Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésA Jegyző és Közigazgatás XIV. évfolyam 2. számában Körjegyzőség kontra közös önkormányzati hivatal címmel megjelent írásomban kerestem a válaszokat a jogalkotó által - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) közös önkormányzati hivatalokra vonatkozó rendelkezéseiben - nyitva hagyott kérdésekre, illetve arra, hogy az egyes §-ok mögött milyen jogalkotói szándék húzódik meg, hogyan alakul a munka a társuló önkormányzatok hivatalaiban 2012. december 31. napját követően.
Jelentem, a Pér-Nagyszentjános Községek Körjegyzősége feliratot tartalmazó címeres táblát - 2013. március 1. napjával - Péri Közös Önkormányzati Hivatalra cseréltük. Írásomban arra kívánok kitérni, hogy a névcsere hozott-e érdemi változásokat a hivatal életében, milyen utat tettünk meg a közös önkormányzati hivatal felállításáig, továbbá milyen következtetéseket vonhatunk le működésének elmúlt hónapjai alapján. Nézzük sorjában.
A Magyar Közlöny 172. számában került kihirdetésre Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (Költségvetési törvény). A Költségvetési törvény 2. számú melléklete tartalmazza többek között az önkormányzati hivatal működésének támogatására vonatkozó rendelkezéseket. Felállításra került egy képlet, amelybe behelyettesítve pl.: az egyes települések lakosságszámára vonatkozó adatokat, megkapjuk a számított alaplétszámot. A számított alaplétszámot behelyettesítve egy másik képletbe - korrekciós tényezők figyelembevételével - megmutatja az adott hivatal vonatkozásában az elismert hivatali létszámot. Az elismert hivatali létszámot 4 580 000 Ft/fő fajlagos összeggel megszorozva látható, mekkora összegű támogatás hívható le a központi költségvetésből a hivatal működéséhez. A számított alaplétszám, illetve az elismert hivatali létszám képletének alkalmazásával lehetővé vált a települések aszerinti kategorizálása, hogy a központi költségvetés szerinti megengedett hivatali létszámkeretet túllépik-e vagy sem. Mindez azonban torz képet fest a hivatalokról, hiszen attól, hogy egy-egy hivatal a megengedett létszámkeretet túllépi, nem feltétlenül kell, hogy azt jelentse, a költségvetésből lehívható támogatás nem fedezi a működését. Gondoljunk csak a felsőfokú és a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselők bére közötti különbségekre.
Az elismert hivatali létszámkeret képletének alkalmazásával a hivatal működésére kapott támogatás összegének ismeretében új alapokra kellett fektetni a korábbi társulási elképzeléseinket, a jól működő körjegyzőségünk megszüntetése vált indokolttá. Mi volt ennek az oka? A költségvetési törvény rendelkezéseiből világossá vált, hogy a közel 2400 főt számláló településünk az egy főre eső legmagasabb összegű támogatást, abban az esetben tudja lehívni, amennyiben önállóan alakít hivatalt. A központi költségvetés rendelkezései számokkal is alátámasztották a Mötv. 85. § (1) bekezdésének rendelkezését, miszerint azon községek alakíthatnak közös hivatalt, ahol a községek "lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt". Mind a központi költségvetés, mind a Mötv. közös önkormányzati hivatalokra vonatkozó rendelkezései mögött meghúzódó jogalkotói szándék az irányba mutat, hogy a kétezer fő alatti települések "házasodjanak össze", kettő közel kétezer főt számláló település "házasságkötése" esetén már csökken a központi költségvetésből lehívható, egy főre eső támogatás összege. A jogalkotó a költségvetési törvény rendelkezéseiben világossá tette, hogy nem preferálja a kétezer fő lakosságszám közeli települések társulását, azaz arányaiban jelentősen kisebb összeggel támogatja az általuk felállított közös önkormányzati hivatalok működését. A számokat azonban a mi esetünkben is felülírta a Mötv. fent idézett bekezdésének utolsó mondata, amely szerint a "kettőezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz", továbbá a Mötv. ugyanezen szakaszának (7) bekezdésében foglaltak, mégpedig, hogy a kettőezer főt meghaladó település "nem tagadhatja meg a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás megkötését, ha azt a vele határos település kezdeményezi". Tekintettel arra, hogy mind Pér, mind Nagyszentjános kétezer fő körüli lakosságszámmal bír, a jól működő Pér és Nagyszentjános települések házasságának felbontása vált indokolttá, továbbá ezt követően új "házasság kötése" Mezőörs, illetve Rétalap községekkel. A Költségvetési törvény és a Mötv. rendelkezései elfogadásának időbeli eltérése több önkormányzatnál a Költségvetési törvény által nem a legkedvezőbben támogatott társulás létrehozását eredményezte, hiszen a közös önkormányzati hivatalok létrehozására irányuló megállapodások jelentős részét már a költségvetési törvény elfogadását megelőzően - a képletekből kiszámolt összegek ismerete nélkül - megkötötték,
- 11/12 -
és ennek következtében az önkormányzatok egy része jelentős összegű központi költségvetésből lehívható támogatástól esett el.
2013. március 1. napjával - 10 fővel - felállt a Péri Közös Önkormányzati Hivatal, Pér és Mezőörs települések társulásával. A köztisztviselők létszámát sem a székhely településen, sem a kirendeltségen csökkenteni nem kellett, sőt további egy fő köztisztviselő foglalkoztatására nyílt lehetőség a központi költségvetésből lehívható támogatás terhére. Itt utalnék vissza az írás első részében kifejtettekre, hogy bár a képlet szerint elismert hivatali létszámot egy fővel túlléptük, mégis a központi költségvetésből lehívható támogatásból fedezhető a hivatal működése, ugyanis a hivatalban dolgozó köztisztviselők döntő többsége középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, azaz a rájuk eső személyi és dologi kiadások összege meg sem közelíti a 4 580 000 Ft/fő/év fajlagos költséget. Összességében elmondható, hogy visszanyertük a járási hivatal felállításával párhuzamosan a járási hivatalnak történő státuszátadás előtti hivatali létszámot. Mindez szükséges, hiszen a 2013. január 1. napjával a jegyző hatásköréből elvont feladat- és hatáskörök mennyisége nem tette indokolttá a létszámcsökkentést, különösen akkor, amikor az önkormányzati hivatalok többségére elmondható, hogy a foglalkoztatott köztisztviselők száma elérte azt a minimális létszámot, amellyel még éppen hatékonyan működtethető a hivatal.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás