A fogyatékossággal élő emberek fogyatékosságuk miatt gyakran egyáltalán nem, vagy nem a szükséges mértékben tudnak részt venni a társadalom és a gazdaság életében. Ezért önrendelkezésük, társadalmi és gazdasági részvételük megvalósulásának elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki mással egyenlően gyakorolhassák alapvető jogaikat. A fogyatékossággal élő személyek számára ennek érdekében meg kell teremteni a kereteit annak, hogy lehetőségeikhez képest a legnagyobb mértékben önállóan határozzák meg életvitelüket. Annál is inkább, mivel a fogyatékosság azoknak a tényezőknek a sorába tartozik, amely miatt a hátrányos megkülönböztetéssel való találkozás aligha kerülhető el. Ennek feloldása azonban már annak a paradigmaváltásnak a szellemében történik, amely felismerte, hogy a fogyatékossághoz elsősorban emberi jogi oldalról szükséges közelíteni. A fogyatékossággal élő személyek esetében az emberi jogok előtérbe helyezése mindazonáltal nem azt jelenti, hogy részükre új alapvető jogokat kell létrehozni. Sokkal inkább annak lehetővé tételéről van szó, hogy a fogyatékossággal élő emberek ténylegesen gyakorolhassák a már meglévő, a társadalom többi tagjával azonos alapjogaikat.
A többségi társadalom Magyarországon gyakran elutasítja, jobb esetben sajnálattal tekint a fogyatékossággal élő személyekre. Véleményem szerint a társadalom szemléletváltozásához ezért szükséges, hogy a jogi gondolkodásban is minél többször kerüljön előtérbe a sérült emberek élethelyzete. Ennek okán fontosnak tartom áttekinteni a nemzetközi, szupranacionális és nemzeti szabályozásokat és kidolgozni a fogyatékosság alapjogi összefüggésekben értelmezhető fogalmát, meghatározni annak fogalmi elemeit, vizsgálni a fogyatékossággal élő személyek tényleges lehetőségeit alapjogaik gyakorlásában.
A fogyatékosságra vonatkozó alkotmányi szabályozás megteremtése kiemelten fontos, mert annak megléte esetén a fogyatékossággal élő személyek irányába megvalósuló elfogadó és befogadó magatartás legfelsőbb normatív erővel kerül megállapításra és közvetítésre. Magyarországon azonban az Alkotmány szabályozása külön nem nevesítette a fogyatékosság kategóriáját a diszkriminációs okok között. Ebből fakadóan alkotmányi értéket és egyúttal a fogyatékosságügyben jelentős előrelépést jelent, hogy az új Alaptörvényben[1] már kifejezetten a fogyatékossággal élő emberek védelmét előirányzó rendelkezések kerültek beillesztésre.[2] Ennek következtében a korszerű elemek bemutatása, valamint az azokhoz kapcsolódó interpretációs problémák feloldása iránti törekvés új célkitűzésekként jelennek meg jelen tanulmányban is.
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi életben való részvételéhez szükséges feltételrendszer akkor állítható fel, ha a fogyatékosság fogalmának lényegi elemei is felsorakoztatásra kerülnek. A fogyatékosságra vonatkozólag azonban nem létezik egységes meghatározás, jóllehet ennek kialakítása a fogyatékosságpolitika koherenciája szempontjából is kiemelt fontosságú. Véleményem szerint a fogyatékosság fogalmi felállítása azért nehéz feladat, mert olyan több pilléren nyugvó meghatározást kell alkotni, amely a fogyatékossággal élő személyek valamennyi problématerületén alkalmazható. A fogyatékossággal élő emberek ugyanis különböző fogyatékos adottságuk miatt olyan heterogén személyi kört alkotnak, amelynek egységes megközelítése szinte lehetetlen. Ezzel párhuzamosan a fogyatékosság fogalmának bemutatása[3] is összetett feladat, mert a definíciót több, a meghatározás lényegét feltárni kívánó, más-más szemszögből közelítő modell veszi körül.
Az orvosi modell a fogyatékosságot alapvetően az egészség károsodásával azonosítja. A fogyatékossággal élő személyt betegszerepbe helyezi, és ehhez alkalmazkodó passzív viselkedésformával ruházza fel, a társadalomtól pedig paternalista hozzáállást követel meg. A fogyatékosság társadalmi modellje már felismerte, hogy a fogyatékosság "társadalmilag megalkotott kategória",[4] nem lehet azonosítani az egészségkárosodással. Fogyatékosságról kizárólag akkor beszélhetünk, ha a károsodás következtében akadályozottá válik a társadalmi életben a részvételi funkciók betöltése.[5] Az orvosi és a társadalmi modell mellett a bio-pszicho-szociális szemszögből való közelítés azért emelkedik ki a modellek sorából, mert ez átfogó jellegű, több csatornán keresztül közelíti meg a fogyatékosság fogalmát; egyfajta sűrített megközelítést jelent, mert a személyben rejlő és a környezetben jelentkező faktorok negatív egymásra hatására helyezi a hangsúlyt.[6] A kulturális fogalmi modell lényege pedig, hogy a fogyatékosság a hozzá kapcsolódó közösségi attitűd eredménye, a stigmatizáció következtében[7] alakul ki. Véleményem szerint ez a megközelítés azért kiemelkedő jelentőségű a modellek sorában, mert a fogyatékosság vonatkozásában megvalósuló kutatások során már a fogyatékossággal élő embereket körülvevő többségi társadalom kerül előtérbe.
A fogyatékosság fogalmának meghatározását előirányzó modellek megismerését követően arra a következtetésre jutottam, hogy szükséges a fogyatékossághoz az alapvető jogok szemszögéből közelítő úgynevezett alapjogi modell felállítása is, amely kifejezi, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek ugyanolyan alapvető jogaik vannak, mint a társadalom többi tagjának. A modell lényege, hogy az egyes alapvető jogokat a fogyatékosság fogalmának szűrőjén keresztül tekinti végig, az alapjogvédelem jelenlegi irányait a fogyatékossággal élő emberekre vetíti. A korábban bemutatott társadalmi vagy szociális modell jogi alapú modellnek is felfogható, mert jogalanyokként tekint a fogyatékossággal élő személyekre. Véleményem szerint az alapjogi megközelítés azért érdemel ettől elkülönülő, önálló helyet a modellek sorában, mert a fogyatékosság miatti hátrányban részesítés tilalmának szemszögéből, az egyenjogúság biztosítását előtérbe helyezve vizsgálja az alapvető jogokat. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az alapjogi modellen belül szükséges végigtekinteni a fogyatékossággal élő emberek különböző csoportjait, megvizsgálni lehetőségeiket az egyes alapjogok vonatkozásában. Például a hallássérült emberek szempontjából a kommunikációs jogok biztosítása alapja a többi alapvető jog megvalósításának. Esetükben ezért úgynevezett kommunikációs alapjogi modell felállítása is cél, amely egyben elvezet a nyelvi kisebbség kérdéseihez is.
Úgy vélem, a fogyatékosság fogalmának az alapjogok tükrében való vizsgálata összefonódik a fogyatékosságra vonatkozó alkotmányi szabályozások áttekintésével. A modell alapján fontos továbbá azt is elemezni, hogy olyan országokban, ahol nincsen speciális vonatkozó szabályozás, milyen keretei vannak a hátrányos megkülönböztetés érvényesítésének, milyen alkotmányi rendelkezéseken alapszik a jogvédelem. Az alkotmányi szabályozás megvalósítása ugyanis már előfeltételezi annak felismerését, hogy a fogyatékossággal élő emberekkel szembeni diszkrimináció egyrészt az érintettekkel szembeni viselkedésmódokból és előítéletekből, másrészt az adott akadályokkal teli környezetből származik.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
