Pap András László és Tóth Judit opponensi véleménye Bán-Forgács Nóra "A rendszerváltás és az adatvédelmi ombudsman Magyarországon. Az adatvédelmi ombudsman jogfejlesztő szerepe 1995-2011" című doktori értekezéséről a szerző válaszával
Bán-Forgács Nóra nyilvános vitára benyújtott PhD-értekezését tartalmi és formai szempontból egyaránt kitűnő és messzemenőkig megfelel a jogtudományi doktori értekezésekkel szemben támasztott tudományos elvárásoknak. A disszertáció rendkívül érdekes témát dolgoz fel.
Kivételes az a magabiztosság, ahogy a disszertáns ismeri és átlátja az 1995-2011-es adatvédelmi biztosi joganyagot. Több évtized kutatómunkáját sűríti, közben pedig nagyívű nemzetközi és tudományos kitekintést tesz. Figyelemre méltó, ahogy a konkrét jogeseteken túl látja és észleli az esetek közötti összefüggéseket, a kérdés jogi, társadalmi és morális relevanciáit. Külön kiemelendő, hogy a vizsgált tizenhat év joggyakorlatát egységben kezeli és tartózkodik olyan megállapításoktól, hogy egyes ombudsmanok munkája értéktelen másokéval szemben: a szerző törésvonalakról ír, amelyek ombudsmanokon, trendeken átívelnek. A disszertáció szakirodalmilag is megalapozott. A hazai források kimerítő és értő felhasználása mellett magas színvonalon idézi a külföldi szakirodalmat, otthonosan mozog a kortárs angolszász diskurzusban. Ugyanakkor a szakirodalmi hivatkozások nem fedik el a szerző határozott tudományos álláspontját, hanem célzottan alátámasztják azt. A doktori értekezés nemcsak arról tanúskodik, hogy írójának magas fokú tudományos elkötelezettsége és kutatási ambíciója van, hanem végigkíséri az önálló teóriaalkotás igénye, ami a téziseket még izgalmasabbá teszi. Miután állításai tudományosan megalapozottak, ha nem is ért mindenki egyet velük, az érvelés színvonala és dogmatika kidolgozottsága kétségbevonhatatlan.
A doktori disszertáció első - az adatvédelem és az információszabadság nemzetközi és magyarországi intézményesülését bemutató része - jogtörténeti és összehasonlító jogi indíttatású.
A disszertáns rámutat, hogy az intézmény filozófiája elválaszthatatlan a köztársasági alkotmányt kikényszerítő szellemi örökségtől, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásoktól. A disszerens deklarált célja az, hogy elemezze az adatvédelmi ombudsman keletkezésének és megszűnésének történetét és rekonstruálja az utóbbihoz vezető alkotmányos indokokat. Az első rész középső fejezete az ombudsmanok helyzetét tárgyalja. A szerző itt kimerítően érvel amellett, hogy nincs olyan jogi körülmény, amely okán az ombudsmanok harmadik generációjához sorolható (hibrid funkciójú, az alapjogvédelem mellett a közigazgatás ellenőrzését is ellátó) magyar intézményt a parlament szervének, és nem önálló hatalmi tényezőnek kellene tekinteni.
Az intézmény megszűnésével kapcsolatban a szerző állítása az, hogy az Európai Bíróság ítéletének a végrehajtása nem történt meg, sőt kísérletet sem tett a magyar kormány annak végrehajtására a mai napig, és a hazai jogvédők is tévesen ítélték meg a fennálló közjogi helyzetet: "indifferens ugyanis, hogy a miniszter és a Kormány kitől kér bocsánatot, ha tízmillió magyar állampolgártól kérnek bocsánatot, ha Jóri Andrástól személyesen vagy Őszentségétől, a római pápától, akkor sem reparálható a kötelezettségszegés miatti mulasztás bocsánatkéréssel. [...] Így tehát az erőtlen hazai jogvédelem miatt (is) a magyar kormány kötelezettségszegésben »ragadt«."
A doktori disszertáció második - az adatvédelmi biztos jogfejlesztő szerepét bemutató, leghosszabb része - empirikus jogelméleti és alkotmányelméleti megközelítésből tárja fel az adatvédelmi ombudsman joggyakorlatát, alkotmányos juriszdikcióját. Hangsúlyozza, hogy tartózkodik az olyan normatív kérdésekben történő állásfoglalásoktól, mint hogy "helyes-e, hogy az adatvédelmi ombudsman esetjogával erőteljesen formálta a magyar közjogi berendezkedést, helyes-e és el-
- 67/68 -
fogadható-e, hogy az adatvédelmi ombudsman esetjogában gyakran túlterjeszkedett a hatáskörén, helyes-e hogy szinte minden a rendszerváltást érintő lényegi kérdésben az ombudsman állást foglalt, az ügyeket tulajdonképpen »adatvédelmiesítette«, és hogy helyes-e, hogy az ombudsman nemcsak aktív, de [...] aktivista szereplője is volt a magyar közjogi rendszernek egészen 2011-ig." A disszertáció e fent implikált állítások leíró, empirikus, esetjogelemzésen alapuló bizonyítását adja közre. A disszerens tételmondata, hogy "az ombudsmani alkotmányos jogvédelem Magyarországon 1995-2011-ig messze túlmutat a személyes adatok védelmének körén, az adatvédelmi ombudsman olyan alapjogvédő szemléletet és intézményesített gyakorlatot hagyott maga után, amely nagyságrendjét és jelentőségét illetően vetekszik a 2011-ig működő magyar Alkotmánybíróság jelentőségével." A szerző állítása szerint ugyanakkor az is, hogy a "jogrendszer felett szellemesen röpködő" adatvédelmi biztos "alapjogvédő-fundamentalista szemlélettel gyakran túlterjeszkedett a törvényhozó szándékán" és "alapjogi aktivizmusában nemcsak hogy túlterjeszkedett a törvényhozó szándékán, de gyakran meg sem hallgatta azt, mert közvetlenül az alapnormára, az Alkotmányra alapozta az érvelését." A disszertáns mindemellett hangsúlyozza, hogy a közpolitikailag aktivista ombudsmani állásfoglalások nem magukban állnak, mert az alkotmányértelmezés egy koherens egésszé áll össze: az alkotmányértelmezés menthetetlenül morális gyakorlat, és az adatvédelmi biztos alapjogvédő fundamentalista szemlélete nem elválasztható az alapjogok morális értelmezésétől. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások, a múlt iratainak a kutathatósága és az ügynökök és akták nyilvánossága tárgyában folyt vizsgálatokat részletesen elemző fejezet számos bizonyítékot sorol a morális alkotmányértelmezésre és a hatásköri aktivizmusra. Bán-Forgács Nóra bemutatja, hogy az adatvédelmi ombudsman a magyar Alkotmánybíróság után talán a legaktívabb jogállami szereplő volt az alkotmányos büntetőjog kiépítésében, példának okáért: az ombudsman állást foglalt és alapjog-ellenesnek találta a nyomozó hatóság lefoglalási és egy sor olyan nyomozati cselekményét, amely adatgyűjtéssel jár, de jogállami keretek közé terelte a távközlési szolgáltatók és a bűnüldöző hatóságok kapcsolatát is, és a büntetés-végrehajtási intézetekben tágította a terheltek jogait. Eközben "páratlan elkötelezettséggel látta meg az adatvédelmi kérdést minden olyan ügyben ahol kiszolgáltatott emberek egy csoportjának az alkotmányos érdekvédelmét kellett erősíteni: megnyilvánult szinte valamennyi fontos egészségügyi önrendelkezést érintő kérdésben, az anonim AIDS/HIV szűréstől, az abortusz ügyéig, vagy az utolsó magyar hadifogoly kórházi ápolásáig". Továbbá "érzékenységgel közelített a pszichiátriai betegek és ezen belül a szenvedélybetegek érdekeinek védelméhez," és fellépett például a nyomozó hatóság vizsgálata ellen a drogambulanciákon vagy a kórházak pszichiátriai osztályán. A szerző kitér arra, hogy "hasonlóan aktív volt az adatvédelmi ombudsman - még nyilvánvaló hatáskör hiányában is - a sajtó szenzációéhsége ellen, a személyiségi és kegyeleti jogok védelmében, akár elhunyt gyermekről, akár sérült futballistáról volt szó". A disszertáns az esetjogon keresztül bemutatja, hogy az adatvédelmi biztos társadalmi vitákat felvállalva is állást foglalt olyan ügyekben, hogy egy televíziós műsor miként közvetíthet - és készíthet interjút - lottó szerencsejáték nyertesekről, de markáns joggyakorlatot alakított ki a tömegtüntetések tudósításáról és a felvételek készítéséről is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
