Az átmeneti igazságszolgáltatás fogalma mindazon intézkedések és intézmények rendszereként értelmezendő, melyek egy fegyveres konfliktust vagy elnyomó rezsimet maga mögött hagyó társadalomban szükségesek a jogállamiság irányában történő békés átmenethez. Ez a fogalom nemcsak a fegyveres konfliktushoz kötődő bűntettek elkövetőinek felelősségre vonását foglalja magában, hanem az áldozatok számára biztosítandó kárpótlást, a tényfeltárást, valamint az állami intézmények átalakítását is.
Ezen intézmények és intézkedések rendkívül összetett rendszert alkotnak, melyen belül a nemzetközi szervezetek és nem kormányzati szervezetek, a nemzetközi és nemzeti büntetőbírói intézmények, illetve a helyi politika színeiben felbukkanó szereplők különböző érdekcsoportok képviseletében járnak el, eltérő társadalmi célokra hivatkozva. Az eltérő érdekek párhuzamos legitimitása nyomán cél kell hogy legyen, hogy az átmenetet befolyásoló szereplők madártávlatból szemléljék saját tevékenységüket, és törekedjenek a párhuzamosan működő intézményekkel, szervezetekkel folytatott dialógusra és összhangteremtésre. Ez természetesen számtalan akadályba ütközik a gyakorlatban.
A jelen tanulmány célja, hogy felvázolja az átmeneti igazságszolgáltatás büntetőjogi vonatkozásában ütköző érdekek hálóját, és javaslatokat tegyen azok egymáshoz való közelítése tekintetében.
Az emberi jogsértések megtorlásának célját zászlajukra tűző szereplők és a békefolyamatokon munkálkodók közötti vita az észak-ugandai események kapcsán került a figyelem középpontjába. A Nemzetközi Büntetőbíróság előtt Museveni elnök által kezdeményezett eljárás 2006-ban még a fegyveres konfliktusból kivezető egyetlen lehetséges útnak tűnt, az egyetlen eszköznek, mely arra kényszerítheti az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) irreguláris csapatának vezetőit, hogy a hadviselést és civilek elleni támadásaikat felfüggesztve leüljenek a tárgyalóasztalhoz. Nem sokkal az LRA vezetőivel szemben történt vádemelést követően már a béketárgyalásokat akadályozó tényezőként került szóba a bíróság előtti eljárás, hiszen az irreguláris csapat vezetői a fegyverletétel feltételeként kötötték ki a vádemelések visszavonását.1 A Bíróságra nehezedő nyomás, mely szerint a vizsgálatokat fel kell függeszteni a jubai tárgyalások elősegítése érdekében, hasztalannak bizonyult. A Bíróság Ügyészi Hivatala - helyesen - úgy ítélte meg, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság intézménye nem arra hivatott, hogy aktuális politikai igényeket szolgáljon.2 Egyetlen fő célja a legsúlyosabb nemzetközi bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása.3
Az eset világosan illusztrálja, hogy milyen formában ütközhetnek a nemzetközi bűntettek elkövetőinek felelősségre vonásához, a büntető igazságszolgáltatáshoz és másfelől a békéhez fűződő érdekek egy folyamatban lévő, elhúzódó fegyveres konfliktus esetén. Az esetet körülvevő fokozott figyelem nyomán széles körű felmérések készültek annak feltérképezésére, hogy az áldozatok szemében mely célok élveznek prioritást. A 2005-ös Észak-Ugandában folytatott felmérések szerint a lakosság többsége, a megkérdezettek mintegy 65 százaléka mindenekelőtt a békéhez és a megfelelő táplálkozáshoz fűződő szükségüket kívánta kielégítve látni, ugyanakkor e célok elérését követően a válaszadók 38 százaléka nevezte meg az igazságszolgáltatást, mint következő szükséges intézkedést.4 Ez a példa arra a tényre világít rá, hogy az áldozati érdekek egy konfliktus folyamán, illetve azt követően a békefolyamat előrehaladtával átrajzolódik, a súlypont a negatív béke megvalósulásával elmozdulhat az igazságszolgáltatás irányába és az áldozatok - akik képviseletét mind az igazságszolgáltatás, mind a béketeremtés élharcosai magukénak nevezik - érdekei sorában5 nem tartják az igazságszolgáltatáshoz és a békéhez fűződő jogok érvényesítését egymást kizáró céloknak. Ez a tény már egy következő problémára mutat, melyet a béke kontra igazságszolgáltatás vita ennek ellenére történt kialakulása tesz nyilvánvalóvá, nevezetesen, hogy a vita mindkét oldalán fellépő szereplők gyakran elmulasztják az érintett áldozatok valós érdekeinek felmérését, mielőtt nézeteiket hangoztatnák.
A nemzetközi büntetőbírói eljárások békére gyakorolt esetleges pozitív hatása kapcsán ismert Richard Goldstone, az exjugoszláv törvényszék volt főügyészének anekdotaként kezelhető véleménye, miszerint a Radovan Karadžić és Ratko Mladić elleni vádemelés időzítésének és a daytoni béketárgyalásoktól való távoltartásuknak köszönhető, hogy Bosznia muszlim kormányzata erőteljesebb hangot adhatott véleményének és érdekeiknek a tárgyalásokon. Valósabbnak tűnik azonban a pozitív hatás például Charles Taylor esetében, akit részben a David Crane, a Sierra Leone-i Különleges Bíróság főügyésze által 2003-ban nyilvánosságra hozott vádemelés távolított el a politikai arénából.6
Az említett példák nyomán annyi bizonyosan kijelenthető, hogy a békéhez és az igazságszolgáltatáshoz fűződő érdekek semmiképp nem értelmezhetők ütköző, sokkal inkább egymást kiegészítő érdekekként. Az egyes intézkedések esetleges ellentétes hatása ugyanakkor mindenképp megköveteli a különös gondosságot az intézkedések időzítése tekintetében.
Mint ahogyan az előzőekben ismertetett észak-ugandai példa is mutatja, a fegyveres konfliktusok végén kirajzolódó tárgyalások folyamán egyértelműen a legsürgetőbb a mihamarabbi béke megteremtése. A fegyverek letétele azonban pusztán - a határainkon kívül használatos szakzsargon nyomán7 - úgynevezett negatív előjelű békét jelent. A pozitív vagy hosszú távon megvalósuló béke alapja a konfliktus okait képező tényezők felszámolása. Ezek az okok nem kerülnek feloldásra pusztán a fegyveres támadások felfüggesztésével.
Bármennyire örvendetes az átmeneti igazságszolgáltatás intézményrendszerének dinamikus fejlődése, az annak körébe tartozó eszközök "bevetése" nem feltétlenül jelent biztosítékot a béke hosszú távú megteremtésére, vagy éppen akár az ahhoz szükséges tényleges igazságszolgáltatás maradéktalan megvalósulására. Kelet-Timor példája jól illusztrálja a problémát, hogy politikai akarat hiányában az igazságszolgáltatás célja megvalósulatlan marad még akkor is, ha különböző átmeneti igazságszolgáltatási intézmények kerülnek felállításra, nemzetközi és nemzeti erők részvételével. Hiába gondoskodott az ENSZ a Különleges Ítélőtáblák létrehozásáról, s támogatta a helyi tényfeltáró és békéltető bizottság működését (bár jócskán alulfinanszírozva a részben sajátjaként működtetett Ítélőtáblákat), a kívánt felelősségre vonás a legfőbb bűnösök esetében elmaradt.8
A negatív béke megteremtését követően a volt Jugoszlávia államaiban, így Bosznia-Hercegovinában is előtérbe került a pozitív békéhez elengedhetetlen igazságszolgáltatás, illetve a szövetségi bíróságok felállításának igénye, minthogy az entitások szintjén működő bírói fórumok erős politikai befolyás alatt álltak.9 Bosznia esete azonban jó példa arra is, hogy a hadviselés beszüntetését követően kis idő elteltével túlsúlyba kerülhetnek az aktuális politikai érdekek és programok, háttérbe szorítva a pozitív békéhez szükséges igazságszolgáltatási törekvéseket. Bizonyítja ezt a háborús bűnösök felelősségre vonása folyamatának megtorpanása, melynek folytán az áldozatok az elkövetők mellett élésre kényszerülnek.10
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
