A Magyar Jog korábbi számában megjelent cikk[1] a bűnjel fogalmának kialakulását taglalta, míg jelen tanulmány keretében - a gondolati ív szerves folytatásaként - a hatályos jogunk tükrében vizsgáljuk azt. Kiemeljük, hogy a hazai jogirodalomban a XIX. század második felében élénk vita[2] bontakozott ki a bűnjelekről.[3] Bár a tárgyi bizonyítási eszközök szakértői vizsgálata kezdetleges volt, a bűnjelek jelentőségéhez már ekkor sem fért kétség: "A büntető perben felette fontos szerepet játszanak a bűnjelek, főleg a bizonyítási eljárásban gyakran döntő fontosságúak."[4] Meglepő, hogy a kezelésükből fakadó anomáliákra, így különösen a megőrzési láncolat problémáira már korán ráirányították a figyelmet, kiemelve, hogy "dokumentálására nálunk eddig különösebb gondot nem fordítottak,"[5] továbbá "Gyakran előfordul, hogy a bíróságoknál egyes bűnjelek elvesznek. Ezt csak rendes és szabályozott kezelés által lehet megakadályozni."[6] Múltba való visszatekintésünkkel ezért nem csupán e jogintézmény jelenének a megértéséhez, hanem eljövendő útjának a gazdagításához kívántunk hozzájárulni.[7] Noha a történeti rész alapján azt a következtetést vonhatnánk le, hogy mára kiforrott bűnjel-fogalommal rendelkezünk, ez közel sincs így. A büntető eljárásjogi és kriminalisztikai tankönyvek és jegyzetek könnyedén átlépnek a fogalmi meghatározáson, és hol a bizonyítékok, hol a tárgyi bizonyítékok, hol az indicium szinonimájaként kezelik a bűnjel fogalmát. A legtöbb esetben azonban meg sem említik a bizonyítékokkal, azok törvényességével, jogellenességével összefüggésben, holott a bűnjelek kezelése komoly bizonyításelméleti kérdéseket vet fel.
Az 1862-es Magyar nyelv szótár szerint bűnjel "Az elkövetett bünnek nyoma, maradványa, jelensége, pl. a gyilkosság bünjelei: maga a megölt test, a véres fegyver, a gyilkos ruháján látszó vércseppek, stb." Ez a "nyom, maradvány, jelenség" a mai kriminalisztikai fogalmak szerint leginkább a "nyom, anyagmaradvány, tárgyi bizonyítási eszköz" fogalmi hármasnak feleltethető meg.
A Magyar értelmező kéziszótár jogi és köznyelvi értelemben is beszél bűnjelekről. Így a kéziszótár szerint a jogban bűnjel a "bizonyítékként felhasználható tárgy, nyom, amelyből büntetőeljárásban vmely tény megállapítható"[8]. Ez a meghatározás tehát a bűnjelet tárgyként és nyomként egyaránt kezeli[9]. A bűnjellel összefüggésben említi meg ugyancsak a kéziszótár a bűnjellajstromot, amely "Vkinek a bűncselekményeit felsoroló (hiv.) jegyzék". Ez a meghatározás azonban egyáltalán nem visz minket közelebb a bűnjel fogalmának a meghatározásához. (Megjegyezzük, hogy a szótár e ponton valószínűleg hibás, hiszen utóbbi definícióval valójában a "bűnlajstrom" fogalmunkat magyarázza, ettől pedig a "bűnjellajstrom" lényegesen különbözik.) Elmondható tehát, hogy a laikusok számára készült szótárak esetében a fogalom genus proximuma általában a tárgy és a nyom, ami a büntető eljárásjog és a kriminalisztika szaknyelvére lefordítva azt jelenti, hogy mind a nyomokat, mind a tárgyi bizonyítékokat a bűnjel fogalma alá sorolják.
A Complex Jogtár jogi lexikona már jóval összetettebb bűnjel fogalmat használ. Ez a fogalom a bűnjel meghatározásakor a corpus delicti fogalmából indul ki: "a bűncselekmény és a vele kapcsolatos események (előkészület, a helyszín megközelítése, távozás, értékesítés stb.) változásokat okoznak az anyagi világban. A megváltozott tárgyak mint bűnjelek tanúskodnak azokról az eseményekről, amelyeknek anyagi feltételei, eszközei, elkövetési tárgyai, eredményei, termékei vagy ellenszolgáltatása voltak. A releváns esemény során az egymással kölcsönösen érintkezésbe kerülő tárgyak a nyomképző tárgy alaki, felületi ismérveit és mozgásának sajátosságait tükröző nyomot (lábnyom, eszköznyom stb.), vagy pedig anyagmaradványokat (festékfelkenődés, vérfolt stb.) hagynak egymáson. Tárgyak bűnjellé válhatnak helyük és ezzel összefüggésben birtoklásuk megváltozása miatt is [eltulajdonított értéktárgyak, vagy elkövetési eszköz a gyanúsítottnál (terhelt), illetve a gyanúsított elvesztett tárgya a helyszínen stb.]. A bűnjeltárgy vizsgálatából az oksági és egyéb kapcsolatok alapján következtetéseket lehet levonni a bűncselekmény és kísérő eseményei jellegzetes vonásaira, elsősorban arra, hogy mi okozta az észlelt elváltozást, és ez utóbbinak milyenek a következményei. A bűnjeltárgyak vizsgálatával sok esetben lehetőség nyílik személyiségvonások megállapítására. Következtetések vonhatók le nem csak az
- 106/107 -
elkövető fizikai erejére, hanem szakmai és bűnelkövetési készségeire és szokásaira is. A nyomok és anyagmaradványok alapján lehetséges a nyomokat hagyó tárgyak (személyek) csoportba sorolása és azonosítása". Ez a meghatározás tehát a nyomok és a tárgyi bizonyítási eszközök mellett a bűnjel fogalma alá vonja az anyagmaradványokat is. Külön tanulmányt érdemelne annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy valóban szükséges-e a magyar terminológiában a nyom/anyagmaradvány fogalmi elhatárolás (ami a nemzetközi szakirodalomban sok helyütt nincs meg), ugyanakkor az is megállapítható, hogy a mai fogalmaink szerint ez a bűnjel fogalom tágabb, mint a korábbiak, de ez sem áll összhangban a törvényi meghatározással. A Be. 204. §-a szerint ugyanis a tárgyi bizonyítási eszköz fogalma kiterjed a nyomokra és (helyes értelmezés szerint) az anyagmaradványokra is. Ezáltal akár azt is hihetnénk, hogy a bűnjel nem más, mint a tárgyi bizonyítási eszköz. Azonban látni fogjuk, hogy ez sem igaz, hiszen nem minden tárgyi bizonyítási eszköz válik bűnjellé, és nem minden bűnjel tárgyi bizonyítási eszköz.
Az elméleti művek, monográfiák sem határozzák meg egyértelműen a bűnjel fogalmát. A kétkötetes, 36 szerzős, Bócz Endre által szerkesztett Kriminalisztika tankönyv[10] tárgymutatójában nem szerepel a "bűnjel" szó, noha a gyakorlatban a tárgyi bizonyítási eszközök azáltal válhatnak bizonyítékká, ha azokat bűnjelként megfelelően kezelték.
Tremmel-Herke-Fenyvesi Kriminalisztika tankönyvének tárgymutatójában már több utalással tartalmazza a "bűnjel" kifejezést, habár a bűnjel fogalmának pontos meghatározásával ez a tankönyv is adós marad. Ez a tankönyv a tárgyi bizonyítékok "bűnügyi köznyelvi" szinonimájaként kezeli a bűnjeleket: "Minthogy a tárgyi jellegű bizonyítási eszközök szinte kivétel nélkül közvetett bizonyítékokul szolgálhatnak, találóan nevezik ezek jelentős részét a bűnügyi köznyelvben "bűnjeleknek". Ámde ezek a "bűnjelek" nemcsak mindennapi tárgyak, eszközök, elváltozások lehetnek, hanem nagyon nagy és bonyolult objektív képződményektől, berendezésektől (leégett ház, kisiklott vonat stb.) kezdve egészen a mikroanalitikai nagyságrendű tárgyig, amely pl. gázkromatográfiában 10-12, a színképelemzésben 10-14, az atomreaktoros neutronaktivizációs eljárásban 10-15 gramm mennyiségű anyag is lehet. A biológiai mikroméretű anyagmaradványok körében szinte forradalmi változást hozott az ún. DNS-vizsgálat, amelynek elvégzéséhez végső soron egyetlen sejtmag (!) is elégséges" [11]. Ez a tankönyv a haj- és szőrszálak vizsgálatával, az anyagmaradványok felkutatásával, biztosításával, rögzítésével és vizsgálatával (értékelésével), valamint a ballisztikával összefüggésben is említi a bűnjelek szerepét, mindannyiszor a tárgyi bizonyítékok szinonimájaként[12].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
