Hack Péter: A jogállamiság mércéje (KJSZ, 2017/2., 10-12. o.)

Magyarország Alaptörvénye B) cikkének (1) bekezdése kimondja: "Magyarország független, demokratikus jogállam." Tanulmányomban e rendelkezés harmadik elemével, a jogállamiság kritériumával foglalkozom. A felsőoktatási törvény módosítását abból a szempontból vizsgálom, hogy a törvénymódosítást elfogadó politikai pártok a saját maguk által az Alaptörvényben felállított mércének megfelelnek-e.

A politikában gyakran lehetünk annak tanúi, hogy egy kormányon olyan értékrend képviseletét kérik számon, amelyet nem tekint magáénak. A magyar kormányfő néhány éve Tusványoson tartott beszédében határozottan elutasította, hogy a liberális értékeket kérjék rajta számon.[1] A jogállamiság azonban olyan követelmény, amelyet a jelenlegi kormányzó pártok is magukénak vallanak.

A kérdés az, hogy a jogállamiság keretei között a mindenkori kormány mit tehet meg a vele szembenálló, vagy éppen vele ellenséges értékrendet képviselő intézményekkel szemben. Más szavakkal bármilyen eszköz igénybevétele megengedett-e, vagy a jogállamiság határt szab a mindenkori hatalom számára. Kérdés az is, hogy ha a hatalom kilép a jogállamiság keretei közül, és így nyer meg egy ideológiai vitát, akkor ezzel összességében nem veszít-e többet.

Az én nemzedékem számára ez azért is égető kérdés, mert a jelenleg jogot tanuló egyetemi hallgatók döntő többségével szemben személyes tapasztalatunk van arról, hogy milyen a "nem jogállam". Amikor az 1970-es évek végén, a '80-as évek elején az ELTE ÁJK hallgatójaként jogot kezdtem tanulni, Magyarország nem volt jogállam, a "jog uralma" ismeretlen fogalom volt.

Ebben az időben a jogi karokon tanított tárgyak jelentős része ideológiai tárgy volt, sok órában tanították a dialektikus és történelmi materializmust, a tudományos szocializmust, a munkásmozgalom történetét, de a politikai gazdaságtan is sokkal inkább ideológiai tárgy volt semmint közgazdaságtan. Az első évfolyam második félévében örömmel vettük, hogy megjelent egy olyan nem jogtörténeti tárgy, amelynek a nevében szerepelt a "jog" szó, ez a "Magyar államjog" volt. Hamar kiderült, hogy ez a tárgy is ideológiai tárgy. Az 1972-ben módosított Alkotmány szövege nem tartalmazott normatív tartalmú rendelkezéseket, ehelyett ideologikus deklarációkból állt. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya 2. § (1) bekezdése kimondta, hogy "[a] Magyar Népköztársaság a

- 10/11 -

munkások és dolgozó parasztok állama". Jelentsen ez bármit is. Ugyanígy értelmezhetetlen a 2. § (2) bekezdése, amely azt deklarálta, hogy "[a] Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat".[2]

Az ideologikus deklarációk közül témánk szempontjából különösen érdekes az 53. §, amely a tanszabadság, a tudomány szabadsága és a művészeti szabadság helyett a következőket rögzítette: "A Magyar Népköztársaság hathatósan támogatja a dolgozó nép ügyét szolgáló tudományos munkát, valamint a nép életét, harcait, a valóságot ábrázoló, a nép győzelmét hirdető művészetet s minden rendelkezésére álló eszközzel elősegíti a néphez hű értelmiség kifejlődését."

Ha mégis lett volna a Népköztársaság Alkotmányában normatív tartalmúnak nevezhető rendelkezés, annak kikényszerítésére semmilyen jogi eszköz nem állt rendelkezésre.

A rendszerváltás folyamatában megszületett 1989. október 23-án kihirdetett köztársasági Alkotmány forradalmi változása többek között abban volt, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdését a következőképpen módosította: "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek."[3] Ezt a még nyilvánvalóan a korábbi rendszer képviselőinek tett gesztust tartalmazó szöveget a Nemzeti hitvallás szerint "hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének" tekintett 1990-ben megválasztott Országgyűlés a következő - 1990. június 25-én kihirdetett - szöveggel váltotta fel: "(1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."[4] Mint tudjuk, a 2011. április 25-én kihirdetett Alaptörvény szó szerint ugyanezt a megfogalmazást veszi át, ahhoz semmilyen szűkítő vagy magyarázó értelmezést nem fűz. Ebből az következik, hogy a jogállamiság tekintetében az Alaptörvénnyel létrehozott alkotmányos rend nem tér el az elfogadását megelőző huszonegy esztendőben kialakult és megszilárdult rendtől.

Sem az Alkotmány, sem az Alaptörvény nem definiálja a jogállam fogalmát, és nem határozza meg e fogalom tartalmi elemeit, ugyanakkor mind a jogirodalom, mind az Alkotmánybíróság gyakorlata világos és számonkérhető tartalommal ruházta fel a jogállam fogalmát.

Szilágyi Péter Jogi alaptan tankönyvében a jogállam napjainkban általánosan elfogadott elveit, követelményeit 13 pontban foglalja össze:

1. a törvények uralma, alkotmányossága és elsőbbsége;

2. az alapvető emberi jogok elismerése és garantálása;

3. a hatalmi ágak megosztásának elve;

4. a közigazgatás törvényhez kötöttsége, a törvényi fönntartás és fölhatalmazáshoz kötöttség elve;

5. a törvényhozás és a közigazgatás döntéseinek bírói fölülvizsgálhatósága (alkotmány- és közigazgatási bíráskodás);

6. a bírói függetlenség elve;

7. a jogbiztonság elve, az állami cselekvés kiszámíthatósága;

8. a bírák törvényhez kötöttsége;

9. az ügyészi tevékenység legalitásának elve;

10. a törvényes bíróhoz, a jogi meghallgatáshoz és ügyvédi védelemhez való jog;

11. a jogorvoslati jogosultság elve;