Az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései szerint az Országgyűlésnek az országgyűlési bizottságok vizsgálati tevékenységére, valamint a bizottságok előtti megjelenési kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó sarkalatos törvényt 2012. június 30-ig kell megalkotnia. Ebből a szempontból tehát Szabó Zsolt: Parlamenti vizsgálóbizottságok (Patrocinium Kiadó, Budapest 2011) című könyve több mint aktuális, hiszen megjelenése éppen egybeesik azzal, amikor az Alaptörvény hatálybelépése politikai értelemben is kikényszeríti a lassan egy évtizedes alkotmányos mulasztás felszámolását.
A kötet hiánypótló jellege első ránézésre is nyilvánvaló, hasonlóan szűken, kizárólag a vizsgálóbizottsági témakörre koncentráló kötet a ’90-es évek közepe óta nem jelent meg a hazai közjogi szakirodalomban. A szerző PhD-dolgozatának átdolgozása révén született szakkönyv a parlamenti ellenőrzés egyik sarokpontjának, a bizottsági vizsgálati tevékenységnek az átfogó bemutatására tesz kísérletet, részletes nemzetközi kitekintést és rendkívül gazdag tényanyagot felhasználva. A könyv nyolc, terjedelmében is különböző fejezetre oszlik, amelyek a parlamenti ellenőrzés fogalmától a vizsgálóbizottsági eljárás részletszabályain át, egészen a magyar szabályozásra vonatkozó javaslatokig terjedően foglalják össze a parlamenti vizsgálóbizottságokat érintő hazai és nemzetközi joganyagot. Számomra különösen üdítő, hogy a szerző a jogintézmény alakulásának, fejlődésének tanulmányozása során a jogi szabályozás áttekintésén túl tudatosan figyel a politikai motivációk hangsúlyos szerepére. Mindezt azért tartom fontosnak, mert egy ilyen, politikához közeli témában a jog és a politika kölcsönhatása mindig is kiemelt jelentőséggel bírt - gondoljunk csak arra a közhelyszerű megállapításra, hogy az alkotmányjog, és különösen a parlamenti jog a politika joga.
A könyv definiálja, hogy a vizsgálóbizottság olyan parlamenti szerv, amelynek célja a plénum által adott eseti meghatalmazás alapján lezárt ügyekben az információgyűjtés, a politikai felelősség megállapítása, a tájékoztatás és esetlegesen döntési javaslat kidolgozása. Nem kétséges az sem - mondja a szerző -, hogy a klasszikus parlamentáris rendszerekben a parlamenti ellenőrzés, és így a vizsgálóbizottsági tevékenység is elsősorban a parlamenti kisebbség eszköze, a többségnek ugyanis természetszerűen kevés érdeke fűződik ahhoz, hogy az általa támogatott kormányzat tevékenységével kapcsolatos visszásságokat a nyilvánosság elé tárjon. Az megint egy másik kérdés, és a parlamenti jog működésének sajátosságait jól mutatja, hogy valamennyi esetben a fenti állítás sem védhető, hiszen politikai szempontból számos olyan helyzet képzelhető el, amelyben a vizsgálati tevékenység a kormánypártoknak (vagy a kormánypártoknak is) az érdekében áll - és ehhez még csak nem is kell az öninterpelláció sajátos intézményéhez analóg helyzetekre gondolnunk.
A szerző találóan mutat rá arra, hogy az egyes országok kormányzati rendszereiben megmutatkozó különbség hogyan befolyásolja az adott ország parlamentjének vizsgálati jogosítványait. A bizottsági vizsgálódás az Egyesült Államokban igen korán az egyik legjelentősebb parlamenti funkcióvá vált, mivel a kormány nem a parlamenti többség bizalmából nyeri el mandátumát, és ezért nem a Kongresszusnak, hanem közvetlenül az elnöknek felelős, a parlamenti többség pedig számos esetben nem kritika nélkül támogatja az elnököt, valamint az általa kinevezett kormányt. Ezzel szemben a kontinens parlamentáris rendszereiben a vizsgálóbizottsági tevékenység jobban elkülönül a plénum és a bizottságok egyéb tevékenységétől, továbbá - ahogyan azt már említettem - jellemzően ellenzéki fegyverként funkcionál.
Az elméleti alapok lefektetését követően - véleményem szerint a kötet legfigyelemreméltóbb, nagyjából a tényleges tartalom egyharmadát kitevő részében - kerül sor a vizsgálóbizottsági eljárás egyes szakaszainak módszeres áttekintésére. Az eljárási szakaszok áttekintése során szerencsére nem veszünk el az alkotmányjog-tudomány nézőpontjából kevéssé érdekes részletekben, a szerző a főbb csomópontokra koncentrálva számos olyan külföldi megoldást tárgyal meg, amelyeknek a hasznosíthatósága a közelmúltban Magyarországon is felmerült. Jellemző példaként említhető a német parlamenti jog azon szabályozása, amely a vizsgálóbizottságban a bizonyítási eljárás lefolytatásának elrendelését a kisebbségben lévő ellenzék számára is lehetővé teszi, ezzel gátolva meg a többség azon törekvését, amely a működés tematizálásának kisajátítására irányul.
Kiemelném még a vizsgálóbizottságok előtti vallomástételre vonatkozó gyakorlat bemutatását abból az apropóból, mivel a rendszerváltozást követő magyar tapasztalatokat ismerve könnyen belátható, hogy a magyar jogalkotó számára ezen a téren a külföldi, különösen a német megoldás szintén példaként szolgálhat. A Grundgesetz 44. cikk (2) bekezdése alapján a vizsgálóbizottság előtti bizonyítás során a büntetőeljárás szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. Ezzel összefüggésben helyesen állapítja meg a szerző, hogy a vizsgálóbizottsági tevékenység és a büntetőeljárás összekapcsolása egy szükséghelyzetre adott legáltalánosabb és legszerencsétlenebb alkotmányozói megoldás. Szerencsétlen, noha az alkotmányozó szándéka méltányolandó: a bizonyítás sikerében megvalósuló közérdekre tekintettel hatékony kényszerítő eszközökkel kell felruházni a vizsgálóbizottságot. Az általános megfogalmazás azonban sok esetben épp ezzel ellentétes hatást vált ki: mivel a bizottsági eljárásnak kizárólag a politikai felelősség megállapítása a célja, nem határozható meg egyértelműen, hogy mely büntetőeljárási szabályok pontosan milyen körben alkalmazhatóak. A szerző a büntetőeljárás és a vizsgálóbizottsági tevékenység összekapcsolásának nehézségeivel kapcsolatban két találó példát is említ. Az egyik szerint a tanúzási akadályok és a tanúvallomás megtagadására alapot adó okok értelemszerű alkalmazása szükségtelen kibúvót ad az érintetteknek egy olyan eljárás alól, amelynek nem célja a büntetőjogi felelősség megállapítása. A másik példa, amely szerint Saar-vidék tartományi parlamentjében a vizsgálóbizottság elmevizsgálatot, halottszemlét és boncolást is elrendelhet, arra világít rá szellemesen, hogy a büntetőjogi gondolkodás mennyire idegen a vizsgálóbizottság tevékenységétől.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
