközi kereskedelem fejlődésének újabb lökést adott a hidegháború vége, a Szovjetunió felbomlása[8], amely mind a piacokat, mind a termelést tekintve újabb területeket nyitott meg[9], lehetővé vált a nemzetközi kereskedelem világkereskedelemmé[10] válása.

Mindennek eredményeként a világkereskedelem a II. világháború óta eltelt évtizedekben hatalmas fejlődésen ment keresztül, mennyisége a többszörösére növekedett. Az elmúlt évtizedek során a világkereskedelem végig dinamikusabban fejlődött, mint maga a gazdaság, a kereskedelem növekedésének rátája tehát meghaladta a világ teljes összterméke növekedésének rátáját. Ebből következik, hogy a gazdasági növekedés egyik legfontosabb tényezője éppen a világkereskedelem bővülése volt, és nem kétséges, hogy a GATT létrehozói méltán hivatkozhattak arra, hogy ez az alkalmazási körében korlátozott, jogi természetében tökéletlen instrumentum, ez a szervezet nélküli megállapodás az eredeti céljait, tehát a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság előmozdítását jelentős részben elérte.[11]

A nemzetközi kereskedelem fejlődésével azonban egyrészt anyagi jogi szempontból szükségessé vált a GATT Egyezmény rendszerének felülvizsgálata és nagymértékű bővítése, másrészt az Egyezményhez egyre több állam csatlakozott, amely a szervezeti reformok igényét tette egyre sürgetőbbé[12]. A nemzetközi kereskedelem jogi rendszerének felülvizsgálatára az ún. Uruguay forduló keretében került sor 1986 és 1994 között.

II. Az Uruguay forduló: a globális kereskedelmi jog létrejötte és rendszere

A tárgyalási fordulót lezáró Marrakesh-i Egyezményben az anyagi jog szempontjából felülvizsgálatra került a GATT Egyezmény[13], valamint kiegészült további egyezményekkel, a nemzetközi kereskedelem jogi rendszere jelentősen kibővült. Szintén a Marrakesh-i Egyezmény hozta létre a WTO-t, amellyel hosszú idő után a nemzetközi kereskedelmi jog intézményes és eljárási alapjai kerültek létrehozásra.

A GATT a szerződő államok magatartását szabályozó általános szabályok kódexe, amelyek a vámkedvezmények rendszerének megfelelő és visszaélésmentes működését hivatottak biztosítani.[14] A GATT Egyezmény felülvizsgálata során megmaradt a korábbi generálklauzula jellegű szabályozás, amelynek középpontjában a nemzetközi árukereskedelem szinte teljes liberalizációja, a diszkriminációmentesség[15] áll. Az Egyezmény rendszere az alapelvi jellegű szabályozás számonkérhetőségét igen konkrétan körülírt és szűk körű kivételek[16] meghatározásával biztosítja.

A részes államok a Marrakesh-i Egyezmény elfogadásakor GATT Egyezmény fenti szabályozását a TRIMs Megállapodással[17] a nemzetközi tőkeáramlás kereskedelmi vonatkozásaira is kiterjesztették, a GATs Egyezményben[18] a szolgáltatások kereskedelmére, a TRIPs Egyezményben[19] pedig a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira - a sajátosságokból eredő eltérésekkel - azonos egyezményes rendszert fogadtak el. Mindemellett a Marrakesh-i Egyezmény mellékleteként további egyezmények is hatályba léptek, az egyezményes rendszer tárgyi hatálya - a munkaerő nemzetközi áramlásának kivételével - kiterjesztésre került a nemzetközi kereskedelem teljes vertikumára.[20]

Az intézményi és eljárási reformok között a Marrakesh-i Egyezmény létrehozta magát a WTO-t, amellyel felállt a világkereskedelem szakosított nemzetközi szervezete. A szervezeten belül létrejött a Kereskedelempolitikai Felülvizsgálati Mechanizmus, amelyen keresztül a WTO folyamatosan figyelemmel kíséri a részes államok kereskedelmi vonatkozású intézkedéseinek összhangját a globális kereskedelmi szabályozással. Rögtön a szupranacionalitás irányába tett lépésekként értékelhető a többségi döntéshozatal bevezetése egyes kérdésekben[21], illetve a Vitarendezési Mechanizmus felállítása[22], amely mintegy nemzetközi bíróságként a világkereskedelem multilaterális egyezményes rendszerét sértő állami intézkedésekkel kapcsolatos jogviták elbírálására és szankcionálására kizárólagos és kötelező joghatósággal rendelkezik.

A Vitarendezési Mechanizmus létrehozásával kapcsolatban szükséges kiemelni, hogy ezzel a globális kereskedelmi egyezményes joganyag, mint anyagi jellegű szabályrendszer, önálló eljárási szabályozással és szankciós mechanizmussal egészült ki, és ezzel kiemelkedett a nemzetközi jog szférájából, lex perfectaként azonosítható. Bár e joganyag címzettjei továbbra is az államok, azonban kapcsolat az egyezményes rendszer és magánfelek között is már bizonyos feltételekkel létrejöhet.[23] A globális kereskedelmi jog egyre inkább megfelel az önálló jogágiság kritériumainak.

III. A globális kereskedelem egyezményes rendszerének modern kihívásai

Az Uruguay forduló keretében a multilaterális kereskedelmi egyezményes rendszer felülvizsgálata igen széleskörűen és modern szellemben történt, azonban az elmúlt 15 évben a nemzetközi kereskedelem fejlődése további kihívások elé állította a szervezetet és a tagországokat.

A világkereskedelem bővülésével a fejlett nyugati államokban honos vállalatoknál egyrészt a perifériával való kereskedelem eredményeként nagy mennyiségű tőke koncentrálódott, másrészt - ezzel párhuzamosan - a fejlett államok egymás közti kereskedelmének köszönhetően erőteljes technikai fejlődés bontakozott ki. A tőkekoncentráció következményeként a fejlett államok vállalatai méretüket és termelésüket fokozatosan növelni tudták, illetve később más államokban is terjeszkedni tudtak: transznacionális vállalatokká váltak. A tőkekoncentráció által indukált nemzetközi termelési verseny aztán az államokat és vállalataikat erőteljes szakosodásra és technikai versenyre késztette. E két tényező következtében mind a termelőeszközök, mind a technológiai-szellemi tőke a nyugati nagyvállalatoknál halmozódott fel.

Az anyagi és szellemi termelőeszközök koncentrációjának folyamata a gazdasági szerkezetre is visszahatott, a centrumokban a hangsúly az árutermelésről fokozatosan a szolgáltatási szektorra, majd a nagy hozzáadott értékű termékek (áruk, szolgáltatások) előállítására helyeződött át. A magas hozzáadott értékű termékekre koncentráló gazdaságokban az elavult, de még gazdaságosan értékesíthető áruk, szolgáltatások előállítását fokozatosan a környező alacsonyabb fejlettségű és olcsóbb munkaerejű országokba helyezték ki.

Mindemellett a technika, elsősorban a közlekedés, a telekommunikáció és az informatika fejlődésének eredményeként az értékesítésben és a termelésben is elérhetővé váltak távoli helyszínek a vállalatok számára, olyan komparatív előnyök kiaknázása nyílt meg, amelyek korábban elérhetetlennek tűntek. E fejlődés további hatása, hogy a világ "összeért", a nyersanyagok, más termelési tényezők és a piacok is végessé váltak, az extenzív terjeszkedés helyét fokozatosan az intenzív jellegű termelés és ezen alapuló kereskedelem váltja fel.

Az utóbbi másfél évtizedben gyökeres változásoknak lehettünk tanúi: nem szorul tudományos elemzésre, hogy egyes korábban perifériának számító[24], sőt a nemzetközi kereskedelemben elzárkózásuk folytán részt sem vevő államok[25] rendkívül gyors fejlődésnek indultak, és jelentős szerepet vívtak ki maguknak a világpiacon.[26] A világkereskedelemben jelenleg betöltött pozíciójuk különösebb elemzése nélkül megállapítható, hogy társadalmi, politikai és gazdasági berendezkedésük nagymértékben, illetve egyes esetekben szögesen eltér a nyugati gazdasági centrum-országoktól, és gazdasági helyzetüket nem szerves fejlődésüknek köszönhetik.

A tőkés országokban végbement tőkefelhalmozás és technikai haladás eredményeként a transznacionális vállalatok tőkéjüket és termelésüket rövid idő alatt jelentős mértékben helyezték ki ezekbe az országokba a hirtelen elérhetővé vált komparatív előnyök, elsősorban az olcsó munkaerő kiaknázása érdekében. Termelésükhöz jelentős modern technikát is telepítettek befektetéseik mellé, az előállított termékeket aztán korábbi piacaikra szállították vissza. E folyamat eredményeként egyrészt a befektetéssel érintett államokban gyorsan létrejött egy jól képzett, ugyanakkor továbbra is rendkívül olcsó termelő réteg, továbbá eltűnt a befektető vállalatok technológiai előnye. Egyes államok vonatkozásában már megfigyelhető, hogy modern, exportorientált hazai termelést alakítottak ki, vagy ennek kialakítására törekednek. Mindezen folyamatokat erősíti, hogy ezen államok növekvő gazdasági erejüket hatékonyan használják ki nemzetközi kapcsolataikban, illetve felmerül, hogy e folyamatokat nemzetközi kötelezettségeik "rugalmas" teljesítésével gyorsítják.[27] Feltehető a kérdés, hogy a befektető tőkés vállalatok saját konkurenciájukat nevelték-e ki.

Ugyanakkor a termelés nagyarányú kivitele a tőkés államokban a munkanélküliséget erősíti, továbbá ezzel e vállalatok hosszabb távon maguk szűkítik fizetőképes piaci keresletüket a honosságuk szerinti országokban. E hatások, kölcsönhatások azt az elsősorban közgazdasági kérdést vetik fel, hogy a tőkés országokban a nem is olyan régen még száguldó, eufórikus fejlődés miként fordulhatott át ilyen gyorsan mély recesszióba, a termelés és a tőke erőltetett kivitele vajon milyen hatással volt és van a tőkés államok foglalkoztatási szerkezetére, illetve tágabb összefüggésében egész gazdaságukra?[28]

A nemzetközi kereskedelem ma már igen komplex folyamatok között zajlik, amelyek nem, vagy igen nehezen szűkíthetők le kizárólag a kereskedelemre. E folyamatokban igen nagy szerepet játszik a termelés, az egyes államok történelmileg kialakult kulturális-politikai berendezkedésének különbségei, pénzügyi és árfolyam-politikai kérdések, a szellemi tulajdonjogok védelme stb. és hatásuk-együtthatásuk a nemzetközi kereskedelemmel.

A világkereskedelemben igen jelentős új szereplők jelentek meg, amelyek mind az államok, mind a gazdasági szereplők szintjén versenyre kelnek a hagyományos centrum-országokkal és vállalataikkal. E gazdasági környezetben a termelési tényezők, ezen belül is elsősorban a munkaerő jelentősége nagymértékben megnőtt, amelynek értékét és költségét nagyban a szabályozási környezet határozza meg. Ennek eltérései az egyes országok között jelentősek, akár többszörösek, sokszorosak is lehetnek. Ezen adott és szabályozási eltéréseket ma már komplett iparágak aknázzák ki, ezek közül néhányban pedig már a szolgáltatások áramlása teljesen független a földrajzi határoktól: internetes szolgáltatások, on-line és telefonos ügyfélszolgálat, bérszámfejtési és egyes banki szolgáltatások, szövegek begépelése stb. Ezek esetében a munkaerő illetve szabályozási környezetének költsége közvetlenül és egyéb tényezőktől szinte teljesen függetlenül érvényesül.

Megállapítható tehát, hogy a globális versenyben már nem csak a természetes - ezen értve az évszázados gazdasági-társadalmi fejlődésből adódó gazdasági különbségeket is, mint pl. az infrastruktúra fejlettsége vagy az ipari területek ára -, hanem egyre inkább a szabályozási előnyök is meghatározóak. A munkaügyi kérdések területén a természetes előnyt a bérszínvonal, a szabályozási előnyöket pedig a rárakódó munkavédelmi, adó és társadalombiztosítási költségek jelentős, akár sokszoros különbségei teszik ki. A lenti táblázatokból jól láthatóan a szabályozási költségek - különösen a jóléti berendezkedésű államokban - jelentősen megnövelik a bérköltségeket, a szabályozásból adódó költségek megközelítik vagy egyes esetekben akár meg is haladják a természetes adottság, a bérszínvonal szintjét.

Az alacsony bruttó bérköltségű munkaerővel bőségesen rendelkező államok előnyét a jelentően megváltozott termelési környezetben mind a többszörös bérkülönbözet mint természetes adottság, mind a jóval alacsonyabb szintű vagy nem létező munkavédelmi előírások, egészségbiztosítási és nyugdíjrendszer stb. mint szabályozási előny együtt jelenti.

Az ipari bruttó bérköltségek[29] és átlagbérek[30] alakulása néhány országban euróban[31] kifejezve[32]:

A táblázatok az ILO Statisztikai Hivatala adatainak33 felhasználásával készültek.

IV. A munkaügyi minimumstandardok szabályozásának kérdése és a globális kereskedelmi jog

Korábban a fejlődő országok közé sorolt egyes országok gazdaságainak megerősödésével a vita a "keresztülfekvő és új kérdések", különösen a környezetvédelem és a munkaügyi minimumstandardok körül egyre élesedik. A munkaügyi standardok egyezményes szabályozásának problémája a multilaterális egyezményes szabályozás részeként egyidős a WTO-val, sőt már a GATT Egyezmény megszületésekor, 1947-ben is jelen volt. A GATT keretében a nemzetközi kereskedelem liberalizációjának deklarált céljai éppen "az életszínvonal emelése", "a teljes foglalkoztatottság biztosítása", "a reáljövedelmek és a kereslet nagymértékű és folyamatosan növekvő mértéke" volt[33]. E célkitűzéseket a WTO-t megalapító Marrakesh-i Egyezmény is átvette, illetve kibővítve további célkitűzésekkel, mint a fenntartható fejlődés, a környezet védelme és megóvása, valamint a fejlődő országok segítése[34]. Mindezek ellenére az egyezményes rendszer a mai napig nem jutott el odáig, hogy a munkaügyi kérdéseket a preambulumi deklaráción túl tételesen szabályozza.

Alapvető probléma, hogy a jelenlegi kereskedelmi egyezményes rendszerben a diszkriminációmentesség elvével nem lenne összhangban, hogy bármely részes állam munkaügyi hiányosságokra hivatkozva korlátozná a behozatalt vagy a kivitelt egy másik részes állam vagy államok termékei, szolgáltatásai irányában. A fejlett nyugati államok egy csoportja szerint ennek sürgős megváltoztatására lenne szükség, az egyezményes rendszerben kivételként kellene szabályozni egyes alapvető munkavállalói jogokat mint minimumstandardokat, azaz felhatalmazni a részes államokat, hogy ellenintézkedéseket foganatosítsanak azon részes államokból származó termékekre, amelyek termelése során e munkaügyi minimumstandardoknak nem szereztek érvényt. A vita jelentőségét mutatja, hogy a kérdésben a világ két "fele", a fejlett és a fejlődő országok állnak egymással szemben.

Ezen észak-amerikai és európai államok szerint a nemzetközi kereskedelmi rendszer megerősítésre szorul, és ennek keretében a munkaügyi kérdéseket szabályozni kell. Véleményük szerint ez erős ösztönzőt jelentene a részes államoknak, hogy világszerte javítsák a munkavállalók munkahelyi körülményeit.[35]

A legtöbb fejlődő és néhány fejlett ország véleménye ettől igen eltérő. Szerintük a munkaügyi standardok kérdése nem a WTO-ra tartozik. Úgy látják, hogy a kérdés felvetése mögött a fejlett országok protekcionizmusa áll. A fejlődő országok képviselői egyenesen azt állítják, hogy a fejlett országok ezen erőfeszítései a WTO keretein belül annak a jele, hogy alá kívánják aknázni az "olcsó munkaerejű országok" komparatív előnyét a nemzetközi kereskedelemben. A fejlődő országok álláspontja szerint a munkaügyi minimumstandardokkal elérni kívánt jobb munkahelyi körülményeknek a gazdasági fejlődés eredményeként kell megvalósulniuk. Véleményük szerint továbbá amennyiben ilyen standardok a WTO keretében kikényszeríthetővé válnának, az csak konzerválná a munkakörülmények jelenlegi szintjét, és késleltetné ezek javítását, tehát éppen ellenkező hatást váltana ki.[36]

A munkaügyi standardok körüli vita a multilaterális kereskedelmi rendszeren belül és kívül négy kérdés körül zajlik:

- Az elemzési kérdés: Ha egy részes állam a munkavállalói jogok alacsonyabb szintjét alkalmazza, akkor tisztességtelen előnyhöz jut-e termékei kivitelében? Emellett kényszeríti-e ez a többi részes államot, hogy ő is a munkavállalói jogok alacsonyabb szintjét alkalmazza (a "verseny kifulladásig" jelenség)?

- Az ellenhatás kérdése: Ha a "verseny kifulladásig" jelenség fennáll, akkor a részes államoknak saját védelmük érdekében csak azon részes államokkal szabad kereskedniük, akik a munkahelyi jogok hasonló szintjét alkalmazzák?

- A szabályozás kérdése: Meg kell-e kifejezetten engednie a multilaterális kereskedelmi szabályozásnak, hogy a részes államok kereskedelmi nyomást fejtsenek ki más részes államokra, hogy azok a munkavállalói jogok szintjét a megfelelő szintre emeljék?

- Az intézményi kérdés: A WTO egyáltalán a megfelelő szervezet arra, hogy a munkaügyi minimumstandardokkal kapcsolatos kérdést a keretei között vitassák meg, szabályozzák és kényszerítsék ki, figyelembe véve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) létét is?[37]

A vita már 1994 áprilisában a marrakesh-i Miniszteri Konferencián fellángolt, szinte valamennyi miniszter hangsúlyozta a téma jelentőségét és határozott álláspontot képviselt. A konferencia elnöke a konferenciát lezáró felszólalásában összefoglalta, hogy a kérdésben nincs egyetértés a tagállamok között, ezért nincs alapja a kérdésben egyezmény kidolgozásának. Mindezek ellenére a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény preambulumába a GATT egyezményből szó szerint átkerült, hogy a részes államoknak " a kereskedelmi és gazdasági erőfeszítéseik terén törekedniük kell az életszínvonal emelésére, a teljes foglalkoztatottság biztosítására, valamint a reáljövedelmek és a kereslet nagymértékű és folyamatosan növekvő mértékére "[38].

A munkaügyi standardok körüli vita különösen 1996 és 1999 között volt különösen éles. 1996-ban a szingapúri első Miniszteri Konferencián a részes államok tisztázták a szemben álló felek álláspontját, lefolytatták a vitát, és ennek eredményét egy közös zárónyilatkozatban rögzítették. Ebben a részes államok a kérdésről az alábbiak szerint nyilatkoznak: "Megújítjuk elkötelezettségünket a nemzetközileg elismert munkaügyi minimumstandardok betartása iránt. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet a megfelelő intézmény arra, hogy meghatározza e standardok körét és foglalkozzon ezek kérdésével, továbbá megerősítjük támogatásunkat a szervezet azon munkájában, hogy terjessze ezeket. Kifejezzük hitünket, hogy a megnövekedett kereskedelem és a további kereskedelmi liberalizáció által elősegített gazdasági fejlődés és növekedés hozzájárul e standardok előmozdításához. Visszautasítjuk a munkaügyi standardok protekcionista célból való felhasználását, és egyetértünk, hogy a részes államok, különösen az "olcsó munkaerejű fejlődő országok", komparatív előnyei semmilyen módon nem kérdőjelezhetőek meg. Ezzel összefüggésben rögzítjük, hogy a WTO és az ILO főigazgatói a jövőben is folytatni fogják meglévő együttműködésüket." [39]

Yeo Cheow Tong, a Miniszteri Konferencia elnökletét ellátó szingapúri ipari és kereskedelmi miniszter, a konferenciát záró megjegyzéseiben még ehhez hozzátette, hogy a munkaügyi kérdések a nyilatkozat alapján lekerülnek a WTO napirendjéről. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy az érintett államok további nyomást fognak kifejteni a kérdés napirenden tartása iránt, de még semmilyen bizottság vagy munkacsoport felállítását sem kezdeményezték, amely foglalkozna a kérdéssel.[40]

Ezzel úgy tűnt, hogy a vita el is dőlt, a munkaügyi standardok bevezetésének ügye a multilaterális kereskedelmi rendszerbe teljes kudarcot vallott. Bár a fejlődő államok politikailag homályosan elkötelezték magukat a "nemzetközileg elismert munkaügyi minimumstandardok" betartása iránt, azonban a kérdést teljes egészében az ILO elé utalták. Mindemellett a munkaügyi standardokkal szemben megerősítést nyert a komparatív előnyök: az olcsó munkaerő megkérdőjelezhetetlen elsőbbsége is.

Fontos rámutatni az intézményi dimenzió jelentőségére a kérdéssel kapcsolatban, amely a multilaterális kereskedelmi joganyag eljárási és szankciórendszerével függ össze. Már fentebb utalás történt arra, hogy a globális kereskedelmi jogban a Vitarendezési Mechanizmus formájában önálló eljárási és szankciós szabályozás működik. A Vitarendezési Mechanizmus, mint egyfajta államok feletti bíróság, kötelező és kizárólagos joghatósággal rendelkezik a globális kereskedelmi szabályozást megsértő államokkal szemben, szankcióként kereskedelmi ellenintézkedések foganatosítására hatalmazhatja fel a sérelmet szenvedett államot az egyezményt megsértő állammal szemben. E tulajdonságai miatt a kereskedelmi rendszer lex perfectaként működik ellentétben az ILO keretében megkötött nemzetközi egyezményekkel, amelyek a nemzetközi jog szférájába tartoznak, kikényszerítésükre külső államok vagy a nemzetközi közösség által nincs szabályozott eszköz és mechanizmus[41]. Amennyiben tehát a munkaügyi standardok csak az ILO keretében kerülnek szabályozásra, azok akár durva és sorozatos megsértése sem lehet alap a részes állammal szembeni fellépésre, míg ha ezek a WTO egyezményekben kerülnének szabályozásra, be nem tartásuk esetén a részes állam igen komoly kereskedelmi szankciókra számíthatna.

Ezen túlmenően rá kell mutatni arra a tényre is, hogy a munkaügyi standardok kizárólag az ILO keretében történő szabályozása esetén e standardok hatékony terjesztésének és érvényesítésének éppen a multilaterális kereskedelmi rendszer szab gátat, mivel a nemzetközi jog - a téma szempontjából - leghatásosabb eszközét, a gazdasági nyomásgyakorlást nem teszi lehetővé[42] az államok számára. A nemzetközi jog eszközei közül csupán a diplomácia marad, illetve legvégső esetben a katonai kényszer sem zárható teljesen ki.

A diplomácia lehetőségei is azonban viszonylag korlátozottak a kérdésben, tekintve hogy a munkaügyi standardok figyelmen kívül hagyása az "olcsó munkaerejű országok" legelemibb gazdasági érdeke, e komparatív előnyük semmilyen (hatékony) korlátozását sem hajlandóak elfogadni.

A nemzetközi jognak anélkül kell az államok által alkalmazott erőszak szabályozására és korlátozására törekednie, hogy normáit önmagában képes lenne az államokra rákényszeríteni.[43] Éppen ezért csak bíznunk lehet benne, hogy nem kerül sor katonai kényszer[44] alkalmazására, figyelemmel a kérdésben érintett államok rendkívül nagy számára, méretükre, gazdasági és katonai súlyukra. Mindemellett e (végső) lehetőség egyáltalán nem vethető el, amennyiben e globálisan igen lényeges kérdésre nem sikerül hatékony globális megoldást találni.

Fentiek alapján meg kell állapítani tehát, hogy az ILO keretében a munkaügyi minimumstandardok kikényszerítésére a gazdasági előnyökkel szemben nincs hatékony eszköz.

V. A munkaügyi minimumstandardok köre és szabályozása a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) keretében

A Szingapúri Nyilatkozat kiadását követően a munkaügyi standardok kérdése lekerült a WTO napirendjéről és az ILO elé került. Az ILO keretében 1919-es magalapítása óta folyik a nemzetközi munkaügyi standardok rendszerének kialakítása[45]. E rendszer 12 egyezményt foglal magában, amelyekből 8 az ún. "alapvető konvenciók", 4 az ún. "kormányzási konvenciók" közé tartozik. Az "alapvető konvenciók" az ILO Kormányzótanácsa által alapvetőként meghatározott munkaügyi alapelveket és jogokat foglalják magukban. 1995-ben az ILO kampányt indított, e nyolc egyezmény teljes körű ratifikációja iránt[46]. A ratifikációk száma - a tagorszá­gok és az egyezmények számát is együtt figyelembe véve - jelenleg 1200 fölött van, amely a lehetséges ratifikációk 86%-át teszi ki. Az ILO Kormányzótanácsa emellett "elsődleges eszközökként" jelölt meg további négy egyezményt, amelyek jelentősége miatt, ezek ratifikációjára biztatja tagállamait a nemzetközi munkaügyi standardok területén. 2008 óta ezeket az egyezményeket "kormányzási konvenciókként" is jelölik, mivel a "Szociális igazságosság a méltányos globalizációért" című ILO Nyilatkozat[47] ezen egyezményeket a kormányzás legfontosabb standardjaiként határozta meg.[48]

Az "alapvető konvenciók" körébe

- a kényszer- vagy kötelező munkáról szóló egyezmény (No.29., 1930.)[49];

- az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló egyezmény (No.87., 1948.)[50];

- a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló egyezmény (No.98., 1949.)[51];

- a férfi és a női munkaerőnek egyenlő értékű munka esetén járó egyenlő díjazásáról egyezmény (No.100. 1951.)[52];

- a kényszermunka felszámolásáról szóló egyezmény (No.105., 1957.)[53];

- a foglalkoztatásból és a foglalkozásból eredő hátrányos megkülönböztetésről szóló egyezmény (No.111. 1958.)[54];

- a foglalkoztatás alsó korhatáráról szóló egyezmény (No.138. 1973.)[55];

- a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről szóló egyezmény (No.182. 1999.)[56]

tartozik, míg a "kormányzási konvenciók" közé

- az iparban és a kereskedelemben történő munkaügyi ellenőrzésről szóló egyezmény (No.81. 1947.)[57];

- a foglalkoztatáspolitikáról szóló egyezmény (No.122. 1964.)[58];

- a mezőgazdasági munkaügyi ellenőrzésről szóló egyezmény (No.129. 1969.)[59];

- a nemzetközi munkaügyi normák alkalmazásának előmozdítása érdekében folytatott háromoldalú tanácskozásokról szóló egyezmény (No.144. 1976.)[60].

Az ILO tagjai 1998-ban elfogadták az "Alapvető munkahelyi alapelvekről és jogokról szóló nyilatkozatot"[61], amelyben az ILO tagállamai elkötelezték magukat a munkaügyi minimumstandardok egy szűkebb köre, néhány, az "alapvető konvenciókban" is szereplő elv támogatása mellett. Ezek az egyesülési szabadság és a kollektív béralkuhoz való jog hatékony elismerése, a kényszer- vagy kötelező munka minden formájának felszámolása, a gyermekmunka eltörlése és a diszkrimináció felszámolása a foglalkoztatásban és a munkavégzésben. A Nyilatkozatban az ILO tagállamai kötelezettséget vállaltak aziránt, hogy az "alapvető konvenciókban" szereplő ezen alapvető elveket és jogokat tiszteletben tartják és előmozdítják függetlenül attól, hogy az ezt szabályozó egyezménynek részesei-e avagy sem. A tagállamok abban is megállapodtak, hogy az alapvető elvek és jogok érvényesülésének nyomon követésére az ILO éves jelentést tesz közzé, amelyben a konvenciókat teljes egészében nem ratifikáló országok minden olyan intézkedését, szabályozását közzéteszik, amelyek hatással lehetnek az alapvető munkaügyi elvekre és szabadságokra.

A Nyilatkozat elfogadásával - bár csak politikai dokumentum - a munkaügyi standardoknak egy általánosan elfogadott köre jött létre, amely szokásjogként a nemzetközi jog részévé vált, és azon országokra is kötelező hatályú, amelyek a konvenciókat általánosan vagy ezekből egyes egyezményeket nem ratifikáltak. A munkaügyi standardok e körét a világ valamennyi állama köteles minden körülmények között tiszteletben tartani, és így tulajdonképpen ezen alapvető elvek és jogok vonatkozásában nincs indok arra, hogy ne kerüljenek a kereskedelmi egyezményes rendszerben is szabályozásra.

További előrelépés volt a szingapúri Miniszteri Konferenciát követő időszakban, hogy a WTO és az ILO között a már korábban is meglévő együttműködés új lendületet kapott. Az együttműködés kiterjed a WTO részvételére az ILO szerveinek ülésein, dokumentumok cseréjére és a két főigazgató informális kapcsolattartására.[62] A WTO főigazgatója, Mike Moore 1999. szeptemberi hivatalba lépését követően két alkalommal is találkozott az ILO főigazgatójával, Juan Somaviával. Moore főigazgató világossá tette, hogy a WTO irányításában a munkaügyi standardok kérdése helyet kap, és erősíteni kívánja az együttműködést az ILO főigazgatójával, testületeivel és munkatársaival.[63]

VI. A Seattle-i Miniszteri Konferencia: újabb kísérlet a globális kereskedelmi egyezményes rendszer területén

A Seattle-ben 1999 decemberében megrendezett harmadik WTO Miniszteri Konferencián a munkaügyi minimumstandardok kérdése ismételten napirendre került, és talán a legmegosztóbb kérdéssé vált. Már a konferencia előkészítése során az Egyesült Államok és az Európai Unió is előterjesztéseket tett, hogy a kérdést ismét felhozza a WTO-n belül. Annak ellenére, hogy mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió kifejtette, hogy nem tartja elképzelhetőnek kereskedelmi szankciók alkalmazását a munkaügyi standardokkal összefüggésben, már az előterjesztéseiket is igen hevesen kritizálták a fejlődő országok kormányai.[64]

A Miniszteri Konferencia során az Egyesült Államok és az Európai Unió más fejlett államokkal együtt kiharcolta, hogy a munkaügyi standardok kérdésének megvizsgálására egy munkacsoport alakuljon. A vita a kérdés körül igen heves volt és erős véleménykülönbség alakult ki a tagok között. A vita kiélezettségét tovább erősítette, hogy a konferencián részt vevő volt amerikai elnök, Bill Clinton egy seattle-i újságban hangot adott annak a véleményének, hogy szerinte egy nap a munkaügyi minimumstandardok megsértőit kereskedelmi szankciókkal fogják súlytani.[65] E nyilatkozat megjelenése jelentős hatást gyakorolt a konferenciára: a fejlődő országok megkeményítették álláspontjukat, és az intenzív vita ellenére, hogy a kérdést a WTO-n, belül nemzetközi szinten vitassák meg, közös álláspontot kialakítani semmilyen szinten sem sikerült.[66]

VII. A WTO és az ILO együttműködése: a legújabb fejlemények a munkaügyi minimumstandardok kérdésének globális megoldása terén

A seattle-i Miniszteri Konferenciát követően a tagállamok ismét az ILO-tól várták, hogy a kérdésben előrelépés történjen. 2001 júniusában az ILO Kormányzóságának ülésén döntés született arról, hogy az ILO "A Globalizáció Szociális Dimenziója Munkacsoportjának" feladatai közé bekerülnek a kereskedelmi liberalizáció összefüggései a foglalkoztatással és a beruházással, illetve - különös hangsúllyal - ennek a szegénység csökkentésére gyakorolt hatásával. Ezzel kapcsolatban a tagállamok egy összefoglaló tanulmány elkészítését is szükségesnek találták. Egyetértettek továbbá, hogy elengedhetetlen egy állandó fórum létrehozása a globális problémákkal kapcsolatos álláspontok megvitatására, illetve hogy az ILO-nak fokoznia kell részvételét a globalizációval kapcsolatos nemzetközi fellépésben. [67]

Felmerült az ötlet, hogy Világbizottság néven egy testület kerüljön felállításra, amely kimagasló személyek részvételével vizsgálná meg a globalizáció szociális vonatkozásait, és amely akár az ENSZ főtitkárának közvetlen alárendeltségében is működhetne, valamint amelynek titkárságába az ILO mellett más érdekelt világszervezetek is képviselőket delegálhatnának. E kérdésekben megállapodást akkor nem sikerült elérni, azonban a tagállamok egyetértettek, hogy az ötletek megfontolásra és a Kormányzóság 2001 novemberi következő ülésén további tárgyalások folytatására érdemesek.[68]

A seattle-i Miniszteri Konferencián eldőlt, hogy a munkaügyi minimumstandardok kérdésében a tagállamok az ILO keretében folytatják a tárgyalásokat, a vita a kereskedelmi egyezményes rendszer vonatkozásában egyelőre nyugvópontra jutott. 2001 novemberében a soron következő, dohai Miniszteri Konferencián elfogadott miniszteri nyilatkozat 8. pontja a következőket rögzíti: "(Mi, a tagállamok) Megerősítjük a Szingapúri Miniszteri Konferencián tett nyilatkozatunkat a nemzetközileg elismert munkaügyi minimumstandardok vonatkozásában. Figyelemmel kísérjük a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) keretében végzett munkát a globalizáció szociális vonatkozásaival kapcsolatban."[69]

Mindezek ellenére a WTO fokozta együttműködését az ILO-val, az ott folyó munkába intenzíven bekapcsolódik. A WTO főtitkára megfigyelőként rendszeresen részt vesz az ILO Kormányzóságának és a "Globalizáció Szociális Dimenziója Munkacsoportjának" ülésein, emellett a két szervezet főigazgatói is rendszeresen találkoznak. A WTO főigazgatója többször részt vett a Munkacsoport munkájában: például 2002 márciusában a "Kereskedelmi liberalizáció és foglalkoztatás" című WTO tanulmány megvitatásakor, vagy 2007 márciusában a "Kereskedelem és foglalkoztatás" címmel elkészült WTO-ILO közös tanulmánnyal[70] kapcsolatban. A WTO képviselői részt vettek az ILO keretében létrehozott "A Globalizáció Szociális Vonatkozásai Világbizottság" 2002 és 2004 között folytatott munkájában is, amelyben 26 kimagasló személy vizsgálta meg a globalizáció egyes kérdéseit. Emellett a WTO a Tikárság útján részt vesz a Világbizottság nyomonkövetési mechanizmusában, ideértve az ILO "Politika-közelítési Kezdeményezése"[71] keretében tartott üléseket.[72]

VIII. Összegzés

A munkaügyi minimumstandardok kérdése rámutat arra, hogy a globalizáció által felvetett problémák a korábbiaknál komplexebb szinten jelentkeznek, amelyek megoldása hasonlóan összetett megoldásokat követel a nemzetközi szervezetek részéről, azonban a nemzetközi joganyag és szervezetrendszer e válaszok megadására nincs felkészülve.

A munkaügyi standardokról a WTO keretében folytatott vitában mindkét szembenálló fél érvelése elfogadható. A munkaügyi standardokat és más termelési tényezőket, mint például a környezetvédelem, nemzetközi szinten kikényszeríthető joganyag formájában kell szabályozni, továbbá helyük van a nemzetközi kereskedelmet szabályozó joganyagban is, mivel azzal elválaszthatatlanul összefüggő kérdések. Jogos ugyanakkor a fejlődő országok azon érvelése is, hogy e komparatív előnyök elvesztésével indokolatlan hátrányba kerülnének a fejlett országokkal szemben, és elesnének gazdasági fejlődésük motorjától.

Ezen ellentmondás feloldására jelenleg nem látszik megfelelő megoldás. A fejlődő országok számára a munkaügyi minimumstandardok bevezetése csak akkor válna elfogadhatóvá, ha versenyképességük ezáltali csökkenése a fejlett országokkal szemben valamely módon kompenzálásra kerülne. Ez a vita azonban már a Marrakesh-i Egyezmény aláírásával eldőlt, amelyben rögzítésre kerültek a fejlődő országoknak éppen gyengébb gazdaságuk miatt nyújtott nagymértékű kereskedelmi kedvezmények. A fejlett országok kezében éppen ezért semmilyen ütőkártya nincs, kereskedelmükben kénytelenek elviselni erős konkurensek megjelenését.

A munkaügyi standardok kérdése ugyanakkor - a szabályozási kísérlet kudarca ellenére - a multilaterális kereskedelmi rendszer stabilitására és hasznosságára is rámutat. Tény, hogy az elmúlt évtizedekben a gazdasági egyenlőtlenség nőtt, ugyanakkor éppen a globalizációs folyamat következtében egyre több gazdaság került be a világgazdaság vérkeringésébe, és kapott esélyt a növekedés felgyorsítására.[73] A munkaügyi minimumstandardok kérdése fel sem merülhetett volna egyes fejlődő országok igen nagymértékű és gyors fejlődése nélkül, amelyet nagymértékben a globális kereskedelmi egyezményes joganyag tett lehetővé számukra. A világ jövedelmeinek elosztása nagymértékben egyenlőtlenül valósul meg, az egy főre eső jövedelem különbsége a leggazdagabb és legszegényebb országok között rendkívül nagy és jelenleg is növekszik[74]. A nemzetközi kereskedelem igen nagy sikere, hogy egyes fejlődő országok vonatkozásában e tendencia megfordulni látszik.

Kétségtelen eredmény, hogy a munkaügyi standardok egy szűk köre az ILO keretében egyezményes formában rögzítésre került, és ezek a nemzetközi jog szintjén általánosan elfogadottak. A standardok e köre azonban igen korlátozott, a szabályozás pedig viszonylag "puha", mivel önkéntes jogkövetés hiányában nincs hatékony eszköz a kikényszerítésükre, az egyetlen számításba vehető eszköz, a gazdasági szankciók alkalmazását pedig éppen a kereskedelmi egyezményes rendszer zárja ki. Éppen emiatt volna szükség arra, hogy az ILO nemzetközi jogi jellegű szabályozása valamilyen módon beépítésre kerüljön a globális kereskedelmi jogba.

A munkaügyi standardok és a globalizáció egyéb kérdéseinek komplex, keresztülfekvő jellege tenné szükségessé, hogy ezek nemzetközi szinten kikényszeríthető jog formájában kapjanak válaszokat. A globális kereskedelmi jog szankciós mechanizmussal, megfelelő eljárással és intézményekkel felruházott rendszere megfelelő példával szolgálhatna e kérdések megfelelő szabályozásához.

A WTO és az ILO között megvalósult igen szoros együttműködés is igazolja annak szükségességét, hogy a meglévő nemzetközi szervezeteket és az általuk működtetett nemzetközi egyezményes szabályozásokat közelíteni kell, távlatilag egységes rendszerbe kell szervezni. Az egyes kultúrák, hagyományok és sajátosságok maradéktalan tiszteletben tartásával az egységesen nemzetközi érdekek körébe eső kérdések szabályozására lex perfectaként funkcionáló nemzetközi szintű egységes jogot, és ezt működtető intézményi rendszert lenne indokolt létrehozni. ■

JEGYZETEK

[1] A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény, Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény. (Az Egyezmény megerősítéséről szóló nyilatkozat letétbe helyezése 1994. december 29-én megtörtént, ennek alapján az Egyezmény a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1995. január 1-jén lépett hatályba.)

[2] "cross-cutting and new issues"

[3] General Agreement on Tariffs and Trade

[4] Az Egyezmény preambuluma e célt és eszközeit ekként rögzíti:

"(A szerződő államok kormányai) Felismerve, hogy kapcsolataikban a kereskedelmi és gazdasági erőfeszítéseik terén törekedniük kell az életszínvonal emelésére, a teljes foglalkoztatottság biztosítására, valamint a reáljövedelmek és a kereslet nagymértékű és folyamatosan növekvő mértékére, fejlesztve a világ erőforrásainak teljes kihasználását és növelve az áruk előállítását és cseréjét,

Hozzájárulni kívánva e célkitűzések megvalósításához kölcsönös és kölcsönösen előnyös egyezményes megállapodásokat kötnek a vámtarifák és más kereskedelmi akadályok jelentős csökkentésére és a hátrányos megkülönböztetés felszámolására a nemzetközi kereskedelemben." [Az Egyezmény szövege angol nyelven elérhető a WTO hivatalos weboldalán: http://www.wto.org/english/docs_e/legal_e/gatt47_01_e.htm (2011.04.07-i letöltés). A szerző fordítása.]

[5] Ausztrália, Belgium, Brazília, Burma, Kanada, Ceylon, Csile, Kínai Demokratikus Köztársaság (Tajvan), Kuba, Csehszlovákia, Franciaország, India, Libanon, Luxemburg, Hollandia, Új Zéland, Norvégia, Pakisztán, Dél-Rhodesia, Szíria, Dél-Afrikai Unió, Nagy-Britannia, Amerikai Egyesült Államok.

[6] M. Matsushita, T. J. Schoenbaum, P. C. Mavroidis: The World Trade Organisation - Law, Practise, and Policy. (Oxford University Press, New York, 2006.).

[7] G. Burtless, R. Z. Lawrence, R. E. Litan, R. J. Saphiro: Globaphobia: Confronting Fears about Open Trade (Brookings Institution, Washington D.C., 1998.).

[8] Magyarország 1973-ban csatlakozott a GATT Egyezményhez. A csatlakozási jegyzőkönyvet a 23/1973. (IX. 9.) MT rendelet hirdette ki (az egyezmény magyar nyelvű szövege nélkül, amely a mai napig nincs kihirdetve).

[9] Oroszországgal a csatlakozási tárgyalások a közelmúltban, 2010. őszén kezdődtek meg.

[10] A WTO-nak jelenleg 153 ország tagja. Nem tagja (megfigyelői státusszal rendelkezik): Afganisztán, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, a Bahamák, Belorusszia, Bhután, Bosznia és Hercegovina, Comore-szigetek, Egyenlítői Guinea, Etiópia, Vatikán, Irán, Irak, Kazahsztán, Laosz, Libanon, Libéria, Líbia, Montenegró, Orosz Föderáció, Samoa, Sao Tomé és Principe, Szerbia, Seychelle-szigetek, Szudán, Szíria, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Vanuatu, Jemen.

[11] Martonyi J.: Globális szabályozások és Európa. (In. A közigazgatás egyes alapproblémái, SZTE-ÁJTK Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, Szeged, 2007.), 81. o.

[12] Lásd: R. Gilpin: Nemzetközi Politikai Gazdaságtan (Budapest Centre for International Political Economy, Budapest, 2004.).

[13] A Marrakesh-i Egyezmény 1/A. melléklete. (A felülvizsgálatot követően az 1947-es eredeti GATT egyezményt GATT 1947, míg az 1994-es felülvizsgált változatot GATT 1994-ként jelölik.)

[14] M. Matsushita, T. J. Schoenbaum, P. C. Mavroidis: i. m.

[15] Az Egyezmény ezt egyrészt a diszkriminációmentesség mint alapelv előírásával szabályozza, amelynek két oldala az általános legnagyobb kedvezményes elbánás elve, illetve a nemzeti elbánás elve, másrészt hogy a nemzetközi kereskedelem akadályai közül kizárólag a vámokat, mint mennyiségi akadályokat ismeri el legitim eszközként (természetesen diszkriminációmentes alkalmazásuk esetén). A mennyiségi korlátozásokat (kvóták) és az egyéb, adminisztratív jellegű akadályokat a GATT Egyezmény - bizonyos szűk körű és pontosan szabályozott kivételek mellett - általánosan megtiltja. Az egyezményes rendszer a részes államok kezében kizárólag a vámok megállapításának jogát hagyta, azonban ezt is igen lényeges korlátozásokkal. Egyrészt a vámok vonatkozásában is érvényesül a diszkrimináció általános tilalma, másrészt a részes államok vámtarifáikat ún. engedményes listák formájában kötelesek előre rögzíteni, és ezeket később vámtárgyalások formájában fokozatosan csökkenteni.

[16] A kivételek között egyrészt olyan területek találhatóak, amelyekhez a részes államoknak általánosan (XX. cikkely: Általános kivételek) vagy nemzetbiztonsági szempontból (XXI. cikkely: Nemzetbiztonsági kivételek) fokozott érdeke fűződik: közerkölcs védelme; emberi, állati, növényi élet vagy egészség védelme; arany és ezüst nemzetközi kereskedelme; művészeti, történelmi vagy régészeti értékű nemzeti kincsek stb., illetve hasadó anyagok, fegyverek, hadianyagok forgalma; háború és nemzetközi válsághelyzet esete. A kivételek másrészt a nemzetközi kereskedelmi egyezményes rendszerrel való visszaélést küszöbölik ki, illetve gazdasági szükséghelyzet eseteit szabályozzák: dömpingellenes és kiegyenlítő vámok (VI. cikkely); a fizetési mérleg védelmében alkalmazott korlátozások (XII. cikkely); rendkívüli intézkedések egyes termékek importjánál (XIX. cikkely), vámuniók és szabadkereskedelmi övezetek (XXIV. cikkely).

[17] Agreement on Trade-Related Investment Measures - Megállapodás a kereskedelmi vonatkozású beruházási intézkedésekről (a Marrakesh-i Egyezmény 1/A. melléklete) 2. cikkely, 1. pont.

[18] General Agreement on Trade in Services - Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (a Marrakesh-i Egyezmény 1/B. melléklete).

[19] Agreement on Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights - Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól (a Marrakesh-i Egyezmény 1/C. melléklete)

[20] Lásd: Martonyi J.: Globális szabályozások és Európa. 96. o.

[21] Marrakesh-i Egyezmény IX. Cikk (Döntéshozatal) 1. pont: "A WTO folytatja a GATT 1947 alatt követett konszenzuson alapuló döntéshozatali gyakorlatot. Más rendelkezés hiányában, ha egy döntést nem lehet konszenzussal meghozni, az ügyet szavazással kell eldönteni. A Miniszteri Konferencia és az Általános Tanács ülésein a WTO minden egyes Tagja egy szavazattal rendelkezik. Ahol az Európai Közösségek gyakorolja szavazati jogát, annyi számú szavazata van, amennyi azon tagállamainak száma, amelyek a WTO Tagjai. A Miniszteri Konferencia és az Általános Tanács döntéseit a leadott szavazatok többségével hozza, ha a jelen Egyezmény vagy az érintett Multilaterális Kereskedelmi Megállapodás más előírást nem tartalmaz."

[22] Egyetértés a vitarendezés szabályairól és eljárásairól (Dispute Settlement Understanding, a Marrakesh-i Egyezmény 2. sz. melléklete).

[23] Az Európai Unióban a Tanács 3286/94/EK rendelete határozza meg azokat a feltételeket és eljárást, amellyel magánfelek érdekeik védelmében a Bizottsághoz fordulhatnak a multilaterális kereskedelmi rendszer megsértése miatt. A feltételek fennállása esetén a Bizottság dönt arról, hogy az ügyet a Vitarendezési Mechanizmus elé viszi-e.

E vonatkozásban külön kiemelendő továbbá a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó jogok kikényszerítésére irányuló EU stratégia (2005/C 129/03), amely megszólítja a vállalatokat annak jelzésére, hogy mely országokban tapasztalják szellemi tulajdonjogaik rendszeres megsértését. Ezen államok vonatkozásában diplomáciai lépéseket és végső esetben a Vitarendezési Mechanizmus eljárását is kilátásba helyezi.

[24] Pl. India, Malajzia, Brazília.

[25] Pl. Kína.

[26] Lásd: R. Gilpin: i. m.

[27] Kína vonatkozásában felmerülhet, hogy fizetőeszköze, a jüan árfolyamának mesterséges alacsonyan tartásával támogatja exportra termelő hazai vállalatait, amely eredményeként árui a külföldi piacokon jóval olcsóbbak lesznek, így tiltott szubvenciónak minősülhet.

[28] A globális kereskedelem és a foglalkoztatás közgazdasági összefüggéseiről bővebben lásd: R. Gilpin: im. 203-206. o.

[29] A bérköltség magában foglalja bruttó munkabért, a munkáltatót terhelő adókat és járulékokat valamint a társadalombiztosítási kiadásokat.

[30] Az átlagbérek megfelelő adatok hiányában bruttó összegben kerültek kifejezésre, amely jelentős, országonként változó mértékű adó és társadalombiztosítási hányadot foglal magában, így a nettó munkabér mint tiszta természetes adottság és a bruttó bérköltség ezt meghaladó része mint szabályozási adottság közötti különbség nem volt teljes mértékben meghatározható és szemléltethető.

[31] A nemzeti valutában megadott adatok átszámítása az adott év április 30. napján érvényes bankközi devizaárfolyam alapján történt.

[32] Az adatok számítása alapjául szolgáló szabványok egyes országok esetében részben eltérőek, emiatt a feltüntetett adatok összehasonlításra csak korlátozottan alkalmasak, szemléltető jellegűek.

[33] http://laborsta.ilo.org/data_topic_E.html

[34] A GATT Egyezmény preambuluma, lásd. 4. sz. lábjegyzet.

[35] A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény preambuluma, az egyezményt Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény.

[36] Lásd: Kereskedelmi és munkaügyi standardok: Intenzív vita tárgya [Trade and Labour Standards: Subject of Intense Debate, a WTO hivatalos weboldala:

http://www.wto.org/english/thewto_e/minist_e/min99_e/english/about_e/18lab_e.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[37] Lásd: Uo.

[38] Lásd: Keresztülfekvő és új kérdések: Munkaügyi standardok - Egyetértés, közeledés és ellentmondás [Cross-cutting and New Issues: Labour Standards - Consensus, Coherence and Controversy, a WTO hivatalos weboldala: http://www.wto.org/english/thewto_e/whatis_e/tif_e/bey5_e.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[39] Lásd 4. és 33. lábjegyzet.

[40] Szingapúri Nyilatkozat (1996. december 13.) 4. pont: Munkaügyi minimumstandardok [Singapore Ministerial Declaration: Core Labour Standards, a WTO hivatalos weboldala:

http://www.wto.org/english/thewto_e/minist_e/min96_e/wtodec_e.htm#core_labour_standards (2011.04.07-i letöltés). A szerző fordítása.]

[41] Lásd: Keresztülfekvő és új kérdések: Munkaügyi standardok - Egyetértés, közeledés és ellentmondás.

[42] Az ILO jelenleg 183 tagországot számlál, keretében számos egyezmény jött létre, azonban ezek tartalma kizárólag a tagországok által saját állampolgáraiknak, gazdálkodó szervezeteiknek biztosított bírósági vagy alkotmánybírósági eljárási rendszer útján kényszeríthető ki.

[43] Az ENSZ Alapokmányának 41. cikke ugyan szól a gazdasági kapcsolatok teljes vagy részleges felfüggesztéséről mint szankcióról, azonban ennek alkalmazását kizárólag a béke veszélyeztetése, megszegése és támadó cselekmények esetében teszi lehetővé és csak a Biztonsági Tanács felhatalmazásával. (Az ENSZ Alapokmányát Magyarországon törvénybe iktatta az 1956. évi I. tv.)

[44] M. N. Shaw: Nemzetközi jog. Complex Kiadó, Budapest, 2008., 909. o.

[45] Az ENSZ Alapokmányának 2. cikk 4. pontja általánosan megtiltja a háború alkalmazását: "A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.

A 42. cikk alapján katonai kényszer alkalmazását szintén kizárólag a Biztonsági Tanács engedélyezheti a béke veszélyeztetése, megsértése és támadó cselekmények esetében, illetve amennyiben a nem katonai intézkedések elégtelenek.

[46] Lásd: A nemzetközi munkaügyi standardok szerepe [The role of international labour standards, az ILO hivatalos weboldala: http://www.ilo.org/global/standards/introduction-to-international-labour-standards/need-for-social-justice/lang-en/index.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[47] Az "alapvető egyezmények" ratifikációja országonként, táblázatos formában elérhető az ILO hivatalos weboldalán: http://www.ilo.org/ilolex/english/docs/declworld.htm (2011.04.07-i letöltés).

[48] ILO Declaration on Social Justice for a Fair Globalization [Elérhető az ILO hivatalos weboldalán: http://www.ilo.org/global/topics/economic-and-social-development/globalization/WCMS_099766/lang--en/index.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[49] ILO egyezmények és ajánlások [Conventions and Recommendations, az ILO hivatalos weboldala:

http://www.ilo.org/global/standards/introduction-to-international-labour-standards/conventions-and-recommendations/lang--en/index.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[50] Magyarországon kihirdette a 2000. évi XLVIII. törvény.

[51] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LII. törvény.

[52] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LV. törvény.

[53] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LVII. törvény.

[54] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LIX. törvény.

[55] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LX. törvény.

[56] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LXIX. törvény.

[57] Magyarországon kihirdette a 2001. évi XXVII. törvény.

[58] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LI. törvény.

[59] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LXII. törvény.

[60] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LXV. törvény.

[61] Magyarországon kihirdette a 2000. évi LXXI. törvény.

[62] The ILO Declaration on Fundamental Principles and Rights at Work [Az ILO hivatalos weboldala: http://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/---ed_norm/---declaration/documents/publication/wcms_095898.pdf (2011.04.07-i letöltés)].

[63] Lásd: Kereskedelem és munkaügyi standardok: Egy nehéz kérdés több WTO tagállam számára [Trade and Labour Standards: A difficult issue for many WTO member governments, a WTO hivatalos weboldala:

http://www.wto.org/english/thewto_e/minist_e/min01_e/brief_e/brief16_e.htm (2011.04.07-i letöltés)].

[64] Lásd: Kereskedelmi és munkaügyi standardok: Intenzív vita tárgya.

[65] Lásd: Kereskedelem és munkaügyi standardok: Egy nehéz kérdés több WTO tagállam számára.

[66] Lásd: Uo.

[67] Lásd még: R. Gilpin: i. m. 222-229. o.

[68] Lásd: Kereskedelem és munkaügyi standardok: Egy nehéz kérdés több WTO tagállam számára.

[69] Lásd: Uo.

[70] WTO Dohai Miniszteri Konferencia: Miniszteri Nyilatkozat (2001. november 20.) 8. pont [WTO Doha Ministerial Conference: Ministerial Declaration 8th point, a WTO hivatalos weboldala:

http://www.wto.org/english/thewto_e/minist_e/min01_e/mindecl_e.htm#para8 (2011.03.07-i letöltés). A szerző fordítása.]

[71] Trade and Employment - Challenges for Policy Research [WTO - ILO, Genf, 2007., letölthető a WTO hivatalos weboldaláról: http://www.wto.org/english/res_e/booksp_e/ilo_e.pdf (2011.03.07-i letöltés)]

[72] Lásd: International Labour Standards Policy [Az ILO hivatalos weboldala: http://www.ilo.org/global/standards/international-labour-standards-policy/lang--en/index.htm (2011.03.07-i letöltés)].

[73] Lásd: A WTO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet [The WTO and International Labour Organization, a WTO hivatalos weboldala: http://www.wto.org/english/thewto_e/coher_e/wto_ilo_e.htm (2011.03.07-i letöltés)].

[74] Martonyi J.: Globális szabályozások és Európa, 84. o.

[75] Az egyenlőtlenség sok országban illetve a Föld leggazdagabb és legszegényebb nemzetei között is exponenciálisan nőtt a legutóbbi néhány évtizedben. 1960-ban a jövedelem-különbség a világnépesség leggazdagabb és legszegényebb ötöde között 30-1 arányú volt. 1994-re ez 74-1-re nőtt. 1995-ben az egy főre jutó átlagos GDP a leggazdagabb 20 országban 37-szerese volt a legszegényebb 20 ország egy főre jutó átlagos GDP-jének. A különbség 40 évente duplázódik meg. (W. Sengenberger: Globalization and Social Progress: the role and impact of international labour standards. Bonn, Friedrich-Ebert-Stiftung, 2002, 19. o.)