Jelen írás egy válasz,[1] amelyet egy fiatal tanítvány, a "negyedik István", Kukorelli professzor úr Három István, három nemzeti ünnep, három példakép c. könyvében foglalt üzenetére tekintettel "ad fel".[2] A válaszüzenet feladója a "negyedik Istvánnal", vagy ahogy tanítványok generációi nevezik őt: Tanár Úrral, 2018 tavaszán, másodéves hallgatóként az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének szemináriumi szobájában, a Közjogi Tűnődések c. kurzus keretei között találkozott először. A kurzus májusban véget ért, de a közös tűnődések folytatódtak. Most arra teszek kísérletet, hogy ezt a diskurzust - az egyetemi oktatás biztosította lehetőségektől eltérő formában - folytassam, és Tanár Úr üzenetére adott válaszomat a szélesebb szakmai közönség elé tárjam, hiszen üzenetének címzettje messze nem csak e sorok szerzője.
Írásomban a könyv - egyébként rendszerezett és logikusan tagolt - felépítésére, formai szempontokra nem térek ki. Ehelyett annak bemutatására törekszem, hogy álláspontom szerint mi az, amit egy fiatal jogász 2021-ben, az Alaptörvény elfogadását követő tizedik évben a "három István", azaz Szent István, Széchenyi István és Bibó István munkásságából meríthet. Az Istvánok számomra megfogalmazott üzeneteit, a könyv felépítéséhez hasonlóan, itt is kronológiai sorrendben tárom fel.
A fejezet címe az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásnak nevezett preambulumát idézi, amely Szent István munkásságának lényegét összefoglalva kijelenti, hogy a magyar állam alapítása István jóvoltából, a keresztény Európához történő csatlakozás által történt. Szent István, és az általa alapított állam, egyszerre volt magyar és európai. Az államalapító hagyatéka a magyar nemzet saját szuverenitására és Európához tartozására emlékeztet. Ez a kettőség napjainkban az Európai Unió (EU) és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást övező alkotmányos vita vonatkozásában kel újra életre.[3]
Az uniós jogot materiális jogforrásként nevesítő Alaptörvény 2018 júniusában hatályba lépett hetedik módosításával az alkotmány R) cikk (4) bekezdése a következő mondattal egészült ki: "Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége." E deklaráció szorosan kapcsolódik az E) cikk (2) bekezdéséhez, amely szintén e módosítás keretei között mondta ki, hogy az EU hatáskörgyakorlása "nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát".
Az Alaptörvény hetedik módosítása egybecseng a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat tartalmával, amely az E) cikk absztrakt értelmezésén keresztül az alkotmányos identitás koncepciójának kifejtésére tett kísérletet. A határozat a közvetlenül 2016 októberében rendezett ún. kvótanépszavazás[4] és az egy szavazat híján hamvába hullt alkotmánymódosítási kísérlet[5] után látott napvilágot és ezekkel több tekintetben is egyező álláspontra helyezkedve bevezette a magyar jogrendszerbe az alkotmányos önazonosság fogalmát. Az alkotmányos önazonosság középpontjában a közösségi jog végső érvényessége, elsőbbsége és hatékony érvényesülésének kérdése áll. A koncepció nemcsak politikai, hanem alkotmányos feszültség generálására egyaránt alkalmas, és végső soron az uniós jogrend egységes érvényesülését, közvetve magát az uniós jogrendet is veszélyezteti.[6]
Az európai integráció jövőjét meghatározó alkotmányos viták során tehát napjaink jogalkotói és jogalkalmazói egyaránt visszanyúlhatnak Szent István hagyatékához, emlékezvén, hogy a tagállamok és az EU közötti (jogi) konfliktusok rendezése során olyan érdekkiegyenlítő megoldást kell találniuk, amely - Szent István államához hasonlóan - egyszerre magyar és európai. Ez az istváni attitűd világlik ki Kukorelli István gondolataiból, aki a fenti problémákat illetően úgy fogalmaz: "A kétirányú hatásmechanizmusokban helye van a szuverenitást védő filozófiának is. Ha az alkalmazkodás nem egyoldalú, és nem megkésett, hanem konstruktív és előrelátó, akkor helyben vagyunk. Európában."[7]
- 62/63 -
Széchenyi István személye valamennyi jogász előtt példaként állhat, hiszen a legnagyobb magyar több olyan személyes kvalitásra tett szert, amelyet a jelenkor jogászai is megirigyelhetnek. "Tanult, mint mindig, ha tudáshiányt érzett magában."[8] Széchenyi több idegen-nyelvet beszélt, a jogi mellett átfogó közgazdaságtani ismeretekkel bírt. Könyvtárában olyan korszakalkotó politikai gondolkodók és jogtudósok művei voltak megtalálhatók, mint Arisztotelész, Cicero, Bentham, Constant, Jefferson, Montesquieu, Rousseau és Tocqueville. Nemcsak az angol, hanem az amerikai, a francia, a belga és a német alkotmányos megoldásokkal is tisztában volt. "Széchenyi legnagyobb ereje szellemi felkészültségében volt, amely legelső rendű forrásokból táplálkozott."[9] A Nyugat modern irodalmának, kapitalista gazdasági struktúrájának ás alkotmányos rendszereinek ismerete tette lehetővé Széchenyi számára, hogy a hazai viszonyokat értékelve kijelentse: Magyarországnak "municipiális alkotmánya van".
Széchenyi példáján keresztül látható, hogy hazánk és a magyar jogrendszer problémáit akkor érthetjük meg igazán, ha nem "[v]ak dióként dióba" zárkózunk,[10] hanem Európa szellemi áradatában bátran megmártózunk, és munkánkat szilárd elméleti alapokra, a nemzetközi példákból leszűrt tapasztalatokra építjük. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után közel két évszázaddal Magyarország olyan kartális alkotmánnyal rendelkezik, amely szövege a mintaadó európai alkotmányokra és emberi jogi deklarációkra több szempontból is hasonlít. Az alkotmány fátylát fellibbentve azonban az élet valósága is felsejlik, amelyet szemügyre véve úgy tűnik, hogy a magyar alkotmányos rendszer működése az európai mintákkal már kevesebb hasonlóságot mutat. Vajon mit mondana Széchenyi? Magyarországnak ma is "municipiális alkotmánya van"?
A gróf élete során mindvégig az alkotmányos tradíciók fontosságát hangsúlyozta, és a politikai viták alkotmányos úton történő rendezését szorgalmazta. Rendületlenül hirdette, hogy Magyarországot saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet. Napjainkban az alkotmányos úthoz való ragaszkodás gondolata több szempontból is komoly jelentőséggel bír.
Egyrészről, az alkotmányos, s egyben jogállami utat többen, többféleképpen, materiális vagy formális értelemben próbálják meghatározni, így már a kiindulópont körül polémiák támadnak. Egy biztos: azon szabadságjogok alkotmányos védelmét, amelyekért az első felelős magyar kormány, és annak minisztere, gr. Széchenyi István is síkra szállt, ma is széles szakmai és társadalmi konszenzus övezi. Mindazonáltal az 1848. évi törvénycikkekben biztosított első generációs szabadságjogokat a modern technológia és a hibrid rezsimek olyan új kihívások elé állítják, amelyek detektálása és orvoslása korántsem olyan egyértelmű, mint az egykoron, a 19. századi abszolutizmus idején volt.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
