A COVID-19 járvány meglepetésszerűen tört a világra 2020 elején. A járvány hatására korábban nem látott gyorsasággal változott meg a mindennapi élet, a kormányzati intézkedések, amelyek az emberi életek megóvását tűzték ki elsődleges célnak, számos vonatkozásban korlátozták az állampolgárok mozgás- és cselekvési szabadságát, ami értelemszerűen nem hagyhatta érintetlenül a kötelmi jogviszonyokat sem. Jelen írás célja ezúttal nem mélyebb elemzés, mint inkább egy áttekintést adni a Kúria COVID-19 hatásaival kapcsolatos joggyakorlatáról, amely arra utal, hogy a Kúria a rendkívüli helyzetekben is igyekszik megtartani ítélkezése elvi koherenciáját.
The COVID-19 pandemic took the world by surprise at the beginning of 2020. The impact of the pandemic changed everyday life with unprecedented speed, and governmental measures aimed at protecting human lives restricted the freedom of movement and action of citizens in many respects, which, of course, could not leave contractual relationships untouched. The purpose of this paper is not to provide an in-depth analysis, but rather an overview of the jurisprudence of the Curia on the effects of COVID-19, which shows that the Curia tries to maintain the doctrinal coherence of its judgments even in exceptional situations.
A COVID-19 járvány meglepetésszerűen tört a világra 2020 elején. A járvány hatására korábban nem látott gyorsasággal változott meg a mindennapi élet, a kormányzati intézkedések, amelyek az emberi életek megóvását tűzték ki elsődleges célnak, számos vonatkozásban korlátozták az állampolgárok mozgás- és cselekvési szabadságát, ami értelemszerűen nem hagyhatta érintetlenül a kötelmi jogviszonyokat sem. Amint az várható volt, a járványhelyzet megszűnését követően számos jogvita keletkezett a járványügyi szabályok nyomán kialakult helyzetekből.
Az azóta eltelt három évben a magyar jogirodalomban a járványügyi veszélyhelyzetnek a kártérítési joggal kapcsolatos hatásairól már korábban kiváló elemzések[1] születtek, éppúgy, mint a járványhelyzet vis maiornak minősítése,[2] az uniós fogyasztóvédelmi jogra való hatásai[3] tárgyában, magam pedig a kommentárban megpróbáltam megoldást adni az utazási szerződésektől a járványhelyzet miatt történő elállásokkal kapcsolatos bánatpénz érvényesítésének problémájára.[4]
Jelen írásomban a Kúria Polgári Kollégiuma által meghozott határozatok ismertetése révén szeretném jelezni, hogy a problematika a mindennapi gazdasági forgalom és a jogirodalom után megérkezett a joggyakorlat legfőbb szintjeire is. Talán különös, de klasszikus polgári jogi szerződéses jogviszonyokkal kapcsolatos határozatokat nem találtam, amely a COVID-19 járvány hatásait értékelné jogi szempontból; eddig kizárólag a munkajog és a kereskedelmi jog területére eső ügyek kerültek a
- 2028/2029 -
Kúria elé.[5] Az jól megfigyelhető, hogy az érintett jogterületeken a járvány ugyan rendkívüli körülménynek minősül, de nem olyannak, amely az adott jogterület alapelveit és lényeges jogintézményeit felfüggesztené, a Kúria a járványhelyzetet mindig adott jogintézmény keretei között, konkrét hatásait alapul véve vizsgálta és értékelte. Jelen tanulmány nem foglalkozik az oltási kötelezettséggel kapcsolatos ügyekkel, mert az általam talált három határozat[6] alapvetően az oltási kötelezettséggel kapcsolatos eljárási szabályok megsértésén alapult, így annak specifikus járvánnyal kapcsolatos jelentősége korlátozott.
A munkaügyi határozatok többsége a munkaviszony - a járványhelyzettel összefüggő valamely körülmény vagy magatartásra alapított - jogellenes megszüntetéséhez kapcsolódott; az egyes határozatokban a járványhelyzet a díjazást, a rendes és rendkívüli szabadságot, illetve eleve a munkaviszony fenntarthatóságát érintette. Az alábbiakban a határozatokat ettől eltérően más szempontok szerint osztottam három csoportra; az első esetben a Kúria azt a kérdést vizsgálta, hogy a járványhelyzet tekinthető-e olyan elháríthatatlan külső oknak, amely lényegében a munkaviszony szünetelését eredményezi; a második csoportba eső két eset az egészségügyi dolgozók jogviszonyával kapcsolatos kérdéseket elemzett, míg az utolsó csoportba tartozó két esetben az merült fel kérdésként, hogy a járványhelyzet mennyiben tekinthető köztudomású ténynek.
A Kúria egy BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[7] a járványhelyzet elháríthatatlan külső oknak minősítését egy speciális munkavállalói csoport, a munkaviszonyban foglalkoztatott sportolók jogviszonya tekintetében értékelte. Hangsúlyozni kell, hogy az eset tényállása az első járványhullámhoz kapcsolódik, amikor a járvány pontos lefolyása még nem volt ismert, és a védekezés lehetőségei is korlátozottak voltak.
Az adott ügyben az alperes egy látványcsapatsportban működő sportszervezet volt, amely 2018. július 1-től 2020. június 30-ig terjedő határozott időre munkaszerződést kötött a felperessel hivatásos sportoló munkakör betöltésére. A felperes munkaköri kötelezettségét képezte - egyebek mellett - az is, hogy mindent megtegyen sportolói adottsága megőrzése, illetve fokozása érdekében; ennek keretében köteles volt a munkáltató által előírt edzéseken, edzőmérkőzéseken részt venni, ott az edző utasításait maradéktalanul végrehajtani, a bajnoki mérkőzéseken a munkáltató rendelkezésére állni, a mérkőzéseken a legjobb tudása és az edzői utasítások szerint játszani és a csapat eredményességét mindenben elősegíteni. Az edzésekre túlnyomórészt a városi sportcsarnokban került sor, de különösen a nyári időszakban szabadtéren, illetve az alperes által használt kondicionáló gépekkel felszerelt teremben is.[8]
A 40/2020. (III. 11.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a városi sportcsarnok üzemeltetője 2020. március 14-én akként rendelkezett, hogy 2020. március 16-ával kezdődő hatállyal az intézkedés visszavonásáig szünetelteti a sportcsarnokban és a sportudvaron az edzés és verseny lehetőségeit; a környék egyéb sportlétesítményei is bezártak. A sportági szakszövetség 2020. március 14-től további intézkedésig a bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette, majd 2020. április 9-én a mérkőzés-sorozatokat befejezetté nyilvánította.[9] Az Országos Sportegészségügyi Intézet és az Országos Sportegészségügyi Hálózat 2020. április 8-án állásfoglalást adott ki, amelyben egyebek mellett elsősorban izolált otthoni edzéseket javasolt, közös edzések esetére pedig egészségvédelmi ajánlásokat fogalmazott meg. A 142/2020. (IV. 22.) Kormányrendelet 3. §-a a látvány-csapatsportban működő országos sportági szakszövetséget döntésétől tette függővé, hogy a sportszervezet a munkaviszony keretében foglalkoztatott hivatásos sportolóját megillető rendszeres havi díjazást írásbeli nyilatkozatával egyoldalúan csökkenthesse a veszélyhelyzet ideje alatt. A kormányrendelet alapján a szakszövetség 2020. május 1-jén úgy rendelkezett, hogy a hivatásos sportolót megillető rendszeres havi díjazás egyoldalúan legfeljebb 70%-kal csökkenthető.[10]
Ilyen előzmények után az alperes a 2020. március 31-én írásban tájékoztatta a felperest, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, ezért a munkavégzési kötelezettség alól 2020. április 1-jétől felmenti, a további kormányzati intézkedésig állásidőt rendel el azzal, hogy elháríthatatlan külső ok miatt munkabért nem fizet.[11] Az alperes az olyan hivatásos sportolók részére, akiket a következő idényben foglalkoztatni kívánt, a velük folytatott tárgyalások alapján minimálbérnek megfelelő juttatást adott; a felperes és egy csapattársa azonban - tekintettel arra, hogy őket az alperes a következő idényre már nem kívánta foglalkoztatni - nem részesült munkabérben.[12]
A felperes álláspontja szerint 2020. áprilistól júniusig - elháríthatatlan külső ok hiányában - állásidőre járó alapbér, illetve munkabére megillette; kizárólag a veszélyhelyzet alapján elháríthatatlan külső ok, vis maior helyzet nem volt megállapítható.[13] Az alperes ezzel szemben állította, hogy a felperes foglalkoztatása elháríthatatlan külső ok miatt lehetetlenült el, mert a városi sportcsarnok és valamennyi sportcsarnok jogszabályi előírás
- 2029/2030 -
szerinti bezárásával a foglalkoztatás tárgyi feltételei megszűntek, a bajnokság befejezése miatt pedig a foglalkoztatás lényege veszett el, ezért elrendelhette a bérfizetés nélküli állásidőt.[14]
A Kúria a határozatában rámutatott: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 42. § (2) bekezdése szerint a munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása alapján munkát végezni, a munkáltató pedig köteles a munkavállalót foglalkoztatni és részére munkabért fizetni. A munkaszerződésben az Mt. 45. § (1) bekezdése alapján kötelezően meghatározandó a munkakör; a munkavállaló munkakörébe tartozó feladatok sokrétűek lehetnek, amelyek ellátása a munkáltató igénye és utasítása alapján teljesül. A munkavállaló ezért akkor is eleget tesz a munkaszerződésében vállalt munkavégzési kötelezettségének, ha munkaidejében a munkaköri feladatainak csak egy részét teljesíti, mert más feladatainak ellátására az adott időszakban nincs szükség vagy lehetőség;[15] a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségéből eredően ilyen esetben az ellátható, teljesíthető munkafeladatok végrehajtására utasíthatja a munkavállalót; az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fennállása a munkaviszony esetén mindaddig nem értelmezhető, ameddig van olyan munkafeladat vagy munkafeladatok, amelyek ellátására a megváltozott körülmények között is lehetőség van.[16] Az adott esetben a felperes munkaszerződésében foglalt cél - a bajnokságban történő eredményes részvétel - időszakos ellehetetlenülése sem jelentette tehát elháríthatatlan külső ok fennállását, minthogy a munkaviszony nem eredmény, hanem gondossági kötelem, a munkavállaló munkaszerződés szerinti munkavégzési kötelezettsége a munkaköri feladatai egy részének ellátásával is megvalósul. Az Mt. 146. § (1) bekezdése szerinti állásidőre járó alapbérfizetési kötelezettség alól kivételt jelentő elháríthatatlan külső ok csak a szerződés teljesítésének teljes ellehetetlenülése esetén alkalmazható, annak részleges, arányos megállapítására a törvény és a bírói gyakorlat sem ad lehetőséget.[17] Azt, hogy a perbeli esetben a munkáltató sem tekintette a kialakult járványhelyzetet vis maiornak, abból a körülményből is következik, hogy nem valamennyi alkalmazott sportoló esetében élt a bérelvonás lehetőségével, ezen intézkedést csak azokkal a munkavállalókkal szemben alkalmazta, akik esetében az idény lejártát követően nem kívánt szerződést hosszabbítani.[18]
A 142/2020. (IV. 22.) Kormányrendelet 3. §-ának ennek kapcsán annyiban volt jelentősége, hogy mint időleges, különleges szabály[19] meghatározott feltételek fennállta esetén kivételesen lehetőséget adott - az Mt. 146. § (1) bekezdésétől eltérően - a munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott hivatásos sportolók díjazásának csökkentésére abban az esetben is, ha nem állt fenn elháríthatatlan külső ok. A Korm. rendelet azonban a díjazás csökkentését két feltételhez kötötte, egyrészt megkövetelte a látvány-csapatsportban működő országos sportági szakszövetség erre irányuló döntését (amely feltétel a konkrét esetben teljesült), illetőleg a munkáltatónak írásban kellett nyilatkoznia a bércsökkentésről, ami jelen esetben nem történt meg, ezért a támadott munkáltatói intézkedés jogellenes volt.[20]
Ki kell emelni ebben az ügyben, hogy a Kúria a rendeleti jogalkotást nem a járványhelyzet mint külső elháríthatatlan ok esetén alkalmazandó jogkövetkezményekre, hanem az elháríthatatlan külső ok esetkörén kívüli különleges helyzetre vonatkozó különleges szabályozásnak tekintette. A Kúria további határozataiban is úgy kezelte a járványhelyzetet mint az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetkörén kívül eső különleges helyzetet, amely adott esetben indokot adhat az általános szabályoktól eltérő szabályok alkalmazására.
A Kúria egy másik közzétett, precedensértékű határozatában[21] a járványhelyzet miatt elnehezült gazdasági helyzetre alapított felmondás okszerűségét értékelte. Ennek az esetnek a tényállása is az első járványhullámhoz kapcsolódik, amikor a járvány időtartamára és távolabbi kihatásaira vonatkozó ismeretek még hiányoztak.
Az ügy tényállása szerint a felperes 2020. március 2-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél kereskedelmi vezető munkakörben. Munkaköri leírása szerint feladatát képezte többek között az alperes és egy kft.[22] középvezetői közötti kapcsolattartás, az alperes és e kft. tevékenységéhez kapcsolódó adminisztratív feladatok összefogása, határidőkre történő feladatok elvégzése, dokumentáció készítése. A gyakorlatban munkaideje nagyrészét a kft. üzleti partnerénél, egy szállodában dolgozó takarítók, szobalányok munkaköri feladatainak, a feladatvégzés sorrendjének írásba foglalása volt, ezekről piktogramokat kellett készítenie, illetve a munkavégzéshez szükséges anyagokat szállította ki a szállodába az alperes által rendelkezésre bocsátott gépkocsival.[23]
A szálloda 2020. március 16-án küldött e-mailjében arról tájékoztatta a kft.-t, hogy nem tartanak igényt a délutáni ügyeletre, illetve napi egyszer kérik a közösségi terek takarítását, 2020. március 27. napján küldött e-mailjében pedig arról, hogy 2020. április 1-től felmondják a takarításra vonatkozó szerződést.[24] Az alperes 2020. május 28-án felmondással megszüntette felperes munkaviszonyát, figyelemmel arra, hogy a koronavírus-járvány (Covid-19) miatt a Kormány által elrendelt korlátozások okán a megrendelői a takarítási szolgáltatásra vonatkozó szerződéses feladataikat drasztikusan csökkentették, ami ezzel arányban álló veszteséget okozott az alperesnek, erre tekintettel a működés észszerűsítése
- 2030/2031 -
érdekében a felperes feladatait más munkavállalókkal végezteti el.[25]
A felperes keresetében az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdései alapján kérte kötelezni az alperest a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem kártérítés címén történő megfizetésére. Keresete indokaként - egyebek mellett - arra is hivatkozott, hogy a felmondás indokai nem valósak, nem okszerűek, mivel valós anyagi veszteséget nem okozott az alperesnek a koronavírus járvány, az ő munkakörét pedig nem szüntette meg, azt a távozását követően új munkavállaló tölti be. Létszámleépítés sem valósult meg, hiszen a munkáltató kizárólag az ő jogviszonyát szüntette meg. A szálloda és a kft. közötti szerződés megszűnése nincs kihatással a felperes munkavégzésére, minthogy tevékenységet a szállodának nem végzett.[26]
A Kúria a határozatában rámutatott: az alperes a felmondásában a koronavírus-járvány következményeként hivatkozott a megrendelők által kért munkák százalékos csökkenésére, ami anyagi veszteséget jelentett, és a létszámleépítést indokolttá tette, így a felmondás oka kellőképpen megjelölt volt. A jelen ügyben a felmondásban hivatkozott "anyagi veszteség" fogalma jelen perben kizárólag a létszámcsökkentésről hozott, működési körben rejlő felmondás alapjául szolgáló körülményként volt értelmezhető. Ha a munkáltató a létszámcsökkentés indoka mellett gazdaságossági és célszerűségi szempontokat részletez, ezen okok nem minősülnek a felmondás vizsgálható indokának; illetve a létszámcsökkentés célszerűsége, gazdaságossága munkaügyi perben nem vizsgálható.[27]
A Kúria hangsúlyozta azt is: az alperes a perben bizonyította, hogy csökkent a munkavállalók létszáma; e körben annak, hogy kinek, milyen jogcímen szűnt meg a munkaviszonya, nem volt jelentősége, ráadásul a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a létszámleépítés pedig akár egyetlen munkavállaló jogviszonyának megszűnésével is megvalósulhat.[28] Az átszervezés keretében az egy munkakörbe tartozó feladatok szétosztásával megvalósuló munkakör-megszűnést nem cáfolja a feladatok megmaradása, hiszen még ha a tevékenységi körébe tartozó munkák meg is maradtak, azok szétosztásával a munkáltató megvalósíthatta az általa célzott létszámcsökkentést, és ennek az intézkedésnek a gazdasági szempontból való indokoltsága pedig munkaügyi perben nem vizsgálható.[29]
Ennek az ügynek a sajátossága, hogy sem a felek, sem a bíróság nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a COVID-járvány hatásai utóbb átmeneti jellegűnek bizonyultak. Ez a megközelítés annyiban feltétlenül helyeselhető, hogy azt az általános magánjogi elvet érvényesítette, hogy az érvénytelenség, illetve jogellenesség okának a jognyilatkozat megtételekor fenn kell állnia. Felvethető ugyan, hogy a munkavállalói jogok és a munkahelyek védelme indokolhatná az átmeneti vis maior helyzetekben valamiféle fokozatosság alkalmazását, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez már a munkáltatói intézkedések célszerűségi vizsgálatát jelentené, amelytől a joggyakorlat - nagyon helyesen - elzárkózik. Így arra a következtetésre lehet jutni, hogy az érdemi döntést az sem befolyásolta volna, ha a felperes jelen ügyben hivatkozott volna a COVID-járvány hatásainak átmeneti jellegére.
A Kúria egy másik, BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[30] az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonya keretében felmerülő, a fizetésnélküli szabadság járványhelyzetre tekintettel történő megszakítása kérdésében foglalt állást. Ennek az ügynek a tényállása is a járvány első hullámához kapcsolódik, amikor néhány napon belül kellett megoldani a helyzetet, felkészülni a járvány ekkor még nem ismert hatásaira.
Az eset tényállása szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel, annak kardiológiai és angiológiai belgyógyászati osztályán orvos munkakörben foglalkoztatták. Munkavégzése alatt - vidéki állandó lakhelyére figyelemmel - a lakhatást ingyenesen a nővérszálláson biztosították részére.[31] Az osztályvezető főorvos 2019. november 11-én a korábbi kórtermi beosztást megváltoztatta, amit a felperes nem fogadott el, az intézményből eltávozott, ezt követően a munkát nem vette fel, majd néhány nap elteltével 3 hónap fizetés nélküli szabadság engedélyezése iránt nyújtott be kérelmet. Az alperes orvos igazgatója a fizetés nélküli szabadsághoz hozzájárult, majd a felperes kérésére azt 2020. május 25-éig ismételten meghosszabbította.[32] A Magyarországon 2020 tavaszán kezdődő koronavírus járvány miatt az alperes feladatai megnövekedtek, szakemberhiány lépett fel nála, emiatt 2020. április 17-én az alperes orvos igazgatója megkereste az intézményhez kirendelt kórházparancsnokot, és 2020. április 20-tól 6 belgyógyász szakorvos kirendelését kérte, ezt azonban elutasították. Ezt követően az alperes 2020. április 21-én - az Mt. 123. § (5) bekezdés b) pontjára hivatkozással - a felperes fizetés nélküli szabadságát megszakította, és munkavégzés céljából 2020. április 23-ával az intézménybe visszarendelte a járványhelyzet okozta szakember hiányra figyelemmel. Tájékoztatta a felperest, hogy amennyiben az utasításnak nem tesz eleget, az a szükséges és arányos mértékű munkáltatói intézkedést vonhatja maga után. A jogorvoslat lehetőségéről is kioktatták felperest, aki 2020. április 21-én és 22-én elektronikus levélben jelezte ellenérzéseit, hivatkozva az osztályvezető főorvossal kialakult rossz kapcsolatára is. Az alperes 2020. április 22-én megismételte visszarendelő nyilatkozatát, nyomatékosan felhívta a felperes figyelmét arra, hogy másnap reggel 8 órakor köteles az alperes orvos igazgatójánál megjelenni. Tájékoztatta, hogy távolmaradása megalapozza a közalkalmazotti jogviszony azonnali hatállyal
- 2031/2032 -
történő megszüntetését. A felperes még ezen a napon válaszlevelében további tájékoztatást kért a tervezett munkavégzésről. Erre válaszolva tájékoztatták, hogy képesítésének (belgyógyász-kardiológus), munkaköri leírásának megfelelő munkavégzésre lesz beosztva, figyelemmel a járványügyi helyzetben fennálló belgyógyász szakorvos hiányra. Továbbiakban a felperesnek szakmai képzettségének megfelelő belgyógyász tevékenységet kell ellátnia napi 12 órás műszakban, a fennálló járványügyi veszélyhelyzetben pedig az alperes a munkavállalót jogosult a munkaköri feladataitól eltérő feladatokra is beosztani a betegellátás biztosításának fenntartása érdekében. A felperes további részletes tájékoztatást kért a várható foglalkoztatásról, de 2020. április 23-án munkavégzésre nem jelent meg.[33] A következő napon az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntette arra hivatkozással, hogy a felperes 2020. április 23-án a munkavégzésre kijelölt helyen nem jelent meg, rendelkezésre állási kötelezettségét alapos ok nélkül megtagadta, távollétét nem igazolta, mindössze az osztályvezetővel megromlott viszonyára, lakása 400 kilométerre lévő távolságára hivatkozott, amelyek távolmaradás kimentésére nem voltak alkalmasak.[34] A felperes felülvizsgálati kérelmében kétségbe vonta az Mt. 123. § (5) bekezdésének a fizetés nélküli szabadság esetében történő alkalmazhatóságát, illetve aránytalanul rövid időnek találta a munkába álláshoz biztosított időt, és annak megállapítását kérte, hogy 2020. április 23-án nem terhelte rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség, így a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 33/A. § (1) bekezdés a) pontjára alapított rendkívüli felmentés jogellenes.[35]
A Kúria rámutatott: a szabadság és a fizetés nélküli szabadság egymástól élesen elhatárolandó, más funkcióval rendelkező jogintézmény; az utóbbi mindig valamilyen meghatározott (főként munkavállalói érdekkörben felmerült és tartós) okhoz kapcsolódik, és a "rendes" szabadság munkaerő regenerálódását szolgáló időtartamához képest hosszabb időtartamra szól, amely alatt a munkavállaló nem kap díjazást a munkáltatótól, megélhetését, életkörülményei feltételeit hosszabb távra és a munkáltatótól függetlenül biztosítja. Emiatt a hivatkozott Mt. 123. § (5) bekezdés b) pontja, amely a munkáltató által kiadott (meghatározott) fizetett szabadságra nézve tartalmaz megállapításokat, a fizetés nélküli szabadságra -esetleges analógiával - sem alkalmazható. Ezt alátámasztja a jogszabályban történő elhelyezkedése is: a fizetés nélküli szabadság (kötelező) eseteit szabályozó rendelkezések másik cím alatt szerepelnek.[36]
A jogvita eldöntése során nem volt figyelmen kívül hagyható az sem, hogy nem a törvény alapján járó fizetés nélküli szabadság kiadására került sor, hanem annak biztosítására a felek között megállapodás született. Ennek alapján - a felperes kérésének megfelelően - 2020. május 25-éig engedélyezték távolmaradását a munkahelyről, ezalatt munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte. A megállapodás csak közös megegyezéssel lett volna módosítható, az időtartamát illetően is, amelyre jelen esetben nem került sor, a munkáltató egyoldalú intézkedése ezért jogellenes.[37]
A Kúria hangsúlyozta azt is: a feleket az Mt. 6. § (4) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség terhelte a kialakult járványügyi helyzetben is, ennek keretében értelmezendő, hogy a munkáltató jelezte, hogy a felperes munkájára a továbbiakban igényt tart, aki attól egyértelműen nem zárkózott el, csupán további tájékoztatást, felvilágosítást kért; különösen annak pontosítását igényelte, hogy az ellátandó tevékenységet illetően meghatározott 12 órás műszak hogyan értelmezendő.[38] Igaz ugyan, hogy a felperes - miután kérdéseire változatlanul nem kapott kielégítő választ - a munkahelyen nem jelent meg,[39] de a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt nem terhelte rendelkezésre állási kötelezettsége, így nem volt munkavégzésre utasítható sem.[40] A munkáltató azon eljárása tehát, hogy a 400 kilométeres távolságra lakó, 62 éves, hosszabb ideje fizetés nélküli szabadságon levő (ideiglenesen erre az életformára berendezkedő) felperest nagyon rövid határidő biztosítása mellett kívánta a megállapodáson alapuló fizetés nélküli szabadságról egyoldalúan visszahívni, a felperes munkahelytől távol maradó magatartása mellett sem alapozhatja meg a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli felmentést.[41]
A Kúria tehát önmagában a járványhelyzetet nem tekintette olyannak, amely a fizetés nélküli szabadság megszakítására, az arra vonatkozó közös megegyezés egyoldalú módosítására okot adott volna. A járványhelyzet bármennyire különleges helyzet, külön jogszabályi rendelkezés hiányában a jogviszony - felek megállapodásán alapuló - tartalmának egyoldalú megváltoztatására nem ad alapot.
A Kúria egy további, BHGY-ban közzétett eseti határozatában[42] ugyancsak az egészségügyi szolgáltatóval létesített foglalkoztatási jogviszony keretében a munkavállalói érdekképviseletet ellátó munkavállalót megillető munkajogi védelem szempontjából vizsgálta a járványhelyzet fennálltának hatását a jogviszonyra; ennek az esetnek a tényállása is a járvány első hullámához kapcsolódik.
A felperes keresetében a perbeli munkavállaló munkaviszonya megszüntetéséhez való szakszervezeti hozzájáruló nyilatkozat pótlását kérte arra hivatkozással, hogy nyomós közérdek a koronavírus világjárvány idején, hogy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező dolgozókat megtartsák, az ilyen végzettséggel nem rendelkező munkavállalók munkabérét pedig ne
- 2032/2033 -
kelljen közpénzből fizetni.[43] Az ügy előzménye, hogy 2020. március 28-án a 72/2020. (III. 28.) számú Kormányrendelettel kórházparancsnokokat rendeltek ki az egészségügyi intézményekhez; a felperes helyi operatív törzse a kórházparancsnokkal együttműködve a kórház működésének fenntartása és a betegellátás biztosítása, illetve a fizetésképtelenség elkerülése érdekében átszervezést hajtott végre. Az egészségügyi személyzet megtartása nemzetbiztonsági érdek volt, ezért a kórházparancsnok által felállított Központi Információs és Betegbiztonsági Szolgálatban kizárólag egészségügyi szakdolgozókat foglalkoztattak. A perbeli munkavállaló portás munkakörben dolgozott a felperesnél, egészségügyi képesítéssel nem rendelkezett. Az alperes szakszervezet alapszervezetének felperes munkavégzési helyen egyedüli választott szakszervezeti tisztségviselője volt, aki a tagok ügyeit társadalmi munkában intézte.[44]
A felperes 2020. április 15-én írásban közölte az alperessel, hogy a perbeli munkavállaló munkaviszonyát felmondással kívánja megszüntetni, ezért az Mt. 273. §-a alapján az alperes egyetértését kérte. Tájékoztatta egyúttal az alperest az EMMI utasítása nyomán végrehajtott részlegbezárásról, az egészségügyi ellátás teljes átszervezéséről, a fizető betegszolgáltatás és szállodai szolgáltatás megszüntetéséről, a létszámleépítés és munkakör-összevonás szükségességéről, így az önálló portás munkakör célszerűségi és gazdasági okból történő felszámolásáról, a tevékenység más munkavállalók feladatkörébe utalásáról. A tervezett intézkedés a szakszervezeti tevékenységet nem kívánta akadályozni, mert álláspontja szerint perbeli munkavállaló tisztségét munkaviszonyon kívül is elláthatja. Az alperes 2020. április 20-án kelt válaszlevelében közölte, hogy az EMMI utasításáról nincs tudomása, és előzetes tájékoztatás hiányában az Mt. 272. § (5) bekezdése szerinti véleményezési jogával élni nem tud, a perbeli munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésével sem ért egyet. A felperes 2020. április 22-én ismét megkereste az alperest hangsúlyozva, hogy a döntéseket a helyi operatív törzzsel és a kórházparancsnokkal együttműködve hozták meg, és mivel az egészségügyi dolgozói állományt nem lehet leépíteni, az elbocsátás kizárólag a feladatmegosztással helyettesíthető egységeket érintheti; a portás munkakört mások is el tudják látni, az ő munkaviszonyuk ezért megszüntethető. A 2020. április 24-én kelt válaszlevélben az alperes továbbra sem értett egyet a perbeli munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésével, mivel álláspontja szerint valójában a portaszolgálat és a portás munkakör nem szűnt meg, csupán más dolgozók látják el a tevékenységet, így a perbeli munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése az alperesnél működő helyi szakszervezet érdekvédelmi tevékenységének aránytalan elnehezülését okozza a munkahelyi ismeretek és kapcsolatok hiánya miatt.[45]
A Kúria a határozatában rámutatott: nem vitás, hogy az előállt járványhelyzetben a munkáltató munkaszervezési változtatásokra kényszerült. Az átszervezést megalapozó kórházi működőképesség és betegellátás-folyamatosság biztosítása a koronavírus járvány fényében az átszervezésre vonatkozó döntés szükségességére, indokoltságára és célszerűségére tartoznak; ezek pedig a következetes ítélkezési gyakorlat alapján mint a gazdálkodást érintő célszerűségi kérdések az eljárás során nem képezhették vizsgálat tárgyát. Kétségtelen tény, hogy a munkáltató nem dönthetett a járványhelyzetben ellentétesen a kórházparancsnok álláspontjával a portaszolgálatot illetően sem; arra nézve azonban nem merült fel adat, hogy a parancsnok a döntése meghozatalakor tisztában volt-e azzal, hogy vannak speciális védettséget igénylő munkavállalók, akikkel szemben adott esetben kivételt kell tenni.[46] A Kúria elfogadta, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának hiánya a munkahelyi személyes kapcsolatok megszűnésével elnehezíti a szakszervezeti tevékenységet, legalábbis ahhoz az állapothoz képest, amelyben a tisztségviselő munkaviszonyban dolgozott. A szakszervezeti tisztségviselői tevékenységnek jogszabály kifejezett rendelkezése alapján nem feltétele az, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyban álljon (vö. Mt. 275. §), ugyanakkor a következetes ítélkezési gyakorlat szerint az a körülmény, hogy a munkáltatónál működő szakszervezetnél munkaviszonyban nem álló személy is elláthatja a tisztséget, az egyetértési jog rendeltetésszerű gyakorlásával kapcsolatban nem értékelhető, mert a szakszervezet működésére tartozó kérdés, hogy a választott tisztséget ki látja el, ez a személy a munkáltatóval munkaviszonyban áll-e. A tisztségviselő munkajogi védelme ugyanis szükségtelen lenne, ha az érdekképviselet ellátásának zavartalanságát önmagában amiatt meg lehetne állapítani, hogy a szakszervezet a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személyt is megválaszthat tisztségviselőül, illetve a tisztségviselő munkaviszony hiányában is el tudná látni az érdekvédelmi tevékenységet (BH 2001.492; Mfv.II.10.425/2010/3.).[47]
A Kúria a határozatában kiemelte, hogy a munkáltató bizonyította a szükségszerű szervezeti átalakítás megvalósítását, az alperes pedig azt, hogy a szakszervezeti tisztségviselő jogviszonyának megszűnésével a szakszervezet tevékenységének elnehezülése bekövetkezik. Az eljárás során arra vonatkozóan nem merült fel adat, hogy a felperesnél egy fő (a szakszervezeti tisztségviselő) tovább foglalkoztatása milyen mértékű hátrányt, nehézséget jelent. Ebben a körben nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a perbeli munkavállaló tovább foglalkoztatása egyébként objektíve nem lehetetlenült el, hiszen a portás tevékenység változatlanul megmaradt, csak más szervezeti formában, és az egészségügyi végzettség nélkül is ellátható. A szakszervezet által közölt egyet nem értés indokolása akkor alapos, ha a tisztségviselő jogviszonyának megszüntetése a szakszervezet tevékenységét a munkáltatónál olyan mértékben nehezítené el, amely ránézve aránytalanul nagyobb terhet jelent, mint a munkáltatónál a jogviszony fenntartása (EBH 2010.2249.). Jelen esetben azt
- 2033/2034 -
lehetett megállapítani, hogy a szakszervezet felperesnél egyetlen tisztségviselője munkaviszonya megszüntetése a szakszervezeti tevékenység jelentős elnehezülését jelentené, míg a tisztségviselő munkaviszonyának fennmaradása okozta konkrét hátrányra, bizonyított sérelemre nincs konkrét adat. Ezért az Mt. 7. § (2) bekezdésének megfelelő mérlegelés alapján jogszerű indoka volt az egyetértés megtagadásának.[48]
A Kúria tehát a járványhelyzetet nem ítélte olyannak, amely indokolttá tette volna a munkavállalói érdekképviseletet ellátó munkavállaló munkajogi védelmének feloldását, a szakszervezeti hozzájáruló nyilatkozat bírósági pótlását, dacára annak, hogy az ügy tényállása egy egészségügyi szolgáltatóhoz kötődik, és a felperes az egészségügyi személyzet munkaviszonyának megőrzésére és az egészségügyi szolgáltató működőképességének fenntartására hivatkozott annak a döntésnek az alátámasztására, hogy miért a perbeli munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg.
A Kúria egy BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[49] a járványhelyzet hatásait a szabadságolási terv elkészítése körében értékelte. Ki kell emelni, hogy e határozat tényállása a járvány sokadik hulláma időszakára esik, amikor a helyzet már kezdett konszolidálódni, és az oltási kampány is folyamatban volt már.
Az ügy tényállása szerint az alperes 2021. március 3-án a szervezeti egységeit szabadságolási terv elkészítésére utasította, a felperest foglalkoztató egység részére az elkészítés határidejét 2021. március 12-én 12 órában jelölte meg. A felperes a munkáltató utasítását követően úgy nyilatkozott, hogy a Covid-járvány miatt nem tudja megjelölni a rendelkezésére álló 7 nap szabadság kivételének időpontját. 2021. március 18-án az alperes jogi és humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezetője - a munkavállalót megillető szabadságnapok előzetes tervezésével összefüggésben felmerült kételyekre tekintettel - részletes tisztázó e-mailben tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a szabadságtervek elkészítése kötelező, amely azt a célt szolgálja, hogy az alperes számára tervezhetővé tegye a Covid-járvány által nehezített időszakot; a terv elkészítése nem jelenti a munkavállalónak az Mt. 122. § (2) bekezdésében írt jogának csorbítását, mert a tervezet a 15 napos határidő megtartásával módosítható. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az utasítás megtagadása esetén a munkavállalót írásbeli figyelmeztetésben részesíti. A felperes a felhívásra ismételten megerősítette, hogy nem tud nyilatkozni a rendelkezésére álló szabadságnapok tervezett időpontjáról.[50] Az alperes ezt követően a felperest írásbeli figyelmeztetésben részesítette, és ismételten felszólította a felperest, hogy a szabadságterv elkészítésére vonatkozó munkáltatói utasításnak 3 munkanapon belül tegyen eleget. A felperes ezt követően a felhívásnak eleget tett.[51]
A felperes a keresetében - joggal való visszaélésre és az Mt. 122. § (2) bekezdésében írt jogának megsértésére hivatkozással - az írásbeli figyelmeztetés hatályon kívül helyezését kérte; állítása szerint az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsította és eleget tett együttműködési kötelezettségének is avval, hogy a járványhelyzetre tekintettel ezen napok vonatkozásában nem tudott nyilatkozni.[52] Az alperes ezzel szemben kifejtette, hogy a terv leadásával nem rögzül a munkavállaló rendelkezése alatt álló 7 nap, a szabadságtervezet azt a célt szolgálta, hogy a munkáltató számára a járványhelyzet miatti időszakot tervezhetőbbé tegye; az utasítás teljesítése pedig nem volt objektíve lehetetlen, hiszen a felperes később meg is tudta tervezni a szabadságnapjait.[53]
Az eljárt bíróságoknak az irányadó tényállás alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a munkáltató előzetes, a munkavállalót megillető szabadságnapokra is vonatkozó szabadságterv elkészítésére adott utasítása jogellenesnek, ezáltal megtagadhatónak minősül-e abban az esetben, ha a munkáltató kifejezett tájékoztatása szerint a megjelölt napok utóbb módosíthatók.[54]
A Kúria a határozatában elfogadta, hogy a nagyszámú közalkalmazottat foglalkoztató, speciális tevékenységet végző alperesi intézmény esetében a tervezhetőség kiemelkedő fontosságú érdek, figyelemmel a Covid-19 járvány alatti speciális intézkedésekre is. A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet valóban köztudomású tény, azonban annak következményei nem csupán a munkavállalóra, hanem a munkáltatóra is kihatottak, így nem teremtettek alapot a szabadságtervezet elkészítésére vonatkozó munkáltatói utasítás megtagadására.[55] Az alperes teljeskörűen eleget tett a tájékoztatási kötelezettségének, utasítása indokolásában kifejezetten utalt a munkavállalókat megillető 7 nap szabadság módosításának későbbi lehetőségére és az ismételt felhívásában előzetesen figyelmeztetett a szankció lehetőségére is. A felperes ennek ellenére a munkáltató megismételt utasításának az Mt. 52. § (1) bekezdés c) pontját megsértve nem tett eleget, így az utasítás megtagadása miatt kiadott írásbeli figyelmeztetés nem volt jogszabálysértő.[56]
A Kúria ugyanakkor egy másik közzétett eseti határozatában[57] a kárenyhítési kötelezettség vizsgálata keretében megállapította, hogy nem lehet köztudomású tényként elfogadni azt, hogy a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt a volt munkavállaló nem tudott elhelyezkedni. A Kúria rámutatott: a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a kárenyhítési kötelezettség teljesítése körében a bíróság "köztudomású" adatokat nem vehet figyelembe [Mfv.II.10.426/2017/9.], egyebekben a peradatok alapján (adatrögzítő,
- 2034/2035 -
csomagoló, eladó, takarító munkakörbe munkaerőt kerestek, amely tevékenységek szakképesítés nélkül is elláthatóak voltak, és nem jelentettek komolyabb fizikai igénybevételt) a világjárvány okozta nehézségek mellett is biztosított volt a felperes számára elhelyezkedési lehetőség, amivel nem élt.[58] Ennek az ügynek kapcsán is ki kell emelnünk, hogy a tényállása a járvány első hullámát követő[59] időszakra esik.
Bár a hatályos magyar jog nem különbözteti meg a polgári és kereskedelmi jogot, a - részben még jelenleg is hatályos - kereskedelmi törvény[60] tárgyi hatályából adódóan ilyennek tekintem a gazdasági társaságok jogát, a kereskedelmi ügyletek jogát, a vállalkozás és fogyasztó közötti jogviszonyokat és a vállalkozások egymás közötti szerződéses jogviszonyait. Az általam fellelt három határozat közül kettő a járványhelyzet vis maior jellegével foglalkozik, míg a harmadik a szabadalmas szerződési szabadságának - járványhelyzetre tekintettel történő - korlátozásával kapcsolatos.
A Kúria elsőként egy BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[61] egy vállalkozások között létrejött bérleti szerződés keretében vizsgálta meg, hogy a járványhelyzet vis maiornak minősül-e, és általában milyen joghatása van a szerződéses kötelem teljesítését illetően.
Az eset tényállása szerint a szállodákat üzemeltető alperes a felperessel 2020. február 7-én megkötött szerződésben arra vállalt kötelezettséget, hogy 24 263,40 euró díj ellenében 2020. május 7. és 9. között 86 szobát bocsát a felperes rendelkezésére az egyik szállodájában csoportos foglalásként.
A rendezvény szerződésben foglalt megnevezése "[felperes] Giro d'Italia Csoport" volt. A szerződés szerint "[a]z Ügyfél, ha teljes egészében lemondja a (...) csoportos szállásfoglalást, a szolgáltatások lemondásából származó bevételkiesés összegével megegyező összeget köteles megfizetni. A lemondási díj (...) nem kötbér jellegű." A lemondás díja 2020. március 26-ig a becsült bevétel 80%-a, 2020. március 26. után annak 100%-a. A szerződés tartalmazott egy vis maior (force majeure) kikötést is, miszerint "[a] Szerződés kötelezettségek nélkül felmondható a feleken kívül álló okok bekövetkezése esetén, mint például elháríthatatlan események, háború, terrorista cselekmények, katasztrófák, sztrájkok, (...), polgári engedetlenség, közlekedési korlátozások, mindaddig, amíg ezen körülmények miatt a Szálloda általi szolgáltatásnyújtás, illetve a szállodai szolgáltatásoknak a csoport vagy bárki által történő igénybevétele jogellenes vagy lehetetlen. A Szerződést jelen bekezdés szerint felmondani a másik félhez intézett írásbeli felmondással lehet a lehetséges legrövidebb időn belül, de legkésőbb a felmondás alapjául szolgáló körülményről való tudomásszerzést követő tíz (10) napon belül."[62] A felperes a díjat 2020. február 26-án megfizette.
Ilyen előzmények után, 2020. március 13-án 15 óra 44 perckor a felperes az alperes részére a következő e-mailt küldte: "A mai napon hivatalossá vált, hogy nem rendezik meg 2020 májusában a Giro d'Italia magyarországi szakaszát, ezért azonnal lemondjuk az Önöknél erre a rendezvényre befoglalt összes (...) szobát és a lakosztályt. A (...) "Force Majeure" című fejezet szerint a szerződés teljesítését felelősség (jogkövetkezmény) nélkül fel lehet mondani a felek ellenőrzési körén kívül bekövetkező esemény (pl. természeti katasztrófa, háború, terrorista cselekmény, sztrájk stb.) esetén. A koronavírus-járvány miatt mondta le Magyarország Kormánya a Giro d'Italia kerékpárverseny magyarországi szakaszának megrendezését, ezért kérjük, hogy részünkre a szállások előlegeként befizetett teljes összeget utalják vissza." Az alperes azonban ezt az érvelést nyilvánvalóan nem fogadta el, mert 2020. október 12-én csak a 80% bevételkiesést meghaladó összeget fizette vissza.[63]
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a szerződés azért jött létre, hogy a Giro d'Italia kerékpárverseny magyarországi szakaszát érintő, 2020. május 7. és 9. közötti időszakban a lengyel anyavállalata vezetőit, partnereinek a képviselőit el tudja szállásolni. Az illetékes kormánybiztos 2020. március 13-i Facebook-bejegyzésben bejelentette a Giro d'Italia magyarországi szakasza megrendezésének az elhalasztását, erről később cikk jelent meg az interneten is, másnap pedig kihirdették a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny elhalasztásával kapcsolatos feladatokról szóló 1105/2020. (III. 14.) Korm. határozatot. A felperes elsődlegesen a szerződés lehetetlenülésére hivatkozott [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:179. § (1) bekezdés], másodlagosan arra, hogy a szerződés a vis maior klauzula alapján az e-maillel szűnt meg.[64] Az alperes ezzel szemben azzal védekezett, hogy a szerződés nem utal a kerékpárversenyre, a megrendezése a felperes érdekkörébe és üzleti kockázatába tartozott, annak elhalasztása nem minősült a szerződésben rögzített vis maiornak.[65]
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban - a felülvizsgálati eljárás korlátaira tekintettel - a másodlagos kereset körében vizsgálta a járványhelyzet joghatását. A Kúria e körben rámutatott: a felperes az alpereshez 2020. március 13-án írt e-mailben kifejezetten hivatkozott a szerződéses klauzula felhívásával vis maiorra. A Kúria a vis maior-klauzula kapcsán döntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy abban a feleken kívül álló okok felsorolása nem taxatív, hanem példálózó jellegű. A bíróságnak kellett ezért
- 2035/2036 -
állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a felperes által hivatkozott körülmény mint a feleken kívül álló ok, a felperes számára lehetetlenné tette-e a szálloda szolgáltatásának az igénybevételét; e körben figyelemmel kellett lennie arra is, hogy a felperes e szerződéses jogát csak szigorú határidőben, "a lehetséges legrövidebb időn belül, de legkésőbb a felmondás alapjául szolgáló körülményről való tudomásszerzést követő tíz (10) napon belül" gyakorolhatta.[66]
A Kúria - az Alaptörvény 28. cikkére utalással - kifejtette: annak megállapítása során, hogy a kerékpárverseny elhalasztása a felperes számára "lehetetlenné" tette-e a szálloda szolgáltatásának az igénybevételét, nem hagyható figyelmen kívül a Ptk. - szerződésszegés általános szabályaihoz fűzött - indokolása, amelynek 7. ba) alpontja 1.) a vis maiort az ellenőrzési körön kívüli, azaz a fél által nem befolyásolható azon körülmények egyikének tekinti, amelyre a fél nem képes hatást gyakorolni; 2.) a vis maior hagyományos eseteként a természeti katasztrófák között említi a járványt, de ide sorolhatónak tekint meghatározott állami intézkedéseket is; 3.) hangsúlyozza, hogy a bíróságnak a konkrét eset összes körülményeit mérlegelve kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a fél ellenőrzési körén kívül eső körülményként merült-e fel a szerződésszerű teljesítés akadálya.[67] A Kúria álláspontja szerint köztudomású tényként, a felek hivatkozásának hiányában is figyelembe vehető az a releváns tény, hogy a WHO a COVID-19 járványt 2020. március 11 -én világjárvánnyá minősítette, és a Magyar Kormány ugyanezen a napon, a járvány okán a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel Magyarország egész területére kihirdette az Alaptörvény 53. cikke szerinti veszélyhelyzetet, és megkezdte a rendkívüli állami és hatósági intézkedésekkel járó rendkívüli jogalkotási tevékenységét és a járvány elleni védekezést.[68]
A Kúria szerint a szerződésben a csoportos foglalás időpontja, a lefoglalt szobák száma és a foglalásra okot adó rendezvény megnevezése nem hagy kétséget aziránt, hogy a szerződéskötés oka - a tervek szerint 2020-ban május 9-én Magyarországról rajtoló - Giro d'Italia, kerékpáros körverseny volt. A Kormány ugyanakkor 2020. március 13-án úgy döntött, hogy felhívja az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost, hogy azonnal intézkedjen a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakasza magyarországi megrendezésének elhalasztásáról [1105/2020. (III. 14.) Korm. határozat], és a kormánybiztos a Facebookon már 2020. március 13-án 11:39-kor posztolta, hogy 2020 májusában nem rendezik meg a Giro d'Italia magyarországi szakaszát, és egy internetes hírportálon erről cikk is megjelent 2020. március 13-án 11:55-kor.[69] A perbeli esetben tehát egyrészt maga a járvány, annak világméretű terjedése, másrészt viszont az annak okán tett kormányzati intézkedés az, amely a felperes számára vis maior helyzetet eredményezett, lehetetlenné tette a szálloda szolgáltatásának az igénybevételét. A járvány okozta rendkívüli helyzetben a kormányzati intézkedés nem csak jogszabályként jelenhet meg, ilyennek kell tekinteni a kormány felhatalmazása alapján intézkedésre jogosult kormánytag által eldöntött tényként nyilvánosságra hozott intézkedést is. Az európai súlyos járványügyi helyzet tehát a szerződés megkötése után felmerülő, rendkívüli, kivételes jellegű és előre nem látható, elháríthatatlan külső körülmény, amely nem tartozik a felperes rendes üzleti kockázatának körébe.[70] A Kúria tehát a szóban forgó kerékpáros körverseny járványhelyzet miatti elhalasztását egyértelműen vis maior eseménynek minősítette.
A Kúria hangsúlyozta: a szerződéses jogviszony tartalma alatt felmerülő, vis maiorként minősülő körülmény - a felek közötti jogvita tárgyától függően - többféle joghatás kiváltására is alkalmas lehet. A perbeli esetben a vis maior nem a szerződés lehetetlenüléséhez, azaz szerződésszegéshez vezetett, hanem lehetetlenné tette a szerződés teljesítését, ami adott esetben okot ad a szerződés erre vonatkozó kikötése alapján annak egyoldalú jognyilatkozattal való megszüntetésére. A szerződő felek ugyanis abban állapodtak meg, hogy a vis maiort a szerződés teljesítését akadályozó körülménynek tekintik, és előírtak egy eljárási rendet a maguk számára ennek bekövetkezése esetére, továbbá megállapították a vállalt szerződéses kötelezettségre gyakorolt joghatását is.[71] A felperes tehát a rendelkezésére álló információk alapján szerződésszerűen járt el akkor, amikor "a lehetséges legrövidebb időn belül", még aznap lemondta a foglalását.[72]
A Kúria utalt arra is, hogy a járvány gazdasági következményeit a jogalkotó szerint is a szálláshely szolgáltatója viselte, és ebből fakadóan volt jogosult a tényleges főtevékenységként szállodai szolgáltatás tevékenységet folytató vállalkozás adókedvezményekre, bértámogatásra [485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet]; a szálláshely-szolgáltatók foglalásainak kieséséből származó bevételek - egyszerűsített elszámolási eljárás keretében történő - megtérítésére egyösszegű, vissza nem térítendő költségvetési támogatás (2020. november 8. napjáig regisztrált foglalások után számított nettó bevétel 80%-a) formájában [523/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet].[73]
A Kúria egy másik, a BHGY-ban közzétett határozatában,[74] a felülvizsgálat engedélyezésének megtagadása kapcsán ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy a Ptk. - és az annak kodifikációs mintájának tekintett Bécsi Vételi Egyezmény szigorú gyakorlata - szerint a beszerzési nehézségek a kötelezett ellenőrzési körébe tartoznak, és csak kivételesen (a szerződésszerű teljesítés ténylegesen lehetetlenné válásakor, ha például az adott áru teljesen eltűnt a piacról) tekinthetők ellenőrzési körön kívülinek;[75] és a fokozódó világjárvány közepette kötött szerződések esetén az észszerűen eljáró, az adott piaci viszonyokat ismerő szakcégtől elvárható, hogy
- 2036/2037 -
- éppen különös szaktudása okán - a szerződés megkötésének időpontjában számoljon a reális korlátozásokkal, azaz a saját teljesítését negatívan befolyásoló körülményekkel, amelyek előreláthatósága kizárja a mentesülését.[76]
Az előző határozattal való ellentmondás azonban csak látszólagos, hisz ebben az esetben arról volt szó, hogy a felek a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetését követően, 2020. március 30-án kötöttek szerződést 800 db SARS-CoV-2 IgM/IgG teszt 2-3 héten belüli leszállításáról, így a teljesítés körében felmerülő nehézségek a szerződéskötéskor már előreláthatóak voltak,[77] szemben az előző esettel, amikor a szerződéskötéskor még nem lehetett tudni, hogy a járvány érinti-e majd Magyarországot, és ha igen, milyen módon.
Egy további, szintén precedensértékű határozatában[78] a Kúria a lehetetlenülés szempontjából vizsgálta meg a járványhelyzet mint vis maior kérdését.
Az ügy tényállása szerint az alperes mint megrendelő és a felperes mint vállalkozó között "Diákmunkaerő foglalkoztatása" tárgyában kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként 2020. február 19-én vállalkozási keretszerződés jött létre, amelynek értelmében a megrendelő kezelésében levő fürdőkben és strandfürdőkben uszodamester, vízicsúszda-kezelő, pénztáros, szaunamester, fürdősegédmunkás, hostess feladatok, kertészeti segédmunkás, irodai adminisztrátor, fürdő házirend felügyelő szolgáltatásokat iskolaszövetkezeti tagsági jogviszonyban álló diákok látták el. A szerződés időtartama alatt az alperes kötelezettséget vállalt legalább 280 000 munkaóra keretében diákmunkaerő foglalkoztatására azzal, hogy nettó 500 000 000 forint keretösszeg erejéig jogosult volt további munkaórák keretében diákmunkaerő foglalkoztatására, az alapmennyiséggel együtt legfeljebb 400 000 munkaóra mennyiségben, amely 70%-ának lehívására vállalt kötelezettséget. A szerződés 24 hónap határozott időtartamra jött létre. A szerződés rendes felmondással történő megszüntetésének lehetőségét a felek kifejezetten kizárták (8.1. pont). Rögzítették ugyanakkor, hogy az alperes a szerződést felmondhatja, ha feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. §-a alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni (8. 4. pont). A felek meghiúsulási kötbért kötöttek ki azzal, hogy annak összege a meghiúsuláskor fel nem használt keretösszeg 30%-a (5.2. pont).[79]
A felek együttműködése a szerződés alapján 2020. február 20. napjától kezdődött meg. A felperes az igényelt diákmunkaerőt a szerződésnek megfelelően biztosította az alperes számára, a teljesítésekkel összefüggésben összesen 14 054 280 forintról állított ki számlát, amely összeget az alperes megfizette. Az alperes kezdeményezésére a felek között 2020. március 9-én egyeztetésre került sor, amelynek célja a felperes részéről az alperes új menedzsmentjének történő bemutatkozás és az együttműködés optimalizálásának megbeszélése volt. Ezen a találkozón szóba került az alperes részéről a felmondási szándék.[80]
A koronavírus járványra tekintettel az a tulajdonosi döntés született, hogy 2020. március 15. napjával a járványra tekintettel bezárja az alperes fürdőit. Ezzel nagyjából egyidejűleg a vidéki fürdők is bezártak. Az alperes a 2020. május 15-én kelt, a felperes számára 2020. május 20-án kézbesített felmondásával a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontjára utalással felmondta a szerződést. Arra hivatkozott, hogy a járványügyi rendelkezések és az azzal összefüggésben meghozott alapítói rendelkezés következtében a társaság által üzemeltetett fürdők és gyógyfürdők nem meghatározható ideig nem működnek; a társaság üzleti terveit, árbevételét a kialakult vis maior helyzet, a turizmus visszaesése és az ágazati válság hosszú távon negatívan befolyásolja; a társaságnak jelenleg nincs a szokásos üzleti tevékenységből származó bevétele, a keretszerződésben lekötött szolgáltatások igénybevételére nincs szüksége. A levélben foglaltak szerint a meglévő szerződés módosítása olyan mértékben lenne szükséges, amelyre a Kbt. 141. §-a nem ad lehetőséget és amelyre tekintettel új közbeszerzési eljárást kellene lefolytatni.[81]
A kijárási korlátozások vidéki megszüntetésével 2020. május 4. napjától újranyitottak a vidéki strandfürdők. Az Operatív Törzs honlapján 2020. május 16-án jelent meg a hivatalos tájékoztatás arról, hogy május 18-tól újra nyithatnak a strandok és a szabadtéri fürdők. Az alperes is döntött a szerződéssel érintett fürdői közül egyes strandok május 30-i, valamint mások legkésőbb június 15-i újra nyitásáról.[82]
A felmondást a felperes megalapozatlannak és jogszerűtlennek tartotta, ezért a 2020. június 11-ei válaszlevelében bejelentette, hogy azt jogellenesnek tartja, és érvényesíti az ebből fakadó igényeit. A 2020. június 17-i újabb levelében a felperes a perbeli szerződés 5.2 pontja alapján felhívta az alperest 145 783 716 forint meghiúsulási kötbér megfizetésére, amely felszólításnak az alperes nem tett eleget.[83]
A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését elsődlegesen meghiúsulási kötbér címén 145 783 716 forint és járulékai, másodlagosan kártérítés címén 72 614 411 forint és járulékai megfizetésére. A felperes érvelése szerint az alperes a koronavírus-járványra való hivatkozással jogellenesen mondta fel a szerződést. A felmondás ráadásul olyan időpontban történt, amikor az alperes tudatában volt annak, hogy a fürdők heteken belül újra nyitnak; az alperes jogellenes felmondása a teljesítés jogos ok nélküli megtagadásának minősül, ezért a Ptk. 6:183. §-a értelmében a lehetetlenülés jogkövetkezményei alkalmazására alapítottan
- 2037/2038 -
érvényesíthette a szerződésben kikötött meghiúsulási kötbér iránti igényét.[84]
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Indokai szerint a szerződés a szezonális szükségletének, azaz extra ideiglenes munkaerőigényének kielégítésére szolgált; a 2020 március elejétől a világot sújtó koronavírus-járvány beláthatatlan és kiszámíthatatlan, a felek felróhatósági körén kívül eső külső tényező volt, amely alapjaiban rendezte át az emberek életét és az üzleti ágazatokat, így különös hatást gyakorolt a turizmusra; a veszélyhelyzeti és az utazási korlátozások bevezetéséről szóló rendelet, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata a fürdők látogatottságát jelentősen visszaszorította, elmaradt a fürdők szezonális forgalomnövekedése, amelynek következtében nem volt szüksége plusz munkaerőre. Erre tekintettel a szerződés teljesítése a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése értelmében lehetetlenné vált. Felmondólevele tartalmazta a szerződés teljesítésének a koronavírus-járvány - mint vis maior - miatt történő lehetetlenné válását. Kifejtette, hogy a kötbérfelelősség alóli mentesülése körében jelentősége van a járványügyi intézkedések során meghozott jogszabályoknak, a kijárási tilalom, illetve a határzár elrendelésének, ami köztudomású tényként radikális piaci változást eredményezett. Hangsúlyozta, hogy a családdal és többéves munkajogviszonnyal rendelkező állandó munkavállalói foglalkoztatásának fenntartását tartotta elsődlegesnek, és a munkaerő belső átcsoportosításával próbálta a veszélyhelyzet folyamán a bizonytalan helyzetbe kerülő munkavállalókat segíteni.[85]
A Kúria határozatában rámutatott: a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a szerződés teljesítése az alperes részéről lehetetlenült. E tekintetben jelentősége van a szerződés keretjellegének: az alperest nem egy konkrétan meghatározott időben történő vagy valamilyen formában ütemezett szerződéses kötelezettség terhelte a diákmunkaerő igénybevételét illetően, hanem azt bármilyen kötöttség nélkül vehette igénybe a 24 hónapos szerződéses futamidő alatt. Az sem vezethető le a szerződés tartalmából, hogy az alperes csak a járványidőszakra eső szezonális (extra) munkaerőigényét kívánta volna a perbeli szerződés által biztosítani. Az nem vitatható, hogy a koronavírus-járvány miatti kormányzati intézkedések és tulajdonosi döntés alapján bekövetkezett - időleges - bezárások nyilvánvalóan és értelemszerűen befolyásolták az alperes működését, ezáltal munkaerőigényét, az azon kívüli időszakokban azonban - saját álláshirdetései által is igazoltan - állandó munkavállalóin felüli munkaerőigénye is volt, nagyrészt a perbeli szerződéssel érintett munkakörök tekintetében, hiszen a veszélyhelyzeti korlátozásokkal nem érintett időszakokban az alperes fürdőinek működése döntően lehetséges volt.[86]
A Kúria hangsúlyozta, hogy a lehetetlenülés Ptk. 6:179. §-ában szabályozott jogintézménye a szerződésszegés azon esetkörét jelenti, amikor a szerződés teljesítése a szerződéskötés után beállott körülmények miatt meghiúsul, ami a szerződéses szolgáltatás végleges és teljes körű nem teljesíthetőségét feltételezi. Az adott ügyre vetítve ez egyrészt azt jelenti, hogy a 24 hónap határozott időtartamú szerződéses futamidőből eltelt három hónapra tekintettel hátra maradt 21 hónap tekintetében, a 280.000 munkaóra le nem hívott egész része igénybevétele meghiúsulásának kellett volna bizonyítottan fennállnia.[87] Az átmeneti fürdőbezárások - a perbeli szerződés keretjellegére, és abból adódóan az alperes kötetlen, bármikor, bármilyen mértékben aktiválható lehívási kötelezettségére figyelemmel - a teljes szerződés lehetetlenülését nem okozhatták, így annak bekövetkezését a másodfokú bíróság a Ptk. 6:179. §-ának anyagi jogi rendelkezését sértve állapította meg.[88]
A Kúria ebben a határozatában a lehetetlenülést nem látta megállapíthatónak, a járványhelyzet hatásainak átmeneti jellegére tekintettel. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy - legalábbis a Kúria határozatából úgy tűnik - a felperes valójában nem arra hivatkozott, hogy a szerződés teljesítése ténylegesen lehetetlenült volna, hanem arra, hogy a felmondás a teljesítés megtagadásának (Ptk. 6:183. §) minősül, így joga van választani a késedelem vagy a szolgáltatás lehetetlenné válásának jogkövetkezményei közül, és ő ez utóbbiakat kívánta érvényesíteni;[89] ehhez képest a bíróságok lehetetlenülés körében előadott érvelése némiképp inadekvátnak tűnik az adott ügyben.
A Kúria három, BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[90] egy európai szabadalom vonatkozó kényszerengedély járványhelyzetre tekintettel történő kiadása tárgyában döntött.
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 19. §-ának (1) bekezdése szerint a szabadalmi oltalom alapján a szabadalom jogosultjának - a szabadalmasnak - kizárólagos joga van a találmány hasznosítására. Az Sztv. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a szabadalmas hasznosítási szerződés (szabadalmi licenciaszerződés) alapján ad engedélyt - díjfizetés ellenében - a találmány hasznosítására. A szabadalmi licenciaszerződés megkötésére - eltérő rendelkezés hiányában - kiterjed a szabadalmas szerződéskötési szabadsága [Ptk. 6:59. § (1) bekezdés]. Ehhez képest a szabadalmi
- 2038/2039 -
kényszerengedély kiadása, amely hatósági határozaton alapuló kötelmet [Ptk. 6:2. § (3) bekezdés] hoz létre a szabadalmas és a kényszerengedély jogosultja között, a szerződési szabadság kivételes, jogszabályi felhatalmazáson alapuló korlátozásának (tulajdonképpen speciális szerződéskötési kötelezettségnek) tekinthető.
A Sztv. 33/B-33/C. §§-ait - 2020. június 18-i hatállyal - a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 295. § (2) bekezdése iktatta be, lényegében fenntartva a járványügyi veszélyhelyzet alatt elfogadott, a belföldi hasznosításra szolgáló közegészségügyi kényszerengedélyről szóló 212/2020. (V. 16.) Kormányrendelet szabályait. Az Sztv. 33/B. § (1) bekezdés a) pontjának értelmében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 228. § (2) bekezdése szerinti egészségügyi válsághelyzettel összefüggő belföldi szükségletek kielégítése céljából közegészségügyi kényszerengedélyt adhat szabadalmi oltalom alatt álló gyógyszer vagy hatóanyag hasznosítására.
Az ügy tényállása szerint a kérelmező egy Magyarországon hatályosított európai szabadalom jogosultja, amely így azonos hatályú a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által megadott szabadalommal.[91] Az Sztv. 24. § (1) bekezdése alapján a szabadalom igénypontjai kiterjednek egy hatóanyagra és az e hatóanyagot tartalmazó gyógyászati kompozícióra. A szabadalom oltalmi körébe tartozik egy termék, amelynek forgalomba hozatali engedélyének jogosultja a kérelmezővel azonos cégcsoportba tartozó írországi cég. A termék az egyetlen olyan szabadalommal védett, perbeli hatóanyagot tartalmazó készítmény volt, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 2019-es koronavírus-betegségben (COVID-19) szenvedő olyan felnőttek, valamint (12 éves és annál idősebb, legalább 40 kg-os testtömegű) serdülők kezelésére javallott, akik kiegészítő oxigénkezelést (alacsony vagy magas áramlású oxigén vagy más nem invazív lélegeztetés a kezelés elején) igénylő tüdőgyulladásban szenvedtek.[92]
A kérelmezett 2020. november 20-án a fenti szabadalom tekintetében az Sztv. 33/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, belföldi hasznosításra irányuló közegészségügyi kényszerengedély iránti kérelmet nyújtott be a Hivatalhoz. Hivatkozott arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2020. január 30-án a COVID-19 járványt nemzetközi horderejű közegészségügyi szükséghelyzetnek nyilvánította, majd 2020. március 11 -én világjárványnak minősítette, és a Magyar Kormány e rendkívüli körülmények között egészségügyi válsághelyzetet rendelt el. Állította, hogy a készítmény magyarországi mennyisége nem elegendő a belföldi szükséglet kielégítéséhez, annak előállítására és a hazai szükségletek biztonságos ellátására ugyanakkor képes, az akadályozó szabadalmi oltalmakból fakadó kizárólagos jogokat pedig tiszteletben kívánja tartani.[93] A Hivatal a kényszerengedélyt kiadta,[94] a kérelmező ezt követően fordult a bírósághoz.
A Kúria a határozatában rámutatott: minthogy az egészségügyi válsághelyzet fennállása a felek között nem volt vitás, értelmezésre az a további jogszabályi feltétel szorult, amely szerint a Hivatal közegészségügyi kényszerengedélyt "az említett egészségügyi válsághelyzettel összefüggő belföldi szükségletek kielégítése céljából" ad. A Kúria - az Alaptörvény 28. cikkére alapítottan - döntő jelentőséget tulajdonított e körben a törvényjavaslat indokolásának, miszerint "[a]z élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvánnyal összefüggésben bizonyos, adott esetben szabadalmi vagy kiegészítő oltalom alatt álló egészségügyi jellegű találmányokon [...] alapuló termékek tekintetében előfordulhat, hogy a szabadalmasnak nem áll rendelkezésére olyan kapacitás, hogy azokat a szükséges mértékben elő tudja állítani, ugyanakkor az állampolgárok egészségének és életének megóvása megköveteli azt, hogy ezen termékek megfelelő mennyiségben elérhetőek legyenek".
A szabályozás nemzetközi jogalapját képező szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény (TRIPS megállapodás) 31. cikk b) pontja biztosítja a lehetőséget, hogy e kényszerengedély esetében eltekintsenek az előzetes tárgyalások megkísérlésének követelményétől, de a Kúria szerint a kényszerengedély kiadásának az is feltétele, hogy "a szabadalmasnak nem áll rendelkezésére olyan kapacitás, hogy azokat a szükséges mértékben elő tudja állítani, ugyanakkor az állampolgárok egészségének és életének megóvása megköveteli azt, hogy ezen termékek megfelelő mennyiségben elérhetőek legyenek". Ezt támasztja alá az is, hogy az Sztv. 33/C. § (2) bekezdése szerint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv az exportcélú hasznosításhoz szükséges igazolást - egyebek mellett - a rendelkezésre álló készletek mennyiségére vonatkozó információk elemzésével állítja ki.[95] Az engedélyezés e feltétele fennállásának vizsgálatakor a Hivatal a kötött bizonyítási rendszer miatt a gyógyszerészeti államigazgatási szerv által kiállított igazolás tartalmától nem térhet el; az Sztv. 33/B. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a Hivatalnak meg kell adnia a kért kényszerengedélyt. A törvény a mérlegelés lehetőségét csak a szabadalmast az Sztv. 33/B. § (3) bekezdése értelmében megillető díj mértékének megállapítása tekintetében biztosítja a Hivatal számára, amelynek szempontjait - példálózó jelleggel - az Sztv. 33/B. § (4) bekezdésében nevesíti.[96]
- 2039/2040 -
A Kúria ebben az ügyben - bár a szerződési szabadság elvét kifejezetten nem hívta fel - a szabadalmas szerződési szabadságát korlátozó kényszerengedély kiadásának feltételeit megszorítóan értelmezte, az Alaptörvény 28. cikke alapján a szabályozás indokai közül törvényi feltétellé emelve a szabadalmasnál fennálló kapacitáshiányt, amely a normaszövegben kifejezetten nem szerepelt. Ez az értelmezés összhangban van a szabadalmi szabályozás logikájával, amely alapvetően arra irányul, hogy a találmány hasznosításának hasznai a találmány megalkotásának terheit viselő feltalálót (szabadalmast) gazdagítsák.
A Kúria fenti határozatait az Alkotmánybíróság a 3434/2023. (X. 25.) AB határozatával megsemmisítette. Ez a határozat azonban a fenti megállapításokat érdemben nem érintette, mivel a megsemmisítés indoka az volt, hogy "az SZTNH előtti eljárásban ügyféli státusának el nem ismerése miatt sérült az indítványozó tisztességes hatósági eljáráshoz való alapjoga, [...]. A Kúria pedig megállapította ugyan az indítványozó ügyféli minőségét, de nem orvosolta a sérelmet, mert az indítványozó ügyféli jogállásának garanciáját jelentő nyilatkozattételi jogát nem ismerte el, ekképpen a bírósági eljárás során sérült az indítványozó jogorvoslathoz való joga".[97]
A Kúria egy BHGY-ban közzétett, precedensértékű eseti határozatában[98] a járványhelyzet hatásait vizsgálta a zeneipari bevételek elmaradásával összefüggésben.
A határozat releváns tényállása szerint a felperes mint producer és az alperes mint művész között hangfelvétel-kiadói, producer-manageri szerződés állt fenn, amely magában foglalta a kiadói, a produceri és menedzseri munkákat is. Az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy 2016. szeptember 1-jéig elkészíti a legújabb albumát, míg a felperes annak megjelentetését, nyilvánosságra hozatalát, valamint a produceri és menedzseri munka elvégzését vállalta. A megállapodás szerint minden hangfelvétel és azok minden egyes részének kiadói joga a felperest illette meg. Az alperes azt is vállalta, hogy a szerződés és az opció időtartama alatt más kiadó részére sem külföldön, sem belföldön nem készít hangfelvételt, sem mechanikai sokszorosítás vagy digitális terjesztés céljára, sem másmilyen kereskedelmi célra. A szerződő felek kikötötték, hogy az alperes fellépéseit a felperes koordinálja, ütemezi és az azokkal kapcsolatos szerződéseket megköti, és megilleti a fellépések bruttó árbevételének 30%-a. A felek rendelkeztek arról is, hogy a felperes a szerződés aláírásától számított öt évig kizárólagos vételi joggal (opció) rendelkezik a korábban rögzített meghatározott hangfelvételt követő négy albumra (opciós hangfelvétel). Arról is rendelkeztek, hogy ha az alperes az opciós hangfelvételeket nem készíti el vagy nem mutatja be, az opció időtartama a lejárattól számított további öt évvel meghosszabbodik.[99] Az alperes a felperesnek 2016. szeptember 19-én megküldött nyilatkozatában a szerződést a Ptk. 6:213. § (1) bekezdésére és a 6:278. §-ára hivatkozással a felperes kirívóan súlyos szerződésszegései és egyéb okok miatt azonnali hatállyal felmondta.[100]
A felperes keresetében - az alperesi felmondás jogellenességére hivatkozással - a felmondással okozott kár megtérítését kérte, amely egyrészt a hangfelvételek példányainak értékesítéséből és digitális platformon történő kereskedéséből reálisan elvárt, ám az öt hangfelvétel elkészítésének hiányában elmaradt bevételből, másrészt az elvárt fellépések alapján járó díjak elmaradásából, harmadrészt a reálisan elvárt egyéb jövedelmek (például reklámtevékenység) hiányából származó elmaradt haszon megtérítéséből állt.[101] A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitatott a felmondás jogellenessége,[102] és az összegszerűség körében is kizárólag az volt vitatott, hogy a felperest megilleti-e a 2020. évi elmaradt jövedelemként rögzített 12 379 291 forint elmaradt jövedelem, figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság szerint a Covid-19 járvány miatt köztudomású tény az, hogy 2020-ban és 2021 -ben az alperes elesett a nyilvános fellépések lehetőségétől.[103]
Bár a Kúria kifejezetten nem vitatta, hogy a járvány hatásai köztudomású ténynek minősülnek,[104] rámutatott, hogy a 2020. évben a koronavírusjárvány terjedése miatt bevezetett korlátozások terjedelme változó volt, a különböző rendezvények tilalma az egész évben nem volt teljes körű. Mindehhez képest a felperes nem volt elzárható annak igazolásától, hogy a megismételt eljárásban eljárt másodfokú bíróság álláspontjával szemben igazolja, hogy az alperesnek 2020. évben ténylegesen voltak fellépései és ebből bevételei származtak.[105] Az adott év első két hónapjában semmilyen rendezvény-tilalom nem érvényesült, továbbá a felperes igazolni tudta azt, hogy az alperes saját elérhetőségein számos tényleges fellépéséről tudósította saját rajongóit, illetve közönségét.[106] A Kúria szerint tévedett tehát a megismételt eljárásban eljárt másodfokú bíróság akkor, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az alperesnek nem keletkezhettek jövedelmei a 2020. évben a fellépései kapcsán,[107] ennek összegét a perben kirendelt szakértő véleménye alapján állapította meg.[108]
A Kúria ebben a határozatában lényegében nem foglalt állást arról, hogy mennyiben tekinthető köztudomású ténynek a zeneipari bevételek elmaradása. A köztudomású tényekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megsértése és az ellenbizonyítás lehetőségétől való elzárás mint eljárási szabálysértés megállapítása mellett e kérdésben a Kúriának az adott ügyben nem kellett kifejezetten döntenie. Ugyanakkor az a megállapítása, miszerint a "a 2020. évben a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett
- 2040/2041 -
korlátozások terjedelme változó volt, a különböző rendezvények tilalma az egész évben nem volt teljes körű" arra utal, hogy valójában nem tekinthető köztudomású ténynek a bevételek elmaradása.
Tanulmányom célja ezúttal nem mélyebb elemzés volt, hanem egy áttekintést adni a Kúria COVID-19 hatásaival kapcsolatos joggyakorlatáról. Noha a Kúria gyakorlatában viszonylag kevés határozat vizsgálta a járványhelyzetnek a szerződéses jogviszonyokra gyakorolt hatásait, azonban az elmúlt években hozott néhány precedensértékű határozatból bizonyos tendenciák megállapíthatók. Először is, a Kúria megállapította, hogy a bíróságnak a konkrét eset összes körülményeit mérlegelve kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a járványhelyzet, illetve az abból fakadó korlátozások a fél ellenőrzési körén kívül eső körülményként merülnek-e fel a szerződésszerű teljesítés akadályaként. A második fontos elvi megállapítás, hogy a szerződéses jogviszony tartama alatt felmerülő, vis maiorként minősülő körülmény - a felek közötti jogvita tárgyától függően - többféle joghatás kiváltására is alkalmas lehet.
Ez az elvi megközelítés magyarázza, hogy a Kúria ugyanazt a járványhelyzetet adott esetben, egy munkaügyi jogvitában nem minősítette elháríthatatlan külső oknak, míg egy bérleti jogviszony keretében már ellenőrzési körön kívül eső, a szerződésszegés alól mentesítő körülménynek tekintette. A munkajogi ítélkezésben a munkavállaló mint gyengébb fél védelmének elsődlegességét a járványhelyzet sem írta felül, míg a kereskedelmi jogi ítélkezés továbbra is az üzleti kockázatok észszerű felmérését és kezelését helyezi a középpontba, és az eset konkrét körülményei alapján határozza meg a járványhelyzetből fakadó következményeket. Ez véleményem szerint igen bíztató, mert azt vetíti előre, hogy a Kúria rendkívüli helyzetben is igyekszik megtartani ítélkezése elvi koherenciáját.
Nincs kétségem afelől, hogy a Kúria gyakorlatában a jövőben nagyobb számban fognak előfordulni olyan esetek, amelyek a COVID-19 járvány szerződéses jogviszonyokra gyakorolt hatásait fogják elbírálni, mint ahogy sajnálatos módon a korábban jogirodalmi kuriózumként kezelt egyéb rendkívüli helyzetek jogviszonyokra gyakorolt hatásaival is számolnunk kell az elkövetkező évek jogirodalmában és joggyakorlatában. Persze az ideális az lenne, ha a vis maior helyzetek joghatásai ismét csak az elméleti viták tárgyát képeznék.
[1] Boóc Ádám: Megjegyzések a COVID-19 vírus hatásairól a magyar szerződési jogban, különös figyelemmel a vis maior fogalmára, Glossa Iuridica, Jog és vírus különszám, 2020, 85-94.
[2] Boóc Ádám: Mennyiben tekinthető a COVID-19 vis maior helyzetnek? In: Jogi diagnózisok II. A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 73-86.
[3] Fuglinszky Ádám: A koronavírus-járvány hatásai a kontraktuális felelősségre, In: Jogi diagnózisok II. A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 15-72.
[4] Dr. Józon Mónika: Fogyasztóvédelem az Európai Unióban a COVID-19 járvány idején és azon túl: merre tart az európai uniós fogyasztóvédelmi jog? Európai Jog, 2022/5, 16-29.
[5] Pomeisl András József: XIII. Cím: A szerződés megszüntetése megállapodással és egyoldalú jognyilatkozattal, In: Polgári jog V/VI. Kötelmi jog Első és Második Rész (szerk.: Wellmann György), HVG-ORAC, Budapest, 2021, 590604.
[6] Pusztahelyi Réka: COVID-19 mint tudatosan vállalt kockázat? A járványos megbetegedésekért való felelősség korlátozása illetve kizárása, In: Jogi diagnózisok II. A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 87-108.
[7] Magyarország Alaptörvénye.
[8] A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény.
[9] A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény.
[10] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[11] K-PJ-2021-481 (Kúria Pfv.V.20.826/2021/2.).
[12] K-MJ-2022-6 (Kúria Mfv.II.10.141/2021/3.).
[13] K-MJ-2022-50 (Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4.).
[14] K-MJ-2022-66 (Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4.).
[15] K-PJ-2022-438 (Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9.).
[16] K-PJ-2022-465 (Kúria Pfv.IV.21.465/2021/10.).
[17] K-PJ-2022-483 (Kúria Pfv.V.21.188/2021/5.).
[18] K-PJ-2022-562 (Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11.).
[19] K-MJ-2023-28 (Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3.).
[20] K-MJ-2023-34 (Kúria Mfv.VIII.10.157/2022/8.).
[21] K-MJ-2023-76 (Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6.).
[22] K-PJ-2023-363 (Kúria Pfv.V.21.049/2022/5.).
[23] K-PJ-2023-668 (Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10.). ■
JEGYZETEK
[1] Fuglinszky Ádám: A koronavírus-járvány hatásai a kontraktuális felelősségre, In: Jogi diagnózisok II.-A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 15-72.; Pusztahelyi Réka: COVID-19 mint tudatosan vállalt kockázat? A járványos megbetegedésekért való felelősség korlátozása illetve kizárása, In: Jogi diagnózisok II. A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 87-108.
[2] Boóc Ádám: Megjegyzések a COVID-19 vírus hatásairól a magyar szerződési jogban, különös figyelemmel a vis maior fogalmára, Glossa Iuridica, Jog és vírus különszám, 2020, 85-94.; Boóc Ádám: Mennyiben tekinthető a COVID-19 vis maior helyzetnek? In: Jogi diagnózisok II. A COVID-19-világjárvány hatásai a jogrendszerre (szerk.: Gárdos-Orosz Fruzsina-Lőrincz Viktor Olivér), L'Harmattan, Budapest, 2022, 73-86.
[3] r. Józon Mónika: Fogyasztóvédelem az Európai Unióban a COVID-19 járvány idején és azon túl: merre tart az európai uniós fogyasztóvédelmi jog?D Európai Jog, 2022/5, 16-29.
[4] Pomeisl András József: XIII. Cím: A szerződés megszüntetése megállapodással és egyoldalú jognyilatkozattal, In: Polgári jog V/VI. - Kötelmi jog Első és Második Rész (szerk. : Wellmann György), HVG-ORAC, Budapest, 2021, 599-600.
[5] Természetesen ez a megállapítás annyiban pontosítandó, hogy a kötelmi jogi területen kívül találhatók családjogi esetek is, elsősorban kapcsolattartási ügyek (lásd Pfv.II.21.409/2021/5.).
[6] K-MJ-2023-100 (Kúria Mfv.VIII.10.085/2023/5.); K-MJ-2023-101 (Kúria Mfv.VIII.10.093/2023/5.); K-MJ-2024-5 (Kúria Mfv.II.10.121/2023/4.).
[7] K-MJ-2022-50 (Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4.).
[8] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [1]-[3].
[9] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [4]-[5].
[10] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [7]-[8].
[11] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [6].
[12] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [9].
[13] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [10].
[14] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [11].
[15] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [34].
[16] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [35].
[17] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [36].
[18] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [37].
[19] A rendelkezés 2020. április 23-tól 2020. június 17-ig volt hatályban.
[20] Kúria Mfv.VIII.10.004/2022/4. [38].
[21] K-MJ-2023-76 (Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6).
[22] Az alperes és a kft. ügyvezetője és egyedüli tagja 2012. február 29. óta ugyanaz a személy volt, de ennek az ügy szempontjából nem volt relevanciája.
[23] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [1]-[2].
[24] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [5].
[25] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [6].
[26] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [7]-[10].
[27] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [60].
[28] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [61].
[29] Kúria Mfv.VIII.10.041/2023/6. [62].
[30] K-MJ-2022-6 (Kúria Mfv.II.10.141/2021/3.).
[31] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [1].
[32] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [3].
[33] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [4]-[8].
[34] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [9].
[35] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [60].
[36] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [61].
[37] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [62].
[38] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [63]-[64].
[39] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [65].
[40] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [66].
[41] Kúria Mfv.II.10.141/2021/3. [67].
[42] K-MJ-2022-66 (Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4.)
[43] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [11]-[12].
[44] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [3]-[6].
[45] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [7]-[10].
[46] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [73]-[74].
[47] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [75]-[77].
[48] Kúria Mfv.VIII.10.019/2022/4. [78]-[81].
[49] K-MJ-2023-28 (Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3).
[50] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [1].
[51] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [2]-[3].
[52] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [4].
[53] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [5].
[54] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [20].
[55] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [23].
[56] Kúria Mfv.VIII.10.158/2022/3. [24].
[57] K-MJ-2023-34 (Kúria Mfv.VIII.10.157/2022/8.).
[58] Kúria Mfv.VIII.10.157/2022/8. [70].
[59] A felperes keresetében a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 2020. július 10-től 2021. februárig járó kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest (Kúria Mfv.VIII.10.157/2022/8. [4]).
[60] 1875. évi XXXVII. törvénycikk.
[61] K-PJ-2022-483 (Kúria Pfv.V.21.188/2021/5.). E határozat megjelent e lapban is, BH 2022.209. szám alatt.
[62] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [1].
[63] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [2].
[64] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [3].
[65] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [4].
[66] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [12].
[67] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [13].
[68] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [14].
[69] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [16].
[70] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [17].
[71] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [15].
[72] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [17].
[73] Kúria Pfv.V.21.188/2021/5. [18].
[74] K-PJ-2021-481 (Kúria Pfv.V.20.826/2021/2.)
[75] Kúria Pfv.V.20.826/2021/2. [18.]
[76] Kúria Pfv.V.20.826/2021/2. [19.]
[77] Ebből a szempontból nem volt jelentősége az alperes azon hivatkozásának, miszerint a gyártó csak a szerződéskötést követően jelezte, hogy a megemelkedett megrendelésekre és korlátozásokra tekintettel késéssel tud szállítani (vö. Kúria Pfv.V.20.826/2021/2. [2.]).
[78] K-PJ-2023-363 (Kúria Pfv.V.21.049/2022/5.).
[79] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [1]-[5].
[80] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [6]; [8].
[81] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [9]-[10].
[82] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [11].
[83] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [12].
[84] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [13]-[14].
[85] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [16]-[19].
[86] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [69]-[71].
[87] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [72]-[74].
[88] Kúria Pfv.V.21.049/2022/5. [75].
[89] Ez annál inkább így van, hiszen, ha a szerződés teljesítése lehetetlenült volna, akkor a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése alapján, a törvény erejénél fogva megszűnt volna, így a felmondás jogellenessége érdektelen lenne; a felperes éppen azért hivatkozik a felmondás jogellenességére, mert ha ez az érvelése helytálló, akkor a teljesítést az alperes "jogos ok nélkül" tagadta meg, ami utat nyit a Ptk. 6:183. § alkalmazására.
[90] K-PJ-2022-438 (Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9.); K-PJ-2022-465 (Kúria Pfv.IV.21.465/2021/10.); K-PJ-2022-562 (Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11.).
[91] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [1]-[2]; Kúria Pfv.rV21.465/2021/11. [1]-[2]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11 [1]-[2].
[92] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [2]; Kúria Pfv.IV.21.465/2021/11. [2]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11. [2].
[93] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [3]; Kúria Pfv.IV.21.465/2021/11. [3]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11. [3].
[94] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [5]-[6]; Kúria Pfv.IV.21.465/2021/11. [5]-[6]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11. [5]-[6].
[95] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [36]-[38]; Kúria Pfv.IV.21.465/2021/11. [36]-[38]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11. [36]-[38].
[96] Kúria Pfv.IV.21.464/2021/9. [38]; Kúria Pfv.IV.21.465/2021/11. [38]; Kúria Pfv.IV.21.466/2021/11. [38].
[97] 3434/2023. (X. 25.) AB határozat [89].
[98] K-PJ-2023-668 (Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10).
[99] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [1]-[2].
[100] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [3].
[101] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [4]-[5].
[102] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [17]-[22].
[103] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [50].
[104] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [51]-[52].
[105] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [54].
[106] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [55].
[107] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [56].
[108] Kúria Pfv.IV.20.390/2023/10. [57]-[61].
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD főtanácsadó, Kúria (Werbőczy István Országbírói Kutatóintézet); megbízott oktató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, és az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
