"Legnagyobb bajunk tehát az,
hogy törvényünk elég van,
de azok igazságos magyarázói 's engedelmeskedői
koránt sincsenek elegen."
(Széchenyi István)
A rendszerváltozás Magyarországon változást idézett elő úgy az anyagi jogszabályok, mint az eljárásjogok területén is. Egyetemi éveim alatt sokszor hallhattam már a jogállamiság követelményeiről illetve a jogbiztonság garanciáiról mind magánjogi, mind közjogi szemléletű oktatóktól.
A következendőkben vizsgált tisztességes eljárás követelménye olyan alapvető jognak minősül, amely a jogállamiság értékrendjének megfelelő és jogbiztonság garantálásában szerepet vállaló részelemekre bontható. Írásomban e jog részletesebb tárgyalásán túl, egy általam összeállított kérdőív statisztikai eredménye alapján szeretnék a bíróságok eljárásának társadalmi megítéléséről is szólni.
Alapvető jogról beszélek, annak ellenére, hogy nem önálló alapjogról van szó. A tisztességes eljáráshoz való jog az élethez és emberi méltósághoz való jogból vezethető le, de összefüggésben áll az ember egyenlőséghez való jogával is.
Az elmúlt időszakban számos könyv, tanulmány, törvény, folyóirat és cikk fordult meg a kezeim között, amelyek mind-mind ezzel a témával foglalkoznak, mégis úgy érzem a joggyakorlat nem egységes. Több neves szakember véleményét olvashattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy eltérő álláspontok léteznek e jog érvényesülését illetve rendszerben elfoglalt helyét illetően.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a polgári- és a büntető eljárásjog szabályai nem azonosak, különbségek vannak például az eljárás céljában, hiszen amíg a polgári per magánérdeket érvényesít, addig a büntetőper közérdeket véd. Vannak azonban olyan elvek, mint például a fegyverek egyenlősége, a nyilvánosság, a szóbeliség, a kontradiktórius eljárás, amelyeknek mindkét eljárási formában érvényesülniük kell.[1]
A "fair trial", avagy a tisztességes tárgyalás, eljárás az amerikai jogból került át más jogrendszerekbe, és vált a nemzetközi jog részévé. Univerzális szinten történő megjelenése a II. világháború utáni időszakra tehető. Több nemzetközi jogforrás is tartalmazza, például az ENSZ Közgyűlése által megalkotott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJNE), az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJENY) és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE). A magyar Országgyűlés az 1993. évi XXXI. törvénnyel tette a belső jog részévé.[2]
Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése mind a polgári, mind a büntető eljárásokban elvként kezeli, tisztességes tárgyaláshoz való jog elnevezéssel.
"1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban résztvevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné."[3]
Az EJEE-t elfogadó (részes) államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják ezt a követelményt, és erre tekintettel lesznek az igazságszolgáltatás gyakorlása során. Így az idézett rendelkezéssel összhangban Magyarország Alaptörvénye, a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, valamint a bírósági szervezeti törvény is tartalmazza ezt a jogot.
A tisztességes eljáráshoz való jog napjainkban szinte már szuperelvnek, vezérelvnek minősül, mindemellett azonban olyan követelmény is, amely csak úgy érvényesülhet, ha életre hívunk olyan általános jogelvet, amely irányvonalat jelent az eljárás során az ellenérdekű felek, valamint a bírók magatartására vonatkozóan.
Magyarország Alaptörvénye nem nevesíti kifejezetten (expressis verbis) e jogot, és a jogirodalomban sem találunk rá egységes definíciót, de egyes tartalmi elemei (mint a független és pártatlan bíróság, a tisztességes és nyilvános tárgyalás, vagy az ésszerű határidő) fellelhetők a XXVIII. cikk (1) bekezdésében.
Kérdésként merülhet fel, hogy mikor tekinthető tisztességesnek az eljárás? Erre a válasz az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján adható meg. E szerint az olyan eljárás tekinthető
- 291/292 -
tisztességesnek, amelyet a vádlott képes követni, és amelyben nincs gátolva abban, hogy saját védelme érdekében maga is bizonyítékokat terjesszen elő és vallomást tegyen.[4]
Ha a tisztességes eljárásról, mint jogról beszélünk, akkor másodlagos jogra gondolunk, tehát olyan jogra, amely valamely másik - jellemzően elsődleges - jogból vezethető le. Ez esetben elsődleges jognak az emberi élethez és méltósághoz való jog tekinthető, hiszen ahhoz, hogy az ember méltóságteljesen élhesse életét elengedhetetlen az, hogy az esetlegesen ellene indult eljárás tisztességes körülmények között folyjék. A tisztességes eljárás, ellenben e jog másodlagos jellegével, nem csupán szekunder, tehát nem csak más előírásokat kiegészítő, járulékos jellegű norma.
Az Alkotmánybíróság szerint abszolút érvényű jogról van szó, amellyel szemben nem tételezhető fel mérlegelhető más alapvető jog, sem pedig más alkotmányos cél, tekintve, hogy a jog maga is mérlegelés eredménye. Korlátozása ezért nem lehetséges például mások jogainak védelmére vagy nemzetbiztonsági érdekre hivatkozással.[5]
A strasbourgi bíróság esetjogából megállapítható, hogy a tisztességes eljárás egyes részelemeinek kimerítő felsorolása nem lehetséges, sokkal inkább az eljárás egészének vizsgálatából következtethetünk arra, hogy az egyes bíróságok, eljárásukban milyen mértékben tartották meg ezt a követelményt.
Vannak azonban a tisztességes eljárásnak olyan fő összetevői, amelyekről egyenként is fontos szólni. Ilyennek tekinthető a törvény előtti egyenlőség, a törvényes bírótól való elvonás tilalma, a bírósági eljárás nyilvánossága, az eljáró szerv pártatlansága. (Ebben a vonatkozásban azért eljáró szervről beszélünk és nem bíróságról, mert a tisztességes eljárás nem csak a bírósági eljárásban követelmény, hanem más eljárásokban is érvényesülést kíván, így például a közigazgatási hatósági eljárásban.)
Ezek a tartalmi elemek egyrészt alapelvi, másrészt alapjogi formában jelennek meg. Előbbiek közé sorolható például az eljáró bíróság függetlensége, a tárgyalás tisztességes volta, a ne bis in idem elve, vagy az ártatlanság vélelme. Utóbbiak körében találkozhatunk többek között az anyanyelv használatának jogával, a jogorvoslathoz való joggal, de a védelemhez való jog is alapelvnek minősül.[6] Ezekkel a későbbiekben részletesebben is foglalkozom.
Véleményem szerint, ha a tisztességes eljárásról, mint általános jogelvről beszélünk, akkor mint ilyennek, mind a büntető-, mind pedig a polgári eljárásokban érvényesülnie kell. A polgári perben például minden résztvevő fél számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy álláspontját akként adhassa elő, hogy az által ne kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe, mint amilyenben perbeli ellenfele van.[7]
A tisztességes eljáráshoz való jog alanyi köre egzaktan nem határozható meg, hiszen olyan jog érvényesüléséről van szó, amely eltérő élethelyzetekhez kapcsolódik. Végső soron emberi jognak kell tekintenünk, mégpedig olyannak, amelyet akkor lehet és kell igénybe venni, amikor az individuum arra jogosító élethelyzetbe kerül. Ilyen formán alanyának tekinthető a büntetőeljárás alá vont személy, csak úgy, mint a vádló, a védő, vagy a polgári perben a felperes illetve az alperes.
A bemutatott jog önmagában nem korlátozható, hiszen - ahogy korábban már írtam - másodlagos jogról van szó, azaz az emberi élethez és méltósághoz való jogból vezethető le és azzal szoros kapcsolatban áll. Egyes elemei azonban szűk körben korlátozhatók, mégpedig az alapjog-korlátozás szabályai szerint, azaz a jog lényeges tartalma még törvényben sem korlátozható, illetve a korlátozás nem üresítheti ki magát a jogot. Fontos követelmény, hogy az egyes komponensek korlátozása sem vezethet addig, hogy bármely eljárás, bármely szakasza tisztességtelenné váljon.
A fejezetnek ebben a részében szeretnék röviden írni azokról a legfontosabb "alkotóelemekről", amelyeknek megvalósulása eljárási garanciát jelent, és ha nem teljesülnek, sérelmet szenved a tisztességes eljárás követelménye. Nem tekinthető például tisztességesnek az eljárás, ha az eljáró bíróság nem független, nem pártatlan, nem ésszerű időn belül, vagy nem nyilvános tárgyaláson hoz döntést a vádról.
Az EJEE idézett, 6. cikk 1. bekezdése kifejezetten nem mondja ki a bírósághoz fordulás jogát, de az Emberi Jogok Európai Bírósága adott ügy (Golder contra UK - 1975) kapcsán e rendelkezést úgy értelmezte, hogy az értelemszerűen magában foglalja a bírósághoz fordulás jogát is, hiszen ez a jogállamiság alapfeltétele.
Évekkel később ugyan ez a fórum úgy foglalt állást, hogy nem elegendő az, ha a bírósághoz fordulás joga adott a felek számára, tehát létezik, ténylegesnek (hatékonynak) kell lennie. Hatékonynak
- 292/293 -
pedig akkor tekinthető, ha az állampolgárok nincsenek korlátozva a bírósághoz fordulás jogában.[8]
Ezt hivatott elősegíteni például az a szabály, hogy az állam köteles jogi segítséget nyújtani azokban az esetekben, amelyekben a jogi képviselet kötelező, és az érintett nem tudja fedezni a jogi képviselő igénybevételét, vagy ha a vonatkozó jogszabályok bonyolultak és emiatt az érintett nem tudja magát hatékonyan képviselni. Ez olyan részeleme a tisztességes eljárás követelményének, amelynek garantáltsága szükségszerű, amennyiben ugyanis sérelmet szenved e jog, az egyben a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is eredményezi. Ez történik például abban az esetben, ha az eljáró bíróság nem határoz a benyújtott kérelmek valamelyikét illetően.
Az EJEE 6. cikke által mindenki számára biztosított jog, hogy a büntetőügyében törvény által felállított, független és pártatlan bíróság ítélkezzen.
Magyarország Alaptörvénye a XXVIII. cikk (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el."[9] Ez egyrészt a bíróval és az ő magatartásával szemben támasztott követelmény, másrészt pedig az eljárás szabályozásával kapcsolatos követelmény is.
A laikus azt várná, hogy e rendelkezéssel összhangban, Polgári perrendtartásunkban (Pp.), valamint büntető eljárásjogi törvényünkben (Be.) is rögzítésre kerüljenek azok a követelmények, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy tisztességes eljárásról beszélhessünk. A hatályos Pp. a 2. § (1) bekezdésében így rendelkezik: "A bíróságnak az a feladata, hogy ... a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse".[10]
Ezzel szemben a hatályos büntető eljárásjogi törvényünk alapelvei között nem találunk ehhez hasonló rendelkezést, mégis indirekt módon talán a törvény 1. § tekinthető a pártatlanság követelménye megfogalmazásának. Ez nem más, mint a kontradiktórium elve, vagyis a büntető-igazságszolgáltatás egyik alapelvi garanciája: "A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül".[11]
E rendelkezés azt a kötelezettséget írja elő az igazságszolgáltatás résztvevőire, hogy a bíró tevékenysége sem a vád, sem a védelem oldalára nem csúszhat át, vagyis a vád bizonyítása a vádlót terheli, a vádlott javára értékelhető bizonyítékok bíróság elé tárása pedig a védelem feladata. Ez azonban nem érvényesül egyértelműen, ugyanis a bíró köteles beszerezni mind a vád alátámasztására, mind pedig a védelem sikerességére szolgáló bizonyítékokat, amennyiben kötelezettségének a vád, a védelem vagy a terhelt nem tett eleget. Ez felvetheti azt a gondolatot, hogy a bíró az eljárása során nem pártatlan, hiszen amennyiben azokat a bizonyítékokat szerzi be, amelyek a vád alátámasztására szolgálnak, akkor a vád irányába tűnhet elfogultnak, ellenkező esetben pedig úgy tűnhet, hogy már előzetesen a vádlott ártatlansága mellett foglal állást. Emiatt biztosítani kell a lehetőséget az eljáró bíró pártatlanságának megkérdőjelezésére. Az eljáró bíró pártatlanságának biztosítására szolgál a bírók kizárására vonatkozó ama törvényi rendelkezés, miszerint: "Bíróként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható."[12]
A pártatlanság kérdése szorosan összefügg a függetlenség kérdésével. A pártatlanság egyik eleme a bíró felektől való függetlenség. Ebben a vonatkozásban gyakorlatilag arról van szó, hogy a bírónak a "felek felett" kell állnia, azok személyére tekintet nélkül, csak az ügyre tartozó körülményeket vizsgálhatja, és a döntését kizárólag ezekre alapozhatja.[13] Ez a bíró "lefelé" való függetlenségét jelenti, emellett beszélhetünk még az "oldalirányú", a "felfelé" való, és a "belső" függetlenségről is. Első a bírótársaktól, a következő a vezetéstől, a harmadik pedig a saját szubjektumától, előítéleteitől való függetlenséget jelenti. Ez a függetlenség azonban koránt sem korlátozhatatlan (például ha a bíró és a felek valamelyike között hivatalos kapcsolat van).
Több alkotmánybírósági határozat is született a bírói pártatlansággal összefüggésben. Az Alkotmánybíróság 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában részletesen elemezte a bíróság pártatlanságával kapcsolatos követelményt. A pártatlanság gyakorlatilag az előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja egyrészt a bíróval, másrészt az eljárással szemben. Az eljárás során is el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében. Említett határozatában a Bíróság úgynevezett kettős tesztre hivatkozott. A szubjektív teszttel az vizsgálható, hogy az eljáró bíró az eljárás során tanúsított-e olyan magatartást, amelyből elfogultságára lehetne következtetni, míg az objektív irányvonal annak vizsgálatára irányul, hogy volt-e tárgyilagosan igazolható oka annak a feltételezésnek, hogy sérült a pártatlanság elve.[14]
Említésre méltó továbbá a 72/2009. (VII. 10.) AB határozat, amelyben a funkcióhalmozódás esetét vizsgálta az Alkotmánybíróság. Funkcióhalmozódásról e szerint akkor van szó, ha a bíró nem kizárólag ítélkezik, hanem a vizsgálattal vagy a váddal kapcsolatban is ellát bizonyos feladatokat. Ez a magatartás az AB véleménye szerint alkalmas a
- 293/294 -
bíró pártatlanságának megkérdőjelezésére, hiszen alapvető követelmény, hogy az egyes feladatok ne csússzanak egymásba.[15]
Az EJEE 6. cikk 1. pontja - az igazságszolgáltatás minőségi kívánalmai között - kimondja: "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően."[16]
Az Alaptörvény és Pp. általam már idézett rendelkezései kifejezésre juttatják az ügyek ésszerű határidőn belül történő elbírálásának azt a követelményét, hogy az ügyek ésszerű határidőn belül történő elbírálásához való jog minden ember alapvető joga, és az egyénnek vitathatatlan érdeke fűződik ahhoz, hogy ügyében mihamarabb érdemi döntés szülessen, valamint a jogbiztonság igényével is összefügg, célja az igazságszolgáltatás hitelességének megőrzése.
A Polgári Perrendtartás a perhatékonyság elvében nem határoz meg általános határidőt, csak azt mondja ki, hogy az ésszerű időtartam meghatározásánál figyelemmel kell lenni a jogvita tárgyára, természetére, valamint az eljárás egyedi körülményeire. De nem csak a bíróságok oldalán jelenik meg, hanem a felekre is kötelezettséget ír elő a tisztességes eljárás követelménye. A polgári peres eljárásokban "Nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult".[17]
A büntetőeljárásokban a polgári eljárásokkal szemben megjelölt általános perindítási határidő 30 nap volt. Ezt a jogalkotó módosította, és a jelenlegi szabály szerint a tanács elnöke a tárgyalás határnapját az ügyek érkezési sorrendjének figyelembevételével és a soronkívüliségre vonatkozó rendelkezések szem előtt tartásával a lehető legközelebbi napra tűzi ki.[18] (Soron kívülinek minősülnek például azok az ügyek, amelyek esetében a vádlott fogvatartott, vagy amelyekben külföldi állampolgár elkövetőről van szó.)
A strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatát vizsgálva megállapítható, hogy vannak olyan - az ügy ténybeli vagy jogi bonyolultsága miatt indokolt - esetek, amelyekben megengedhető az eljárás hosszabb időtartama. Ilyennek tekinthető például, ha a bűncselekményt fiatal- és felnőtt korú személyek együttesen követik el.
Itt érdemes utalni az eljárás elhúzásának problémájára, ami megkérdőjelezi a hatékonyságot, nehezíti a bizonyítást és egyben gyengíti a társadalomnak az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát. Ez számos okra vezethető vissza, például az ügy bonyolultságára vagy a felek (nem szabályszerű) magatartására. Nehéz feladat hárul tehát a bíróságokra, hiszen nekik kell megteremteniük az ésszerű időn belüli eljáráshoz való jog, valamint más alapvető jellegű követelmények (például a védekezésre való felkészüléshez szükséges megfelelő idő biztosításához való jog) közötti egyensúlyt.
A bíróságnak az az álláspontja, hogy az állam felel azért, hogy az ésszerű időtartam követelményét az eljárásokban betartsa, vagyis az állam köteles biztosítani azokat a (személyi és tárgyi) feltételeket, amelyekkel a bíróságok arányos munkatehereloszlása megvalósulhat, így megtartható eme követelmény, s így az eljárás maga tisztességesnek tekinthető.[19] Általános érvénnyel azonban nem határozható meg, hogy mi az az időtartam, amely még ésszerűnek tekinthető, és mi az, ami már nem. Ezt a bíróság mindig adott ügy bonyolultságát, a felek által tanúsított magatartásokat figyelembe véve állapítja meg.
Az EJEE 6. cikkében garanciális jellegű szabályként került deklarálásra, hogy a bírósági tárgyalás (néhány kivételtől eltekintve) nyilvános, ezt az Egyezmény a tisztességes eljárás egyik alapkövetelményének tartja, tehát amennyiben ez nem teljesül, nem beszélhetünk tisztességes eljárásról.
Magyarország Alaptörvénye részletesen nem rendelkezik a nyilvánosság követelményéről, csupán generális normaként írja le azt, amely az igazságszolgáltatás működésének társadalom általi ellenőrzését hivatott biztosítani. Kettős értelemben használatos, jelenti egyrészt magának az eljárásnak a nyilvánosságát, másrészt pedig az ítéletek megismerhetőségét.
Nehézséget okozhat az, hogy a polgári- és a büntető eljárásokban a nyilvánosság követelménye eltérő módon került szabályozásra. A polgári eljárásokra a törvény akként rendelkezik, hogy: "A bíróság - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - a felek közötti jogvitát nyilvános tárgyaláson bírálja el".[20] Szól továbbá a nyilvánosság kizárásának eseteiről, ebből kiderül, hogy ez nem egy abszolút jog, nevezetesen olyan részeleme a tisztességes eljárásnak, amely viszonylag széles körben korlátozható, például a közrendre, erkölcsre, vagy kiskorúak érdekeire tekintettel. Mindemellett azonban deklarálja, hogy a zárt tárgyaláson hozott ítéletet is nyilvánosan ki kell hirdetni.
Ezzel némiképp ellentétes a büntetőeljárásban garantált nyilvánosság. Mást jelent ugyanis a büntetőeljárás két szakaszában. Míg a nyomozati szakban gyakorlatilag nem lehet szó nyilvánosságról, hiszen a törvény rendelkezése értelmében az egyes eljárási cselekményeken csak azok lehetnek jelen,
- 294/295 -
akiknek a jelenlétét a törvény kötelezővé vagy lehetővé teszi. Addig a szó szoros értelmében vett nyilvánosságról a második szakaszban, a bírósági eljárásban beszélhetünk. Akárcsak a polgári eljárásokban, úgy a büntetőeljárásban is számos ok miatt sor kerülhet a nyilvánosság kizárására és zárt tárgyalás tartására.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért is jelent előnyt a tárgyalás nyilvánossága? Megvalósít egyrészről többszintű (szakmai, tudományos, társadalmi) kontrollt, azaz kielégíti a társadalom tagjainak azt a jogos elvárását, hogy értesüljenek adott ügyek mikénti elbírálásáról, és a bírák azt az igényét, hogy megismerjék egymás ítélkezési gyakorlatát. Másrészt preventív hatással rendelkezik, jó esetben visszatartó erőt jelenthet, harmadrészt pedig az eljáró bírót hatékonyabb, intenzívebb munkára ösztönözheti.[21]
Annak ellenére, hogy a bíróságok és a sajtó viszonya nem kiegyensúlyozott, a tájékoztatás gyakran nem teljes vagy torz, nem vitatható, hogy elengedhetetlen a társadalom informálása a nagyobb érdeklődésre számot tartó ügyek esetén meghozott ítéletekről. Úgy gondolom azonban, hogy nem feltétlenül kell a nyilvánosság részvételét a maga legteljesebb valójában engedélyezni a tárgyalásokon. Fontos kialakítani olyan egyensúlyt, amikor a nyilvánosság részvétele még nem zavarja az eljáró bíróság munkáját, hiszen a bíráknak a megalapozott döntés meghozatalához nyugalmas "munkakörnyezetre" van szüksége, és adott esetben a sajtó képviselőinek jelenléte, a vakuk villogása, a kép- és hangfelvételek készítése nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a bíró bűnösség-ártatlanság kérdéséről a megfelelő döntést tudja meghozni. Hiszen a bíró nem színész, hogy egy szerepet eljátsszon, részéről az eljárás minden pillanata maximális odafigyelést igényel.
Madách Imre Az ember tragédiájában szócsövén, Ádámon keresztül a következőképpen fogalmaz: "Áldlak sors, hogy bíróvá nem tevél. Mi könnyű törvényt írni pamlagon - Könnyű ítélni a felületesnek, és mily nehéz ki a szívet kutatja, méltányolván minden redőzetét.[22] Ez a szépirodalmi idézet sokat sejtető. Még a jogban kevésbé járatos személyek számára is kitűnik belőle, hogy a jogalkalmazókra nehéz szerep hárul munkájuk gyakorlása során, hiszen számos követelménynek, elvárásnak kell megfelelniük.
A jogalkalmazás illetve maga a jogalkalmazó (a bíró) is kitüntetett, de annál nehezebb helyzetben van, hiszen adott esetben sorsokról kell - helyesen - döntenie. Dr. Visegrády Antal professzor szerint a jog hatékonyságának egyik aspektusa a jogalkalmazás hatékonysága. Kifejti, hogy a jogalkalmazás hatékonyságára jogi és nem jogi tényezők egyaránt hatással vannak.[23] Előbbiek között említhető például a jogalkotás minősége illetve a jogpolitikai tényezők léte, illetve nem léte. Utóbbiak között pedig kiemelendő a bíró szakmai felkészültsége, jogi és politikai kultúrája, gyakorlata, munkaterhe, jogtudata, a bírósági munka szervezettsége és a jól működő információs rendszer.
A fentiek mellett rendkívül fontos szerep jut a bíró személyiségének is. Ebben a vonatkozásban differenciálni kell a jogalkalmazó szubjektumának lényeges és másodlagos vonásai között. Lényeges például, hogy a jogalkalmazóra hatást gyakorol maga a társadalom illetve az őt körülvevő közeg erkölcsi, jogi és politikai beállítottsága, saját tapasztalatai valamint képzettsége. Szekunder vonásnak tekinthető a bíró szubjektumában a szimpátia-antipátia érzése. Ezek mind-mind szerephez jutnak a bírói jogalkalmazás során.[24]
A bíró a jogalkalmazásban hármas szerepben van jelen, egyrészt mint igazságszolgáltató (az állam részéről) másrészt, mint a társadalom egyik tagja, és végül mint egyén, aki a hivatását gyakorolja.
Ahogy fentebb már utaltam rá, a jogalkalmazói tevékenység rendkívül nehéz, hiszen a "jó" bírónak számos elvárásnak kell megfelelnie. Az eset összes körülményeit figyelembe véve olyan ítéletet kell hoznia, ami bizonyos mértékben kielégíti a társadalom által támasztott elvárásokat, jó esetben preventív, de mégis reális, nem túlzó. A "jó" bíró kérdésköre már Werbőczy idején is aktuális volt. Tripartitumában (1514) a következőképpen fogalmazott: "Tartozik pedig a jó bíró kiválóképpen minden dolgot éretten megfontolni, nem szabad az ítélethozásban hamarkodónak is hitetlenkedőnek lennie, mert különben elhamarkodott határozata az igazságnak mostoha anyjává lészen. Főképpen pedig menten kell tartania magát a szenvedélyektől, hogy sem kérés, sem gyűlölet, sem rokonszenv meg ne tántorítsa".[25]
A XX. század elején megjelentek új elvárások a bírókkal kapcsolatban. Ebben az időben vált általános követelménnyé, hogy a bírónak pártatlannak kell lennie, valamint tárgyilagos és előítélet-mentes döntést kell hogy hoznia.
Ezek a jellemvonások még ma is érvényesülést kívánnak, kiegészültek azonban további jellemzőkkel mint a jó megjelenés, jó kapcsolatteremtőképesség, jó döntőképesség, figyelem-megosztásra való hajlandóság, nyitottság, a szakmai ismeretek folyamatos bővítése. A "jó" bíró jellemzői gyakorlatilag megtalálhatók azok között a nemzetközi szinten is elismert és biztosított jogok között, amelyekről tanulmányom szól. A tisztességes eljárásnak ugyanis fontos eleme az eljáró bíró pártatlansága és függetlensége.
- 295/296 -
A fejezetnek ebben a részében John Rawls "Az igazságosság elmélete" című munkájából kiindulva mutatom be a "fair trial - fair play" hasonlatát. Rawls szerint az igazságosság elvei azok, amiket az egyenlőség eredeti helyzetét tételezve a tudatlanság fátyla alatt választunk, amikor kölcsönösen elfogulatlanok vagyunk egymás érdekei iránt, tehát senki sem ismeri a másik társadalmi pozícióját.
Ehhez hasonló a tisztességes eljárás és a tisztességes játék hasonlata is, amelyet Bárd Károly írására alapozva ismertetek. "A fair eljárásról önkéntelenül a fair play-re, azaz a fair játékra, sportra, versenyre asszociálunk. A játék, a verseny akkor fair, ha szabályai nem kedveznek egyik vetélkedő félnek sem, hanem mindenkinek azonos esélyt biztosítanak a nyerésre, és a szabályokhoz mindenki tartja magát. A szabályok és megtartásuk nem feltétlenül garantálják, hogy minden esetben a jobbik győz: a véletlen, a szerencse kedvezhet a gyengébbnek... A fair eljárás kifejezés olyan per képét idézi fel, amelynek szabályai mindkét fél számára esélyt adnak arra, hogy álláspontját elfogadja az ítélkezésre jogosult. Az ilyen per eredményét a szabályok egyenlőségét garantáló minősége és azok megtartása legitimálja, nem pedig annak érdemi helytállósága. maguk a tagállamok is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy eljárási rendszereik megfeleljenek a fairness követelményének..."[26] A tisztességes eljárás tehát akkor valósul meg, ha megfelel a méltányosságként felfogott igazságosság követelményének.
Általam összeállított kérdőív eredményei alapján, mélyebben is foglalkoztam a bíróságok - társadalom általi - megítélésével. Véleményem szerint ugyanis, ha a bíróságok megtartják a tisztességes eljárás követelményeit, elemeit úgy az a társadalom általi megítélésükben is tükröződik. Vizsgálatomat kérdőív összeállításával kezdtem, amelyet ezt követően az interneten tettem közzé azzal a céllal, hogy minél több személyhez eljuthasson. A kérdőív 2013. 10. 09.-től 2013. 10. 29.-ig volt elérhető és ez alatt az idő alatt összesen 182 személy töltötte ki, így az eredmények közel 200 válaszadó véleményét tükrözik. A kérdések megfogalmazásánál törekedtem arra, hogy azok ne legyenek túl "jogásziasak", tehát mindenki számára érthetőek és megválaszolhatók legyenek. A válaszok feldolgozásában és kiértékelésében az online-kerdoiv.com internetes oldal volt segítségemre, így jutottam pontos százalékos adatokhoz, illetve végkövetkeztetéshez.
A kérdőív feldolgozásából származó legfontosabb következtetéseket emelném csak ki, nevezetesen azt, hogy a társadalom tagjai még közepesre sem értékelik a magyar igazságszolgáltatást (2,91-es átlag). Ez meglehetősen szomorú képet mutat, és vélhetően hatékonyabb PR munkára lenne szükség, amely nem csak a bíróságok feladata, az igazságszolgáltatás valamennyi szereplőjének sok teendője van még e téren.
Természetesen nem lehet messze menő következtetést levonni egyszeri, nem nagy mintavételű felmérésből, a kutatás bővítésével a kialakult kép árnyalható lenne. A témakörrel kapcsolatban számos egyéb kérdést is fel lehetne tenni, és feltehetően a "másik oldal", az igazságszolgáltatásban résztvevő személyek ugyanilyen irányú meghallgatásával egészen más következtetésekre lehetne jutni, amit a jövőben a mostanihoz hasonló módon én is szeretnék elvégezni.
Igyekeztem kellő alapossággal körüljárni az általam rendkívül fontosnak és érdekesnek tartott témát, nevesül a tisztességes eljárás megvalósulásának, érvényesülésének és esetleges korlátainak problémáját. A vizsgált tisztességes eljárás követelménye olyan alapvető jognak minősül, amely a jogállamiság értékrendjének megfelelő és a jogbiztonság garantálásában szerepet vállaló részelemekre bontható. Ennek átfogó tanulmányozásával szerettem volna mélyebb ismereteket szerezni a kialakult joggyakorlatról. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a vizsgált jog elméleti megközelítésére vonatkozóan számos forrás állt rendelkezésemre, mégis kevés egységes álláspontot ismerhettem meg. Azt tapasztaltam, hogy a témával foglalkozó jogtudósok véleménye is eltér eme jog mikénti érvényesülését és rendszerben elfoglalt helyét illetően. Kutatási munkámhoz hasonló - a bíróságok megítélésére vonatkozó - felmérést azonban nem találtam, amit sajnálok, hiszen így nem volt lehetőségem összehasonlító elemzést készíteni.
Az vizsgált jog jelentőségét bizonyítja, hogy számos nemzetközi egyezmény rendelkezik róla, biztosítására pedig az államok nemzetközi kötelezettségvállalások alapján kötelesek, és belső jogukban is igyekeznek e jogot a lehető legszélesebb körben biztosítani állampolgáraik számára. ■
JEGYZETEK
[1] Dr. Pócza Róbert: Bírói aktivizmus helyett tisztességes eljárást! Magyar Jog 2007. 4. sz. 223-233. o.
[2] Ld. 1. vj. 223. o.
[3] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk (1. bekezdés)
[4] Bárd Károly: Kit illet a tisztességes eljárás. In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi- és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2004. 49. o.
- 296/297 -
[5] Ld. 1. vj. 225. o.
[6] Tilk Péter: Az eljárási jogok. In. Drinóczi Tímea (szerk.): Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2006. 272. o.
[7] Bán Tamás: A tisztességes eljárás és annak egyik fontos vonása: az ártatlanság vélelme In: Személyi szabadság és tisztességes eljárás. Budapest, INDOK 1999. 112-125. o. (115. o.)
[8] Kondorosi Ferenc - Uttó György - Visegrády Antal: A bírói etika és a tisztességes eljárás. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2007. 181. o.
[9] Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) XXVIII. cikk (1) bek.
[10] 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról, 2. § (1) bek.
[11] 1998. évi XIX. törvény a Büntetőeljárásról 1. §
[12] 1998. évi XIX. törvény a Büntetőeljárásról 21. § (1) bek. e) pont
[13] Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2007. (5-317.o) 108. o.
[14] 67/1995 (XII. 7.) AB határozat
[15] 72/2009 (VII. 10.) AB határozat
[16] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 1. pont
[17] 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról 2. § (2)
[18] 1998. évi XIX. törvény a Büntetőeljárásról 278. § (3)
[19] Bodor Tibor: A bírói pártatlanság követelménye és az eljárás ésszerű időtartama. In: Személyi szabadság és tisztességes eljárás. INDOK, Budapest 1999. 126-133. o. 133. o.
[20] 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról 5. § (1)
[21] Antal Dániel: A nyilvánosság és a büntetőeljárás In: Studia Iuvenum Iurisperitorum. PTE ÁJK, Pécs 2010. 219-239. o.
[22] Madách Imre: Az ember tragédiája. Holló Diákkönyvtár 2013
[23] Visegrády Antal: A jog hatékonysága. Unió Kiadó, 1997
[24] Kondorosi - Uttó - Visegrády: i.m. 181 o.
[25] Kondorosi - Uttó - Visegrády: i.m. 38. o.
[26] Bárd Károly: Igazság, igazságosság és tisztességes eljárás. Fundamentum. Az emberi jogok folyóirata 2004. 1. sz. 47. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
