A bemutatásra kerülő, vaskos, szép kivitelű kötet a szólásszabadság hazai történetének 1989-re tehető "feléledése" óta a témával foglalkozó talán legalaposabb, legátfogóbb tudományos munka. A téma azonban olyannyira kimeríthetetlen, hogy még ekkora terjedelemben (több mint 800 oldalon) sem lehet minden kérdésről teljes részletességgel szólni; egyes, kisebb-nagyobb részkérdések (fogvatartottak, alkalmazottak, pszichiátriai betegek szólásszabadsága, bírósági eljárások nyilvánossága) óhatatlanul kimaradtak a könyvből. A legfontosabb kérdések azonban alaposan kitárgyalásra kerülnek benne: a sajtószabadság önmagában véve is rendkívül szerteágazó területe, a közéleti szereplők személyiségvédelme, a gyűlöletbeszéd korlátozása, a közerkölcs védelmének problémája és a reklámkorlátozások mind-mind önálló fejezetekben szerepelnek.
A könyv jelentős érdeme, hogy a fajsúlyos, gyakorlati problémák tárgyalását megelőzően az elméleti tisztázás szándékával született fejezetekben kísérletet tesz a szólásszabadság elvi alapjainak lefektetésére. Hiszen még azt sem tudjuk eldönteni, hogyan is hívjuk a vizsgált alapjogot! A szerző egyébként - mérlegre téve az egyik, illetve a másik változat mellett szóló érveket - elveti a "véleményszabadság" és a "kifejezési szabadság" kifejezések használatát, és a magyar jogi és közéleti hagyományban legmélyebben gyökerező "szólásszabadság" mellett teszi le a garast.
A könyv bemutatását rendhagyó módon kezdem: arról a professzorról való megemlékezéssel, akinek emlékéhez a szerző könyvét ajánlja. John Henry professzor, becenevén a "Főnök" (1939-2007), nem jogász volt, hanem toxikológus orvos és egyetemi oktató. Kutatásai európai hírű szaktekintéllyé emelték. A szerző abban a szerencsében részesült, hogy londoni tanulmányai idején megismerkedhetett a professzorral, akinek tudomány- és életszemlélete meghatározó élményévé vált. Tragikus hirtelenséggel bekövetkező halálát követően ezért ajánlotta rendhagyó módon egy, a jogászok által "laikusnak bélyegezhető" személyiség emlékének a könyvet.
Térjünk rá tárgyunkra! Rögtön a bevezetésben felmerül a kérdés, mi az a szólásszabadság? Hiszen ahány felfogás, annyiféle értelmezése lehetséges a jog tartalmának és határainak. A szerző a bevezetőben Tóth Gábor Attilát idézi: "…a szólásszabadság minden értelmezése morális értelmezés. Nincs semleges álláspont, amelyet az alkotmányra kívülről és felülről tekintő tudósok alakítanak ki, hanem a fogalomelemzés szükségképpen tartalmi jellegű, normatív és elkötelezett." Eszerint tehát nem csak számos eltérő értelmezés létezik, hanem ráadásul mindegyik alátámasztható erkölcsi megalapozottságú érvekkel is. Nem könnyű tehát világos, tiszta, rendszerbe foglalt képet alkotni a szólásszabadság mikéntjéről.
Mindenesetre a könyv világos vonalvezetése az elejétől kezdve élesen kirajzolódik: a szerző által a szólásszabadság gyakorlójának elképzelt ideáltípusa a közélet iránt érdeklődő, felelős, az emberi méltóságot tisztelő, a demokratikus döntéshozatal fontosságát elismerő polgár. Kiindulópontja tehát az elképzelt habermasi ideál, az "okoskodó közönség". Ahogyan a kötet hátoldalán szereplő "fülszöveg" is írja: "[a könyv] [k]érdéseket tesz fel, és összegzi a lehetséges válaszokat is, innentől azonban már az olvasó kezébe teszi le a döntést, szinte elvárja tőle a további gondolkodást: hiszen a szabad szólás jogával csak valóban szabad, döntéseihez kellő tájékozottsággal bíró, a közösség tagjaként működő, de egyéni felelőssége alól kibúvót nem kereső állampolgár élhet igazán."
Ez kétségtelenül az egyik lehetséges, és az egyik leggyakoribb megközelítési mód; mindazonáltal a másik népszerű kiindulópont, az egyén - morális lényként való elismeréséből fakadó - autonómiájának előtérbe helyezése is hangsúlyosan megjelenik. Mi több, a szerző úgy véli (és ebben hajlamos vagyok igazat adni neki), hogy a két felfogás nem összeegyeztethetetlen, békében megfér egymás mellett, mi több, a legtöbb jogrendszer párhuzamosan, mindkettőt elismeri és alkalmazza is.
A kötet első fejezeteiben megismerkedhetünk a szólásszabadság - jobbára angolszász eredetű - filozófiai megalapozásaival, majd magyarországi történetének kezdeteivel. A szerző meglátása szerint mindössze 1867-ig lehet egységesen, szintetizáló igénnyel tárgyalni a jog elvi megalapozásait, a sajátos magyar XX. század sokszoros, és legtöbbször tragikus fordulatai erre nem adnak lehetőséget.
Ezt követően képet kapunk arról, hogy a szerző által vizsgált jogrendszerek milyen módon védik az alapjogot. Hosszas elemzés tárgya a szólásszabadság fogalmának, terjedelmének meghatározása, és elhelyezése az emberi jogok szövetében.
A szerző mindvégig komparatív megközelítést alkalmaz: a könyvben az angol, amerikai, európai és magyar joganyag összehasonlító vizsgálata szerepel (a tárgyalási módból és megközelítésből kitűnően pedig erőteljesen hatott rá a köszönetnyilvánítások között megemlített Péteri Zoltán professzor jogszemlélete…). A strasbourgi joganyag itthon és máshol Európában nyilván megkerülhetetlen, míg az amerikai szólásszabadság-jogi megoldások az elmúlt húsz évben népszerű hivatkozási alappá váltak nálunk - alapos ismeretük már csak ezért is elengedhetetlen. Kuriózumként szerepel a műben a rendkívüli érdekességeket tartogató angol joganyag, amellyel itthon eddig csak kevesen, és közel sem ennyire átfogóan foglalkoztak. Az angol jogfelfogás és a szólásszabadság kapcsán felmerülő kérdésekre alkalmazott megoldások sem nem "európaiak", sem nem amerikaiak - de mindenkor izgalmasak, és számunkra is tanulságosak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
