A témában a Családi Jogban megjelent legelső cikkében Turóczi Attila felvázolta azt a helyzetet, amikor az egyik szülő túszként használja a gyermeket a házassági bontóper során.[1] Ennek a cikknek az első részében pedig ismertettük a szülői elidegenítés fogalmát, ismérveit, amit azzal a konklúzióval zártunk, hogy a bírók és gyámhivatali szakemberek kulcsszerepet játszanak, mert nekik kell felismerniük és megakadályozniuk ennek a súlyosan patológiás családdinamikának a kibontakozását.[2] A jelen írásban a pszichológiai konklúziók levonása után annak feltárására teszünk kísérletet, hogy a jogi keretek között hogyan tudják a szakemberek úgy képviselni a gyermek legfőbb érdekét, hogy közben megvalósuljanak az alábbi pszichológiai törekvések.
Emlékeztetőül: a kutatások alapján a szülői elidegenítés veleje az, hogy az egyik szülőnek valamiért érdekében áll a gyermeket kisajátítani és eszközként felhasználni a másik szülővel való jogi csatározásban. A Baker-modell alapján jól feltérképezhetőek az érdekek és motivációk, a gyermek(ek) viselkedése kiszámítható, konkrét viselkedésjegyek alapján azonosítható, az elidegenítő szülő viselkedése rejtett ugyan, de szintén felszínre hozható, tehát a folyamat megállítható. Ezt azonban kizárólag a fenti rendszerbe kívülről beavatkozó szakemberek tudják megtenni.
A fentieket annyival egészítjük ki, hogy a korábbiakhoz képest ez a cselekmény felfogható pszichológiai játszmaként is, amely Eric Berne klasszikus leírását[3] leegyszerűsítve az alábbi képletet követi: az érdekelt fél a) berendezi a színpadot, majd b) belógat a másiknak egy csalit, amely két síkon mozog. Egyik síkja egy teljesen ártalmatlannak tűnő dolog, de egy másik síkon csapdahelyzetet állít elő, s az ő szempontjából az a lényege, hogy c) bármelyik síkon reagál a másik fél, mindenképpen ő lesz a vesztes és d) el lehet szedni tőle a jutalmat, learatni a dicsőséget. Példa:
a) Az elidegenítő szülő úgy rendezi be a "színpadot", hogy a célszülő agresszív és el akarja venni a gyermeket tőle. Eleinte közös felügyeletet akart ő is, de hirtelen meggondolja magát és kizárólagosságra kezd törekedni, ügyvédhez fordul és beadja a keresetet, arra hivatkozva, hogy a célszülő agresszív, ezért meg kell védeni tőle a gyermeket (szélsőséges esetben azt állítva, hogy a célszülő bántalmazza és/vagy szexuálisan zaklatja a gyermeket).
b) Hétvégén úgy engedi át a gyermeke(ke)t, hogy ha bármi gond lenne, ő otthon van, és bármikor hazajöhetnek (látszólag ártatlan viselkedés, amely a gyermekek érdekét képviseli, valójában a gyermekek kezébe adja a döntést) - a gyermekek ezt természetesen amint várható volt, elkotyogják a célszülőnek.
c) Ha a célszülő felháborodik, akkor besétál a csapdába és azonnal le lehet rá csapni azzal, hogy agresszív ("Látjátok, megmondtam nektek előre!"). - Ha viszont elengedi a füle mellett, amit a gyermekektől hall, akkor passzívan hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekekben róla kialakuló képet ne az ő tettei, hanem a másik szülő mesterkedése határozza meg, tehát passzívan asszisztál az elidegenítő szülő játszmájához. Ha a célszülő elengedi a füle mellett a gyermekektől hallottakat és felveszi a kesztyűt a perben, akkor megint rá lehet mutatni, hogy milyen agresszív, hiszen "támad minket".
d) A jutalom mindhárom esetben az, hogy az elidegenítő szülő magához láncolja a gyermekeket, mert mesterségesen alakít ki bennük félelmet a célszülővel szemben, és a gyermekeknek a célszülővel való kapcsolattartását körmönfontan akadályozva (amely a telefon elvételétől a látszatbetegségek kitalálásán és fenntartásán át a hirtelen elutazásokig stb. terjedhet) egyre inkább a saját kezébe veszi a másik szülőről a gyermekekben élő kép alakítását, és eléri, hogy egy idő után a gyermekek maguk követeljék, hogy a célszülő kerüljön ki a képből. Ezáltal olyan spirálba kerülnek, amely egy bizonyos kritikus kapcsolattartási idő után fenntarthatatlan és óhatatlanul a kapcsolat elvesztésével vagy komoly sérülésével jár.
Természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy teljesen tehetetlen a célszülő és minden ilyen esetben az lesz a vége, hogy elveszíti a kapcsolatot a gyermekekkel, mert rengeteg könyv és ismeretterjesztő előadás segíti a célszülőket abban, hogy miként kerülhetik el ezt a végkifejletet, de világosan látni kell, hogy mivel ő csapdába került, meg van kötve a keze. A csapdából csak az értő szakem-
- 29/30 -
berek szabadíthatják ki, mégpedig azáltal, hogy nevén nevezik a játszmát, majd megszüntetik, és ők maguk rendezik be az új színpadot, ahol az elidegenítő szülőt elidegenítő szülőnek nevezik, nem pedig ártatlan védelmezőnek, és levonják a gyermek érdekében szükséges, a célszülő számára kedvező következtetéseket.
Súlyos esetben a szülői felügyelet gyakorlásának az elidegenített/elidegenítendő (cél)szülő számára történő biztosításával is szankcionálható az elidegenítő viselkedés, ami a továbbiakban elrettentően hat és minden bizonnyal visszafogja majd a mai gyakorlatot, ugyanis jelenleg sajnos nagyon megéri Magyarországon ezt a játszmát folytatni. Rohamosan terjed ez a jelenség, amelyet a pszichológushoz és az ügyvédek elé kerülő ilyen esetek egyre bővülő számában lehet lemérni. A szakemberek a kellő időben történő beavatkozással a játszma alapjait semmisíthetik meg és tehetik lehetővé, hogy a másik szülő valódi szülői felhatalmazást kapjon arra, hogy felelősen nevelje a gyermeket, a gyermek nevelése és világa alakításának súlypontja hozzá kerüljön, miközben továbbra is gondoskodhat róla az elidegenítő szülő (mindaddig, amíg ezt is el nem játssza).
Nagyon nem mindegy, hogy a bíróság passzívan asszisztál az elidegenítő szülő által megrendezett játszmában, vagy kiveszi a kezéből a dolgok alakítását és maga irányítja az események menetét.
Pszichológiai szempontokat figyelembe véve mire kell törekedni és figyelni a családdal végzett munka során?
1) Megállítani a szülők közötti ellenségeskedést, a folyamat romlását, hogy a gyermek ne kerüljön abba a helyzetbe, hogy úgy érezze, választania kell közöttük, vagy muszáj segítenie az egyik szülőjének.
2) Felgyorsítani a folyamatot, hogy a lehető legrövidebb idő alatt döntés szülessen.
3) Legelőször a szülői felügyelet gyakorlását és a kapcsolattartást kell rendezni - akár hivatalból történő - ideiglenes intézkedés útján, utána tárgyalhatóak a bontóper egyéb kérdései (életközösség időtartamának meghatározása, tartási és lakáshasználati kérdések), mert ezek is eszkalálhatják a konfliktust.
4) Az összes tudományos kutatás azt mutatja, hogy a célszülő (elidegenített szülő) távollétében nem reparálható a gyermekkel való kapcsolata, tehát érdemes széles körű és zavartalan kapcsolattartást biztosítani számára, amennyiben bebizonyosodik az elidegenítés vagy az arra való törekvés.[4]
Figyelmeztető jelek, amelyeket komolyan kell venni:
1) Akut és elkeseredett konfliktus: A szakemberek első belépési pontja az, amikor látják, hogy a szülők között óriási ellentétek feszülnek, mert ebből logikailag és pszichológiailag le lehet vezetni, hogy ezek előbb-utóbb a gyermeken is le fognak csapódni, szélsőséges esetben CAPRD-s,[5] vagyis a szülők közötti kapcsolati zavar által érintett, esetlegesen ellennevelt gyermek lesz belőle. A befolyásmentes nevelés ugyanis csak egy nem létező mítosz, hiszen az ember nemcsak a szavaival, hanem a metakommunikációjával, a gesztusaival, a mimikájával, a hanghordozásával stb. mindenképpen kifejezi, mit gondol a másik szülőről és annak tetteiről (például rosszallja). Tehát minden szülő befolyásolja a gyermekét, a kérdés csak az, hogy a) mennyire és b) tudatosan vagy önkéntelenül, c) elfogadható vagy tiltott módon. A gyermek viszont mindig önkéntelenül igazodik az őt körülvevő fontos gondozókhoz, vagyis a gondozó szülőhöz. Ha a szülők között szélsőséges az ellentét, akkor oly mértékű feszültség keletkezik, hogy a rendszer elkezdi önmagát korrigálni és leegyszerűsödni. A túlzott és akut konfliktus az első figyelmeztető jel, de innen még lehetséges a spontán visszaút.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
