Megrendelés
Sportjog

Fizessen elő a Sportjogra!

Előfizetés

Fejes Fruzsina: A sportrendezvények látogatásától eltiltás (SPO, 2020/2., 28-29. o.)

A futballmérkőzés biztosítását végző rendőrök közé csatornarácsot dobó, és ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozó terhelt cselekménye az életveszélyt okozó és a súlyos testi sértés bűntettének kísérletét, valamint a hivatalos személy elleni erőszakot valósítja meg, és a terheltnek a sportrendezvények látogatásától eltiltását is maga után vonja.

Tényállás

A büntetett előéletű, korábban személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt is elítélt, ittas vádlott nézőként vett részt a 2013. július 27-én megrendezésre került Újpest FC-MVM Paks FC labdarúgó-mérkőzésen.

A vádlott 18 óra 32 perc körüli időben a Stadion V. kapuja mögötti gyakorlópályán engedély nélkül tartózkodó, és a regisztrációs rendszer, valamint a futballklub ellen tiltakozó szurkolók közül kiválva, a műfüves pályán található csatornarácsok egyikét, egy 34x34 cm nagyságú, 5 cm vastagságú, 21,4 kg súlyú vasrácsot magához vett, majd azt kb. 5-6 méter távolságról, két kézzel ráfogva és félfordulattal lendületet véve, a biztosítást végző rendőrök közé dobta.

A csatornarács eltalálta a rendezvény biztosítását végző r. főhadnagyot, aki rendelkezett védőfelszereléssel, védősisakját azonban még nem vette fel. A vasrács a sértett fejét a tarkójánál, illetve jobb vállának a vállvédő által fedetlenül hagyott, a váll és a nyakszirt találkozásánál lévő részét találta el. A vasrács a r. főhadnagy vállvédőjéről lepattanva eltalálta a r. törzsőrmester sértett bal fel- és alkarját, valamint megsértette a jobb kézfejét.

A vádlott a csatornarács elhajítását követően a helyszínről a gyakorlópálya hátsó kijáratán keresztül távozott.

A vádlott cselekménye következtében a r. főhadnagy sértett az agykoponya jobb oldali fali tájékának, valamint a jobb oldali trapézizom lágy részeinek zúzódását, míg a r. törzsőrmester sértett a bal felső végtag felületes lágyrész zúzódását szenvedte el. A sérülések mindkét sértett esetében nyolc napon belüli gyógytartamúak voltak, azonban az elkövetés eszközének méretére, alakjára és súlyára, valamint az elkövetés módjára, továbbá a támadott testtájékra figyelemmel a vádlott cselekménye alkalmas volt súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására. A r. főhadnagy sértett esetében a cselekmény alkalmas volt továbbá az agykoponyán belüli, kemény burok feletti vagy agyállományi vérömleny kialakulásával járó életveszélyes sérülés okozására. E sérülések bekövetkezésének reális lehetősége fennállt, amellyel a vádlottnak számolnia kellett.

Elsőfokú ítélet

A törvényszék a vádlottat - a váddal egyezően - bűnösnek mondta ki (életveszélyt okozó) testi sértés bűntettének kísérletében Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés], hivatalos személy elleni erőszak bűntettében [Btk. 310. § (1) bekezdés c) pont, (2) bekezdés] és (súlyos) testi sértés bűntettének kísérletében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (3) bekezdés]. Ezért - halmazati büntetésül - 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 4 év a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében szervezett sportrendezvény látogatásától eltiltásra ítélte.

A vádlott mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás során vallomásaiban elismerte a cselekmény elkövetését, azonban annak részleteiben ellentmondó, más bizonyítékokkal ellentétes nyilatkozatokat tett azzal, hogy a cselekmény elkövetésekor ittas volt (kb. 5 liter sört ivott meg addigra), és nem emlékszik tisztán a történtekre. Elmondása szerint látta, hogy rendőri intézkedés folyik néhány szurkoló verekedése miatt, azonban ő véletlenül keveredett bele az összetűzésbe. A tárgyaláson módosított vallomása szerint a csatornafedelet nem kifejezetten a rendőrök felé dobta, hanem csak bele a tömegbe, és bízott benne, hogy nem okoz majd vele sérülést.

A vádlott bűnösségét bizonyítják a rendőr tanúk vallomásai, a helyszíni szemle jegyzőkönyve és annak fényképmellékletei, a hivatalos feljegyzés, a feljegyzés és annak fényképmellékletei, a rendőri jelentések, az orvosi dokumentáció és az igazságügyi orvos szakértői vélemény, a tárgyi bizonyítási eszközként szolgáló vasrács, továbbá a videofelvétel.

A tanúk elmondták, hogy a helyszínen teljesítettek szolgálatot, amelynek során szét kellett választaniuk a szurkolók összetűzésbe keveredett csoportját, majd mivel a tömegből többen sörösdobozokat dobáltak feléjük, utasítást kaptak a védősisak felvételére. Nem sokkal ezután egy nagyobb tárgyat láttak a levegőben feléjük zuhanni, ami végül a r. főhadnagy sértettet és a r. törzsőrmester sértettet találta el. Egybehangzó álláspontjuk szerint jelenlétük jól észrevehető volt a tömegben, nem takarta őket semmilyen tereptárgy, egyenruhában voltak és sorfalat alkottak.

A vádlott a több mint 20 kg súlyú, éllel-heggyel bíró, tömör vasrács sértettek feje felé dobásával nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, így a sértettek testi épségét mint jogtárgyat ténylegesen sértette. A r. főhadnagy sértett esetében, amennyiben a vasrács nem csúszik le a vállán, életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna, ezzel a vádlott a másik jogtárgyat, az emberi életet veszélyeztette.

Életveszélyt okozó testi sértés megállapításának van helye, ha a testi sértésre irányuló magatartást tanúsító elkövetőnek a szándéka az életveszélyre is kiterjed, mert ennek bekövetkezését kívánja, vagy ebbe belenyugodva cselekszik. Ilyen szándék hiányában akkor kell ezt a bűncselekményt megállapítani, ha a beállott életveszélyes következmény tekintetében az elkövetőt gondatlanság terheli. Ha az életveszélyre is kiterjedő szándék megállapítható, ez az eredmény azonban el-

- 28/29 -

marad, az életveszélyt okozó sértés kísérletének megállapítására kerülhet sor.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére