Első ízben Budapest adott otthont 2017. február 16-án annak a találkozónak, amelyen valamennyi visegrádi ország alkotmánybírósága képviseltette magát. A cseh, lengyel és szlovák alkotmánybíróságok vezetői, illetve képviselői részt vettek a magyar Alkotmánybíróság által szervezett konferencián, amely azt a kérdést járta körül: miként őrizhető meg az alkotmányos identitás az Európai Unió keretein belül.
Engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat, és még egyszer köszönetet mondjak magyar vendéglátóinknak. Országaink az elmúlt száz év alatt szó szerint dramatikus változásokon mentek át, melyek összetartó erőnek bizonyultak kölcsönös viszonyainkat illetően. A történelmi keresztutak többségénél hasonló irányba indultunk el annak ellenére, hogy ezek nem mindig bizonyultak a lehetséges legjobb irányoknak. Ennek köszönhetően azonban közös az örökségünk és barátságunk, mely összeköt és erősít bennünket.
Meg kell állapítanom, hogy Sulyok elnök úr nem időzíthette volna jobban mai találkozónkat. Tegnap telt el - ahogyan azt Önök is minden bizonnyal tudják - huszonhat esztendő attól a pillanattól, amikor Visegrádon aláírták országaink államfői Václav Havel, Lech Walesa és Antall József az együttműködési nyilatkozatot. Én magam igazságügyi miniszterként és kormányfő-helyettesként egy sor tárgyaláson vettem részt a Visegrádi Csoport keretén belül. A gondolatot, hogy ezt az együttműködést az alkotmánybíróságok szintjére is kiterjesszük, remek elgondolásnak tartom, mely élvezi teljes támogatásomat.
El kell mondanunk, hogy Európa ez alatt a huszonhat esztendő alatt megváltozott, és megváltoztak az Európai Unió tagállamainak tapasztalatai is. Ugyan 2004-ben teljesült közös vágyunk, hogy tagjai lehessünk az európai struktúráknak, a jelen azonban nem olyan harmonikus, ahogyan arra akkoriban vágytunk. Mai találkozónk témája ennek eklatáns bizonyítéka. Ha eltekintek az alkotmánybíróságok működésébe és összetételébe beavatkozni kívánó politikai akarat ingerenciáiról szóló nyugtalanító hírektől, illetve a megüresedett helyek pótlásának megakadályozásától, vagy úgymond "kiéheztetésétől", úgy állandó, érzékeny és visszatérő téma az alkotmánybírósági szervek és az európai bírósági szervek együttműködése. Az uniós jog és az alkotmányjog viszonya így állandóan konferenciáink figyelmének középpontjában marad. Őszintén szólva attól tartok, hogy az alkotmányos identitás intézménye (illetve a szélesebben értelmezett nemzeti identitás) több kérdést hozhat számunkra, mint választ. Ennek ellenére megpróbálom rendkívül tömören összefoglalni a Cseh Köztársaság Alkotmánybíróságának tapasztalatait annak ellenére, hogy felszólalásom korlátozott időtartamára tekintettel nem törekedhetek teljességre.
A Maastrichti Szerződés, melyben először találkoztunk az alkotmányos identitás fogalmával, lakonikusan közölte, hogy az "Unió tiszteletben tartja tagállamainak nemzeti identitását". Az ilyen homályos megfogalmazással természetesen nem lehetett megoldásra jutni, mivel az ilyen általánosan megfogalmazott rendelkezésekbe mindent be lehetne szőni - az államformától kezdve egészen a hagyományos sajtérlelésig. A tagállamoknak szóló gesztust, melynek bizonyos pszichológiai ellensúlyként kellett volna szolgálnia az (abban az időben kétségbevonhatatlan) föderalizációs tendenciákhoz, meg kellett fosztani és mentesíteni kellett az identitás kulturális, történelmi, és gasztronómiai síkjaitól. Az Európai Unióról szóló Szerződés jelenlegi szövegezése a 4. cikk 2. bekezdésben a következőképpen hangzik:
"Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok egyenlőségét a Szerződésekkel szemben, valamint azok nemzeti identitását, mely alapvető politikai és alkotmányos rendszereikben gyökerezik, beleértve a helyi és regionális önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az állam alapvető funkcióit, elsősorban azokat, melyek a területi egység, közrend, és nemzetbiztonság védelmével kapcsolatosak. [...]"
Úgy gondolom tehát, hogy az alkotmányos identitás a nemzeti identitásból ered, azonban annak nem szinonimája, hanem része és fontos építőelemeinek egyike. Az alkotmányos identitásra általában három különböző módon tekinthetünk. Egyrészről az alkotmányban foglalt egyes konstitúciós jelképek összességének identitása lehet, miközben bármelyikük elvesztésével az alkotmány elveszíti egyediségét (vagyis más identitásra tesz szert). A második lehetőség az értékidentitás, vagyis az alkotmányos üzenetek, hagyományok és elgondolások megtartása, mint az alkotmányozó atyák üzenete, miközben a védelem tárgyát nem az alkotmány egy konkrét részének védelme, hanem annak eredeti funkciója és ethosza képezi. Azonban mindkét lehetőség szubjektív megközelítéssel terhelt. A harmadik variáns az alkotmányos identitás, melyet az államon és alkotmányán kívül álló szubjektum definiál, tipikusan tehát egy nemzetek fölötti szubjektum.
A cseh feltételek között, de minden bizonnyal minden európai országban az alkotmányos identitás kérdése elsősorban az alkotmánybíróság interpretációs tevékenységével kapcsolódik össze, és ezáltal bizonyos mértékig szubjektív értékelésről van szó. Másrészről azonban paradox lenne, ha szuverén állam alkotmányos identitását "valaki harmadik" határozná meg, mint például az Európai Unió Bírósága. Minden alkotmány, némelyik explicite, némelyik burkoltan
- 95/96 -
tartalmaz egy kulcsot az alkotmányos identitás meghatározásához, miközben az alkotmánybíróságok saját alkotmányuk kizárólagos interpretálói.
A cseh alkotmányos identitás megtalálásának kulcsa az Alkotmány 9. cikkének 2. bekezdésében rejlik, mely szerint: "A demokratikus jogállam lényeges elemeinek változtatása nem megengedett." Mivel alkotmányunk az elmúlt 23 év során már 8 módosításon esett át, egyértelmű, hogy indokolt az alkotmány módosítása során gyakorolt körültekintés. Az alkotmány előbb említett cikke megítélésem szerint az alkotmány materiális alapját képezi, az örökkévalóság klauzuláját, valamint az alkotmányos identitás meghatározásának mércéjét. Léteznek természetesen olyan nézetek is, hogy az örökkévalóság klauzulái a parlamentek, és nem az alkotmánybíróságok önkorlátozásának célját szolgálják, de mindenki, aki valaha is figyelemmel kísérte a parlamenti törvények vitáit, tisztában van az ilyen állítások hipotetikus mivoltával. Vagyis annak okán, hogy alkotmányunk nem tartalmaz semmilyen megfogalmazást "a demokratikus jogállam lényeges elmeiről", ezeket az Alkotmánybíróságnak kell kialakítania saját judikatúrájával.
Amennyiben azonban az alkotmánytörvények vizsgálata vékony jégen való járás, úgy a demokratikus jogállam lényeges elemeinek védelme szó szerint csak néhány milliméteres vastagságú jégen való járkálás. Addig, amíg az alkotmányosság vizsgálata során az alkotmányba helyezett szuverenitás és a képviseleti demokrácia elvének ütközéséről van szó, úgy a demokratikus jogállam lényeges ismérveinek keresése során az államlegitimitás velejéig hatolunk le, ahol az alakuló és megalakult hatalom közötti ütközés értékaspektusait vizsgáljuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
