A jogalkotó közel hét évvel ezelőtt a polgári perrendtartás teljes újrakodifikálása mellett döntött. Az új polgári perrendtartás megalkotásával egy nemzetközi gyakorlatnak megfelelő, a kor társadalmi elvárásait és szükségleteit kielégítő eljárásjogi kódexet kívánt létrehozni, támaszkodva a jogtörténeti, jogtudományi és gyakorlati eredményekre. Koncepcionális célként a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítását tűzte ki, melyhez számos perintézmény alapjaiban került megváltoztatásra. Mindazonáltal a törvényhozó hatalom bizonyos eljárási megoldásokat változatlan formában fenntartott, köztük a közbenső ítélet perjogi intézményét.
A közbenső ítélet értelmezhető a percezúra sajátos eszközeként. A polgári per egy bizonyos szakaszában egy olyan döntés meghozatala válik szükségessé, amellyel az eljárás további letárgyalása elválasztásra kerül a további részétől. Jól látható hasonlóság fedezhető fel a közbenső ítélet és a perfelvételi tárgyalást lezáró végzés között. A jogalkotó két percezúra fenntartását is indokoltnak tartotta. Kérdéses azonban, hogy a koncepcionálisan megújított eljárási szabályok valóban a perhatékonyságot szolgálják-e; vagy éppen ellenkezőleg, azzal ellentétes perstruktúra valósult meg az új polgári perrendtartás kapcsán.
Az 1267/2013. (V.17.) Korm. határozat rendelte el a polgári perjog átfogó korszerűsítését úgy, hogy - a felelős emberképet alapul vevő, néhány évvel azelőtt koncepcionálisan megújított, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által újraszabályozott polgári anyagi jogviszonyokból eredő anyagi jogok hatékony érvényesítését tűzte ki célként úgy, hogy a kodifikációs munkálatok során előirányozta a jogtudomány és a joggyakorlat eredményeinek figyelembe vételét. Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósulása érdekében alakult meg a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság, a Polgári Perjogi Ko-
- 64/65 -
difikációs Szerkesztőbizottság, valamint a további témabiztosságok. A kodifikációs munkálatok kevesebb, mint két év alatt eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy 2015. január 14-én Magyarország Kormánya elfogadta az új Polgári Perrendtartás Koncepcióját.[1] A Koncepció megfogalmazta az új polgári perrendtartás szabályainak kialakításával elérni kívánt közpolitikai célt, úgymint "A cél a magyar polgári igazságszolgáltatás Magyarország Alaptörvényének megfelelő, magas színvonalú, korszerű, az eljárások gyors lezárását és az időszerűséget biztosító, hatékony, átlátható és kiszámítható működéséhez szükséges perjogi keretek megteremtése."[2] E cél elérése érdekében a jogalkotó meghatározta az alábbi, jelen tanulmányban kiemelkedő fontossággal bíró szabályozási elveket:
• a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása;
• új alapelvek a hatékonyság szolgálatában;
• a perkoncentráció elvének hangsúlyos érvényesítése;
• a perelterelést, a felek közötti egyeztetést előmozdító eljárási szabályok kiépítése,
• osztott perszerkezet bevezetése - a peres eljárás perelőkészítő szakra és érdemi tárgyalási szakra bontása, a perelőkészítés szerepének erősítése;
• a perelőkészítő szakasz lezárásával rögzülő kereset, viszontkereset, beszámítási kifogás, bizonyítási indítványok a perkoncentráció érdekében (ezt követően ezek változtatása csak kivételesen, a törvény által meghatározott feltételek teljesülése esetén lehetséges).
A koncepcionális célkitűzéseket követően az Országgyűlés 2016. november 22. napján elfogadta a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) végleges szövegét. Az új perjogi kódex nagy változást hozott a hazai pertudományos életben, nagy mértékben szakítva a korábbi perjogi kódexeink által kimunkált jogtudományi és gyakorlati felfogással.
A percezúra rendeltetése és alkalmazhatósága nem érthető meg anélkül, hogy a tanulmány röviden ne érintené a polgári per struktúrája megreformálásának értelmét, amelynek jogalkotói indokai az alapelvi rendszer megreformálásával érthetők meg. A strukturális változtatás a perhatékonyság rendszerszintű megvalósításának maradéktalan érvényesülése érdekében történt, a jogalkotó ugyanis elégtelennek tartotta a pusztán eljárási határidőkben gondolkozó korábbi megoldást. Ehhez igazítva határozta meg a polgári pernek, szándékoltan a tételes rendelkezések alkalmazására kihatóan iránymutató elveit. A polgári per sajátosságait érvényre juttató alapelvek egy része változatlan formában megmaradt, mint a rendelkezési elv. A korábbi alapelvek egy része újraértelmezésre került, különösen a tárgyalási vagy peranyag-szolgáltatási elv, amely a felek eljárástámogatási kötelezettségén keresztül valósul meg. Végezetül az alapelvek kiegészültek új alapelvek bevezeté-
- 65/66 -
sével, mint a koncepcionális cél elérésére beiktatott perkoncentráció elve vagy a bíróság közrehatási tevékenysége.
A rendelkezési elv változatlan formában megtartotta jogtörténeti és jogtudományi tartalmát, mely alapján az eljárás urai a felek. A Pp. rendelkezései alapján a felek szabadon rendelkeznek perbe vitt jogaikkal.[3] A bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van.[4]
A perkoncentráció elve viszont teljesen új alapelvként jelent meg a pertudomány életében és így az eljárásjogi kódexben. A perkoncentráció elve alapján a bíróságnak és a feleknek törekedniük kell arra, hogy az ítélet meghozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték olyan időpontban álljon rendelkezésre, hogy a jogvita lehetőleg egy tárgyaláson elbírálható legyen.[5] A perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében a jogalkotó alapelvi szinten kötelezettségeket fogalmazott meg mind a felek, mind a bíróság oldalán.
A felek oldalán jelentkezett a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettségének elve, valamint a jóhiszeműség elve. A felek eljárástámogatási kötelezettségének elve a korábbi tárgyalási elvnek, más néven peranyag-szolgáltatási elvnek feleltethető meg, azonban más megközelítésben. A jelenlegi szabályozás alapja, hogy a peranyagszolgáltatással az eljárás hatékony, koncentrált lezárását kell elősegítenie a feleknek. A felek kötelesek előmozdítani az eljárás koncentrált lefolytatását és befejezését.[6] A perben jelentős tények állítása és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a feleket terheli.[7] A felek igazmondási kötelezettségének elve a korábbi perrendtartásban is fellelhető volt, szinte megegyező tartalommal. A felek tényállításaikat és egyéb, tényekre vonatkozó nyilatkozataikat a valóságnak megfelelően kötelesek előadni.[8] A bíróság azt a felet, aki önhibájából a perben jelentős tények tekintetében olyan nyilatkozatot tesz, amelyről bebizonyosodik, hogy valótlan, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja.[9] A jóhiszeműség elve szintén megjelent a korábbi eljárásjogi kódexünkben. A felek és más perbeli személyek eljárási jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során jóhiszeműen kötelesek eljárni.[10] A bíróság azt a felet vagy más perbeli személyt, aki a jóhiszeműség követelményével ellentétes magatartást tanúsít, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja.[11]
A bíróság oldalán jelentkező kötelezettség a perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében a bíróság közrehatási tevékenysége. A bíróság a perkoncentráció érvényesülése
- 66/67 -
érdekében az e törvényben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék.[12]
A polgári per alapelveinek megreformálása mellett a perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében számos perintézmény került módosításra, azonban talán a legjelentősebb a teljes elsőfokú eljárás strukturális változása. Mivel a perkoncentráció érvényesülése érdekében a jogalkotó bevezette az osztott perszerkezetet. Mielőtt azonban részletesen górcső alá kerülne a Pp. osztott perszerkezete, valamint a perfelvételt lezáró végzés, szükségesnek látszik a tárgyalási rendszerek ismertetése.
A tárgyalási rendszerek lényegét tekintve nincs egy, a processzualisták által egységesen elfogadott meghatározás sem a hazai, sem a külföldi perjogászok között. A tárgyalási rendszerek esszenciáját abban lehetséges a legteljesebben körülírni, hogy a polgári per lefolytatásának struktúrájára vannak kihatással. Adott korok egyes állami a társadalmi elvárások és szükségletek kielégítése érdekében, valamint a technikai fejlettség megfelelő alkalmazásával más és más szabályozással kívánták elérni az ügymenet hatékonyságát, és ennek érdekében alkalmazták valamelyik tárgyalási rendszert. Mindenekelőtt ki lehet jelenteni, hogy a tárgyalási rendszerek között nem lehetséges egy hatékonysági rangsor felállítása, mivel az adott tárgyalási rendszer alkalmazását a hozzá kapcsolt polgári perrendtartásokban megjelenő rendelkezések teszik hatékonnyá. Ilyen módon nem lehetséges kijelenteni azt, hogy az egyik tárgyalási rendszer alkalmazása hatékonyabb a másiknál.
A fentiek alátámasztására érdemes visszatekinteni a jogtörténeti előzményekre. A tárgyalási rendszerek három típusát különíti el a pertudomány: egységes, osztott és vegyes. Az 1806. évi francia Code de Procédure Civile az osztott perszerkezet alkalmazása mellett döntött. Az 1877-es német Zivilprozessordnung a vegyes tárgyalási rendszert követi, mert bár percezúrát alkalmaz[13], azonban a perfelvételi tárgyalást és az érdemleges tárgyalást egy határnapra helyezi.[14] Az 1895. évi osztrák Österreichische Zivilprozessordnung szintén az osztott perszerkezet alkalmazása mentén fogalmazta meg eljárásjogi rendelkezéseit. Hazánkban a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (Plósz-féle Pp.) főszabályként az osztott tárgyalási rendszert vette alapul, kiegészítve a vegyes rendszer alkalmazásának lehetőségével.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952-es Pp.) az egységes tárgyalási rendszert követte kizárólagosan.[15] Végezetül a Pp. ismételten az osztott perszerkezet bevezetésének szükségességét látta a perhatékonyság megvalósulása érdekében. Jól látható, hogy adott államok és adott korok eljárásjogi kódexeit nem lehetséges az alkal-
- 67/68 -
mazott tárgyalási rendszerek alapján összehasonlítani, mivel nincs két egyforma kódex, amely ugyanazokkal a rendelkezésekkel törekedne a perhatékonyság elérésére.
Szükségesnek mutatkozik a tárgyalási rendszerek dogmatikai oldalról történő megvizsgálása. A tárgyalási rendszerek szűk értelemben a per létrehozásának és a per érdemleges letárgyalásának szakaszát választják el egymástól. Tág értelemben azonban a tárgyalási rendszerek az egész peres eljárás menetét határozzák meg a per alapításától kezdődően egészen a jogerős ítélet meghozataláig. A pertudomány a tárgyalási rendszerek vizsgálatakor a szűk értelemben vett megközelítést választja. Az "osztott", "vegyes" és "egységes" jelzők a per alapításának és a per érdemleges letárgyalásának elkülönítését jelentik. Amennyiben elfogadjuk azt a hipotézist, hogy a tárgyalási rendszerek szűk értelemben a per létrehozásának szakaszát választják el a per érdemi letárgyalásának szakaszától, úgy meg kell vizsgálnunk ezen fogalmi elemeket.
A polgári per létrehozásának szakasza alapvetően jogelméleti fogalom, a vizsgált perrendtartási szabályokból csupán absztrahálni lehet. A polgári per fogalmilag tekintve egy folyamatos jogviszony, melyet először létre kell hozni, és csak ezt követően kerülhet érdemben eldöntésre az érvényesített anyagi jog. A polgári per létrehozásához számos feltételnek teljesülnie kell, többek között a polgári per alanyainak megléte, ideérte a szükségképpeni felperes és az alperes mellett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot is. Ide sorolandó a felek perbeli cselekvőképességének vizsgálata, jogi képviselet alkalmazása, a perindító cselekmény (keresetlevél) formai és tartalmi követelményeknek való megfelelése. A per létrehozásának további feltétele a keresetjog fennállása, bár vitatott, hogy vajon a konkrét keresetjog - a ténylegesen fennálló anyagi jog, amely lehetőséget biztosít a fél számára a magánjogi igényérvényesítéshez - megléte szükséges-e a per létrehozásához, vagy elegendő az absztrakt keresetjog - amely szerint a kereset a formális eljárási követelményeknek megfelel - megléte. Az előző, a per létrehozását megalapozó feltételek vizsgálata a bíróság kötelezettsége, ezek szabályait az egyes polgári perrendtartások igen részletesen tartalmazzák.
A tárgyalási rendszerek valamelyik típusának alkalmazása sosem elégséges önmagában a perhatékonyság és pergazdaságosság biztosítására. Az adott perszerkezetet, permetszés intézményét befolyásoló eljárásjogi rendelkezések teremt(het)ik meg a perhatékonyság elérését és megvalósulását.
A tárgyalási rendszerek kapcsán szükséges kitérni a permetszés intézményére. Fontos hangsúlyozni, hogy a permetszés alapvetően nem a tárgyalási rendszerek sajátossága, hanem a polgári peres eljárás keretein belül alkalmazható perintézmény, mely a polgári per egységét bontja meg valamilyen vezérelv alapján, általánosságban a perhatékonyság okán. Ezen gondolatmenet alkalmazható a közbenső ítéletekre is. A tárgyalási rendszerek kapcsán úgy fogalmazható meg a percezúra intézménye, hogy a per létrehozásának és az érdemleges letárgyalásának szakaszát jelölő perjogi intézmény a permetszés. A fentiek okán a percezúra nem minden esetben manifesztálódik formai döntés formájában. A permet-
- 68/69 -
szés meghozatala ráutaló magatartásként is megvalósulhat az adott eljárásjogi kódex rendelkezései alapján. Az 1952-es Pp. egységes tárgyalási rendszere a permetszés intézményét alkalmazta, azonban nem nevesítette formailag. A korabeli eljárási szabályok szerint a felperes nyilatkozata után az alperes terjeszti elő ellenkérelmét, amely vagy a per megszüntetésére irányul, vagy érdemi védekezést, illetve ellenkövetelést (viszontkereset, beszámítás) tartalmaz a felperes kereseti kérelmével szemben.[16] Az 1952-es Pp. megoldása szerint az ellenkérelemben az annak alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait kell előadni, és ha az alperes ellenkérelmében a per megszüntetését kéri, a bíróság mindenekelőtt ebben a kérdésben tárgyal és határoz.[17] Jól látható, hogy a permetszés beleolvadt az első tárgyalási nap rendelkezéseibe, mely során az alperesnek lehetősége nyílt vitatni - a bíró hivatalbóli vizsgálatát követően - a polgári per eredményes létrehozását. A permetszésre ráutaló magatartással került sor azzal, hogy a bíróság belekezdett a per érdemi letárgyalásába, ezzel permetszésként rögzítve a per eredményes létrehozását.
A perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében a jogalkotó a polgári per osztott perszerkezeti megosztása mellett döntött, mellyel szignifikánsan elválasztásra kerül a perfelvételi szakasz az érdemi szakasztól. A perfelvételi szakasz lényege a jogvita kereteinek meghatározása a bíróság közrehatása mellett.[18] A perfelvételi szakasz lezárása, és így lényegében a perkoncentráció elvének érvényesülése egy formai döntésben realizált permetszéssel valósul meg.
A perkoncentráció elvének érdekében megjelenő rendelkezések azonban nem merülnek ki az osztott perszerkezet bevezetésével. A jogalkotónak olyan rendelkezések meghozatalára kell törekednie, amelyekkel a perhatékonyság elérhető az osztott perszerkezet kapcsán. Jól mutatják az osztott perszerkezet mögött húzódó rendelkezések fontosságát a Plósz-féle Pp. osztott perszerkezete alapjául szolgáló rendelkezések. A Plósz-féle Pp. osztott perszerkezete ugyanis azt a célt szolgálta, hogy egy kitűzött tárgyalási napon minél több fél megjelenését biztosítsa a bíróság előtt. A felperes előadta kereseti kérelmét, majd ezt követően az alperes alaki védekezésképpen hivatkozott a pergátló kifogásokra. Abban az esetben, ha a bíróság - akár hivatalból, akár az alperes hivatkozására - valamilyen pergátló okot fedezett fel, akkor a keresetlevelet ezen a ponton hiánypótlásra utasította. Ezt nevezte a Plósz-féle Pp. perfelvételi tárgyalásnak.[19] Ezzel szemben a Pp. egy ügyben tart perfelvételi tárgyalást egy határnapon abból a célból, hogy a felek előadják alaki védekezésüket, továbbá, hogy a felek közti jogvita a legteljesebben rögzüljön. Ezt
- 69/70 -
nevezi a perirodalom a kereset szubsztanciálásának.[20] Mindezekből következik, hogy az Plósz-féle Pp. abban látta a perhatékonyság elérését, hogy nagyszámú pert kívánt elintézni a perfelvételi tárgyaláson alaki okokra tekintettel, így csak azokban tűzött ki tárgyalást, amelyek megfeleltek a törvényi kritériumoknak. Ezzel szemben a Pp. egy adott perben kívánja elérni a legnagyobb hatékonyságot, annak beiktatásával, hogy a felek kötelesek minden perbeli állításukat, bizonyítékukat, kereseti kérelmüket a perfelvételi tárgyalás során a bíróság elé terjeszteni. Ennek következtében a bíróság komplex képet tud kialakítani a szóban forgó perről. Ezt követően a bíróság feladata meghatározni a bizonyítási terhet, amelyet követően - törvényi szabályozásnak megfelelően - a per bizonyítási szakasza egy tárgyaláson befejezhető lehet(ne). Összegezve, a Pp. osztott perszerkezete - hasonlóan a Plósz-féle Pp. perszerkezetéhez, bár más megközelítésből -időben és funkciójában szétbontja a polgári peres eljárást: a perfelvételi és az érdemi tárgyalási szakra.
Ahogy fentebb említésre került, a Pp. perfelvételi szakaszának lényege, hogy a jogvita tartalma és keretei véglegesen meghatározásra kerüljenek, amelyhez a jogalkotó preklúziókat alkalmaz, így a perfelvételt lezáró végzést követően csak nagyon szűk körben van lehetőség a kereset és az ellenkérelem megváltoztatására, bizonyítékok és indítványok előterjesztésére. A perfelvételt lezáró végzés egy új jogintézmény a magyar perjogban.[21]
A Pp. perfelvételt lezáró végzése kapcsán először szükséges bemutatni a kodifikációs eljárás során javasolt megfogalmazás és az elfogadott törvényszöveg közötti hatalmas különbséget. Hosszasan foglalkozott a perfelvételt lezáró végzés szükségességével, mibenlétével és indokolt törvényi feltételeivel Döme Attila a kodifikációs munkálatok időszakában írt, a témában iránymutató tanulmánya. Döme a perfelvételt lezáró végzést közbenszóló határozatnak nevezte, és a későbbiekben megvalósult jogszabályi megoldáshoz képest annak követelményeit lényegesen részletesebben tartotta szükségesnek szabályozni. A formális, pusztán a perfelvétel lezárásának tényére szorítkozó rendelkezéséhez képest, rendelkező részt és indokolást is magában foglaló, a jogvita kereteinek meghatározását, az érdemi tárgyalás irányának meghatározását is részletesen tartalmazó fellebbezhető határozatot képzelt el. Javaslata szerint a közbenszóló határozat rendelkező részében ki kellett volna térni - a fellebbezés lehetőségéről való tájékoztatáson túl - a bizonyítandó tények megjelölésére, az egyes bizonyítandó tények bizonyítására alkalmasként elfogadott indítványokra, illetve a hivatalból elrendelni kívánt bizonyítási cselekményekre; a feleknek a bizonyítás felvételéhez szükséges előkészítő cselekményeik megtételéhez (szakértői díj előlegezéséhez, titoktartás alól felmentő nyilatkozat megadásához, beszer-
- 70/71 -
zéséhez, szemletárgy bemutatásához, okirat csatolásához) szükséges határidő(k) tűzésére; annak meghatározására, hogy mely bizonyítandó tény bizonyítatlansága melyik fél terhére esik; továbbá a bizonyítás felvételének titkári hatáskörbe utalására. A közbenszóló határozat indokolása pedig kiterjedt volna a felek által a perben érvényesíteni kívánt jogok meghatározására a reájuk alkalmazandó jogszabályok megjelölésével; a releváns tények körének meghatározására; annak rögzítésére, hogy ezek közül melyek fennállása vagy fenn nem állása állapítható meg a perfelvételi tárgyalás adatai alapján (a felek egybehangzó, nem vitatott tényállítása, beismerés, köztudomás, hivatalos tudomás, a már rendelkezésre álló peradatok nem vitatott tartalma stb. alapján), illetve felhívás ellenére elő nem terjesztett bizonyítási indítvány hiányában; annak meghatározására, hogy a még meg nem állapítható releváns tények közül melyeknek a bizonyítása áll az egyik, illetve a másik fél perbeli érdekében; a tervezett bizonyítás célszerűségének indokaira, vagyis annak kifejtésére, hogy a felhasználni kívánt bizonyító eszközök miért alkalmasak a cél elérésére, a tervezett bizonyítási sorrend miért okszerű; valamint a felajánlott, de mellőzni kívánt bizonyítás mellőzésének indokaira.[22]
A polgári perjogi kodifikációs munkabizottságok javaslatai szerint elkészült Szakértői javaslat a perfelvétel lezárása vonatkozásában részletes szabályokat talált indokoltnak bevezetni. Ennek értelmében, ha a jogvita keretei tisztázottak, úgy a bíróságnak azzal a tájékoztatással kellett volna felhívni a feleket úgynevezett zárónyilatkozataik megtételére, hogy a perfelvételt le kívánja zárni, és azt követően az előterjesztett tény- és jogállításaikat véglegesnek fogja tekinteni (járásbírósági eljárásban a tájékoztatásnak jogi képviselő nélkül eljáró fél esetén ki kellett volna terjednie a perfelvétel lezárásának joghatásaira). Előírta a javaslat, hogy a nyilatkozattétel céljából a perfelvételi tárgyalás elhalasztásának nincs helye. A javaslat szerint a bíróság a perfelvételt végzéssel zárja le, melyben tájékoztatja a feleket arról, hogy mely tényállítások szorulnak további bizonyításra, és a bizonyításra szoruló tényeket melyik félnek kell bizonyítania, továbbá határidőt tűz a felek részére a bizonyítási indítványaik előterjesztésére. A munkabizottsági anyagok eredményeképpen kialakított elképzelés szerint a bíróság a perfelvételt lezáró végzéséhez - amely ellen külön fellebbezésnek nem lett volna helye - kötve lett volna, a bizonyításra szoruló tényekre és a bizonyítási kötelezettségre vonatkozó tájékoztatását azonban a szükséghez képest megváltoztathatta, kiegészíthette volna.[23]
A Pp. megvalósult szabályozása szerint a jogalkotó nem akarta a fentiekhez hasonló részletességgel meghatározni a perfelvételt lezáró végzést. A Pp. kapcsolódó rendelkezései mindössze annyit tartalmaznak, hogy ha a felek a perfelvételi nyilatkozataikat megtették, és a perfelvételi tárgyalás elhalasztásának nincs helye, a bíróság a perfelvételt végzéssel lezárja; a bíróság e végzéséhez kötve van.[24] További előírás, hogy a perfelvétel lezárása előtt
- 71/72 -
a bíróság a feleket erre figyelmezteti és lehetőséget biztosít további nyilatkozataik megtételére.[25]
A perfelvételt lezáró végzés, mint új perjogi intézmény bevezetése kapcsán megállapítható, hogy eltérő tartalommal értelmezték annak mibenlétét a kodifikációs eljárás során, mint amilyen értelmezés mellett a jogalkotó végül állást foglalt. A perfelvételt lezáró végzés a Pp. rendelkezései alapján egy formai döntés, melyben kizárólag a perfelvételi szakasz lezárásának ténye kerül megállapításra. A felek által korábban előadott keresetlevél, perfelvételi iratok, valamint a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatok, tényelőadások, jogállítások és bizonyítási indítványok képezik a perfelvétel tartalmát. A perhatékonyság rendszerszintű megvalósítását akképpen szolgálja a perfelvételt lezáró végzés, hogy annak meghozatalát követően a jogalkotó - eventuális keretek között - alkalmazható preklúziókat iktatott be a Pp rendelkezései közé. Az egységesen preklúzióknak nevezett rendelkezések lényege, hogy a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően már csak nagyon szűk körben, kivételesen van lehetősége a feleknek annak tartalmát, és így tényállításukat, jogállításukat, bizonyítási indítványaikat megváltoztatni.
A közbenső ítélet régmúltra visszavezethető jogtörténeti előzményekkel rendelkezik a hazai perjogban. Már az 1852. évi osztrák Provisorische Zivilprocessordnung ismerte a közbenső ítélet meghozatalának lehetőségét az alábbiak szerint: "Az ítélet lehet (...) közbenső - sent. interlocutoriae - mely csak valamely elő- vagy közbejött kérdést dönt el, mely által a vég kérdése csak előkészíttetik, de amely tehát magára a végítéletre is befolyással van."[26] A Plósz-féle Pp. 391. §-a szintén rendelkezett a közbenszóló ítéletről. A bíróság a követelés alapja és mennyisége szerint elkülöníthető vitáknál az alap fennállását közbenszóló ítélettel előzetesen megállapíthatta. A követelés alapjának megállapítása esetében a tárgyalás a mennyiségre nézve csak az ítélet jogerőre emelkedése után folytatható.[27] Az 1952-es Pp. 213. §-ának (3) bekezdése pedig azt rögzítette, hogy ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege illetve mennyisége tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel, az úgynevezett közbenső ítélettel előzetesen is megállapíthatja- azzal, hogy ebben az esetben a tárgyalás a követelés összegére, mennyiségére vonatkozóan csak a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után volt folytatható.[28] A közbenső ítélet szabályozását a Pp. 341. §-ának (4) bekezdése lényegében változatlan tartalommal vette át, ugyanazt a szöveget csak minimálisan, nyelvtanilag pontosította. Ebből következően a jogalkotó ezt a jogintézményt sem megszüntetni, sem gyökeresen megváltoztatni nem kívánta.
- 72/73 -
A közbenső ítélet intézményének megjelenése a polgári perrendtartásokban a jogvita eldöntésének leegyszerűsítésében érhető tetten.[29] Amennyiben a jog fennállása és annak esetén követelendő összeg (mennyiség) kérdésében a jogvita elkülöníthető, úgy perhatékonysági okokból - a bíróság mérlegelési jogkörben hozott döntése alapján - célszerű elkülöníteni azokat. A közbenső ítélet funkciója a pergazdaság és a perhatékonyság követelményeiben érhető nyomon, amely következtében célszerűségi okokból a jogvita "leegyszerűsíthető".[30] Ennek következtében a hosszadalmas, költséges és időigényes bizonyítási eljárás lefolytatására csak akkor kerül sor, ha a felperes keresetében - és/vagy az alperes viszontkeresetében - érvényesíteni kívánt jog részben vagy egészben fennáll.[31] Lényegében a közbenső ítélet a jogalap kérdésében hozott pozitív bírói döntés.[32]
A közbenső ítélet intézményének fenntartása helyeselhető döntés a jogalkotó oldaláról, mivel kimunkált gyakorlata, alkalmazásának feltételei jogtörténeti alapokra tekintenek vissza. Mindazonáltal a Pp. kapcsán rendszerszintűleg megvalósítani kívánt perhatékonyság esetében felmerülhet a kérdés a közbenső ítélet változatlan formában történő adaptálásának hatékonyságára.
A fentiek alapján látható, hogy a perfelvételt lezáró végzés és a közbenső ítélet egy permetszést megvalósító perintézmény. A két percezúrát megtestesítő döntés összehasonlításán keresztül kívánom bemutatni hasonlóságaikat és különbözőségeiket.
A két perintézmény hasonlóságait tekintve az alábbiak állapíthatóak meg:
(ad1) A döntés meghozatalára a polgári per konkretizálása után kerül sor
(ad2) Egyezségkötés elősegítését célozza
(ad3) Döntés megváltoztatására kivételesen van lehetőség
(ad4) Bizonyítás lefolytatása az azonosított jogvita vonatkozásában lehetséges
(ad5) Kizárólag pozitív tartalmú döntés lehet
(ad1) Elméleti megközelítésben mindkét esetben sor kerül egy bírósági döntés meghozatalára, amely következtében egy percezúra történik az eljárás során. A percezúrát megtestesítő döntés meghozatala előtt mindkét esetben bizonyos előfeltételeknek teljesülniük kell. Ezek az előfeltételek mindkét esetben a polgári per egyfajta konkretizálásának követelményét jelentik. A perfelvételt lezáró végzés meghozatalára a jogvita kereteinek meghatározását
- 73/74 -
követően kerülhet sor, így a polgári per állítási szakaszának konkretizálódása ebben az esetben megvalósult. A közbenső ítélet az érvényesített jog fennállása tárgyában hozott döntés, így a polgári per sajátos konkretizálódása ebben az esetben is megtörténik, tekintettel arra, hogy a jogalap fennállása vonatkozásában a döntés meghozatalához szükséges tények, jogállítások és bizonyítékok ezen a ponton már a bíróság rendelkezésére kell álljanak.
(ad2) Perjogilag régóta elfogadott és a bírói gyakorlat alapján kimutatható, hogy a közbenső ítéletek tekintetében a felek közötti kompromisszumkészség megnő az egyezségkötés felé. Ennek indoka, hogy a közbenső ítélet meghozatalát követően a jogalap tekintetében már pozitív döntés született, azaz megállapította a bíróság az érvényesített jog fennállását, így a felek előtt már a pernyertesség-pervesztesség kérdése eldőlt. Kizárólag annak aránya vitatott, melyet az összegszerűségre lefolytatott bizonyítási eljárás fog eldönteni. A közbenső ítélet meghozatalát követően a felek olyan helyzetbe kerülnek, hogy eredményesen köthetnek egyezséget, főként a perhatékonyság érdekében, illetve a további perköltségeik csökkentése érdekében.[33] Az osztott perszerkezet bevezetésével szintén abban bízik a jogalkotó, hogy a perfelvételt lezáró végzés után az egyezségkötésre történő kompromisszumkészség nagyobb lesz, mivel a percezúra meghozatala előtt a jogvita keretei kirajzolódtak, a felek bizonyítási indítványaikat megtették, így következtetni lehet a polgári per kimenetelére.
(ad3) Mind a perfelvételt lezáró végzés, mind a közbenső ítélet kapcsán megállapítható, hogy főszabály szerint csak kivételesen van lehetőség a döntés megváltoztatására. A perfelvételt lezáró végzés esetében a jogalkotó preklúziókat alkalmaz. A keresetváltoztatás, ellenkérelem-változtatás, utólagos bizonyítás rendelkezései között a fél önhibáján kívül érzékelt novum, valamint a bíróság anyagi pervezetésének körében felmerülő hiányosságok adnak alapot a perfelvételt lezáró végzés megváltoztatására. A Pp. rendelkezései alapján a bíróság a perfelvételt lezáró végzéshez kötve van, azaz csupán egyszerű kötőerővel bír, amely következtében a törvényben szabályozott esetekben megváltoztatható. A pozitív közbenső ítélet minden esetben jogerőre emelkedik, mivel kizárólag a jogerőre emelkedést követően lehet lefolytatni a bizonyítást az adott perben. Ebben az esetben csupán a rendkívüli jogorvoslatok állnak a felek rendelkezésére, mint a perújítás és a felülvizsgálat.[34]
(ad4) Mindkét permetszést követően kerül sor a bizonyítási eljárás lefolytatására, amelynek perhatékonyságát a perfelvételt lezáró végzés esetében a jogvita tartalmának és kereteinek konkretizálása, míg a közbenső ítélet esetében a jogalap kérdésében hozott pozitív döntés biztosítja.[35] A perfelvételt lezáró végzés tekintetében ez a megállapítás teljes mértékben megfelelő, azonban a közbenső ítélet kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a döntés meghozatalához már esetlegesen szükség volt bizonyítási eljárás lefolytatására, azonban a bíróság kizárólag a jogalap tekintetében hozott döntést.
- 74/75 -
(ad5) Végezetül mindkét percezúrát alkalmazó döntés csak pozitív tartalmú lehet. A közbenső ítéletnél ez azt jelenti, hogy ha a jog fennállása kérdésében nem tud döntésre jutni a bíróság, akkor a kereseti kérelmet már el kell utasítania, és így további bizonyítási eljárás lefolytatására nincs szükség.[36] A perfelvételt lezáró végzés esetében szintén erről a konstrukcióról van szó, mivel a perfelvételt lezáró végzés lényege, hogy a jogvita keretei rögzítésre kerüljenek, így abban az esetben, ha a jogvita keretei nem rögzíthetőek, a keresetet el kell utasítani permegszüntető végzés formájában, amely nem minősül perfelvételt lezáró végzésnek.
A két perintézmény különbözőségeit tekintve az alábbiak állapíthatóak meg:
(ad1) A permetszés alkalmazásának esetei eltérnek egymástól
(ad2) A percezúrát tartalmazó döntés típusa és jogereje különböző
(ad1) A különbségeket tekintve a percezúra alkalmazásának lehetőségeit kell megvizsgálni. Az osztott perszerkezet esetében a percezúra elkerülhetetlen, így szükségképpeni a Pp. rendelkezései alapján, míg a közbenső ítélet csak eshetőleges permetszésként szolgál főként kártérítési, biztosítási peres eljárásokban.[37] A közbenső ítélet meghozatala során a bíróság peregyszerűsítési okokat figyelembe véve mérlegelheti, hogy a közbenső ítélet meghozatala a per hatékonyságát elősegíti vagy sem. Alkalmazhatóság tekintetében a perfelvételt lezáró végzés főszabály szerint minden elsőfokú eljárásban kötelező. A bírónak nincs mérlegelési joga arra, hogy meghozza-e a perfelvételt lezáró döntést vagy sem. A közbenső ítélet esetében azonban a jog fennállásának kérdéséről kell dönteni, vagyis a jogvita kereteinél egyfajta speciálisabb kérdésben. Ezt a döntést főként kártérítési, biztosítási és munkaügyi perekben szokták alkalmazni a bíróságok, hozzátéve, hogy jogszabály szerint a közbenső ítélet meghozatala csak lehetőség, nem kötelező.[38] Ezek alapján nevezhető a közbenső ítélet eshetőleges percezúrának.
(ad2) A nevesített perintézmények különbségét mutatja a döntés típusa. A közbenső ítélet mindig érdemi döntés a jog fennállása kérdésében. Ebből következően jogerővel bír, mely kizárólag rendkívüli perorvoslattal támadható.[39] Ezzel szemben a perfelvételt lezáró végzés nem érdemi döntés, csupán egyszerű kötőerővel bír. Véleményem szerint érdemi döntésnek minősülne a perfelvételt lezáró végzés, ha a jogvita kereteinek meghatározása érdekében előterjesztett iratokból akár csak egy bizonyítási indítványt is kizárna a bíróság, hivatkozva arra, hogy szükségtelen annak a ténynek a bizonyítása. Ez a kirekesztés azt vonná maga után, hogy a bíróság már ezen a ponton prejudikálást valósí-
- 75/76 -
tana meg. Mindezek alapján a perfelvételt lezáró végzés tartalmába minden olyan tényt, állítást, bizonyítási indítványt bele kell foglalnia a bíróságnak, amelyeket a felek felhoztak a perfelvételi tárgyalás során.
A különbségek meghatározása nem csupán elméleti felvetés: a két percezúra szabályai ellentmondásba kerülnek azáltal, hogy a perfelvétel lezárását a perrendtartás nem engedi részben, pusztán a keresettel érvényesített jogra kiterjedően, hanem a perfelvételi szaknak a perbe vitt jogvita egészére ki kellene terjednie. Ehhez képest a közbenső ítélet lényege éppen az lenne, hogy semmilyen, a követelés mennyiségét, összegszerűségét érintő eljárási cselekményre ne kerüljön sor, amíg a bíróság anyagi jogerőhatást eredményező döntésével nem zárta le véglegesen a jogvitát a jogalap tekintetében. A két percezúra így sajátosan konkurál egymással, és gyakorlatilag ellehetetleníti a közbenső ítélet meghozatalának lehetőségét, amely nyilvánvalóan nem lehetett a jogalkotó szándéka. A két percezúra párhuzamos alkalmazhatósága úgy tűnik, megnyugtatóan csak jogszabályi változtatással oldható meg.
A Pp. megalkotásával a jogalkotó koncepcionálisan szándékozott megújítani a polgári pert, előtérbe helyezve a per koncentrált lefolytatását és befejezését. A jogirodalomnak is felelőssége annak a folyamatos vizsgálata, hogy az új eljárási rendelkezések elősegítik-e a helyeselhető jogalkotói célok érvényesülését. A Pp. rendelkezései valóban törekednek a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítására, azonban a jogalkotó két percezúra alkalmazását is fenntartotta a perhatékonyság érdekében. Ezen percezúrák alkalmazása természetesen nem minden esetben valósulnak meg egyszerre, azonban ez is jól mutatja azt a jogalkotói attitűdöt, hogy a kritikusabb perintézmények mérlegelését és eldöntését a bíróságokra terheli, minden további támpont biztosítása nélkül. Jól látható, hogy amennyiben a kodifikációs eljárás során meghatározott javaslat szerinti perfelvételt lezáró végzés tartalmi elemei kerültek volna a végleges törvényszövegbe, akkor a bíróság ugyanolyan mérlegelés mellett, de támpontok segítségével lenne képes a perhatékonyság elérésére. A jelenlegi szabályozási környezet a bíróságot követelmények elé állítja a perhatékonyság tekintetében, azonban támpontokkal nem szolgál. Ennek okán került összehasonlításra a perfelvételt lezáró végzés és a közbenső ítélet, mivel ezen perintézmények rendtartásbeli léte kifejezi a jogalkotó attitűdjét. Mindkét perintézmény a perhatékonyság szolgálatába lett állítva, azonban támpontok, mérlegelési szempontok biztosítása nélkül került meghatározásra. A közbenső ítéletnél árnyaltabb a helyzet, mivel jelentős bírói gyakorlattal rendelkezik, azonban a perfelvételt lezáró végzés egy teljesen új jogintézmény a magyar perjog számára. A jogalkotó attitűdje következtében az elsőfokú polgári peres eljárás ingája erősen a perfelvételi szakasz irányába mozdul el, tekintettel arra, hogy az adott bíró értelmezése, felkészültsége és az igazság kiderítésére való törekvésének a mértéke fogja meghatározni a perfelvételi szakasz hosszát. Amennyiben ezt követően még közbenső ítélet meghozatala mellett is dönt a bíróság, úgy a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása csorbát szenved(het). ■
JEGYZETEK
[1] https://www.kormany.hu/download/6/42/40000/20150224%20PP%20koncepci%C3%B3.pdf#!DocumentBrowse (2020.08.17.)
[2] https://www.kormany.hu/download/6/42/40000/20150224%20PP%20koncepci%C3%B3.pdf#!DocumentBrowse (2020.08.17.)
[5] Pp. 3. §
[12] Pp. 6. §
[13] Juhász Andor: A perrendtartás küszöbén. Jogtudományai Közlöny 1914 (49. évf) 11. sz. 103. oldal
[14] Antalfy Mihály: Polgári Perrendtartás, I. Kötet, Wessely és Horváth Szedőgépüzemű Gépnyomdájában, Pécs, 1915. 429. oldal
[15] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2013. 239. oldal
[16] 1952-es Pp. 139. §
[18] Pp. 183. § (1)
[19] Bacsó Jenő: A Polgári Perrendtartás Tankönyve, Grill Károly Könyvkiadóvállalalta, Budapest, 1917. 116.; Földes István: A Magyar Polgári Perrendtartás, Grill Károly Könyvkiadóvállalalta, Budapest, 1944. 117.
[20] Pákozdi Zita: A Pertárgy fogalom jog-összehasonlító megközelítésben In: Németh János-Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2014, 345.
[21] Döme Attila: Egy új eljárásjogi jogintézmény, az ún. közbenső végzés természetéről, Magyar Jog, 2015/7-8. 452.
[22] Döme Attila: A perkoncentráció kulcsa: a közbenszóló határozat. In: Egy új polgári perrendtartás alapjai (Németh János -Varga István). HVG-ORAC Kiadó, 2014. 397-398.
[23] Varga István-Éless Tamás (szerk): Szakértői javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2016. 344.
[26] Szolnoki István: Az új polgári perrendtartás magyarázata, Lukács L. nyomdájából, Pest, 1852. 128.
[27] Plósz-féle Pp. 391. §
[28] 1952-es Pp. 213. § (3) bekezdés
[29] Gátos György: Határozatok In.: A Polgári Perrendtartás magyarázata 1. (Németh János-Kiss Daisy). Complex, Budapest, 2010. 807. oldal
[30] Bajory Pál: A közbenső ítélet, Magyar Jog, 1961/8, 366.
[31] Móra Mihály: Az ítélet teljessége: rész- és közbenső ítélet, Magyar Jog, 1959/11, 339.
[32] Imregh Géza: Gondolatok a közbenső ítéletről és annak alkalmazásáról, Magyar Jog, 1979/3. 253.
[33] Gátos György 2010. i. m. 807.
[34] Bajory Pál i. m. 368.
[35] Móra Mihály i. m. 340.
[36] Imregh Géza i. m. 253.
[37] Bajory Pál i. m. 366.
[38] Imregh Géza i. m. 252.
[39] Aszódi László: A határozatok fajtái, tartalma és közlése. In: A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata (Wopera Zsuzsa), Wolters Kluwer, Budapest, 2017. 445, oldal
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvédjelölt, Budapest, abszolvált PhD hallgató.
Visszaugrás
