E tanulmány arra tesz kísérletet, hogy bemutasson egy skót eredetű, tipikusan angolszász jellegű jogintézményt és tant, az ún. forum non conveniens doktrínát, amely a magyar jogi irodalomban eddig ismeretlennek számít, és amelyet a kontinentális jogrendszerű államokban sem recipiáltak. Ez mindenekelőtt a doktrína idegen eredetével, az alkalmazásával együtt járó bírói mérlegelési jogkör kiterjesztésével és relatív ismeretlenségével magyarázható. A tan ellenzői igen gyakran hivatkoznak arra, hogy egy ilyen generálklauzula átvétele nagy mértékben veszélyeztetné a jogbiztonságot és összeegyeztethetetlen lenne a kontinentális jogok szigorú illetékességi rendszerével. Nem véletlen tehát, hogy a kontinensen sem a jogtudományban, sem a bírói gyakorlatban nem talált különösebb visszhangra. Magyarország Luganói Egyezményhez csatlakozása azonban időszerűvé teszi a doktrína megvizsgálását, mivel az a Konvenciót aláíró Anglia jogalkalmazását meghatározó módon befolyásolja és alakítja. Ezen túlmenően a tanulmány megvilágítja az angol és amerikai jogelmélet és jogalkalmazás különbségét is. Mivel a vizsgálódásunk tárgyát képező jogintézmény a hazai szakirodalomban ismeretlen, nem állnak rendelkezésre források, a tanulmány célja a bemutatáson túlmenően az érdeklődés felkeltése. A forum non conveniens doktrína elemzését fogalmának meghatározásával és eredetének, fejlődéstörténetének rövid ismertetésével kezdjük, a tanulmány középpontjában azonban a tan alkalmazásának feltételrendszere és az ún. faktoranalízis áll. Utóbbi azokat a szempontokat foglalja magában, amelyek alapján a magát non con-veniensnek minősítő bíróság illetékessége gyakorlásáról egy másik, általa alkalmasabbnak ítélt fórum javára lemond. Elemzésünk során az amerikai jogot és bírósági gyakorlatot vesszük alapul. Ez a jellegzetesen angolszász jogintézmény ugyanis a legszélesebb körben az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el és itt vált a legteljesebb mértékben elfogadottá, a joggyakorlat valóban szerves részévé, s mind a mai napig a jogszolgáltatás kiemelten fontos részét képezi külföldi elemeket tartalmazó magánjogi vitás kérdések elbírálásánál. Módszertani döntésünket, az Amerikai Egyesült Államok joggyakorlatának modellként való megválasztását az is indokolttá teszi, hogy e jogintézmény elméleti megalapozása és dogmatikai igényű kidolgozása során az amerikai bírói gyakorlatban kristályosodtak ki és szilárdultak rendszerszerűvé azok a tényezők, amelyek alapján meghatározott körülmények fennállása esetén az egyébként illetékes bíróság joghatósága gyakorlását a megítélése szerinti megfelelőbb bíróságra ruházza át.
A forum non conveniens doktrína a bíróság döntési jogosítványa. Ha az adott eljárásra vonatkozóan illetékességgel rendelkezik, ezen illetékesség gyakorlását megtagadhatja, amennyiben belátása és megítélése szerint egy másik állam bíróságai alkalmasabbak az eljárás lefolytatására. Ez esetben a másik, felhívott bíróságnak egy sor olyan tényezőt kell figyelembe vennie, amelyek az eljárás belföldön való lefolytatása mellett, illetve ellen szólnak. Ez az eljárásjogi megoldás - a fejlődésben és a kiformálódásban megmutatkozó különbségek ellenére - a common law jogrendszerekben, azaz Angliában, Írországban, Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban fejlődött viszonylag egységes és elismert tanná a 20. században. Ugyanakkor a forum non conveniens doktrína egyes tételei megtalálhatók a németalföldi és a svájci jogban is, a tan kontinentális jogrendszerekbe történő átvételére azonban nem került sor.
E jogintézmény alapvetően az angol-amerikai eljárási jog méltányossági klauzulája, amely nemzetközi polgári eljárásban a bíróságok illetékességét szabályozza és arra a kérdésre ad választ, hogy melyik államban kell meghozni a döntést (nemzetközi illetékesség, illetve joghatóság), amennyiben valamely jogvitának külföldi vonatkozásai vannak és a tényállás különböző államokban rendelkezik kapcsolódási pontokkal. Közismert, hogy az államok bíróságai közötti munkamegosztást az egyes nemzeti törvényhozók határozzák meg, következésképpen a nemzetközi illetékességre vonatkozó szabályok nem minősülnek államok feletti jognak. Minden állam maga dönti el, hogy saját bíróságai mikor igényelnek nemzetközi döntési illetékességet és hogy milyen feltételekkel ismerik el egy másik állam bíróságainak illetékességét.
A doktrína rámutat továbbá a processzuális formaszigor és a méltányosság közötti ellentmondásra, mivel itt is szükségképpen felmerül a jogbiztonság és az igazságosság viszonyának örök problematikája. Ennek oka nyilvánvaló, hiszen az egyik oldalon a ius strictum áll, amely a tiszta, egyértelmű és stabil rend megteremtése felé hat, megvéd az önkénytől és biztos támpontot jelent a jogkereső számára. A szigorú szabály tehát a jogbiztonságot szolgálja. Az ellenpólust a ius aequum képezi.l A hajlékony, rugalmas, méltányos jogot már a római jogban szembeállították a merev, szigorú joggal. Ennek megfelelően a római jog további fejlődése során ellentétpárként jelenik meg a szó szerinti alkalmazást követelő ius strictum és a méltányos elbírálást lehetővé tevő ius aequum. A jog erkölcsi minimumként való meghatározása azonban nem pusztán a jog és erkölcs viszonyát illető állásfoglalás, hanem ez teszi lehetővé a jog hajlékonyságát és rugalmasságát, mellyel az egyes esetekben "megtalálható" a helyes és igazságos döntés. A konkrét eset bizonyos körülményeit a szigorú szabályok elvont általánossága óhatatlanul figyelmen kívül hagyja. Ezért a formalizmus néha nem kívánt eredménnyel jár, s így az írott jog szó szerinti követése még nem zárja ki a törvénysértés lehetőségét. A jog "szigorú" és következetes érvényesítése egyes esetekben a törvény szellemével ellentétes helyzethez, jogtalansághoz vezethet. Ezt a lehetőséget fejezi ki a régi római közmondás is: summum ius summa iniuria. Ugyanakkor az egyes esetek igazságossági szempontú értékelésének túlzott előtérbe helyezése szükségképpen veszélyeztetheti a jogbiztonságot, mert az elbírálás és döntés önkényét, a pusztán személyes indítékok dominanciáját vonhatja maga után. Ekkor a bírói döntések már nem előreláthatók, nem kiszámíthatóak és fennállhat az esélye, hogy az egyenlő eseteket egyenlőtlenül kezelik.
A forum non conveniens doktrína hívei szerint az olyan esetekben, amikor a felperes által választott bíróság eljárása rosszhiszemű, vagy hatását tekintve az alperes jogainak sérelmével vagy megszűnésével jár, mint az ún. barefaced forum shopping eseteiben, a bíróságnak mérlegelési lehetőséggel kellene rendelkeznie, hogy eldöntse, megindítja-e az eljárást. Különösen igaz ez, ha az alternatív bíróság az eljárás célját, a felek, különösen az alperes érdekeinek messzemenő figyelembe vételét jobban meg tudja valósítani. A doktrína pártolói úgy vélik, hogy versengő illetékesség esetén e generálklauzula mint a favor actoris korrekciója az egyes ügyek kifinomultabb és igazságosabb elbírálását teszi lehetővé a felperes javára.2
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
