Az egyesülések egyik speciális formája a határokon átnyúló egyesülés. Az Európai Unió jogába 2005-ben került be ez a jogintézmény a szabályozás szintjén, Magyarország a vonatkozó irányelvet 2007-ben ültette át a hazai jogba. A szabályozás hatályba lépése óta 10 év eltelt, és úgy tűnik, hogy a gazdasági szereplők egyre inkább érdeklődnek ez iránt a jogintézmény iránt, egyre több Cégközlöny közlemény jelenik meg a "Tőke-
- 8/9 -
egyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülése / Átalakulási hirdetmények / A cégek közvetlen közleménye" kategóriában.
Azon túl, hogy a határokon átnyúló egyesülések témája egyre nagyobb gyakorlati jelentőséggel bír, a cikk apropóját az adta, hogy a szerző gyakorló jogászként (ügyvédként) négy magyarországi beolvadó társaság részvételével zajló határokon átnyúló egyesülésben működött közre. Ennek következtében jogalkalmazói oldalról komoly tapasztalatokat szerzett az ilyen speciális egyesülések lebonyolításában, és számos olyan gyakorlati problémát tapasztalt, amelyekkel a szakirodalomban nem, vagy nem pontosan úgy találkozott, ahogyan az adott probléma a gyakorlatban felmerült.
A jelen cikk így a határokon átnyúló egyesülések szabályozási környezetének és motivációinak bemutatását követően egy konkrét határon átnyúló egyesülés példáján keresztül tesz kísérletet arra, hogy feltárja a magyar beolvadó társaságok részvétel zajló határokon átnyúló egyesülések kapcsán felmerülő gyakorlati nehézségeket. Az elméleti bevezető fejezeteket követően tehát egy hosszabb "case-study" rész következik, ahol a szóban forgó eset tematikusan, az egyes problémakörök mentén kerül bemutatásra.
A határokon átnyúló egyesülések számos nehézséggel járnak. Ezek közül a jogi nehézségek, szabályozási eltérések csak egy kis szeletet jelentenek: számolni kell még a gazdasági, intézményi, kulturális és nyelvi különbségekkel is. Ezek a különbségek gyakran nehezen megfoghatók és elmagyarázhatók: következhetnek egy ország jogrendszerének strukturális különbözőségéből (pl. common law rendszer vs. kontinentális jogrendszer), a bankrendszer, pénzügyi szolgáltató szektor működéséből, az adófizetési morálból, a gazdaság átláthatóságának szintjéből, a gazdasági szereplők hatóságokkal, bíróságokkal szembeni bizalmatlanságából stb.[2]
Bizonyos országok esetében - a fenti nehézségeket is figyelembe véve - még az is kérdéses (illetve az Európai Unión belül kérdéses volt), hogy egyáltalán lehetséges-e határokon átnyúló egyesülést végrehajtani oly módon, hogy az egyesülés eredményeképpen létrejövő jogutód társaság székhelye nem az adott országban marad.[3] Az Európai Unió országai közül helyi szabályozás szintjén (tehát nem az Európai Unió jogából következően) csak Olaszország és Luxemburg nemzeti joga engedte meg az ilyen nemzetközi átalakulást.[4]
Az Európai Unión belül a letelepedés alapszabadságából következően már évtizedekkel ezelőtt felmerült az igény arra, hogy (i) egy adott tagállamban bejegyzett társaság székhelyét egy másik tagállamba helyezhesse át úgy, hogy továbbra is az alapítása szerinti ország joga vonatkozzon rá (a nemzetközi székhelyáthelyezés) (ii) egy adott tagállamban bejegyzett társaság székhelyét egy másik tagállamba helyezhesse át úgy, hogy a székhelyáthelyezést követően a másik tagállam joga vonatkozzon rá (nemzetközi társasági formaváltás), valamint, hogy (iii) egy adott tagállamban bejegyzett társaság úgy egyesülhessen egy másik tagállamban bejegyzett társasággal, hogy az átvevő társaság a beolvadó társaság (vagy az összeolvadó társaságok) egyetemleges jogutódja legyen (nemzetközi egyesülés).
Az Európai Unió Bírósága a Szegedi Ítélőtábla által 2006-ban előzetes döntéshozatali eljárásban előterjesztett kérelem alapján a C-210/06. sz. Cartesio-ügyben[5] hozott ítéletében kimondta, hogy (i) a nemzetközi székhelyáthelyezést és (ii) a nemzetközi társasági formaváltást eltérően kell kezelni és a nemzetközi székhelyáthelyezés csak abban az esetben megengedhető, ha az érintett nemzeti jogok erre vonatkozóan megfelelő rendelkezéseket tartalmaznak, tehát "megengedik" a nemzetközi székhelyáthelyezést.
A szintén magyar vonatkozású VALE-ügyben (C-378/10) az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy sérti az uniós jogot, ha a magyar jog csak a Magyarországon bejegyzett társaságok számára engedélyezi az átalakulást (társasági formaváltást), míg más EU tagállamokban bejegyzett társaságok számára erre nem biztosít lehetőséget. Az ítélet alapján a magyar jogalkotó köteles volt olyan szabályokat alkotni, amelyek értelmében egy másik tagállamban bejegyzett társaság is előterjeszthet átalakulás (társasági formaváltás) iránti kérelmet egy magyar cégbíróság előtt, amelynek eredményeképpen a cégbíróság magyar jogutód társaságot jegyez be a cégjegyzékbe. Mindazonáltal, ameddig a nemzeti jogban nem volt olyan szabály, amelyre a bíróság ilyen kérelem esetén a bejegyző végzést alapozhatta, a nemzetközi társasági formaváltásra Magyarországon ténylegesen nem volt lehetőség. A döntést követően 7 évvel születetett meg egy kissé "hibrid" konstrukció, amely a határokon átnyúló egyesü-
- 9/10 -
lések struktúrájába beágyazva kívánja megteremteni a nemzetközi társasági formaváltásának lehetőségét.[6]
A Bíróság VALE-ügyben hozott ítéletéből is látszik, hogy mennyire nehéz a társasági jog területén egy platformra hozni a bejegyzési elvet a letelepedés szabadságának elvével. Magyarországon a társaságok a bejegyzéssel jönnek létre[7], és a működésük során alapvető események a cégnyilvántartásba történő bejegyzéshez köthetők (vagy azzal válnak hatályossá). Tekintettel arra, hogy az uniós jog nem ad egységes meghatározást a társaságokra, és azok annak a nemzeti jognak megfelelően működnek, amely az alapításukat szabályozta, a nemzetközi vonatkozású társasági ügyekben nagyon nehéz megállapítani, hogy konkrét, kötelező erejű jogszabályok hiányában hol "kezdődik" az uniós jog és hol "ér véget" a nemzeti jog alkalmazási köre.
A fent bemutatott problémakörök közül a (iii) nemzetközi átalakulás kérdésköre az, amit az Európai Unió szabályozási eszközökkel is kezelt, amikor a Bizottság 2003-ban előterjesztett javaslatát követően elfogadásra került az Európai Parlament és a Tanács tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK Irányelve (2005. október 26.) (a továbbiakban: "Irányelv").
Az Irányelv azzal indít, hogy "A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülése azonban a Közösségen belül számos jogi és igazgatási nehézségbe ütközik. Ezért - a belső piac megvalósítása és zavartalan működése érdekében - szükséges olyan közösségi rendelkezéseket megállapítani, amelyek megkönnyítik a különböző tagállamok jogszabályai által szabályozott és eltérő társasági formájú tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülését.[8] A jelen tanulmányban tárgyalt eset bemutatása során látni fogjuk, hogy bizonyos jogi és igazgatási könnyebbséget valóban jelent az Irányelv, azonban a jogalkalmazók egy határokon átnyúló egyesülés előkészítése és végrehajtása során még mindig sokszor "sötétben tapogatódznak".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
