Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Gyirán Zoltán: Teljes konszolidáció és rehabilitáció - avagy a városok jutalmazása a kistelepülések rovására (Jegyző, 2013/6., 33-35. o.)

Sokan úgy vélik, hogy a 13-as szerencsétlen szám, én mégis azt gondolom, a 2013. év sem volt rosszabb esztendő, mint a korábbiak. A január 1-jén életbe lépő feladatfinanszírozásból következő bevételcsökkenés bőven okozott fejtörést a települési önkormányzatoknak, s a január 1-jén felálló járási hivatalok, valamint a március 1-jétől létrejött közös önkormányzati hivatalok is ellátták feladatokkal a közösség szolgálatában állókat. Ezek mellett természetesen kedvező folyamatok is zajlottak: az önkormányzati adósságkonszolidáció harmadik ütemében 685 milliárd forint felhalmozódott adósságot vállalt át a magyar állam.

Az önkormányzati deficit rendezése (2011-2013)

"Az önkormányzatok 2010 végére 1247 milliárd forintnyi adósságot halmoztak fel, emellett 136 milliárd forint volt a lejárt szállítói tartozásuk. A tarthatatlanná váló helyzet rendezése érdekében a kormány 2011-ben a megyék, 2012 végén az ötezernél kevesebb lakosú települések, majd 2013 közepén a nagyobb települések adósságkonszolidációját hajtotta végre. A hároméves önkormányzati pénzügyi mentőprogram mára befejeződött" - legalábbis azt hittem, amikor 2013 májusában papírra vetettem a fenti sorokat "Önkormányzati adósságkonszolidáció - ad acta" című írásomban (Jegyző és Közigazgatás, XV. évfolyam, 3. szám, 22-24. oldal). Ám akkori cikkemet - többek között - a következőkkel zártam: "A címet tényleg szó szerint értettem, azaz az adósságkonszolidáció még nem ért, még nem érhetett véget, csupán - reményeim szerint - az illetékesek félretették az ügyet a nyári szünidő idejére."

Mielőtt azonban rátérnék a Kormány 2014-et érintő újabb terveire, röviden vázolom, mit is takar az önkormányzatok adósságának 2011-2013 közötti rendezése.

2011 végén az Országgyűlés a megyék 197,6 milliárd forint összegű adósságállományát vállalta át, a megyei intézményeket pedig 2012. január 1-jétől állami fenntartásba vette. Az ötezer fő alatti településeknél az állam ezerhétszáz település 73,7 milliárd forint összegű, valamint tíz többcélú kistérségi társulás 284 millió forint értékű adósságát vállalta át teljes mértékben. Az ötezer fő feletti települések esetében 278 önkormányzattól 685 milliárd forint összegű adósságot vett át az állam. A 2012. december 31-i állapot szerint ekkor 1032,4 milliárd forint volt az ötezer fő feletti önkormányzatok adósságállománya, a 2013. évi rendezést követően tehát 347,4 milliárd összegű adósság terheli az ötezer fő feletti önkormányzatokat.

A kormányzati mentőcsomag utolsó momentumaként 2013 őszén jelentette be a kormány, hogy - eltörölve a korábban meghatározott feltételeket és korlátokat - megszabadítja az önkormányzatokat a maradék 420 milliárd forintnyi kötelezettségtől is.

Jelen írásomban arra keresem a választ, a Kormány hogyan képzeli el a teljes konszolidációt, s a javaslatok, elképzelések és tervek megfelelnek-e az önkormányzati szektor valamennyi szereplőjének.

Az adósságrendezési eljárás alatt állók konszolidációja

A Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat egyik mellékletében szerepel "a települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatások" című sor négymilliárd forintos összeggel. Ennek az előirányzatnak az a célja, hogy a 2012. és 2013. évi konszolidációban folyamatban lévő adósságrendezési eljárásuk miatt részt nem vett önkormányzatok, az eljárás lezártát követően, hatvan napon belül részesüljenek az adósságkonszolidációban.

1996 óta hatvanöt önkormányzattal szemben hatvankilenc eljárás indult. Az adósságrendezési eljárások egy megyei, hét városi és ötvenhét községi önkormányzatot érintettek. A községi önkormányzatok közül négy (Bakonszeg, Nágocs, Sáta, Selyeb) másodszor is eljárás alá került.

Ebben az évben - annak ellenére, hogy sokan azt gondolták, az adósságkonszolidáció eredményeként véget ért az önkormányzatok adósságrendezésének korszaka - négy eljárás indult: Tiszafüred (2013. február 1. - november 4.), Szentistvánbaksa, Nagykinizsa és Pölöskefő önkormányzatával szemben.

Jelenleg tizenkét önkormányzati adósságrendezési eljárás van folyamatban: egy városi és tizenegy községi önkormányzattal szemben. A tizenkét önkormányzat több mint hárommilliárd forint adósságot tol maga előtt. Közülük a legtetemesebb összeget (2,012 milliárd forintot) az ezeregyszáz lakosú Gelse község önkormányzata rögzítette a könyvelésében. Ennek tükrében az adósságrendezési eljárás alatt állók jövő évi konszolidációjára bőven terveztek a szakemberek, vagy talán tudnak valami olyan dologról, amit mi "kívülállók" még nem látunk. Természetesen azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a fennálló adósság összege az eljárás során még változhat.

Állami előtörlesztés

Az eredetileg javasolt négymilliárd helyett azonban végül hatvannégy milliárd forintot szavazott meg az Országgyűlés a jövő évi költségvetésben a települési önkormányzatok adósságrendezésére. A Nemzetgazdasági Minisztérium indokolása

- 33/34 -

szerint ebből kisebb összegű, illetve jellegük miatt nem átvállalható ügyletek (pl. lízingek) előtörlesztését támogatja az állam. A szállítói tartozásokat - amelyek jelenleg nem haladják meg a tízmilliárd forintot - azonban nem fedezi a fenti összeg.

A plusz hatvanmilliárdos forrásbővítést elsősorban az indokolja, hogy a 2014. évi adósságkonszolidáció során a korábbihoz hasonló nagyságrendű ügyletszám várható, míg a végrehajtásra rendelkezésre álló idő rövidebb, így a konszolidáció határidőn belüli végrehajthatósága érdekében ismételten szükséges az átvállalandó ügyletek számának csökkentése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a 2014. évi adósságkonszolidáció során az önkormányzatok halasztott fizetési, részletfizetési és lízing ügyleteit is konszolidálják. Ezen ügyletek állam általi átvállalása azonban technikailag nem lehetséges, így ezek konszolidációját az állam várhatóan a kincstár általi előtörlesztéssel fogja végrehajtani. A hatvanmilliárd forintos keret egy része az ilyen típusú ügyletek értékhatártól független visszafizetését fogja fedezni.

A városok 2014. évi konszolidációja

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vetette fel elsőként, hogy a még meglévő önkormányzati adósság további átvállalásán is el kellene gondolkodnia a Kormánynak. A felvetést tett követte, melynek eredményeként az államtitkár 2013. november 4-én bejelentette, hogy "a kormány minden település hátramaradt adósságát átvállalja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben." A bejelentés a helyi önkormányzatok 2014. évi adósságkonszolidációjáról szóló 1808/2013. (XI. 12.) Kormányhatározatban manifesztálódott a következők szerint: "A Kormány egyetért azzal, hogy az állam 2014. február 28-ig teljes mértékben átvállalja a települési önkormányzatok és azok társulásai 2013. december 31-én fennálló adósságállományát és ezen adósságnak az átvállalást követően esedékessé váló járulékai összegét. A kormány úgy dönt, hogy az önkormányzati adósságállomány a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő adósságot keletkeztető ügyletekből eredő, a hitelintézetektől és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti pénzügyi intézmény felé fennálló tartozásokat foglalja magába."

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére