Az Alapjogi Charta a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével, 2009-ben vált a primer uniós jog forrásává,[2] vagyis 2019-ben már egy évtizede jogilag kötelező. A múltja hosszabb: 1999 júniusában, a német elnökség idején határozta el az Európai Tanács, hogy testületet hoz létre az Unió Alapjogi Chartája kidolgozására, majd az azt követő finn elnökség alatt 1999 októberében a tamperei csúcstalálkozón megállapodtak az Alapjogi Konvent összetételében. Egy év elteltével elkészült az új alapjogi katalógus, és azt a nizzai csúcson a Parlament, a Tanács és Bizottság elnöke ünnepélyesen kihirdette intézményközi nyilatkozatként. Annak ellenére, hogy a jogi kötőerő a következő sikeres szerződésreformig váratott magára, az Európai Unió Bírósága[3] és a Törvényszék (korábban Elsőfokú Bíróság),[4] valamint a főtanácsnokok[5] is hivatkoztak rá érvelésükben, mint a jog megismerésének forrására (Erkenntnisquelle).[6] Igazi hatását azonban kötelező jogforrásként képes kifejteni.
A Charta érvényesülését és alkalmazását az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) figyelemmel kíséri. 2019. évi alapjogi jelentésében a következőket hangsúlyozza: "2018-ban kilencedik éve volt hatályban az Európai Unió Alapjogi Chartája mint az Unió jogilag kötelező emberi jogi alaptörvénye. A Charta a nemzeti alkotmányokat és nemzetközi emberi jogi eszközöket, különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményét (EJEE) egészíti ki. A Charta szerepe és országos szintű használata a korábbi évekhez hasonlóan most is ambivalens maradt. A nemzeti bíróságok azonban használták a Chartát. Bár sok esetben felszínesen hivatkoztak a Chartára, a különféle bírósági határozatok azt mutatják, hogy a Chartának hozzáadott értéke lehet, és döntő tényezőnek bizonyulhat. Több tagállamban hatásvizsgálatokhoz és jogalkotási ellenőrzési eljárásokhoz is használták a Chartát. Ez azonban közel sem volt szisztematikus, és inkább csak kivételes esetekben fordult elő. A Charta alkalmazását ösztönző kormányzati politikák ráadásul továbbra is nagyon ritka kivételnek tűntek, noha a Charta 51. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy aktívan »mozdítsák elő« a rendelkezéseinek
- 74/75 -
alkalmazását. 2019-ben a Charta tizedik évfordulója lehetőséget ad arra, hogy több politikai lendületet kapjon a Chartában rejlő potenciál kibontakoztatás. [...] A tagállamoknak konkrétabban biztosítaniuk kell, hogy az országban dolgozó bíróknak és más gyakorló jogi szakembereknek rendszeresen kínáljanak célzott, az igényeken alapuló képzési modulokat a Chartáról és alkalmazásáról, olyan módon, amely megfelel az igényeknek, ezáltal garantálja a részvételt."[7]
Az Európai Bizottság adatai szerint 2018-ban az Európai Unió Bírósága 356 ügyben hivatkozott a Chartára (míg 2010-ben csak 27 esetben), a tagállamok bíróságai pedig 84 előzetes döntési eljárásban fogalmaztak meg kérdést a Chartában foglalt jogok értelmezésével kapcsolatban (míg 2010-ben csak 19 esetben).[8] A magyar bíróságok 21 előzetes döntéshozatalra felterjesztett kérdésükbe foglalták bele a Charta valamely rendelkezését 2010-17 között (amivel a tagállamok sorában a hetedik helyen állnak, náluk gyakrabban csak az olasz, a német, a belga, az osztrák, az észt és a román bíróságok terjesztettek fel a Charta-joggal kapcsolatos vagy azt is érintő kérdést).[9] Az alábbi ábra pedig azt mutatja be, hogy az előzetes döntéshozatali kérdésekben hogyan oszlottak meg a hivatkozások a Charta egyes - Méltóság, Szabadságok, Egyenlőség, Szolidaritás, A polgárok jogai, Igazságszolgáltatás - fejezeteiben foglalt jogokra.
Forrás: Európai Bizottság, Staff Working Document on the Application of the EU Charter of Fundamental Rights in 2017, SWD(2018) 304 final, Brussels, 4.6.2018
A Charta célja kétségkívül a bírói jogfejlesztésen alapuló uniós alapjogvédelem bizonytalanságainak megszüntetése, demokratikus legitimációjának megteremtése volt. Az Unió többszintű jogrendjében azonban az alapjogi rezsim hatása korlátozott, mivel az uniós jog sajátosságaihoz igazodik. Az alapjogvédelem hatókörét, így a Charta alkalmazási körét is az Európai Unió Bírósága vonta meg, és az esetenként intenzív jogfejlesztés (aktivizmus) három szinten is feszültségekhez vezetett:
1. Belső, horizontális feszültség, hogy az alapjogvédelem és alapjogi jogfejlesztés határai egyrészt az uniós jog céljaihoz és sajátosságaihoz igazodnak, bizonytalanság mutatkozik az alapszabadságok (market rights) és az alapjogok (fundamental rights) viszonya, esetleges hierarchiája szempontjából, mint az a Viking- és a Laval-ügyekben[10] is megmutatkozott. Másrészt az Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikk (1) bekezdésének második mondata egyértelművé tesz, hogy "[a] Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit". A Charta tehát önmagában az Unió számára új jogalkotási hatáskört nem létesít; azaz alapjogi tárgyú uniós jogalkotáshoz továbbra is az alapító szerződésekben meghatározott konkrét jogalap szükséges, amelyek alapjogi karakterét a Charta rendelkezései pusztán megerősítik. Érdemes hozzátenni, hogy az alapjogok természetüknél fogva nem átruházó, hanem inkább korlátozó jellegűek, azaz tartalmilag az intézményekre átruházott hatáskörök gyakorlásának korlátaiként jelennek meg, az alapjogok hatalomkorlátozó funkciójából adódóan. Ez úgy is megfogalmazható, hogy amennyiben az alapjogi normák kizárják bizonyos egyéni jogok és szabadságok tekintetében a közhatalmi beavatkozást, ennyiben éppen negatív kompetenciaként jelentkeznek az érintett intézmények uniós vonatkozásában.[11] Mindazonáltal kérdés marad, hogy lehet-e teljes értékű alapjogvédelem a korlátozott hatáskörű Unióban.
- 75/76 -
2. Külső, horizontális feszültség, hogy az EJEE-n alapuló és az uniós jogvédelem viszonya nyitott maradt, nem utolsósorban azért, mert az Európai Unió Bírósága attól sem riadt vissza, hogy szerződéses kötelezettségvállalás teljesítését akadályozza. Az Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikk (2) bekezdése nem lehetőségként fogalmazza meg, hanem kötelezettségként írja elő, hogy "[a]z Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez". Ehhez képest az Európai Unió Bírósága 2/13. sz. véleménye 2014 decemberében a csatlakozási szerződés tervezetéről leszögezte: "[...] az Uniónak a megállapodástervezetben foglaltak szerinti csatlakozása az EJEE-hez alkalmas arra, hogy megsértse az uniós jog sajátos jellemzőit és annak autonómiáját." Ezzel elutasította a külső alapjogi kontroll lehetőségét az uniós jog felett.
3. Belső, vertikális feszültséget okoz a Charta alkalmazási körének bizonytalansága. Maga a Charta az 51. cikkének (1) bekezdésében a következőt mondja ki: "E Charta rendelkezéseinek címzettjei - a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett - az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
