Magyarországon a rendszerváltozás társadalmi-politikai-jogi jelentőségét az adta, hogy minőségi változást hozott a korábbi szocialista berendezkedéshez képest. Ez a minőségi különbség a jogállamiság fogalmával ragadható meg, mely világosan körülhatárolja az államhatalom cselekvési terét, meghatározza korlátait, egyúttal szabadságlevelet ad a polgároknak, akik az abban foglalt jogaikkal élhetnek, azokat érvényre juttathatják, s e tekintetben garanciális rendelkezések védelme alatt állnak.1
Az állam és polgárai közötti jogviszonyban bekövetkezett strukturális átalakulás a jogrendszer valameny-nyi területére kisugárzott.2 Nem csupán az anyagi jogszabályokat érintette ez a változás, hanem természetes módon az eljárásjogokat is. A perjog központi problémája ugyanis a perbeli szereplők egymáshoz és az államhoz, illetőleg a bírósághoz való viszonya.3 A nyomozás, a vádemelés, a vádképviselet, az ítélkezés tevékenységei olyan relációkat jelentenek, melyben a közhatalom és a polgárok érintkeznek egymással. Ez a reláció óhatatlanul más egy szocialista, mint egy jogállami eljárásban.4 A szocialista perjogra az anyagi igazság kiderítésének célja, a hivatalbóli bizonyítás, a paternalizmus, az eljárási funkciók keveredése a jellemző, szemben a tisztességes, pártatlan eljárás követelményével, az önrendelkezés elvével, a kontradikción alapuló és világos kompetenciákkal, valamint felelősségi körökkel leírható jogállami perjoggal.
A rendszerváltozás első éveiben koncepciók születtek az újrakodifikálás sarokpontjai kijelölésére. A polgári eljárásjog tételes szabályaiban a döntő fordulat az 1995. évi LX. törvény (továbbiakban: VI. novella) és az 1999. évi ex. törvény (továbbiakban: VIII. novella) módosításaival következett be. Legújabban pedig a büntetőeljárási jog fejleményei mutatnak abba az irányba, hogy e terület megújulása is folyamatos.
Van-e létjogosultsága a perjogok tekintetében egy szinoptikus látásmódnak? Angyal Pál eljárásjogi tankönyvében a következőket írja: "A polgári perjog any-nyiban megegyezik a büntető eljárásjoggal, hogy mind a két szabályösszesség oly cselekménysorozatot rendez, mely igazságszolgáltatás céljából bizonyos múlt tényeket derít fel s ezeket megfelelő jogszabály alá von; mindazonáltal e két alaki jog különtartandó s bár párhuzamosan futó, de egymástól eltérő utakon is fejlődött, mert tárgya, közvetlen célja s ezekből folyó alapelvei különböző irányt vágtak az egyiknek s a másiknak."5 Angyal Pál a különbségeket az alábbiakban jelöli meg:
Tény és való, hogy a polgári és a büntető eljárásjog nem feleltethetők meg egymásnak minden szempontból. Amint arra Angyal Pál utal, különböznek például az eljárás tárgyában és céljában. Úgy gondolom azonban, hogy egyrészt az eljárásjogok különbözőségük ellenére közelíthetők egymáshoz, másrészt az analógiák keresése nem ab ovo reménytelen vállalkozás. Az eljárások célja például leírható akként is, hogy a polgári per magánérdeket érvényesít, míg a büntetőper azt a közérdeket, hogy a büntettel szemben való társadalmi felháborodás ne önhatalmú megtorlásba, bosszúba torkolljon, hanem intézményes levezetést nyerjen, és ezáltal az erkölcsi "Rossz" esetleges még rosszabb következményei csökkenjenek.6 (Természetesen ezen közérdekvédelmi célból folyóan a társadalom Angyal által említett védelme is megvalósul.)
Az eljárási alapelvek vonatkozásában - Angyallal ellentétben - nem látok áthidalhatatlan különbségeket, főként ha a polgári pert az akkuzatórius büntetőeljárással vetjük össze. A büntető eljárásjog-tudomány mai képviselői közül is osztják Angyalnak azt az álláspontját, miszerint a büntetőperben nem valósulhat meg az ügyfélegyenlőség elve, hanem csupán a favor defensio-nis elvéről beszélhetünk, mely az ártatlanság vélelmében, az in dubio pro reo elvben ölt testet. A közvádló erejének ugyanis oly mértékű túlsúlyát adja az intézményes háttér, melyet céljának megfelelően hoz működésbe, hogy ehhez képest a vádlott eredendően kiszolgáltatottabb pozícióban van, mely csak kedvezmények révén ellensúlyozható. Úgy vélem azonban, hogy a kiegyensúlyozás, az esélyegyenlőség biztosításának kérdése mindkét jogágban jelentkezik, hívjuk ezt az ügyfélegyenlőség vagy a favor defensionis elvének. Például a polgári perrendtartás szerint az anyagi javai folytán jogi képviselővel eljáró féllel szemben a személyesen eljáró ellenfelet az eljárási jogairól a bíróságnak tájékoztatnia kell, míg a büntetőperben a védelemhez való jog garanciái és a fent említett alapelvek hozhatják egyensúlyba a mérleg két nyelvét. E körben tehát nem látok kiáltó különbséget: a fegyveregyenlőség elve mindkét eljárásban olyan kívánalom, mely a konkrét helyzetben eljárásjogi eszközökkel biztosítandó.
A rendelkezési elvet maga Angyal is a vádelvű eljárás fő alapelvének tekintette, a kívánatos modellt pedig a modern vádrendszerben jelölte meg7, ennek ellenére a perjogok elkülönítésénél a rendelkezési elv büntetőperbeli hiányára mint jellegadó különbségre hivatkozott. A kérdés a vádló oldaláról úgy vetődik fel, hogy "feltétlenül vádolni tartozzék-e az ügyészség, ha bűncselekmény gyanúját látja fennforogni (legalitás), avagy lemondhat a vádemelés jogáról, ha meggyőződése szerint az államérdek az üldözés ellen szól, vagy a pervitel nehézségeiből eredő állami teher aránytalanul nagyobb, mint a megtorlásból várható közhaszon (opportunitás )".8 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a büntetőeljárás egyszerűsítése tárgyában kiadott, R/87/18. számú ajánlása nyomán az opportunitás egyre szélesebb utat tört magának a hagyományosan a legalitáson alapuló kódexekben. Napjaink tendenciái (például a nyomozás részbeni mellőzése, a nyomozás megszüntetése az együttműködő gyanúsítottal szemben, a vádemelés elhalasztása, a vádemelés részbeni mellőzése a korábban is meglévő vádelejtés intézménye mellett) egyértelműen arra utalnak, hogy a rendelkezési elv a büntetőeljárásban is kiterjedtebbé válik, miközben a legalitás követelménye korlátok közé szorul. Fontos megjegyezni, hogy ennek ellenére "a legalitás rákfenéje nem az említett opportunitás eseteiben található, hanem a látens bűnözésben, a felderítetlen bűncselekményekben, az ismeretlenül maradt elkövetők ezreiben; de erről nem a büntetőeljárási törvény tehet."9
A polgári és büntető perrendtartás között az alaki és anyagi igazság elvei mentén való különbségtétel a modern ismeretelméleti háttér mellett egyértelműen nem tartható fenn. Ennek kifejtésére a dolgozat további részében vállalkozok.
A véghatározat jellege sem jelent "differentia speci-fica"-t tekintettel arra, hogy a polgári bíróság sem fakultatív döntést hoz, hiszen a rendelkező részben kötelezi az alperest vagy elutasítja a felperesi keresetet. Csak annyiban beszélhetünk a felek választásáról, hogy a felperes a jogerős határozat alapján eldöntheti: adott helyzetben - például az alperes végrehajtás alá vonható vagyonának körére figyelemmel - kéri-e a marasztaló határozat végrehajtását. Ez azonban nézetem szerint a polgári bíróság határozatának imperatív voltán nem változtat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
