A tulajdonjog megszerzésének egyes módjait hagyományosan két csoportba soroljuk: származékos és eredeti szerzésmódok között teszünk különbséget attól függően, hogy a jogszerzés ténye mások jogától feltételezetten (származékos szerzésmódok) vagy arra tekintet nélkül, attól függetlenül (eredeti szerzésmódok) alkalmas-e arra, hogy jogokat más alanyhoz rendeljen. Eredeti jogszerzésnél nincs szó jogutódlásról, míg származékos jogszerzésnél szükségképpen jogelődről és a jogát a jogelődtől származtató jogutódról beszélünk. Bár az eredeti és származékos szerzésmódok közötti különbségtétel erősen elméleti és didaktikai szempontú megközelítésnek tűnik, a tulajdonszerzés minősítésének jelentős következménye van a dolgot terhelő, harmadik személyeket illető jogok sorsára nézve. Eredeti tulajdonszerzés esetében valójában nem egy már meglévő tulajdonjog száll újabb jogosultra (mint a származékos szerzésmódok esetében), hanem az eredeti szerzésmóddal tulajdont szerző számára új, addig még nem létezett tulajdonjog keletkezik. Az ő tulajdonjogát - mivel tulajdonszerzése független a korábbi tulajdonos dolgon fennálló jogától - nem korlátozzák a dolgon már fennálló jogok. Mivel nem más által átszármaztatott tulajdonjogról van szó, nem érvényesül a nemo plus iuris elve, ezért a korábbi tulajdonos tulajdonjogát korlátozó jogok nem korlátozzák az új tulajdonos által megszerzett tulajdonjogot. Eredeti tulajdonszerzés esetében a dolgot terhelő jogok jogosultjai jogukat nem tudják sem az új tulajdonostól, sem pedig annak jogelődjétől (mert ilyen nincs) származtatni, ezért joguk a tulajdonszerzéssel megszűnik.
A tulajdonjog megszerzése eredeti szerzésmódjának tekintjük azokat a szerzésmódokat, melyeknél a tulajdonjog keletkezését előidéző jogi tény önállóan és egymagában, mások tulajdonára tekintet nélkül, attól függetlenül létesíti a jogszerzőnél a tulajdonjogot (Menyhárd Attila: Dologi jog. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 188-189.).
Eredeti tulajdonszerzési módok - egyebek mellett - az elbirtoklás, hatósági határozat vagy hatósági árverés, ráépítés.
Az elbirtoklás a dologi jog egyik legősibb intézménye, amely elméletileg arra szolgál, hogy segítségével a polgári anyagi jogi jogalkotás levonja az idő jogviszonyokra gyakorolt hatását (Serák István: Elbirtoklás, elévülés és az elbirtokló vagyoni érdekei. Gazdaság és Jog, 2009/11. 22.).
A magyar jogi szabályozás értelmében az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja. Elsősorban azon a megfontoláson alapszik, hogy aki tulajdonjogával hosszabb ideig nem él, a tényleges birtokossal szemben nem érdemel jogvédelmet. Egyrészt közömbösségét a tulajdonjogával való felhagyásként - vagy legalábbis nem az elvárt magatartás tanúsításaként - értékeli a jog, másrészt hosszú idő elteltével a tulajdonjog bizonyítása nehéz, megnyugtató eredményre többnyire nem vezet, és a tulajdon, valamint a jogalap nélküli birtok huzamos ideig való fennállása által keltett látszat eltérése bizonytalan helyzetet eredményez a forgalomban.
Lényeges megfontolás továbbá, hogy a hosszabb ideig fennálló helyzetekhez az érintettek igazodnak, döntéseiket erre építik, és a késedelem az - elbirtoklás esetében a tulajdoni - igény érvényesítésével ezt a helyzetet egyre inkább megerősíti. Az eredeti tulajdonos részéről a tulajdoni igény érvényesítésének jogi lehetősége így azon helyzet felszámolását jelentené, amely olyan érintettek döntéseinek az alapja volt, akik elvárható módon többet nem tehettek a tényleges helyzet megismerése és feltárása érdekében. Az ő helyzetüket is érintő igény érvényesítése jelentősen veszélyeztetné a bizalomvédelmet.
Az elbirtoklással az elbirtokló tulajdonszerzése - és ezzel egyidejűleg a tulajdonos tulajdonjogának megszűnése - az elbirtoklás feltételeinek megvalósulásával, a törvény erejénél fogva (ipso iure) következik be. Ehhez külön nyilatkozat, eljárás, határozat, ingatlanok esetében ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nem kell. Azonban, ha az elbirtokló tulajdoni igényt akar érvényesíteni (pl. az ingatlan-nyilvántartásba magát tulajdonosként akarja bejegyeztetni), vagy tulajdonjogát mások felé egyébként igazolni akarja, szükséges lesz, hogy tulajdonszerzését a bíróság az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosokkal szemben indított perben megállapítsa (Menyhárd Attila: Dologi jog. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 195-196.).
Elbirtoklás útján az elbirtokló a dolog tulajdonjogát a törvény erejénél fogva megszerzi. Az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja, így a dolog tulajdonjogát az elbirtokló elbirtoklással akkor is megszerzi, ha egyébként a tulajdon átruházással való megszerzéséhez a nyilvántartásba való bejegyzés lenne szükséges. Az elbirtokló mint ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdont szerző személy bejegyzés hiányában is tulajdonossá válik, valamint jogosult lesz a tulajdonjogából eredő jogosultságok gyakorlására, így át is ruházhatja az ingatlant, korlátolt dologi jogokat is engedhet rajta és kötelmi jogi jogviszony keretében is átengedheti a használat és a hasznosítás jogát.
Mivel az elbirtoklással ipso iure szerez tulajdont az elbirtokló, az elbirtoklással való tulajdonszerzés a dolog elidegenítésének nem minősülhet. Ebből következik az is, hogy a dolgon fennálló (akár dologi hatályú) elidegenítési és terhelési tilalom nem akadálya az elbirtoklás-
- 11/12 -
sal való tulajdonszerzésnek. Az elbirtoklással való tulajdonszerzés eredeti jellegéből következik az is, hogy a dolog tulajdonjogának elbirtoklásával megszűnnek a harmadik személynek a dolgot terhelő olyan jogai, amelyek az elbirtokló birtokának megszerzése előtt keletkeztek, és amelyekre nézve az elbirtoklás ideje szintén eltelt, kivéve, ha az elbirtokló a harmadik személy jogának fennállása tekintetében nem volt jóhiszemű. A szabályozás ezt csak ingó dolgokra írja elő. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett terhek és jogok az elbirtoklás következtében nem szűnnek meg, azok az elbirtokló által megszerzett tulajdonjogot terhelik tovább [Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Második, átdolgozott kiadás. Wolters Kluwer, Budapest, 2018. 1042-1043.].
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) e szabályrendszere eltérő gondolati irányt követ az ingók és az ingatlanok esetében, nyilván abból a megfontolásból következően is, hogy érvényesülnie kell az ingatlan-nyilvántartásba vetett közbizalom iránti igénynek, illetve az ahhoz fűzött közhitelességi és forgalmi érdeknek. A Ptk. 5:175. § (1) bekezdése egyértelműen fogalmaz: az ingatlan-nyilvántartáson kívül jogot szerző személy vagy az ingatlan-nyilvántartásban feljegyezhető tény jogosultja a szerzett jogát, illetve a feljegyezhető tényt nem érvényesítheti az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagy az őt bejegyzési igénnyel rangsorban megelőző, jóhiszemű szerzővel szemben.
Az eredeti jogszerzés esetében az új tulajdonviszony tartalmára nincs befolyással az előzőleg fennállt tulajdonjogviszony tartalma, ebből következően nem érvényesülnek az azt terhelő korlátozások sem, eredeti tulajdonszerzés esetében a dolgot terhelő jogok jogosultjai jogukat nem tudják sem az új tulajdonostól, sem pedig annak jogelődjétől származtatni, ezért joguk a tulajdonszerzéssel megszűnik. Az eredeti szerzés jogkövetkezménye, hogy az elbirtokló a tulajdonos kötelezettségéért a dologgal nem felel, a dolgot terhelő egyéb jogok vele szemben nem érvényesíthetők.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
