A nagyfokú látencia miatt a családon belüli erőszak gyakoriságát nehéz megbecsülni, de a WHO adatai szerint élete során minden harmadik,[1] más statisztikák szerint minden negyedik[2] nő találkozik fizikai vagy szexuális bántalmazással, illetve lelki terrorral egy intim kapcsolatban. A bántalmazás nem kultúraspecifikus, minden országban, minden társadalmi rétegben előfordul a legszegényebbektől a leggazdagabbakig, az iskolázatlanoktól a diplomásokig: az erőszak nem ismer határokat.[3]
A kutatások tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyek mentén a családon belüli erőszak gyakrabban megfigyelhető; ezek egyrészt a bántalmazó vagy a bántalmazott személyében, másrészt pedig a kapcsolat, a család, a társadalmi közeg sajátosságaiban rejlenek.[4] Megfigyelték, hogy a bántalmazott asszonyokat gyermekkorukban gyakran bántották a szüleik, sokuk szorongó személyiségként nőtt fel, emiatt az önértékelésük nem megfelelő, úgy érzik, hogy férfi nélkül alkalmatlanok az életre.[5] A gyermekkorban átélt vagy látott szexuális abúzus, az alkohol- és kábítószerfüggőség, a munkanélküliség, a szegénység, az egészséges kapcsolatminták hiánya, a nemi egyenlőtlenségek, és a megfelelő intézményi háttér hiánya éppen úgy kikövezik a bántalmazás útját, mint a társadalom merev ragaszkodása a tradicionális nemi szerepekhez, a szexizmushoz és a férfiasság agresszivitásra épülő képéhez.[6] Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a fiatal, iskolázatlan és alacsony keresetű nők jobban ki vannak téve a bántalmazás veszélyének, mint az idősebb, tanult, tehetősebb társaik.[7]
Bár előfordulnak esetek, melyekben férfiak a bántalmazás áldozatai, a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a családon belüli bántalmazásokat túlnyomórészt férfiak követik el nők ellen.[8] Azzal együtt, hogy a családon belüli erőszak sokszor észrevétlen marad, a különböző statisztikák szerint a bántalmazással érintett kapcsolatok 90-95 százalékában férfiak a bántalmazók, és nők (illetve adott esetben a gyermekek) az áldozatok. Az érintett kapcsolatok fennmaradó 5-10 százalékán osztoznak azok a nők, akik férfiakat bántalmaznak, továbbá az azonosnemű párok.[9]
A fentiekre figyelemmel nem meglepő az a szociológiai megállapítás, hogy a családon belüli erőszak és a nemi egyenlőtlenségek egymástól erősen függő, egymást erősítő jelenségek.[10] Nyilvánvaló és közvetlen összefüggés mutatható ki egy ország (illetve egy régió) nemi egyenlőtlenségi rátája és a családon belüli erőszak gyakorisága között: minél erősebb a nőkkel szembeni intézményesített diszkrimináció, annál gyakoribb - és gyakran annál elnézettebb - a családon belüli bántalmazás.[11] Ezt az összefüggést egyenesen kölcsönhatásként is leírhatjuk: egyrész a diszkrimináció biztosít utat az erőszak számára, másrészt az erőszak táplálja a diszkriminációt.[12]
Ebben a tanulmányban azt a folyamatot mutatom be, amelynek mentén az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában - a családon belüli erőszak jelenségének komplex vizsgálata folytán - gyökeret vert azon megállapítás, hogy a nők otthoni bántalmazással szembeni hatékony védelmének elmulasztása megalapozhatja az állam felelősségét az egyénnel szemben a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt.
Bár a családban már régmúlt koroktól jelen van az erőszak, a feminizmus jelenlegi hulláma előtt nem nevezték nevén a családon belüli erőszak jelenségét.[13] Az otthon, zárt ajtók mögött elkövetett abúzus hosszú időn keresztül nem került tematizálásra a közbeszédben és a politikában,[14] a jogrendszerek és a hatóságok egyszerűen magánügyként kezelték. Hosszú út vezetett odáig, míg a 20. század második felében az államok és a nemzetközi szervezetek érdeklődése a probléma felé fordult, és a számos alapvető jogot sértő családon belüli erőszak végre napirendre került az alapjogvédelem nemzetközi rendszerében. Ezt követően, a század utolsó évtizedeiben több nemzetközi szervezet kezdett foglalkozni a családon belüli erőszak problémájával mint a nemi alapú diszkrimináció megnyilvánulásának egyik formájával.
Az ENSZ Közgyűlése 1979-ben fogadta el a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt (CEDAW),[15] mely szerint a nőkkel szembeni
- 35/36 -
diszkrimináció "a nemi hovatartozás miatti minden olyan megkülönböztetést, kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek az a hatása vagy célja, hogy csorbítsa vagy megsemmisítse a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári vagy bármely más területen fennálló emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak elismerését és megvalósítását a férfiak és a nők közötti egyenlőség alapján, nők által való gyakorlatát, függetlenül családi állapotuktól."[16] Az egyezmény 2. cikkének e) pontja szerint a részes államok minden szükséges intézkedést megtesznek a nőkkel szemben bármely személy, szervezet vagy vállalat által alkalmazott diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Az egyezmény a végrehajtás figyelemmel kísérésére létrehozta a CEDAW Bizottságot.[17] A Bizottság 19. sz. Általános Ajánlása volt az első nemzetközi jogi dokumentum, amely a családon belül a nőkkel szemben elkövetett erőszakot a nemi alapú diszkrimináció megnyilvánulásának tekintette. Az ajánlás kimondja, hogy "a nemi alapú erőszak a diszkrimináció megnyilvánulása, mely súlyosan korlátozza a nőket abban, hogy szabadságjogaikat a férfiakkal való egyenlőség alapján gyakorolják". A dokumentum, mely szerint a nemi alapú erőszak egyik megnyilvánulása a családon belüli erőszak,[18] a részes államok részére kötelezettségek egész sorát jelöli meg a büntetőjogi szankcionálástól a polgári jogi kompenzációk előírásáig, amelyek elősegítik az egyezmény céljainak megvalósítását, a nők védelmét az erőszak minden formájától.[19]
Az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye által létrehozott Emberi Jogok Interamerikai Bírósága[20] volt az első nemzetközi bírói fórum, amely kimondta, az egyén által elkövetett erőszak is megalapozhatja a tagállam nemzetközi jogi felelősségét, ha annak megelőzése, illetve felderítése érdekében nem teszi meg az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye által megkövetelt lépéseket.[21] Az amerikai kontinens nemzetközi alapjogi fóruma a Gonzalez és mások ("Cotton Field") kontra Mexikó ügyben[22] mondta ki először, hogy a nők elleni erőszak a diszkrimináció egyik formája. A fórum rögzítette, hogy az állam kötelezettsége nemcsak az egyezményes alapjogok tiszteletben tartására és azok szabad gyakorlásának biztosítására terjed ki, hanem arra is, hogy ennek bárminemű hátrányos megkülönböztetés nélkül tegyenek eleget.[23]
A családon belüli erőszak és a diszkrimináció összefüggései az Európa Tanács fórumain is fontos megállapításokhoz vezettek. A szervezet döntéshozó szerve, a Miniszteri Bizottság Rec(2002)5. sz. Ajánlásában megerősítette, hogy "a nőkkel szembeni erőszak a férfiak és nők közötti hatalmi egyenlőtlenség eredménye, és súlyos diszkriminációhoz vezet a női nemmel szemben, mind a társadalmon, mind a családon belül". A dokumentum az erőszak áldozatainak védelme érdekében szükséges szabályok és gyakorlatok kidolgozását sürgette, rögzítve annak fontosságát, hogy az államok a családon belüli erőszak minden formájának büntetendővé nyilvánítása mellett olyan kényszerintézkedéseket és ideiglenes intézkedéseket dolgozzanak ki, melyek megtiltják a bántalmazó számára, hogy kapcsolatba lépjen a sértettel.[24]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
