"Az emberek többségének természetéhez tartozik, hogy eszméiket inkább a mindenkori viszonyokhoz igazítják, ahelyett hogy megkísérelnék eszméiknek megfelelően formálni a viszonyokat."[1]
Minden kétséget kizáróan az európai civilizáció 21. századi kihívásai[2] közé tartozik a nemzetközi terrorizmus, az európai integráció nehézkessége, a migrációs problémák, a társadalmak elöregedése, a munkanélküliség, a világméretű gazdasági válság, az energiakészletek szűkössége, az internetes bűncselekmények terjedése, a családi értékek és kapcsolatok háttérbe szorulása. E jelenségek számos vitát generálnak napjainkban társadalomra és európai alapértékeinkre gyakorolt hatásukról, rövid- és hosszútávú következményeikről, esetleges veszélyességükről és annak fokáról, a megoldásukra, enyhítésükre javasolt módszerekről és azok sürgető végrehajtásáról. A viták középpontjában állhat azoknak az eszközöknek a megtalálása is, amelyek a pozitív jog mellett szerepet játszhatnak a fenti kihívások megválaszolásában. Mind a pluralista értékfelfogás, mind a demokratikus hagyományok szerint ezek a viták önmagukban is vizsgálandók, hiszen elősegítik egyéni és közösségi értékszemléletünk tudatosítását, fejlesztését, korszerűsítését és ha kell, védelmezését is.
Jogászként és felelős gondolkodóként is izgalmas és érdekes feladat annak megválaszolása, hogy a jellegzetes jogi eszközökön túl hogyan folytathatunk hatékony küzdelmet korszakunk kihívásaival.[3] Nem kérdéses, hogy a vallási és szekularizált erkölcsi követelmények, kódexek, illemnormák és felelősségek jogi előírása nélkülözhetetlen az egyén, az állam(ok), a közösségek együttműködése és együttélése szempontjából. Az viszont már fontos részletkérdés, hogy ezek a jogi előírások ajánló vagy argumentáló jellegűek-e, szabályoznak vagy szankcionálnak is, és elérik-e a kívánt társadalmi hatásokat. Tanulmányomban a generációk közötti szolidaritás tárgyában keresem a választ a vázoltakra.
A szolidaritás számtalan értelmezését találjuk meg az egyes tudományágakhoz tartozóan, amelyekből tanulmányom szempontjából hasznos megállapítások közül válogattam - a teljesség igénye nélkül. A globalizáció nyitott társadalmakat, nemzetállami keretek feletti gazdasági folyamatokat és ezzel globális, regionális szolidaritást is hozott, mely egyrészt a nemzeti szolidaritással ellentétesen hat, másrészt erősíti a kisközösségek iránti szolidaritást.[4] Olyan új, idealista célok jelentek meg a globalizáció térnyerésével, mint a környezetvédelem vagy a harmadik világ iránti szolidaritás,[5] és párhuzamosan a fenti folyamattal erősödött a mikroszinten megnyilvánuló szolidaritás is, amelynek első számú kerete a család. A családi-rokoni szolidaritás, amelyet hagyományosnak, természetesnek is neveznek,[6] a kisközösség szoros kötődéseivel jellemezhető,[7] "velejárója" a generációk közötti szolidaritás is. A szolidaritás határain, irányultságán túlmenően annak forrására vagy jellegére utalnak a keresztény, civil, társadalmi, illetve a politikai, kollektív állandósult jelzők. A gazdasági, organikus,[8] szakmai/ágazati és területi szolidaritás a gazdasági élet, a munkamegosztás, az intézmények között szerveződő együttműködést feltételez.
Utóbbi körben a gazdasági érdekekre visszavezethető összefogás a szolidaritásra ösztönző erő - amely a magyar kutatások alapján egyértelműen - gyenge szolidaritást[9] mutat. A gazdaság ugyanazon ágazataiban érdekelt szereplőknek a pozitív eredmény elérése okán és érdekében kellene összetartani, bizalmukat időbeli és pénzbeli hozzájárulással is kinyilvánítva például a közösségi marketingben.[10] Az szakmák képviselői közötti szolidaritás is ritka, az érdekképviseletek rossz szervezőerejéről tanúskodik. A kisvárosok intézményrendszerében (iskolák, közintézmények) fenntartói elvárás ugyan a szolidaritás, ennek ellenére alacsony hatékonyságú. A közgazdaságtudomány használja a gazdasági önérdek fogalmát mint a cselekvők egyetlen motivációs tényezőjét,[11] de ennek kritikájaként megjelenik az önérdeken kívüli motiváció is. Míg előbbi tisztán egy-egy hagyományos, nagy társadalmi csoport anyagi érdekeit preferálja,[12] addig az önérdek visszaszorítását jelenti: a viselkedésforma önmagában értékes volta, az altruizmus és a méltányossági elv.[13] A közös fogyasztás (bizonytalanság+anyagi szűkösség), amely a kisközösségekre jellemzően az erős szolidaritás kialakulásában bír jelentőséggel, szintén materiális érdekekre vezeti vissza a szoros kötődéseket. Az egyetemes erkölcs és a politikai akarat kettőse vív harcot
- 158/159 -
(Durkheim) a piacgazdaság erőivel, amelyek a korábbi, hagyományos szolidaritást rombolják.
Fellelhető tehát a szolidaritás kiváltó forrásai között két szembenálló tényező: az anyagi/gazdasági érdekek és az etikai/világnézeti értékek. Utóbbiak között van jelen a vallásosság, amelynek különböző típusai nem egyformán fejtik ki hatásukat. Érdekes megállapítás, hogy a vallásos közösséghez tartozó városiak szívesebben adakoznak, mint a hasonlóan vallásos falusi hívők.[14] Ezzel rokonságot mutat az a nemzetközi kutatásokkal igazolt logika is, hogy a "nagyobb anyagi biztonságban élő népek általában szolidárisabbak és idealistábbak".[15] A vallási tanítást kiolthatja, gyengítheti a társadalmi közeg, de éppen fel is erősítheti azt - "ha az igazságosság elvei behatolnak a kulturális értékorientációk sűrű szövedékébe".[16] Bár a vallásos szolidaritás a történelmi emlékezet szerint (az adott közösség tagjai között mindenképpen) erősebbnek bizonyult, mint az etnikai szolidaritás, a nemzetállamok létrejöttével felértékelődött a nemzeti közösség szerepe, később a jóléti állam intézményrendszere szintén a nemzeti megegyezésen nyugodott[17] - természetesen a mögöttes világnézeti elvekkel és a társadalom morális értékeivel összhangban. A szolidaritás kultúráját a humanizmus, a társadalmi integráció szüksége, a kölcsönösség elve is alakítja, az egyéni értékek[18] szintjén az empátiás törődés, az érzelmi kötelékek alakítása, a másokért való felelősségvállalás, az emberek közti egyenlőségbe és az igazságosabb világba vetett hit, embertársaink iránti bizalom kifejezése, saját pszichológiai komfortérzetünk, a közösség tagjai közti hasonlóság felismerése és hasonló jó szándékú viselkedés várása vagy az önmagunkkal szembeni önelvárás a mozgatórugó.
"Egy közösség tagjai közötti, a bizalmon alapuló új, polgári típusú szolidaritás szükségességének elméletét állítja fel" Althusius,[19] de hasonlóan érvel a már említett Burgeois is, aki Durkheimtől inspirálva a jogot nem az egyénre, hanem a szolidaritás szükségességére alapítja.[20] Elméletében a "társadalomnak vállalnia kell a saját szervezetének fogyatékosságai által okozott gondok gyógyítását: munkanélküliség, baleset, betegség következményeinek elhárítását."[21]
A szolidaritás vizsgált összetevői hathatnak egymással ellentétesen, gyengíthetik, kiolthatják, de erősíthetik is egymást, illetve létezhetnek párhuzamosan is - attól függően, hogy a társadalom mely szereplőire, csoportjaira irányulnak. A gazdasági önérdek, a pozitív eredmény elérése az európai vagy a globális világpiacot szervező erőkben ellentétes lehet a tagállami, nemzeti gazdaságok érdekeivel, de bizonyos aspektusokból nézve erősítheti, stimulálhatja is azt. A gazdasági önérdek nem hat tisztán még az ágazati, szakmai szolidaritás szintjein sem, ennek oka az adott nemzet eltérő karaktere, történelme, világnézeti felfogása vagy éppen a településszerkezet részleteiben keresendő. A világnézeti meggyőződés ellentétben állhat a gazdasági önérdek elsődlegességével, de ki is emelheti annak jelentőségét. A kereszténység, az azonos vallási irányzatok kivétel nélkül felértékelik a családi kapcsolatokat, a generációk közötti szolidaritást, ugyanakkor az adott hitelvektől, a vallásos közösségek társadalmi beágyazottságától, megítélésétől függően mélyíti a nemzeti szolidaritást, vagy éppen számolja fel annak határait (iszlám). Nem csak a vallás, hanem a humanizmus is generálhat önérdeken kívüli magatartást úgy, hogy azok belső indíttatásukban nem, csak az azt kifejező cselekvésekben azonosak (karitasz).[22] A szolidaritás egyének egymás közötti, egyén és társadalom, valamint az állam viszonyában is szervező erőként van jelen, igaz ennek szintjei, formái és forrásai rendkívül változatos képet mutatnak. Hasonlóan változatos, sokféle szempontot, megoldási lehetőséget mutat a generációk közötti szolidaritás ügye.
Az Európai Unió évente olyan programokat tűz zászlajára, amelyek Európa megújulása és egységesülése érdekében nagy jelentőséggel bírnak. A 2012. évet az Unió az aktív idősödés és a generációk közötti együttműködés, szolidaritás évének hirdette meg. Az Unió intézményei által kibocsátott jogszabályok a célkitűzés valós okait plasztikusan és lényegretörően tárják fel, rámutatva az öregedő európai társadalmak eltartásának anyagi vonzataira.[23] Kétségtelen, hogy a célkitűzés elsősorban megoldásokat keres a kapcsolódó társadalmi problémákra, nevezetesen a fiatal és idős generációk közti elidegenedés felszámolására, az együttműködés új formáira. Ennek az elidegenedésnek többféle oka ismert, így a nemzedékek eltérő szocializációja, a megváltozott értékrend, a családalapítás újszerű gyakorlata, a gyermekvállalás elodázása, a kontinens öregedő népességének eltartása, a fogyasztói szemlélet erősödése, az önérdek érvényesítésének elsődlegessége, amelyek általánosságban is a szolidaritással, az együttműködéssel ellentétes irányban hatnak. Ezt a folyamatot kívánja megállítani az Európai Unió a szolidaritás értékeinek hangsúlyozásával. Ennek egyik, felülről alkalmazott eszköze az Unió által kibocsátott határozat,[24] amely a társadalom ösztönzésével szabad teret enged az együttműködés alulról szerveződő megnyilvánulásainak is.
- 159/160 -
A szolidaritás szűk értelemben valamely közösség tagjainak összetartozás-tudatán nyugvó kölcsönös felelősségvállalása, és ennek megfelelő segítségnyújtás a közösséghez tartozó egyéneknek, csoportoknak.[25] Más megfogalmazásban közösségvállalás embertársainkkal, a hátrányt szenvedők helyzetének javítása, segítése,[26] az együttérzésen alapuló támogató cselekvés,[27] akár a felebaráti szeretet szekularizált megfelelője.[28] A szolidaritás mint érték a vele együtt megnevezett, felhívott értékek fényében ismerhető meg. A vizsgált értékek nem szeparáltak - ahogy ezt a jogszabályokban együttes előfordulásuk is bizonyítja -, hanem mind az erkölcs, mind a jog nyelvén artikulálva egymásból fakadnak, egymást erősítve működnek; ilyenek a szolidaritás mellett az emberi méltóság, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok zászlóshajójának tekintett élethez való jog, valamint a diszkrimináció tilalma és a tolerancia. Az Unió alapszerződésének első sorai is uniós értékként ismerik el a fentieket.[29] Hasonlóan az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata - amelyre az Unió intézményei által kibocsátott számos[30] jogszabály is utalást tesz - mint az embert középpontba állító referenciaszerződés is a szolidaritást a vele párhuzamos értékekkel együtt nevezi meg: "Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk."[31]
Mindkét jogdokumentum széleskörű nemzetközi egyetértéssel került elfogadásra,[32] annak is bizonyítékául, hogy a bennük felsorolt összefüggő értékek kinyilatkoztatása nem az aktuális nemzeti jogalkotásnak köszönhető, sokkal inkább egyetemes voltuknak. A természetjogi felfogás szerint ugyanis a "társadalmi szokások fölött létezik egy örök rend, olyan egyetemes elvek, amelyek ... elsődlegesek, és az isteni törvényekből, kinyilatkoztatásokból vagy a természeti törvényekből, de még a józan észből is felismerhetőek".[33] A szolidaritás (testvériség) tehát együtt említtetik az emberi méltóság, a szabadság, az emberi jogok, az egyenlőség és az igazságosság egyetemes értékeivel. A szolidaritás definíciójának értelmében az emberiség családjához mint közösséghez tartozás - azaz ember mivoltunk - kölcsönös felelősségvállalással is jár, amely segítségnyújtásban mutatkozik meg. Ezen az egyetemes közösségen belül a "tagok" egyenlőek méltóságukat és az abból fakadó elidegeníthetetlen szabadságjogaikat tekintve. Ezt az egyenlőséget a szolidaritás azzal ismeri el, hogy nemre, fajra, bőrszínre, vallási hovatartozásra irányuló megkülönböztetés nélküli támogató cselekvésben nyilvánul meg. Az Unió alapszerződése ebben az értelemben szól a szolidaritásról, amikor azt más értékekkel együtt hangsúlyozza.
A jogtörténet ismeretében elismerhetjük, hogy az erkölcs, jelen esetben a megnevezett egyetemes értékek hatottak és hatnak a jog fejlődésére.[34] Ez tehát az elsődleges ok a témánk szempontjából kiemelt szolidaritás értékének jogszabályba foglalásakor. Ez az a kívánt hatás, mellyel egyetértettek Európa vezető politikusai az Uniót létrehozó szerződések aláírásakor. Ezen egyetemes értékek erejében bízva már az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében felhívják erre az uniós polgárok figyelmét. Nyilvánvalóan a szolidaritás, az emberi méltóság, az egyenlőség azok az értékek, amelyek mellett elkötelezték magukat az Unió alapítói, hogy ezek szellemében alkotják meg a későbbi uniós jogszabályokat, s csatlakozásukkal ezt ismerték el a tagállamok is.
A szolidaritás jogszabályba foglalásának csak egyik oka jogalkotás-fejlesztő hatása, másik okként magát az értékvédelmet nevezhetjük meg. Az értékek megőrzése, védelmezése nem automatikus, általánosságban mondva is azok tudatos kimondását, aláhúzását, újrafogalmazását és értelmezését kívánja. Éppen e két oknál fogva volt fontos az Európai Parlament és a Tanács közös határozathozatala a generációk közti szolidaritásról. Mind a szolidaritás értékének megőrzése, mind a további jogalkotási tevékenységre gyakorolt fejlesztő hatása indokolták azt, hogy a 2012-ben kiemelt szerepet kapott a szolidaritás értéke az Unió és a tagállamok jogalkotásában. Mondhatnánk úgy is: a szolidaritás és a vele együtt ható értékek gyémánthoz hasonlóak, amelyek jogszabályi foglalatban (is) érvényesülnek. Ezek az értékek önmagukban is érvényesek, ahogy ezt kopásállóságuk, szilárdságuk mutatja, s az a tény, hogy jogszabályok nélkül is nagy tömegek követik ezeket. Mégis jogszabályi hivatkozásuk a társadalom egészének figyelmét is felhívja jelentőségükre. A szolidaritás értéke ugyanis, legyen az erkölcsi, vallási, hazafias, szülői, hivatásbeli indíttatású, nem zárja ki, hogy ez a "belső indíttatás a jogi felelősség változataihoz is kapcsolódjon",[35] és az eredetileg külső indíttatású, késztetett felelősség is belsővé alakuljon a jogi normák regulatív hatására.
Előbbi megállapításaimmal összhangban kiemelendő a jogalkotó és a jog szerepe, amely a szolidaritás jelentőségének elismerésével, védelmével tovább erősítheti annak társadalmi erejét, gyakorlatát. A jogalkotó a jogi eszközök mellett számos módon védelmezheti a primer értékeket, ekként a szolidaritás "népszerűsítésére", felismertetésére is tucatnyi módja van. Ilyenek a már hivatkozott határozatban
- 160/161 -
is megnevezett kommunikáció, költségvetési támogatás és nemzetközi együttműködés.
A határozat szövegezése szerint a 2012. európai év célkitűzése, hogy "hangsúlyt és nagyobb elismerést kapjon az idősek hasznos szerepe a társadalomban és a gazdaságban, ösztönözni az aktív idősödést, a nemzedékek közötti szolidaritást, valamint az emberek vitalitását és méltóságát, továbbá származásuktól függetlenül többet tenni az idősekben rejlő lehetőségek kiaknázásáért és lehetővé tenni számukra a független életvitel vezetését".[36] A jogszabály egymással összefüggésben nevezi meg a szolidaritást és az emberi méltóságot. Szintén nem véletlenül kapcsolja össze az uniós határozat az időskort a fogyatékossággal,[37] érzékeltetve ezzel az idősek helyzetének nehézségeit. Világos ugyanis, hogy az öregedő társadalmaknak az aktív kor végén jelentkező fogyatékosság is problémája,[38] amelynek aránya az idősek társadalmi arányával együttesen nő. Az idősek tehát több szempontból is kiszolgáltatottak, a fogyatékosság mellett az elszegényedés és a munkaerőpiacról való kirekesztődés is őket veszélyezteti a legjobban.[39] A feléjük irányuló "érdeklődés, elfogadás vagy befogadás és figyelem csak akkor emelhető a társadalmi érdeklődés középpontjába, ha az emberek egyre nagyobb része látja be, hogy ő maga személyesen is érintetté válhat".[40] Ennek az érintettségnek a lehetőségét kellene felismerni ahhoz, hogy a szolidaritás az érzelmek, majd a társadalmi aktivitás terén is meghatározó legyen akkor, amikor az emberi méltóság leginkább védelemre szorul: az időskorban. Szintén egyértelmű az a megállapítás, hogy ez az egymás felé fordulás az alapja a társadalom egységének, párbeszédének.
Az európai év a szolidaritás értékére figyelmeztetés mellett iránymutatással is szolgál, a jogszabály "többdimenziós megközelítésben" hosszan sorolja a megoldási javaslatokat, ezek közt jelöli ki a szolidaritás lehetséges módjait is. A valamennyi generáció felelősségvállalására ösztönző határozat egyrészt a családi életet mint színteret jelöli ki a változ(tat)ásra, majd a társadalom egészét: a tagállamok, regionális és helyi hatóságaik, a szociális partnerek, a civil társadalom és az üzleti szféra résztvevőit kívánja mozgósítani. Az ajánlott irányok közül kiemelkedő az önkéntességre szóló felhívás - mindkét generáció tagjaira számítva. Harmonizál ez "Az Európai Önkéntesség Éve 2011" örökségével,[41] s azzal a tapasztalattal, hogy az önkéntesség, jótékonyság képes orvosolni a társadalmi egyenlőtlenségeket, s ekként integratív hatást fejt ki.[42]
Az Unió jogalkotása[43] nem pótolhatja azokat az integrációs és együttélési mechanizmusokat, amelyek a szolidaritás irányába hatnak, de a jog mint az együttélési viszonyok végső szabályozója, támogathatja ezeket. Nem pótolhat olyan belső értékeket sem, amelyek a szolidaritáshoz vezetnek: az empátiás készséget, egymás el- és befogadását, az emberek egyenlőségébe vetett hitet, az önérdekkel szembeni magatartást, az áldozatot vagy az alkalmazkodás készségét. Ezek ugyanis olyan belső értékek, amelyek egyéni indíttatásúak, s létrejöttükben elsődlegesen nem a jog, hanem az erkölcs jut főszerephez.[44] Ennél a megállapításnál az erkölcsi értékek és a jog összekapcsolásáról szóló vitához érkezünk, amelyben Hart indokoltan különbözteti meg a jogi és erkölcsi kötelezést, amikor a társadalom erkölcsének jogi kikényszeríthetőségéről vitázik,[45] ugyanakkor elismeri, hogy az erkölcs megőrzése önmagában értékes cél, ezért képes igazolni a jogi szabályozást.[46] Szükséges tehát, hogy a jogalkotás se legyen közömbös az emberi kapcsolatok és értékek művelésében, de ehhez csak korlátozott eszköztárral rendelkezik.
Vegyük például az említett önkéntességet mint a szolidaritás egyik lehetséges módját. Mind az Unió Parlamentje, mind a magyar parlament elfogadta azt a jogszabályt, amely a 2012. évet az önkéntesség népszerűsítésének szentelte. Ezzel összhangban a hazai jogalkotó legalább három olyan törvényt bocsátott ki, amely az önkéntes tevékenységet is tartalmazza, főleg alternatíva formájában. Ilyenek az új köznevelési[47] és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény[48] , valamint a köztisztviselőkről szóló törvény.[49] Utóbbi kettő melegen "ajánlja", bár szövegében az egyén szabad belátására bízza az önkéntes tevékenység választását, míg a legfiatalabb generáció esetében a jogalkotó nem bízik a "helyes döntéshozatalban", hanem kötelez: az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra "közösségi szolgálathoz" köti 2016. január 1-jei hatállyal. A hatályos hazai jog ekként nemcsak támogatja az önkéntes tevékenységet, hanem arra az álláspontra helyezkedik, hogy a jog kötelező erővel felhasználható az értékteremtésben is. A jogi paternalizmus azonban kiskorúságban tartja a társadalmat, még ha a társadalom alapját jelentő közös erkölcs "láthatatlan kötelékének" megszilárdítására is törekszik. Stuart Mill ezért vallja a szabadságról szólva: "Nem lehet jogosan kényszeríteni valamire..., mert mások szerint ez lenne a bölcs, netalán a helyes dolog".[50] Ezért a köznevelési törvény esetleges kontraproduktív hatása csak évekkel később mutatkozhat meg.
Hogyan lehet azonban a jogi szabályozás hatékony akkor, ha csak a támogató szerepével él? Attól függően, hogy mi a szabályozás tárgya a jogalkotónak meg kell találnia a leghatékonyabb eszközöket, amelyek például a generációk együttműködése érdekében sikerre vezetnek. Ezek megtalálásához szakmai egyeztetések, kutatások, statisztikák elemzésének hosszú folyamata vezet. Ezen a módon folyt a 2012. európai év előkészítése is, s így kapott kiemelt
- 161/162 -
szerepet a család intézménye, ahol a generációk közti szolidaritást alapvetően meg lehetne újítani.
A családot támogató szakpolitikáknak, elsősorban a foglalkoztatás és az esélyegyenlőség terén nagy figyelmet szentelnek az uniós intézmények, céljuk a családi élet minőségének javítása.[51] A népességfogyás egyik oka az alacsonyabb születési szám, amely jóval alatta marad a nők által vállalni kívánt gyermekszámnak.[52] Természetesen ez csak részben magyarázható a szülés utáni elhelyezkedés nehézségeivel, másik ok a megváltozott életszemlélet és értékrend lehet. A gyermekvállalás és -nevelés hasonló hozzáállást, tanulási folyamatokat feltételez, mint az idős emberek iránti hajlandóság. Meggyőződésem, hogy aki a gyermekeket és a családi életet értéknek tartja, az képes lesz mind saját családja idősebb tagjait, mind a számára idegen időseket segíteni. Ezért a gyermekvállalás sikeres népszerűsítése egyszerre két célt ér el; lassíthatja a kontinens társadalmainak elöregedését, és azokat az értékeket tudatosíthatja, amelyek kulcsfontosságúak a szolidaritásban.
A jogalkotónak e népszerűsítés körében rendelkezésére álló eszközei azok a médiakampányok is, amelyek felhívják a figyelmet a szolidaritásra, legyen az a különböző generációk, magyarok és romák, szegények és jómódúak, munkáltatók és munkavállalók közti együttműködés. A magyar társadalom ugyanis a társadalmi aktivizmust, szolidaritást mérő nemzetközi összehasonlító kutatások eredményeiben rendszeresen rossz besorolást kap.[53] Ezért a közszolgálati médiumokban folyó, szolidaritást népszerűsítő kampányok a pluralizmus jegyében alkalmasak lehetnek arra, hogy ezt az értéket is felmutassák, és hatást gyakoroljanak a közgondolkodásra. A jogalkotó kezében ezért a szolidaritással összefüggő pályázatok, közös programok, promóciók médián keresztüli ismertetése megfelelő eszköz lehet a felelősség felismeréséhez vezető folyamatokban, ugyanis kötelezés nélkül hangsúlyoz értékeket.
Az Unió és szervei által kibocsátott jogszabályok hosszú előkészítő folyamatról tanúskodnak. Már a 2006. évtől kezdve állásfoglalások és közlemények sora került kibocsátásra, amelyekre a 940/2011/EU határozat hivatkozik is. Mivel ezek az állásfoglalások az Unió másodlagos joganyagának részét képezik, ezért tárgyalásukra a későbbiekben térek ki.
Az elsődleges uniós jog az Unió szerződéseinek joga, amely az EU alkotmányjogi kereteit adja.[54] Az elsődleges uniós joganyagból a szolidaritás évének célkitűzéseihez az Unió EUSZ 2. cikkéhez nyúlt, amely az alapvető értékeket sorolja fel. Ezeket az értékeket korábban idéztem, de nem tértem ki a 3. cikk céljaira, amelyek az elvekkel harmonizálva, azok "használatáról" szólnak. Ezekben a szerződés kimondja: "Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást." A legmagasabb jogszabályi szinten tehát a szolidaritás nem csak elvként, de kitűzött célként is megjelenik, s a jogszabályi hierarchiában ennek van alárendelve az Unió másodlagos joga, de a tagállami jogalkotás is. A szóban forgó határozat is erre hivatkozik,[55] azaz kötelező érvényű elsődleges jogra. A határozat ezt megelőzően az EUMSZ 147., 153. cikkeivel indokol - amelyek szintén az elsődleges joganyag részei -, e szerint a foglalkoztatottság magas szintjét és a munkaerőpiacról való kirekesztést nevezik meg.
Kötelező erejű jogszabályra utal a határozat elején az Európai Unió Alapjogi Chartájára hivatkozás, amely dokumentum akkor vált kötelező érvényűvé mind az Unió szervei, mind a tagállamok számára,[56] amikor azt az EU-szerződésbe emelték.[57] A Charta 25. cikke kimondja: "Az Unió elismeri, és tiszteletben tartja az idősek jogát a méltó és önálló élethez, a társadalmi és kulturális életben való részvételhez."[58]
A rendes jogalkotási eljárás keretében született határozat is kötelező érvényű, de már nem az elsődleges joganyag része, hanem a másodlagos uniós jogé. Funkciója az, hogy "élettel töltse meg"[59] az uniós szerződések képezte elsődleges jogot. A határozatok általánosságban mindig kötelező érvényűek a tagállamokra, ennek megfelelően a magyar jogalkotó az 1089/2012. (IV. 2.) Korm. határozat a tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programjáról címmel hirdette ki azt. A határozat azonban azon túlmenően, hogy annak tagállami kihirdetése kötelező, szabad teret enged a tagállamok politikájának, legyen az családpolitika, szociálpolitika, adóreformok vagy foglalkoztatás. Csupán egyes pontokon kötelez, amelyek nem tartalmi, nem a megvalósítás módjára vonatkozó pontjai a határozatnak, hanem annak végrehajtásáról szólnak.[60] Mindez a nemzeti jogrend tiszteletben tartására épül, amelybe az Unió csak akkor avatkozik be a jogalkotással, ha erre szükség van. A nemzeti szinten így születő politikák, jogszabályok azonban egymásra is hatnak, mivel az adott tagállamban hatályos jog hivatkozási alapul szolgálhat.
A másodlagos joganyag részei a már említett ajánlások és vélemények, amelyek egyéb jogi aktusoknak minősülnek, és nem társul hozzájuk kötelező hatály. E kettő közül az ajánlás meghatározott magatartásra hív fel, címzettjei a tagállamok (esetlegesen az unió polgárai), míg a vélemény értékeli az egyes tagállamok helyzetét, jelentősége azonban nem elhanyagol-
- 162/163 -
ható, hiszen kötelező erejű jogi aktust készít(het) elő. E jogszabályok[61] statisztikai adatokkal és kutatásokkal szemléltetik a tagállamok helyzetét a demográfiai mutatók, a családi kapcsolatok, gyermekvállalási kedv vagy a szülés utáni munkába állás terén.[62] A 2009. évi Idősödési Jelentés,[63] hivatalosan véleményként fejlécezett, de ajánlásokat külön kiemeléssel is tartalmazó jogi aktus.
Nem hagyhatóak figyelmen kívül a cselekvési programokat tartalmazó könyvek sem, ilyen "A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje" c. Fehér Könyv,[64] amely kötelező érvényű cselekvési programokat tartalmaz, illetve a nyugdíjrendszerekkel összefüggő közös aggályokat tárgyalja. E cselekvési programok kidolgozása kötelező ugyan, de a tagállami szakpolitikák feladata. Az EU-t a szabályozás ilyen "leosztása" miatt az a kritika éri, hogy míg a piacok és a gazdaság szabályozásában közös, addig a szociális újraelosztásban (pl. nyugdíjak) külön tagállami jogszabályok érvényesülnek, lényegében a gazdaságot az Unió, de a már adóelvonásaokkal járó és ez miatt társadalmi feszültségeket szülő szociális jogalkotást a tagállamoknak kell vállalnia.
Az uniós jog vizsgálata után a hazai jogalkotás témánk szempontjából releváns jellemzésével folytatom: ezek a jogszabályok mennyire köteleznek szolidaritásra, illetve a szolidaritásnak mely formáira hivatkoznak. Magyarország Alaptörvénye a szolidaritás tágabb értelmezéseit nevesíti, amikor a Nemzeti Hitvallásban rögzíti a világ népeivel való együttműködést, együttélésünk alapjaként a családi és nemzeti összetartást, az elesettek és szegények megsegítésének kötelességét. Ezen felül Alapvetésében védi a családot, támogatja a gyermekvállalást, kimondja az állami és közösségi feladatok ellátásához az egyéni lehetőségeknek megfelelő hozzájárulási kötelezettséget, külön intézkedésekkel védi a nőket, gyermekeket, az időseket és fogyatékossággal élőket, valamint küzd az esélyegyenlőségért. Deklarálja a a nagykorúak rászoruló szüleikről való gondoskodásának felelősségét, valamint a szociális biztonságot.[65] Hazánkban a nemzeti jogalkotás csúcsán - természetesen a Nemzeti Alaptörvény után - elhelyezkedő törvények állanak, amelyek tartalma a keretszabályoktól eltérően gyakran változik. A szabályozás tárgyára tekintettel mind a társadalombiztosítási, mind a szociális jogalkotásban a túlszabályozás uralkodik, mivel az aktuális társadalmi céloknak feleltetik meg ezeket. Visszatérve a szolidaritás törvényi hivatkozására, a társadalombiztosítási törvény, szociális törvény céljaik között rögzítik "az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elveinek"[66] megfelelő szabályozást a társadalombiztosítás keretében létrejövő jogviszonyok tekintetében. A szolidaritás elvét nem kérdőjelezik meg e jogszabályok címzettjei, de annak mértékét igen, ahogy erre közgazdászok, szociológusok is rendszeresen utalnak. Bokros Lajos szerint a "kikényszerített" vagy államosított szolidaritás még inkább csökkenti az (ön)gondoskodásra irányuló kedvet,[67] míg Ferge Zsuzsa pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a szűkös forrásokon feletti osztozás kényszere egymással fordítja szembe a különböző csoportokat, s a generációk közti íratlan szerződést gyengíti.[68] A szolidaritás ennél fogva alkotmányos elv ugyan, kötelező érvényű jogi normák hivatkoznak rá, de hatásait tekintve igencsak kontraproduktív lehet, jóllehet utóbbi jogszabályokkal is a szolidaritás követése, gyakorlatba ültetése lenne a jogalkotó célja.
A kívánt célt, azaz a nyugdíjasok és gyermekvállaló fiatalok - tágabbra húzva a szolidaritás működési körét -, a segélyezettek és adófizetők, segélyből kiszorulók és ahhoz hozzá jutók közti szolidaritást nem képes a jogalkotó elérni, még arra való gyakori hivatkozással sem. Ezért megállapíthatjuk, hogy a jog természeténél fogva nem képes belső értékké tenni a szolidáris aktivitást, bár nem is lehet közömbös az iránt. A jogalkotónak tehát más módot kell találnia, olyan módot, amelyben ösztönzőként van jelen, s a civil szférára bízza, hogy a megfelelő modellek adaptációjával értékeket közvetítsen a társadalomnak. Ennek egyik eszköze a közszolgálati média pluralizmuson alapuló működése, az értékek, példák, gyakorlatok láttatása, ahogy erről fentebb szóltam.
Másik eszköz lehet a társadalmi szervezetek ebbéli szerepvállalásának hangsúlyozása, megfelelő adókedvezményekkel kiegészítve ezt. Elsőként ezért azt kívánom áttekinteni, hogy milyen jogi keretet ad a hatályos magyar jog ahhoz, hogy a társadalmi szervezetek és egyházak[69] szolidaritási tevékenységét elősegítse. Mivel sem a civil szervezetekről, sem az egyházakról szóló törvény nem tartalmaz effajta tevékenységre felsorolást, és nem is definiálja ezt, tanulmányomban használt definíció megállapításainál maradok, amely nyilvánvalóan sokféle megoldásban, cselekvésben mutatkozhat meg. E helyütt részleteket idézek e két törvény preambulumából. "A magyarországi egyházak és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturá-
- 163/164 -
lis, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében."[70] "Az Országgyűlés elismerve, hogy az emberek önkéntes összefogása nélkülözhetetlen Magyarország fejlődéséhez, a civil szervezetek a társadalom alapvető egységei, amelyek folyamatosan hozzájárulnak közös értékeink mindennapi megvalósulásához; az egyesülési szabadság érvényesülése, valamint a civil szervezetek működési alapjainak megteremtése társadalmilag hasznos és közösségteremtő tevékenységük elismerése, közérdekű, illetve közhasznú tevékenységük támogatása érdekében"[71] alkotja a törvényt.
Az állam mindkét törvényben partnernek ismeri el a szóban forgó szervezeteket, kifejezetten megnevezve azokat a tevékenységeket, amelyek kötelező állami feladatok megoldásában játszhatnak szerepet. Ilyen feladatok a szociális- és egészségügy, amelyekhez mind történelmileg, mind emberileg könnyen társíthatóak az önkéntes (ruha-, ételosztás, idősgondozás) tevékenységek. A fenti jogszabályokkal a jogalkotó egyértelműen fejezte ki azt a szándékát, hogy a társadalmi szolidaritást, a közösség szolgálatára végzett munkát felértékelje, arra regulatív hatást gyakoroljon. Megalkotta azt az intézményrendszert,[72] és megnevezi azokat az intézményeket, szervezeteket, ahova az önkéntes munkát, közösségi szolgálatot végezni vágyó civilek fordulhatnak. Az intézményrendszer az egyházakat, a közfeladatok ellátásában az önkormányzatokat, szociális, oktatási, egészségügyi intézményeket és az állammal ilyen szerződést kötött alapítványokat nevesíti. A magánadományok felajánlására is megjelölte a jogalkotó azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek jogosultak ezek gyűjtésére és felhasználására, amellett, hogy ehhez szorosan kapcsolódva új jogszabályban rendelkezett a közhasznú jogállásról is.[73] A 2011. évi CCVI. törvény az egyházakat, valamint a 350/2011. (XII.30.) Kormányrendelet[74] a civil szervezeteket nevezi meg mint adománygyűjtésre jogosultakat.
Az állam ezzel lehetőséget is ad a civil szférának arra, hogy élettel töltse meg a szolidaritás fogalmát, és követhető példákat mutasson be. Érdemes megvizsgálni, hogy az átadott, telepített feladatok valóban alternatív megoldást jelentenek-e a legsarkalatosabb kérdésben: a finanszírozásban. A "közszolgáltatások magánvállalkozásokra bízásakor"[75] nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az állami és civil szektor együttműködését az államhatalom a magán- és polgári kezdeményezések ösztönzésével vagy a költségvetési forrásokból kívánja elérni. Utóbbi megoldás szükségszerűen visszavezet az "állami szolidaritás" problémaköréhez, mivel adóforintokból fedezi a szociális ellátásokat, azaz nem minősül új modellnek a szolidaritás alkalmazásában. Amennyiben az egyházak és a civil szervezetek állami költségvetésből finanszírozzák ezeket a feladatokat, akkor nem ért célt a magánszektor bevonása, hacsak nem elégszünk meg azzal, hogy az állami rendszert stimulálja, innovációkra, reformokra kényszeríti. Az előbbi gondolatmenetet azonban illik befejeznünk: amennyiben a fenti szervezetek főleg állami pénzt osztanak, és nem képesek saját korábbi megoldásaikkal bevonni a társadalom jelentős részét a szolidaritásba, akkor mégis mi lehet társadalmi szerepvállalásuk értelme? Megújíthatók-e azok a polgári és zsidó-keresztény hagyományok, amelyekre hivatkozva az Unió politikusai szociális kérdésekben is egyeztetnek a civil szervezetekkel, egyházakkal, és ha igen, melyek ezek?
Már az ókor legnagyobb isteni normarendszere, a mózesi törvény sem közömbös a generációk közötti szolidaritás iránt, amikor az ötödik parancsolatban kimondja: "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad teneked!"[76] Ez a tiszteletadás anyagi ellátásban, pénzben kifejezett tiszteletet jelentett,[77] és kötelező hatálya mindenkire kiterjedt. A szolidaritásra nevelés a társadalom alappillérét jelentő családot jelölte meg ennek érvényesítésére. A család mint színtér mind jelentőségében, mind a gyermek erkölcsi nevelése szempontjából megelőzött más társadalmi intézményeket, amikor az erkölcsi parancs megtanulását és annak gyakorlatát összekötötte a családon belül. Egyszerre volt képes láttatni az idősödő szülők élethelyzetét, szükségeit, ellátásukat, és az erről szóló elvet. A családfők, az apák feladata volt gyermekeik tanítása, jelesül a szülők iránti gondoskodásra is, s amennyiben sikeresen adták tovább a fiatalabbaknak a felelősségvállalás, a családi szolidaritás kötelességét, úgy idős korukban ezt ők is élvezték. Szintén a szülőktől hangzottak el más társadalmi csoportok (betegek, árvák, özvegyek) iránt tanúsított szociális érzékenység normái is. Ferge "természetes" szolidaritásnak hívja azt, ami az emberi társadalom létezése óta működik, s amely feladat a családtól, a kisközösségektől a társadalom intézményeinek kezébe került. Ez az "intézményesített"[78] szolidaritás az állami transzferek közbeiktatása miatt kevésbé átlátható és könnyen gyengíthető. Utóbbi a szolidaritás értéke mellett a gyermekvállalás, gyermeknevelés értékére is épült: világossá tette, hogy a gyermekek a jövőben fontos szereplői a generációk közötti szolidaritás működésének.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a mások iránt megnyilvánuló adakozó, felemelő, segélyező magatartás az ókori zsidó törvényhozáson túlmutató, egyetemes elv, amely a keresztény humanizmus mondanivalójával fogalmazódott újra. A két kultúrkör egyetértésben emeli ki a fenti értékek erkölcsi tar-
- 164/165 -
talmát: a megkülönböztetés nélküli, minden embert megillető tiszteletet.
Az Európai Unió és tagállamai, amint számos más ország is tehát óriási kihívás előtt áll, az elöregedő társadalmak okozta anyagi teher, az ún. nyugdíj-bomba, a növekvő szociális igények, a fennálló gazdasági és erkölcsi válság, a bevándorlók által újrarajzolt kulturális "térkép" együttesen nehezednek a most aktív korú, gyermekeket nevelő generációkra. Több uniós jelentés elismeri és előrejelzi azt a tényt, hogy ez nem egyforma mértékben fenyegeti a tagállamokat, minden tagállamnak specifikusan kell kidolgoznia azokat a hosszútávú szociális, munkaügyi és családpolitikákat, amelyek a fenntartható államháztartást biztosítják. Magyarország az elöregedés és az eltartottak számát tekintve különösen rossz helyzetben van. Az "EU mint a demokratikus fejlődés és modernizáció segítője direkt és indirekt formákban"[79] olyan környezetet jelent, olyan modelleket ajánl, amelyek más országok esetében a miénknél hatékonyabban működő, a kreativitást, a teljesítményt, a közösségi értékeket inkább szem előtt tartó hozzáállást eredményeznek. Ilyenek lehetnek az öngondoskodást preferáló megoldások, valamint a civil társadalom önkéntes munkában, magánadományozásban megnyilvánuló kiegészítő ténykedései is a rászorulók irányában.
Amint azt áttekintettük, az EU keretszabályokkal tesz javaslatokat, hivatkozik egyetemes értékekre, hívja fel a figyelmet közös problémáinkra. A tagállamokra bízza azonban a kötelező erejű jogszabályok kidolgozását a nyugdíj-, a család-, a szociál- és az adópolitika terén. Ezek az intézkedések lehetnek népszerűtlenek, de élhetőbb társadalmi struktúrához is vezethetnek, amelyben nagyobb becsülete van a gyermekvállalásnak, a munkának, az adófizetésnek és a közösségi felelősségvállalásnak. Hogy ezekhez az eredményekhez elérkezünk-e, az csak részben függ a politikai elit akaratától, a másik részben tőlünk, civilektől, civil szervezetektől, állampolgároktól függ. A civil mentalitás elsajátításához azonban szükséges levetkőzni a posztkommunista etatizmus hatásait. "Ehhez a magánkezdeményezésre, a pluralizmus vállalására mint igazi civil alapra van szükség. A civil az állampolgár, a civil szervezetek a polgárok szabad egyesülései, akik önkéntes munkájukkal közösségi feladatokat oldanak meg. Ennek a civil szférának az állam jogi keretet, biztonságot és eredményes működéséhez az autonómiát segítő támogatást ad. Ha az állami segítség a polgári autonómia megszerzését nem segíti, vagy akadályozza, akkor annak más formáit kellene kialakítani."[80] ■
JEGYZETEK
[1] John Lukacs: A párviadal. Európa Könyvkiadó, Budapest 2004. 291. o.
[2] A terrorizmus, az európai integráció megválaszolatlan elvi kérdései, a hagyományos integráló eszmék kiüresedése, a biotechnológia etikai fenyegetései, a termelési és fogyasztási infrastruktúra (ideértve a kommunikációs fogyasztást is) irdatlan sebességgel kiépülő világtársadalma és megoldásaik társadalomfilozófiai megközelítése ültette egy asztalhoz Joseph Ratzingert és Jürgen Habermast, erről bővebben lásd: A szabadelvű állam politika előtti morális alapjai. Joseph Ratzingert és Jürgen Habermas vitája a müncheni Katolikus Akadémián 2004. január 19-én. (ford. Horváth Károly). Holmi 2005. 11. sz.
[3] Ádám Antal: Az alkotmányi értékek versengéséről. In: Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 60. születésnapja tiszteletére. (Szerk. Imre Miklós, Lamm Vanda, Máthé Gábor) Budapest: Typosoft Bt. 2006.11-16. o.
[4] Andorka Rudolf: XIII. Szociológiai Világkongresszus. Szociológiai Szemle 1994. 3. sz. 125-130. o.
[5] Enyedi Zsolt: Érték, értelem, érzelem. Politikai pszichológia Bibó nyomán. Politikatudományi Szemle 2004. 4. sz. 7. o.
[6] Ferge Zsuzsa: A generációk közti és a társadalmi szolidaritásról. Esély 1996. 4. sz. 53-61. o.
[7] Janky Béla: Szolidaritás és jóléti preferenciák. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Szociológia PhD-program, PhD értekezés, Budapest 2002. 19. o.
[8] Durkheim a mechanikus, azaz a természetes társadalmi kapcsolatokban létező szolidaritás ellentéteként használja az organikus jelzőt, reagálva ezzel a társadalom szerkezetének jelentős változásaira. Tétele szerint az organikus szolidaritás munkamegosztásos kooperációt jelent. In: Jürgen Habermas: rendszer és életvilág. 1981
[9] Lindenberg így aposztrofálja a szolidaritást akkor, ha abban az individualizmus nyer teret. In: Janky: i.m. 16. o.
[10] Tóth Anikó: Társadalmi tőke az élelmiszergazdaságban: bizalom, szervezettség és összefogás. 2007.6. sz. 37-47. o.
[11] Harsányi János: Rational Choice Models of Political Behavior vs. Funcionalist and Conformist Theories. World Politics 21, 1969. 519. o.
[12] Enyedi a már idézett tanulmányában megállapítja, hogy a pusztán anyagi érdekeltségű szolidaritás háttérbe szorulóban van az értékalapú szolidaritással szemben. Enyedi: i.m. 2. o.
[13] Janky: i.m. 17. o.
[14] Hegedűs Rita: Beszámoló a "Vallás mint társadalom?" c. kutatás eredményeiről. Szegedi Tudományegyetem vallástudományi Tanszék, Szeged 2007. 283-296.o.
[15] Enyedi: i.m. 3. o.
[16] A szabadelvű állam politika előtti morális alapjai. Jürgen Habermas és Joseph Ratzinger eszmecseréje a müncheni Katolikus Akadémián 2004. január 19-én. (ford: Horváth Károly) Holmi 2005. 11. sz. 1396. o.
[17] Janky szerint a jóléti állam intézményrendszerét (társadalombiztosítás, szociális intézmények) az adófizetésben is megtestesülő közös akarat hozta létre.
[18] Vályi Réka: Az altruizmus jelensége a társadalomtudományban. 2008. http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-833/kotojelek2007/TPUBL-A-833.pdf
[19] Ovidiu Pecican: Althusiusi elmélkedések. Provincia-Magyar nyelvű kiadás, 2002. aug-szept.
[20] Bódy Zsombor: A "társadalom kora". Munkásbiztosítás és munkaügy Magyarországon a 19. és a 20. század fordulóján. Aetas 2004. 1. sz. 6-8. o.
[21] Bódy: i.m. 8. o.
[22] A keresztény humanizmus alapjaiban eltér a reneszánsz humanizmusától, de céljaiban számos ponton megegyezik azzal. Lásd bővebben Molnár Tamás: Keresztény humanizmus. Kairosz, Budapest 2007
- 165/166 -
[23] http://europa.eu/legislation_summaries/employment_and_social_policy/disability_and_old_age/index_hu.htm (2012.11.01.)
[24] Az európai Parlament és a Tanács 940/2011/EU határozata (2011. szeptember 14.)
[25] Chronowski Nóra: Szolidaritás az Alkotmányban és azon túl? Közjogi Szemle 2010. 1. sz. 16. o.
[26] Sonnevend Pál: Szolidaritás és jog. Vigilia 1999. 9. sz. 669-675. o.
[27] Kardos Gábor: A szolidaritás határai. Liget 2008. 3. sz. 90.o.
[28] Farkas Beáta: A szolidaritás a társadalmi-gazdasági szerveződésben. Vigilia 1999. 9. sz. 663-668. o.
[29] Az Európai Unió "az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában." http://eur-lex.europa.eu/hu/editorial/abc.pdf (2012.11.01.)
[30] Példálózó jelleggel:1. Az emberi jogok helyzete a világban 2009-ben és az EU emberi jogi politikája, Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása "Az emberi jogok helyzete a világban" című, 2009. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról (2010/2202(I-NI)), 2. Irak - különösen a halálbüntetés (beleértve Tarik Aziz ügyét) és a keresztény közösségek elleni támadások, Az Európai Parlament 2010. november 25-i állásfoglalása Irakról: a halálbüntetésről (beleértve Tárik Azíz ügyét) és a keresztény közösségek elleni támadásokról, 3. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye - A hajléktalanság problémája (saját kezdeményezésű vélemény)
[31] Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, elfogadva és kihirdetve az ENSZ Közgyűlésének 217 A (III) határozata alapján, 1948. dec.10. http://www.amnesty.hu/ejeny.pdf
[32] A II. világháborút követő évek legfontosabb iránya Európa újjáépítése és a békére törekvés, melyek csak nemzetközi összefogással érhetők el. Ennek szellemében születik meg az EJENY, és számos formáció Európa egyesítése céljából. Szintén nemzetközi konszenzuson alapul az ENSZ 181.sz. határozata (1947.11.29.), melyben 33 tagállam igen szavazata mellett fogadják el Izrael állam kikiáltását.
[33] Mészáros István: Az emberi méltóság. Új Exodus 2001. 1. sz. 23. o.
[34] H.L.A.Hart: Jog, szabadság, erkölcs. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 15. o.
[35] Ádám Antal: Fenntartható fejlődés-fenntartható jogállam. Acta Humana Budapest 2005. 50. o.
[36] 940/2011/EU határozat 2. cikk a)
[37] 940/2011/EU határozat 24) pontja
[38] Lovászy László: Tézisek a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről. Polgári Szemle 2007. 7-8. sz.
[39] A határozat maga is épít a korábbi európai évek örökségére, ilyen "A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve 2010". Tartalmazza a 940/2011/EU határozat 10) pontja.
[40] Lovászy: i.m.
[41] A Tanács 2010/37/EK számú határozata az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai évéről. Letöltés helye: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do-?uri=OJ:L:2010:017:0043:0049:HU:PDF
[42] Czike Klára-Kuti Éva: Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutatócsoport és Önkéntes Központ Alapítvány, Bp., 2006. 13.o.
[43] Az Unió négy célkitűzése között kerül felsorolásra a) az idősek hasznos társadalmi és gazdasági szerepének tudatosítása, b) az egymástól való tanulás gyakorlata a már bevált politikák értelmében, c) jogi és intézményi keretrendszer megalkotása a jövőbeni intézkedésekhez és kötelezettségvállalásokhoz, d) a foglalkoztatásban is jelentkező diszkrimánció elleni tevékenységek előmozdítása. 940/2011/EU határozat 2. cikk
[44] Sonnevend: i.m.
[45] H. L. A. Hart: Jog, szabadság, erkölcs. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 30. o.
[46] Hart: i.m. 63. o.
[47] 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)
[49] 2011. évi CXCIX. a nemzeti felsőoktatásról szóló tv. értelmében a felsőoktatásban a hallgatók tanulmányainak teljesítése áll összefüggésben az önkéntes tevékenységgel, mellyel a szabadon választható tárgyak teljesítése helyett szerezhetnek kreditet.
[50] J.S.Mill: A szabadságról - Haszonelvűség. Magyar Helikon, Budapest 1980. 27. o.
[51] A Bizottság közleménye a Nemzedékek közti szolidaritás előmozdításáról, 2007. 05.10-i dátummal
[52] Source: "Childbearing preferences and family size issues in Europe" by M.R. Testa, results of the 2006 Euro Barometer on fertility and ageing
[53] Szabó Máté: Autonómia és etatizmus a magyar civil társadalomban. Politikatudományi Szemle, 2009/3. 157-163. o.
[54] Klaus-Dieter Borchardt: The ABC of European Union Law. Luxembourg, The European Publications Office. 2011. 85. o.
[56] Ez alól csak Lengyelország és Anglia jelent kivételt.
[57] 2007. november 29-én hagyta jóvá az Európai Unió Alapjogi Chartáját (2007/C 303/01), amelyet az uniós intézmények vezetői 2007. december 12-én írtak alá és hirdettek ki.
[58] http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+-TA+P6-TA-2007-0573+0+DOC+XML+V0//HU (20.11.2012.)
[59] Borchardt: i.m.
[60] Tagállamonként egy nemzeti koordinátor (aki a tagállam részvételének megszervezéséért felelős az európai évben) kinevezése, és a Bizottság tájékoztatása a kinevezésről, a Bizottság tájékoztatása a tagállam munkaprogramjá-ról. 940/2011/EU 4. cikk 1-3) pontja
[61] A 940/2011/EU határozat szövege is tartalmaz véleményeket: "Európa demográfiai jövője: kovácsoljunk lehetőséget a kihívásból!" című, 2006. október 12-i közleményében, valamint "A nemzedékek közötti szolidaritás előmozdítása" című, 2007. május 10-i közleményében, valamint "Az Unióban az idősödő népesség hatásának kezeléséről (2009. évi jelentés az idősödésről)" című, 2009. április 29-i közleményében.
[62] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52007DC0244:EN:NOT (2012.11.20.)
[63] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52009DC0180:EN:NOT (2012.11.20.)
[64] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52012DC0055:EN:NOT (2012.11.20.)
[65] Magyarország Alaptörvénye L, O, XV., XVI., XIX. cikkek
[66] 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről, 1. §
[67] Lajos Bokros: Verseny és szolidaritás. Élet és Irodalom, Budapest 2004. 41. o.
[68] Ferge Zsuzsa: A generációk közti és a társadalmi szolidaritásról. Esély 1996. 4. sz. 54. o.
[69] A társadalmi szervezetek közül az idei európai év célkitűzéseiről egyházi személyek és politikusok uniós csúcstalálkozóján a zsidó-keresztény hagyományokon álló egyházak szerepét hangoztatták, ld. http://mno.hu/eu/a-nemzedekek-kozotti-szolidaritas-penzugyi-hatasai-1091497 (2012.11.20.)
- 166/167 -
[70] 2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
[71] 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
[72] 2005. évi LXXXVIII. tv. (Köt.), amely "elismeri a társadalom tagjainak szolidaritásán alapuló, az állampolgárok öntevékenységét kifejező, a személyeknek és közösségeiknek más vagy mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenységét"
[73] 2011. évi CLXXV. tv. (Ectv.)
[74] 350/2011. (XII.30.) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről 1. §
[75] Krémer Balázs: Az NGO kultuszáról. Esély 1996. 2. sz. 53. o.
[76] Ex 20:12
[77] Mondovics Napsugár: A társadalmi öngondoskodás teológiája. In: PhD Tanulmányok 11. Pécs, 2011. 409-410. o.
[78] Ferge: i.m. 59. o.
[79] Szabó: i.m. 163. o.
[80] Szabó: i.m. 163. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
