Az erkölcs és a jog összegfüggésének kérdéskörére külön jogfilozófiai irányzat, a jogi moralizmus alakult. Az erkölcs és jog közötti kapcsolat egy szelete, nevezetesen a büntetőjogi erkölcsvédelem legmarkánsabban a Devlin-Hart-vitában domborodott ki.[1] A jogfilozófiai nézőpontokon túlmenően azonban egyes nemzetközi szerződések is tartalmaznak olyan kitételt, amely alapján a nemzeti jogalkotó indokolt esetben pusztán az erkölcsök védelme érdekében korlátozhatja az állampolgárok cselekvési szabadságát. E nemzetközi jogi instrumentumokban szereplő rendelkezések a hazai jogalkotás számára nemzetközi és nemzeti kriminalizációs kötelezettséget és jogosultságot alapozhatnak meg.[2]
A "közerkölcs" védelmének jogkorlátozó indoka a jogalkotó számára saját büntetőpolitikáját megalapozó eszközül szolgál. A közerkölcsöt kriminalizációs indokként használó büntető jogalkotási folyamatot nevezem erkölcsi alapú kriminalizációnak. Feltételezésem szerint a közerkölcsi kriminalizáció természetjogi szemszögből indokolható, azonban nem feltétlenül állja ki a jogpozitivizmus előreláthatósági és kiszámíthatósági alkotmányos követelményét.[3]
Jelen tanulmányban egyrészről arra a kérdésre keresem a választ, hogy lehet-e büntetőjogi eszközökkel megvédeni az erkölcsöt, másrészt igyekszem feltárni a közerkölcsi kriminalizáció releváns jogi problémáit. Az erkölcsi alapú kriminalizáció sajátosságai elemzésének szükségszerű előfeltétele azonban a jog és erkölcs közötti különbségek és összefüggések rövid áttekintése.
Az erkölcs és jog viszonyát történetileg a római jog normatív erővel bíró szabályai közötti különbségtétellel jellemezhetjük. Nevezetesen, a ius, fas, mos háromrétegű szabályegyüttese összeköti, de egyben el is különíti a jogot az erkölcstől. Amint az ismert, a viták feloldásának eredeti eszköze a mos[4] volt, amely a szokások alapján elvárható, illendő magatartás zsinórmértékét támasztotta a polgárokkal szemben. Az isteni törvényeket felölelő fas rendszere már átvezet a jogi szabályozottságot biztosító és állami szervek útján is kikényszeríthető ius birodalmába. A római polgár tehát az erkölcs, a szokás és a vallás keretei között élt.[5]
A jog és erkölcs normatív erejét tekintve lényegi különbség, hogy míg a jogi normák alapvetően az állami kényszer útján érvényesülnek, illetve kikényszeríthetőek, addig az erkölcsi normát az ember, a közösség önként fogadja el, és belső meggyőződéséből követi, hiszen az erkölcsi értékek felismerése az ember sajátossága.[6] Az erkölcsnek így talán a leglényegesebb fogalmi eleme, hogy olyan belső meggyőződésen alapuló szabályokat ír elő, amelyek a társadalom általános elvárásának is tekinthetőek. Eltér a két kategória abban is, hogy az erkölcsi szabályok olyan társadalmi szokásokat generáltak, amelyek az emberi közösség életét döntően befolyásolják, e szabályok megsértőire pedig sajátos közösségi szankciókat alkalmaznak.[7]
Szigeti megvilágítja, hogy - a joggal ellentétben - egyes erkölcsi kategóriáknak nincs normatív rangja, mivel nem a tényleges viselkedésre vonatkoznak, nem adják meg a cselekvési parancs konkrét tartalmát, hanem pusztán elvárásokat fogalmaznak meg. Példaként idézi a "Szeresd felebarátodat, mint tenmagad" maximáját, amely a konkrét követendő magatartást nem írja le, hanem az adott szituációban azt a jogalanynak kell ténylegesen a maxima által megadott elváráshoz igazítva kialakítania, tartalommal megtöltenie.[8]
E különbségeket megjegyezve és figyelembe véve vizsgálnunk kell tehát a két normarendszer egymással való kapcsolódási pontjait is. Számos szerző idézi e tekintetben Jellineket, aki a jogot erkölcsi minimumként (etisches Minimum) határozta meg. A hivatkozott tétel utal arra, hogy a jog szükségképpen erkölcsi tartalmat is feltételez. Ahogyan azt Kisida Erzsébet kiemeli: a jog alakulására közvetlen hatást gyakorolnak az erkölcsi nézetek, minthogy a jog hátterében annak belső legitimációjaként ma is értékek védelme áll. Véleménye szerint a társadalmi viszonyok változása ismét indokolttá tette, hogy a jogalkotó az erkölcsi normákat úgymond beépítse a jogszabályokba, mert az erkölcsi normák az önkéntes jogkövetést biztosító olyan alapvető értékeket hordoznak, amelyek egyszersmind a jogi szabályozás alapelveiben is visszatükrözhetőek.[9]
Az erkölcs és jog összefüggését Bódig Mátyás is a jog sajátos normativitásával magyarázza. Lényegét abban látja, hogy a jog normativitása bizonyos vonatkozásokban visszautal az erkölcs normativitására. Egyes erkölcsi indokok ugyanis a jog szempontjából konstitutív természettel bírnak. E megállapítás is lényegében arra utal, hogy egyes nézetek szerint a jog csak akkor lehet érvényes vagy működőképes, ha tartalmilag összeegyeztethető bizonyos erkölcsi mércékkel, tehát ha a jogalanyoktól nem követel olyan cselekvéseket, amelyek releváns erkölcsi indokokkal nem igazolhatóak.[10]
A jog és erkölcs kapcsolatát Ligeti a pozitív jognak az erkölcshöz, illetve az igazságosságról alkotott elképzelésnek megfelelő joghoz való viszonyként határozza meg.[11] Fenyvesi pedig arra mutat rá, hogy mind az erkölcs, mind pedig a jog normarendszere társadalmi funkcióját illetően megegyezik, hiszen mindkettő a társadalmi viszonyok, az emberi magatartások szabályozója. Az erkölcs normái azonban a jogiakhoz képest lassabban, bonyolultabb tudati és pszichés mechanizmus közbeiktatódása révén változnak. A két rendszer összefüggését tekintve pedig megállapítja, hogy kölcsönösen hatnak egymásra mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás terültén, minthogy a jog erkölcsi követelményeket is megfogalmaz. Ezáltal a jog új erkölcsi normák tartalmának kialakításához és fejlesztéséhez járul hozzá, egyben a történetileg túlhaladott erkölcsi követelmények megszüntetése irányába is hat.[12]
A jog és erkölcs közötti különbségek és összefüggések ismeretében az erkölcsi alapú kriminalizáció tárgya - tehát az erkölcsi nézőpontú büntetőjogi jogalkotás - miatt meg kell vizsgálnom, hogy melyek a jog számára is releváns erkölcsi szabályok, illetve azt is, hogy mi a jog nézőpontja az erkölcsről, azaz melyek az erkölcsre vonatkozó jogi rendelkezések.
A jogi szempontból jelentős erkölcsi szabályokon azokat az erkölcsi tételeket értem, amelyek a jogba olyan mélyen integrálódtak, hogy erkölcsi, avagy jogi jellegük, ezek összefonódása miatt szinte megkülönböztethetetlen.
E sajátos erkölcsjogi szabályok vonatkozásában rögzíti Szigeti, hogy legalitás és moralitás közötti kölcsönhatásban - a különbség és az ellentét viszonyán felül - a két kategória egybeesése az ún. elemi normák esetén tipikus.[13] Az elemi normákra azt mondjuk, hogy olyan maguktól értetődő kötőerővel bíró (jogi) szabályok, amelyeket a jogalanyok anélkül követnek önkéntesen, hogy különösebb jogismeretre szert tettek volna. Az elemi normákba ágyazott erkölcsi szabályok a legrégibb követendő közösségi szabályokat tükrözik vissza.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
