XXV. cikk
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez."
A modern államok alkotmányainak és a jogállamiság eszméjének egyik kiindulópontja az emberi jogok alapjogokként történő elismerése. Kutatásuk hazánkban különösen a rendszerváltás után kapott hangsúlyt, így akadémiai és egyetemi kutatóműhelyek, alapjogokat védő civil szervezetek kezdték meg működésüket, az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) pedig nagy lendülettel indította el mind az egyes alapjogok, mind a teljes alapjogi rendszer dogmatikájának kialakítását.
Megbújt azonban az Alkotmányban - s megbújik az Alaptörvényben is - egy olyan alapjog, amely legtöbb társánál jóval kevesebb figyelmet kapott a tudományos társadalomtól, a jogalkotótól és a jogalkalmazótól. A hazai szakirodalomban egyedileg csupán néhány szerző vizsgálta, a tankönyvek röviden térnek ki rá, a 2000-es évek közepéig egy elavult, szocialista szellemben íródott törvény szabályozta; még az AB is alig tucatnyi határozatban tesz érdemi megállapításokat róla. Ez a petíciós jog, más néven a kérelmezési és panaszjog.[2]
A petíciós joggal való tudományos foglalkozás időszerűségét az adja, hogy 2014. január 1-jén hatályba lépett a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Panasztv.), amely az alapjog új, átfogó szabályozását célozza.[3] Úgy tűnik azonban, hogy nemcsak a gyakorlat és a jogalkotó,[4] de még a szakirodalom sem feltétlenül dolgozik letisztult fogalmakkal a petíciós jog körében.[5] Az elemzés végén levonható a következtetés, hogy a petíciós jog egy (s talán az egyedüli) olyan alapjog, amely Magyarországon sosem volt átfogóan és megfelelően szabályozva - ebből a helyzetből pedig az új törvénynek sem sikerült kitörni.
E tanulmány arra vállalkozik, hogy tudományos igénnyel tekinti át a petíciós jog alapjogi dogmatikáját, és számos ponton igyekszik azt megújítani, végül pedig megadja a kérelmezési és panaszjog alapjogi fogalmát. Kiindulópontja, hogy a petíciós jog lényegesen több lehetőséget tartogat a társadalom számára a ma ismert és szabályozott szintnél. A kutatás végére kialakult egy olyan, számos pontjában felfrissített, stabil (vagy legalábbis stabilabb) dogmatikai alap, amelyre későbbi elemzések során jogintézmények rendszere építhető fel. A tanulmány maga is megfogalmaz ajánlásokat a szabályozás hatékonyabbá tételére.
Az első részben röviden kitérek a petíciós jog alapjogi igazolására. A második, központi rész a hatályos hazai szabályozást, a petíciós jog fogalmi rendszerét vizsgálja, kritikai attitűddel haladva végig a hazai alkotmányos és törvényi szintű szabályozásból megismerhető dogmatika legfontosabb elemein. Ezeket összevetem a korábbi - különösképpen az 1977 és 2004 között hatályos - rendelkezésekkel és a kapcsolódó szakirodalmi kritikákkal. Ennek segítségével az elemzés végére vázolom a petíciós jog komplex alapjogi fogalmát és ajánlást teszek cizelláltabb alaptörvényi megfogalmazásra.
Az alapjogok tartalmának a vizsgálatánál logikailag legelső kérdés a vizsgált jog verifikálhatósága. Milyen jogi és jogon túli érvekkel tudjuk alátámasztani az alapvető jogként történő elismerést? Melyek azok az érdekek és értékek, amelyek indokolják a nemzeti jogban elérhető legmagasabb szintű védelmet?
Az e helyütt terjedelmi okokból nem részletezhető társadalmi és politológiai kontextus alapjain feltérképezhetjük, hogy az alapjogként felfogott petíciós jog milyen funkcióknak tesz eleget.[6] A vizsgálatot a leginkább absztrakt szintről elindítva közelítünk az egyes konkrét funkciókhoz.
A kérelmezési és panaszjog a politikai részvételi jogok és így a közügyekben való részvételhez való jog egyik sajátos aspektusa.[7] E kapcsolat távoli ugyan,[8] de nagyon is létező, amennyiben az egyén és a közösségek számára lehetőséget biztosít arra, hogy az állam felé elvárásaikat, igényeiket és javaslataikat beadványok formájában fogalmazzák meg, tehát közvetlenül kommunikáljanak az állam szerveivel.[9] E jellegzetességből
- 56/57 -
arra is lehet következtetni, hogy a petíciós jog eredete a népszuverenitáshoz vezethető vissza.[10]A megszólítottak számára kötelezettség jelenik meg az érdemi válaszadásra, amelynek alapja a polgárokért működő, nyitott állami szféra jogállami követelménye. Végső soron ez a részvételi jogok, köztük a kérelmezési jog legitimációs funkciója.
Alapvető és az alapjog megfogalmazásából közvetlenül levezethető az érdek- és jogvédelmi funkció, amely a panaszok esetén hangsúlyosabb. Előbbi, továbbá egyes jogon túli szempontok figyelembevételével kitapintható az integratív funkció,[11] amely az állam és polgárai közti közvetlen kapcsolaton alapul. A petíciós jog így intézményes módon képes "szervezni" a közhatalom és az állampolgárok (szervezeteik) együttműködését Ezzel újabb funkció jelenik meg: a petíciós jog mint a közjó előmozdításának az eszköze.[12] Fontos az informatív (adott esetben "riasztó-")[13] funkció is: az állam számára fontos visszacsatolással szolgálhat a társadalom mindenkori állapotáról és igényeiről,[14] amelyre például jogalkotással adható megfelelő reakció.
A petíciós jognak - mint többször utaltam rá - alapvetően két megnyilvánulási formája, "részjoga" alakult ki: a kérelmezési jog és a panaszjog. Az alapjog a különböző részjogosítványoknál fogva a jellineki felosztásban a status negativushoz és a status activushoz kötődő funkciók metszetébe esik. Mivel a két rész minőségében és céljaiban számos ponton eltér egymástól, érdemes külön-külön is keresni azok igazolhatóságát.
A kérelmezési jog jellegében a panaszjognál erőteljesebben kapcsolódik a közérdeket kifejezésre juttató funkciókhoz. Demokratikus keretek között morális értelemben azzal lesz valaki a (politikai) közösség tagja, hogy a rendszer "biztosítja számára a közösségi döntéshozatalban a részvételt, az érdekeltséget és az attól való függetlenséget".[15]
A kérdés nemcsak morális, hanem praktikus oldalról is könnyedén alátámasztható. Ehhez kiindulhatunk abból (a bizonyára nem túl bátor) gondolatból, hogy az állam, így az egyes állami szervek működése, tevékenysége mindenkor elmarad a hatékonyság elvi maximumától, de arra kell törekedni. Ilyen szituációban érdemes az állami működés "elszenvedőinek" észrevételeit és javaslatait becsatornázni a döntéshozatalba, hiszen a szabályok gyakorlati leképeződésének az oldalán (vagyis az érintetteknél) releváns tapasztalatok, ezáltal értékes információk képződhetnek a rendszer fejlesztésére.
A panaszjog lényege, hogy az egyén saját jog- és érdeksérelmeit közvetlenül a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állami szervnél tehesse szóvá és kérhesse azok rendezését.[16] E jog igazolására is megállnak a legitimációs, az integratív és az informatív funkciókról imént írottak: az állam nyitottsága nem kevésbé fontos szempont,[17] az ügyek ilyen módon történő elintézése az állam működésébe vetett bizalmat is képes erősíteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
