Az egyesülés a jogban többféle értelemben használt kifejezés, ezért az egyesülési szabadság fogalmának és jellemzőinek megállapításakor az egyesülés fogalmának a jogrendszerben elfoglalt - esetleg jogáganként eltérő - helyét és meghatározását kell figyelembe venni. Az alkotmányjogi vagy alapjogi értelemben vett egyesülés fogalmának és tartalmi elemeinek megismerése érdekében az egyesülési szabadság alapján létrejövő szervezetektől és közösségektől a társadalomban történetileg is ismert társaságokat, egyesüléseket, a többé-kevésbé szervezett emberi közösségeket meg kell különböztetni.[1]
Az egyesülés fogalma alapvetően dinamikus értelemben fogható fel:[2] az egyesülés folyamata mindig valamilyen meghatározott célú egyesülési alakzat, formáció létrehozására irányul, és az annak megalakítására vonatkozó elhatározást, a cél meghatározását, a tevékenység elkezdését és folytatását, illetve a megszűnést foglalja magában. A dinamikus egyesülés két nagy csoportra - az alkotmányjogi, illetve a nem alkotmányjogi értelemben vett egyesülési folyamatra - osztható. Az egyesülés alkotmányjogi értelemben olyan két szakaszú dinamikus egyesülési folyamat, amelyet alapvetően a szabadságjelleg és a célmeghatározás szabadsága, illetve a széles körű autonómia jellemez, és különböztet meg más dinamikus egyesülési alakzatoktól. Ezeket az egyesüléseket indokolt az egyesülési szabadság, illetve az egyesülési jog kifejezésekkel is jelölni. A nem alkotmányjogi értelemben felfogott egyesülési folyamatok az alapjogi védelemben részesülő egyesülések jellemzőivel egyáltalán nem, vagy csak részlegesen rendelkeznek.[3]
Alapjogi vonatkozásban az egyesülés olyan folyamatot fejez ki, amely során első fázisként a - gyülekezési szabadság alapján biztosított - spontán összejövetelekből bizonyos szinten formalizált egyesülési alakzat fejlődik ki. Ennek a - több személy akaratelhatározásával létrejött - alakzatnak a kialakítása jelenti az első szakasz lezárását. A gyülekezésnek és az egyesülési folyamatnak a formalizált alakzat kialakításáig tartó szakasza között az egyik alapvető különbség, hogy az egyesülési folyamat megindítói olyan célt akarnak elérni, vagy olyan feladatot kívánnak ellátni, amely megvalósítása rendszerint - de a gyülekezés által megvalósítható célhoz képest mindenképpen - hosszabb ideig tart. A két szabadság gyakorlása közötti másik megkülönböztetést az egyesülési folyamat - hosszabb időn át megvalósuló - állandó jellegű feladatai képezik. A folyamatosan ellátandó feladatok miatt van szükség a formalizált egyesülési alakzat létrehozására, illetve az egyesülési folyamat második szakaszára, amely a létrehozott egyesülési forma működését jelenti.[4] Feltételezhető ugyanis, hogy az egyesülésben részt vevő tagok között viszonylag kötött szervezeti kapcsolat áll fenn, míg a gyülekezés általában ad hoc jellegű. A leírt folyamatban a formalizált kapcsolat alapvetően arra utal, hogy a szervezkedésben részt vevők elhatározzák és megvalósítják a közös célt, az eléréséhez szükséges tevékenységet, és a későbbiekben gondoskodnak a formáció ennek megfelelő működtetéséről.
Az alkotmányjogi értelemben felfogott egyesülés esetében a folyamat két alapvető jellemzője vizsgálandó: a szabadságjelleg és a célmeghatározás, amelyekkel szemben követelmény, hogy az egyesülési folyamat mindkét szakaszában együttesen valósuljanak meg. Segítségükkel dönthető el, hogy adott esetben az alapjogi értelemben vett egyesülési folyamat valamely részeleméről, vagy egyéb dinamikus egyesülési folyamatról van-e szó.[5]
- 59/60 -
A szabadságjelleg alapvetően az egyén szabadságát jelenti, de felfogható az autonómiával összefüggésben is, mivel az egyesülési jog szabad gyakorlása csakis akkor valósulhat meg, ha az egyesülési alakzatok tekintetében biztosított a működés szabadsága.[6] Az egyesülési jog szabadságjog jellegét - az egyesülési jog minden tartalmi összetevőjének is részét alkotó - önkéntesség (azaz a kényszermentesség), illetve a negatív egyesülési szabadság adja. A pozitív jogi szabályozás pedig - tiszteletben tartva az egyesülési szabadság e jellemzőit -, az egyesülési szabadságnak megfelelő egyesülési jogot biztosítja és részesíti alapjogi védelemben. A szabadságok tekintetében az önkéntesség - általánosan megfogalmazva - azt jelenti, hogy az egyén az adott szabadságot a saját meggyőződésének megfelelőn - időtartamban, helyen, módon stb. - gyakorolja, vagy vesz rész annak gyakorlásában. A negatív egyesülési szabadságot is el kell ismerni, mivel annak tagadása ellentmond az egyesülés önkéntességének, illetve a semmibe vétele megakadályozza az egyesülési szabadsággal szoros kapcsolatban álló más alapvető jogok érvényesülését.[7]
Az alkotmányjogi értelemben vett egyesülési folyamatnak - egyesülési szabadság Alkotmány alapján történőgyakorlásának - a célja a gyülekezési szabadság gyakorlásán túlmutat. Az egyesülés rendszerességet igényel, és már nem az egybegyűlés az összejövetel a célja, hanem meghatározott szervezettségű alakzat felvétele, amelyen belül lehetőség nyílik a közös cél elérése érdekében non-profit közös tevékenység végzésére. Ez megnyilvánulhat a közös véleményformálásban és kinyilvánításban, illetve különböző akaratképzési folyamatokba történő bekapcsolódásban. A non-profit jelleg az alkotmányjogi értelemben felfogott egyesülésnek olyan - célhoz kötődő - ismérve, amelynek segítségével ezek az alakzatokat megkülönböztethetők a nyereségorientált társaságoktól. A célmeghatározás szabadsága azt juttatja kifejezésre, hogy az egyesülési folyamatban részt vevők saját maguk, külső behatás nélkül állapíthatják meg azt a célt (feladatot), amelynek optimális megvalósulása, illetve megvalósítása érdekében - a gyülekezési szabadságot meghaladó célú és szervezettségű - alakzatot létrehozzák. Az egyesülési szabadság esetében a célmeghatározás azért kiemelkedő jelentőségű, mert a cél szabja meg az alakzat funkcióját, és ez alapján lehet az egyesülési formát alapjogi védelemben részesíteni.[8] A célok, illetve funkciók alapján az egyesülési alakzatok között többféle csoportosítási lehetőség adódik.
A köztestület nem tartozhat az egyesülési szabadság körébe, mivel esetében az egyesülési szabadságnak az önkéntességet és a célmeghatározás szabadságát tartalmazó ismérvei nem érvényesülnek. A köztestületet ugyanis törvény létesíti, és a céljait, feladatait is - a közfeladatokat és az érdekvédelmi funkciókat - a törvényhozó dönti el.[9] Mivel a köztestületet nem az egyesülési szabadság alapján hozzák létre, így az egyesülési szabadság tartalmi elemeinek meg nem valósulása az egyesülési szabadságot értelemszerűen sem sértheti.[10] A profitorientált társaságok azért esnek kívül az egyesülési szabadság körén, mert - bár szabadságjelleggel rendelkeznek, de - az alapítók ezeket nyereség elérése érdekében alapítják. Ez természetesen nem zárja ki az ilyen társaságok érdekvédelmi, hatásgyakorlási célból történő egyesülését.
Az autonómia elve - ebben az összefüggésben - azt juttatja kifejezésre, hogy az egyesülési jog alapján létrehozott alakzat az ügyeiben - a megalakulásától a megszűnéséig - önállóan, állami beavatkozás nélkül dönthet. Az állami beavatkozás hiánya természetesen nem jelenti az alkotmányi és törvényi szabályozás be nem tartását: a jogi személyiség elnyerésének egységes követelményei, illetve az alkotmányos rend biztosítása és az ezt garantáló alkotmányos állami beavatkozás lehetőségei ugyanis nem hagyhatók figyelmen kívül. Az egyesülési jog gyakorlása során létrejövő formációk esetében az autonómia a célmeghatározás szabadságában, továbbá a szervezeti, a rendelkezési, az igazgatási és a gazdasági-pénzügyi autonómiában nyilvánul meg, és általában az önkormányzás alapjául szolgál.[11] Ennek az elvnek az egyesülési alakzatok kapcsán kettős értelme van: csak a jogi személyiséget elnyerni kívánó alakzatoknál minősül az önkormányzatiság alapjának, a közösségek tekintetében azonban - jogi értelemben - nem. A közösségek esetében az autonómia azt jelenti, hogy ezek a cél meghatározásában és elérésében önállóan döntenek, továbbá az általuk - nem pedig a törvény által - meghatározott szervezeti rendben működnek. Ezért e belső kapcsolatrendszerbe az államnak - az általános korlátokból adódó szempontokat kivéve - más beavatkozási lehetősége nincs. A jogi személyiséget elnyerni kívánó egyesülési alakzatok belső életét szabályozó jogi előírások - az önkormányzatiság biztosítása mellett - az egyesülési alakzatok szervezeti felépítésével, a tagok és az alakzat kapcsolatával, illetve a jogszerű működés megtartásával, megtartatásával, valamit az egyesülési formáció megszűnésével foglalkoznak. Az önkormányzás elvének szem előtt tartása ezekben az esetekben azt jelenti, hogy az egyesülési jogról rendelkező törvény csak az önkormányzati elven alapuló, a demokrati-
- 60/61 -
kus működés garanciáit jelentő legalapvetőbb szabályokat tartalmazza. E minimális szabályozás a szervezeti felépítés tekintetében általában a három legfontosabb belső - döntéshozatali, végrehajtási és képviseleti - funkció betöltését és ellátását követeli meg. A tagsági viszony keletkezésével és megszűnésével kapcsolatban egyetlen követelményként az állítható fel, hogy ezek módjai az alapszabályból kitűnjenek.
Az egyesülési jog és az egyesülési szabadság egymáshoz való viszonyára is a szabadság és a jog kapcsolata a jellemző.[12] A Magyar Köztársaság által szabályozott egyesülési jog - az Alkotmány és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban Etv.) rendelkezései következtében - gyakorlatilag az egyesülési szabadsággal azonos kategóriának minősíthető. Ennek oka, hogy a pozitív jogi szabályozás a szabadságot teljes mértékben fedi, és a szabadság minden megnyilvánulási módját alapjogi védelemben részesíti. E megállapítás indoka egyrészt a jogi szabályozás szükségességében és a tárgyalt alapjog jellemzőiben, másrészt a szabadság(jog) jellegben keresendő.
A pozitív jogi szabályozás azért szükséges, mert az egyesülési szabadság - a többi szabadsághoz hasonlóan - feltételezi a pozitív állami szabályozást, az alapjognak legalábbis alkotmányi vagy törvényi szinten történő rögzítését. A szabályozás nem jelentheti azonban azt, hogy az elvont, természetjogias értelemben vett (egyesülési) szabadságot[13] a jogi szabályozás lényegesen leszűkíthetné. Az alkotmányos jogállam a jogi szabályozás eszközével a szabadságot csak akkor képes szűkíteni, ha a szabadságnak léteznének olyan - a személyiséghez szorosan kötődő - fogalmi elemei, amelyek az állami szabályozás nélkül is megvalósulnak.[14] A jogalkotó ebben az esetben akkor jár el alapjogsértő módon, ha nem tartja tiszteletben a szabadság e "jogon kívüli" jellemzőit, és nem biztosítja azok gyakorlását, illetve ha a számára alkotmányosan meghatározott kereteket a reguláció során átlépi. Ilyen jellemzővel rendelkeznek a személyhez szorosabban fűződő alapjogok.[15]
A jogi szabályozás dönthet úgy, hogy adott feltételek teljesítése esetében az egyesülési alakzat jogi személyiséget kap. A jogi személyiséget elnyerni kívánó egyesülési alakzatok életét rendező szabályok két nagy csoportot képeznek: a külső, illetve a belső viszonyokra vonatkozó előírások.[16] A külső kapcsolatokat rendező szabályok alapvetően az alakzatok közhatalommal való kapcsolatát, azaz a megalakulást, a működés közbeni ellenőrzést, illetve a megszűnést foglalja magában. Az alapjogokat tiszteletben tartó rendszerekben a megalakulásban az állami szervek szerepe korlátozott. Az állami magatartásnak e tekintetben két fajtája ismert: a normatív feltételek és a szabad testületalakítás rendszere. E két forma között a különbség az, hogy a jogi személyiség elnyeréséhez szükség van az állami nyilvántartásba vételre.[17] A belső viszonyokat szabályozó rendelkezések az önkormányzati felépítést rendezik.[18] Az alkotmányos demokráciákban ezek a modellek képesek arra, hogy az alapjogok megvalósulását és gyakorlásuk lehetőségét a legteljesebb mértékben biztosítsák, és az állami szabályozás kereteit a minimálisan szükségesre szorítsák. Az olyan formációkat, amelyek nincsenek a jogi személyiséget elérő szervezettségi fokon, vagy nem kívánnak jogi személyként működni, nem érinti a fenti két szabályozási modell. Rájuk az a főszabály érvényes, miszerint az állam e közösségek viszonyaiba - az alkotmányos korlátok meghatározásán és azok betartatásán kívül - nem avatkozik be.
Az egyesülési szabadság jogi szabályozását az Alkotmány és az Etv. a társadalmi szervezetekre, illetve a közösségekre vonatkozó szabályai tartalmazzák. Annak ellenére, hogy az Alkotmány 63. §-a szerint az egyesülési jog alapján szervezetek hozhatók létre, indokolt e körbe vonni az Etv. által szabályozott közösségeket is. A jogi szabályozás értelmezésekor azt a megközelítést kell irányadónak tekinteni, amely az adott szabadság minél szélesebb körű biztosítását eredményezi.[19] E felfogás következtében az egyesülési szabadság a legtágabb mértékben megvalósulhat. Az Etv. biztosítja a nem jogi személyiségű közösségek létrehozását és azok tevékenységében való részvételt, bár ezek nem tekinthetők társadalmi szervezeteknek. Az alkotmányi rendelkezés által szervezetnek mondott egyesülési formát a szervezetekre és a közösségekre is vonatkoztatni kell azzal, hogy a szervezetek alatt a - jogi személyiséggel rendelkező - társadalmi szervezeteket kell érteni.[20] Az egyesülési szabadság és az egyesülési jog itt jelzett kapcsolata a továbbiakban indokolttá teszi az egyesülési jog és az egyesülési szabadság szinomímaként való használatát.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmá-
- 61/62 -
nyának (PPJNE) 22. cikke szerint mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteket alakítson, illetve azokhoz csatlakozzon.[21] Az egyesülési szabadságról a - gyülekezési szabadság mellett - az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 11. cikke is rendelkezik. Az Egyezmény megfogalmazásában mindenkinek joga van a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát. Az Európai Unió Alapjogi Kartája (Karta) 12. cikkelyében - az előzőekhez hasonlóan emberi jogként deklarálja az egyesülési szabadságot, amikor kimondja, hogy mindenkinek joga van bármiféle - különösen politikai, szakmai és civil - célú egyesüléshez, ami magában foglalja mindenkinek a jogát ahhoz, hogy érdekei védelmére szakmai szervezetet alapítson, vagy ilyenhez csatlakozzon.[22]
Mind a PPJNE, mind az Egyezmény az egyesülési jog gyakorlásának korlátaira vonatkozó szabályt is tartalmaz. Az Egyezségokmány kimondja, hogy e jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek a demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek. A korlátozások e fajtájának tekintetében az Egyezmény is - kissé eltérő megfogalmazásban - hasonló korlátozásokat rögzít.[23] Ez utóbbi azonban még speciális korlátozási lehetőséggel is kiegészül. E jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlásának törvényi korlátozását nem minősíti tiltottnak. Az Egyezmény további speciális korlátot deklarál: megengedi ugyanis a külföldiek politikai tevékenységének állam általi korlátozását. Az Egyezmény 18. cikk államhatalmat korlátozó rendelkezést is tartalmaz, mivel meghatározza, hogy az Egyezményben említett jogok és szabadságok korlátozásait nem lehet más célra alkalmazni, mint amelyre elő vannak írva.
A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya (GSZKJE) is tartalmaz az egyesülési szabadságra vonatkozó rendelkezéseket.[24] Annak ellenére, hogy a GSZKJE tekintetében az államok csak arra vállaltak kötelezettséget, hogy az abban elismert jogok gyakorlását csak fokozatosan biztosítják, a szakszervezeti szervezkedés szabadsága négy részjogosítványa biztosítására mégis kötelezettséget vállaltak. E részjogosítványok közé tartozik a szakszervezet alakításának és az abba való belépésnek a joga, a szakszervezet társulási joga, illetve a szakszervezet szabad működési joga, valamint a sztrájkjog. Az egyezségokmány a sztrájkjog gyakorlását csak az adott ország törvényeivel összhangban teszi lehetővé, míg az előbbiek tekintetében a PPJNE által megfogalmazott korlátokhoz hasonlóakat nevez meg azzal a különbséggel, hogy nem említi a közbiztonságot, a közegészséget és a közerkölcsöt.
Az egyesülési szabadságot, illetve annak egyes vonatkozásait - annak összetettsége miatt - az Alkotmányon kívül több törvény és rendelet is szabályozza, és az Alkotmánybíróság eddigi működése során számos esetben került olyan helyzetbe, amikor az egyesülési szabadság tartalmi elemeit, jellemzőit kellett kibontania, vagy az így létrejött formációkat egyéb, alapjogi védelemben nem részesülő alakzatoktól elkülönítenie.
Az egyesüléshez való alapvető jogot a hatályos Alkotmány 63. §-ának (1) bekezdése meglehetősen röviden és részben pontatlanul szabályozza.[25] A pártokra vonatkozó alkotmányjogi rendelkezést is érdemes itt idézni, mert az egyesülési jogot deklaráló 63. § (3) bekezdése az egyesülési jog mellett a pártokra is tartalmaz rendelkezéseket,[26] másrészt a pártok létrehozásának első feltétele a társadalmi szervezetként történő megalakulás.[27] A szervezkedés szabadságát kinyilvánító 70/C. § az általános egyesülési jognak az érdekképviseleti célú szerveződésekre vonatkoztatott kifejeződése.[28] E rendelkezés szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezeteket alakítson vagy ahhoz csatlakozzon. Az alaptörvény az egyesülés szabadságára is vonatkoztatható alkotmányos korlátot is meghatároz, mivel a 2. § (3) bekezdésében olyan tilalmat fogalmazott meg, amely szerint a társadalom egyetlen szervezetének[29] tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására.[30]
Az egyesülési jog részletes szabályozását az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény tartalmazza, amely Magyarországon - lényegében - először tett kísérletet az egyesülési jog egészének a regulálására.[31] Az Etv. - az egyesülési szabadság érvényesülése érde-
- 62/63 -
kében - az Alkotmány, valamint a PPJNE rendelkezéseivel összhangban állapítja meg az egyesülési jogra vonatkozó szabályokat. Az egyesülési jog egészének szabályozása - mint jogalkotói cél - abban valósul meg, hogy a törvény a 3. §-ában külön nevesíti az egyesülési jog alapján létrehozható egyes alakzatokat. A társadalmi szervezet elnevezés az Etv. hatálybalépését követően gyűjtőkategóriaként jelent meg, a törvény ugyanis külön nevesíti a tömegmozgalmakat, a pártokat és a szakszervezeteket, illetve a társadalmi szervezeteket, valamint a 4. §-ában tesz említést az olyan közösségekről, amelyek nem minősülnek társadalmi szervezetnek.
Az Etv. a Polgári Törvénykönyvre (Ptk.) utaló rendelkezést is megfogalmaz, amely szerint az egyesületekre (Ptk. 61-64. §) e törvény alkalmazásakor a társadalmi szervezetre vonatkozó szabályok az irányadók.[32] Ezt az a megfontolás indokolta, miszerint amit a közjog társadalmi szervezetként ismer, azt a magánjog egyesületnek nevezi.[33] Az Etv. alapvetően a társadalmi szervezetekre vonatkozóan tartalmaz szabályokat, és mivel azokat a jogi személyiséggel rendelkező egyesülési alakzatok alaptípusaként említi, e jogszabály a fentebb nevesített és más jogforrások által is szabályozott alakzatok háttérjogszabályának minősül.[34]
A Büntető Törvénykönyv az egyesülési joggal kapcsolatban több rendelkezést is tartalmaz. Ezek közül - alkotmányjogi szempontból - kettő minősül kiemelkedő jelentőségűnek.[35] Az egyesülési jog támadásokkal szembeni védelme érdekében a jogalkotó megalkotta az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése tényállását.[36] Mivel minden alapjogot csak az Alkotmánynak és a jogszabályoknak megfelelően lehet gyakorolni, ezért a jogalkotó az ezzel ellentétes cselekményeket szankcionálja, és büntetőjogilag üldözi azt, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt.[37]
Az egyesülési jog speciális korlátozását jelentik a fegyveres erők tagjaira vonatkozó törvényi előírások, mivel e jog gyakorlását általában az állományilletékes parancsnok engedélyétől teszik függővé, illetve tiltják az olyan szervezetben való tagságot, amelynek a tevékenysége ellentétes a fegyveres erők feladataival. E törvények azonban külön nevesítik a fegyveres erők tagjainak érdekképviseleti szerv létrehozására és az ahhoz való csatlakozásra vonatkozó jogát.[38]
Az egyesülési jog alapján az egyéneknek joguk van törekvéseik, akaratuk, érdekeik kinyilvánítása és védelme céljából különféle nonprofit egyesülési formákat, alakzatokat létrehozni, azokhoz csatlakozni, tevékenységükben részt venni.[39] Az egyesülési szabadság funkcionális értelemben garantálja a méltóság, a meggyőződés, a szólás, a lelkiismereti és a véleménynyilvánítási szabadságot is, mivel egyének adott csoportjának azt a lehetőséget biztosítja, hogy az általuk meghatározott célra valamilyen egyesülési alakzatot hozzanak, vagy ne hozzanak létre, továbbá ahhoz csatlakozzanak, onnét kiváljanak, illetve az egyesülés tevékenységében részt vegyenek, vagy attól tartózkodjanak. Az egyesülési jog alapján szabadon létesített szervezet vagy közösség kényszermentessége, önkéntessége garantálja egyúttal a meggyőződés, a szólás, a lelkiismeret és a véleménynyilvánítás szabadságát is.[40]
Az egyesülési jog mindenkit megillető, korlátozható emberi jog, amely kialakulása szerint első generációs alapjognak, tartalma és funkciója szerint klasszikus polgári és politikai szabadságjognak minősül. Napjainkban az egyesülési jognak csak egy részét lehet politikai alapjognak tekinteni, mivel nem csak politikai irányultságú egyesülési formák hozhatók létre. Ennek oka, hogy az egyesülési folyamat célja kibővült, és bizonyos tekintetben és mértékben kommunikációs jogként is felfogható. Az egyesülési jog sajátos, kettős jellegű alapvető jogként is megfogalmazható, mivel jelenti az egyesülési forma alapításának szabadságát és az egyesülési folyamatban való részvétel szabadságát, ezért kettős jellegéből fakadóan az egyesülési jog egyénileg és csoportosan is gyakorolható. E szabadságjog szerves része az egyesülési alakzat vagy forma működésének szabadsága is.[41]
Az egyesülési szabadság eleinte nem tartozott a klasszikus emberi jogok közé, e jellegét viszonylag későn ismerték el. Ezt támasztja alá az a tény, hogy e jogot az első alkotmányokban történő rögzítéskor állampolgári jogként szabályozták.[42] Napjainkban azonban az alapvető jogokra vonatkozó nemzetközi dokumentumok hatására az egyesülési szabadság emberi jogi jellegét indokolt hangsúlyozni.[43]
Az egyesülési szabadság alapvetően az egyént illeti meg, de az alany és a gyakorlási forma szempontjából az egyesülési jog szakaszai és egyes megnyilvánulási formái között indokolt különbséget tenni. Az egyesülési jog gyakorlása megnyilvánulhat a formalizált szervezet létrehozásában, továbbá az egyesülési folyamat első és második szakaszához való csatlakozásban, illetve mindezek negatív formációjában. Első esetben az egyéni elhatározáson alapuló alapjogot csak
- 63/64 -
másokkal együtt, közösen lehet gyakorolni. Az egyesülési jog egyéni jellege a csatlakozáshoz való jogban nyilvánul meg. Bizonyos esetben - így például a magyar szabályozás esetében is - a formalizált alakzat létrehozása megillethet jogi személyeket is.
Az egyesülési jogról szóló hatályos törvényünk a preambulumban kitűzött célt megvalósítva - és az alkotmányi rendelkezése figyelembe véve - szabályozza az egyesülési jog alanyai körét. Eszerint az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amely alapján mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg közösségeket hozzon létre, vagy azok tevékenyégében részt vegyen. Az egyesülési jog alapján - tevékenységük célja és alapítóik szándéka szerint - társadalmi szervezetet a magánszemélyek, a jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei hozhatnak létre és működtethetnek.[44]
Az egyesülési szabadság (és jog) eszméje és fogalma a polgári forradalmak idején, illetve ezek következtében alakult ki. Az Ember és Polgár Jogainak Deklarációja (1789) azonban - az akkori eszmerendszernek megfelelően - nem említette az egyesülési szabadságot, és a forradalmi folyamat által létrehívott politikai egyesülésekkel kapcsolatban is csak azok célját határozta meg.[45] A korai liberális gondolat viszont az egyesülési szabadság közhatalmat korlátozó voltát hangsúlyozta. E felfogásban az egyesülések a korporációs jellegükön túlmutató jelentőségre is szert tettek, és a közügyekbe való beavatkozás igényével is felléptek. E szabadság jelentőségét és tartalmát ekkor az adta, hogy az állampolgár jogaként jelent meg.[46] E változás legfontosabb megnyilvánulása a politikai egyesületek, a pártok és a szociális kérdésekkel foglalkozó szabad egyesületek megjelenése volt.[47] A jelzett folyamattal az európai alkotmányozás kölcsönös összefüggésben állt, és az egyesülési jog a XIX. század elején született alkotmányokban deklarálásra került.[48]
Az egyesülési szabadság történetileg összefügg a gyülekezési, illetve a szólásszabadsággal. Az egyesülési és a gyülekezési szabadság kapcsolatát kezdetben az a kettősség határozta meg, hogy az utóbbi gyakorlása az egyesületalakítás első mozzanata volt, mivel adott egyesület megalakítását a leendő tagok a gyűlésükön határozták el. Természetesen ennek fordítottja is igaz, vagyis a gyülekezés az egyesületi szervezeti élet gyakorlásának a feltétele volt. A gyülekezési jognak azonban az idők folyamán olyan specifikus ismérvei alakultak ki, amelyek alapján az egyesülések és gyülekezések között alapvető különbségek keletkeztek.[49] Mindkét tevékenység gyakorlásának feltételeként lehetett - és lehet ma is - megfogalmazni a szabad szólás jogát, mivel ennek hiányában az egyének nem képesek azt a célt megvalósítani, ami miatt összegyűltek, vagy amely cél elérésére az egyesülést létrehozták.
Az egyesülési szabadság politikai és hatásgyakorló jellegének kibővülése és a nemzetközi dokumentumok, illetve az alkotmányok általi elismerése az emberi méltóság jogának, az önrendelkezésnek, a személyi szabadság egyetemes elismerésének és biztosításának hatásaként jelölhető meg. Az egyének az egyesülési alakzatokat, a civil szervezeteket már nem kizárólag politika célok megvalósítására, hanem személyiségük minél szélesebb körű kibontakoztatása érdekében, kommunikációs céllal hozzák létre. Az egyesülési szabadság e funkciója természetesen a politikai célú egyesülési formák létrehozásának és működésének az alapja is lehet, e tekintetben azonban a legfőbb ismérv a politikai cél, vagy pedig az érdekképviseletben megnyilvánuló hatásgyakorlásban - pl. érdekképviseletben[50] - történő szerepvállalás.[51] Az egyesülési szabadság sajátos megnyilvánulási formái tehát az alkotmányos demokráciákban annak a közvetítő mechanizmusnak a részét alkotják, amely nélkül e rendszer nem lenne képes működni. Az egyesülési jog politikai jellege a társadalom demokratikus berendezkedésének megvalósításában, illetve fenntartásában nyújt segítséget. Az érdekképviseleti szervezetek funkciója pedig közvetlenül kötődik a szociális piacgazdaság megvalósításához, mivel létük és működésük a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál.[52]
Az egyesülési jog tartalma - más alapjoghoz hasonlóan - az egyesülési jog funkcióiból, az alkotmányos korlátok által kijelölt területen történő gyakorlásból, illetve e jog tartalmi elemeiből tevődik össze. Az alapjog tárgya - mint konkrét magatartási forma - megegyezik az alapjog gyakorlásának céljával.
Az egyesülési jog lehetővé teszi a társadalomban a különböző érdekek és értékek alapján való önszerveződést, az önkéntes alapon létrejövő - eltérő fokon - szervezett társadalmi közösségek működését.
- 64/65 -
Az önszerveződés azt juttatja kifejezésre, hogy a közösséget létrehozók önállóan és közösen határozzák meg az egyesülési jog gyakorlásának a célját. E cél mindig adott egyesülési alakzat létrehozására irányul, mivel az alapítók úgy gondolják, hogy a közösen kitűzött céljuk megvalósítására csak formalizált módon van lehetőség, vagy a tartós feladat ellátása a formalizált formában végezhető el optimálisan. A tartós feladat ellátása jelenti tehát az adott egyesülési folyamat vagy alakzat funkcióját. A funkcionalitás szempontjából az egyesülési alakzatok alapvetően három csoportba oszthatók[53]: az elsődlegesen politikai jelleget magukon viselő (politikai/képviseleti), az inkább érdekképviseleti funkciót ellátó, illetve az alapjogok gyakorlását biztosító vagy elősegítő csoportba. A politikai funkciót ellátó egyesülési alakzatok a képviseleti funkciójukon keresztül, a másodikként említett alakzat a érdekközvetítő és érdekvédő, így nyomásgyakorló funkciói gyakorlásával teszik lehetővé a társadalom demokratikus működésének a garantálását, illetve az alkotmányos célok elérését, míg a harmadik csoportba tartozó formációk ugyanezt biztosítják az alapjogok gyakorlásának vagy megvalósításának elősegítésével. Az érdekképviseleti alakzatok - céljuktól függően - politikai és kommunikációs jelleget is ölthetnek. A magánjellegű formációk, a civil szervezetek az eddig nem említett célokon kívül minden más alkotmányos és törvényes cél elérésére létrehozhatók.
Mivel az egyesülési szabadság nem korlátozhatatlan alapvető jog, ezért a jog gyakorlójának e korlátok között kell maradnia, különben az Alkotmány és egyéb jogszabályok megsértőjének minősül. A meghatározott keretek között azonban az egyén alapvető joga, hogy egyesülési jogával - bármilyen módon - éljen.
Az egyesülési jog - tartalma alapján - olyan egyesületi formák létrehozására irányuló szabadság, amelynek legfőbb jellemzői: a cél megválasztásának szabadsága, továbbá a célra rendelt közösség vagy szervezet alapításának szabadsága, a folyamat mindkét szakaszához való csatlakozás önkéntessége, az önkéntes kilépés lehetősége, a negatív egyesülési szabadság, valamint az egyesülés működésének a szabadsága. Ez utóbbi annak ellenére ide tartozik, hogy az Alkotmány nem rendelkezett erről.[54]
Az egyesülési forma alapításának szabadsága és az ahhoz való csatlakozás önkéntessége egymástól független, nem feltételei egymásnak, de van közöttük reláció. A részvétel szabadsága csak akkor valósulhat meg, ha az egyének az alapítási jogukkal is éltek. A célmeghatározás szabadságának nemcsak az alapítókat kell megilletnie, hanem az összes tagot is, mivel a szervezet, vagy a közösség későbbi életében lehetséges, hogy az elérni kívánt cél módosul, kiegészül. A működés szabadságának azonban mindenképpen biztosítottnak kell lennie, mivel ennek hiányában az előbb említett tartalmi elemek nem valósulhatnak meg. Az egyesülési folyamat első szakaszában történő csatlakozás tartalmi eleme annak szabad elhatározása, hogy az egyén be akar-e kapcsolódni az adott egyesülési folyamatba, és e döntés nem kíván semmilyen - a többi egyéntől származó - elfogadást. Ehhez képest a folyamat második szakaszához történő csatlakozás annyiban más, hogy ekkor szükséges lehet a szervezet vagy a közösség csatlakozást elfogadó beleegyezése. Ez akkor nem sérti az egyén egyesülési szabadságát, ha a jelentkezés elfogadásának feltételeit a szóban forgó alakzat létrehozói határozták meg az alapító okiratban. Az ilyen tartalmú szabályozás a működés szabadsága tartalmi eleméhez tartozik.
Ezek a tartalmi elemek tehát nemcsak a jogi személyiséggel rendelkező szervezetre, hanem a közösségre is igazak, bár ezt az Alkotmánybíróság még nem értékelte. E megállapítás azonban következik az egyesülési jog eddig ismertetett jellegéből és az Etv. szövegéből. Az önkéntesség alapozza meg e szabadságjognak a véleménynyilvánítás szabadságával való szoros összefüggését. Az ilyen módon létrehozott egyesületben intézményesülhet a szólás, a lelkiismeret és a véleménynyilvánítás szabadsága,[55] azaz ezáltal valósulhat meg az egyesülési jog funkciója.
Az egyesülési jog tárgyának körülírásához a jog tartalmi elemeinek és funkcióinak meghatározása, illetve az egyesülési jog fentebb ismertetett megnyilvánulási formái adnak segítséget. Az alapjog tárgya minden esetben a jog által biztosított magatartást jelenti. Az egyesülési jog tekintetében e tárgy azonos az egyesülési folyamat céljával: az elhatározott cél valamilyen egyesülési alakzatban történő elérése, illetve e formáció általi megvalósítása.
Az egyesülési jog tárgyát - általános értelemben -olyan magatartások képezik, amelyek adott cél elérésére rendelt egyesülési alakzat létrehozására, azaz alapítására, az abban való részvételre, a formációhoz való csatlakozásra, illetve az alakzat célorientált működésre irányulnak.
Az egyesülési jog e tartalmi elemeinek tevékenységi típusokra történő felbontása során e szabadságot konkrét magatartásokkal lehet leírni. E körbe sorolható az egyesülési alakzat létrehozásával, illetőleg alapításával kapcsolatos legalapvetőbb magatartási forma: a gyülekezési szabadság gyakorlása. Ezen belül a probléma megtárgyalását, és a cél egyhangú meghatározását lehet ugyanis elvégezni, majd egyöntetű állásfoglalást lehet kialakítani. Az állásfoglalás - a célmeghatározás mellett - tartalmilag annak eldöntésére is
- 65/66 -
irányul, hogy az a forma, amely által a cél a legjobban megvalósítható, a szervezettség milyen fokát érje el: jogi személy legyen-e vagy közösség. Az egyesülési folyamat első szakaszának lezárását jelentő aktus, illetve - a leendő jogi személy esetében a törvény által - megkövetelt feltételek teljesítése az egyesülési alakzat alapításához, illetve nyilvántartásba vételéhez szükségesek. A részvételt az alakzat alapításában, illetve annak működésében - azaz a cél elérése érdekében - végzett tevékenység jelenti. Ez utóbbi a szervezet működéséhez is kapcsolódhat, amelynek további összetevői az adott alakzat, azaz annak nevében a képviselője által végzett magatartások.
A tartalom és a tárgy meghatározása után indokolt a hazai egyesülési formák megvalósulását is áttekinteni, jellemzőiket és különbségeiket meghatározni. Az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg a szervezet szintjét el nem érő közösségeket hozzon létre, vagy azok tevékenységében részt vegyen. Ennek alapján az egyesülési jog gyakorlásának két formáját ismeri el a törvény: a társadalmi szervezetet a 2. § alapján és a közösséget az 5. § alapján. Az egyesülések ölthetnek jogi személyiséget, ekkor a társadalmi szervezet összefoglaló és átfogó elnevezését kapják, illetve a működhetnek jogi személyiség nélkül is, vagyis nem társadalmi szervezet formájában, azaz közösséget alkotva.
A (társadalmi) szervezet és a közösség közötti alapvető különbség tehát a szervezeti sajátosságokban és a jogi személyiség meglétében jelölhető meg. Bizonyos értelemben társadalmi szervezetnek tekinthetők a politikai pártok, mivel először ezek is olyan társadalmi szervezetként alakulnak meg, amelynek csak magánszemélyek lehetnek a tagjai.[56] A társadalmi szervezetek másik nagy csoportjába az érdekszervezetek (érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetek) sorolhatók, melyek közül a szakszervezetek esetében az egyesülési törvény rögzíti, hogy ennek csak magánszemélyek lehetnek a tagjai. További csoportot alkotnak az egyesületek - amelyeket elsősorban kulturális, szociális, szabadidős stb. cél érdekében hozzák létre - valamint a tömegmozgalmak -, amelynek legfőbb jellemzője, hogy tevékenységében nem nyilvántartott tagok is részt vehetnek -, illetve a társadalmi szervezetek szövetsége is.
Az egyesülési jog gyakorlásának másik formája az, amikor nem kerül sor társadalmi szervezet megalakítására, tehát e szervezettségi szintet el nem érő közösségek jönnek létre, amelyeknek nincsen jogi személyisége. A törvény szerint nem minősül társadalmi szervezetnek a magánszemélyeknek az egyesülési jog alapján létrehozott olyan közössége, amelynek működése nem rendszeres, vagy nincs nyilvántartott tagsága vagy - az egyesülési jogról szóló - törvényben meghatározott szervezete. A társadalmi szervezetekkel szemben ezeknek a közösségeknek a sajátossága, hogy vagy valamely más szervezethez kapcsolódva, illetőleg annak keretében fejtik ki tevékenységüket, vagy önállóan ugyan, de alkalmi jelleggel, ügyintéző és képviseleti szervek működése nélkül, alapszabály és nyilvántartott tagság nélkül, és működésük célja alkalmanként változó, eshetőleges. Mivel nem jogi személyek, így nem élvezhetik azokat az előnyöket sem, amelyeket a jogi személyiség nyújt.
Az egyesülési jog a Magyar Köztársaság által elismert és biztosított, nem pedig adományozott alapvető jog. Bár az Alkotmány az egyesülési jogról szóló rendelkezései között ezt az elismertséget és védelmet expressis verbis nem mondja ki, az Alkotmány 8. §-a és az Etv. 1. § (1) bekezdésében megfogalmazottak miatt[57] e biztosíték egyértelműen fennáll. Mivel szabadságjogról van szó, az állam kötelessége a túlzott beavatkozástól tartózkodni. Túlzott beavatkozásnak minősülne az alkotmányosan elfogadott és szükséges korlátozások átlépése. Az egyesülési jog sajátosságára tekintettel azonban a jogi szabályozás feltétlenül szükséges, mivel ennek az alapjognak olyan megnyilvánulási formái lehetségesek, amelyek az alkotmányos demokráciában az alapjogok gyakorlásának biztosítási funkcióit látják el. Az egyesülési jog garantálása tekintetében - e jog sajátosságainak megfelelően - az állam elsődleges feladata olyan jogi szabályozás megalkotása, ami a legjobban biztosítja mind a szervezett, mind közösségi jellegű egyesülési alakzatok alakulásának, célmeghatározásának, illetve az ahhoz való csatlakozásnak, valamint a működésnek a szabadságát. Az egyesülési jog gyakorlásához az állam védelmet is nyújt az erőszakkal vagy fenyegetéssel történő jogtalan akadályozással szemben.[58] Az állam feladata tehát - ez utóbbi tekintetében - a jog zavartalan gyakorlásához szükséges feltételek biztosítása. Az egyesülési jog nem csak az állam meghatározott mértékű tartózkodását követeli meg, hanem ennek az alapjognak, illetve mások más alapjogainak biztosítására vonatkozó pozitív kötelezettségét, az intézményi garanciák kimunkálását is. Ez a kötelezettség alapvetően kétirányú: egyrészt biztosítsa az egyesülési jog zavartalan gyakorlását,[59] másrészt határozza meg az egyesülési jog korlátait. Az állam kötelessége tehát, hogy ha az egyesülési jog gyakorlása más alapvető joggal ütközik, akkor
- 66/67 -
az alapjogi konfliktus megelőzése vagy feloldása érdekében mindegyik alapjog érvényesülését lehetővé tegye, vagy ha ez lehetetlen, akkor az egyik alapjog csak időlegesen, a legszükségesebb mértékben szoruljon háttérbe a másikkal szemben.
Adott társadalomban az egyesülési jog tényleges mértéke az emberi szabadságnak és a társadalom demokratizmusának alapvető jellemzője. Az egyesülés szabadsága a népszuverenitásból ered, tehát az egyesülés szabadságának korlátozása nem egyszerűen valamely szabadságjog korlátozását, hanem a népszuverenitás, a demokrácia csorbítását jelenti. Ebből következően a demokratikus társadalomban az egyesülési jogot csak olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amely a társadalom védelme érdekében szükséges, vagyis az egyesülési jog gyakorlása keretében sem lehet olyan tevékenységet végezni, amely alkotmány- vagy törvényellenes, illetőleg mások jogait sérti. Az egyesülési jogot tehát csak az alapjogi rendszer általános korlátai szoríthatják keretek közé.
A jogalkotó által megfogalmazható alkotmányos korlátozás egyrészt akkor valósul meg, ha arra másik alapvető jog védelme vagy érvényesülése érdekében van szükség, illetve egyéb alkotmányos cél más módon nem érhető el, és a korlátozás arányban áll az elérni kívánt alkotmányos cél fontosságával.[60] A korlátozás az alapjog lényeges tartalmát nem csorbíthatja. Az egyesülési jog tekintetében az alkotmányozó másrészt a 63. § (2) bekezdésében - összhangban és kiegészítve a 2. § (3) bekezdésével - igen jelentős alkotmányi korlátot állított fel. Az egyesülési jog alapján politikai célokat szolgáló fegyveres szervezet nem hozható létre. Az egyesülési szabadság tekintetében e rendelkezést mintegy kiegészíti, és pontosítja az az előírás, mely szerint senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására.[61] Mivel az egyesülési jog nem szerepel az Alkotmány 8. § (4) bekezdésében felsoroltak között, ezért ennek az alapjognak a gyakorlása rendkívüli állapot, szükségállapot és veszélyhelyzet idején felfüggeszthető vagy korlátozható. Itt érdemes figyelmet szentelni a szervezettség alacsonyabb fokán lévő egyesülési alakzatokkal, illetve az egyesülési formáció létrehozását megelőző gyülekezési szabadság gyakorlásával kapcsolatos állami magatartásnak. Az államot ugyanis - a gyülekezési szabadság esetéhez hasonlóan - nem terheli pozitív tevési kötelezettség, viszont a beavatkozástól való tartózkodásra feltétlenül kötelezett. A tevési kötelezettség hiánya természetesen nem jelenti azt, hogy az állam ne ismerhetné el és ne garantálhatná a szóban forgó tartalmi elemek biztosítását és létjogosultságát, illetve az alkotmányi rendelkezések megszegése esetén ne léphetne fel velük szemben.
A társadalmi együttélés zavartalansága érdekében bizonyos korlátokat a jogalkotó is megfogalmazott. Az egyesülési jog gyakorlásával kapcsolatban az Etv. törvényi korlátként utal az Alkotmány 2. § (3) bekezdésére, majd kimondja, hogy a szóban forgó alapjog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt és annak elkövetésére való felhívást, nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével,[62] továbbá megismétli a fegyveres szervezetek létrehozásának alkotmányi tilalmát. A társadalmi szervezetek minden olyan tevékenység végzése céljából alapíthatók, amely összhangban állnak az Alkotmánnyal, és amelyeket törvény nem tilt. Általános elvként rögzíti, hogy társadalmi szervezet elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenység végzése céljából nem alapítható.[63]
Az egyesülési jog speciális korlátozását jelenti az a rendelkezés,[64] mely szerint a fegyveres erők és a fegyveres testületek tagjaira vonatkozóan az egyesülési jog gyakorlásának feltételeit és módját a szolgálati szabályzat határozza meg. Ugyanakkor az egyesülési jognak ez a korlátozása nem vezethet odáig, hogy ennek az alapvető jognak a lényeges tartalma sérüljön.[65] Ugyancsak az egyesülési jog speciális korlátozását jelenti az, ha a jogalkotó vagy a bíróság ennek az alapjognak a gyakorlását a gyermekek tekintetében korlátozza.[66]
Az egyesülési jog az emberi méltósághoz való joggal több módon is összefügg. Egyrészt annak egyik részelemével, a személyiség szabad kibontakoztatásához való joggal, másrészt az abból levezethető és az Alkotmányban is nevesített magánszféra tiszteletben tartásához való alapjoggal áll kapcsolatban. Az egyénnek itt is arra nyílik lehetősége, hogy véleményét vagy akaratát másokkal együtt, közösen kifejtse, és az együtt elhatározott célt megvalósíthassa. E szabadság az önmeghatározás eszközén túl az önkifejeződésnek is teret ad. Az önkifejeződést alapvetően a véleménynyilvánítás szabadsága alapozza meg, azonban - másodlagos szempontból - fontos az egyesülés alapját jelentő gyülekezés megszervezésének, illetve a másokkal együtt történő célmeghatározásnak, valamint az egyesülési alakzat létrehozásának a lehetősége is. Az emberi méltóság tiszteletben tartása alapvetően megköveteli, hogy az individuum bármilyen szabad-
- 67/68 -
ságjog alapján létrehozott szerveződésben önkéntes akaratelhatározás alapján - vagyis kényszertől mentesen, szabadon vegyen részt - vagy attól távol maradjon.
Mivel a jog eszközeivel el nem érhető gondolatszabadság lényegében minden alapvető jog előfeltétele, e szabadságot itt is érinteni kell. Kiemelt jelentőségét az is indokolja, hogy az egyéni vélemény nem képes gondolatok felmerülése, alkotása, tehát a gondolkodási folyamat megléte nélkül létrejönni.
Az egyesülési jog és a véleménynyilvánítás szabadsága[67] között nincs olyan közvetlen és szoros összefüggés, amely azt indokolná, hogy a véleménynyilvánítás elsőbbsége más jogokkal szemben az egyesülési jogra is automatikusan kiterjedjen.[68] E két alapvető jog közötti összefüggést az jellemzi, hogy az egyesülési jog gyakorlása során a véleménynyilvánítási szabadság eszközjellegű, mivel ez az egyesülési jog minden tartalmi elemének alapfeltétele. A véleménynyilvánítás azonban - ebben az értelemben - a közhatalommal szemben csak az egyesülési jog meghatározott megnyilvánulási formái esetében következik be.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyermeknek az a joga, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, az állam alkotmányos kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére. Az Alkotmány 67. §-a értelmében az államnak a gyermeket fejlődésére káros hatásokon kívül az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig a választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. Ezekre tekintettel adott esetben a jogalkotó vagy a bíróság korlátozhatja vagy kizárhatja a gyermeket egyesülési joga gyakorlásában.
Az egyesülési jognak a lelkiismereti és vallásszabadsággal speciális kapcsolata áll fenn, mivel az előbbi tartalmi elemként nyilvánul meg az utóbbi vonatkozásában. A vallási és lelkiismereti egyesülési szabadság alapján a hívők a vallásuk gyakorlása vagy a meggyőződésük kinyilvánítása érdekében szabadon alapíthatnak, vallásos közösségeket, felekezeteket, vallásos egyesüléseket.[69]
Bár az egyesülési jog történetileg összefügg a gyülekezés szabadságával, napjainkban e két alapvető jog már nem kötődik szorosan egymáshoz, de a gyülekezés szabadsága nélkül az egyesüléshez való jog ma sem gyakorolható. A gyülekezés szabadsága az egyesülési jog alapfeltételeként fogalmazható meg. A gyülekezés szabadsága kifejezés használatát indokolja, hogy az egyesülési szabadság gyakorlását megelőző gyülekezés megvalósításának nem mindig a politikai akaratnyilvánítás, illetve a politikai döntéshozatal befolyásolása az oka. A gyülekezési jog jellegéből adódóan azonban az ilyen fajta gyülekezés nem minősülhetne az alapjogi védelem tárgyának. Az e tekintetben értelmezett gyülekezési szabadság alapjogi védelemben való részesítésének indoka a másik alapvető jog gyakorlásának biztosítása.
Figyelembe véve a fenti dogmatikai szempontokat és az alapvető jogokkal foglalkozó szakirodalmat,[70] az egyesülési jog szabályozása kapcsán nincsenek lényeges hiányosságok, de a szabályozás javítása, bizonyos korrekciók elvégzése érdekében a következő javaslatok fogalmazhatók meg.
Indokolt lenne az Alkotmányban expressis verbis szerepeltetni nemcsak az egyesülési jog alanyát, hanem fogalmát és tartalmát, illetve főbb tartalmi elemeit is: a cél megválasztásának szabadságát, a célra rendelt formáció, alakzat alapításának szabadságát, a csatlakozás önkéntességét, az önkéntes kilépés lehetőségét, a negatív egyesülési szabadságot, valamint az egyesülés működésének a szabadságát. Annak ellenére érdemes tisztázni az egyesülési jog alapján - az Alkotmányban ma szervezetként meghatározott - formáció fogalmát, jogi jellegét, hogy az egyesülés folyamat logikájából, illetve a demokrácia elvéből adódóan e mostani megfogalmazás is elfogadható.
Tekintettel továbbá az egyesülési szabadság alapján létrehozható, alapfunkcióik szerint megkülönböztethető formációk eltérő céljaira, az alkotmányozó vagy alkotmánymódosító hatalomnak
- 68/69 -
érdemes lenne újragondolnia az ilyen alakzatok Alkotmányban való elhelyezését.[71] E tekintetben három megoldás is választható. 4. Az egyik szerint az egyesülési szabadság alapján létrejövő politikai pártok mint politikai/képviseleti szervezetek, az érdekképviseleti feladatot ellátó érdekszervezeteket és a magánjellegű alakzatok létrehozásának szabadságát az egyesülési szabadságot garantáló alaptörvényi rendelkezés után lenne célszerű deklarálni. Ezt követhetné az egyes formációk olyan alapvető funkcióinak meghatározása, amelyre tekintettel az alakzat alapjogi védelemben részesül. A másik elképzelés alapján az egyesülési jog deklarálása után kerülne sor az egyes alakzatok alapítási szabadságának és funkciójának együttes leírására. Az egyes funkciókat az alaptörvény a későbbi - gazdasági jogokról vagy hatalomgyakorlásról szóló - rendelkezéseiben is megjeleníthetné.
Az egyesülési jogra vonatkozó törvényi szabályozás legalább annyiban szintén újragondolást igényelne, amennyiben megszüntetné azt az állapotot, hogy társadalmi szervezetre és az egyesülésre vonatkozó szabályok tekintetében az Etv. és a Ptk. egymásra utalnak. E jelenlegi helyzetnek az oka az, hogy míg az egyesület magánjogi, a társadalmi szervezet közjogi intézmény. Vannak olyan esetek, amikor ugyanazt az intézményt a közjog és a magánjog - jogági sajátosságokból fakadóan - eltérően kezel vagy szabályoz,[72] de az egyesülési szabadság tekintetében - a megszokáson kívül - e differenciált elnevezés és utaló szabályozás nem biztos, hogy indokolt. A társadalmi szervezet mint jogi terminológia nem tekinthető tehát helytállónak, mivel bármelyik funkció ellátására létrejövő jogi személy a társadalomban élő egyének csak kisebb-nagyobb szeletének a szervezete.
A törvényi szabályozás továbbfejlesztéséhez felhasználható lenne az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata, illetve a bírói gyakorlat során született pontosító megállapítások és követelmények is.[73] Az egyesülési jogról szóló törvény erőteljesen magán viseli keletkezési körülményeinek - a rendszerváltásnak - a sajátos jegyeit. Bár a törvény alapvető rendeltetését betölti, a több mint egy évtizedes gyakorlati alkalmazás rámutatott hiányosságaira is. Garanciális szempontból ezek korrigálása mellőzhetetlennek látszik. ■
JEGYZETEK
*Készült a T/038414 sz. OTKA-támogatású kutatások keretében.
[1] Az egyesülések története ugyanis az emberi társadalom fejlődésével kezdődik. Lásd bővebben: Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. Akadémia kiadó, Budapest 1965. 389. o.
[2] Az egyesülés statikus értelemben is megfogalmazható: jelenthet dologegyesülést, vagy a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok jogutódlással történő megszűnését, illetve felfogható kooperációs társasági fajtaként is. Vö. a Jogi Lexikonnal. KJK-KERSZÖV (főszerk. Lamm Vanda-Peschka Vilmos) Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 1999
[3] Ilyennek minősülnek például a köztestületek és az anyagi haszonszerzést célzó gazdasági társaságok.
[4] A működésbe a tevékenység folytatása és az alakzat megszűnése is beleérthető, mivel mindezekről a működés során határoznak. Ha a megszüntetésre valamely hatóság döntése alapján kerül sor, e határozatnak az előzménye is a működésben keresendő.
[5] Az alapjogi értelemben vett egyesülési folyamatot - a köztestületeken és az anyagi haszonszerzést célzó társasági típusokon kívül - a magánszférában előforduló összejövetelektől is el kell határolni. Ehhez kizárólag a célmeghatározás adhat iránymutatást, mivel a közös cél érdekében létrejött találkozások is magukon viselik a szabadságjelleget.
[6] Az egyén tekintetében ez a szabadság a szabadságjog jelleget fejezi ki, míg az autonómia - az előbb tárgyalt - egyesülési alakzatok szabadságát hivatott megjeleníteni.
[7] Az Európai Emberi Jogi Bíróság álláspontja szerint a negatív egyesülési szabadság el nem ismerése, illetve semmibe vétele sérti az egyesülési szabadságot. A konkrét esetben a Bíróság e funkcionális belső kapcsolatra tekintettel az olyan megállapodást, amely meghatározott szakszervezethez való tartozást köti ki alkalmazási feltételnek, az egyesülési szabadságot sértőnek minősítette. Joung, James és Webster ügyében 1981. augusztus 13-án hozott határozat. 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 128-129., Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest 2001. 512. o.
[8] Ezek az egyesülési formák cím alatt kerülnek bemutatásra.
[9] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, mivel közjogi közfeladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására törvény alkotmányosan indokolható módon hozhat létre köztestületet, szakmai kamarát, és előírhatja a kötelező köztestületi tagságot. A kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát. ABH 1994. 129.
[10] Az ügyvédi kötelező kamarai tagság tehát nem sérti az egyesülés szabadságát. 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 128-129. Az Alkotmánybíróság e döntésében az Európai Emberi Jogi Bíróság álláspontját és felfogását tette magáévá és követte. A Bíróság véleménye szerint ugyanis az egyesülési szabadság megsértése nem állapítható meg akkor, ha szakmai kamarai kötelező tagságot írnak elő. Van Leuven és de Meíere ügyében 1981. június 23-án hozott határozat. ABH 1994. 128-129. Lásd még a 41/1995. (VI. 17.) AB határozatot. ABH 1995. 177-178.
[11] A témáról lásd bővebben: Petrétei József: Az önkormányzatok fogalmáról, jellegéről és alkotmányi szabályozásáról. JURA 1995. 1. sz. 7. o.
[12] L. Drinóczi Tímea-Petrétei József: A gyülekezési jog a Magyar Köztársaságban. JURA 2002. 1. sz. 21. o.
[13] Egyes történeti korokban a gondolkodók - például Rousseau, illetve a német idealizmus képviselői - a kor követelményeinek és ideológiai irányultságának megfelelően nem ismerik el, illetőleg tagadják az egyesülési szabadság létjogosultságát, illetve természetjogi jellegét. Halmai: Az egyesülés szabadsága. Az egyesülési jog története. Atlantisz. Budapest. 1990. 28-32. o., továbbá Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. (szerk: Halász József, Kovács István, Szabó Imre) Akadémia Kiadó, Budapest 1965. 391. o.
[14] Itt a gyülekezési szabadság vagy a lelkiismereti és vallásszabadság és az egyesülési szabadság immanens jellemzőire és az azokból fakadó különbségekre lehet gondolni.
[15] Az egyesülési szabadság nem tartozik e csoportba, mivel alapvetően más szabadságjogra épül, és az egyesülési jog tényleges és hatékony gyakorlása érdekében a megfelelő jogi szabályozás elengedhetetlen.
- 69/70 -
[16] Vö. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 121. o.
[17] Az engedélyezési rendszerben a hatóságok diszkrecionális mérlegelésén alapuló döntésétől függött a megalakulás, illetve a jogi személyiség elnyerése. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 122. és 125. o.
[18] Vö. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 121. o. Erről lásd bővebben az önkormányzatiságnál.
[19] Lásd erről Kukorelli István alkotmánybírónak
- a gyülekezési szabadsággal kapcsolatban kifejtett
- különvéleményét. Az 55/2001. (XI. 29.) AB határozathoz fűzött különvélemény. ABH 2001.
[20] Mindezt a PPJNE
- amire az egyesülési jogról szóló törvény preambuluma utal
- is alátámasztja, mivel az a szabad társulást biztosítja mindenki számára, kifejezve ezzel a szabadság jellegét. Ezt az álláspontot támasztja továbbá alá az az alkotmányi rendelkezés is, amely alkotmányi tilalomként fogalmazza meg a társadalom szervezeteinek a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg annak kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységét. A szervezetet - a tilalom céljából következően természetesen - e tekintetben is tágan kell értelmezni. Az új Alkotmány elkészítésekor indokolt lenne az egyesülési jog alapjogi rendszerben elfoglalt helyének megfelelő rendelkezéseket alkotni, és gondoskodni az alkotmányi megfogalmazás egyértelműbbé tételéről.
[21] Kihirdette az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet.
[22] Az egyesülési szabadságról idézett szóló nemzetközi dokumentumok tehát az egyesülési jogot hasonlóképpen deklarálják. Feltétlenül figyelemre méltó, hogy az okmányok egyrészt kivétel nélkül az egyesülési szabadság körébe vonják az érdekképviseleti céllal alapított szervezeteket. Másrészt megállapítható, hogy e szabadságot áttételesen - a szakmai szervezetek szabályozási módszerén keresztül - kettős jelleggel ruházzák fel, mivel deklarálják az alapítás és a csatlakozás szabadságát is.
[23] E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek a demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek.
[24] Kihirdette a 1976. évi 9. törvényerejű rendelet.
[25] Vö. a II. 2. ponttal.
[26] Az alkotmányozó ugyanolyan feltételt
- a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmada
- támaszt az egyesülési jogról szóló és a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához.
[27] Vö. a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 1. §-ával.
[28] Az Alkotmánybíróság 1992-ben fogalmazta meg, hogy a szakszervezeti pluralizmus legális alapját az egyesülési jogról szóló törvény teremtette meg, és jóval később mondta ki, hogy az Alkotmány 70/C. §-a a 63. § (1) bekezdésének az érdekképviseleti célú szervezetekre vonatkoztatott különös szabályának tekinthető. 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 138., 1238/B/1995. AB határozat, ABH 1997. 621., megismételte az 58/1997. (XI. 5.) AB határozattal. ABH 1997. 348. (349 és köv.). Sólyom: Az alkotmánybíráskodás... 514. o.
[29] E bekezdés itt említi még az állami szerveket és az állampolgárokat is.
[30] Az Alkotmány az ilyen törekvésekkel szemben mindenkit feljogosít és kötelez a törvényes fellépésre.
[31] Halmai: Az egyesülés szabadsága. 105. o.
[32] A Ptk. 64. §-a szerint az egyesülési jog alapján létrehozott társadalmi szervezetekre a Ptk. alkalmazásakor az egyesületre vonatkozó szabályok az irányadók. Ugyanakkor az egyesülési jogról szóló törvény 4/A. §-a szerint az egyesületre (Ptk. 61-64. §) e törvény alkalmazásakor a társadalmi szervezetre vonatkozó szabályok az irányadók. A polgári jog tehát
- hagyományainak megfelelően
- az egyesület működését szabályozza, és a modellként szereplő egyesületi szabályok a társadalmi szervezet polgári jogi viszonyaira is alkalmazandók.
A Ptk.-ban tehát a fő kategória továbbra is az egyesület, amelynek meghatározása azonos az Etv.-ben szabályozott társadalmi szervezet fogalmával. A Ptk.-nak a társadalmi szervezetekre vonatkozó korábbi szabályait (Ptk. 57-58. §-ait 1989. I. 24-től, a Ptk. 59. §-át 1985. I. 1-jétől) hatályon kívül helyezték, csupán az a rendelkezés maradt meg, amely szerint az egyesületre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni a társadalmi szervezetekre (Ptk. 60. §). A Ptk.-nak az egyesületre vonatkozó szabályozása ugyanakkor lerövidült: az egyesület alapszabályáról, az ex nunc bejegyzésről, a vagyoni felelősségről és az egyesület megszűnéséről rendelkezett (Ptk. 58-59. §).
[33] Ptk. indokolása
[34] Az Etv 4. § (2) bekezdése szerint a párt munkahelyi szerveződésére, gazdálkodására, valamint megszűnésére külön törvény rendelkezései az irányadóak.
[35] A Btk. XV. fejezetében, a közélet tisztaságáról szóló VII. címben a társadalmi szervezet dolgozójára, illetőleg tagjára mint elkövetőre található utalás. Az 54. § (1) bekezdése d) pontja szerint a közügyektől eltiltott nem viselhet tisztséget társadalmi szervezetben.
[36] A Btk. 228/A. §
(1) bekezdése szerint aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el.
[37] Btk. 212/A. §
[38] A téma tekintetében az alapvető rendelkezést a honvédelemről szóló törvény tartalmazza, amely kimondja, hogy a katona
- többek között
- az egyesülési jogot
- a szolgálati jogállásától függően
- a katonák jogállásáról szóló törvényben meghatározott korlátok között gyakorolhatja. Ilyen törvények a következők: a 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról, az 1996. évi XLIV. törvény a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról, az 1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról. Érdemes megjegyezni, hogy mind a 2001. évi XCV. törvény 24. § (4) bekezdése, mind a 1996. évi XLIII. törvény 21. § (4) bekezdése az egyesülési cím alatt rendelkezik
- egyébként hibásan
- a fegyveres erők tagjainak kamarai tagságáról is.
[39] Jogi Lexikon. E nonprofit cél például tudományos, művészeti, vallási, vagy oktatási, illetve sportcél lehet.
[40] Vö. 22/1994. (IV. 6.) AB határozat, ABH 1994. 129.
[41] 24/1990. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1990. 118., 49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991. 247-248., megismétli a 11/1996. (III. 13.) AB határozat, ABH 1996. 239., Sólyom: Az alkotmánybíráskodás. 523. o.
[42] L. például az 1814-es holland alkotmányt, illetve az NSZK 1949-es alaptörvényét. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 34. és 57. o.
[43] Az egyesülési szabadság a szocialista berendezkedésben sem emberi jogként fogalmazódott meg. Az egyesülési jogot csak a dolgozók érdekeinek megfelelően lehetett gyakorolni, de azzal a dolgozók nem egyénileg, hanem társadalmi szervezeteiken keresztül élhettek. A szocialista magyar szabályozás az akkori társadalmi szervezeteket nagyvonalúan kezelte, de ennek alapvetően oka az volt, hogy e szervezetek sohasem állampolgári kezdeményezésre, az egyesülési szabadság gyakorlásaként, hanem mindig felső elhatározásra alakultak. E társadalmi szervezetek kizárólag a nem politizáló, szabadidős célú egyesülési formákra vonatkoztak, a politikai vagy érdekképviseleti jellegű szervezetek alakítása gyakorlatilag lehetetlen volt. E témáról bővebben lásd Halmai: Az egyesülés szabadsága. 74-107. o., Petrik Ferenc: Egyesületátalakítási vagy egyesülési jog? Magyar Jog 1988. XXXV. évf. 721-722. o., illetve Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. 398. o., Ádám Antal: Egyesületek a magyar társadalmi szervezetek rendszerében. Budapest, Tankönyvkiadó, 1964. (Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 32.), valamint Uő: A társadalmi szervezetek fogalma, típusai és jogállása de lege ferenda. Budapest, MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, 1987. (Az alkotmány továbbfejlesztésének tudományos megalapozása 11.)
- 70/71 -
[44] Etv. 2. § (1) bekezdés.
[45] E cél a természetes és elidegeníthetetlen emberi jogok betartása. Az akkor uralkodó államra vonatkozó felfogás indokolta a La Chapelier-törvény meghozatalát is, amely kinyilvánította, hogy az azonos rendű és foglalkozású polgárok által létrehozott mindenfajta egyesülés megsemmisítése a francia alkotmány egyik alapelve. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 29. és 30. o.
[46] Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. 389-390. o., és Halmai: Az egyesülés szabadsága. 23. o. A különféle társulási formák a középkorban is ismertek voltak. A középkorban az uralkodó egyesülési forma a korporáció (pl. a céh, a manufaktúra, az ipartestület) volt. A korporatív gondolat az államhoz kötődött, és az állam ennek keretében nyújtott bizonyos korlátozott szabadságokat. A XVII-XVIII. században a magánjogi egyesületek mindenkor visszavonható engedélyre szorultak, és a politikai tömörülések, a koalíciók és a titkos társaságok működése pedig minden körülmények között büntetendő cselekménynek számított. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 25-26. o. Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. 389-390. o.
[47] Halmai: Az egyesülés szabadsága. 38. o.
[48] Így az egyesülési szabadság elsőként az 1814-es holland alkotmányban jelent meg. Halmai: Az egyesülés szabadsága. 34. o.
[49] Vö. Sári: i.m. 151. o., illetve Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. 459-460. o.
[50] Erről l. bővebben: Ádám Antal: Az egyesületek érdekképviseleti szerepéről. Magyar Jog. 1988. 10. sz. 820-825. o.
[51] Ennek felismerése vezetett el a pártok és érdekképviseleti szervezetek alapítását, működését stb. szabályozó rendelkezések - akár külön törvényben is megfogalmazott - meghozataláig.
[52] 24/1990. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1990. 118., 49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991. 247-248., megismétli a 11/1996. (III. 13.) AB határozat, ABH 1996. 239., Sólyom: Az alkotmánybíráskodás. 523. o.
[53] E csoportképzések azonban nem jelenthetnek markáns elhatárolást, mivel adott alakzat az eredeti célja mellett más tevékenységet is elláthat. Ebből következően más szempontok alapul vételével eltérő csoportosítás is lehetséges. E tipológiáról lásd bővebben Halmai: Az egyesülés szabadsága. 108. o. és köv.
[54] 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 127. 128-129., illetve Halmai: Az egyesülés szabadsága. 104. o.
[55] ABH 1994. 128-129.
[56] Vö. a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvénnyel, amely további feltételeket is megfogalmaz velük kapcsolatban.
[57] Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Etv. 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet a Magyar Köztársaság elismer, és biztosítja annak szabad gyakorlását.
[58] Vö. Btk. 228/A. §
[59]Az állam intézményvédelmi kötelezettségét e tekintetben a civil szféra működőképességéért viselt állami felelősség is garantálja. 10/1998. (IV. 8.) AB határozat, ABH 1998. 107. 116.
[60] 2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990. 18. 20.
[61] Alkotmány 2. § (3) bekezdés.
[62] Bár mások jogainak és szabadságának megsértése is megvalósíthat bűncselekményt, azonban e jogsértés bűncselekmény elkövetése nélkül is bekövetkezhet, ezért a törvény e védett érdekeket külön is nevesíti.
[64] Vö. a IV. 2. ponttal.
[65] Vö. az 51/1991. (X. 19.) AB határozattal. ABH 1991. 224. 227.
[66] 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996. 74.
[67] A véleménynyilvánítási szabadság részletes kifejtését ld. Ádám: Alkotmányi értékek... 121-136. o.
[68] 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996. 75.
[69] A vallási és lelkiismereti egyesülési szabadság alapján
- vallásgyakorlás céljára
- egyházak is alapíthatók. Az egyházalapítás jogát és feltételeit az 1990. évi IV. törvény határozza meg.
[70] Lásd pl. Ádám: Alkotmányi értékek... 52. o. és köv.
[71] Vö. az Alkotmány pártokra (3. §), a szakaszervezetek és az érdekképviseleti szervezetek feladataira (4. §), az egyesülési jogra (63. §) és az érdekvédelmi szervezetalakításra (70/C. § (1) bekezdés) vonatkozó rendelkezéseivel.
[72] Ilyen például a vállalkozás szabadsága és a szerződési szabadság.
[73] Pl. KK. 1. szám.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
[2] A szerző egyetemi docens.
Visszaugrás
