A 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény, valamint annak hatására az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény jelentős változásokat eredményezett az Alkotmánybíróság hatásköreiben. A változások közül alapjogvédelmi szempontból különös jelentőségű az alkotmányjogi panasz megújítása, amelynek következtében - illetve az actio popularis, utólagos normakontroll hatáskör absztrakt jellegének elhagyása miatt - a jogintézmény a testület hatáskörei között meghatározó szerepet kapott.[2]
E tanulmány szerzői elsősorban annak a kérdésnek a megválaszolására törekszenek, hogy az alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi szerepe miként nyilvánul meg a közigazgatási hatósági eljárásban, vagyis mint alapjogi jogorvoslat, az mikortól képes tényleges jogvédelmet nyújtani a közigazgatásban részt vevő ügyfelek számára, és vajon ez a védelem hatékony-e. Ehhez a vizsgálódáshoz elengedhetetlen az alkotmányjogi panaszra vonatkozó hatályos szabályozás, valamint a releváns alkotmánybírósági joggyakorlat elemzése, továbbá a közigazgatási döntésekkel szemben igénybe vehető bírósági felülvizsgálat jogi, s különösen jogorvoslati jellegének meghatározása. Mindezek egymásra vetítése hozzájárulhat ahhoz, hogy az alkotmányjogi panasz a közigazgatási hatósági eljárással összefüggésben is értelmezhető legyen.
A bevezetőben exponált kérdés megválaszolását annak vizsgálatával célszerű kezdeni, hogy az alkotmányjogi panaszra vonatkozó jogi szabályozás a közigazgatási hatósági eljárás alatt ad-e lehetőséget a panaszkezdeményezésre.
A hatályos jogi környezet áttekintésével megállapítható, hogy az alkotmányjogi panasznak két nagy alaptípusa intézményesült, jelesül a normatív alkotmányjogi panasz, és az individuális, vagy más néven valódi alkotmányjogi panasz.[3] A normatív alkotmányjogi panasznak pedig további három változata alakult ki, nevezetesen a normatív panasz korábban is ismert formája,[4] a normatív alkotmányjogi panasz kivételes esete,[5] és az ügyészi kezdeményezésre benyújtható panasz.[6]
A jogi szabályozás teljességéhez elengedhetetlen annak az értelmező törvényi rendelkezésnek a segítségül hívása, amely meghatározza a törvényszövegben szereplő, az alkotmányjogi panasz egyes típusainak definíciójában megjelenő egyedi ügy fogalmat. Eszerint egyedi ügynek a természetes személy, a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogát vagy kötelezettségét, jogos érdekét vagy jogi helyzetét érintő vagy eldöntő bírósági eljárás minősül.[7] E fogalom mind a normatív alkotmányjogi panasz korábban is ismert formájának, mind az ügyészi kezdeményezésre benyújtható panasznak, mind pedig a valódi alkotmányjogi panasz meghatározásának az immanens részét alkotja. Ebből következően a jogalkotó egyértelmű keretbe foglalja a panasz e típusainál az indítványozás lehetőségét, és alapfeltételként követeli meg a bírósági eljárás meglétét. Könnyen belátható tehát, hogy ezekben az esetekben nincs lehetőség a közigazgatási hatósági eljárás alatt valamely jogszabály vagy valamely közigazgatási aktus alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezni az Alkotmánybíróságnál, még abban az esetben sem, ha az ügyfél alapjogi sérelme a bírósági eljárást megelőzően feltételezhető. Ezekben az esetekben az alapjogi sérelmek orvoslására kizárólag a közigazgatási döntésekkel szemben igénybe vehető bírósági felülvizsgálatot követően nyílik lehetőség, amennyiben további jogorvoslat nem áll a panaszos rendelkezésére. E helyen szükséges megjegyezni, hogy az alkotmányjogi panaszra vonatkozó új szabályozásban mindez, a hazánkban korábban ismert normatív alkotmányjogi panaszhoz képest - amelyre ilyen megszorító szabály nem vonatkozott - egyfajta szűkítésként értelmezhető. Ezt a törvényalkotás során elsősorban azok kritizálták, akik az alkotmányjogi panasz újraszabályozásától szélesebb körű alapjogvédelem megteremtését várták.[8] A német szabályozás szerint - amely egyfajta mintaként szolgált a magyar jogalkotó számára - alkotmányjogi panasszal az élhet, akinek alapjogait a közhatalom (végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalom) által sérelem érte, vagyis nem zárja ki a közigazgatási döntéseket a panasz tárgyi köréből.[9]
Az alkotmányjogi panasz egyes típusainak törvényi meghatározása valójában egyetlen panasztípusnál vethetné fel a kezdeményezés lehetőségét már a közigazgatási hatósági eljárás alatt: ez a típus az Abtv. 26. § (2) bekezdésében részletezett kivételes eset. A panasz e típusánál akkor van lehetőség az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha az Alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói dön-
24/25
tés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. E panasztípusnál tehát az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését szükségszerűen nem kell megelőznie a bírósági eljárásnak. A kivételes panasz törvényi definíciójának "Alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása" szövegrésze alatt, álláspontunk szerint, a jogalkotó a közigazgatási hatóság jogalkalmazó tevékenységét is érthette volna.[10] Mindez a hatósági ügyekben, a rendes[11] jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően, vagy jogorvoslati lehetőségek hiányában az említett szervek döntései alapjául szolgáló Alaptörvény-ellenes jogszabályok alapjogsérelmet okozó alkalmazása esetén közvetlenül is megteremthette volna az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét. A kivételességet pedig éppen az biztosította volna, hogy bírósági eljárás nélkül, vagy azt megelőzően is azonnali jogvédelem lett volna nyújtható. Így az alkotmányjogi panasz kivételes esetének kezdeményezésekor - a közigazgatási határozatokkal szemben igénybe vehető bírósági felülvizsgálatot figyelmen kívül hagyva - megindítható lehetne a panaszeljárás, a felülvizsgálati eljárás végén született bírósági döntések alapjául szolgáló jogszabályok Alaptörvény-ellenességének vizsgálata pedig a normatív alkotmányjogi panasz főszabályt jelentő típusa körében értelmezhető.[12]
E megállapításunk azonban csak annak a tételnek az igazolásával nyerhet értelmet, miszerint a közigazgatási hatósági eljárásban a bírósági felülvizsgálat az alaki jogerő beálltát követő rendkívüli jogorvoslat, amely kizárólag törvényességi kontrollnak tekinthető.[13]
Napjaink közigazgatását találóan jellemzi az a Magyary Zoltán és Kiss István nevéhez köthető megállapítás, miszerint a közigazgatás hatásköre - az egy évszázaddal ezelőtti állapotokhoz képest - jelentős mértékben kiszélesedett, amely folyamatnak az lett a következménye, hogy a közhatalmi szervek sok irányban avatkoznak be az állampolgárok magánszférájába.[14] Ez a jelenség felértékeli a közigazgatási ténykedésekkel szemben igénybe vehető jogorvoslatok rendszerét, amelynek immanens részét kell hogy képezze a széles körű bírói felülvizsgálat is.[15] A jogorvoslati rendszer alapvető célja ebből következően az állampolgárok jogainak védelme a hatalom túlkapásaival szemben oly módon, hogy az érdekeltek alanyi jogaiban bekövetkezett sérelmek orvoslást nyerjenek. Az is nyilvánvaló, hogy az egyedi jogsérelmekben testet öltő ügyféli jog megsértése egyben a tárgyi jogban megnyilvánuló jogrend sérelmét is kifejezésre juttatja, ebből fakadóan a jogorvoslati eljárásokban az ügyfél alanyi jogainak és a jogrendnek a helyreállítása egyaránt végbemegy.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
