Megrendelés
Infokommunikáció és Jog címlap
Publikáljon szaklapjainkban!
Publikálás info@orac.hu

Infokommunikáció és Jog


A folyóiratról

Az Infokommunikáció és Jog folyóirat informatikai jogi, távközlési (hírközlési) jogi és médiajogi témájú írásokat közöl. A folyóiratban helyet kapnak többek között adatvédelmi, szerzői jogi, versenyjogi kérdések, a személyiség védelemmel, az elektronikus kereskedelem szabályozásával, és az elektronikus közigazgatással foglalkozó írások. A jogi kérdések alaposabb megértése végett szükségesnek tartjuk időnként műszaki és gazdasági témájú tanulmányok, háttérelemzések közlését is.

A folyóirat célkitűzése, hogy a téma tudományos elismertségének előmozdításán túl folyamatosan figyelemmel kísérje az infokommunikációs jogot érintő gyakorlatot, a bírósági döntések mellett ideértve a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a média- és hírközlésfelügyeleti, illetve az önszabályozó szervezetek gyakorlatát is. Az aktualitás követelményének is megfelelően a folyóiratban az egy-egy témát alaposan elemző tanulmányok időszerű kérdéseket tárgyaló rövidebb írásokkal egészülnek ki.


Impresszum

Szerkesztőbizottság elnöke: Balogh Zsolt György

Szerkesztőbizottság tagjai: Czékmann Zsolt, Csáki-Hatalovits Gyula, Görög Márta, Grad-Gyenge Anikó, Jóri András, Kiss Attila, Parti Katalin, Polyák Gábor, Rátai Balázs, Szádeczky Tamás, Szőke Gergely László, Tóth András, Zala Krisztina

Főszerkesztő: Czékmann Zsolt

A folyóirat tanácsadó testületének tagjai: Boytha Györgyné, Faludi Gábor, Gálik Mihály, Gönczöl Tünde, Kovács András, Majtényi László, Ormós Zoltán, Réczicza István, Rozgonyi Krisztina, Sarkady Ildikó, Szántó Tibor, Timár János, Verebics János


Megjelenik: félévente

ISSN 1786-0776

Lapunk a Magyar Tudományos Akadémia IX. (Gazdaság- és Jogtudományok) Osztály Állam- és Jogtudományi folyóiratlistáján hazai 'B' kategóriás besorolást kapott.

Infokommunikáció és Jog

Fizessen elő az Infokommunikáció és Jogra!

Előfizetés
Ugrás az oldal tetejére