Zlinszky János római jog előadásai nyomán azzal a meggyőződéssel mentem el első egyetemista nyári szünetemre, hogy a "jog a polgári jog", és ha latin hiányosságaim miatt romanista nem is lehetek, de biztosan civilista szeretnék lenni. Ezt annyira komolyan gondoltam, hogy az elsők között jelentkeztem Zlinszky professzor úrhoz demonstrátornak. Elhatározásomat tovább erősítették Sólyom László és Lábady Tamás magánjogba bevezető előadásai. Nemsokára azonban eljött az az előadás, amely megváltoztatta az életemet.
Örökre emlékezetes marad számomra 1996 szeptemberének egyik szerda délelőttje, amikor is első alkalommal hallgathattam Kilényi Gézát. Professzor úr belépett - mit belépett, felrohant a katedrára -, bemutatkozott és bemutatta a tanszék oktatóit, majd leült, tekintetét a terem egyik felső sarkára szegezte, és elkezdett beszélni. Rajta kívül nem láttam olyan oktatót, aki ülve tartott volna egyetemi főelőadást, de neki ez jól állt. Nem volt tankönyvünk, de egy pillanatig sem éreztük ennek hiányát. (A későbbi évfolyamoknak minden évben hatályosítva újra írta, illetve 2000 után már közösen újra írtuk a "Fejezetek"-et[1], ámde Professzor úr előadásai nem váltak ettől kevésbé értékessé.) Az alkotmányjog órák rendszerint egy aznapi napilapból származó hosszabb-rövidebb hír vagy interjú részletének felolvasásával kezdődtek, majd ezek apropóján következett kilencven perc varázslat. A jogi egyetemen tartott reggeli előadásait csupán elhangzásuk időpontjára tekintettel nem nevezném inkább "önálló Kilényi-esteknek". Professzor úr magával ragadó stílusa ugyanis tökéletes színházszerű élményhez juttatott bennünket.
Meggyőződésem szerint kevés kritikusabb közönség van a diákoknál. Hétről hétre a lábával szavazott az évfolyam. Előadásain mindig "táblás ház" volt, nemcsak az adott évfolyam (esetleg később visszajáró felsőbb évesekkel kiegészülve) ült a tömött sorokban, hanem más egyetemekről, sokszor nem joghallgatók is látogatták az óráit. Ez pedig kizárólag az előadások színvonalának volt köszönhető, mert Professzor úr munkásságáról a többség sokáig nemhogy nem tudott, de aligha érdekelte volna. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem illetődtünk meg, ha alkotmánybíró tartott előadást vagy vizsgáztatott, annak pedig aligha tulajdonít egy egyetemi hallgató különösebb jelentőséget, hogy tanára jogi karrierje korábbi négy évtizedében legfőbb ügyészségi ügyész, az Alkotmányjogi Tanács tagja, vagy igazságügyminiszter-helyettes is volt. Természetesen a tanév során ezek apránként mind kiderültek számunkra, de nem ezért szerettük. Azt viszont sokkal később tudtam meg, hogy jogi egyetemre azért jelentkezett, mert - polgári származása miatt - nem lehetett újságíró.
A felületes szemlélő azt hihette volna, hogy az előadáson mondott anekdoták célja az időkitöltés. Ehhez képest éppen a történetmesélés jelentette tanításának lényegét, hiszen ezeken keresztül észrevétlenül ismertük meg az adott jogintézményt és annak működését, sajátíthattuk el a szükséges fogalmakat. Persze ehhez Professzor úr részletes óravázlatot is készített: ehhez egy-, esetleg nagyritkán kéttenyérni papírlap két oldalára volt szüksége. Volt szerencsém több évfolyamon is végighallgatni valamennyi előadását, és mondhatom, könnyednek ható stílusában rögtönzés éppen annyi volt, mint a világklasszis virtuózok alaposan begyakorolt improvizációiban. Az előadásoknak volt dramaturgiájuk, azokat nyílt színi taps, gyakrabban pedig harsány nevetés szakította meg. A közönségtől - az egyetemi hallgatóságtól - mindez komoly odafigyelést igényélt. Időközben megtanultunk olvasni Professzor úr gesztusaiból is: tudtuk, mit jelent, ha kiabál és gesztikulál, valamint az is hamar világossá vált, hogy a hosszú, halk szavú dicséretet elmaradhatatlanul követi a "mindazonáltal" fordulat. Igazi dicsérete ugyanis mindig hangos, szűkszavú és őszinte volt, érződött belőle a szeretet.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Hallgatói Önkormányzatának Ítélet című lapjában megjelent interjúban mondta: "az, hogy valaki nagy tudós, nem vonja maga után azt is, hogy kiváló előadó. Ez az Istenkének nagy adománya. Vannak olyan előadók, akik nem nagy tudósok, de olyan szuggesztív oktatók, akik nagyon jól elő tudják adni az anyagot. S talán ez jobb, ebből kifolyólag nekik is helyük van a katedrán, mindenféle magas, tudományos fokozat nélkül."[2] Kilényi Géza mindkettőt birtokolta egyszerre, mert a kivételes előadói képesség isteni adománya mellett tudós is volt.
Olyan elemi erővel tette fel a naiv másodéves joghallgatók térképére az alkotmányjogot és általában a közjogot, hogy az addig magukat civilistának vagy büntetőjogásznak álmodó fiatalok szó szerint megrohamozták a tanszéket, hogy az alkotmányjogi tudományos diákkörbe, pontosabban az ő diákkörébe jelentkezzenek. Professzor úr ugyanis aktív alkotmánybíróként és tanszékvezető egyetemi tanárként maga vezette a tudományos diákköri üléseket, ahol minden alkalommal valamilyen izgalmas közjogi kérdés került napirendre. Kezdetben ő tartotta a referátumokat, de a második félévben témavezetésével már készültek olyan munkák, amelyeket először e körben mutathattak be a szerzők közönség előtt. (Néhányszor az is előfordult, hogy a pé-
- 68/69 -
csi Alkotmányjogi Tanszék tudományos diákkörével tartottunk együttes ülést, de nyilván ilyenkor ugyanúgy Professzor úr volt a főszereplő.)
A témát kereső kollégáknak mindig elmondta: a tudományos munkát tollal és nem ollóval írják, ezért nem is szeretne olyan dolgozatokat olvasni, amelyek kizárólag a meglévő tudományos eredményekre építenek. Tudatta velünk, hogy a tollal való írás a rögösebb út, viszont meggyőző állítása szerint sokkal izgalmasabb. Minden segítséget megadott ahhoz hogy bátran vágjunk neki ennek az útnak, s aztán később se tévedjünk el. Konzultáció alkalmával soha nem adott azonnal felhasználható válaszokat diákjainak, nem mondta tollba a gondolatait, ehelyett sokszor csak visszakérdezett vagy felvetett egy mellékesnek tűnő problémát. Ezek megválaszolása vezetett aztán a helyes megfejtéshez. .
Amikor Professzor úrra emlékezem, mindig felidéződik bennem derűje és egyedülálló humora, amely nemcsak előadásainak volt fontos kelléke, hanem emberi kapcsolatainak is. Szinte mindannyiunk őriz valamilyen kedves, személyes emléket róla, aki közelebbi munkakapcsolatba került vele.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
