Az uniós állami támogatási jog nem egy statikus jogterület, tartalma folyamatosan fejlődik. Az Európai Bizottság különböző eszközei, és az Európai Unió Bíróságának értelmezései az állami támogatás fogalmát kiterjesztették. E fogalom mára túlmutat az alapítók eredeti szándékain. Ez azonban a kompetenciahatárok ingoványos talaján egyre több feszültséget generál. Az elmúlt években különösen a Bizottság adóügyi vizsgálatai váltottak ki heves vitákat. A tagállami és a jogirodalmi kritika szerint ugyanis a Bizottság az állami támogatási jog tiszteletben tartásának ellenőrzésével, illetve soft law eszközökkel bizonyos szinten beleszól a tagállami adóztatási politikába. A tagállamok úgy vélik, hogy a Bizottság ezáltal olyan tagállami kompetenciába tartozó területeket igyekszik befolyásolni, ahol valójában nem rendelkezik hatáskörrel. Szerintük a Bizottság hatáskörét túllépve voltaképpen rejtett adóharmonizációra törekszik. A soft law eszközöket a jogirodalom is megkérdőjelezi. Rendre felmerül a kérdés, hogy a Bizottság tiszteletben tartja-e az uniós intézmények közötti hatáskörmegosztást, valamint a tagállami adóztatási autonómiát. E tanulmány célja, hogy a soft law-ra koncentrálva bekapcsolódjon a Bizottság kompetenciahatárai körüli disputába.
Az uniós szabályok általánosságban tiltják az állami támogatásokat. Az Európai Unióban főszabály szerint tilosak azok a tagállami intézkedések, melyek állami forrásból bizonyos vállalkozásokat vagy ágazatokat előnyben részesítenek oly módon, hogy torzítják (vagy torzíthatják) a tagállamok közötti kereskedelmet.
Az állami támogatások uniós szabályai arra hivatottak tehát, hogy megakadályozzák az állami forrásból származó tisztességtelen versenyelőnyöket és a belső piaci verseny torzítását.
Az Európai Unió Bírósága a GEMO ügy[1] kapcsán már a kétezres évek elején tisztázta, hogy "a támogatás fogalma nemcsak [...] a pozitív juttatásokat foglalhatja magában, hanem azokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében támogatások lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak".[2] Ebben az értelemben tipikusan egy adóintézkedés is állami támogatásnak minősülhet.
Szudoczky-Miladinovic szerzőpáros szerint de jure és de facto állami támogatásnak minősülhet a szelektív adóalap-számítás, a szelektív adómérték-megállapítás, a szelektív előzetes vagy utólagos adómegállapítás, illetve a kedvezményes kikényszerítés, azaz az adócsökkentés vagy adófizetés elhalasztása is.[3] Állami támogatást jelenthetnek a tagállamok diszkriminatív adóztatási gyakorlatai is.
Az adóintézkedések állami támogatási szempontú értékelésekor a szelektív előny és a tagállami adórendszer általános jellemzőnek az elhatárolása rendkívül problematikus, az elhatárolás kiforratlansága a Bizottság önkényességének forrása lehet.
Az állami támogatási jog nem új keletű, de hatálya megváltozott. A belső piac torzulásának megelőzése érdekében a Bizottság olyan intézkedéseket is vizsgál, melyek túlmutatnak az alapítók eredeti szándékain. Christians szerint azonban az adóztatás a tagállamok szuverén státuszához kapcsolódó jogosultság. Azzal érvel, hogy az adóztatás a szuverenitás elengedhetetlen része, ezért az adórendszerek autonómiája nagyobb védelmet érdemel, mint más szabályozási területek. Véleménye szerint a szakirodalomban is elfogadott elv, hogy a szuverén státusz valamilyen formában magában foglalja az adóztatáshoz való jogot, így az adóztatási jog sérelme a szuverenitás sérelmét is jelenti.[4] Hasonló következtetésre jut Békés is, amikor megállapítja, hogy a Bizottság jelenlegi joggyakorlata sérti a tagállami szuverenitást.[5]
Lovdahl-Gormsen úgy véli, hogy az állami támogatási szabályok érvényesítésekor különbséget kell tenni a Bizottság lehetséges céljai között. Amennyiben a Bizottság célja megakadályozni, hogy a tagállamok
- 19/20 -
bizonyos vállalkozásoknak szelektív előnyöket nyújtsanak, az igazolható. Azonban, ha a célja új elvek bevezetése a nemzeti adójogba, annak létjogosultsága erősen megkérdőjelezhető. Végső soron Lovdahl-Gormsen szerint is a jogállamiság megsértését jelentik a Bizottság ilyen irányú törekvései, hiszen az adóautonómia a szuverén állam elválaszthatatlan eleme.[6]
A jogirodalomban tehát nyilvánvaló az adószuverenitás és az állami támogatási jog közötti feszültség. Igaz ugyan, hogy az állami támogatások uniós szabályai minden tagállami intézkedésre vonatkoznak, még azokra is, melyekre nincsen kifejezett rendelkezés a szerződésekben, ugyanakkor a Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy ne sértse meg sem a tagállamok, sem más uniós intézmények hatáskörét.
Az állami támogatási tilalmat eredetileg az integráció negatív eszközének szánták, ám a Bizottság legfrissebb esetjogából[7] úgy tűnik, hogy az utóbbi időben más célokra is használja: a tagállami kormányok adópolitikáját, adóelveit igyekszik befolyásolni.
A negatív integráció a tagállamok közötti kereskedelem akadályainak megszüntetését, a pozitív integráció a nemzeti szabályokat uniósra cserélését jelenti. A negatív integráció a meglévő uniós jog értelmezéséről szól, a pozitív integráció pedig a jogalkotási folyamat révén valósul meg. Lovdahl-Gormsen szerint a hatáskörmegosztási rendszer ratio legise kizárja a pozitív integrációt a tagállamok számára fenntartott szakpolitikák területén.[8] A negatív és a pozitív integráció eszközeinek alkalmazása azonban nem ilyen fekete és fehér, hiszen bizonyos esetekben azok összeolvadnak. A tagállami támogatási intézkedések megítélése a negatív integráció eszköze, ám amennyiben a Bizottság az adóelvek közelítésére használja, már pozitív eszközzé válik.
A Bizottság ellenőrzései a nemzetállamok magatartásában változásokat indukálhatnak. Jó példa erre a McDonald's ügye,[9] ugyanis a bizottsági döntés hatására Luxemburg kormánya új jogszabályt javasolt a kettős nem adózás jövőbeni incidenseinek megelőzésére. Ez nem feltétlenül rossz eredmény, de ennek elérése az EUMSZ 115. cikkében foglalt eljárás nélkül problematikus lehet.
A Bizottság nem jogalkotó testület (habár ténylegesen részt vesz a jogalkotásban). Az EUMSZ. 115. cikke értelmében a közvetlen adózás közelítésére kizárólag a Tanács (a Parlamenttel folytatott konzultációt követő) egyhangú döntése alapján lenne lehetőség. Faulhaber szerint azonban a tagállami szuverenitás miatt nagyon kevés közvetlen adózást szabályozó uniós intézkedés javasolt.[10] Az, hogy a Bizottság a "hátsó ajtón" keresztül kíván hatni a tagállami adózási gyakorlatokra, azzal fenyeget, hogy felborul a tagállamok és az Unió, sőt akár az Unió egyes intézményei közötti hatáskörmegosztás kényes egyensúlya is.
Egyébiránt a Bizottság intézkedéseinek meg kell felelniük az EUSZ 5. cikkében megfogalmazott szubszidiaritás elvének is. A szuverenitás és a szubszidiaritás együtt azt jelenti, hogy a tagállamok általában szabadon dönthetnek az adók kérdésében. Ám a Bizottság új megközelítése alapján úgy tűnik, hogy ez nem érvényesül, ha a támogatás uniós szempontból jogellenes.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
