Lovas Dóra[1]: Az adóbírság a Kúria ítélkezési gyakorlatában (KD, 2025/5., 929-934. o.)

Absztrakt

Az adóbírság az adóeljárás jogkövetkezményi rendszerének meghatározó része. Olyan anyagi jogi szankció, amely represszív jellegű, célja a már elkövetett jogsértés megtorlása és a jövőbeni jogsértések magakadályozása. Az elmúlt évtizedben a Kúria számos döntést hozott, amelyek az adóbírság kiszabásának jogszerűségét, mértékének és méltányosságának kérdését, illetve eljárásjogi szabályait érintették. Tanulmányom célja, hogy bemutassa az adóbírság jogszabályi rendelkezéseit, valamint elemezze a Kúria adóbírsággal kapcsolatos releváns ítélkezési gyakorlatát. Az elemzés alapját olyan, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett kúriai határozatok képezik, amelyeket 2015 januárja és 2025 márciusa között hoztak és elvi jelentőségű megállapítást tartalmaznak az adóbírsággal kapcsolatban.

The Tax Penalty in the Judicial Practice of the Supreme Court

Abstract

The tax penalty is a crucial part of the legal consequence system in tax procedures. It is a substantive legal sanction with a repressive effect, aimed at enforcing lawful behavior and preventing future violations. Over the past decade, the Curia has made numerous decisions addressing the legality of imposing tax penalties, their amount and fairness, as well as the procedural rules involved. The aim of this study is to present the legal provisions governing tax penalties and to analyze the Curia's relevant judicial practice regarding tax penalties. The analysis is based on decisions published in the Judicial Decisions Collection, which were made between January 2015 and March 2025. The study focuses on those decisions in which the Curia made significant legal statements concerning tax penalties.

Bevezetés

Az adóbírság az adóeljárás jogkövetkezményi rendszerének meghatározó része. Egy olyan anyagi jogi szankcióról van szó, amely hatásában represszív, célja a már elkövetett jogsértés megtorlása és a jövőbeni jogsértések magakadályozása. A Kúria az elmúlt évtizedben számos olyan döntést hozott, amelyekben az adóbírság kiszabásának jogszerűsége, a mértékének és a méltányosságának kérdése vagy annak eljárásjogi szabályai kerültek előtérbe.

Tanulmányom célja az adóbírság jogszabályi rendelkezéseinek bemutatása mellett, elemezni a Kúria - témában releváns - ítélkezési gyakorlatát. Az elemzésem alapjául olyan - a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett - kúriai határozatok szolgálnak, amelyeket a legfőbb jogalkalmazó szerv 2015 januárja és 2025 márciusa között hozott. A határozatok közül azokat tettem vizsgálatom tárgyává, amelyeknél a Kúria az adóbírság kapcsán valamilyen elvi jelentőségű megállapítást tett. Ez negyvenöt határozatot jelent, amelyből tíz kapcsolódik az új Art.-hez és harmincöt pedig a régi Art. valamely adóbírságra vonatkozó rendelkezéséhez. Mivel az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 2018. január 1. napjától hatályos, így a mai napig vannak olyan ügyek, amelyek ezen dátum előtt kezdődtek és még a régi adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt (a továbbiakban: régi Art.) kell alkalmazni. A régi Art. adóbírságra vonatkozó rendelkezéseit értelmező Kúriai határozatok is relevánsak, mivel azok ma is alkalmazandó elemzéseket adnak. Az általam vizsgált döntéseket az alábbi táblázat tartalmazza, amely követi a tanulmány, illetve a jogszabály felépítését: először az adóbírság kiszabásának körülményeivel, a mértékével, illetve a mérséklés és a mellőzés kérdésköreivel foglalkozó határozatok, majd az eljárásjogi szabályokat elemző döntések szerepelnek a táblázatban. Ez a struktúra segíti a tanulmány áttekinthetőségét.

1. táblázat: Az adóbírság Kúria felülvizsgálati eljárás során hozott határozataiban 2015 és 2025 között

- 929/930 -

Forrás: Saját szerkesztés (Bírósági Határozatok Gyűjteménye alapján)

Feltevésem szerint a Kúria ítélkezési gyakorlata következetes és nincs eltérés a határozatokkal érintett értelmezések között. Ennek alátámasztására a tanulmányban egyfelől jogszabály- és joggyakorlat-elemzést végzek, így a jogszabályi rendelkezések bemutatása mellett a Kúria - a témakör kapcsán releváns - ítélkezési gyakorlatának részletes elemzése szerepel, amelynek során a jogszabályok és a Kúria döntései közötti kapcsolatot vizsgálom. Majd kvalitatív kutatási módszer alkalmazásával a bírósági határozatok részletes vizsgálata alapján vonom le a következtetéseket. A különböző jogszabályi időszakokhoz kapcsolódó határozatok összehasonlítása segít megérteni, hogyan alakult a legfőbb bírói szerv értelmezése az elemzett időszakban.

I. Az adóbírság alapja és alkalmazásának körülményei

Az adóbírság szabályaira 2017 végéig indult ügyekben a régi Art.-t, míg 2018. január l-jétől indult ügyekben az Art.-t kell alkalmazni. Azzal a kiegészítéssel, hogy vannak egyes jogsértések, amelyekre sui generis szabályok jogkövetkezményei vonatkoznak, például a jövedéki ügyek kapcsán saját szabályokat tartalmaz a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény.

Az adóbírság anyagi jogi szankció, így az eljárás során, illetve annak eredményeként megállapított jogsértés eredményezi a jogkövetkezmény alkalmazását. Az Alkotmánybíróság a 3020/2017. (II. 17.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogállamiság alapelveivel összhangban álló, arányos és tisztességes eljárás során kell azt kiszabnia. A mértékének meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy ne legyen túlzottan megterhelő vagy aránytalanul súlyos, hiszen az alapjogsértéshez vezet. Illetve a jogbiztonság elvének megfelelően a jogkövetkezmény kiszabásának a jogszabályok által meghatározott kereteken belül kell történnie, így biztosítva, hogy az adózók számára világosak legyenek az anyagi és eljárási szabályok.

Az Art. XXIX. fejezete rendelkezik az adóbírságról. A törvény először az adóbírság alapját határozza meg, így adóhiány[1] esetén és akkor kell fizetni, ha az adózó jogosulatlanul nyújtott be támogatási, adó-visszaigénylési, adó-visszatérítési kérelmet, vagy igénylésre, támogatásra, visszatérítésre vonatkozó bevallást. A 2015-ben hozott Kfv.35.749/2014/9. számú határozat már érintette a jogosulatlan visszaigénylés és az adóbírság kérdését. A konkrét ügyben az adózó olyan áfát próbált visszaigényelni, amelyre nem volt jogosult. Az adóhatóság ezt jogosulatlan visszaigénylésnek minősítette, és adóbírságot szabott ki a jogellenes magatartás miatt.[2] A Kúria ezt a megállapítását 2022-ben kiegészítette azzal, hogy az adólevonási jog gyakorlásának megtagadásához elegendő, ha bizonyított, hogy a számlán szereplő szolgáltatást a felperes nem vette igénybe.[3]

A törvény azonban enged kivételeket az adóhiány esetén kiszabható adóbírság alól,[4] így nem kell ilyen jogkövetkezményt alkalmazni a természetes személy terhére az adóhiány olyan része után, amely a munkáltató vagy a kifizető valótlan adóigazolása miatt keletkezett, illetve az adó megfizetésére az adózó örököseként, vagy az általa

- 930/931 -

megajándékozottként kötelezett személy terhére az adózónál keletkezett adóhiány után sem.[5] A Kúria több határozatában is foglalkozott az adóbírság alapjával, az adóhiánnyal. Így 2022-ben megállapította, hogy az adóbírság kiszabásakor az adóhatóságnak nem kell határozatában tételesen szerepeltetni azt a számítást, amely a megbízható adózói státusz miatt figyelembe vett adóteljesítményhez vezetett. Viszont a felperes nincs elzárva attól, hogy a hatóság által meghatározott összeget vitassa.[6] 2018-ban egy telekadóval kapcsolatos ügyben pedig megállapította, hogy a bevallás benyújtását követően az adóhatóság kivetés útján határozza meg a fizetendő adó mértéket, és csak ettől való eltérés esetén van helye adókülönbözet megállapításának, adóbírság kiszabásának és késedelmi pótlék felszámításának.[7]

I.1. A megkülönböztetés tilalmának elve az adóbírság kiszabása során

Az Art. 1. § (3) bekezdése rögzíti a megkülönböztetés tilalmának elvét, így az adóhatóságnak minden esetben, megkülönböztetés nélkül, a törvényi előírásoknak megfelelően kell eljárnia és döntéseket hoznia. Az adóeljárásban általánosságban tilos a pozitív és negatív diszkrimináció. Az adóbírság alkalmazása során ez azt jelenti, hogy az adóhatóságnak nemcsak az egyes adózók között kell egységes módon mérlegelnie a tényállást, hanem ugyanazon adózó esetében is egyformán kell értékelnie az adókülönbözet keletkezésének körülményeit, figyelembe véve minden, az adózó javára szóló körülményt és bizonyítékot.[8] Viszont a megkülönböztetés tilalmának alapelvével nem ellentétes a méltányosság gyakorlása, ha arra a törvény felhatalmazást ad.[9] A döntés tehát alapvetően azt a jogelvet erősíti, hogy az adóhatóságnak az adózó helyzetének figyelembe vételét, illetve döntéseit és eljárásait a megkülönböztetés tilalmának szellemében kell megtennie, biztosítva, hogy az adózó jogait tiszteletben tartsák és a döntéseket a törvényi előírások szerint, objektíven hozzák meg.

Egy 2020. évi kúriai határozatban ismét a megkülönböztetés tilalmának alapelve volt a kulcskérdés az adóbírság kiszabása kapcsán. A bíróság megállapítása szerint, ha az adóhatóság kivetés helyett végez utólagos adómegállapítást, akkor ez utóbbi eljárási módozat választása révén az adózó nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe. Ha ugyanis az adóhatóság adóbevallás benyújtására hívja fel az adózót és az, egy adott évre vonatkozóan határidőben érkezett, úgy miután az adókivetés során sem állapított volna meg jogkövetkezményeket, az adóellenőrzés során a kivetni elmulasztott adóra nem állapíthat meg adóbírságot és késedelmi pótlékot.[10]

Az adóhatóság utólagos adómegállapítása nem érheti hátrányosan az adózót, ha a törvényi feltételek nem változtak meg, így nem lehetnek új jogkövetkezmények, amelyek hátrányosabb helyzetbe hozhatják őt.

II. Az adóbírság mértéke

Az adóbírság represszív szankció, így elsődleges célja a jogsértéstől való visszatartás. Mértéke főszabály szerint az adóhiány, illetve a jogosulatlan visszaigénylés 50%-a. Előfordulhat, hogy a jogkövetkezmény csupán az alapérték fele, azaz 25%, amelynek oka, hogy az adóbírság célja a represszió, tehát az, hogy visszatartsa az adózót a jövőbeli jogsértésektől és sok esetben a csökkentett érték is célravezető. Ez történt a Kúria 2015-ben hozott döntésében is: a felperes az adott helyzetben tőle elvárható körültekintéssel járt el, viszont a bírság mellőzésére nem volt mód, mert elmulasztotta az önellenőrzés benyújtását, így a 25%-os mérték alkalmazására került sor.[11] A súlyosabb mérték (2012-ig 75% 2012-től: 200%) megállapítása akkor történik, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások előállításával, felhasználásával, illetve a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.[12]

A magasabb adóbírság kiszabásának megítélésekor nem a Btk. fogalom-rendszeréből kell kiindulni.[13] Az emelt összeg alkalmazása a törvényben meghatározott esetben kötelező, attól az adóhatóságnak eltekinteni nem lehet.[14]

Megállapítása pedig nem érinti a késedelmi pótlék fizetési kötelezettséget. A Kúria megállapította, hogy az adóbírság és a késedelmi pótlék két különböző jogkövetkezmény, amelyeket külön-külön kell mérlegelni. Míg a késedelmi pótlék az adó késedelmes megfizetésének szankciója és objektív jellegű, addig az adóbírság az adóhiány szankciója és represszív jellege van.[15]

II.1. Rendeltetésszerű joggyakorlás elve és az emelt összegű adóbírság

A Legfelsőbb Bíróság (ma: Kúria) jogegységi tanácsának 1/1998. KJE határozata - a törvényi szabályozás megjelenése előtt - már általános jogelvként deklarálta a joggal való visszaélés tilalmát és a rendeltetésszerű joggyakorlás tényét.[16] Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül, amikor a jogügylet létrehozásának célja a kölcsönös vagy egyoldalú adómegtakarítás és az államháztartás valamely alrendszerének okozott kár, nem pedig a piacon elérhető gazdasági előny elérése.[17] A rendeltetésellenes joggyakorlás megállapításának feltétele, hogy a szóban forgó ügylet elsődleges célja

- 931/932 -

az adókikerülés legyen.[18] Így többek között az adólevonási jog olyan módon történő jogszerűtlen gyakorlása, amely az áfa levonhatóságát célozza,[19] továbbá amennyiben az áfa jogosulatlan visszaigénylése érdekében szándékosan olyan számla kerül kiállításra, illetve befogadásra, amely hamisan nevezi meg a felek közti gazdasági eseményt, emelt összegű adóbírságot von maga után.[20] Hiszen a formailag megfelelő számla kibocsátása[21], tartalmi hitelesség nélkül nem alapozza meg az adólevonási jog gyakorlását.[22] Az adóhatóság felé pedig elvárás, hogy az áfa-levonási jog megtagadása okának és az alkalmazott adóbírság mértéknek összhangban kell állni.[23]

III. A méltányosság esetei

Az adóbírság objektív jellegű szankció, ezért a bírságmérséklés lehetősége korlátozott.[24] A méltányosság eseteit három csoportba oszthatjuk: feltételes adóbírság, fizetési könnyítés, illetve jogkövetkezmények mérséklése, elengedése. A feltételes adóbírság intézménye azt jelenti, hogy amennyiben az adózó az utólagos adómegállapításról hozott elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogáról lemond, és esedékességig a határozatban előírt adó különbözetet megfizeti, mentesül a kiszabott adóbírság 50%-ának megfizetése alól.[25] Ez a rendelkezés lehetőséget ad arra, hogy az adózó ne húzza el feleslegesen az eljárást. Mivel a jogorvoslathoz való jogot az Alaptörvény biztosítja, így csak akkor korlátozható, ha az adózó arról - akár egy kedvező elbánás kedvéért - lemond.[26]

Az az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) 5. §-ában megfogalmazott alapelv alapján az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez. A fizetési könnyítés (fizetési halasztás és részletfizetés) részletszabályait az Art. fejti ki, meghatározva, hogy az csak kérelemre engedélyezhető, ha a törvényben meghatározott fizetési nehézség áll fenn.[27]

A vétkességi alapú adóbírság mértéke hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén,[28] illetőleg kiszabása mellőzhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Tehát az adóbírság mérséklésének két törvényi feltétele van: a kivételes méltánylást érdemlő körülmény és a kellően körültekintő magatartás.[29] Engedélyezésénél az ügy összes körülményét mérlegelni kell, így különösen az adóhiány nagyságát, keletkezésének körülményeit, az adózó jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát, illetve azt, hogy a körülményekből megállapíthatóan az adózó, illetve intézkedő képviselője, foglalkoztatottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Tehát az adóbírság akkor mérsékelhető, ha az adózó maga is mindent megtett és kellő körültekintéssel járt el annak érdekében, hogy ne legyen részese jogsértésnek.[30] A törvényben felsoroltakon kívül figyelembe kell venni például a korábbi, ugyanazon adózónál történő hatósági ellenőrzések megtörténtét.[31] Továbbá nem értékelhető méltányolható körülménynek, ha az adózó által választott tevékenységhez a más nemzet adótörvényeinek szakértői ismerete szükséges, hiszen az adózó kötelezettsége, hogy a jogszerű adózása érdekében e szakértelmet az adózás területén is biztosítsa, ez másra át nem hárítható feladat, mint ahogy az adótörvények betartása sem.[32]

Méltányosságnak nincs helye, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások előállításával, felhasználásával, illetve a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.[33]

A Kfv.35.315/2020/8. számú határozatában a Kúria megállapította, hogy a gazdasági társaság számlájáról pénzt felvevő személyt terheli már az adóigazgatási eljárásban is annak bizonyítása, hogy az összeggel a társaság felé elszámolt, vagy azt a társaság érdekében használta fel. Amennyiben ezt bizonyítani nem tudja, úgy bevételét eltitkolta, ami az adóbírság mérséklését a régi Art. 171. § (2) bekezdése alapján kizárja.[34] Ha a jogszabályok nem teszik lehetővé a mérséklést vagy mellőzést, akkor hatóságnak és a bíróságnak nincs lehetősége egyéni mérlegelés alapján eljárni.[35]

Az adóbírság mérsékelhető viszont akkor, ha az adóhatóság jogszerűtlen mérlegelése alapján lett kiszabva. Ez akkor áll fenn, ha az adóhatóság nem tartja be, vagy helytelenül alkalmazza a jogszabályokat a döntéshozatal során.[36] De ha az adóhatóság a vizsgálata során valamely kérdésben semmilyen megállapítást nem tesz, az önmagában nem jelenti, hogy az adózó gyakorlatát megfelelőnek minősítette. Így csupán e körülményre jogos várakozás nem alapozható.[37] A döntéshozatal során figyelembe kell venni, hogy az adóhiány a hatóság

- 932/933 -

következetlen magatartásának következményeként keletkezett. Az adóhatóság gyakorlatával szemben megfogalmazható alapvető elvárás a kiszámíthatóság, különösen, ha ugyanazon adózóról van szó. A következetes és kiszámítható eljárás hiánya veszélyezteti a jogbiztonságot. Mindazonáltal célszerű lenne, ha az adóhatóság a feltárt hibák korrekciója érdekében gyakoribbá tenné az önellenőrzésre történő felhívások alkalmazását.

III.1. Adóbírság mellőzése és törlése

Adóbírság mellőzésének kérdése a vizsgált időszakban két határozatban fordult elő. Az egyikben a Kúria megállapította, hogy a felperes eljárása, a többirányú megkeresések és a kifizető bizonytalansága olyan körülményeket jelentettek, amelyek alapján az adóbírság kiszabása mellőzhető.[38] A másik ügyben pedig, mivel a felperes alappal számolhatott a megfelelő áfakulcs alkalmazásával, az adóbírság alkalmazásának nem volt helye.[39]

Az adóbírság törlése kapcsán a bíróság a Kfv.35.224/2019/5. számú határozatban megállapította, hogy arra nincs lehetőség, ha a határidő túllépése nem áll közvetlen okozati összefüggésben a felperes terhére tett határozati megállapításokkal. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése biztosítja a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot, és a határidő meghosszabbítása indokolatlanságának, valamint a határidő be nem tartásának együttes értékelése alapján jogszerű az adóbírság törlése. Kfv.35.096/2018/9 számú határozat szerint az adóbírság törlésére irányuló kérelmet a harmadik tárgyaláson is előterjeszthetik, és ezt ennek megfelelően figyelembe kell venni.

IV. Eljárásjogi kérdések

Csak az olyan adóbírságot kiszabó jogerős ítélet alkalmas felülvizsgálatra, amelynél a bíróság teljesítette a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 346. § (5) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.[40] A bíróság az adóhatóság által az adóbírság kiszabása körében mérlegelt szempontok felülmérlegelését nem végezheti el, ha a döntés okszerű mérlegelés eredménye és nem jogszabálysértő.[41] Kereseten való túlterjeszkedésnek tekinthető - éppen ezért a bíróság nem teheti meg -, hogy az adóbírságot törli, ha a fél határidőben nem kéri. Hasonlóképpen túlterjeszkedés, ha a fél kizárólag az adóbírság mértékét vitatja és az adóhatósági indokolás hiányát állítja, a bírság mérséklését viszont nem kéri, és ennek ellenére az elsőfokú bíróság a bírság mérséklésének körülményeit is megvizsgálja, és abban határoz.[42] Határidők kapcsán a határozatok két csoportja emelendő ki. Egyik szerint mivel az adóbírság a jogalkotó elhatározásán nyugszik, így a törvényi határidő elteltét követően az adóhatóságnak nincs lehetősége a szankció alkalmazására.[43] Az ügyek másik csoport alapján pedig fontos, hogy az adóbírságot önállóan vitató kereseti előadást is a perindításra nyitva álló határidőn belül kell megtenni.[44]

Összegzés

Az adóbírság jogintézménye és annak alkalmazása az adóeljárás során komplex jogi kérdéseket vet fel, mind a jogszerűség, a kiszabás, a mérték és a méltányosság gyakorlása, mind pedig az eljárásjogi szabályokat illetően. Az elemzett Kúriai határozatok az adóbírság különböző aspektusait vizsgálják és rávilágítanak arra, hogy az adóhatóságnak a jogszabályi előírások által is előírtan az adózók egyedi helyzetére is figyelemmel kell lennie. A Kúria több döntésében hangsúlyozza azon kötelezettséget, hogy az adóhatóság teljeskörűen mérlegelje a tényállást, figyelembe véve az adózó javára értékelendő körülményeket is.

Az adóbírság mértékének meghatározása szoros összefüggésben áll az adózó magatartásával, így az adóbírság kiszabásakor figyelembe kell venni az adóhiány keletkezésének körülményeit, a jogsértés súlyosságát, illetve az adózó körültekintő magatartását. Ugyanakkor mérséklése vagy mellőzése csak kivételes körülmények között lehetséges. A méltányosság engedélyezése az adóbírság kiszabásánál egyensúlyt teremt a represszív célok és az adózói jogok védelme között. Az adózó jogait biztosítani kell, de nem mentesíthető a jogkövetkezmények alól, ha a jogszabályok szerint az adóbírság kiszabása indokolt és kötelező. A Kúria döntései megerősítik azt is, hogy az adóhatóság és az adózó közötti viszonyban az eljárásjogi szabályok maradéktalan betartása kulcsfontosságú a jogbiztonság fenntartása érdekében. Álláspontom szerint a hatóság eljárásának kiszámíthatósága és az egységes döntéshozatal biztosítása érdekében a Kúria következetes ítélkezési gyakorlatot alakított ki.

Összességében a vonatkozó, mindenkor hatályos jogszabályokat értelmező és azzal összhangban álló Kúriai ítélkezési gyakorlat világosan meghatározza az adóbírság jogszerű alkalmazásának határait és egyensúlyt teremt az adójogviszony alanyai között: így míg az adóhatóság számára lehetőséget ad arra, hogy elrettentő jelleggel biztosítsa a jogszabályok betartását, addig eljárási garanciák állnak az adózó rendelkezésére.

Felhasznált irodalom

Monográfiák, tanulmányok

[1] Darai Péter: Az adóbírság jogintézményének alkalmazása a gyakorlatban, JURA, 2019/1, 234-247.

[2] Darák Péter - Gyekiczky Tamás - Lovas Dóra - Somogyi Róbert: Adóelkerülés - Egy magatartás hátteréről, Pénzügyi Szemle 2024/4, 9-28.

[3] Fábics István: A számviteli beszámolók érdekhordozóinak felmérése Magyarországon

- 933/934 -

2023-ban, Vezetéstudomány, 2024/Különszám, 81-94.

[4] Halász Zsolt - Szabó Ildikó - Varga Erzsébet: Adótan és adóeljárás, Wolters Kluwer, Budapest, 2021.

[5] Simon István: Pénzügyi jog II, Osiris Kiadó, Budapest, 2012.

[6] Szabó Ildikó: A rendeltetésszerű joggyakorlás elvének érvényesülése, rövid kitekintéssel a feltételes adómegállapítási eljárásra is, Iustum Aequum Salutare, 2014/3, 143-162.

[7] Pfeffer Zsolt: Jogkövetkezmények (szankciók) az adózásban, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2018.

Jogszabályok

[1] 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről.

[2] 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról.

[3] 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről.

Kúriai döntések

[1] Kfv.35.663/2014/4.

[2] Kfv.35.300/2014/4.

[3] Kfv.35.802/2014/5.

[4] Kfv.35.515/2014/5.

[5] Kfv.35.749/2014/9.

[6] Kfv.35.748/2015/5.

[7] Kfv.35.232/2015/4.

[8] Kfv.35.384/2015/4.

[9] Kfv.35.574/2015/6.

[10] Kfv.35.490/2015/8.

[11] Kfv.35.173/2016/5.

[12] Kfv.35.760/2016/6.

[13] Kfv.35.670/2016/6.

[14] Kfv.35.646/2016/6.

[15] Kfv.35.204/2016/4.

[16] Kfv.35.198/2017/5.

[17] Kfv.35.038/2017/6.

[18] Kfv.35.512/2017/11.

[19] Kfv.35.267/2018/4.

[20] Kfv.35.180/2018/11.

[21] Kfv.35.250/2018/9.

[22] Kfv.35.036/2018/10.

[23] Kfv.35.474/2020/6.

[24] Kfv.35.315/2020/8.

[25] Kfv.35.341/2020/11.

[26] Kfv.35.650/2021/7.

[27] Kfv.35.058/2022/5.

[28] Kfv.35.391/2022/6.

[29] Kfv.35.090/2022/6.

[30] Kfv.35.409/2022/7.

[31] Kfv.35.014/2022/7.

[32] Kfv.35.204/2022/8.

[33] Kfv.35.193/2022/14.

[34] Kfv.35.039/2024/6.

[35] Kfv.35.124/2024/7.

[36] Kfv.35.543/2021/9.

[37] Kfv.35.056/2024/5. ■

JEGYZETEK

[1] Az adóhiány fogalmáról lásd Art. 217. §

[2] Kfv.35.749/2014/9.

[3] Kfv.35.058/2022/5.

[4] Art. 215. § (2) bekezdés.

[5] Darai Péter: Az adóbírság jogintézményének alkalmazása a gyakorlatban, JURA, 2019/1, 234-247.

[6] Kfv.35.193/2022/14.

[7] Kfv.35.250/2018/9.

[8] Kfv.35.490/2015/8.

[9] Halász Zsolt - Szabó Ildikó - Varga Erzsébet: Adótan és adóeljárás, Wolters Kluwer, Budapest, 2021. Lásd https://mersz.hu/hivatkozas/NOV1030_65_pl3#NOV1030_65_p13

[10] Kfv.35.474/2020/6.

[11] Kfv.35.232/2015/4.

[12] Art. 215. § (4) bekezdés; Kfv.35.173/2016/5.

[13] Kfv.35.646/2016/6.

[14] Kfv.35.124/2024/7.

[15] Kfv.35.748/2015/5.

[16] Simon István: Pénzügyi jog II, Osiris Kiadó, Budapest, 2012, 40-41.

[17] Szabó Ildikó: A rendeltetésszerű joggyakorlás elvének érvényesülése, rövid kitekintéssel a feltételes adómegállapítási eljárásra is, Iustum Aequum Salutare, 2014/3, 143-162.

[18] Darák Péter - Gyekiczky Tamás-Lovas Dóra-Somogyi Róbert: Adóelkerülés - Egy magatartás hátteréről, Pénzügyi Szemle, 2024/4, 9-28.

[19] Kfv.35.038/2017/6.

[20] Kfv.35.670/2016/6.; Kfv.35.650/2021/7.

[21] Fábics István: A számviteli beszámolók érdekhordozóinak felmérése Magyarországon 2023-ban, Vezetéstudomány, 2024/Különszám, 81-94.

[22] Kfv.35.090/2022/6.

[23] Kfv.35.036/2018/10.

[24] Halász - Szabó - Varga i. m. https://mersz.hu/hivatkozas/NOV1030_65_p13#NOV1030 65_p13

[25] Art. 216. § Lásd például Kfv.35.193/2022/14.

[26] Pfeffer Zsolt: Jogkövetkezmények (szankciók) az adózásban, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2018, 24.

[27] Art. 198. §

[28] Kfv.35.300/2014/4.; Kfv.35.515/2014/5.: Kfv.35.204/2016/4.

[29] Kfv.35.341/2020/11.

[30] Kfv.35.543/2021/9.; Kfv.35.802/2014/5.

[31] Kfv.35.512/2017/11.

[32] Kfv.35.204/2022/8.

[33] Art. 219. §; Kfv.35.663/2014/4.; Kfv.35.267/2018/4.

[34] Kfv.35.315/2020/8.

[35] Kfv.35.409/2022/7.

[36] Kfv.35.014/2022/7.

[37] Kfv.35.384/2015/4.

[38] Kfv.35.574/2015/6.

[39] Kfv.35.198/2017/5.

[40] Kfv.35.056/2024/5.

[41] Kfv.35.039/2024/6.

[42] Kfv.35.391/2022/6.

[43] Kfv.35.760/2016/6.

[44] Kfv.35.180/2018/11.