A szerződés fogyasztó általi megszüntetése mind a fogyasztóra, mind pedig a kereskedőre kötelezettségeket ró.
A szerződés megszüntetése esetén a kereskedő köteles maradéktalanul visszatéríteni a fogyasztónak a szerződés alapján kifizetett teljes összegeket. Azonban amennyiben a szerződés értelmében a digitális tartalom szolgáltatása vagy a digitális szolgáltatás nyújtása vételár fizetése ellenében és meghatározott ideig tart, továbbá a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás a szerződés megszüntetését megelőzően bizonyos időtartam folyamán szerződésszerű volt, a kereskedő a kifizetett vételárnak csak az azon időtartamnak megfeleltethető arányos részét köteles visszatéríteni a fogyasztónak, amelynek folyamán a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás nem volt szerződésszerű, valamint a vételárnak azt a részét, amelyet a fogyasztó előre kifizetett a szerződés azon hátralévő idejére vonatkozóan, amely a szerződés meg nem szűnése esetén még fennmaradt volna.[1]
Az Irányelv a fogyasztó által a digitális tartalomba/szolgáltatásba bevitt adatok sorsát is rendezi a szerződés fogyasztó általi megszüntetése esetére. A fogyasztó személyes adatait illetően a kereskedő köteles betartani a GDPR-ban[2] előírt kötelezettségeket,[3] ideértve a kereskedő adattörlési kötelezettségét is az úgynevezett korlátozott tárolhatóság elvének[4] megfelelően, valamint az adathordozhatósághoz való jogot.[5]
A fogyasztó által a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy létrehozott bármely, a személyes adatoktól eltérő tartalmat a kereskedő csak akkor jogosult felhasználni, ha az ilyen tartalom a) a kereskedő által nyújtott digitális tartalmon vagy szolgáltatáson kívül nem használható; b) kizárólag a fogyasztónak a kereskedő által nyújtott digitális tartalom vagy szolgáltatás használata során kifejtett tevékenységéhez kapcsolódik; c) a kereskedő által más adatokkal összevonásra került, és nem lehet, vagy csak aránytalan erőfeszítéssel lehetne azt szétválasztani; vagy d) a fogyasztó által más személyekkel közösen került előállításra, és azt más fogyasztók továbbra is használhatják.[6]
A kereskedő - a fenti a), b) vagy c) pontban említett esetek kivételével - a fogyasztó kérésére köteles rendelkezésre bocsátani minden olyan tartalmat, amely nem személyes adat, és amelyet a fogyasztó a kereskedő által szolgáltatott digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy hozott létre. A fogyasztó jogosult ezeket a digitális tartalmakat ingyenesen, a kereskedő részéről mindennemű akadályoztatás nélkül, észszerű időn belül, általánosan használt és számítástechnikai úton beolvasható adatformátumban lehívni.[7]
A GDPR tág "személyes adat" fogalma[8] miatt nem teljesen világos, hogy a jogalkotó az Irányelvben mely "nem személyes adatok" sorsát kívánja rendezni, és az is kérdéses, hogy a gyakorlatban hogyan valósítható meg a személyhez nem köthető "nem személyes adatok" lehívása.[9]
A kereskedő megakadályozhatja, hogy a fogyasztó tovább használja a digitális tartalmat vagy a digitális szolgáltatást, különösen oly módon, hogy a digitális tartalmat vagy a digitális szolgáltatást a fogyasztó számára hozzáférhetetlenné teszi, vagy letiltja a fogyasztó felhasználói fiókját.[10]
A szerződés megszűnését követően ugyanis a fogyasztó köteles tartózkodni a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás használatától és ezek elérhetővé tételétől harmadik felek számára. Amennyiben a digi-
- 1/2 -
tális tartalom szolgáltatása fizikai adathordozón történt, a fogyasztó a kereskedő kérésére és költségére indokolatlan késedelem nélkül köteles visszaszolgáltatni a fizikai adathordozót. A kereskedőnek, amennyiben úgy dönt, hogy a fizikai adathordozó visszaszolgáltatását kéri, a fogyasztó szerződés megszüntetésére vonatkozó döntéséről kapott értesítést követő 14 napon belül kell közölnie e kérését.
A fogyasztó nem köteles fizetni a digitális tartalomnak vagy a digitális szolgáltatásnak a szerződés megszüntetését megelőző azon időszakban történt használatáért, amelynek során a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás nem volt szerződésszerű.[11]
A kereskedő kártérítési felelősségének elve a digitálistartalom-szolgáltatásra vagy a digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések alapvető eleme. A fogyasztók számára ezért biztosítani kell a hibás teljesítéssel vagy a teljesítés elmulasztásával okozott kár megtérítéséhez való jogot. A kártérítésnek a fogyasztót a lehető legközelebb kell juttatnia ahhoz a helyzethez, amelyben akkor lett volna, ha a digitális tartalom szolgáltatása vagy a digitális szolgáltatások nyújtása megtörtént volna és az megfelelő lett volna. Mivel a kártérítéshez való jog már valamennyi tagállamban biztosított, az Irányelv nem érinti a fogyasztóknak az említett szabályok megsértéséből eredő károkért való kártérítésére vonatkozó nemzeti szabályokat,[12] és a tagállamok arra vonatkozó szabadságát, hogy a kártérítéshez való jogot maguk szabályozzák.[13]
Amennyiben a szerződés szerint a digitális tartalom szolgáltatására vagy a digitális szolgáltatás nyújtására vagy hozzáférhetővé tételére a szerződésben előírt időtartam alatt kerül sor, a kereskedő akkor módosíthatja a digitális tartalmat vagy szolgáltatást a szerződésszerűség[14] fenntartásához szükséges mértéket meghaladóan, amennyiben a szerződés lehetővé teszi ezt a módosítást és megfelelő indokot ad rá; és a módosítás nem jár többletköltséggel a fogyasztó számára; és a fogyasztót egyértelmű és érthető módon tájékoztatják a módosításról.
Amennyiben a módosítás kedvezőtlen hatást gyakorol a digitális tartalomhoz vagy a digitális szolgáltatáshoz való hozzáférésére, illetve annak használatára, akkor a fogyasztónak a módosítás előtt észszerű időben, tartós adathordozón tájékoztatást kell kapnia a módosítás jellemzőiről és idejéről; az ahhoz való jogáról, hogy a tájékoztatás kézhezvételének napjától vagy a digitális tartalomnak a kereskedő általi megváltoztatásától - bármelyik is következzen be később, az attól - számított 30 napon belül ingyenesen megszüntetheti a szerződést, kivéve ha a módosítás kedvezőtlen hatása csekély mértékű; valamint adott esetben a kereskedő által biztosított azon lehetőségéről is, hogy többletköltség nélkül megtartsa a módosítások nélküli digitális tartalmat vagy a digitális szolgáltatást.[15]
A Javaslat[16] a hosszú távú szerződések módosítására és felmondására is tartalmazott szabályokat. E rendelkezések azonban az intézményközi tárgyalások során kikerültek az Irányelvből, a kihirdetett jogszabályban már nem szerepelnek. Ezért e két területre továbbra is csak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek[17] a tisztességtelenség ellenőrzésével kapcsolatos általános záradéka vonatkozik.
Az Irányelv a személyes adatok fogalmát három összefüggésben érinti: a személyes adat használata pénztől eltérő ellentételezésként;[18]olyan adat, amelyek kereskedő általi kezelése kizárólag a digitális tartalom szolgáltatásának vagy a digitális szolgáltatás nyújtásának az Irányelvvel összhangban történő biztosítása céljából, vagy abból a célból történik, hogy megfeleljen a kereskedőre vonatkozó jogi követelményeknek;[19] a fogyasztó által a kereskedő által szolgáltatott digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy létrehozott adat.[20]
A személyes adat mint pénztől eltérő ellentételezés témakörében az Irányelv kiindulópontja[21] kettős. Egyrészt elismeri, hogy a személyes adatok védelme alapvető jog, és hogy ezért a személyes adatok nem tekinthetők árunak. Másrészt tényként rögzíti, hogy a piac jelentős részén alkalmazzák azt a megoldást, hogy a digitális tartalom szolgáltatásáért és a digitális szolgáltatások nyújtásáért a fogyasztó nem díjat fizet, hanem személyes adatokat ad át a kereskedőnek.[22] Ezért az Irányelv célul tűzi ki, hogy az ezen üzleti modell keretében szerződő fogyasztókat is illessék meg szerződéses jogorvoslatok. Ekként az Irányelv alkalmazandó azokra a szerződésekre is, amelyek keretében a kereskedő a fogyasztónak digitális tartalmat szolgáltat vagy digitális szolgáltatást nyújt, illetve erre kötelezettséget vállal, a fogyasztó pedig személyes adatokat ad át, illetve erre kötelezettséget vállal. Az Irányelv e körben példaként említi azt az esetet, amikor a fogyasztó közösségimédia-fiókot nyit, és megad egy nevet és egy e-mail-címet, amelyet nem kizárólag a digitális tartalom szolgáltatásának vagy a digitális szolgáltatás nyújtásának céljára vagy a jogi követelményeknek való megfelelés céljára használnak. További példaként szerepel az Irányelvben az az eset, amikor a fogyasztó hozzájárul, hogy bármely személyes adatnak minősülő anyagot - például fényképet vagy az általa feltöltött bejegyzést - a kereskedő marketing céllal kezeljen. A személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jog ezen üzleti modell alkalmazása esetén is meghatározza a személyes adatok jogszerű kezelése jogalapjainak kimerítő jegyzékét.
Az Irányelv által is elismert, a személyes adatot egyfajta ellenszolgáltatásként kezelő üzleti modell térnyerése ellenére a személyes adat szerződéses ellenérték jellegének megítélésében még nincs összhang a jog különböző területei között. Az alábbiakban Dudás
- 2/3 -
Gábor és Zavodnyik József tanulmányát[23] alapul véve, de azt további szakirodalmi hivatkozásokkal kiegészítve bemutatok néhány, ezen a területen tapasztalható megközelítést.
Az online szerződéskötést lehetővé tevő megoldások térnyerése mind az Európai Unióban, mind pedig azon belül Magyarországon töretlennek látszik. Az online boltok mint a kiskereskedők legfontosabb online értékesítési csatornái mellett a piacterek jelentősége is egyre növekszik.[24]
Az online ügyletek terjedése azonban nem csak a digitális szolgáltatások egyre szélesebb körű használatával függ össze. A digitális piacokat ugyanis nem elsősorban a vállalkozások által gyakorolt magatartások sajátos jellege, hanem az információ kiemelt szerepe különbözteti meg a hagyományos piacoktól.[25] A digitális szolgáltatások fogyasztók általi igénybevétele révén egyre jelentősebb méretű és egyre mélyebben feldolgozott információhalmaz áll rendelkezésre, amelyek nagy része személyes adat.
A digitális gazdaságban ma már jelentős szerepet játszanak az úgynevezett személyes adatok vezérelte vállalkozások. Ezek olyan vállalkozások, amelyek gazdasági tevékenységének és piaci erejének alapját a személyesadat-vagyonuk képezi. Ezen belül speciális eset az, amikor a vállalkozás egész üzleti modellje a személyes adatok kezelésére, elemzésére és értékesítésére épül. A vállalkozások rendelkezésére álló, személyes adatokat tartalmazó adatbázisokból kinyerhető marketingértéket elsődlegesen nem maguk a személyes adatok nyújtják, hanem az azokból az egyre kifinomultabb elemzési rendszerek révén levonható következtetések, a megalkotható profilok és minták jelentik.[26]
A fogyasztók személyes adatainak megszerzése és kezelése ekként a piaci siker egyik záloga lehet. A fogyasztóit, azok magatartásait, felhasználási szokásait, életének eseményeit ismerő, ekként a fogyasztóit akár manipulálni is képes vállalkozás jelentős versenyelőnyre tehet szert.
A tanulmány rávilágít: a szoftverek látszólag ingyenes használatáért cserébe a Facebook és a Google felhasználói előállítják és rendelkezésre bocsátják azokat a személyes adatokat, amelyek ezen vállalatok és sok más hasonló jellegű vállalkozás valódi értékét adják. A digitális gazdaságban tevékenykedő óriáscégek a fogyasztók figyelmének felkeltése révén hatalmas mennyiségű adatot képesek felhalmozni a fogyasztókról, ráadásul gyakran úgy, hogy a fogyasztó sokszor nem is tud személyes adatai kezeléséről, annak valódi céljáról.
A vállalkozások által kezelt, személyes adatokból felépülő adatbázisok, illetve azok összekapcsolása versenyelőnyt jelenthet egyes vállalkozások számára, így az adatbázisok szerepe versenyjogi szempontból is vizsgálandó. A nagy mennyiségű adat (úgynevezett Big Data) gyűjtése, feldolgozása és felhasználása egyre fontosabb szerepet játszik az e-kereskedelemben, és a nagy mennyiségű adat elemzése révén létrejövő jobb termékek és szolgáltatások jelentős előnyöket nyújtanak, így hatékonyabbá tehetik a vállalkozásokat. A hatékonyság növekedése mellett azonban az adatok megnövekedett jelentősége versenyjogi aggályokra is alapot adhat.[27]
A digitális kereskedelem egyik fő támogató eszközei az ügyfelek elérését segítő úgynevezett online platformok. Az online platformokon keresztül megvalósuló ügyletközvetítés egyre inkább terjedőben van, az online platformok - mint a vállalkozásokat a piachoz és a fogyasztókhoz vezető eszközök - igen sok vállalkozás számára megkerülhetetlenné váltak napjainkra. A vállalkozások online platformoktól való egyre erőteljesebb függése azonban megbontja az egyensúlyt a kereskedők és a platformok alkupozíciója között. Így felmerül annak lehetősége, hogy az online közvetítő szolgáltatók olyan, versenyjogi szempontból is károsnak tekinthető kereskedelmi gyakorlatot valósítsanak meg, amely korlátozza a vállalkozások rajtuk keresztül történő értékesítéseit.[28]
A versenyjogi aggályokra visszatérve, a tanulmány a tagállami versenyhatóságok e területen tapasztalható szemléletének bemutatására is kitér. A tagállami versenyhatóságok közül a magyar versenyhatóság már egy 2011-es ügyben úgy értékelte, hogy a fogyasztó ellenszolgáltatása az adott esetben a vállalkozások számára gazdasági tevékenységük során értékkel bíró információ szolgáltatása is lehet.[29]
Ezt az álláspontot a Gazdasági Versenyhivatal egy 2019 decemberében meghozott határozatában is megerősítette. E határozatban kimondta, hogy az ellenszolgáltatás teljesítése és az ellentételezés nyújtása a fizetéssel azonos értelmű kifejezések, de amíg egy úgynevezett FMCG-termék[30] megvásárlásakor túlnyomórészt pénzzel, addig a Facebook esetében a használatért - a szűk értelemben vett hirdetésbefogadáson túl - "adatainkkal, fogyasztói aktivitásunkkal és mindezek (adatvédelmi és egyéb) kockázataival fizetünk". A Facebook számára a felhasználók által szolgáltatott adatok akkor válnak pénzzé, amikor a hirdetők kereskedelmi gyakorlatot tesznek közzé vagy a platformon, vagy azon kívül a Facebookot működtető vállalat segítségével, azt a kereskedelmi gyakorlatot a rendelkezésre álló felhasználói adatok alapján kialakított, rendkívül precíz kategóriák segítségével célzottan az iránta potenciálisan nagyobb arányban érdeklődő felhasználókhoz irányítják, és az ennek eredményeképpen bekövetkezett felhasználói elérésekért pénzzel fizetnek.[31] A fogyasztó azzal, hogy magáról (és ismerőseiről) adatokat ad meg a Facebookon a regisztrálás és a használat[32] során, valójában - az adataival, azok kezeléséhez való hozzájárulásával és az ebből eredő kockázat viselésével - ellenszolgáltatást teljesít a Facebook igénybevételéért, hiszen "az ügyleti döntésnek nem fogalmi eleme, hogy a fogyasztó részéről bármilyen pénzbeli ellenszolgáltatás kerüljön teljesítésre".[33] A versenyhatóság álláspontja szerint az adatok megosztása és a fogyasztói aktivitás a felhasználóktól származó olyan komoly piaci értékű ellenszolgáltatás, amely a szolgáltatás díja és az arról szóló tájékoztatás szempontjából nem hagyható figyelmen kívül ahhoz, hogy a fogyasztó kellő tájékozottsággal dönthessen a szolgáltatás igénybevételéről.[34]
A tanulmány kiemeli, hogy a személyes adatokra a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szempontjából is fokozott figyelem vetül. Tisztességtelennek minősül
- 3/4 -
ugyanis, amikor a vállalkozás a szolgáltatást (árut) "ingyenes", "díjtalan", "térítésmentes" vagy hasonló jelzőkkel teszi vonzóvá, miközben a fogyasztónak a kereskedelmi gyakorlatban való részvétellel és az áru birtokbavételével (a szolgáltatás igénybevételével), illetve fuvarozásával összefüggő elkerülhetetlen költségeken felül a személyes adataival kell fizetnie.[35] Ezen szabályok alapján abban az esetben, ha valamely szolgáltatás (áru) fogyasztó általi ellentételezése a pénzzel összehasonlítható értékűnek tekintendő személyes adatokhoz való hozzáférés biztosításával is történhet, akkor az így nyújtott szolgáltatás "ingyenesként" történő megjelölése tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor a személyes adatok vállalkozás általi kezelése például marketingjellegű megkeresések vagy más vállalkozások részére történő értékesítés érdekében történik, nem pedig a szerződés teljesítése (pl. postázás) céljából.
A tanulmány hangsúlyozza: a személyes adatok egyre növekvő gazdasági jelentősége ellenére annak a kérdésnek az egyértelmű megválaszolása, hogy van-e a polgári jogi szerződésekben is értékelendő/értékelhető értéke a személyes adatoknak, még várat magára. Amennyiben van értéke, felmerülhet az a kérdés is, hogyan mérhető ez az érték, és milyen eltérések lehetnek egyes fogyasztók személyes adatai értékében, függ-e ez a fogyasztó vásárlásainak összegétől, gyakoriságától, a fogyasztó jövedelmi vagy társadalmi helyzetétől?[36]
Az európai adatvédelmi biztos már 2014-ben azt az álláspontot képviselte, hogy számos internetes szolgáltatást "ingyenesként" forgalmaznak, "de ezekért a fogyasztók valójában fizetnek - a tőlük származó személyes adatokkal".[37] "Az online szolgáltatások [...] felhasználói [...] nagy mennyiségű információt közölnek magukról. [...] Az érték kinyerése az óriás méretű adathalmazokból jelentős erőforrássá vált az internetes piac legnagyobb szereplői számára. Az óriás méretű adathalmazokban nem minden adat személyes adat, de számos, »ingyenesnek« bemutatott vagy ilyennek érzékelt online ajánlat esetében a személyes adatok töltik be a nélkülözhetetlen valuta szerepét, amellyel a szóban forgó szolgáltatások ellenértéke kiegyenlíthető."[38]
A tanulmány a személyes adat mint ellenszolgáltatás kérdését érintő uniós jogalkotási aktusok közül elsőként a jelen dolgozat témájául is szolgáló Irányelvet emelte ki.[39]
A tanulmány részleteiben nem ismerteti ugyan, mindazonáltal figyelemre méltó e tekintetben, hogy az Irányelv elfogadásához vezető jogalkotási eljárásban közreműködő uniós szereplők milyen álláspontot képviseltek a személyes adatok ellenszolgáltatásként való elfogadása kérdésében.
A Javaslat szerint a "digitális gazdaságban a piaci szereplők az egyénekre vonatkozó információkat egyre inkább a pénzzel összehasonlítható értékűnek tekintik. Gyakori, hogy a digitális tartalom szolgáltatása nem vételár ellenében, hanem pénztől eltérő ellentételezésért, például személyes adatokhoz vagy más adatokhoz való hozzáférés biztosításával történik. [...] Az ellentételezés jellegétől függő különbségtétel bevezetése megkülönböztetné a különböző üzleti modelleket; indokolatlanul arra ösztönözné a vállalkozásokat, hogy adatokért biztosított digitálistartalom-kínálatra térjenek át. Egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani. Ezen túlmenően a pénztől eltérő ellentételezésért biztosított digitális tartalom teljesítményjellemzőinek hiányosságai befolyásolhatják a fogyasztók gazdasági érdekeit. Ezért az Irányelvben foglalt szabályok alkalmazhatósága nem függhet attól, hogy fizetnek-e vételárat a szóban forgó digitális tartalomért."[40] A Javaslat szerint az Irányelv bármely olyan szerződésre alkalmazandó, amelynek keretében a szolgáltató digitális tartalmat szolgáltat a fogyasztónak vagy kötelezettséget vállal erre, és ezért vételár fizetendő, vagy a fogyasztó ténylegesen pénztől eltérő - személyes adatok vagy bármely egyéb adat formájában biztosított - ellentételezést nyújt.[41]
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak (a továbbiakban: EGSZB) a Javaslattal kapcsolatban elfogadott véleménye[42] szerint elfogadható, hogy a fizetés természetben történjen ("a fogyasztó pénztől eltérő ellentételezést nyújt"), amennyiben ezt az elképzelést pontosan meghatározzák tartalmilag; a személyes adatok vagy bármely más egyéb adat formájában biztosított ellentételezés esetén pedig rögzíteni kell az adatok jellegét, illetve a feltételeket és körülményeket. Az EGSZB javasolta továbbá, hogy az Irányelvet minden olyan szolgáltatásra alkalmazzák, amelyek nyújtásához személyes adatok átadására van szükség, és ezek közül csak azok jelentsenek kivételt, amelyek kapcsán a szolgáltató kifejezetten bizonyítja, hogy az adatok csak a szerződés teljesítéséhez vagy a jogszabályi előírások teljesítéséhez szükségesek. Az EGSZB azt is tisztázandónak ítélte, hogy a személyes adatok megszerzésének mikor célja a szerződés teljesítése vagy a jogszabályi előírásoknak való megfelelés. Ugyanis sok esetben bár a szerződés teljesítéséhez engedélyezik a személyes adatok felhasználását, azokat a vállalatok kereskedelmi kampányaihoz is felhasználják.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága a jogalkotási eljárás során elfogadott véleményében[43] rávilágított, hogy a Javaslat "csak olyan szerződéstípusokra vonatkozik, amelyek során a fogyasztó ellentételezésként »ténylegesen megadja« személyes adatait. Ez túlságosan korlátozónak tűnik, hiszen manapság gyakori, hogy a fogyasztók személyes adatait (pl. helymeghatározó adatok, személyes kapcsolatok, vásárlási előzmények stb.) úgy használják fel ellentételezésként, hogy ennek a fogyasztók tudatában lennének. Továbbá ez a korlátozás arra ösztönözné a szolgáltatókat, hogy ne kérjék a fogyasztó hozzájárulását. Ezért tanácsos volna oly módon kiszélesíteni ezt a rendelkezést, hogy abba minden olyan digitálistartalom-szolgáltatási szerződés beletartozzon, amely magával vonja a fogyasztók személyes adatainak felhasználását."
Az európai adatvédelmi biztosnak a Javaslatról kialakított véleménye[44] szerint problematikus, hogy az Irányelv "az olyan helyzetek mellett, ahol árat fizetnek a digitális tartalomért cserébe, olyan esetekben is alkalmazandó lesz, ahol a digitális tartalmat nem pénzbeli, hanem sze-
- 4/5 -
mélyes adat vagy bármely más adat formáját öltő ellenszolgáltatásért cserébe nyújtják". Az európai adatvédelmi biztos ezért figyelmeztetett, hogy "ne kerüljön bevezetésre olyan rendelkezés, amely meghonosítaná, hogy az emberek adataikkal éppolyan módon fizethetnek, mintha pénzzel tennék azt". Álláspontja szerint "az alapvető jogok, mint amilyen pl. a személyes adatok védelméhez való jog is, nem alacsonyíthatók le pusztán fogyasztói érdekké, és a személyes adat nem lehet egyszerű forgalomképes áru."[45] Az európai adatvédelmi biztos ezen túlmenően arra is felhívta a figyelmet, hogy "az »adat mint ellenérték« fogalma - amelyet a Javaslat nem határoz meg - zavart kelthet az adat által egy adott tranzakcióban ellátott pontos feladatát illetően. A szolgáltatók részéről elmaradó egyértelmű információ ebben a vonatkozásban további bonyodalmakhoz vezethet."[46] Figyelmeztetett továbbá, hogy "a »személyes adatok« tág meghatározása az adatvédelmi jogi szabályozásban könnyen arra az eredményre vezethet, hogy minden adat, amelyre az irányelvjavaslat vonatkozik, a GDPR »személyes adat« fogalmába fog tartozni."[47]
Az Európai Parlamentnek a jogalkotási eljárásban előadóként eljáró két bizottsága, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság és a Jogi Bizottság közös jelentésében[48] úgy vélte, hogy az Irányelv "semmiképpen nem súlyosbíthatja a személyiségi jogok áruba bocsátásának vagy értékesítésének már létező jelenségét. Ezért a hatályt olyan esetekre is ki kell terjeszteni, amikor a szolgáltatók a fogyasztók személyes adataiért vagy azok felhasználási jogáért cserébe nyújtják a digitális tartalmat vagy szolgáltatást." A jelentés a Javaslaton túlmutatva kiterjesztette a hatályt a szolgáltató által gyűjtött adatokra, és nem korlátozta azt a fogyasztók által aktívan biztosított adatokra, hogy elkerüljék a joghézagok létrejöttét. "Azon szerződéseknek az Irányelv hatálya alóli kizárása kapcsán, ahol a szolgáltató általi adatkezelés feltétlenül szükséges a szerződés teljesítéséhez vagy a jogi követelményeknek való megfeleléshez, a társelőadók szintén korlátozást részesítenek előnyben: az Irányelv nem alkalmazandó abban az esetben, ha a fogyasztó által megadott személyes adatokat vagy egyéb adatokat a szolgáltató kizárólag a digitális tartalom vagy szolgáltatás nyújtására vagy a szolgáltatóra vonatkozó jogi követelményeknek való megfelelés érdekében használja fel, és a szolgáltató semmilyen más célból nem kezeli a személyes adatokat vagy egyéb adatokat."[49]
Az Irányelv megszövegezése során lefolytatott fenti véleménycsere ellentmondásai számos helyen nyomot hagytak az Irányelv megfogalmazásán. Először is az Irányelv ugyan nem használja az "ellenszolgáltatás" kifejezést,[50] de azért, hogy a fogyasztó csak a visszterhes szerződésekhez kapcsolódó kellékszavatossági jogokkal élhessen, mégis viszontszolgáltatásnak tekinti a személyes adatok rendelkezésre bocsátását.[51] Másodszor, az Irányelv több alkalommal is hangsúlyozza, hogy a GDPR továbbra is irányadó.[52] Harmadszor, nem minden átadott személyes adat vezet az Irányelv alkalmazandóságához. Ha ugyanis a fogyasztó által szolgáltatott személyes adatokat a kereskedő kizárólag a digitális tartalom szolgáltatásának vagy a digitális szolgáltatás nyújtásának az ezen Irányelvvel összhangban történő biztosítása céljából (pl. egy navigációs alkalmazás esetében a fogyasztó helye), vagy abból a célból kezeli, hogy megfeleljen a rá vonatkozó jogi követelményeknek (pl. ha biztonsági és azonosítási célból az alkalmazandó jogszabályok előírják a fogyasztó regisztrációját), és a kereskedő semmilyen más célból nem kezeli ezeket az adatokat, akkor a kereskedőt nem terheli az Irányelv szabályaiból eredő felelősség.[53] Negyedszer pedig, az Irányelv a tagállamokra bízza annak megítélését, hogy a személyes adatok fogyasztó általi szolgáltatása megfelel-e a szerződés érvényes megkötéséhez szükséges feltételeknek.[54]
A jogalkotási eljárás során az adat mint ellenszolgáltatás kérdéskörében bekövetkezett egyik legjelentősebb változás az volt, hogy míg a Javaslat "személyes adatok vagy bármely egyéb adat formájában biztosított ellentételezés"-ről szólt,[55] az elfogadott Irányelv kizárólag személyes adatok ellenszolgáltatáskénti átadásáról rendelkezik. A Bizottság által javasolt megoldás megtartása[56] azonban számos előnnyel járt volna. Egyrészt nem lenne szükség a személyes adatok és a nem személyes adatok gyakran nehézségekbe ütköző elhatárolására. Másrészt pedig nem zárható ki, hogy a jövőben nőni fog azon esetek száma, amelyekben a fogyasztók kizárólag nem személyes adatokat adnak át ellenszolgáltatásként a kereskedőnek. Az ilyen esetekben azonban a fogyasztóknak nem áll rendelkezésükre semmiféle uniós szinten harmonizált jog. Ez az eredmény ugyanakkor azért is meglepő, mert az Irányelv a szerződés megszüntetése körében a nem személyes adatokkal összefüggésben is jogokkal ruházza fel a fogyasztókat.[57]
A vizsgált tanulmány összegzésképpen megállapítja, hogy "a személyes adatok ellenértékként történő felfogásával szemben sem polgári jogi, sem versenyjogi, sem pedig jelentősebb fogyasztóvédelmi aggályok nem vethetők fel". A személyes adatok ellenszolgáltatás jellege folytán azonban elkerülhetetlen számos polgári jogi jogintézmény újraértelmezése. Ezt a folyamatot pedig az adatvédelmi szabályozás és az adatkezelés jogalapjával kapcsolatos bizonytalanságok is nehezíthetik.[58]
A tanulmány szerint az első tisztázandó kérdés, hogy a személyes adatok ellenszolgáltatásként való szolgáltatása összeegyeztethető-e a jogszerű és tisztességes adatkezelésnek a GDPR 5. cikk (1) bekezdés a) pontjában megfogalmazott alapelveivel. A természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme pedig alapvető jog.[59] Így felmerül a kérdés, hogy egy alapvető jog képezheti-e tárgyát bármely kereskedelmi megállapodásnak.
A tanulmány bemutatja, hogy a GDPR által létrehozott Európai Adatvédelmi Testület[60] (a továbbiakban: Adatvédelmi Testület) 2/2019. iránymutatása[61] az online szolgáltatásokkal összefüggésben kifejezetten ellenzi az alapvető jogok áruba bocsáthatóságának lehetőségét. Ennek egyik oka a következő alapjogi aggályok létezése:
- 5/6 -
"Tekintettel arra, hogy az adatvédelem az Alapjogi Charta 8. cikkében biztosított alapvető jog, és figyelembe véve, hogy az általános adatvédelmi rendelet egyik fő célja, hogy az érintettek számára biztosítsa, hogy az őket érintő információkkal saját maguk rendelkezhessenek, a személyes adatok nem tekinthetők forgalomképes árucikkeknek. Még akkor is, ha az érintett hozzájárulhat a személyes adatok kezeléséhez, e megállapodás révén nem mondhatnak le alapvető jogaikról."[62] A másik ok pedig, hogy a személyes adatok tulajdonságaik, jellegük miatt alkalmatlanok az ellenszolgáltatás szerepét betölteni: "Amellett, hogy a személyes adatok használatát az általános adatvédelmi rendelet szabályozza, további okai vannak annak, hogy a személyes adatok kezelése fogalmilag eltér a pénzbeli ellenérték kifizetésétől. Például a pénz megszámlálható, ami azt jelenti, hogy az árakat egy versengő piacon össze lehet hasonlítani, és pénzbeli kifizetést rendszerint csak az érintett bevonásával lehet teljesíteni. Emellett a személyes adatokat egyszerre több szolgáltatás is hasznosíthatja. Miután valamely személyes adat feletti rendelkezés elveszett, a rendelkezés nem feltétlenül szerezhető vissza."[63]
Ez az értelmezés azonban nincs maradéktalanul összhangban más uniós jogszabályokkal, többek között az Irányelv rendelkezéseivel sem. A tanulmány az Irányelv már idézett (24) preambulumbekezdésére hivatkozva kiemeli, hogy az Irányelv "nem veti el a személyes adatok védelmének alapjogi megközelítését, azonban ezt nem a személyes adatok ellenszolgáltatásként való felhasználásának elvi akadályaként fogja fel, hanem csupán az ezzel kapcsolatos garanciális intézkedések bevezetésének fontosságát hangsúlyozza".[64]
A tanulmány elvi jelleggel kétféle jogalap mellett tartja lehetségesnek a személyes adatok szerződéses ellenszolgáltatásként kezelését: az érintett személy hozzájárulásával[65] vagy az érintettel kötött szerződés alapján.[66]
A GDPR 7. cikkének (4) bekezdése értelmében annak megállapítása során, hogy az adatkezeléshez való hozzájárulás önkéntes-e, a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni azt a tényt, egyebek mellett, hogy a szerződés teljesítésének - beleértve a szolgáltatások nyújtását is - feltételéül szabták-e az olyan személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást, amelyek nem szükségesek a szerződés teljesítéséhez.
Az Adatvédelmi Testület előtt működő, a 95/46/EK irányelv 29. cikke alapján létrejött Adatvédelmi Munkacsoport szerint[67] a GDPR e szabály által azt biztosítja, hogy a személyes adatok kezelése, amelyhez hozzájárulást kérnek, ne váljon közvetlenül vagy közvetve a szerződés ellenszolgáltatásává. Az Adatvédelmi Munkacsoport álláspontja szerint a személyes adatok jogszerű kezelésének két lehetséges jogalapja - a hozzájárulás és a szerződés - nem egyesíthető és nem mosható össze.
Mindezekből a tanulmány két következtetést vont le. "A szigorúbb értelmezés szerint az Adatvédelmi Munkacsoport általános jelleggel kerülendőnek tartja, hogy személyes adatok szerződéses ellenszolgáltatássá váljanak. A megengedőbb értelmezés alapján azonban ezt az Adatvédelmi Munkacsoport csak arra az esetre zárja ki, ha az adatkezelő az érintett hozzájárulása alapján kívánná a személyes adatokat ellenszolgáltatásként kezelni."[68]
Az utóbbi értelmezést az Adatvédelmi Munkacsoport abból kiindulva vezette le, hogy a hozzájárulás esszenciális eleme az önkéntesség, anélkül nincs érvényes hozzájárulás. Nem állapítható meg azonban önkéntesség, ha az érintettnek nincs tényleges választási lehetősége, hogy az adatait megadja-e vagy sem, vagy ha az adatszolgáltatás megtagadása esetén az érintettnek valamiféle hátránytól kell tartania. Például amikor a hozzájárulás iránti kérelem a szerződés teljesítéséhez kötött, az érintett a személyes adatai rendelkezésre bocsátásának megtagadásával azt kockáztatja, hogy nem jut hozzá a kért szolgáltatásokhoz. Annak megállapításához, hogy fennáll-e egy ilyen önkéntességet kizáró helyzet, figyelembe kell venni, hogy mire terjed ki a szerződés hatálya, és milyen adatokra lenne szükség a szerződés teljesítéséhez.
A tanulmány ezzel szemben azt az - Irányelv (24) preambulumbekezdése által is alátámasztott - álláspontot képviseli, hogy amennyiben a személyes adat csak mint vagylagos ellenszolgáltatás jelenik meg, akkor az adatait ellenszolgáltatásként átadni nem szándékozó érintettnek nem feltétlenül kell a szerződéskötés megtagadásától mint hátránytól tartania, így nem feltétlenül sérül a hozzájárulás önkéntességének követelménye sem.[69]
A 95/46/EK irányelv 29. cikke alapján létrejött Adatvédelmi Munkacsoport véleménye[70] szerint a "szerződés teljesítéséhez szükséges"[71] kifejezés szigorúan értelmezendő: közvetlen és objektív kapcsolatnak kell lennie az adatok kezelése és a szerződés végrehajtásának célja között.
Ezen értelmezés a tanulmány szerint oda vezet, hogy szerződéses jogalapon sem kerülhet sor személyes adatok ellenszolgáltatásként történő kezelésére: ez ugyanis kiváltható lehet pénzbeli ellenszolgáltatással, így a szerződés teljesítéséhez nem feltétlenül szükséges.
Az Irányelv ezzel szemben - a GDPR 8. cikkének (4) bekezdésével összhangban - elismeri a tagállamok azon jogát, hogy szabadon állapítsák meg a szerződés létrejöttére, fennállására és érvényességére vonatkozó követelményeiket.[72] Ez pedig a klasszikus polgári jogi szabályokhoz, azon belül a szerződési szabadság elvéhez vezet, amelyből következően nyilvánvalóan nem tilos olyan szerződést kötni, ahol az egyén ellenszolgáltatásként az adatait adja át.
A bemutatott tanulmány végkövetkeztetése, hogy míg a versenyjog és a klasszikus polgári jog megengedhetőnek tartja a személyes adatok szerződéses ellenértékként történő kikötését, az adatvédelmi jog nem tartja kívánatosnak a piaci megfontolások ekkénti térnyerését. Ugyanakkor a tanulmány rávilágít arra is, hogy többféle adatvédelmi szempontú értelmezés is megfigyelhető: ez egyik a teljes tilalom mellett érvel, a
- 6/7 -
másik azonban adna némi lehetőséget a szerződési szabadság elve érvényesülésének. Ez utóbbi megközelítés hosszabb távon várhatóan "a megfelelő garanciák melletti, de megengedőbb értelmezés felé fogja az adatvédelmi gyakorlatot elmozdítani".[73]
Megállapítást nyert emellett a területet elemző jogirodalomban az is, hogy az adat mint ellenszolgáltatás alapkoncepciója nemcsak az Irányelvben található meg, hanem az a fogyasztók jogairól szóló irányelvbe is átkerült. Még akkor is megfigyelhető ez, ha a szerződési jogi berendezkedés kialakítása és az alkalmazott megoldások megválasztása továbbra is nagyrészt a tagállamok jogalkotóinak döntésén múlik. Az alapvető kérdésre, hogy az adatok mennyiben tölthetik be az ellenszolgáltatás szerepét, még messze nem adható végleges válasz. Ez leginkább a nemzeti szerződési jogba történő átültetés eredményétől függ majd.[74]
A tagállamoknak 2021. július 1-ig kellett elfogadniuk és kihirdetniük azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Irányelvnek megfeleljenek. Ezeket a rendelkezéseket[75] a tagállamoknak 2022. január 1-től, az ezen dátum után történt digitálistartalom-szolgáltatásra vagy digitálisszolgáltatás-nyújtásra kell alkalmazniuk.[76]
Az Irányelv Vékás Lajos megítélése szerint sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénybe (a továbbiakban: Ptk.), sem pedig a fogyasztóvédelmi törvény rendszerébe nem illeszthető be.[77] A Ptk.-ba történő beemelését kialakulatlan módszertana miatt nem tartja megvalósíthatónak, a fogyasztóvédelmi törvénybe pedig azért nem építhető be, mert ahhoz képest más az Irányelv logikája. Vékás álláspontja szerint ezért az Irányelv átültetésének legcélravezetőbb módszere az lenne, ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendeletbe (a továbbiakban: Kormányrendelet) kerülnének be az Irányelvnek való megfelelés érdekében elfogadandó hazai rendelkezések. Ezt a Vékás által szövegezésében színvonalasnak ítélt jogszabályt a fogyasztók jogairól szóló irányelv átültetése céljából fogadták el. Előnye, hogy a távollevők közötti és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre vonatkozó irányelvi rendelkezések hazai jogrendszerbe történő beemelése során fogalomhasználatában a Ptk.-hoz igazodik, ezzel összekötve a kódexet a fogyasztói szerződések területével. A Kormányrendelet eredendően irányelvi háttere pedig azt eredményezi, hogy rendelkezései több ponton megegyeznek[78] a most átültetendő Irányelv szabályaival. Mindezek miatt a Kormányrendeletből, az Irányelv rendelkezéseivel kibővítve, "egy valódi, európai uniós irányelvi hátterű fogyasztói szerződési jogi kiskódex"[79] jöhetne létre a Ptk.-val mint háttérjogszabállyal.
Vékás Lajos imént kifejtett gondolatai azonban nem nyertek teljes mértékben meghallgatást.
Az igazságügyi miniszter 2021. április 20-án nyújtotta be a T/15972. számú törvényjavaslatot "egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról",[80] amely az Irányelvnek való megfelelést szolgáló rendelkezéseket is tartalmaz. A törvényjavaslatot az Országgyűlés a 2021. május 18-i ülésnapján elfogadta, és az elfogadott törvényt a köztársasági elnök 2021. május 27-én ki is hirdette.
Az egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról szóló 2021. évi LI. törvény[81] az Irányelvvel összefüggésben az alábbi törvényeket módosította: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényt (Ftv.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt (Ptk.), és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvényt (Ptké.)
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Ftv.) 43/A. § (1) bekezdését a törvény a következő ponttal egészíti ki:
[A fogyasztóvédelmi hatóság látja el az (EU) 2017/2394 rendelet végrehajtását a következő irányelveket átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Unión belüli jogsértések tekintetében:]
"k) a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelv."[82]
Az Ftv. 57. § (1) bekezdését pedig a következő ponttal egészíti ki:
(Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)
"i) a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelv [18. §, 38. §, 39. §, 45. §, 45/A. §, 45/B. §];"[83]
Az (EU) 2017/2394 rendelete[84] a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szól. A fogyasztók érdekeinek védelmét szolgáló uniós jogszabályok betartásának és a belső piac zavartalan működésének biztosítása, valamint a fogyasztók gazdasági érdekei védelmének megerősítése érdekében ez a rendelet meghatározza az említett jogszabályok végrehajtásáért felelős tagállami illetékes hatóságokként kijelölt hatóságok egymás közötti együttműködésének és a Bizottsággal való együttműködésének, valamint fellépésük összehangolásának feltételeit.[85] Az Ftv. 43/A. § (1) bekezdésének módosítása beemeli az Irányelvet azon uniós jogszabályok közé, amelyek végrehajtásáért Magyarországon a fogyasztóvédelmi hatóság a felelős tagállami illetékes hatóság. A törvényjavaslat indokolása szerint az Ftv. ezen technikai jellegű módosítása annak biztosítása érdekében szükséges, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság az Irányelvet átültető tagállami jogszabályokba ütköző, az Európai Unión belüli jogsértések tekintetében is jogosult legyen eljárni.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:159. §-át a törvény a következő bekezdéssel egészíti ki:
"(2a) Fogyasztó és vállalkozás közötti - ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására
- 7/8 -
irányuló - szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt."[86]
A Ptk. 8:6. § (1) bekezdése pedig a következő ponttal egészül ki:
(E törvény:)
"p) a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek"
(való megfelelést szolgálja.)[87]
A törvényjavaslat indokolása kiemeli, hogy az Irányelv meghatározza, hogy a hatálya alá tartozó szerződések[88] tekintetében - hibás teljesítés esetén - a fogyasztónak milyen jogorvoslatok állnak rendelkezésére.
A Ptk.-nak a módosítással érintett 6:159. §-a szerint olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.[89] Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.[90]
Az Irányelvben meghatározott jogorvoslatok megfelelnek a magyar Ptk.-ban szabályozott, fent ismertetett kellékszavatossági jogoknak, egy kivétellel: az Irányelv nem tartalmazza a jogosultnak a kötelezett költségére történő saját maga általi kijavításra, vagy más általi kijavíttatásra vonatkozó kellékszavatossági jogát. Az Irányelv e tárgykör tekintetében nem engedi szigorúbb vagy kevésbé szigorú rendelkezések alkalmazását, így olyan kellékszavatossági jog nem alkalmazható az Irányelv hatálya alá tartozó szerződések tekintetében, amelyet maga az Irányelv nem tartalmaz. E harmonizációs szint biztosítása érdekében ezért indokolt volt a magyar szabályozás törvényi szintű kiigazítása is.
Fontos megjegyezni, hogy az Irányelv hatálya alá nem tartozó szerződések esetén a Ptk.-ban meghatározott kellékszavatossági szabályok továbbra is irányadóak (így a fogyasztónak továbbra is lehetősége van arra, hogy a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthassa vagy mással kijavíttathassa), azonban az uniós jogi szabályozás teljes harmonizációs kötelezettségére figyelemmel szükséges az Irányelv hatálya alá tartozó tárgykörök tekintetében a Ptk.-tól eltérően rendelkezni.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 66. § (1) bekezdését a törvény a következő ponttal egészíti ki:
(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben meghatározza)
"i) a fogyasztó és vállalkozás közötti, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések szabályait, ideértve a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás szerződésszerű teljesítésére, a hibás teljesítésre és az azzal kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekre, valamint azok gyakorlásának módjára, illetve a digitális tartalom vagy szolgáltatás módosítására vonatkozó részletes szabályokat, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti, áruk adásvételére vonatkozó szerződések szabályait, ideértve a szerződésszerű teljesítésre, a hibás teljesítésre és az azzal kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekre, valamint azok érvényesítésének feltételeire, illetve a jótállásra vonatkozó részletes szabályokat."[91]
A törvényjavaslat indokolása szerint az Irányelv átültetésével összefüggésben indokolt a szabályozási cél megvalósításához szükséges fenti felhatalmazó rendelkezés elhelyezése a Ptké.-ben. Az Európai Unió jogának, ezen belül az Irányelvnek való megfelelés érdekében a Kormány rendeletben határozhatja meg a fogyasztó és vállalkozás közötti, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések szabályait, ideértve a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás szerződésszerű teljesítésére, a hibás teljesítésre és a hibás teljesítéssel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekre, valamint a jogorvoslati lehetőségek gyakorlásának módjára, illetve a digitális tartalom vagy szolgáltatás módosítására vonatkozó részletes szabályokat.
A Kormány ezen felhatalmazáson alapuló rendeleti jogszabályalkotása megvalósulhat a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet módosítása révén is, így végül mégis létrejöhetne a fent említett Vékás-féle "fogyasztói szerződési jogi kiskódex".
Az Irányelv elfogadása mögött meghúzódó alapvető megfontolásokat - a terület jogi szabályozása erőteljesebb széttagolódásának megelőzése, a fogyasztók nem szerződésszerű digitális tartalommal szembeni védelmének biztosítása, valamint a határokon átnyúló elektronikus kereskedelem kiaknázatlan lehetőségeinek kihasználása - az Irányelv jelen tanulmányban bemutatott részletszabályai is tükrözik, és az Irányelvnek való megfelelést szolgáló hazai jogszabályi rendelkezések is alkalmasnak tűnnek arra, hogy az uniós jogalkotók által szem előtt tartott célok megvalósulását biztosítsák.
Ami az Irányelv elfogadása által is célzott digitális egységes piac megvalósításának további lépéseit illeti, kiemelendő, hogy a Bizottság 2020. december 15-én benyújtotta a digitális tér ambiciózus reformjára és egy átfogó, valamennyi digitális szolgáltatásra kiterjedő szabályrendszerre irányuló javaslatait: a digitális szolgáltatások egységes piacáról (digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály [DSA]) és a 2000/31/EK irányelv módosításáról szóló rendeletre[92] és a digitális ágazat
- 8/9 -
vonatkozásában a megtámadható és méltányos piacokról (digitális piacokról szóló jogszabály [DMA]) szóló rendeletre[93] irányuló javaslatokat.
Az új szabályok célja, hogy a fogyasztók és alapvető jogaik védelme az interneten javuljon, méltányosabb és nyitottabb digitális piacok jöjjenek létre, fokozódjon az innováció, a növekedés és a versenyképesség, és a felhasználók új, jobb és megbízható online szolgáltatásokhoz jussanak. A javasolt szabályok a kisebb platformok, a kis- és középvállalkozások és az induló vállalkozások növekedését is támogatni kívánja azáltal, hogy egyszerű hozzáférést biztosít számukra a fogyasztókhoz, miközben csökkenti a költségeiket. A két javaslat már a Bizottság azon távlati célkitűzését is tükrözi, hogy ez az évtized Európa digitális évtizede legyen.[94] Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos szavaival: "A mai javaslatokkal a következő évtizedek digitális terét szervezzük. Harmonizált szabályokkal, előzetes kötelezettségekkel, jobb felügyelettel, gyors végrehajtással és visszatartó erejű szankciókkal biztosítjuk, hogy Európában a digitális szolgáltatásokat kínálók és használók élvezhessék a biztonság, a bizalom, az innováció és az üzleti lehetőségek előnyeit."[95]
A javaslatok elfogadására irányuló jogalkotási eljárások még folyamatban vannak, a jogszabályok szövege várhatóan még jelentős változásokon fog keresztülmenni. Annak érdekében, hogy lépést tudjon tartani a digitális piacok dinamizmusával, az elfogadandó szabályozással szemben - mint minden, a digitális egységes piac területét érintő jogszabállyal szemben - az egyik alapvető elvárás, hogy rugalmas, folyamatosan változó jellegű legyen.[96] ■
JEGYZETEK
[1] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/770 irányelve (2019. május 20.) a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, HL L 136., 2019.5.22., 1-27. o. (a továbbiakban: Irányelv), 16. cikk (1) bekezdése.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) HL L 119., 2016.5.4., 1-88. o. (a továbbiakban: GDPR).
[3] Irányelv 16. cikk (2) bekezdése.
[4] "korlátozott tárolhatóság": a személyes adatok tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel [GDPR 5. cikk (1) bekezdés e) pontja].
[5] GDPR 20. cikk.
[6] Irányelv 16. cikk (3) bekezdése.
[7] Irányelv 16. cikk (4) bekezdése.
[8] "személyes adat": azonosított vagy azonosítható természetes személyre ("érintett") vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható (GDPR 4. cikk 1. pontja).
[9] Jozefien Vanherpe: White smoke, but smoke nonetheless: some burning questions regarding the Directives on sale of goods and supply of digital content. European Review of Private Law, 2-2020. 251-274. 269.
[10] Irányelv 16. cikk (5) bekezdése.
[11] Irányelv 17. cikke.
[12] Irányelv (73) preambulumbekezdése.
[13] Irányelv 3. cikk (10) bekezdése.
[14] Irányelv 7. és 8. cikke.
[15] Irányelv 19. cikke.
[16] Javaslat a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló európai parlamenti és a tanácsi irányelvre [COM(2015) 634 final] (a továbbiakban: Javaslat).
[17] A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 95., 1993.4.21., 29-34. o.
[18] Irányelv (24), (25) és (67) preambulumbekezdése, 3. cikk (1) bekezdése.
[19] Irányelv 3. cikk (1) bekezdése.
[20] Irányelv (69) preambulumbekezdése, 16. cikk (4) bekezdése.
[21] Irányelv (24) preambulumbekezdése.
[22] A személyes adatok átadhatók a kereskedőnek a szerződés megkötésekor vagy későbbi időpontban is. Utóbbi például akkor fordulhat elő, amikor a fogyasztó hozzájárul ahhoz, hogy a kereskedő felhasználja a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás felhasználásával a fogyasztó által feltöltött vagy létrehozott személyes adatokat.
[23] Dudás Gábor - Zavodnyik József: A személyes adat mint ellenszolgáltatás a digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződésekben. In: Bodzási Balázs (szerk.): Gazdasági jogi és adójogi tanulmányok 2020. Budapesti Corvinus Egyetem, 2020. 99-114.
[24] ld. A Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Végső jelentés az e-kereskedelmi ágazati vizsgálatról, 2017.5.10., COM(2017) 229 final; http://ec.europa.eu/competition/antitrust/sector_inquiry_final_report_hu.pdf (a továbbiakban: Végső Jelentés 2017).
[25] Belényesi Pál: A digitális piacok időszerű versenyjogi vonatkozásai, 2015. 11., http://www.gvh.hu/data/cms1033315/12_Belenyesi_Pal_a_digitalis_piacok.pdf , 13. oldal.
[26] Polyák Gábor - Pataki Gábor: A személyes adatok értéke a Facebook-WhatsApp összefonódás versenyjogi értékelésében. Pro Futuro 2018/1. sz. 134. és 146.
[27] Végső Jelentés 2017 (54)-(56) pont.
[28] Ezen probléma uniós szintű kezelését célozza az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló (EU) 2019/1150 rendelet, amelynek részletes bemutatása meghaladja e dolgozat kereteit. [Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1150 rendelete (2019. június 20.) az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról, HL L 186., 2019.7.11., 57-79. o.]
[29] A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsának Vj-93/2011. számú határozata, 2012.9.14., https://www.gvh.hu/dontesek/versenyhivatali_dontesek/dontesek_2011/7819_hu_vj-93201134.html 79. pont.
[30] FMCG (fast moving consumer goods): gyorsan forgó fogyasztási cikkek: pl. pékáruk, tejtermékek, víz, sör, gyümölcsök és zöldségek, gyógyszerek, dohány, tea, kávé, toalettpapír, tisztítószerek, irodai kellékek.
[31] A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsának Vj-85/2016. számú határozata, 2019.12.6., https://www.gvh.hu/dontesek/versenyhivatali_dontesek/dontesek_2016/vj-852016189 247. pont.
[32] Ez a platform használata mellett a platformon kívül megjelenő tartalmak Facebook logóra kattintással történő kedvelését és megosztását is magában foglalja.
[33] Vj-85/2016. 254. pont.
[34] Vj-85/2016. 256. pont.
[35] A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény. 3. § (1) és (4) bekezdése, és melléklete 20. pontja.
[36] A témáról bővebben: Csótó Mihály: Aki (információ)szegény, az a legszegényebb? Az információs szegénység megjelenési formái. Információs Társadalom, 2017/2, https://inftars.infonia.hu/pub/inftars.XVII.2017.2.1.pdf.
[37] Az európai adatvédelmi biztos előzetes véleményének összefoglalója az adatvédelemről és a versenyképességről az óriás méretű adathalmazok korában, HL C 225., 2014.7.16., 6-12. o. (a továbbiakban: Előzetes vélemény összefoglalója), Összegzés második bekezdése.
[38] Előzetes vélemény összefoglalója, Bevezetés 1. pontja.
[39] Az Irányelvvel egy időben elfogadott (EU) 2019/771 irányelv [Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/771 irányelve (2019. május 20.) az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, az (EU) 2017/2394 rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról, valamint az 1999/44/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 136., 2019.5.22., 28-50. o.] nem tartalmaz a személyes adatokra mint lehetséges ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályokat, holott aligha feltételezhető, hogy csak az online világban kerül majd sor olyan üzleti modellek alkalmazására, amelyekben az adatok az ellenszolgáltatás szerepét töltik be. Már napjainkban is léteznek ugyanis olyan vállalkozások, amelyek a személyes adatok átadását tárgyiasult termékekkel "jutalmazzák". (Lena Mischau: Daten als "Gegenleistung" im neuen Verbrauchervertragsrecht. Zeitschrift für europäisches Privatrecht, 2/2020, 353.).
- 9/10 -
[40] Javaslat (13) preambulumbekezdése.
[41] Javaslat 3. cikk (1) bekezdése.
[42] Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvről, 2016.4.27., INT/775, https://cutt.ly/inaxHi6.
[43] Vélemény az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról, 2016.11.21., LIBE-AD-582370, https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/LIBE-AD-582370_HU.pdf.
[44] Az európai adatvédelmi biztos véleményének összefoglalója a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló irányelvről (a továbbiakban: EAB vélemény) (A vélemény teljes szövege angol, francia és német nyelven megtalálható az európai adatvédelmi biztos honlapján: www.edps.europa.eu) (2017/C 200/07).
[45] EAB vélemény második bekezdése.
[46] EAB vélemény negyedik bekezdése.
[47] EAB vélemény hatodik bekezdése.
[48] A Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság és a Jogi Bizottság közös jelentése a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról, 2017.11.27., A8-0375/2017, https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0375_HU.pdf (a továbbiakban: Jelentés).
[49] Jelentés, Indokolás II.3. pontja.
[50] Pedig az "ellenszolgáltatás" vagy legalább az "adat ellenében" kifejezés használata mellett érvelt többek között az alábbi tanulmány is: Axel Metzger - Zohar Efroni - Lena Mischau - Jakob Metzger: Data-Related Aspects of the Digital Content Directive. Journal of Intellectual Property, Information Technology and E-Commerce Law (JIPITEC), 9 (2018) https://www.jipitec.eu/issues/jipitec-9-1-2018/4682.
[51] Vékás Lajos: Az uniós fogyasztó szerződési jog megújítása és az új irányelvek átültetése. Magyar Jog, 2021/2. 69.
[52] Irányelv 3. cikk (8) bekezdése, (24), (37)-(40) preambulumbekezdése.
[53] Irányelv 3. cikk (1) bekezdése.
[54] Dirk Staudenmayer: The Directives on digital contracts: first steps towards the private law of the digital economy. European Review of Private Law, 2-2020. 219-249. 226-227.
[55] Javaslat 3. cikk (1) bekezdése.
[56] A Javaslat megoldása mellett érvelt az alábbi tanulmány is: Metzger-Efroni-Mischau-Metzger i. m.
[57] Mischau i. m. 341.
[58] Dudás-Zavodnyik i. m. 108. oldal.
[59] GDPR (1) preambulumbekezdése, az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 8. cikk (1) bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 16. cikk (1) bekezdése.
[60] GDPR 68. cikk (1) bekezdése.
[61] az Európai Adatvédelmi Testület 2/2019 iránymutatása a személyes adatoknak az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti kezeléséről az érintettek részére nyújtott online szolgáltatások összefüggésében (a továbbiakban: Iránymutatás) https://edpb.europa.eu/our-work-tools/our-documents/guidelines/guidelines-22019- processing-personal-data-under-article-61b_hu.
[62] Iránymutatás 54. pontja.
[63] Iránymutatás 54. pontjához fűzött 30. számú lábjegyzet.
[64] Dudás-Zavodnyik i. m. 111.
[65] GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja.
[66] GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja.
[67] A 95/46/EK irányelv 29. cikke alapján létrejött Adatvédelmi Munkacsoport iránymutatása az (EU) 2016/679 rendelet szerinti hozzájárulásról, 2017.11.28., utolsó felülvizsgált és elfogadott változat időpontja: 2018.4.10., WP 259, https://naih.hu/files/wp259-rev-0_1_HU.PDF.
[68] Dudás-Zavodnyik i. m. 112.
[69] Dudás-Zavodnyik i. m. 112-113.
[70] A 95/46/EK irányelv 29. cikke alapján létrejött Adatvédelmi Munkacsoport 06/2014. számú véleménye az adatkezelő 95/46/EK irányelv 7. cikke szerinti jogszerű érdekeinek fogalmáról, 2014.4.9., WP 217, https://ec.europa.eu/justice/article-29/documentation/opinion-recommendation/files/2014/wp217_hu.pdf
[71] GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja.
[72] Irányelv (24) preambulumbekezdése.
[73] Dudás-Zavodnyik i. m. 112.
[74] Mischau i. m. 365.
[75] Kivéve az Irányelv 19. és 20. cikkét átültető rendelkezéseket, amelyeket csak a megjelölt időpontot követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.
[76] Irányelv 24. cikke.
[77] A Ptk.-n kívüli implementálás mellett érvel az alábbi tanulmány is: Árva Máté: A Digitális Egységes Piaci Stratégia szerződési jogi hatásai a magyar polgári jogra. Debreceni Jogi Műhely, 2017. évi (XIV. évfolyam) 3-4. szám, http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/3_4_2017/a_digitalis_egyseges_piaci_strategia_szerzodesi_jogi_hatasai_a_magyar_polgari_jogra/
[78] Ez a Kormányrendelet I-IV. fejezete esetében is megállapítható (Vékás).
[79] Vékás i. m. 75.
[80] https://cutt.ly/2b8WsAu.
[81] Az egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról szóló 2021. évi LI. törvény (a továbbiakban: Átültető törvény).
[82] Átültető törvény 25. § (2) bekezdése.
[83] Átültető törvény 26. §.
[84] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/ 2394 rendelete (2017. december 12.) a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről és a 2006/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 345, 2017.12.27., 1-26. o.
[85] (EU) 2017/2394 rendelet 1. cikke.
[86] Átültető törvény 52. §.
[87] Átültető törvény 53. § (2) bekezdése.
[88] Irányelv 3. cikke.
[89] Ptk. 6:159. § (1) bekezdése.
[90] Ptk. 6:159. § (2) bekezdése.
[91] Átültető törvény 55. §.
[92] Javaslat a digitális szolgáltatások egységes piacáról (digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály) és a 2000/31/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és a tanácsi rendeletre [COM(2020) 825 final] (a továbbiakban: DSA-javaslat).
[93] Javaslat a digitális ágazat vonatkozásában a megtámadható és méltányos piacokról (digitális piacokról szóló jogszabály) szóló európai parlamenti és a tanácsi rendeletre [COM(2020) 842 final] (a továbbiakban: DMA-javaslat).
[94] A Bizottság közleménye - 2030 Digital Compass: the European way for the Digital Decade (Digitális Iránytű 2030: a Digitális Évtizedhez vezető európai út); Brüsszel, 2021.3.9., COM(2021) 118 final.
[95] Sajtóközlemény, 2020. december 15., Brüsszel - A digitális korra felkészült Európa: A Bizottság új szabályokat javasol a digitális platformokra. https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_20_2347.
[96] Pató Viktória Lilla: Újabb mérföldkőhöz érkezett az Európai Bizottság a Digitális Európa felé vezető úton, Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet, 2020.12.16. https://eustrat.uni-nke.hu/hirek/2020/12/16/ujabb-merfoldkohoz-erkezett-az-europai-bizottsag-a-digitalis-europa-fele-vezeto-uton.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági titkár, Szekszárdi Járásbíróság.
Visszaugrás
