A pénzügyi-gazdasági válság, a terrorfenyegetések, a rasszizmus és a szegregáció, az elszegényedés és éhínség, a világméretű pandémiák, klimatikus változások, környezeti veszélyek és természeti katasztrófák időszakában adódik a kérdés, hogy vajon az említett jelenségekkel szembeni küzdelem jegyében tervezett, megfogalmazott és foganatosított intézkedések motivációja pusztán a nem kívánatos jelenség csökkentésére, leküzdésére, megszüntetésére vagy következményeinek enyhítésére irányuló törekvés-e, avagy e primer motiváció mögött fellelhető-e - szekunder módon - valamely közös mozgatórugó.1
Kiindulópontom az, hogy ilyen szekunder motiváció lehet a szolidaritás. E hipotézis esetén felmerül, hogy a jog mint eszköz és az alkotmány mint értékrendszer mennyiben állítható a szolidaritás szolgálatába. Ilyen vizsgálathoz a következő kérdések megválaszolására lehet szükség. Mi a szolidaritás általános és normatív megközelítésben? Van-e alkotmányi meghatározottsága, azaz jogi értéknek, alkotmányi vagy alkotmányos értéknek tekinthető-e a demokratikus jogállamban? Ha (alkotmány)jogi relevanciával rendelkezik, akkor kifejezésre jut-e a normatartalomban? Mikor, miként jelenik meg mint ténylegesség, mennyiben hat mint motivációs tényező, impulzus a jogalkotásban? A jelen tanulmányban a felsorolt szerteágazó kérdések közül csupán a szolidaritás jogi és alkotmányi értékminőségére koncentrálok, azzal, hogy a jogrendszerben fellelhető szolidaritási normák feltárását és értékelését további kutatásra érdemes területnek tartom.
A szolidaritás alkotmányi értékként való értelmezését megelőzően érdemes röviden áttekinteni az alkotmányi értékekre vonatkozó hazai dogmatikai eredményeket, illetve azok beszűrődését az Alkotmánybíróság gyakorlatába. Ádám Antal az alkotmányi értékek három rétegét különbözteti meg. "Az alkotmányi értékek első rétegének összetevői között olyan, a tárgyi valóságban már az alkotmányi szabályozás előtt, illetve attól függetlenül létező, az általános emberi megítélés szerint szükséges, hasznos vagy előnyös értékeket találunk. […] Az alkotmányi értékek sokszínű, nagy csoportját és egyben második rétegét az alkotmányozó hatalom által meghatározott, illetve létesített célok, feladatok, alapelvek, alapkövetelmények, alapjogok, alapkötelességek, lényeges tilalmak, minőségek, felelősségek, közhatalmi és egyéb szervezetek, szervek, intézmények alkotják. […] Az alkotmányi értékek harmadik rétegének tekintjük az alaptörvénynek az előbbi két réteg értékeire vonatkozó rendelkezéseit. Az alapvető rendelkezéseket és a rájuk épülő egyéb jogszabályokat minősítette Losonczy István pécsi professzor az értékekről 1948-ban írt, kiváló művében jogi eszközértékeknek."2
Az Alkotmánybíróság ehhez képest a kitüntetések adományozásáról szóló határozatában tett kísérletet az "alkotmányos értékrend" tartalmi összetevőinek körvonalazására.3 "A Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje az Alkotmányban normatív módon meghatározott elsődleges (alapvető) értékekből, az Alkotmány normatív rendelkezéseiből értelmezéssel megállapított alkotmányos elvekből és értékekből (leszármaztatott értékek), valamint az egyes jogági kódexekben (törvényekben és egyéb jogszabályokban) […] megjelenő - az Alkotmány elsődleges és leszármaztatott értékrendjét kifejező (azt közvetítő) - további értékekből áll. Ezek az értékek az Alkotmánybíróság értelmezéseiben (határozataiban), és végső soron az egész alkotmányos kultúrában jelen vannak."4 A testület az "alkotmányos értékrendet" a mindenkori társadalmi, gazdasági és politikai rendszer által meghatározott, térben és időben kötött értékrendnek tekinti, amelynek alapelemeit az Országgyűlés az alkotmányozás során az alaptörvényben rögzíti.5 Az Alkotmányban kifejezett értékeket az Alkotmánybíróság cél-értékeknek nevezi, míg az alkotmányi rendelkezéseket részletező, a célokat megvalósító jogszabályokat eszköz-értékeknek.6
A szolidaritás - alkotmányjogi szempontból - lehet alkotmányi szabályozás előtti, illetve az alkotmányozó hatalom által kifejezett érték, annak függvényében, hogy implicit vagy explicit módon jelenik meg az alaptörvényben. Ennek közelebbi vizsgálatára azonban csak a IV. pontban kerül sor, mivel az alkotmányi értékminőség megállapításához előfeltétel a szolidaritás fogalmának, jogi relevanciájának feltárása.
A szolidaritás7 legáltalánosabb megközelítésben8 jelenti egyrészt az egyének, csoportok összetartozás-tudatát, másrészt (de az előbbire alapozódóan) a közös, kölcsönös kötelezettségvállalást és segítségnyújtást.9 A szolidaritás mint érzület és mint cselekvés megjelenése a kölcsönös függőség felismerésén, illetve annak megállapításán alapul, hogy valamely közösség tagjai közötti kölcsönös függőségből kötelezettségek fakadnak.
A szolidaritás hatóköre, vagy inkább hatótere elsődlegesen (és történetileg) a mikro- és kisközösség volt (családi, vallási, testületi közösségi viszonylatokban élt) - magasabb (univerzális) szinten csupán morális elvként (parancsként) jelent meg (a vallások tanításaiban10, a teológiában és a filozófiában). Az urbanizáció, az iparosodás, a szolgáltató állam megjelenése elvezetett a magasabb szinten érvényesítendő szolidaritás meghatározásához: a társadalom mint szolidáris egység feltételezéséhez. Ebben a körben a spontán szolidaritási mechanizmusok helyett az állam szolidaritási politikája, illetve a "kötelező szolidaritási rendszer"11 került előtérbe. A kockázatok és veszélyek bevezetőben érzékeltetett globalizálódása a szolidaritás új dimenzióban való elismerését és hatását tette szükségessé, amely az - intézményesülés különböző fokán álló - nemzetközi összefogást és együttműködést motiválja, és az államok szuverenitásának korlátozásán, illetve a reciprocitáson alapul. Összegezve, a szolidaritás hatóterének tekinthető ma a szubnacionális szint, a nemzeti szint és a nemzetek feletti, illetőleg nemzetközi szint is. Az e szinteken érvényesülő és ható szolidaritás erősítheti is egymást, de arra is van példa, amikor a magasabb szint belépése erodálja a kisközösségi, állam alatti közegben létező szolidaritást.12
A szolidaritás az egyéni viselkedés szintjén megragadható érzületként és cselekvésként. A szolidáris érzés - amely több a szimpátiánál, valamint az együttérzésnél, mivel valamely szempontú sorsközösségen alapuló felelősség-érzést jelent - előfeltétele a szolidáris aktivitásnak. A szolidaritás irányultsága szerint vonatkozhat személyekre (inkább a személyes kapcsolatokra épülő közösségben, pl. családban, baráti vagy munkatársi körben), illetőleg ügyekre (főként nagyobb közösségben, pl. éhínség elleni küzdelem, természeti katasztrófák áldozatainak nyújtott segítség).13
A szolidaritás az egyén oldaláról azt jelenti, hogy az ember az önérdek követését, érvényesítését más érdekeit is tekintetbe véve önként korlátozza.14 A nem önérdek-követő magatartás alapelve lehet az altruizmus vagy a méltányosság; motivációja pedig mások jólétének a javítása, az adakozás vágya, a társadalom ismeretlen tagjai felé irányuló jóakarat (karitász), a társadalmi jólét növelése. Mindezek a mások javát szolgáló - és az egyén szempontjából várhatóan "veszteséges" - intézmények támogatásához vezetnek.15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
